Főmenü megnyitása

2009–2010-es Európa-liga (egyenes kieséses szakasz)

A 2009–2010-es Európa-liga egyenes kieséses szakasza 2010. február 18-án kezdődött és május 12-én ért véget a hamburgi HSH Nordbank Arenában rendezett döntővel. Az egyenes kieséses szakaszban harminckettő csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén, illetve az UEFA-bajnokok ligája csoportkörének harmadik helyén végeztek.

A döntő kivételével mindegyik mérkőzés oda-visszavágós rendszerben zajlott. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutottak tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást rendeztek a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor.

A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg. A rendes játékidő végén döntetlen esetén hosszabbítást játszottak, ha ezután is döntetlen lett volna az eredmény, akkor büntetőpárbaj következett volna.

A legjobb 16 közé jutásértSzerkesztés

SorsolásSzerkesztés

A legjobb 16 közé jutásért és a nyolcaddöntők sorsolását 2009. december 18-án tartották.

A csapatok két kalapba kerültek.

Továbbjutók az Európa-liga csoportköréből
Első helyezettek (kiemeltek) Második helyezettek (nem kiemeltek)
  Anderlecht (A csoport)   Ajax (A csoport)
  Valencia CF (B csoport)   Lille OSC (B csoport)
  Hapóél Tel-Aviv (C csoport)   Hamburger SV (C csoport)
  Sporting CP (D csoport)   Hertha BSC (D csoport)
  Roma (E csoport)   Fulham (E csoport)
  Galatasaray (F csoport)   Panathinaikósz (F csoport)
  Red Bull Salzburg (G csoport)   Villarreal (G csoport)
  Fenerbahçe (H csoport)   Twente (H csoport)
  Benfica (I csoport)   Everton (I csoport)
  Sahtar Doneck (J csoport)   Club Brugge (J csoport)
  PSV Eindhoven (K csoport)   FC København (K csoport)
  Werder Bremen (L csoport)   Athletic Bilbao (L csoport)
Továbbjutók az UEFA-bajnokok ligája csoportköréből
Harmadik helyezettek sorrendje
Csoport Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
G   Unirea Urziceni 6 2 2 2 8 8 0 8
A   Juventus 6 2 2 2 4 7 –3 8
B   Wolfsburg 6 2 1 3 9 8 +1 7
C   Marseille 6 2 1 3 10 10 0 7
E   Liverpool 6 2 1 3 5 7 –2 7
F   Rubin Kazany 6 1 3 2 4 7 –3 6
H   Standard Liège 6 1 2 3 7 9 –2 5
D   Atlético Madrid 6 0 3 3 3 12 –9 3
Legjobb négy harmadik helyezett
(kiemeltek)
Másik négy harmadik helyezett
(nem kiemeltek)
  Unirea Urziceni (G csoport)   Liverpool (E csoport)
  Juventus (A csoport)   Rubin Kazany (F csoport)
  Wolfsburg (B csoport)   Standard Liège (H csoport)
  Marseille (C csoport)   Atlético Madrid (D csoport)

A sorsoláskor figyelembe vették, hogy azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen.

A második kalapban szereplő csapatok játszották az első mérkőzést hazai környezetben.

PárosításokSzerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Rubin Kazany   3 – 0   Hapóél Tel-Aviv 3 – 0 0 – 0
Athletic Bilbao   1 – 5   Anderlecht 1 – 1 4 – 0
FC København   2 – 6   Marseille 1 – 3 3 – 1
Panathinaikósz   6 – 4   Roma 3 – 2 3 – 2
Atlético Madrid   3 – 2   Galatasaray 1 – 1 1 – 2
Ajax   1 – 2   Juventus 1 – 2 0 – 0
Club Brugge   1 – 3   Valencia CF 1 – 0 0 – 3 (h.u.)
Fulham   3 – 2   Sahtar Doneck 2 – 1 1 – 1
Liverpool   4 – 1   Unirea Urziceni 1 – 0 1 – 3
Hamburger SV   3 – 3 (i.g.)   PSV Eindhoven 1 – 0 3 – 2
Villarreal   3 – 6   Wolfsburg 2 – 2 4 – 1
Standard Liège   3 – 2   Red Bull Salzburg 3 – 2 0 – 0
Twente   2 – 4   Werder Bremen 1 – 0 4 – 1
Lille OSC   3 – 2   Fenerbahçe 2 – 1 1 – 1
Everton   2 – 4   Sporting CP 2 – 1 3 – 0
Hertha BSC   1 – 5   Benfica 1 – 1 0 – 4

1. mérkőzésekSzerkesztés

2010. február 16.
18:45
Everton   2–1   Sporting CP
Pienaar   35'
Distin   49'
Distin   86′
(1–0)
Jegyzőkönyv
Veloso   87' (11-esből)
Goodison Park, Liverpool
Nézőszám: 28 131
Játékvezető: Darko Čeferin (szlovén)


2010. február 18.
19:00
Villarreal   2–2   Wolfsburg
Senna   43'
Ruben   85'
Marcano   83′
(1–0)
Jegyzőkönyv
Grafite   65'   84' (11-esből)
El Madrigal, Villarreal
Nézőszám: 22 000
Játékvezető: Kevin Blom (holland)


2010. február 18.
19:00
Standard Liège   3–2   Red Bull Salzburg
Witsel   67' (11-esből)   82'
De Camargo   80'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Janko   4'   45'
Stade Maurice Dufrasne, Liège
Nézőszám: 21 000
Játékvezető: Pavel Cristian Balaj (román)


2010. február 18.
19:00
Twente   1–0   Werder Bremen
Janssen   39' (1–0)
Jegyzőkönyv
De Grolsch Veste, Enschede
Nézőszám: 24 000
Játékvezető: Lucílio Batista (portugál)


2010. február 18.
19:00
Lille OSC   2–1   Fenerbahçe
Balmont   2'
Frau   52'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Vederson   5'


2010. február 18.
19:00
Rubin Kazany   3–0   Hapóél Tel-Aviv
Buharov   14'   23'
Szemak   69'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Központi Stadion, Kazány
Nézőszám: 7 000
Játékvezető: William Collum (skót)


2010. február 18.
19:00
Ajax   1–2   Juventus
Sulejmani   16' (1–1)
Jegyzőkönyv
Amauri   31'   58'
Salihamidžić   92′
Amsterdam Arena, Amszterdam
Nézőszám: 51 676
Játékvezető: Ivan Bebek (horvát)


2010. február 18.
19:00
Club Brugge   1–0   Valencia CF
Kouemaha   56' (0–0)
Jegyzőkönyv
David Silva     31′, 51′
Jan Breydel Stadion, Brugge
Nézőszám: 21 657
Játékvezető: Tony Chapron (francia)


2010. február 18.
21:05
Fulham   2–1   Sahtar Doneck
Gera   3'
Zamora   63'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Luiz Adriano   32'
Craven Cottage, London
Nézőszám: 21 832
Játékvezető: Serge Gumienny (belga)


2010. február 18.
21:05
Liverpool   1–0   Unirea Urziceni
N'Gog   81' (0–0)
Jegyzőkönyv
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 40 450
Játékvezető: Eric Braamhaar (holland)


2010. február 18.
21:05
Hamburger SV   1–0   PSV Eindhoven
Jansen   26' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
HSH Nordbank Arena, Hamburg
Nézőszám: 35 672
Játékvezető: Claudio Circhetta (svájci)


2010. február 18.
21:05
Athletic Bilbao   1–1   Anderlecht
San José   58' (0–1)
Jegyzőkönyv
Biglia   35'
San Mamés, Bilbao
Nézőszám: 39 000
Játékvezető: Matteo Trefoloni (olasz)


2010. február 18.
21:05
FC København   1–3   Marseille
Grønkjær   79' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Niang   72'
Ben Arfa   84'
Kaboré   90'
Parken Stadion, Koppenhága
Nézőszám: 26 000
Játékvezető: Carlos Velasco Carballo (spanyol)


2010. február 18.
21:05
Panathinaikósz   3–2   Roma
Szalpingídisz   67'
Hrisztodulópulosz   84'
Cissé   89'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Vučinić   29'
Pizarro   81' (11-esből)
Olimpiai Stadion, Athén
Nézőszám: 54 274
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)


2010. február 18.
21:05
Atlético Madrid   1–1   Galatasaray
Reyes   23' (1–0)
Jegyzőkönyv
Keïta   77'
Vicente Calderón, Madrid
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Alekszej Nyikolajev (orosz)


2010. február 18.
21:05
Hertha BSC   1–1   Benfica
Javi García   33' (öngól) (1–1)
Jegyzőkönyv
Di María   4'
Olympiastadion, Berlin
Nézőszám: 13 684
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)


2. mérkőzésekSzerkesztés

2010. február 23.
18:00
Benfica   4–0   Hertha BSC
Aimar   25'
Óscar Cardozo   48'   62'
Javi García   59'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 30 402
Játékvezető: Pieter Vink (holland)


2010. február 25.
19:00
Anderlecht   4–0   Athletic Bilbao
Lukaku   4'
San José   27' (öngól)
Juhász   49'
Legear   68'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Constant Vanden Stock Stadion, Anderlecht
Nézőszám: 24 000
Játékvezető: Thomas Einwaller (osztrák)


2010. február 25.
19:00
Marseille   3–1   FC København
Ben Arfa   43'
Koné   62'   78'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Aílton   87'
Stade Vélodrome, Marseille
Nézőszám: 27 195
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)


2010. február 25.
19:00
Roma   2–3   Panathinaikósz
Riise   11'
De Rossi   67'
(1–3)
Jegyzőkönyv
Cissé   40' (11-esből)   45+1'
Nínisz   43'
Stadio Olimpico, Róma
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Bruno Paixão (portugál)


2010. február 23.
19:00
Galatasaray   1–2   Atlético Madrid
Keïta   66' (0–0)
Jegyzőkönyv
Simão   63'
Forlán   90+1'
Ali Sami Yen Stadion, Isztambul
Nézőszám: 22 000
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)


2010. február 25.
19:00
Sahtar Doneck   1–1   Fulham
Jádson   69' (0–1)
Jegyzőkönyv
Hangeland   33'
Donbasz Arena, Doneck
Nézőszám: 47 509
Játékvezető: Svein Oddvar Moen (norvég)


2010. február 25.
19:00
Unirea Urziceni   1–3   Liverpool
Fernandes   19' (1–2)
Jegyzőkönyv
Mascherano   30'
Babel   41'
Gerrard   57'
Steaua Stadion, Bukarest 2
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Stefan Johannesson (svéd)


2010. február 25.
19:00
PSV Eindhoven   3–2   Hamburger SV
Toivonen   2'
Dzsudzsák   43'
Koevermans   90'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Petrić   46'
Trochowski   79' (11-esből)
Philips Stadion, Eindhoven
Nézőszám: 30 500
Játékvezető: Mike Dean (angol)


2010. február 25.
21:05
Wolfsburg   4–1   Villarreal
Džeko   10'
Ángel López   15' (öngól)
Gentner   42'
Grafite   64'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Capdevila   30'
Volkswagen Arena, Wolfsburg
Nézőszám: 17 000
Játékvezető: Alexandru Dan Tudor (román)


2010. február 25.
21:05
Red Bull Salzburg   0–0   Standard Liège
Jegyzőkönyv
Red Bull Arena, Salzburg
Nézőszám: 26 500
Játékvezető: Alan Kelly (ír)


2010. február 25.
21:05
Werder Bremen   4–1   Twente
Pizarro   15'  20'   58'
Naldo   27'
(3–1)
Jegyzőkönyv
De Jong   33'
Weserstadion, Bréma
Nézőszám: 20 963
Játékvezető: Kristinn Jakobsson (izlandi)


2010. február 25.
21:05
Fenerbahçe   1–1   Lille OSC
Emre   35' (1–0)
Jegyzőkönyv
Rami   85'
Şükrü Saracoğlu Stadion, Isztambul
Nézőszám: 48 000
Játékvezető: Florian Meyer (német)


2010. február 25.
21:05
Sporting CP   3–0   Everton
Veloso   64'
Mendes   76'
Fernández   90+4'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Estádio José Alvalade, Lisszabon
Nézőszám: 17 609
Játékvezető: Alon Yefet (izraeli)


2010. február 25.
21:05
Juventus   0–0   Ajax
Jegyzőkönyv
Stadio Olimpico di Torino, Torino 1
Nézőszám: 16 441
Játékvezető: Laurent Duhamel (francia)


2010. február 25.
21:05
Valencia CF   3–0  (h. u.)   Club Brugge
Mata   1'
Hernández   97'   117'
(1–0, 1–0, 2–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Mestalla, Valencia
Nézőszám: 45 000
Játékvezető: Claus Bo Larsen (dán)


2010. február 25.
21:05
Hapóél Tel-Aviv   0–0   Rubin Kazany
Jegyzőkönyv
Bloomfield Stadion, Tel-Aviv
Nézőszám: 12 000
Játékvezető: Pavel Kralovec (cseh)


Megjegyzések

NyolcaddöntőkSzerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Hamburger SV   6 – 5   Anderlecht 3 – 1 3 – 4
Rubin Kazany   2 – 3   Wolfsburg 1 – 1 1 – 2 (h.u.)
Atlético Madrid   2 – 2 (i.g.)   Sporting CP 0 – 0 2 – 2
Benfica   3 – 2   Marseille 1 – 1 2 – 1
Panathinaikósz   1 – 4   Standard Liège 1 – 3 0 – 1
Lille OSC   1 – 3   Liverpool 1 – 0 0 – 3
Juventus   4 – 5   Fulham 3 – 1 1 – 4
Valencia CF   5 – 5 (i.g.)   Werder Bremen 1 – 1 4 – 4

1. mérkőzésekSzerkesztés

2010. március 11.
19:00
Hamburger SV   3–1   Anderlecht
Mathijsen   23'
Van Nistelrooy   40'
Jarolím   76'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Legear   45'
HSH Nordbank Arena, Hamburg
Nézőszám: 34 921
Játékvezető: Laurent Duhamel (francia)


2010. március 11.
19:00
Atlético Madrid   0–0   Sporting CP
Jegyzőkönyv
Grimi     9′, 31′
Tonel   89′
Vicente Calderón, Madrid
Nézőszám: 42 000
Játékvezető: Pieter Vink (holland)


2010. március 11.
19:00
Lille OSC   1–0   Liverpool
Hazard   84' (0–0)
Jegyzőkönyv
Lille-Metropole Stadion, Villeneuve-d’Ascq
Nézőszám: 18 000
Játékvezető: Claus Bo Larsen (dán)


2010. március 11.
19:00
Rubin Kazany   1–1   Wolfsburg
Noboa   29' (1–0)
Jegyzőkönyv
Misimović   67'
Központi Stadion, Kazány
Nézőszám: 12 000
Játékvezető: Pedro Proença (portugál)


2010. március 11.
21:05
Benfica   1–1   Marseille
Pereira   76' (0–0)
Jegyzőkönyv
Ben Arfa   90'
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 46 635
Játékvezető: Felix Brych (német)


2010. március 11.
21:05
Valencia CF   1–1   Werder Bremen
Mata   57'
Banega   55′
(0–1)
Jegyzőkönyv
Frings   24' (11-esből)
Estadio Mestalla, Valencia
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2010. március 11.
21:05
Juventus   3–1   Fulham
Legrottaglie   9'
Zebina   25'
Trezeguet   45+3'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Etuhu   36'
Stadio Olimpico di Torino, Torino 1
Nézőszám: 11 406
Játékvezető: Florian Meyer (német)


2010. március 11.
21:05
Panathinaikósz   1–3   Standard Liège
Víntra   48'
Simão     61′, 90+4′
(0–2)
Jegyzőkönyv
Witsel   8'
Jovanović   16'
De Camargo   74'
Olimpiai Stadion, Athén
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Craig Thomson (skót)


2. mérkőzésekSzerkesztés

2010. március 18.
19:00
Fulham   4–1   Juventus
Zamora   9'
Gera   39'   48' (11-esből)
Dempsey   83'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Trézéguet   2'
Cannavaro   27′
Zebina   90′
Craven Cottage, London
Nézőszám: 23 458
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)


2010. március 18.
19:00
Werder Bremen   4–4   Valencia CF
Almeida   26'
Frings   57' (11-esből)
Marin   62'
Pizarro   84'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Villa   3'   45'   66'
Mata   15'
Weserstadion, Bréma
Nézőszám: 24 200
Játékvezető: Kevin Blom (holland)


2010. március 18.
19:00
Marseille   1–2   Benfica
Niang   70'
Ben Arfa   90+3′
(0–0)
Jegyzőkönyv
Maxi Pereira   75'
Kardec   90+1'
Stade Vélodrome, Marseille
Nézőszám: 40 000
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)


2010. március 18.
19:00
Standard Liège   1–0   Panathinaikósz
Mbokani   45+2' (1–0)
Jegyzőkönyv
Stade Maurice Dufrasne, Liège
Nézőszám: 29 000
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)


2010. március 18.
21:05
Liverpool   3–0   Lille OSC
Gerrard   9' (11-esből)
Torres   49'   89'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 38 139
Játékvezető: Nicola Rizzoli (olasz)


2010. március 18.
21:05
Sporting CP   2–2   Atlético Madrid
Liédson   19'
Polga   45+1'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Agüero   3'   33'
Estádio José Alvalade, Lisszabon
Nézőszám: 41 919
Játékvezető: Knut Kircher (német)


2010. március 18.
21:05
Anderlecht   4–3   Hamburger SV
Lukaku   44'
Suárez   45+3' (11-esből)
Biglia   59'
Boussoufa   66'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Boateng   42'
Jansen   54'
Petrić   75'
Constant Vanden Stock Stadion, Anderlecht
Nézőszám: 21 000
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)


2010. március 18.
21:05
Wolfsburg   2–1  (h. u.)   Rubin Kazany
Martins   58'
Gentner   119'
(0–1, 1–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Kasaev   21'
César Navas     25′, 109′
Volkswagen Arena, Wolfsburg
Nézőszám: 15 412
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)


Megjegyzések

NegyeddöntőkSzerkesztés

A negyeddöntők és a további mérkőzések sorsolását 2010. március 19-én tartották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Fulham   3 – 1   Wolfsburg 2 – 1 1 – 0
Hamburger SV   5 – 2   Standard Liège 2 – 1 3 – 1
Valencia CF   2 – 2 (i.g.)   Atlético Madrid 2 – 2 0 – 0
Benfica   3 – 5   Liverpool 2 – 1 1 – 4

1. mérkőzésekSzerkesztés

2010. április 1.
21:05
Fulham   2–1   Wolfsburg
Zamora   59'
Duff   63'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Madlung   89'
Craven Cottage, London
Nézőszám: 22 307
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)


2010. április 1.
21:05
Hamburger SV   2–1   Standard Liège
Petrić   42' (11-esből)
Van Nistelrooy   45'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Mbokani   31'
HSH Nordbank Arena, Hamburg
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2010. április 1.
21:05
Valencia CF   2–2   Atlético Madrid
Fernandes   66'
Villa   82'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Forlán   59'
Antonio López   72'
Estadio Mestalla, Valencia
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Craig Thomson (skót)


2010. április 1.
21:05
Benfica   2–1   Liverpool
Cardozo   59' (11-esből)   79' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
Agger   9'
Babel   30′
Estádio da Luz, Lisszabon
Nézőszám: 62 629
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)

2. mérkőzésekSzerkesztés

2010. április 8.
21:05
Wolfsburg   0–1   Fulham
(0–1)
Jegyzőkönyv
Zamora   1'
Volkswagen Arena, Wolfsburg
Nézőszám: 24 843
Játékvezető: Kassai Viktor (magyar)


2010. április 8.
21:05
Standard Liège   1–3   Hamburger SV
De Camargo   32' (1–2)
Jegyzőkönyv
Petrić   20'   35'
Guerrero   90+4'
Stade Maurice Dufrasne, Liège
Nézőszám: 27 000
Játékvezető: Pedro Proença (portugál)


2010. április 8.
21:05
Atlético Madrid   0–0   Valencia CF
Jegyzőkönyv
Vicente Calderón, Madrid
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Florian Meyer (német)


2010. április 8.
21:05
Liverpool   4–1   Benfica
Kuijt   27'
Lucas   34'
Torres   59'   82'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Cardozo   70'
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 42 377
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

ElődöntőkSzerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Hamburger SV   1 – 2   Fulham 0 – 0 1 – 2
Atlético Madrid   2 – 2 (i.g)   Liverpool 1 – 0 1 – 2 (h.u.)

1. mérkőzésekSzerkesztés

2010. április 22.
21:05
Hamburger SV   0–0   Fulham
Jegyzőkönyv
HSH Nordbank Arena, Hamburg
Nézőszám: 49 171
Játékvezető: Claus Bo Larsen (dán)


2010. április 22.
21:05
Atlético Madrid   1–0   Liverpool
Forlán   9' (1–0)
Jegyzőkönyv
Vicente Calderón, Madrid
Nézőszám: 54 851
Játékvezető: Laurent Duhamel (francia)

2. mérkőzésekSzerkesztés

2010. április 29.
21:05
Fulham   2–1   Hamburger SV
Davies   69'
Gera   76'
(0–1)
Petrić   22'


2010. április 29.
21:05
Liverpool   2–1   Atlético Madrid
Aquilani   44'
Benajun   95'
(1–0, 2–1)
Forlán   102'
Anfield, Liverpool
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)

DöntőSzerkesztés

2010. május 12.
20:45
Atlético Madrid   2–1  (h. u.)   Fulham
Forlán   32'   116' (1–1, 1–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Davies   37'
HSH Nordbank Arena, Hamburg
Nézőszám: 49 000
Játékvezető: Nicola Rizzoli (olasz)

A 2009–2010-es Európa-liga győztese
 
ATLÉTICO MADRID
1. cím

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés