2009–2010-es magyar női röplabdabajnokság

65. magyar női röplabdabajnokság

A 2009–2010-es magyar női röplabdabajnokság a hatvanötödik magyar női röplabdabajnokság volt. A bajnokságban tizennyolc csapat indult el, a csapatok az előző évi szereplés alapján két csoportban (Extraliga: 1-9. helyért, NB I.: 10-18. helyért) két kört játszottak (az ifjúsági és a serdülő válogatott csak egy kört játszott). Az alapszakasz után az Extraliga és az NB I. 1-4. és 5-8. helyezettjei az egymás elleni eredményeiket megtartva egymás közt még két kört játszottak (az ifjúsági és a serdülő válogatott már nem vett részt). A középszakasz után az 1-6. és 9. helyezettek, valamint az osztályozó győztese play-off rendszerben játszottak a végső helyezésekért, az osztályozó vesztese (melyben a 7. és a 10. helyezett vett részt), valamint a 8. és a 11-12. helyezettek egymás közt két kört játszottak a 9-12. helyért, míg a 13-16. helyezettek az addigi pontjaikat megtartva egymás közt még két kört játszottak a 13-16. helyért.

Női röplabda Extraliga
Bajnokság adatai
Szezon2009–10
BajnokcsapatBSE-FCSM
← Előző szezon
(2008–09)
Következő szezon →
(2010–11)

Alapszakasz szerkesztés

Extraliga szerkesztés

# Csapat M Gy V Sz+ Sz- P Megjegyzés
1. BSE-FCSM 15 14 1 42 4 27 2 pont levonva
2. Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza 15 10 5 35 22 25
3. Vasas SC-Duna Autó-Óbuda 15 11 4 36 18 24 2 pont levonva
4. TEVA-Gödöllői RC 15 9 6 32 23 24
5. Békéscsabai RSE 15 9 6 32 25 24
6. Székesfehérvári MÁV Előre 15 6 9 21 35 21
7. Újpesti TE 15 2 13 13 40 17
8. Albrecht-Miskolci VSC-MISI 15 0 15 4 45 15
9. Ifjúsági válogatott 8 3 5 14 17 11

NB I. szerkesztés

# Csapat M Gy V Sz+ Sz- P
1. BITT-Kaposvári NRC 15 11 4 36 19 26
2. GMR Group-Agria RC Eger 15 11 4 38 23 26
3. Nyíregyházi Főiskola SE 15 10 5 35 16 25
4. Veszprémi Egyetem SC 15 10 5 32 25 25
5. Újbuda TC 15 9 6 34 22 24
6. Palota RSC-Böllhoff 15 7 8 27 27 22
7. Kalocsai SE 15 3 12 14 38 18
8. Testnevelési Főiskola SE 15 3 12 14 39 18
9. Serdülő válogatott 8 0 8 3 24 8

* M: Mérkőzés Gy: Győzelem V: Vereség Sz+: Nyert szett Sz-: Vesztett szett P: Pont

Középszakasz szerkesztés

# Csapat M Gy V Sz+ Sz- P
1. BSE-FCSM 12 11 1 33 7 23
2. Vasas SC-Duna Autó-Óbuda 12 7 5 23 21 19
3. Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza 12 4 8 18 28 16
4. TEVA-Gödöllői RC 12 2 10 13 31 14
5. Békéscsabai RSE 12 12 0 36 6 24
6. Székesfehérvári MÁV Előre 12 7 5 27 20 19
7. Újpesti TE 12 4 8 16 27 16
8. Albrecht-Miskolci VSC-MISI 12 1 11 7 33 13
9. Nyíregyházi Főiskola SE 12 8 4 27 17 20
10. BITT-Kaposvári NRC 12 7 5 26 21 19
11. Veszprémi Egyetem SC 12 5 7 18 26 17
12. GMR Group-Agria RC Eger 12 4 8 20 27 16
13. Újbuda TC 12 11 1 34 9 23
14. Palota RSC-Böllhoff 12 8 4 28 13 20
15. Kalocsai SE 12 4 8 14 25 16
16. Testnevelési Főiskola SE 12 1 11 6 35 13

* M: Mérkőzés Gy: Győzelem V: Vereség Sz+: Nyert szett Sz-: Vesztett szett P: Pont

Rájátszás szerkesztés

1–8. helyért szerkesztés

Osztályozó: Újpesti TE–BITT-Kaposvári NRC 3:2, 3:2

Negyeddöntő: BSE-FCSM–Nyíregyházi Főiskola SE 3:0, 3:0 és Vasas SC-Duna Autó-Óbuda–Újpesti TE 3:1, 3:0 és Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza–Székesfehérvári MÁV Előre 2:3, 2:3 és TEVA-Gödöllői RC–Békéscsabai RSE 3:2, 3:1

Elődöntő: BSE-FCSM–Székesfehérvári MÁV Előre 3:0, 3:0, 3:0 és Vasas SC-Duna Autó-Óbuda–TEVA-Gödöllői RC 3:2, 3:1, 3:2

Döntő: BSE-FCSM–Vasas SC-Duna Autó-Óbuda 3:1, 3:0, 3:1

3. helyért: TEVA-Gödöllői RC–Székesfehérvári MÁV Előre 3:0, 3:1, 3:0

5–8. helyért: Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza–Nyíregyházi Főiskola SE 3:1, 3:1 és Békéscsabai RSE–Újpesti TE 3:1, 3:0

5. helyért: Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza–Békéscsabai RSE 3:0, 3:1

7. helyért: Újpesti TE–Nyíregyházi Főiskola SE 3:0, 2:3, 3:1

9–12. helyért szerkesztés

# Csapat M Gy V Sz+ Sz- P
9. Albrecht-Miskolci VSC-MISI 6 4 2 15 7 10
10. BITT-Kaposvári NRC 6 4 2 12 9 10
11. Veszprémi Egyetem SC 6 4 2 14 11 10
12. GMR Group-Agria RC Eger 6 0 6 4 18 6

13–16. helyért szerkesztés

# Csapat M Gy V Sz+ Sz- P
13. Újbuda TC 18 15 3 50 16 33
14. Palota RSC-Böllhoff 18 13 5 45 20 31
15. Kalocsai SE 18 7 11 24 36 25
16. Testnevelési Főiskola SE 18 1 17 6 53 19

* M: Mérkőzés Gy: Győzelem V: Vereség Sz+: Nyert szett Sz-: Vesztett szett P: Pont

Források szerkesztés