Főmenü megnyitása
A Sébastien Loeb - Daniel Elena kettős negyedszer nyerte meg a Ciprus-ralit

A 2009-es Ciprus-rali (hivatalosan: 37th FxPro Cyprus Rally) volt a 2009-es rali-világbajnokság harmadik futama. Március 13 és 15 között került megrendezésre, 14 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 332 kilométert tett ki. A versenyen 32 páros indult, melyből 24 ért célba.[1] A versenyt nehezítette, hogy a rendezők úgy jelölték ki a szakaszokat, hogy a pénteki napon még aszfalton, a szombati és a vasárnapi gyorsokon pedig már murvás pályákon zajlott a küzdelem. A világbajnokságon utoljára 1996-ban rendeztek vegyes talajú futamot.[2]

A versenyt, immár negyedik alkalommal Sébastien Loeb nyerte, akinek ez volt pályafutása ötvenedik rali-világbajnoki futamgyőzelme. Másodikként Mikko Hirvonen végzett, harmadik pedig Petter Solberg lett.

A futam a junior rali-világbajnokság, valamint az N csoportos rali-világbajnokság futama is volt egyben. Előbbit a cseh Martin Prokop, míg utóbbit a svéd Patrik Sandell nyerte.

A futamon egy magyar páros vett részt. Mayer Gábor és navigátora, Tagai Róbert az N csoportos világbajnokság mezőnyében volt érdekelt. Kettősük az abszolút huszonegyedik, és a bajnoki értékelés nyolcadik helyén zárt.

BeszámolóSzerkesztés

Első nap

 
Hálid al-Kászimi az ír verseny után Cipruson is pontot szerzett

Túl azon, hogy az inkább aszfalt borítású szakaszokat murvás pályákra alkalmas gumikkal kellett teljesíteni a mezőnynek, a versenyzőknek az első napon még az esős időjárással is meg kellett küzdenie. A hat gyorsaságiból Loeb ötöt megnyert és több mint fél perces előnyt szedett össze a nap végére. Mögötte csapattársa Sordo állt, aki egy szakaszon volt első ezen a napon. Mikko Hirvonen a harmadik, Jari-Matti Latvala pedig a negyedik helyen volt ekkor. Petter Solberg ötödikként, Ogier pedig hatodikként zárta az első napot.

Henning Solberg útban az első szakasz rajtjához összeütközött egy közúti autóval. A Ford Focus WRC eleje olyannyira megsérült, hogy a norvég nem tudott részt venni az első napon.[3]

 
A privát csapattal versenyző Petter Solberg harmadik lett

Második nap

Az éjjeli esőzések miatt saras pályákon küzdött a mezőny a nap folyamán. Latvala volt a leggyorsabb a napi első gyorsaságin, a másodikon azonban hibázott a finn és elvesztette esélyét a pontszerzésre. Ezen a szakaszon Ogier is rontott: a Citroen versenyzője nem sokkal a cél előtt borult fel, amivel több mint két percet vesztett. Loeb és Hirvonen egy-egy részsikert szerzett, Petter Solberg pedig az utolsó két szakaszon volt első. Loeb továbbra is vezette a versenyt, Hirvonen a második, Sordo pedig a harmadik helyen állt a nap végén. Petter Solberg a negyedik helyre ért fel, Matthew Wilson az ötödik, Ogier a hatodik helyen állt ekkor.[4]

Harmadik nap

A zárónapon három gyorsasági szakaszt rendeztek. Hirvonen több mint húsz másodpercet hozott Loebön a nap folyamán, azonban ez is kevés volt ahhoz, hogy megszerezze az első helyet. Petter Solberg viszont megelőzte Sordo-t és felért az utolsó dobogós pozícióba. Wilson maradt az ötödik, a zimbabwei Conrad Rautenbach pedig a hatodik lett.

Ogier az ötödik, Jevgenyij Novikov pedig a hetedik helyről esett ki baleset miatt.[5]

SzakaszokSzerkesztés

Nap # Rajtidő Szakasz Hossz Győztes Idő Átlag seb. Versenyben vezető
1. nap
(Március 13)
1. 09:23 Panagia 1 30,33 km   Sébastien Loeb 22:01.3 82,6 km/h   Sébastien Loeb
2. 10:21 Mylikouri 1 7,37 km   Sébastien Loeb 5:33.9 79,5 km/h
3. 10:46 Gerakies 1 29,40 km   Sébastien Loeb 21:09.2 83,4 km/h
4. 14:34 Panagia 2 30,33 km   Sébastien Loeb 22:06.8 82,3 km/h
5. 15:32 Mylikouri 2 7,37 km   Sébastien Loeb 5:34.9 79,2 km/h
6. 15:57 Gerakies 2 29,40 km   Daniel Sordo 21:18.0 82,8 km/h
2. nap
(Március 14)
7. 08:43 Anadiou Dam 1 11,70 km   Jari-Matti Latvala 11:02.4 63,6 km/h
8. 09:11 Pano Panagia 28,17 km   Mikko Hirvonen 30:29.8 55,4 km/h
9. 11:19 Orkontas 18,54 km   Sébastien Loeb 18:36.5 59,8 km/h
10. 15:17 Xyliatos 30,94 km   Petter Solberg 28:16.1 65,7 km/h
11. 16:20 Kourdali 26,25 km   Petter Solberg 26:31.5 59,4 km/h
3. nap
(Március 15)
12. 09:18 Foini 30,03 km   Mikko Hirvonen 26:18.7 68,5 km/h
13. 10:49 Anadiou 40,54 km   Mikko Hirvonen 39:27.2 61,7 km/h
14. 12:02 Anadiou Dam 2 11,70 km   Matthew Wilson 10:41.8 65,6 km/h

VégeredménySzerkesztés

Versenyző Navigátor Autó Idő Különbség Pont
1.   Sébastien Loeb   Daniel Elena Citroën C4 WRC 4:50:34.7 10
2.   Mikko Hirvonen   Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 08 4:51:01.9 27.2 8
3.   Petter Solberg   Phil Mills Citroën Xsara WRC 4:52:24.1 1:49.4 6
4.   Daniel Sordo   Marc Marti Citroën C4 WRC 4:53:01.0 2:26.3 5
5.   Matthew Wilson   Scott Martin Ford Focus RS WRC 08 4:57:15.7 6:41.0 4
6.   Conrad Rautenbach   Daniel Barritt Citroën C4 WRC 5:01:46.6 11:11.9 3
7.   Federico Villagra   Jorge Pérez Companc Ford Focus RS WRC 08 5:03:53.2 13:18.5 2
8.   Hálid al-Kászimi   Michael Orr Ford Focus RS WRC 08 5:04:18.8 13:44.1 1
JWRC
1. (14.)   Martin Prokop   Jan Tománek Citroën C2 S1600 5:20:54.0 10
2. (17.)   Michał Kościuszko   Maciej Szczepaniak Suzuki Swift S1600 5:22:30.8 1:36.8 8
3. (20.)   Aaron Burkart   Michael Kölbach Suzuki Swift S1600 5:40:42.9 19:48.9 6
PWRC
1. (9.)   Patrik Sandell   Emil Axelsson Škoda Fabia S2000 5:10:11.3 10
2. (10.)   Armindo Araújo   Miguel Ramalho Mitsubishi Lancer Evo IX 5:10:29.6 18.3 8
3. (11.)   Nászer el-Attija   Giovanni Bernacchini Subaru Impreza STI N14 5:11:10.1 58.8 6
4. (13.)   Arai Tosihiro   Glenn MacNeall Subaru Impreza STI N14 5:18:45.4 8:34.1 5
5. (15.)   Andis Neiksans   Peteris Dzirkals Mitsubishi Lancer Evo IX 5:21:46.6 11:35.3 4
6. (16.)   Charalambos Timotheou   Savvas Laos Mitsubishi Lancer Evo IX 5:22:01.7 11:50.4 3
7. (19.)   Frédéric Sauvan   Thibault Gorczyca Mitsubishi Lancer Evo IX 5:39:10.2 28:58.9 2
8. (21.)   Mayer Gábor   Tagai Róbert Subaru Impreza WRX STI 5:42:27.4 32:16.1 1

JegyzetekSzerkesztés

  1. A verseny adatai. www.juwra.com. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
  2. Bertalan Miklós: Ötvenedik futamgyőzelméért hajt Loeb Cipruson. origo.hu, 2009. március 12. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
  3. Bertalan Miklós: Esős aszfalton murvagumival. origo.hu, 2009. március 13. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
  4. Bertalan Miklós: Petter Solberg remekel a sárban, Loeb magabiztosan áll az élen. origo.hu, 2009. március 14. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
  5. Bertalan Miklós: Megvan Loeb ötvenedik győzelme. origo.hu, 2009. március 15. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)

ForrásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 2009-es Ciprus-rali témájú médiaállományokat.