2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (AFC)

19. labdarúgó-világbajnokság selejtezője (ázsiai zóna)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 21.

Az ázsiai (AFC)-zóna számára 4-5 helyet osztottak ki a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra. 43 csapat jelentkezett a selejtezőkre, csak Brunei, Laosz, és Fülöp-szigetek nem kívánt indulni, vagy adta be későn a jelentkezését. Kelet-Timor első ízben játszott a selejtező mérkőzéseken, illetve Ausztrália először kísérelte meg a világbajnoki kvalifikációt az Ázsiai Labdarúgó-szövetség tagjaként, miután 2006. január 1-jén kiléptek az Óceániai Labdarúgó-szövetségből.

A selejtező lebonyolítása

szerkesztés

Az ázsiai selejtező két előselejtező körből, két csoportkörből, és egy pótselejtező mérkőzésből állt. A csapatok kiemelését a 2006-os labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezőiben elért eredmények alapján végezték. Az öt legjobb helyen kiemelt csapat erőnyerő volt, és az első csoportkörbe kiemeltként várhatta a 2007. november 25-i, durbani sorsolást. Az első előselejtező fordulóban a 6.-24.-ig rangsorolt csapatokat párosították a 25.-43.-ig rangsoroltakkal. A párosítások győztesei közül a nyolc legrosszabb helyen rangsorolt labdarúgó-válogatott kényszerült a második selejtező körben újabb mérkőzéseket játszani. A párosítások győztesei, valamint az első előselejtező kiemelt győztes csapatai csatlakoztak az 1.-5. helyig rangsorolt csapatokhoz az első csoportkörben, ahol négy, egyaránt öt csapatos csoportot képeztek. A csoportok első két helyezett csapata jutott a második csoportkörbe, ahol – kiemelési sorrendnek megfelelően – két újabb öt csapatos csoportot képeztek. A két csoport első és második helyezettje automatikusan kijutott a világbajnokságra, míg a csoportok harmadik helyezett csapatai ázsiai pótselejtező mérkőzést játszottak.

Az ázsiai pótselejtező győztese egy újabb, az óceániai-zóna győztes csapata ellen vívott interkontinentális pótselejtező mérkőzésen harcolhatta ki a világbajnoki részvételt.

Az ázsiai előselejtezők látszólag haszontalanok voltak, hiszen egy kivétellel mindig a kiemelésnek megfelelően alakult, hogy mely csapatok lépnek egy-egy fordulóval feljebb.

A kiemelés az előző világbajnokságon elért eredményeken alapult.

Kiemeltek
(1–5. helyen rangsorolt)
„A” kalap
(6–24. helyen rangsorolt)
„B” kalap
(25–43. helyen rangsorolt)
  • Guam és Bhután a sorsolás után, játék nélkül visszalépett.

Első forduló

szerkesztés

A hivatalos sorsolást 2007. augusztus 6-án tartották az AFC székházában Kuala Lumpurban, Malajziában. Az "A" jelű kalap csapatait párosították a "B" jelű kalap csapataival.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Pakisztán  0–7  Irak0–70–0[a 1]
Üzbegisztán  11–0  Tajvan9–02–0
Thaiföld  13–2  Makaó6–17–1
Srí Lanka  0–6  Katar0–10–5
Kína  11–0  Mianmar7–04–0[a 2]
Bhután  játék nélkül[a 3]  Kuvait
Kirgizisztán  2–2 (t. 5–6)  Jordánia2–00–2 (h.u.)
Vietnám  0–6  Egyesült Arab Emírségek0–10–5
Bahrein  4–1  Malajzia4–10–0
Kelet-Timor  3–11  Hongkong2–3[a 4]1–8
Szíria  5–1  Afganisztán3–02–1[a 1]
Jemen  3–2  Maldív-szigetek3–00–2
Banglades  1–6  Tádzsikisztán1–10–5
Mongólia  2–9  Észak-Korea1–41–5
Omán  4–0  Nepál2–02–0
Palesztina  0–7  Szingapúr0–4[a 1]0–3 (megáll.)[a 5]
Libanon  6–3  India4–12–2
Kambodzsa  1–5  Türkmenisztán0–11–4
Guam  játék nélkül[a 6]  Indonézia
Jegyzetek
  1. a b c Biztonsági okokból Irak Szíriában, Palesztina Katarban, Afganisztán pedig Tádzsikisztánban rendezte hazai mérkőzését.[1]
  2. Mianmar hazai mérkőzésének helyszínét Malajziába helyezték át a mianmari és a kínai labdarúgó-szövetség közös kérésére.[2]
  3. Bhután visszalépett.[3]
  4. Kelet-Timor Indonéziát választotta hazai mérkőzésének helyszínéül.
  5. Palesztina nem jelent meg. A mérkőzés végeredményét 3–0-s arányban Szingapúrnak ítélték.[4][5] A Palesztin labdarúgó-szövetség fellebbezést nyújtott be új mérkőzésidőpont kitűzésére azzal az indokkal, hogy a játékosaik nem kaptak engedélyt arra, hogy elhagyják a Gázai övezetet, azonban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elutasította azt.[6]
  6. [[Guami labdarúgó-válogatott}}|Guam]] visszalépett.[7]

Második forduló

szerkesztés

Az 1. forduló 19 győztes labdarúgó-válogatottja közül a 11 legjobb helyen rangsorolt játék nélkül a 3. fordulóba jutott, míg a 8 legrosszabb helyen rangsorolt csapatot összepárosították egymással a következőképpen:

  • 17. helyen rangsorolt – 14. helyen rangsorolt
  • 16. helyen rangsorolt – 12. helyen rangsorolt
  • 19. helyen rangsorolt – 15. helyen rangsorolt
  • 18. helyen rangsorolt – 13. helyen rangsorolt

A párosítások oda-visszavágós rendszerben zajlottak 2007 novemberében. Az összecsapások győztesei a 3. fordulóba léptek.

1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Hongkong  0–3  Türkmenisztán0–00–3
Indonézia  1–11  Szíria1–40–7
Szingapúr  3–1  Tádzsikisztán2–01–1
Jemen  1–2  Thaiföld1–10–1

Harmadik forduló

szerkesztés

Ebben a fordulóban 20 csapat vett részt. A csoportok első két helyezettje továbbjutott a negyedik fordulóba.

1. csoport
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás        
1.   Ausztrália 6 3 1 2 7 3 +4 10 Továbbjutott a negyedik fordulóba 3–0 1–0 0–1
2.   Katar 6 3 1 2 5 6 −1 10 1–3 2–0 0–0
3.   Irak 6 2 1 3 4 6 −2 7 1–0 0–1 1–1
4.   Kína 6 1 3 2 3 4 −1 6 0–0 0–1 1–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2. csoport
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás        
1.   Japán 6 4 1 1 12 3 +9 13 Továbbjutott a negyedik fordulóba 1–0 3–0 4–1
2.   Bahrein 6 3 2 1 7 5 +2 11 1–0 1–1 1–1
3.   Omán 6 2 2 2 5 7 −2 8 1–1 0–1 2–1
4.   Thaiföld 6 0 1 5 5 14 −9 1 0–3 2–3 0–1
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
3. csoport
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás        
1.   Dél-Korea 6 3 3 0 10 3 +7 12 Továbbjutott a negyedik fordulóba 0–0 2–2 4–0
2.   Észak-Korea 6 3 3 0 4 0 +4 12 0–0 2–0 1–0
3.   Jordánia 6 2 1 3 6 6 0 7 0–1 0–1 2–0
4.   Türkmenisztán 6 0 1 5 1 12 −11 1 1–3 0–0 0–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
4. csoport
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás        
1.   Üzbegisztán 6 5 0 1 17 7 +10 15 Továbbjutott a negyedik fordulóba 3–0 3–0 3–0
2.   Szaúd-Arábia 6 5 0 1 15 5 +10 15 4–0 2–0 4–1
3.   Szingapúr 6 2 0 4 7 16 −9 6 3–7 0–3 2–0
4.   Libanon 6 0 0 6 3 14 −11 0 0–1 1–2 1–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
5. csoport
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás        
1.   Irán 6 3 3 0 7 2 +5 12 Továbbjutott a negyedik fordulóba 0–0 0–0 2–0
2.   Egyesült Arab Emírségek 6 2 2 2 7 7 0 8 0–1 1–3 2–0
3.   Szíria 6 2 2 2 7 8 −1 8 0–2 1–1 1–0
4.   Kuvait 6 1 1 4 8 12 −4 4 2–2 2–3 4–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

Negyedik forduló

szerkesztés

A 4. fordulóba az előző forduló öt selejtezőcsoportjának első két helyezett csapata került. A továbbjutó 10 csapatot két ötcsapatos csoportba sorsolták, ahonnan az első és második helyezettek automatikus résztvevői lettek a 2010-es labdarúgó-világbajnokságnak, míg a csoportok harmadik helyezettjei oda-visszavágós selejtező mérkőzést játszottak az interkontinentális selejtezőben való részvételért.

Kiemelés és sorsolás

szerkesztés

A továbbjutott csapatok kiemelését a 2006-os labdarúgó-világbajnokság eredményei alapján végezték. Az első kalapba a két legjobb ázsiai válogatottat, a harmadik helyre Iránt, a negyedik és ötödik helyre egyaránt az azonos eredménnyel büszkélkedő Szaúd-Arábiát és Japánt, a hatodik helyre Bahreint, míg az utolsó kalapba a további négy továbbjutó válogatottat rangsorolták.[8]

1. kalap 2. kalap 3. kalap 4. kalap

A sorsolás

szerkesztés

A forduló csoportjainak sorsolását 2008. június 27-én végzeték Kuala Lumpurban, Malajziában.[9] A négyes jelűurnával kezdtek, az első kihúzott csapatot az 1. csoport ötödik, a másodikként kihúzott csapatot a 2. csoport ötödik pozíciójába helyezték, majd a 4. kalap maradék két csapatát a csoportok negyedik helyére sorsolták. A két azonos rangsorolású csapat között egy külön sorsolás döntött arról, hogy Japánt a második, Szaúd-Arábiát pedig a harmadik urnából húzzák.[9] Az utolsó három urna sorsolása már egyszerűen zajlott: a fennmaradó párosokat szétsorsolták a két csoport között.

A csoportok a következőkképen alakultak:

1. csoport 2. csoport
  Ausztrália   Dél-Korea
  Japán   Irán
  Bahrein   Szaúd-Arábia
  Üzbegisztán   Észak-Korea
  Katar   Egyesült Arab Emírségek

A kialakított két csoportban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg a csapatok egymással. A csoportok első két helyezett labdarúgó-válogatottja automatikusan kijutott a labdarúgó-világbajnokságra, míg a csoportok harmadik helyezettje ázsiai pótselejtezőt játszottak az interkontinentális-pótselejtezőért.

1. csoport
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Ausztrália 8 6 2 0 12 1 +11 20 Kijutott a 2010-es világbajnokságra 2–1 2–0 4–0 2–0
2.   Japán 8 4 3 1 11 6 +5 15 0–0 1–0 1–1 1–1
3.   Bahrein 8 3 1 4 6 8 −2 10 Továbbjutott az ötödik fordulóba 0–1 2–3 1–0 1–0
4.   Katar 8 1 3 4 5 14 −9 6 0–0 0–3 1–1 3–0
5.   Üzbegisztán 8 1 1 6 5 10 −5 4 0–1 0–1 0–1 4–0
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2. csoport
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Dél-Korea 8 4 4 0 12 4 +8 16 Kijutott a 2010-es világbajnokságra 1–0 0–0 1–1 4–1
2.   Észak-Korea 8 3 3 2 7 5 +2 12 1–1 1–0 0–0 2–0
3.   Szaúd-Arábia 8 3 3 2 8 8 0 12 Továbbjutott az ötödik fordulóba 0–2 0–0 1–1 3–2
4.   Irán 8 2 5 1 8 7 +1 11 1–1 2–1 1–2 1–0
5.   Egyesült Arab Emírségek 8 0 1 7 6 17 −11 1 0–2 1–2 1–2 1–1
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

Ötödik forduló

szerkesztés

Az ázsiai csapatok pótselejtezője két körből állt: egy ázsiai-pótselejtezőből és egy interkontinentális-pótselejtezőből.

A 4. forduló csoportjainak két harmadik helyezett csapata játszotta 2009. szeptember 5-én és szeptember 9-én az oda-visszavágós rendszerű ázsiai-pótselejtezőt.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Bahrein   2 – 2 (i.g.)   Szaúd-Arábia 0 – 0 2 – 2

Részletek

Bahrein   0–0   Szaúd-Arábia
Jegyzőkönyv
Bahreini Nemzeti Stadion, Manáma
Nézőszám: 16 000
Játékvezető: Nisimura Júicsi (japán)


Szaúd-Arábia   2–2   Bahrein
Al-Samrani   13'
Al-Montasari   90+1'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Okwuwanne   42'
Latif   90+3'
Fahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Ravshan Ermatov (üzbég)

Interkontinentális-pótselejtező

szerkesztés

Az ázsiai pótselejtező-mérkőzés győztese, Bahrein játszhatott oda-visszavágós rendszerű interkontinentális-pótselejtezőt, amely idegenben szerzett több góllal nyerte meg a pótselejtezőt. Az óceániai-selejtező győztes csapatával, Új-Zélanddal 2009. október 10-én és november 14-én játszott oda-visszavágós mérkőzést a világbajnoki-részvételt jelentő helyért.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Bahrein   0 – 1   Új-Zéland 0 – 0 0 – 1

Góllövőlista

szerkesztés
# Játékos Ország Összes Fordulónként
1.f. 2.f. 3.f. 4.f. Á.P.
1 Szarajut Csajkhamdi   Thaiföld 7 5 2
2 Makszim Sackih   Üzbegisztán 5 5 x
3 Dzsong Csholmin   Észak-Korea 4 4 x
Cheng Siu Wai   Hongkong 4 0 - - -
Mahdi Karím   Irak 4 x
Mohamad Gaddár   Libanon 4 x
Ziád Sábo   Szíria 0 4
Radzsá Ráfi 0 4
Numondzon Hakimov   Tádzsikisztán 4 0 - - -
9 Pak Csholmin   Észak-Korea 3 3 x
Chan Siu Ki   Hongkong 3 0 - - -
Sebastián Quintana   Katar 3 x
Mohamed ez-Zeno   Szíria 2 1
14 Ála Hubájl   Bahrein 2 1 x 1
Szol Kihjon   Dél-Korea x x 2
Mohamed es-Sehhi   Egyesült Arab Emírségek 1 x 1
Sunil Chetri   India 2 - - - -
Szejd Besír   Katar 2 x
Emilio Neves   Kelet-Timor 2 1 - - -
Qu Bo (Csü Po)   Kína 2 x
Liu Jian (Liu Csian) 2 0
Chan Kin Seng   Makaó 2 - - - -
Aleksandar Duric   Szingapúr 0 2
Jia Yi Shi 2 0
Noh Shah 1 1
Ferász Iszmájl   Szíria 1 1
Tiraszil Dangda   Thaiföld 2 0
Daszakon Thonglau 2 0
Thirathep Vinothaj 1 0 1
Artur Gevorkjan   Türkmenisztán 2 0
Mamedali Karadanov 2 0
Mekan Naszirov 2 0
Kulcsok
  • - Kiesett
  • x Nem játszott (erőnyerő csapat volt)
1 gólosok

  Afganisztán
  Ausztrália
  Bahrein
  Banglades
  Dél-Korea
  Egyesült Arab Emírségek
  Észak-Korea
  Hongkong
  India
  Indonézia
  Irak

  Jemen
  Japán
  Jordánia
  Kambodzsa
  Katar
  Kína
  Kirgizisztán
  Libanon
  Malajzia
  Maldív-szigetek

  Mongólia
  Omán
  Szaúd-Arábia
  Szingapúr
  Szíria
  Tádzsikisztán
  Thaiföld
  Türkmenisztán
  Üzbegisztán
Öngólos

  Kelet-Timor
  1. Irak nem otthon játssza hazai világbajnoki selejtező mérkőzését (angol) AFP, 2007. augusztus 6.
  2. Mianmar-China találkozót Malajziában rendezik. Archiválva 2013. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben (angol) FIFA, 2007. október 18.
  3. Bhután visszalépett. Archiválva 2013. október 5-i dátummal a Wayback Machine-ben (angol) FIFA, 2007. szeptember 13.
  4. Út Dél-Afrikába: Szingapúr a második körbe jutott, miután Palesztina nem jelent meg a mérkőzésen. Archiválva 2007. október 30-i dátummal a Wayback Machine-ben (angol) Szingapúri labdarúgó-szövetség, 2007. október 28.
  5. Libanon a 3. fordulóba lépett Archiválva 2007. október 31-i dátummal a Wayback Machine-ben (angol) FIFA, 2007. október 31.
  6. A FIFA elutasította a palesztin fellebbezést. (angol) Al Jazeera Sports, 2007. október 31.
  7. Indonézia továbbjutott - Guam visszalépett Archiválva 2008. május 11-i dátummal a Wayback Machine-ben (indonéz) Indonéz labdarúgó-szövetség, 2007. augusztus 7.
  8. A 4. forduló sorsolási rendszere (angolul)”, Ázsiai Labdarúgó-szövetség, 2008. június 12.. [2008. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. június 27.) 
  9. a b Exciting contests on cards (angolul)”, Ázsiai Labdarúgó-szövetség, 2008. június 27. (Hozzáférés: 2008. június 27.)