2014-es önkormányzati választás Balassagyarmaton

A 2014-es önkormányzati választásokat október 12-én bonyolították le, az általános önkormányzati választások részeként.

Balassagyarmaton közel ötezer ember, a szavazásra jogosultak bő harmada ment el szavazni.

A város mind a 8 választókerületében a Fidesz-KDNP jelöltjei szereztek helyet a képviselő-testületbe. Kompenzációs listáról a Jobbik, MSZP és a DK kapott egy-egy mandátumot.

A város polgárai újraválasztották a város addigi polgármesterét, Medvácz Lajost, aki ezzel egyhuzamban a 3. önkormányzati ciklusát kezdte meg.

A választás rendszere szerkesztés

A települési önkormányzati választásokat az országosan megrendezett általános önkormányzati választások részeként tartották meg. A szavazók a helyi képviselők és a településük polgármestere mellett, a megyei közgyűlések képviselőire is ekkor adhatták le a szavazataikat. A választásokat 2014. október 12-én, vasárnap bonyolították le.

A települési képviselőket választókerületenként választhatták meg a polgárok. A település méretétől (lakóinak számától) függött a választókerületek, s így a megválasztható képviselők száma is. A képviselők nagyjából négyötöde az egyéni választókerületekben nyerte el a megbízatását, míg egyötödük úgynevezett „kompenzációs”, azaz kiegyenlítő listán. A listákra közvetlenül nem lehetett szavazni. Az egyéni választókerületekben leadott, de képviselői helyet nem eredményező szavazatokat összesítették és ezeket a töredékszavazatokat osztották el arányosan a listák között.

Választókerületek szerkesztés

Választókerületek[1]
EVK Polgárok Jelölt
01 1 768 4
02 1 653 5
03 1 717 5
04 1 715 5
05 1 747 4
06 1 541 5
07 1 610 5
08 1 607 7
13 358 40
Szavazókörök[1]
EVK SZK Polgárok Jelölt
01 01 868 4
02 900
02 03 882 5
04 771
03 05 843 5
06 874
04 07 865 5
08 850
05 09 783 4
10 964
06 11 702 5
12 839
07 13 793 5
14 817
08 15 797 7
16 810
Össz. 13 358 42

A képviselő-testület létszáma 2014-ben nem változott, maradt az előző ciklushoz hasonló 11 fő. A szabályok szerint a települési képviselő-testületek létszáma a település lakosságszámához igazodott. A város lakosságszáma 2014-ben közel 16 ezer, míg a választópolgároké bő 13 ezer fő volt.[1]

A képviselők közül nyolc az egyéni választókerületekben választhattak meg a polgárok, három fő a kompenzációs listákról nyerte el a mandátumot.

A városhoz tartozó Nyírjes és Újkóvár egyaránt a 06. számú egyéni választókerülethez lettek beosztva.

A polgármester-választás tekintetében a város egy választókerületet alkotott, így minden polgár szavazata egyenlő mértékben érvényesülhetett.

Előzmények szerkesztés

 
Párt Képviselő
Fidesz-KDNP 8 72,7%
MSZP 2 18,2%
Jobbik 1 9,1%
A képviselő-testület összetétele 2010-ben[2]
Szervezetek Képviselő-testületi helyek Σ
vk
Fidesz-KDNP 8 8
0
MSZP 0 2
2
Jobbik 0 1
1
Összesen 8 11
3

Jelöltek szerkesztés

Jelöltállítás áttekintő táblázata[3]
Szervezet Polgár-
mester-
jelölt
Képviselőjelöltek
Egyéni
jelöl­tek
száma
Kompenzációs lista
neve jellege hatóköre #. neve típusa jelöl­tek
száma
Magyar Munkáspárt párt országos 7 1. Munkáspárt önálló 9
Demokratikus Koalíció párt országos 8 5. DK önálló 8
Jobbik Magyarországért Mozgalom párt országos 6 3. Jobbik önálló 8
Magyar Szocialista Párt párt országos 8 2. MSZP önálló 9
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség párt országos 8 4. Fidesz-KDNP közös 7
Kereszténydemokrata Néppárt párt országos
szervezet nélküli (független) jelöltek 1 3
6 szervezet 5 40 5 lista 41

Képviselőjelöltek szerkesztés

Egyéni választókerületi jelöltek szerkesztés

Egyéni választókerületek[3]
01 02 03 04 05 06 07 08
Független jelöltek 1 - - - - - - 2 3
Szervezetek által állított jelöltek
Jobbik 6
Munkáspárt 7
DK 8
MSZP 8
Fidesz-KDNP 8
Összesen 4 5 5 5 4 5 5 7 40

Az egyéni választókerületekben az ott élő polgárok 1%-ának ajánlását kellett összegyűjteni. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhatott.[4]

Az ajánlások gyűjtésére augusztus 25-től szeptember 8-ig állt lehetőség.[4]

EVK-01[V 1]
Jelölt Szervezet
Palotás Imre MSZP
Orosz Bernadett Fidesz-KDNP
Katona Erzsébet DK
Büki Zoltán Imre független
EVK-02
Jelölt Szervezet
Huszár Péter Pál Fidesz-KDNP
Balla Szabolcs Munkáspárt
Dobrocsi Lénárd Jobbik
Szedlákné dr. Csábi Ilona Magdolna DK
Szabó Péter MSZP
EVK-03
Jelölt Szervezet
Zolnyánszki Zsolt Fidesz-KDNP
Mayer Lászlóné Munkáspárt
Szedlák Sándor DK
Pulay Richárd Szabolcs Jobbik
dr. Horváth László MSZP
EVK-04
Jelölt Szervezet
Köllő István Munkáspárt
Horváth Gáborné Büttl Beáta Jobbik
Borenszki Ervin MSZP
Pulay László Fidesz-KDNP
Szenográdiné Csomai Ibolya Éva DK
EVK-05[V 1]
Jelölt Szervezet
Danisovszky Tiborné Munkáspárt
Füle Sándorné MSZP
Fazekas János Fidesz-KDNP
Srancsik József László DK
EVK-06
Jelölt Szervezet
Csach Gábor Lóránt Fidesz-KDNP
Makrai Richárd DK
Veres Vendel Szabolcs Jobbik
dr. Balázs Dezső MSZP
Farók Richárd Munkáspárt
EVK-07
Jelölt Szervezet
Bágyon Pál DK
Bencsik Gábor Munkáspárt
Horváth Gábor Jobbik
dr. Bacskó József MSZP
Reznicsek Ferenc Pálné Fidesz-KDNP
EVK-08
Jelölt Szervezet
Jurta Ferenc Zsolt DK
Győri János független
Szabados Róbert Jobbik
Siket Béla Fidesz-KDNP
Gurman Péter János MSZP
Karmann János Munkáspárt
Filip Pál független
  1. a b A 01-es választókerületben a Jobbik (Teknős Tamás) és a Munkáspárt (Gere Zoltán) jelöltje is visszalépett még választások előtt. Ugyanez történt a 05-ös választókerületben, szintén a Jobbik (Pántya Endre László) jelöltjével.

Kompenzációs listák szerkesztés

Kompenzációs listák[3]
Lista Listavezető Jelöltek
száma
Munkáspárt Mayer Lászlóné 9
MSZP Lombos István Pál 9
Jobbik Dobrocsi Lénárd 8
Fidesz-KDNP Medvácz Lajos Ferenc 7
DK Szedlák Sándor 8
5 lista 41
Összes listás jelölt[3]
Lista # Jelölt EVK
Munkáspárt 1. Mayer Lászlóné 03
2. Balla Szabolcs 02
3. Köllő István 04
4. Karmann János 08
5. Danisovszky Tiborné 05
6. Gere Zoltán 01
7. Bencsik Gábor 07
8. Farók Richárd 06
9. Mayer László Szilveszter
MSZP 1. Lombos István Pál
2. Szabó Péter 02
3. Baranyi János
4. Borenszki Ervin 04
5. dr. Horváth László 03
6. dr. Balázs Dezső 06
7. Palotás Imre 01
8. dr. Bacskó József 07
9. Füle Sándorné 05
Jobbik 1. Dobrocsi Lénárd 02
2. Szabados Róbert 08
4. Veres Vendel Szabolcs 06
5. Horváth Gáborné Büttl Beáta 04
6. Pulay Richárd Szabolcs 03
8. Horváth Gábor 07
Teknős Tamás 01
Pántya Endre László 05
Fidesz-KDNP 1. Medvácz Lajos Ferenc
2. Csach Gábor Lóránt 06
3. Huszár Péter Pál 02
4. dr. Csekey László Károly
5. Zolnyánszki Zsolt 03
6. Pulay László 04
7. Orosz Bernadett 01
DK 1. Szedlák Sándor 03
2. Szenográdiné Csomai Ibolya Éva 04
3. Bágyon Pál 07
4. Srancsik József László 05
5. Szedlákné dr. Csábi Ilona Magdolna 02
6. Jurta Ferenc Zsolt 08
7. Makrai Richárd 06
8. Katona Erzsébet 01

Polgármesterjelöltek szerkesztés

A polgármesterjelöltséghez legalább 300 választópolgár ajánlása volt szükség.[4]

Négy jelöltből három összegyűjtötte az ajánlásokat, és nyilvántartásba vette a Választási Bizottság, egy esetben pedig jogerősen elutasította a nyilvántartásba vételt.[3][5]

Polgármester[3][6]
Jelölt Szervezet
Szedlák Sándor DK
Dobrocsi Lénárd Jobbik
Medvácz Lajos Ferenc Fidesz-KDNP
Lombos István Pál MSZP
Büki Zoltán Imre[E 1] független
  1. nyilvántartásba vétel jogerősen elutasítva

A szavazás menete szerkesztés

A választást 2014. október 12-én, vasárnap bonyolították le. A választópolgárok reggel 6 órától kezdve adhatták le a szavazataikat, egészen a 19 órás urnazárásig.

Részvétel szerkesztés

A részvételi adatok napközbeni alakulása[7]
Időpont Szavazók +/-
2010 óta[8]
(%p)
Legnagyobb/legkisebb
részvétel
db %
7:00 134 1,01% 0,43   4. számú szavazókör 2,64%
9. számú szavazókör 0,26%
9:00 760 5,75% 0,40   4. számú szavazókör 8,18%
12. számú szavazókör 2,75%
11:00 1901 14,37% 0,18   14. számú szavazókör 18,23%
12. számú szavazókör 8,96%
13:00 2612 19,75% -0,46   9. számú szavazókör 24,49%
12. számú szavazókör 15,77%
15:00 3277 24,77% -1,53   15. számú választókör 30,14%
10. számú szavazókör 19,77%
17:30 4407 33,32% -2,12   15. számú választókör 41,12%
10. számú szavazókör 26,50%
19:00 4895 37,00% -2,47   15. számú választókör 46,74%
8. számú szavazókör 31,16%

A 13 ezer szavazásra jogosult polgárból csupán kevesebb, mint 5 ezer vett részt a választásokon (37%). Közülük 76-an érvénytelenül szavaztak (1,55%).[6]

A részvétel összesített adatai[6]
jogosultak
arányában
szavazók
arányában
Választójogosult 13 228
Szavazó 4895 37,00%
   érvényes szavazólap 4815 36,40% 98,37%
   érvénytelen / hiányzó szavazólap 76 0,57% 1,55%
Távolmaradó 8333 63,00%

Eredmény szerkesztés

Képviselő-választások szerkesztés

Egyéni választókerületi eredmények szerkesztés

Választókerületi eredmények[6]
EVK Jelölt Jelölő
szervezet(ek)
#. Szavazat
db jog.% szav.% érv.%
01 Orosz Bernadett Fidesz-KDNP 1. 297 17,1% 47,3% 51,2%
Palotás Imre MSZP 2. 179 11,3% 31,4% 30,9%
Katona Erzsébet DK 3. 57 3,3% 9,1% 9,8%
Büki Zoltán Imre független 4. 47 2,7% 7,5% 8,1%
02 Huszár Péter Pál Fidesz-KDNP 1. 305 18,4% 49,7% 50,8%
Szabó Péter MSZP 2. 123 7,4% 20,0% 20,5%
Dobrocsi Lénárd Jobbik 3. 81 4,9% 13,2% 13,5%
Szedlákné dr. Csábi Ilona Magdolna DK 4. 73 4,4% 11,9% 12,2%
Balla Szabolcs Munkáspárt 5. 18 1,1% 2,9% 3,0%
03 Zolnyánszki Zsolt Fidesz-KDNP 1. 291 17,1% 49,7% 50,6%
dr. Horváth László MSZP 2. 108 6,4% 18,4% 18,8%
Szedlák Sándor DK 3. 84 4,9% 14,3% 14,6%
Pulay Richárd Szabolcs Jobbik 4. 81 4,8% 13,8% 14,1%
Mayer Lászlóné Munkáspárt 5. 11 0,6% 1,9% 1,9%
04 Pulay László Fidesz-KDNP 1. 255 15,0% 44,6% 46,3%
Borenszki Ervin MSZP 2. 105 6,2% 18,4% 19,1%
Horváth Gáborné Büttl Beáta Jobbik 3. 96 5,7% 16,8% 17,4%
Szenográdiné Csomai Ibolya Éva DK 4. 83 4,9% 14,5% 15,0%
Köllő István Munkáspárt 5. 12 0,7% 2,1% 2,2%
05 Fazekas János Fidesz-KDNP 1. 305 17,6% 48,8% 54,0%
Srancsik József László DK 2. 133 7,7% 21,3% 23,5%
Füle Sándorné MSZP 3. 103 5,9% 16,5% 18,2%
Danisovszky Tiborné Munkáspárt 4. 24 1,4% 3,8% 4,3%
06 Csach Gábor Lóránt Fidesz-KDNP 1. 266 17,5% 47,6% 48,8%
Veres Vendel Szabolcs Jobbik 2. 107 7,0% 19,2% 19,6%
dr. Balázs Dezső MSZP 3. 98 6,4% 17,6% 18,0%
Makrai Richárd DK 4. 67 4,4% 12,0% 12,3%
Farók Richárd Munkáspárt 5. 7 0,5 1,3% 1,3%
07 Reznicsek Ferenc Pálné Fidesz-KDNP 1. 324 20,4% 51,8% 53,0%
Horváth Gábor Jobbik 2. 127 8,0% 20,3% 20,8%
dr. Bacskó József MSZP 3. 106 6,7% 16,9% 17,4%
Bágyon Pál DK 4. 49 3,1% 7,8% 8,0%
Bencsik Gábor Munkáspárt 5. 5 0,3% 0,8% 0,8%
08 Siket Béla Fidesz-KDNP 1. 295 18,5% 42,9% 43,5%
Szabados Róbert Jobbik 2. 129 8,1% 18,8% 19,0%
Győri János független 3. 121 7,6% 17,6% 17,9%
Gurman Péter János MSZP 4. 56 3,5% 8,2% 8,3%
Jurta Ferenc Zsolt DK 5. 43 2,7% 6,3% 6,3%
Filip Pál független 6. 33 2,1% 4,8% 4,9%
Karmann János Munkáspárt 7. 2 0,1% 0,3% 0,3%
EVK Megválasztott képviselő Szavazat Előny
a 2. előtt
(%p)
név szervezet(ek) db jog.% szav.% érv.%
01 Orosz Bernadett Fidesz-KDNP 297 17,1% 47,3% 51,2% 20,3
02 Huszár Péter Pál Fidesz-KDNP 305 18,4% 49,7% 50,8% 30,3
03 Zolnyánszki Zsolt Fidesz-KDNP 291 17,1% 49,7% 50,6% 31,8
04 Pulay László Fidesz-KDNP 255 15,0% 44,6% 46,3% 27,2
05 Fazekas János Fidesz-KDNP 305 17,6% 48,8% 54,0% 30,5
06 Csach Gábor Lóránt Fidesz-KDNP 266 17,5% 47,6% 48,8% 29,2
07 Reznicsek Ferenc Pálné Fidesz-KDNP 324 20,4% 51,8% 53,0% 32,2
08 Siket Béla Fidesz-KDNP 295 18,5% 42,9% 43,5% 24,5
Összesen/átlag 2338 17,7% 47,8% 49,8%

Kompenzációs listás eredmények szerkesztés

A kompenzációs listák között azokat a szavazatokat osztották szét, amelyeket olyan jelöltek kaptak, akik nem nyertek, s így ezek a szavazatok nem eredményezek képviselői megbízatást. Az így nyert töredékszavazatok a listát állító szervezetek között arányosan osztották el.

A Fidesz és a KDNP közösen, míg az MSZP, Jobbik, DK és a Munkáspárt önállóan állított listát.

A töredékszavazatok elosztása[6]
Lista Töredék
szavazat
Képviselő
MSZP 878 1
Jobbik 621 1
DK 589 1
Munkáspárt 79 0
Fidesz-KDNP 0 0

Összesítés szerkesztés

Szavaztok és képviselői helyek[6]
Szervezet Érvényes szavazat Képviselő
Fidesz-KDNP 2338 49,7% 8 72,7%
MSZP 878 18,7% 1 9,1%
Jobbik 621 13,2% 1 9,1%
DK 589 12,5% 1 9,1%
Munkáspárt 79 1,7% 0
független 201 4,3% 0
Összesen 4706 11
8 1 1 1
Bővített eredmény táblázat[6]
Szervezet Egyéni
jelöltek
száma
Szavazat Képviselő
db jog.% szav.% érv.% egyéni listás össz. %
Fidesz-KDNP 8 2338 17,7% 47,8% 49,7% 8 0 8 72,7%
MSZP 8 878 6,6% 18,0% 18,7% 0 1 1 9,1%
Jobbik 8 621 4,7% 12,7% 13,2% 0 1 1 9,1%
DK 8 589 4,5% 12,1% 12,5% 0 1 1 9,1%
Munkáspárt 8 79 0,6% 1,6% 1,7% 0 0 0
szervezet nélküli
(független) képviselők
3 201 1,5% 4,1% 4,3% 0 0
Összesen 43 4706 35,6% 96,4% 100% 8 3 11
érvénytelen / hiányzó szavazólap 177 1,3% 3,6%
Szavazó 4883 36,9% 100%
Távolmaradó 8350 63,1%
Választójogosult 13233 100%

Polgármester-választás szerkesztés

A polgármester-választás eredménye[6]
Jelölt Szervezet Szavazat
Medvácz Lajos Ferenc FideszKDNP 2686 55,8%
Lombos István Pál MSZP 1066 22,1%
Dobrocsi Lénárd Jobbik 620 12,9%
Szedlák Sándor DK 443 9,2%
4815
Medvácz Lajos Ferenc Dobrocsi L.
 
Lombos István Pál Sz.S.
Diagram
Polgármester-választás
Jelöltek szavazat
Medvácz Lajos Ferenc
  
2686
Lombos István Pál
  
1066
Dobrocsi Lénárd
  
622
Szedlák Sándor
  
443

A megválasztott önkormányzat szerkesztés

A képviselő-testület összetétele[6]
 
Párt Képviselő
FideszKDNP 8 72,7%
MSZP 1 9,1%
Jobbik 1 9,1%
DK 1 9,1%
Összesen 11
Polgármester
Medvácz Lajos Ferenc Fidesz-KDNP
Képviselő-testület
Szervezet Képviselő ± 2010 óta
Fidesz-KDNP 8 72,7%
MSZP 1 9,1% -1  
Jobbik 1 9,1%
DK 1 9,1% Új
Összesen 11
Egyéni képviselők[6]
EVK 01 02 03 04
Képviselő Orosz
Bernadett
Huszár
Péter Pál
Zolnyánszki
Zsolt
Pulay
László
Szervezet
Fidesz–KDNP Fidesz–KDNP Fidesz–KDNP Fidesz–KDNP
EVK 05 06 07 08
Képviselő Fazekas
János
Csach
Gábor Lóránt
Reznicsek
Ferenc Pálné
Siket
Béla
Szervezet
Fidesz–KDNP Fidesz–KDNP Fidesz–KDNP Fidesz–KDNP
Listás képviselők[6]
Szervezet Képviselő
MSZP Lombos István Pál
Jobbik Dobrocsi Lénárd
DK Szedlák Sándor

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c A lakók száma 2014. január 1-jén 15 867, a választópolgároké pedig 13 358 volt. Egyéni választókerületek kialakítása (PDF). Helyi Választási Iroda, 2017. március 28. (Hozzáférés: 2017. február 7.); Szavazókörök - Balassagyarmat. Választástörténet, 2014 (Hozzáférés: 2017. november 23.)
  2. Balassagyarmat 2010-es települési választás eredményei (magyar nyelven). Nemzeti Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  3. a b c d e f NÓGRÁD megye Balassagyarmat település. Önkormányzati választások. Nemzeti Választási Iroda. (Hozzáférés: 2017. február 7.)
  4. a b c Gyakran ismételt kérdések (magyar nyelven). Nemzeti Választási Iroda. [2014. augusztus 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 7.)
  5. IV/01624/2014 (magyar nyelven). Alkotmánybíróság, 2014. szeptember 29. [2017. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 7.)
  6. a b c d e f g h i j k Balassagyarmat 2014-es települési választás eredményei. Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2017. február 7.)
  7. A szavazókörök részvételi adatai a napközbeni jelentések adatai alapján. Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2017. február 8.)
  8. A szavazókörök részvételi adatai a napközbeni jelentések adatai alapján 2010-ben. Nemzeti Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2017. február 8.)

Források szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés