2015–2016-os EHF-bajnokok ligája (csoportkör)

56. kézilabda EHF-bajnokok ligája csoportköre

Ez a cikk ismerteti a 2015–2016-os EHF-bajnokok ligája csoportkörének az eredményeit.

Formátum szerkesztés

A csoportkörbe jutott 28 csapatot négy csoportba sorolták. Az A és B csoportba nyolc-nyolc csapat került, a C és D csoportba pedig hat-hat csapat. Az A és B csoportba sorolták az erősebb csapatokat, a C és D-be pedig a gyengébbeket. Az A és B csoportból a csoportgyőztes egyből a negyeddöntőbe jut, a 2-6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe. A C és D csoport 12 csapatából összesen kettő juthat a nyolcaddöntőbe úgy, hogy a C csoport első két helyezettje a D csoport első két helyezettjével egy oda-vissza vágóban eldöntik ennek sorsát.

Azonos pontszám esetén az alábbiak szerint döntik el a sorrendet:

  1. Egymás elleni mérkőzéseken szerzett több pont,
  2. Egymás elleni mérkőzések alapján számolt gólkülönbség,
  3. Egymás elleni mérkőzéseken lőtt több gól,
  4. A csoport összes meccse alapján számolt gólkülönbség,
  5. A csoportban lőtt gólok száma,
  6. Sorsolás.

Kiemelés szerkesztés

A csoportkör sorsolását 2015. június 26-án tartották Bécsben. A 28 csapatot négy csoportba sorolták: két nyolccsapatos (A, B), és két hatcsapatos (C, D) csoportba, azzal a megkötéssel, hogy azonos országbeli két csapat nem kerülhetett egy csoportba. Ez alól a német csapatok kivételek, mivel három csapatuk is az A és B csoportban szerepelhet.

A és B csoport kiemelése
1-es kalap 2-es kalap 3-as kalap 4-es kalap
ESP Barcelona
GER THW Kiel
HUN MVM Veszprém KC
POL Vive Targi Kielce
FRA Paris Saint-Germain
MKD Vardar Szkopje
DEN KIF Kolding København
SVN RK Celje
5-ös kalap 6-os kalap 7-es kalap 8-as kalap
HUN Pick Szeged
POL Wisła Płock
CRO Zagreb
GER Rhein-Neckar Löwen
SWE IFK Kristianstad
TUR Beşiktaş
FRA Montpellier
GER Flensburg-Handewitt
C és D csoport kiemelése
1-es kalap 2-es kalap 3-as kalap
ESP Logroño
MKD Metalurg Szkopje
BLR Meskov Breszt
DEN Skjern Håndbold
RUS Csehovszkije Medvegyi
UKR Motor Zaporizzsja
4-es kalap 5-ös kalap 6-os kalap
POR Porto
SUI Kadetten Schaffhausen
ROU HC Baia Mare
SRB Vojvodina
SVK Tatran Prešov
NOR Elverum Håndball

Csoportkör szerkesztés

A csoport szerkesztés

# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1. Franciaország Paris Saint-Germain 14 12 0 2 442 389 +53 24
2. Magyarország MVM Veszprém KC 14 11 1 2 402 364 +38 23
3. Németország Flensburg-Handewitt 14 10 0 4 429 380 +49 20
4. Németország THW Kiel 14 8 1 5 400 388 +12 17
5. Horvátország RK Zagreb 14 5 1 8 358 367 –9 11
6. Lengyelország Wisła Płock 14 3 2 9 372 397 –25 8
7. Szlovénia RK Celje 14 3 1 10 385 398 –13 7
8. Törökország Beşiktaş 14 1 0 13 382 487 –105 2
2015. szeptember 17.
19:00
RK Zagreb Horvátország 29–22 Németország THW Kiel Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 8600
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Horvat, Stepančić 6 (13–11) Dahmke 9
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 19.
16:00
Wisła Płock Lengyelország 27–27 Magyarország MVM Veszprém KC Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 5467
Játékvezetők: Jurinović, Mrvica (CRO)
Rocha 9 (11–13) Marguč, Nilsson 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 19.
17:30
Flensburg-Handewitt Németország 39–32 Franciaország Paris Saint-Germain Flens Arena, Flensburg
Nézőszám: 5800
Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN)
Eggert 13 (21–16) Hansen 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 19.
18:00
Beşiktaş Törökország 24–30 Szlovénia RK Celje İzmit Arena, Isztambul
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Geipel, Helbig (GER)
Döne 7 (13–13) Mlakar 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2015. szeptember 26.
17:30
MVM Veszprém KC Magyarország 28–24 Németország Flensburg-Handewitt Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5019
Játékvezetők: Zotin, Volodkov (RUS)
Ilić 9 (15–14) Eggert, Mahé 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 26.
20:00
RK Celje Szlovénia 20–21 Horvátország RK Zagreb Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 4300
Játékvezetők: Nikolić, Stojković (SRB)
négy játékos 3 (10–9) Kovačević 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 27.
17:00
Paris Saint-Germain Franciaország 29–24 Lengyelország Wisła Płock Stade Pierre de Coubertin, Párizs
Nézőszám: 2500
Játékvezetők: Stoļarovs, Līcis (LAT)
Karabatić 7 (16–13) Rocha, Zsitnyikov 5
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 27.
19:30
THW Kiel Németország 32–21 Törökország Beşiktaş Sparkassen-Arena, Kiel
Nézőszám: 8200
Játékvezetők: Hansen, Pettersen (NOR)
három játékos 6 (16–12) Döne 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 3.
16:00
RK Celje Szlovénia 25–28 Lengyelország Wisła Płock Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Brunovsky, Čanda (SVK)
Mlakar 6 (10–17) Zsitnyikov 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 3.
17:30
THW Kiel Németország 27–23 Németország Flensburg-Handewitt Sparkassen-Arena, Kiel
Nézőszám: 10285
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Cañellas 7 (14–13) Glandorf 5
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 3.
18:00
Beşiktaş Törökország 30–40 Franciaország Paris Saint-Germain İzmit Arena, Isztambul
Nézőszám: 850
Játékvezetők: Pandžić, Mošorinski (SRB)
Döne 7 (17–21) Hansen 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 3.
20:00
RK Zagreb Horvátország 20–21 Magyarország MVM Veszprém KC Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 15200
Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN)
Pavlović 6 (10–9) Marguč 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2015. október 10.
20:45
Wisła Płock Lengyelország 23–37 Németország THW Kiel Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 5400
Játékvezetők: Johansson, Kliko (SWE)
Daszek, Nikčević 4 (8–18) Cañellas 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 11.
15:00
MVM Veszprém KC Magyarország 33–25 Törökország Beşiktaş Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5000
Játékvezetők: Bounouara, Sami (FRA)
Ilić 9 (17–12) Djukić 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. október 11.
17:00
Paris Saint-Germain Franciaország 34–23 Horvátország RK Zagreb Stade Pierre de Coubertin, Párizs
Nézőszám: 2800
Játékvezetők: Geipel, Helbig (GER)
Hansen 10 (18–8) Kovačević 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 11.
17:00
Flensburg-Handewitt Németország 30–20 Szlovénia RK Celje Flens Arena, Flensburg
Nézőszám: 4800
Játékvezetők: López, Ramírez (ESP)
Eggert 8 (13–10) Ivić 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 14.
19:00
Flensburg-Handewitt Németország 33–25 Törökország Beşiktaş Flens Arena, Flensburg
Nézőszám: 4307
Játékvezetők: Baranowski, Lemanowicz (POL)
Eggert 10 (16–14) Döne 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. október 17.
15:15
MVM Veszprém KC Magyarország 29–27 Németország THW Kiel Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5019
Játékvezetők: López, Ramírez (ESP)
Gulyás, Ilić 5 (17–15) Duvnjak 7
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 17.
20:00
RK Zagreb Horvátország 29–25 Lengyelország Wisła Płock Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 10000
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Stepančić 8 (13–13) Zelenović 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. október 18.
17:00
RK Celje Szlovénia 30–32 Franciaország Paris Saint-Germain Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 4650
Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR)
Ivić 8 (15–16) Karabatić 9
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 21.
18:45
THW Kiel Németország 35–32 Szlovénia RK Celje Sparkassen-Arena, Kiel
Nézőszám: 8537
Játékvezetők: Nikolov, Nachevski (MKD)
Duvnjak 8 (16–14) Janc 7
Sárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 24.
18:00
Beşiktaş Törökország 32–30 Horvátország RK Zagreb İzmit Arena, Isztambul
Nézőszám: 1026
Játékvezetők: Dentz, Reibel (FRA)
Döne 10 (17–13) Stepančić 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 25.
17:00
Paris Saint-Germain Franciaország 29–27 Magyarország MVM Veszprém KC Stade Pierre de Coubertin, Párizs
Nézőszám: 4800
Játékvezetők: Elíasson, Pálsson (ISL)
Hansen 11 (16–12) Pálmarsson 7
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 25.
18:00
Wisła Płock Lengyelország 30–34 Németország Flensburg-Handewitt Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 4500
Játékvezetők: Pichon, Reveret (FRA)
Tarabochia 5 (13–17) Schmidt 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. november 11.
19:00
Flensburg-Handewitt Németország 28–27 Horvátország RK Zagreb Flens Arena, Flensburg
Nézőszám: 4587
Játékvezetők: Dinu, Din (ROM)
Mahe 8 (12–13) Pavlović 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 12.
18:45
THW Kiel Németország 26–30 Franciaország Paris Saint-Germain Sparkassen-Arena, Kiel
Nézőszám: 10040
Játékvezetők: Krstič, Ljubič (SLO)
Vujin 5 (10–16) Onufryienko 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 14.
16:00
Wisła Płock Lengyelország 32–26 Törökország Beşiktaş Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 4150
Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN)
Piechowski 5 (15–12) Djukić 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 15.
15:00
RK Celje Szlovénia 27–30 Magyarország MVM Veszprém KC Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 4500
Játékvezetők: Stark, Ştefan (ROU)
Žvižej 6 (11–17) Sulić 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. november 21.
16:00
MVM Veszprém KC Magyarország 34–28 Szlovénia RK Celje Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5019
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Sulić 8 (17–15) Ivić, Zarabec 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 21.
17:00
Beşiktaş Törökország 29–38 Lengyelország Wisła Płock Sinan Edem Dome, Isztambul
Nézőszám: 250
Játékvezetők: Pichon, Reveret (FRA)
Döne 9 (15–19) Zsitnyikov 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 21.
19:00
RK Zagreb Horvátország 23–30 Németország Flensburg-Handewitt Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 9000
Játékvezetők: Stoļarovs, Līcis (LAT)
Sebetić 8 (10–15) Svan Hansen 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. november 21.
20:45
Paris Saint-Germain Franciaország 37–30 Németország THW Kiel Stade Pierre de Coubertin, Párizs
Nézőszám: 3400
Játékvezetők: Nikolov, Nachevski (MKD)
Karabatić 8 (18–12) Dissinger, Vujin 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. november 25.
18:30
Flensburg-Handewitt Németország 27–25 Lengyelország Wisła Płock Flens Arena, Flensburg
Nézőszám: 4367
Játékvezetők: Togstad, Kristiansen (NOR)
Schmidt 11 (13–11) Zsitnyikov 6
Sárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 26.
19:00
RK Zagreb Horvátország 32–26 Törökország Beşiktaş Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 5000
Játékvezetők: Kaveshnikov, Plotnikov (RUS)
Vujić 9 (14–11) Djukić 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 28.
15:00
MVM Veszprém KC Magyarország 28–20 Franciaország Paris Saint-Germain Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5019
Játékvezetők: Gousko, Repkin (BLR)
Ilić 10 (16–14) Narcisse 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 28.
17:30
RK Celje Szlovénia 23–23 Németország THW Kiel Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 3700
Játékvezetők: Zotin, Volodkov (RUS)
Ivić, Janc 4 (14–14) Dahmke 5
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2015. december 5.
20:30
Wisła Płock Lengyelország 23–23 Horvátország RK Zagreb Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 5300
Játékvezetők: Dobrovits, Tájok (HUN)
de Toledo, Rocha 6 (11–12) Vujić 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. december 6.
14:15
THW Kiel Németország 25–24 Magyarország MVM Veszprém KC Sparkassen-Arena, Kiel
Nézőszám: 9870
Játékvezetők: Nikolić, Stojković (SRB)
Vujin 8 (11–12) Nagy 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. december 6.
17:00
Paris Saint-Germain Franciaország 32–27 Szlovénia RK Celje Stade Pierre de Coubertin, Párizs
Nézőszám: 2600
Játékvezetők: Baumgart, Wild (GER)
Hansen 9 (17–12) Blagotinšek, Mlakar 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. december 6.
20:30
Beşiktaş Törökország 26–34 Németország Flensburg-Handewitt Sinan Edem Dome, Isztambul
Nézőszám: 350
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Özbahar 8 (16–17) Glandorf 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2016. február 10.
18:45
RK Zagreb Horvátország 23–25 Franciaország Paris Saint-Germain Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 15200
Játékvezetők: Togstad, Kristiansen (NOR)
Mandalinić 5 (10–15) Hansen 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 13.
16:00
Wisła Płock Lengyelország 26–31 Szlovénia RK Celje Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 4500
Játékvezetők: Geipel, Helbig (GER)
Rocha 7 (12–17) Janc 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2016. február 13.
18:00
Beşiktaş Törökország 34–38 Magyarország MVM Veszprém KC Süleyman Seba Sport Complex, Isztambul
Nézőszám: 350
Játékvezetők: Pandžić, Šatordžija (BIH)
Djukić 8 (15–21) Nilsson, Slišković 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 14.
17:30
Flensburg-Handewitt Németország 37–27 Németország THW Kiel Flens Arena, Flensburg
Nézőszám: 6000
Játékvezetők: López, Ramírez (ESP)
Schmidt 9 (17–14) Duvnjak 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2016. február 17.
18:30
THW Kiel Németország 26–24 Lengyelország Wisła Płock Sparkassen-Arena, Kiel
Nézőszám: 9800
Játékvezetők: Gousko, Repkin (BLR)
Duvnjak 10 (14–14) Rocha 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 20.
17:00
Paris Saint-Germain Franciaország 40–28 Törökország Beşiktaş Stade Pierre de Coubertin, Párizs
Nézőszám: 2800
Játékvezetők: Kiyashko, Kiselev (RUS)
Hansen 10 (16–11) Djukić 11
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 20.
19:30
RK Celje Szlovénia 26–30 Németország Flensburg-Handewitt Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 4247
Játékvezetők: Hansen, Pettersen (NOR)
Janc 7 (15–12) Svan Hansen 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 21.
17:00
MVM Veszprém KC Magyarország 27–25 Horvátország RK Zagreb Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5019
Játékvezetők: Johansson, Kliko (SWE)
Slišković 7 (16–12) négy játékos 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2016. február 24.
19:30
Beşiktaş Törökország 27–32 Németország THW Kiel Süleyman Seba Sport Complex, Isztambul
Nézőszám: 320
Játékvezetők: Madsen, Mortensen (DEN)
Djukić 9 (14–17) Vujin 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 27.
17:30
Flensburg-Handewitt Németország 28–29 Magyarország MVM Veszprém KC Flens Arena, Flensburg
Nézőszám: 6300
Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO)
Schmidt 8 (12–10) Nagy 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 27.
17:30
Wisła Płock Lengyelország 22–27 Franciaország Paris Saint-Germain Orlen Arena, Płock
Nézőszám: 5400
Játékvezetők: Stark, Ştefan (ROU)
Toledo, Racoțea 5 (12–16) Hansen 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 27.
20:00
RK Zagreb Horvátország 24–23 Szlovénia RK Celje Arena Zagreb, Zágráb
Nézőszám: 10000
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
Mandalinić 10 (8–9) Mlakar 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2016. március 3.
19:30
THW Kiel Németország 31–29 Horvátország RK Zagreb Sparkassen-Arena, Kiel
Nézőszám: 10285
Játékvezetők: Baďura, Ondogrecula (SVK)
Duvnjak 10 (14–17) Sebetić 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2016. március 5.
17:00
MVM Veszprém KC Magyarország 27–25 Lengyelország Wisła Płock Veszprém Aréna, Veszprém
Nézőszám: 5000
Játékvezetők: Pandžić, Mošorinski (SRB)
Ilić 7 (16–13) Daszek 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. március 5.
18:00
RK Celje Szlovénia 43–29 Törökország Beşiktaş Zlatorog Arena, Celje
Nézőszám: 2800
Játékvezetők: Krkacev, Kolevski (MKD)
Marguč (21–14) Pribak 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. március 6.
17:00
Paris Saint-Germain Franciaország 35–32 Németország Flensburg-Handewitt Stade Pierre de Coubertin, Párizs
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Nikolić, Stojković (SRB)
Honrubia 8 (16–16) Eggert, Mahé 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

B csoport szerkesztés

# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1. Spanyolország FC Barcelona 14 11 1 2 423 372 +51 23
2. Lengyelország Vive Targi Kielce 14 9 3 2 425 399 +26 21
3. Észak-Macedónia Vardar Szkopje 14 9 0 5 416 373 +43 18
4. Németország Rhein-Neckar Löwen 14 8 1 5 369 353 +16 17
5. Magyarország Pick Szeged 14 7 1 6 404 390 +14 15
6. Svédország IFK Kristianstad 14 3 1 10 409 437 –28 7
7. Franciaország Montpellier 14 3 1 10 372 413 –41 7
8. Dánia KIF Kolding 14 2 0 12 348 429 –81 4
2015. szeptember 16.
19:00
IFK Kristianstad Svédország 33–26 Dánia KIF Kolding Kristianstad Arena, Kristianstad
Nézőszám: 4168
Játékvezetők: Elíasson, Pálsson (ISL)
Björnsen 9 (16–10) Igropulo 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 20.
16:30
Pick Szeged Magyarország 31–30 Lengyelország Vive Targi Kielce Városi Sportcsarnok, Szeged
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Raluy, Sabroso (ESP)
Bombač 11 (17–14) Aguinagalde 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 20.
17:00
Montpellier Franciaország 25–30 Észak-Macedónia Vardar Szkopje Park&Suites Arena, Montpellier
Nézőszám: 2700
Játékvezetők: Togstad, Kristiansen (NOR)
Gajić 8 (12–9) Gyibirov, Maqueda 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 20.
19:30
Rhein-Neckar Löwen Németország 22–21 Spanyolország FC Barcelona SAP Arena, Mannheim
Nézőszám: 7361
Játékvezetők: Nikolov, Nachevski (MKD)
Gensheimer 6 (10–9) Lazarov 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. szeptember 26.
16:15
Vive Targi Kielce Lengyelország 30–23 Franciaország Montpellier Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Gousko, Repkin (BLR)
Bielecki 7 (12–11) Dolenec 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 26.
18:45
FC Barcelona Spanyolország 34–32 Svédország IFK Kristianstad Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 3109
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Jallouz 6 (17–16) Björnsen 11
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 27.
16:50
KIF Kolding Dánia 18–30 Németország Rhein-Neckar Löwen Kolding-Hallen, Kolding
Nézőszám: 2413
Játékvezetők: Pichon, Reveret (FRA)
Andersen 4 (8–12) Reinkind, Schmid 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 27.
17:30
Vardar Szkopje Észak-Macedónia 27–23 Magyarország Pick Szeged Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 5000
Játékvezetők: Baďura, Ondogrecula (SVK)
Karačić 5 (11–11) Källman 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. szeptember 30.
18:30
Rhein-Neckar Löwen Németország 32–32 Lengyelország Vive Targi Kielce SAP Arena, Mannheim
Nézőszám: 3500
Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO)
Ekdahl du Rietz, Reinkind 6 (19–15) Jurecki 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 4.
16:30
IFK Kristianstad Svédország 25–30 Észak-Macedónia Vardar Szkopje Kristianstad Arena, Kristianstad
Nézőszám: 4946
Játékvezetők: Erdoğan, Özdeniz (TUR)
Tollbring 7 (13–15) Gyibirov, Toskić 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 4.
17:00
Montpellier Franciaország 30–25 Dánia KIF Kolding Park&Suites Arena, Montpellier
Nézőszám: 2900
Játékvezetők: Krstič, Ljubič (SLO)
Mačkovšek 9 (14–14) Anderson, Andersen 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 4.
17:00
Pick Szeged Magyarország 28–30 Spanyolország FC Barcelona Városi Sportcsarnok, Szeged
Nézőszám: 3200
Játékvezetők: Caçador, Nicolau (POR)
Balogh, Källman 7 (12–13) négy játékos 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 10.
16:00
Vive Targi Kielce Lengyelország 35–27 Svédország IFK Kristianstad Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Horváth, Marton (HUN)
Aguinagalde 6 (20–12) Björnsen 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 10.
17:30
Vardar Szkopje Észak-Macedónia 25–19 Németország Rhein-Neckar Löwen Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 5500
Játékvezetők: Dinu, Din (ROU)
Dujsebajev 7 (11–10) Larsen 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. október 10.
19:00
FC Barcelona Spanyolország 37–27 Franciaország Montpellier Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 3014
Játékvezetők: Stark, Ştefan (ROU)
Lazarov 12 (19–12) Gajić 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 11.
16:50
KIF Kolding Dánia 22–27 Magyarország Pick Szeged Kolding-Hallen, Kolding
Nézőszám: 4042
Játékvezetők: Gousko, Repkin (BLR)
Spellerberg 8 (9–16) Källman 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 17.
17:00
Montpellier Franciaország 30–26 Svédország IFK Kristianstad Park&Suites Arena, Montpellier
Nézőszám: 2700
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
Dolenec 8 (13–14) Björnsen 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 17.
17:30
Rhein-Neckar Löwen Németország 30–25 Magyarország Pick Szeged SAP Arena, Mannheim
Nézőszám: 4068
Játékvezetők: Nikolić, Stojković (SRB)
Schmid 7 (13–13) Balogh, Bombač 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 17.
18:00
Vive Targi Kielce Lengyelország 30–30 Spanyolország FC Barcelona Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Krstič, Ljubič (SLO)
Jurecki 7 (14–17) Lazarov 7
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 18.
16:50
KIF Kolding Dánia 33–31 Észak-Macedónia Vardar Szkopje Kolding-Hallen, Kolding
Nézőszám: 2948
Játékvezetők: Dobrovits, Tájok (HUN)
L. Andersson 10 (17–15) Gyibirov, Maqueda 7
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 22.
19:30
IFK Kristianstad Svédország 32–29 Németország Rhein-Neckar Löwen Kristianstad Arena, Kristianstad
Nézőszám: 4531
Játékvezetők: Gousko, Repkin (BLR)
Dzsamáli 8 (20–12) Schmid 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 24.
17:00
Pick Szeged Magyarország 28–27 Franciaország Montpellier Városi Sportcsarnok, Szeged
Nézőszám: 3200
Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO)
Bombač 8 (14–14) Dolenec 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. október 24.
17:30
Vardar Szkopje Észak-Macedónia 34–24 Lengyelország Vive Targi Kielce Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 6000
Játékvezetők: Stoļarovs, Līcis (LAT)
Gyibirov, Gorbok 8 (18–14) Aguinagalde 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 24.
20:05
FC Barcelona Spanyolország 28–25 Dánia KIF Kolding Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 3074
Játékvezetők: Geipel, Helbig (GER)
Lazarov 10 (11–13) L. Andersson 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. november 14.
19:00
Pick Szeged Magyarország 35–28 Svédország IFK Kristianstad Városi Sportcsarnok, Szeged
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Zotin, Volodkov (RUS)
Källman 8 (19–14) Dzsamáli 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 14.
19:30
FC Barcelona Spanyolország 31–30 Észak-Macedónia Vardar Szkopje Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 3908
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Jallouz 12 (16–13) Gorbok 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 15.
15:00
Montpellier Franciaország 28–30 Németország Rhein-Neckar Löwen Park&Suites Arena, Montpellier
Nézőszám: 6000
Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR)
öt játékos 4 (15–16) Ekdahl du Rietz 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 15.
16:50
KIF Kolding Dánia 25–33 Lengyelország Vive Targi Kielce Kolding-Hallen, Kolding
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Jurinović, Mrvica (CRO)
L. Andersson 7 (15–13) Bielecki 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. november 18.
18:45
Rhein-Neckar Löwen Németország 25–21 Franciaország Montpellier SAP Arena, Mannheim
Nézőszám: 3409
Játékvezetők: Hansen, Pettersen (NOR)
Groetzki 5 (16–10) Dolenec 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 18.
19:00
IFK Kristianstad Svédország 32–34 Magyarország Pick Szeged Kristianstad Arena, Kristianstad
Nézőszám: 4793
Játékvezetők: Krstič, Ljubič (SLO)
Dzsamáli 10 (19–16) Bombač 13
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. november 22.
17:45
Vardar Szkopje Észak-Macedónia 25–27 Spanyolország FC Barcelona Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 5500
Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN)
Gorbok 5 (15–12) Jallouz 8
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv Büntetés
2015. november 22.
19:00
Vive Targi Kielce Lengyelország 33–31 Dánia KIF Kolding Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
Bielecki 8 (13–14) Spellerberg 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. november 26.
20:45
Rhein-Neckar Löwen Németország 29–20 Svédország IFK Kristianstad Fraport Arena, Frankfurt
Nézőszám: 1868
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Schmid 11 (15–10) Tollbring 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 28.
16:00
Vive Targi Kielce Lengyelország 23–20 Észak-Macedónia Vardar Szkopje Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR)
Jurecki 5 (10–6) Gorbok, Marsenić 5
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 29.
16:50
KIF Kolding Dánia 28–36 Spanyolország FC Barcelona Brøndby Hall, Brøndby
Nézőszám: 4911
Játékvezetők: Baďura, Ondogrecula (SVK)
Spellerberg 7 (15–16) Jallouz 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 29.
17:00
Montpellier Franciaország 29–29 Magyarország Pick Szeged Park&Suites Arena, Montpellier
Nézőszám: 2850
Játékvezetők: Dinu, Din (ROU)
Dolenec 8 (17–17) Bombač 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. december 5.
17:30
Vardar Szkopje Észak-Macedónia 34–24 Dánia KIF Kolding Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Kiyashko, Kiselev (RUS)
négy játékos 4 (18–8) Spellerberg 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. december 5.
18:00
IFK Kristianstad Svédország 29–30 Franciaország Montpellier Kristianstad Arena, Kristianstad
Nézőszám: 4851
Játékvezetők: Brunovsky, Čanda (SVK)
Cederholm 8 (15–15) Toumi 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. december 5.
18:30
FC Barcelona Spanyolország 31–33 Lengyelország Vive Targi Kielce Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 4231
Játékvezetők: Togstad, Kristiansen (NOR)
Lazarov 11 (19–16) Bielecki 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. december 5.
20:45
Pick Szeged Magyarország 30–24 Németország Rhein-Neckar Löwen Városi Sportcsarnok, Szeged
Nézőszám: 3200
Játékvezetők: Stoļarovs, Līcis (LAT)
Bombač 11 (14–12) Larsen 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2016. február 11.
19:00
IFK Kristianstad Svédország 35–35 Lengyelország Vive Targi Kielce Kristianstad Arena, Kristianstad
Nézőszám: 4653
Játékvezetők: Baďura, Ondogrecula (SVK)
Dzsamáli 8 (17–19) Reichmann 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 11.
19:30
Rhein-Neckar Löwen Németország 28–27 Észak-Macedónia Vardar Szkopje Fraport Arena, Frankfurt
Nézőszám: 3274
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Schmid 10 (14–15) Gorbok 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 14.
17:00
Pick Szeged Magyarország 34–23 Dánia KIF Kolding Városi Sportcsarnok, Szeged
Nézőszám: 3100
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
García 6 (18–13) L. Andersson 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 14.
17:00
Montpellier Franciaország 23–31 Spanyolország FC Barcelona Park&Suites Arena, Montpellier
Nézőszám: 7500
Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO)
Gajić 8 (11–15) Lazarov 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2016. február 20.
17:30
Vardar Szkopje Észak-Macedónia 38–36 Svédország IFK Kristianstad Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 4876
Játékvezetők: Kaveshnikov, Plotnikov (RUS)
Cindrić 8 (21–19) Björnsen, Dzsamáli 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 20.
17:30
Vive Targi Kielce Lengyelország 28–27 Németország Rhein-Neckar Löwen Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Elíasson, Pálsson (ISL)
Buntić, Čupić 5 (12–10) Larsen 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 21.
16:50
KIF Kolding Dánia 27–26 Franciaország Montpellier Kolding-Hallen, Kolding
Nézőszám: 3204
Játékvezetők: Erdoğan, Özdeniz (TUR)
Igropulo, Laen 6 (14–12) Toumi 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 21.
17:00
FC Barcelona Spanyolország 30–25 Magyarország Pick Szeged Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 4766
Játékvezetők: Dentz, Reibel (FRA)
Jallouz, Lazarov 6 (19–14) Bombač 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2016. február 27.
18:00
IFK Kristianstad Svédország 24–31 Spanyolország FC Barcelona Kristianstad Arena, Kristianstad
Nézőszám: 5112
Játékvezetők: Horáček, Novotný (CZE)
Tollbring 4 (12–19) Lazarov 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 28.
17:30
Pick Szeged Magyarország 29–31 Észak-Macedónia Vardar Szkopje Városi Sportcsarnok, Szeged
Nézőszám: 3200
Játékvezetők: Togstad, Kristiansen (NOR)
Bombač 7 (14–13) Maqueda 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 28.
17:30
Montpellier Franciaország 27–32 Lengyelország Vive Targi Kielce Park&Suites Arena, Montpellier
Nézőszám: 5000
Játékvezetők: Stoļarovs, Līcis (LAT)
Fabregas 5 (16–17) Čupić 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. február 28.
19:30
Rhein-Neckar Löwen Németország 24–20 Dánia KIF Kolding Fraport Arena, Frankfurt
Nézőszám: 2824
Játékvezetők: Krstič, Ljubič (SLO)
Sigurmannsson (12–11) L. Andersson, Spellerberg 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2016. március 5.
17:30
Vardar Szkopje Észak-Macedónia 34–26 Franciaország Montpellier Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 5000
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
Dujsebajev, Manaszkov 7 (17–17) Gajić 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2016. március 5.
20:30
FC Barcelona Spanyolország 26–20 Németország Rhein-Neckar Löwen Palau Blaugrana, Barcelona
Nézőszám: 4714
Játékvezetők: Gjeding, Hansen (DEN)
Jallouz, Lazarov 6 (11–10) Schmid 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Sárga lap
2016. március 6.
16:50
KIF Kolding Dánia 21–30 Svédország IFK Kristianstad Brøndby Hall, Brøndby
Nézőszám: 4712
Játékvezetők: Baumgart, Wild (GER)
Jacobsen 5 (13–11) Tollbring 6
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2016. március 6.
18:00
Vive Targi Kielce Lengyelország 27–26 Magyarország Pick Szeged Hala Legionów, Kielce
Nézőszám: 4200
Játékvezetők: Brunovsky, Čanda (SVK)
Čupić, Štrlek 5 (12–16) García 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

C csoport szerkesztés

# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1. Fehéroroszország Meskov Breszt 10 8 0 2 321 264 +57 16
2. Spanyolország Logroño 10 7 0 3 298 270 +28 14
3. Portugália Porto 10 7 0 3 296 265 +31 14
4. Oroszország Csehovszkije Medvegyi 10 4 0 6 271 292 –21 8
5. Szerbia Vojvodina 10 2 0 8 241 297 –56 4
6. Szlovákia Tatran Prešov 10 2 0 8 240 279 –39 4
2015. szeptember 17.
19:00
Csehovszkije Medvegyi Oroszország 27–26 Spanyolország Logroño Olimpiysky Sport Palace, Csehov
Nézőszám: 1500
Játékvezetők: Dobrovits, Tájok (HUN)
A. Kotov 6 (13–13) Malmagro 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 19.
18:00
Meskov Breszt Fehéroroszország 34–22 Szerbia Vojvodina Universal Sports Complex Victoria, Breszt
Nézőszám: 2500
Játékvezetők: Olesen, Pedersen (DEN)
három játékos 5 (15–14) Rasztvorcev 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. szeptember 19.
18:00
Porto Portugália 33–23 Szlovákia Tatran Prešov Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1151
Játékvezetők: Brkic, Jusufhodzic (AUT)
Duarte, Morales 6 (14–11) Furlan 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. szeptember 26.
15:00
Tatran Prešov Szlovákia 20–30 Fehéroroszország Meskov Breszt City Hall Prešov, Eperjes
Nézőszám: 2600
Játékvezetők: Stark, Ştefan (ROU)
Antl 5 (11–14) három játékos 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 26.
18:00
Logroño Spanyolország 30–23 Portugália Porto Palacio de los Deportes de La Rioja, Logroño
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Johansson, Kliko (SWE)
Malmagro 8 (10–12) Duarte 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 26.
18:00
Vojvodina Szerbia 26–24 Oroszország Csehovszkije Medvegyi SC Slana Bara, Újvidék
Nézőszám: 1500
Játékvezetők: Santos, Fonseca (POR)
Marjanović 11 (12–13) Kovaljov 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 1.
19:00
Csehovszkije Medvegyi Oroszország 27–33 Fehéroroszország Meskov Breszt Olimpiysky Sport Palace, Csehov
Nézőszám: 1460
Játékvezetők: Baumgart, Wild (GER)
K. Kotov 6 (14–17) Stojković 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 1.
19:30
Vojvodina Szerbia 23–27 Portugália Porto SC Slana Bara, Újvidék
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Kékes, Kékes (HUN)
Nikolić 6 (8–14) Areia, Duarte 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 3.
16:00
Logroño Spanyolország 37–29 Szlovákia Tatran Prešov Palacio de los Deportes de La Rioja, Logroño
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
Fernández Pérez 14 (22–15) Antl, Szadovij 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2015. október 7.
20:00
Meskov Breszt Fehéroroszország 31–33 Spanyolország Logroño Universal Sports Complex Victoria, Breszt
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Nikolov, Nachevski (MKD)
Atman 6 (17–15) Malmagro 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 10.
15:30
Tatran Prešov Szlovákia 19–27 Szerbia Vojvodina City Hall Prešov, Eperjes
Nézőszám: 1227
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Peskov 5 (10–14) Marjanović 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 10.
18:00
Porto Portugália 31–27 Oroszország Csehovszkije Medvegyi Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1705
Játékvezetők: Pichon, Reveret (FRA)
Santos 7 (12–14) Selesztyukov 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 17.
18:00
Porto Portugália 29–28 Fehéroroszország Meskov Breszt Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 2012
Játékvezetők: Leandersson, Lindroos (FIN)
Duarte 5 (16–11) Stojković 9
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 17.
18:00
Vojvodina Szerbia 26–31 Spanyolország Logroño SC Slana Bara, Újvidék
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
Nikolić, Todorović 5 (11–16) Fernández Pérez 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 18.
18:00
Tatran Prešov Szlovákia 27–21 Oroszország Csehovszkije Medvegyi City Hall Prešov, Eperjes
Nézőszám: 2100
Játékvezetők: Bonifert, Oláh (HUN)
Hrstka 8 (12–12) Kovaljov 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 22.
19:00
Csehovszkije Medvegyi Oroszország 29–28 Szlovákia Tatran Prešov Olimpiysky Sport Palace, Csehov
Nézőszám: 1200
Játékvezetők: Dinu, Din (ROU)
Kovaljov 6 (15–15) Hrstka 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 24.
18:00
Logroño Spanyolország 31–22 Szerbia Vojvodina Palacio de los Deportes de La Rioja, Logroño
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Leszczynski, Piechota (POL)
Malmagro 8 (15–9) Orbović 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 24.
18:00
Meskov Breszt Fehéroroszország 34–27 Portugália Porto Universal Sports Complex Victoria, Breszt
Nézőszám: 2500
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Nikulenkov, Stojković 6 (17–12) Morales 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2015. november 11.
20:00
Tatran Prešov Szlovákia 24–25 Portugália Porto City Hall Prešov, Eperjes
Nézőszám: 3120
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
Antl 7 (10–14) Borges 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 14.
18:00
Logroño Spanyolország 30–26 Oroszország Csehovszkije Medvegyi Palacio de los Deportes de La Rioja, Logroño
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Erdoğan, Özdeniz (TUR)
Malmagro, Vígo 7 (14–14) Csernoivanov 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 14.
18:00
Vojvodina Szerbia 26–35 Fehéroroszország Meskov Breszt SC Slana Bara, Újvidék
Nézőszám: 800
Játékvezetők: Dentz, Reibel (FRA)
Marjanović, Stanković 6 (12–20) Stojković 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. november 19.
19:00
Csehovszkije Medvegyi Oroszország 34–30 Szerbia Vojvodina Olimpiysky Sport Palace, Csehov
Nézőszám: 1900
Játékvezetők: Leandersson, Lindroos (FIN)
Andrejev, Kovaljov 6 (19–14) Nikolić 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Sárga lap
2015. november 21.
18:00
Meskov Breszt Fehéroroszország 32–26 Szlovákia Tatran Prešov Universal Sports Complex Victoria, Breszt
Nézőszám: 3200
Játékvezetők: Horváth, Marton (HUN)
Atman 8 (17–12) Antl 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 21.
18:00
Porto Portugália 35–31 Spanyolország Logroño Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1915
Játékvezetők: Olesen, Pedersen (DEN)
Morales 7 (15–14) García Rubio 8
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. november 26.
19:00
Csehovszkije Medvegyi Oroszország 30–29 Portugália Porto Olimpiysky Sport Palace, Csehov
Nézőszám: 1500
Játékvezetők: Andorka, Hucker (HUN)
Csernoivanov 6 (16–15) Areia 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 26.
19:30
Vojvodina Szerbia 24–25 Szlovákia Tatran Prešov SC Slana Bara, Újvidék
Nézőszám: 500
Játékvezetők: Tzaferopoulos, Bethmann (GRE)
Orbović 7 (14–14) Hrstka 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 28.
18:00
Logroño Spanyolország 28–32 Fehéroroszország Meskov Breszt Palacio de los Deportes de La Rioja, Logroño
Nézőszám: 3000
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Malmagro 9 (11–17) három játékos 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2015. december 5.
16:00
Porto Portugália 37–15 Szerbia Vojvodina Dragão Caixa, Porto
Nézőszám: 1870
Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA)
Areia, Silva Moreira 5 (16–7) Todorović 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. december 5.
18:00
Meskov Breszt Fehéroroszország 32–26 Oroszország Csehovszkije Medvegyi Universal Sports Complex Victoria, Breszt
Nézőszám: 3300
Játékvezetők: Stark, Ştefan (ROU)
Stojković 8 (15–13) Kovaljov 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. december 5.
18:30
Tatran Prešov Szlovákia 19–21 Spanyolország Logroño City Hall Prešov, Eperjes
Nézőszám: 2283
Játékvezetők: Jurinović, Mrvica (CRO)
Antl 6 (8–6) Molina 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

D csoport szerkesztés

# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1. Ukrajna Motor Zaporizzsja 10 7 1 2 296 277 +19 15
2. Dánia Skjern Håndbold 10 6 2 2 293 271 +22 14
3. Svájc Kadetten Schaffhausen 10 5 1 4 270 270 0 11
4. Románia HC Baia Mare 10 3 3 4 264 268 –4 9
5. Norvégia Elverum Håndball 10 3 1 6 274 289 –15 7
6. Észak-Macedónia Metalurg Szkopje 10 2 0 8 219 241 –22 4
2015. szeptember 17.
20:00
Kadetten Schaffhausen Svájc 30–31 Norvégia Elverum Håndball BBC-Arena, Schaffhausen
Nézőszám: 1050
Játékvezetők: Marín, García (ESP)
Liniger 8 (15–16) Mitrović 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 19.
18:30
Motor Zaporizzsja Ukrajna 30–24 Észak-Macedónia Metalurg Szkopje Palace of Sport, Brovari
Nézőszám: 1000
Játékvezetők: Dentz, Reibel (FRA)
Burka 9 (13–9) Božović 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 20.
16:50
Skjern Håndbold Dánia 32–28 Románia HC Baia Mare Skjern Bank Arena, Skjern
Nézőszám: 2247
Játékvezetők: Leszczynski, Piechota (POL)
Mikkelsen 9 (17–12) Sadoveac 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. szeptember 26.
17:30
Metalurg Szkopje Észak-Macedónia 28–24 Svájc Kadetten Schaffhausen Boris Trajkovski Sports Center, Szkopje
Nézőszám: 3500
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
Božović 8 (15–11) Császár 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 27.
15:15
Elverum Håndball Norvégia 23–37 Dánia Skjern Håndbold Elverumshallen, Elverum
Nézőszám: 2017
Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER)
Lindboe 9 (12–18) Mikkelsen, Rasmussen 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. szeptember 27.
18:00
HC Baia Mare Románia 35–30 Ukrajna Motor Zaporizzsja Sala Sporturilor "Lascăr Pană", Nagybánya
Nézőszám: 2200
Játékvezetők: Konjičanin, Konjičanin (BIH)
Iváncsik 11 (18–14) Malašinskas, Pukhouski 7
Sárga lap Jegyzőkönyv Sárga lap

2015. október 3.
17:30
Metalurg Szkopje Észak-Macedónia 22–19 Norvégia Elverum Håndball Boris Trajkovski Sports Center, Szkopje
Nézőszám: 3500
Játékvezetők: Kaveshnikov, Plotnikov (RUS)
Božović 6 (10–12) Mitrović 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 4.
16:10
Motor Zaporizzsja Ukrajna 31–26 Dánia Skjern Håndbold Palace of Sport, Brovari
Nézőszám: 1800
Játékvezetők: Vešović, Mitrović (MNE)
Malašinskas 8 (15–13) Myrhol 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 4.
18:00
HC Baia Mare Románia 31–31 Svájc Kadetten Schaffhausen Sala Sporturilor "Lascăr Pană", Nagybánya
Nézőszám: 2080
Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA)
Iváncsik, Osztrusko 8 (16–18) Liniger 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 8.
20:00
Kadetten Schaffhausen Svájc 30–27 Ukrajna Motor Zaporizzsja BBC-Arena, Schaffhausen
Nézőszám: 1810
Játékvezetők: Mažeika, Gatelis (LTU)
Császár 14 (15–8) Kozakevics 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. október 11.
15:10
Skjern Håndbold Dánia 20–19 Észak-Macedónia Metalurg Szkopje Skjern Bank Arena, Skjern
Nézőszám: 2600
Játékvezetők: Erdoğan, Özdeniz (TUR)
Olsson 6 (8–10) Božović 11
Sárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 11.
16:15
Elverum Håndball Norvégia 28–28 Románia HC Baia Mare Elverumshallen, Elverum
Nézőszám: 1479
Játékvezetők: Stoļarovs, Līcis (LAT)
Lindboe 6 (9–14) Ramba 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. október 15.
19:30
Kadetten Schaffhausen Svájc 24–30 Dánia Skjern Håndbold BBC-Arena, Schaffhausen
Nézőszám: 2260
Játékvezetők: Baumgart, Wild (GER)
Császár 11 (13–12) Myrhol 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 18.
16:00
HC Baia Mare Románia 21–20 Észak-Macedónia Metalurg Szkopje Sala Sporturilor "Lascăr Pană", Nagybánya
Nézőszám: 2400
Játékvezetők: Caçador, Nicolau (POR)
Iváncsik 6 (10–9) Božović 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 18.
16:15
Elverum Håndball Norvégia 29–30 Ukrajna Motor Zaporizzsja Elverumshallen, Elverum
Nézőszám: 1559
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Lindboe 9 (15–12) Puhovszkij 11
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2015. október 24.
18:30
Motor Zaporizzsja Ukrajna 33–30 Norvégia Elverum Håndball Palace of Sport, Brovari
Nézőszám: 1800
Játékvezetők: Pandžić, Mošorinski (SRB)
Burka, Selmenko 7 (14–15) Mitrović 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 25.
16:50
Skjern Håndbold Dánia 25–29 Svájc Kadetten Schaffhausen Skjern Bank Arena, Skjern
Nézőszám: 3088
Játékvezetők: Tzaferopoulos, Bethmann (GRE)
Olsson 6 (13–12) Liniger 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. október 25.
17:30
Metalurg Szkopje Észak-Macedónia 21–23 Románia HC Baia Mare Boris Trajkovski Sports Center, Szkopje
Nézőszám: 4500
Játékvezetők: Kékes, Kékes (HUN)
Božović 6 (9–13) négy játékos 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2015. november 12.
17:45
Metalurg Szkopje Észak-Macedónia 21–23 Ukrajna Motor Zaporizzsja Boris Trajkovski Sports Center, Szkopje
Nézőszám: 4153
Játékvezetők: Johansson, Kliko (SWE)
Božović 5 (12–9) Selmenko 7
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 15.
16:00
HC Baia Mare Románia 28–28 Dánia Skjern Håndbold Sala Sporturilor "Lascăr Pană", Nagybánya
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Kaveshnikov, Plotnikov (RUS)
Sadoveac 7 (15–11) Olsson 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva
2015. november 15.
16:15
Elverum Håndball Norvégia 27–28 Svájc Kadetten Schaffhausen Elverumshallen, Elverum
Nézőszám: 1553
Játékvezetők: Gubica, Milošević (CRO)
Øverby 8 (11–15) négy játékos 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2015. november 19.
20:00
Kadetten Schaffhausen Svájc 27–17 Észak-Macedónia Metalurg Szkopje BBC-Arena, Schaffhausen
Nézőszám: 2340
Játékvezetők: Álvarez, Bustamante (ESP)
Liniger 9 (10–10) Božović 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap
2015. november 21.
18:00
Motor Zaporizzsja Ukrajna 25–23 Románia HC Baia Mare Palace of Sport, Brovari
Nézőszám: 1800
Játékvezetők: Marín, García (ESP)
Burka 8 (14–11) Karačić 8