2015–2016-os Európa-liga (selejtezők)

7. labdarúgó Európa-liga selejtezője
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 26.

A 2015–2016-os Európa-liga selejtezőit négy fordulóban bonyolították le 2015. július 2. és augusztus 27. között. A rájátszás párosításainak győztesei jutottak be a 2015–2016-os Európa-liga csoportkörébe.

Fordulók és időpontok

szerkesztés
Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés
1. selejtezőkör 2015. június 22. 2015. július 2. 2015. július 9.
2. selejtezőkör 2015. július 16. 2015. július 23.
3. selejtezőkör 2015. július 17. 2015. július 30. 2015. augusztus 6.
Rájátszás 2015. augusztus 7. 2015. augusztus 20. 2015. augusztus 27.

1. selejtezőkör

szerkesztés

Ebben a körben 102 csapat vett részt. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján tíz csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.[1][2]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Moldova Sheriff Tiraspol (2)
Bulgária Litex Lovecs (1)
Skócia St. Johnstone (3)
Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina (5)
Szlovénia FC Koper (4)

Norvégia Odd (6)
Albánia Kukësi (7)
Izland Víkingur Reykjavík (9)
Lettország FK Jelgava (8)
Örményország Alashkert (10)

Anglia West Ham United (1)
Grúzia Dinamo Tbiliszi (2)
Szlovákia Spartak Trnava (3)
Málta Valletta FC (4)
Moldova Dacia Chișinău (5)

Észak-Macedónia Renova (7)
Azerbajdzsán Qəbələ PFK (6)
Andorra Lusitanos (8)
Bosznia-Hercegovina Olimpic Sarajevo (10)
Wales Newtown AFC (9)

Norvégia Rosenborg (3)
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk (4)
Izland FH (1)
Luxemburg Differdange 03 (2)
Skócia Aberdeen FC (5)

Feröer Víkingur Gøta (10)
Észak-Macedónia Skendija 79 (7)
Finnország SJK (8)
Észak-Írország Glenavon (9)
Wales Bala Town FC (6)

4. csoport 5. csoport 6. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Svédország Elfsborg (1)
Dánia Brøndby IF (2)
Szerbia Vojvodina (5)
Észak-Írország Linfield (4)
Írország St. Patrick’s Athletic (3)

Lettország Skonto (10)
Magyarország MTK Budapest (7)
Finnország FC Lahti (8)
Feröer NSÍ Runavík (9)
San Marino Juvenes/Dogana (6)

Horvátország Hajduk Split (1)
Magyarország Debreceni VSC (2)
Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo (3)
Bulgária Beroe Sztara Zagora (4)
Izrael Bétár Jerusálajim (5)

Montenegró Sutjeska Nikšić (6)
Kazahsztán Ordabaszi (7)
Észtország Sillamäe Kalev (8)
Litvánia Atlantas (9)
Málta Balzan FC (10)

Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú (1)
Szerbia Crvena zvezda (2)
Dánia Randers FC (3)
Észak-Macedónia Rabotnicski (5)
Montenegró Budućnost Podgorica (4)

Észtország Flora Tallinn (7)
Kazahsztán Kajrat Almati (6)
Moldova Saxan (8)
Andorra Sant Julià (10)
Lettország Spartaks Jūrmala (9)

7. csoport 8. csoport 9. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Ciprusi Köztársaság Omónia (5)
Kazahsztán Aktöbe FK (2)
Lengyelország Jagiellonia Białystok (3)
Írország Shamrock Rovers (4)
Bosznia-Hercegovina Zrinjski Mostar (1)

Észtország Nõmme Kalju (6)
Örményország Sirak (8)
Grúzia Dinamo Batumi (7)
Litvánia Kruoja Pakruojis (10)
Luxemburg Progrès Niederkorn (9)

Svédország AIK (1)
Hollandia Go Ahead Eagles (2)
Izland KR (4)
Azerbajdzsán İnter Bakı (3)
Feröer HB Tórshavn (5)

Magyarország Ferencváros (6)
Albánia Laçi (10)
Finnország VPS (8)
Írország Cork City (9)
Litvánia FK Trakai (7)

Azerbajdzsán Neftçi (1)
Szlovákia MŠK Žilina (5)
Norvégia Strømsgodset (3)
Luxemburg F91 Dudelange (4)
Szlovénia NK Domžale (2)

Szerbia FK Čukarički (6)
Montenegró Mladost Podgorica (8)
Észak-Írország Glentoran (7)
Írország UCD (9)
Albánia Partizani Tirana (10)

10. csoport
Kiemelt Nem kiemelt

Szlovákia Slovan Bratislava (2)
Lengyelország Śląsk Wrocław (1)
Románia FC Botoșani (4)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (3)
Málta Birkirkara FC (6)
Liechtenstein FC Vaduz (5)

Szlovénia NK Celje (8)
Örményország Ulisz (7)
Grúzia Szpartaki Chinvali (12)
San Marino La Fiorita (10)
Wales Airbus UK Broughton (11)
Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa (9)

1. selejtezőkör, párosítások

szerkesztés
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Víkingur Reykjavík Izland2–3Szlovénia FC Koper0–12–2
Sheriff Tiraspol Moldova0–3Norvégia Odd0–30–0
Kukësi Albánia2–0Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina2–00–0
Alashkert Örményország2–2 (i.g.)Skócia St. Johnstone1–01–2
FK Jelgava Lettország3–3 (i.g.)Bulgária Litex Lovecs1–12–2
Newtown AFC Wales4–2Málta Valletta FC2–12–1
Dinamo Tbiliszi Grúzia2–3Örményország Qəbələ PFK2–10–2
Renova Észak-Macedónia1–5Moldova Dacia Chișinău0–11–4
Olimpic Sarajevo Bosznia-Hercegovina1–1 (i.g.)Szlovákia Spartak Trnava1–10–0
West Ham United Anglia4–0[s1 1]Andorra Lusitanos3–01–0
Glenavon Észak-Írország1–5Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk1–20–3
Differdange 03 Luxemburg4–3Wales Bala Town FC3–11–2
Skendija 79 Észak-Macedónia1–1 (i.g.)Skócia Aberdeen FC1–10–0
Víkingur Gøta Feröer0–2Norvégia Rosenborg0–20–0
SJK Finnország0–2Izland FH0–10–1
Linfield Észak-Írország5–4[s1 1]Feröer NSÍ Runavík2–03–4
Brøndby IF Dánia11–0San Marino Juvenes/Dogana9–02–0
MTK Budapest Magyarország1–3Szerbia Vojvodina0–01–3
Skonto Lettország4–1Írország St. Patrick’s Athletic2–12–0
FC Lahti Finnország2–7Svédország Elfsborg2–20–5
Atlantas Litvánia1–5Bulgária Beroe Sztara Zagora0–21–3
Debreceni VSC Magyarország3–2Montenegró Sutjeska Nikšić3–00–2
Ordabaszi Kazahsztán1–2Izrael Bétár Jerusálajim0–01–2
Balzan FC Málta0–3Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo0–20–1
Sillamäe Kalev Észtország3–7Horvátország Hajduk Split1–12–6
Budućnost Podgorica Montenegró1–3[s1 1]Lettország Spartaks Jūrmala1–30–0
Crvena zvezda Szerbia1–4Kazahsztán Kajrat Almati0–21–2
Flora Tallinn Észtország1–2Észak-Macedónia Rabotnicski1–00–2
Sant Julià Andorra0–4Dánia Randers FC0–10–3
Saxan Moldova0–4Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú0–20–2
Progrès Niederkorn Luxemburg0–3Írország Shamrock Rovers0–00–3
Aktöbe FK Kazahsztán0–1Észtország Nõmme Kalju0–10–0
Dinamo Batumi Grúzia1–2Ciprusi Köztársaság Omónia1–00–2
Kruoja Pakruojis Litvánia0–9Lengyelország Jagiellonia Białystok0–10–8
Sirak Örményország3–2Bosznia-Hercegovina Zrinjski Mostar2–01–2
Cork City Írország2–3Izland KR1–11–2 (h.u.)
Go Ahead Eagles Hollandia2–5Magyarország Ferencváros1–11–4
FK Trakai Litvánia7–1Feröer HB Tórshavn3–04–1
Laçi Albánia1–1 (i.g.)Örményország İnter Bakı1–10–0
VPS Finnország2–6Svédország AIK2–20–4
UCD Írország2–2 (i.g.)Luxemburg F91 Dudelange1–01–2
NK Domžale Szlovénia0–1Szerbia FK Čukarički0–10–0
Glentoran Észak-Írország1–7Szlovákia MŠK Žilina1–40–3
Strømsgodset Norvégia4–1[s1 1]Albánia Partizani Tirana3–11–0
Neftçi Örményország3–3 (i.g.)[s1 1]Montenegró Mladost Podgorica2–21–1
NK Celje Szlovénia1–4Lengyelország Śląsk Wrocław0–11–3
La Fiorita San Marino1–10Liechtenstein FC Vaduz0–51–5
Birkirkara FC Málta3–1Örményország Ulisz0–03–1
Airbus UK Broughton Wales3–5Horvátország Lokomotiva Zagreb1–32–2
FC Botoșani Románia4–2Grúzia Szpartaki Chinvali1–13–1
College Europa Gibraltár (brit tengerentúli terület)0–9Szlovákia Slovan Bratislava0–60–3
  1. a b c d e A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

1. selejtezőkör, 1. mérkőzések

szerkesztés
2015. június 30.
18:00
Balzan FC Málta 0–2 Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo
(0–2)
Jegyzőkönyv
Bajić Gól : 4' 4' (11-esből) Gól : 13' 13'



2015. június 30.
21:00
Renova Észak-Macedónia 0–1 Moldova Dacia Chișinău
(0–1)
Jegyzőkönyv
Roșca Gól : 12' 12'



2015. július 2.
15:30
Sirak Örményország 2–0 Bosznia-Hercegovina Zrinjski Mostar
Bougouhi Gól : 18' 18' Gól : 67' 67' (1–0)
Jegyzőkönyv




2015. július 2.
17:30
Laçi Albánia 1–1 Azerbajdzsán İnter Bakı
Meto Gól : 20' 20' (1–0)
Jegyzőkönyv
Kvekveskiri Gól : 47' 47'


2015. július 2.
18:00
Kukësi Albánia 2–0 Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina
Carioca Gól : 9' 9'
Pejić Gól : 54' 54'
(1–0)
Jegyzőkönyv





2015. július 2.
18:00
SJK Finnország 0–1 Izland FH
(0–0)
Jegyzőkönyv
Lennon Gól : 56' 56'


2015. július 2.
18:00
Skonto Lettország 2–1 Írország St. Patrick’s Athletic
Karašausks Gól : 38' 38'
Gutkovskis Gól : 65' 65'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Greene Gól : 21' 21'


2015. július 2.
18:00
FC Lahti Finnország 2–2 Svédország Elfsborg
Lagerblom Gól : 25' 25'
Alves Gól : 61' 61'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Rohdén Gól : 15' 15'
Prodell Gól : 59' 59'



2015. július 2.
18:00
Flora Tallinn Észtország 1–0 Észak-Macedónia Rabotnicski
Gussev Gól : 59' 59' (0–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 2.
18:00
Sant Julià Andorra 0–1 Dánia Randers FC
(0–1)
Jegyzőkönyv
Borring Gól : 22' 22'


2015. július 2.
18:00
Aktöbe FK Kazahsztán 0–1 Észtország Nõmme Kalju
(0–0)
Jegyzőkönyv
Purje Gól : 72' 72'


2015. július 2.
18:00
Dinamo Batumi Grúzia 1–0 Ciprusi Köztársaság Omónia
Gabedava Gól : 40' 40' (1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 2.
18:00
VPS Finnország 2–2 Svédország AIK
Ćatović Gól : 45+3' 45+3'
Seabrook Gól : 65' 65'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Bahoui Gól : 70' 70' Gól : 83' 83' (11-esből)


2015. július 2.
18:00
Neftçi Azerbajdzsán 2–2 Montenegró Mladost Podgorica
K. Gurbanov Gól : 36' 36'
A. Abdullayev Gól : 55' 55'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Lagator Gól : 34' 34'
Mirković Gól : 87' 87'




2015. július 2.
19:00
Sheriff Tiraspol Moldova 0–3 Norvégia Odd
(0–3)
Jegyzőkönyv
Akabueze Gól : 2' 2'
Johnsen Gól : 11' 11'
Hagen Gól : 28' 28'


2015. július 2.
19:00
Differdange 03 Luxemburg 3–1 Wales Bala Town FC
Er Rafik Gól : 4' 4'
Caron Gól : 7' 7'
Sinani Gól : 26' 26'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Sheridan Gól : 38' 38'


2015. július 2.
19:00
Brøndby IF Dánia 9–0 San Marino Juvenes/Dogana
Elmander Gól : 6' 6' Gól : 16' 16'
Da Silva Gól : 14' 14'
Pukki Gól : 22' 22'
Holst Gól : 23' 23'
Larsson Gól : 35' 35'
Rashani Gól : 56' 56' Gól : 88' 88'
Corlu Gól : 66' 66'
(6–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 2.
19:00
Saxan Moldova 0–2 Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú
(0–1)
Jegyzőkönyv
João Pedro Gól : 33' 33'
Papoulis Gól : 89' 89'


2015. július 2.
19:00
FK Trakai Litvánia 3–0 Feröer HB Tórshavn
Bychanok Gól : 20' 20'
Arshakyan Gól : 60' 60'
Solominas Gól : 86' 86'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 2.
19:00
Strømsgodset Norvégia 3–1 Albánia Partizani Tirana
Vilsvik Gól : 21' 21' Gól : 73' 73'
Ogunjimi Gól : 66' 66'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Fazliu Gól : 68' 68'



2015. július 2.
19:30
College Europa Gibraltár (brit tengerentúli terület) 0–6 Szlovákia Slovan Bratislava
(0–5)
Jegyzőkönyv
Mészáros Gól : 5' 5' Gól : 26' 26' Gól : 31' 31'
Simović Gól : 33' 33'
Štefánik Gól : 41' 41'
Priskin Gól : 90+3' 90+3'


2015. július 2.
19:45
Airbus UK Broughton Wales 1–3 Horvátország Lokomotiva Zagreb
Riley Gól : 28' 28' (1–0)
Jegyzőkönyv
Šovšić Gól : 48' 48'
Marić Gól : 61' 61'
Kolar Gól : 68' 68'


2015. július 2.
20:00
Víkingur Gøta Feröer 0–2 Norvégia Rosenborg
(0–0)
Jegyzőkönyv
Søderlund Gól : 82' 82' Gól : 90+2' 90+2'


2015. július 2.
20:00
Go Ahead Eagles Hollandia 1–1 Magyarország Ferencváros
Vriends Gól : 45' 45' (1–1)
Jegyzőkönyv
Gera Gól : 3' 3'
JENS Vesting, Emmen
Játékvezető: Craig Pawson (angol)


2015. július 2.
20:00
NK Domžale Szlovénia 0–1 Szerbia FK Čukarički
(0–1)
Jegyzőkönyv
Matić Gól : 43' 43' (11-esből)


2015. július 2.
20:00
NK Celje Szlovénia 0–1 Lengyelország Śląsk Wrocław
(0–1)
Jegyzőkönyv
Pich Gól : 32' 32'
Arena Petrol, Celje
Játékvezető: Enea Jorgji (albán)


2015. július 2.
20:15
Newtown AFC Wales 2–1 Málta Valletta FC
Boundford Gól : 40' 40'
Oswell Gól : 90+1' 90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Jhonnattann Gól : 73' 73'


2015. július 2.
20:30
MTK Budapest Magyarország 0–0 Szerbia Vojvodina
Jegyzőkönyv



2015. július 2.
20:30
La Fiorita San Marino 0–5 Liechtenstein FC Vaduz
(0–3)
Jegyzőkönyv
Schürpf Gól : 5' 5'
Sutter Gól : 26' 26'
Pergl Gól : 42' 42'
Abegglen Gól : 79' 79'
Ciccone Gól : 90+2' 90+2'


2015. július 2.
20:45
West Ham United Anglia 3–0 Andorra Lusitanos
Sakho Gól : 40' 40' Gól : 45+2' 45+2'
Tomkins Gól : 58' 58'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 2.
20:45
Glenavon Észak-Írország 1–2 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
Patton Gól : 86' 86' (0–2)
Jegyzőkönyv
Afanasyev Gól : 2' 2'
Kamarowski Gól : 30' 30'


2015. július 2.
20:45
Linfield Észak-Írország 2–0 Feröer NSÍ Runavík
Waterworth Gól : 57' 57'
Bates Gól : 73' 73'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 2.
20:45
Crvena zvezda Szerbia 0–2 Kazahsztán Kajrat Almati
(0–1)
Jegyzőkönyv
Gohou Gól : 45' 45'
Kuantayev Gól : 64' 64'


2015. július 2.
20:45
Cork City Írország 1–1 Izland KR
Bennet Gól : 19' 19' (1–1)
Jegyzőkönyv
Hauksson Gól : 28' 28'


2015. július 2.
20:45
UCD Írország 1–0 Luxemburg F91 Dudelange
Swan Gól : 45+1' 45+1' (1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 2.
20:45
Birkirkara FC Málta 0–0 Örményország Ulisz
Jegyzőkönyv


2015. július 2.
21:00
Glentoran Észak-Írország 1–4 Szlovákia MŠK Žilina
McMenamin Gól : 66' 66' (0–2)
Jegyzőkönyv
Jelić Gól : 13' 13'
Paur Gól : 20' 20'
Čmelík Gól : 59' 59'
Mabouka Gól : 81' 81'
The Oval, Belfast
Játékvezető: Jari Järvinen (finn)


2015. július 2.
21:05
Skendija 79 Észak-Macedónia 1–1 Skócia Aberdeen FC
Kirovski Gól : 84' 84' (0–0)
Jegyzőkönyv
McGinn Gól : 79' 79'


2015. július 2.
21:15
Víkingur Reykjavík Izland 0–1 Szlovénia FC Koper
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pučko Gól : 77' 77'

1. selejtezőkör, 2. mérkőzések

szerkesztés
2015. július 7.
21:00
Shamrock Rovers Írország 3–0 Luxemburg Progrès Niederkorn
Webster Gól : 21' 21'
Waters Gól : 41' 41' Gól : 57' 57'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
16:00
Kajrat Almati Kazahsztán 2–1 Szerbia Crvena zvezda
Islamkhan Gól : 29' 29'
Kuat Gól : 47' 47'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Savićević Gól : 85' 85' (11-esből)


2015. július 9.
17:00
Dacia Chișinău Moldova 4–1 Észak-Macedónia Renova
Cociuc Gól : 9' 9'
Jardan Gól : 55' 55'
Pavlov Gól : 60' 60'
Lozoviy Gól : 88' 88'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Emini Gól : 32' 32'


2015. július 9.
17:30
Sutjeska Nikšić Montenegró 2–0 Magyarország Debreceni VSC
Fukui Gól : 53' 53'
Božović Gól : 81' 81' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
18:00
Tarpeda Zsodzina Fehéroroszország 0–0 Albánia Kukësi
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
18:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 2–0 Grúzia Dinamo Tbiliszi
Zenjov Gól : 88' 88'
Antonov Gól : 90+3' 90+3'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
18:00
Elfsborg Svédország 5–0 Finnország FC Lahti
Svensson Gól : 11' 11'
Claesson Gól : 21' 21' (11-esből)
Rohdén Gól : 33' 33'
Prodell Gól : 70' 70'
Nilsson Gól : 81' 81'
(3–0)
Jegyzőkönyv



2015. július 9.
18:00
Nõmme Kalju Észtország 0–0 Kazahsztán Aktöbe FK
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
18:00
Omónia Ciprusi Köztársaság 2–0 Grúzia Dinamo Batumi
Goulon Gól : 56' 56'
Schembri Gól : 61' 61'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
18:00
İnter Bakı Azerbajdzsán 0–0 Albánia Laçi
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
18:00
F91 Dudelange Luxemburg 2–1 Írország UCD
Pedro Gól : 43' 43'
Nakache Gól : 45+3' 45+3'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Swan Gól : 17' 17'



2015. július 9.
18:00
Szpartaki Chinvali Grúzia 1–3 Románia FC Botoșani
Kilasonia Gól : 65' 65' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
Roman Gól : 6' 6' Gól : 59' 59'
Batin Gól : 68' 68'


2015. július 9.
18:30
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 3–0 Észak-Írország Glenavon
Yurevich Gól : 8' 8'
Yanush Gól : 66' 66'
Kamarowski Gól : 87' 87'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
19:00
Odd Norvégia 0–0 Moldova Sheriff Tiraspol
Jegyzőkönyv



2015. július 9.
19:00
Beroe Sztara Zagora Bulgária 3–1 Litvánia Atlantas
Delev Gól : 7' 7' Gól : 45' 45' Gól : 67' 67' (2–0)
Jegyzőkönyv
Vėževičius Gól : 65' 65'


2015. július 9.
19:00
Bétár Jerusálajim Izrael 2–1 Kazahsztán Ordabaszi
Atzili Gól : 17' 17'
Gabay Gól : 60' 60'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Petrov Gól : 66' 66'


2015. július 9.
19:00
Hajduk Split Horvátország 6–2 Észtország Sillamäe Kalev
Balić Gól : 15' 15'
Caktaš Gól : 45+1' 45+1'
Ohandza Gól : 56' 56' Gól : 63' 63'
Vlašić Gól : 72' 72'
Maglica Gól : 88' 88'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Russo Gól : 36' 36' Gól : 41' 41'



2015. július 9.
19:00
AIK Svédország 4–0 Finnország VPS
Goitom Gól : 14' 14' Gól : 59' 59'
Bangura Gól : 54' 54'
Ofori Gól : 85' 85'
(1–0)
Jegyzőkönyv



2015. július 9.
19:00
Randers FC Dánia 3–0 Andorra Sant Julià
Amini Gól : 42' 42'
Babayan Gól : 72' 72'
Ishak Gól : 90+3' 90+3'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
19:30
Lusitanos Andorra 0–1 Anglia West Ham United
(0–1)
Jegyzőkönyv
Lee Gól : 21' 21'


2015. július 9.
19:30
Zrinjski Mostar Bosznia-Hercegovina 2–1 Örményország Sirak
Mešanović Gól : 80' 80' (11-esből)
Filipović Gól : 85' 85'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Bougouhi Gól : 90+6' 90+6'


2015. július 9.
19:30
MŠK Žilina Szlovákia 3–0 Észak-Írország Glentoran
Jelić Gól : 44' 44' Gól : 55' 55' Gól : 66' 66' (1–0)
Jegyzőkönyv



2015. július 9.
19:30
Litex Lovecs Bulgária 2–2 Lettország FK Jelgava
Johnsen Gól : 25' 25' Gól : 56' 56' (1–1)
Jegyzőkönyv
Ošs Gól : 11' 11'
Diallo Gól : 60' 60'


2015. július 9.
19:45
FC Vaduz Liechtenstein 5–1 San Marino La Fiorita
Kamber Gól : 25' 25' Gól : 33' 33'
Schürpf Gól : 41' 41'
Muntwiler Gól : 71' 71'
Lang Gól : 84' 84'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Tommasi Gól : 74' 74'


2015. július 9.
20:00
Bala Town FC Wales 2–1 Luxemburg Differdange 03
Murtagh Gól : 49' 49'
Sheridan Gól : 83' 83'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Er Rafik Gól : 90+5' 90+5'


2015. július 9.
20:00
NSÍ Runavík Feröer 4–3 Észak-Írország Linfield
K. Olsen Gól : 17' 17'
Justinussen Gól : 19' 19' Gól : 85' 85'
Joensen Gól : 45+1' 45+1'
(3–2)
Jegyzőkönyv
Reece Glendinning Gól : 13' 13'
Bates Gól : 33' 33'
Waterworth Gól : 69' 69'


2015. július 9.
20:00
Rabotnicski Észak-Macedónia 2–0 Észtország Flora Tallinn
Anene Gól : 48' 48'
Altiparmakovski Gól : 54' 54'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
20:00
Partizani Tirana Albánia 0–1 Norvégia Strømsgodset
(0–0)
Jegyzőkönyv
Moen Gól : 90+5' 90+5'


2015. július 9.
20:00
Śląsk Wrocław Lengyelország 3–1 Szlovénia NK Celje
Ostrowski Gól : 46' 46'
Kiełb Gól : 56' 56' Gól : 90' 90'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Firer Gól : 80' 80'



2015. július 9.
20:30
FC Koper Szlovénia 2–2 Izland Víkingur Reykjavík
Pučko Gól : 18' 18'
Palčič Gól : 61' 61'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Kristinsson Gól : 51' 51' Gól : 76' 76'


2015. július 9.
20:30
Juvenes/Dogana San Marino 0–2 Dánia Brøndby IF
(0–0)
Jegyzőkönyv
Elmander Gól : 49' 49'
Rashani Gól : 59' 59'



2015. július 9.
20:30
Jagiellonia Białystok Lengyelország 8–0 Litvánia Kruoja Pakruojis
Gajos Gól : 3' 3'
Świderski Gól : 8' 8'
Tuszyński Gól : 18' 18' Gól : 45+1' 45+1' Gól : 49' 49'
Frankowski Gól : 64' 64' Gól : 75' 75' Gól : 80' 80'
(4–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
20:30
Ferencváros Magyarország 4–1 Hollandia Go Ahead Eagles
Gera Gól : 4' 4'
Böde Gól : 20' 20'
Busai Gól : 45' 45'
Haraszti Gól : 89' 89'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Turuc Gól : 90+3' 90+3'



2015. július 9.
17:00
Mladost Podgorica Montenegró 1–1 Azerbajdzsán Neftçi
Vuković Gól : 90+1' 90+1' (0–0)
Jegyzőkönyv
A. Abdullayev Gól : 71' 71'


2015. július 9.
20:45
St. Johnstone Skócia 2–1 Örményország Alashkert
O'Halloran Gól : 34' 34'
McKay Gól : 87' 87'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Gyozalyan Gól : 74' 74'


2015. július 9.
20:45
Valletta FC Málta 1–2 Wales Newtown AFC
Fidjeu Gól : 46' 46' (0–1)
Jegyzőkönyv
Oswell Gól : 7' 7'
Owen Gól : 85' 85'


2015. július 9.
20:45
Aberdeen FC Skócia 0–0 Észak-Macedónia Skendija 79
Jegyzőkönyv


2015. július 9.
20:45
St. Patrick’s Athletic Írország 0–2 Lettország Skonto
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sorokins Gól : 37' 37'
Karašausks Gól : 59' 59' (11-esből)


2015. július 9.
20:45
HB Tórshavn Feröer 1–4 Litvánia FK Trakai
Hanssen Gól : 90' 90' (0–2)
Jegyzőkönyv
Arshakyan Gól : 30' 30' Gól : 90+3' 90+3' (11-esből)
Solomin Gól : 38' 38'
Bychanok Gól : 83' 83' (11-esből)


2015. július 9.
21:15
FH Izland 1–0 Finnország SJK
Finnbogason Gól : 90+1' 90+1' (0–0)
Jegyzőkönyv



2015. július 9.
21:15
KR Izland 2–1  (h. u.) Írország Cork City
Pálmason Gól : 75' 75'
Schoop Gól : 99' 99'
(0–1, 1–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
O'Sullivan Gól : 13' 13'

2. selejtezőkör

szerkesztés

Ebben a körben 66 csapat vett részt. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján tíz csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.[1][2]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Görögország PAÓK (3)
Szlovákia Slovan Bratislava (T) (2)
Montenegró Mladost Podgorica (T) (4)
Észtország Nõmme Kalju (T) (5)
Magyarország Ferencváros (T) (1)

Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo (T) (10)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (T) (6)
Írország UCD (T) (8)
Albánia Kukësi (T) (7)
Liechtenstein FC Vaduz (T) (9)

Lengyelország Legia Warszawa (1)
Norvégia Rosenborg (T) (3)
Svédország AIK (T) (2)
Szlovákia MŠK Žilina (T) (5)
Dánia Brøndby IF (T) (4)

Izland KR (T) (6)
Románia FC Botoșani (T) (10)
Bulgária Beroe Sztara Zagora (T) (7)
Moldova Dacia Chișinău (T) (9)
Örményország Sirak (T) (8)

Norvégia Odd (T) (4)
Ciprusi Köztársaság Omónia (T) (5)
Svájc FC Thun (3)
Kazahsztán Kajrat Almati (T) (2)
Szerbia Vojvodina (T) (1)

Örményország Alashkert (T) (8)
Lengyelország Jagiellonia Białystok (T) (9)
Írország Shamrock Rovers (T) (7)
Izrael Hapóél Beér-Seva (6)
Lettország Spartaks Jūrmala (T) (10)

4. csoport 5. csoport 6. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Törökország Trabzonspor (3)
Svédország Elfsborg (T) (6)
Belgium Charleroi SC (5)
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk (T) (4)
Azerbajdzsán Qəbələ PFK (T) (2)
Lettország FK Jelgava (T) (1)

Dánia Randers FC (T) (8)
Ausztria Wolfsberger AC (12)
Luxemburg Differdange 03 (T) (9)
Észak-Macedónia Rabotnicski (T) (10)
Izrael Bétár Jerusálajim (T) (7)
Szerbia FK Čukarički (T) (11)

Anglia West Ham United (T) (3)
Horvátország Rijeka (4)
Horvátország Hajduk Split (T) (6)
Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú (T) (5)
Fehéroroszország Dinama Minszk (2)
Csehország Mladá Boleslav (1)

Norvégia Strømsgodset (T) (10)
Skócia Aberdeen FC (T) (12)
Szlovénia FC Koper (T) (8)
Litvánia FK Trakai (T) (7)
Málta Birkirkara FC (T) (9)
Bulgária Cserno More Varna (11)

Dánia FC København (3)
Románia Astra Giurgiu (2)
Lengyelország Śląsk Wrocław (T) (5)
Magyarország Debreceni VSC (T) (6)
Szlovákia Spartak Trnava (T) (4)
Izland FH (T) (1)

Svédország IFK Göteborg (7)
Azerbajdzsán İnter Bakı (T) (10)
Észak-Írország Linfield (T) (12)
Wales Newtown AFC (T) (9)
Lettország Skonto (T) (8)
Skócia Inverness CT (T) (11)

Jegyzetek
  • T: Az 1. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok az 1. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.

2. selejtezőkör, párosítások

szerkesztés
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Kukësi Albánia4–3Montenegró Mladost Podgorica0–14–2
Lokomotiva Zagreb Horvátország2–7Görögország PAÓK2–10–6
Slovan Bratislava Szlovákia6–1Írország UCD1–05–1
Ferencváros Magyarország0–3Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo0–10–2
FC Vaduz Liechtenstein5–1Észtország Nõmme Kalju3–12–0
Beroe Sztara Zagora Bulgária0–1Dánia Brøndby IF0–10–0
KR Izland0–4Norvégia Rosenborg0–10–3
AIK Svédország4–0Örményország Sirak2–02–0
Legia Warszawa Lengyelország4–0Románia FC Botoșani1–03–0
Dacia Chișinău Moldova3–6Szlovákia MŠK Žilina1–22–4
Shamrock Rovers Írország1–4Norvégia Odd0–21–2
Hapóél Beér-Seva Izrael2–3Svájc FC Thun1–11–2
Kajrat Almati Kazahsztán4–2Örményország Alashkert3–01–2
Vojvodina Szerbia4–1Lettország Spartaks Jūrmala3–01–1
Jagiellonia Białystok Lengyelország0–1Ciprusi Köztársaság Omónia0–00–1
FK Jelgava Lettország1–2Észak-Macedónia Rabotnicski1–00–2
FK Čukarički Szerbia1–2Örményország Qəbələ PFK1–00–2
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország0–3Ausztria Wolfsberger AC0–10–2
Trabzonspor Törökország3–1Luxemburg Differdange 031–02–1
Charleroi SC Belgium9–2Izrael Bétár Jerusálajim5–14–1
Randers FC Dánia0–1Svédország Elfsborg0–00–1 (h.u.)
Mladá Boleslav Csehország2–2 (i.g.)Norvégia Strømsgodset1–21–0
Cserno More Varna Bulgária1–5Fehéroroszország Dinama Minszk1–10–4
Rijeka Horvátország2–5Skócia Aberdeen FC0–32–2
West Ham United Anglia1–1 (t. 5–3)Málta Birkirkara FC1–00–1 (h.u.)
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság4–0Litvánia FK Trakai4–00–0
FC Koper Szlovénia4–6Horvátország Hajduk Split3–21–4
FH Izland3–4Örményország İnter Bakı1–22–2 (h.u.)
Inverness CT Skócia0–1Románia Astra Giurgiu0–10–0
Spartak Trnava Szlovákia5–2Észak-Írország Linfield2–13–1
FC København Dánia5–1Wales Newtown AFC2–03–1
Śląsk Wrocław Lengyelország0–2Svédország IFK Göteborg0–00–2
Skonto Lettország4–11Magyarország Debreceni VSC2–22–9

2. selejtezőkör, 1. mérkőzések

szerkesztés
2015. július 16.
16:45
Kajrat Almati Kazahsztán 3–0 Örményország Alashkert
Islamkhan Gól : 14' 14' (11-esből)
Gohou Gól : 55' 55'
Despotović Gól : 69' 69'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 16.
17:30
FK Jelgava Lettország 1–0 Észak-Macedónia Rabotnicski
Kļuškins Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 16.
18:00
Dacia Chișinău Moldova 1–2 Szlovákia MŠK Žilina
Mihaliov Gól : 80' 80' (0–0)
Jegyzőkönyv
Jelić Gól : 53' 53' Gól : 59' 59'


2015. július 16.
18:00
Randers FC Dánia 0–0 Svédország Elfsborg
Jegyzőkönyv


2015. július 16.
18:00
Skonto Lettország 2–2 Magyarország Debreceni VSC
Karašausks Gól : 27' 27' Gól : 47' 47' (1–1)
Jegyzőkönyv
Tisza Gól : 9' 9'
Castillion Gól : 72' 72'


2015. július 16.
18:30
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 0–1 Ausztria Wolfsberger AC
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ynclán Gól : 62' 62'


2015. július 16.
19:00
Beroe Sztara Zagora Bulgária 0–1 Dánia Brøndby IF
(0–0)
Jegyzőkönyv
Albrechtsen Gól : 85' 85'


2015. július 16.
19:00
AIK Svédország 2–0 Örményország Sirak
Goitom Gól : 29' 29' Gól : 83' 83' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 16.
19:00
Hapóél Beér-Seva Izrael 1–1 Svájc FC Thun
Hoban Gól : 26' 26' (1–0)
Jegyzőkönyv
Frontino Gól : 87' 87' (11-esből)


2015. július 16.
19:00
Mladá Boleslav Csehország 1–2 Norvégia Strømsgodset
Bartl Gól : 39' 39' (1–1)
Jegyzőkönyv
Sørum Gól : 44' 44'
Jradi Gól : 85' 85'


2015. július 16.
19:00
Cserno More Varna Bulgária 1–1 Fehéroroszország Dinama Minszk
Coureur Gól : 11' 11' (1–0)
Jegyzőkönyv
Palitsevich Gól : 72' 72'



2015. július 16.
19:00
FC Koper Szlovénia 3–2 Horvátország Hajduk Split
Halilović Gól : 7' 7'
Rahmanović Gól : 17' 17' Gól : 41' 41'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Milović Gól : 29' 29'
Nižić Gól : 90' 90'


2015. július 16.
19:30
Kukësi Albánia 0–1 Montenegró Mladost Podgorica
(0–0)
Jegyzőkönyv
Lakić Gól : 51' 51'


2015. július 16.
19:30
Charleroi SC Belgium 5–1 Izrael Bétár Jerusálajim
Pollet Gól : 10' 10' Gól : 68' 68'
Kebano Gól : 47' 47' Gól : 90+3' 90+3'
Stevance Gól : 88' 88'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Gabay Gól : 35' 35'


2015. július 16.
19:45
FC Vaduz Liechtenstein 3–1 Észtország Nõmme Kalju
Ciccone Gól : 20' 20'
Neumayr Gól : 53' 53' Gól : 90+2' 90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Wakui Gól : 86' 86'


2015. július 16.
19:45
FC København Dánia 2–0 Wales Newtown AFC
Verbič Gól : 3' 3'
Kusk Gól : 74' 74'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 16.
20:00
Lokomotiva Zagreb Horvátország 2–1 Görögország PAÓK
Kolar Gól : 30' 30'
Andrijašević Gól : 45+1' 45+1'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Mak Gól : 90+2' 90+2'


2015. július 16.
20:00
Trabzonspor Törökország 1–0 Luxemburg Differdange 03
Ekici Gól : 44' 44' (1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 16.
20:05
Spartak Trnava Szlovákia 2–1 Észak-Írország Linfield
Sabo Gól : 16' 16' (11-esből)
Mikovič Gól : 35' 35'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Kee Gól : 21' 21'


2015. július 16.
20:15
Slovan Bratislava Szlovákia 1–0 Írország UCD
Zreľák Gól : 84' 84' (0–0)
Jegyzőkönyv




2015. július 16.
20:30
Jagiellonia Białystok Lengyelország 0–0 Ciprusi Köztársaság Omónia
Jegyzőkönyv


2015. július 16.
20:30
FK Čukarički Szerbia 1–0 Azerbajdzsán Qəbələ PFK
Stojiljković Gól : 53' 53' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv



2015. július 16.
20:45
West Ham United Anglia 1–0 Málta Birkirkara FC
Tomkins Gól : 90' 90' (0–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 16.
20:45
Inverness CT Skócia 0–1 Románia Astra Giurgiu
(0–1)
Jegyzőkönyv
Budescu Gól : 24' 24'



2015. július 16.
21:00
Shamrock Rovers Írország 0–2 Norvégia Odd
(0–0)
Jegyzőkönyv
Occéan Gól : 53' 53' (11-esből) Gól : 67' 67'


2015. július 16.
21:00
Rijeka Horvátország 0–3 Skócia Aberdeen FC
(0–1)
Jegyzőkönyv
Considine Gól : 38' 38'
Pawlett Gól : 52' 52'
McLean Gól : 75' 75'


2015. július 16.
21:15
KR Izland 0–1 Norvégia Rosenborg
(0–0)
Jegyzőkönyv
Helland Gól : 56' 56' (11-esből)


2015. július 16.
21:15
FH Izland 1–2 Azerbajdzsán İnter Bakı
Guðnason Gól : 39' 39' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Kvekveskiri Gól : 54' 54' (11-esből)
Martins Gól : 61' 61'

2. selejtezőkör, 2. mérkőzések

szerkesztés
2015. július 21.
17:55
Elfsborg Svédország 1–0  (h. u.) Dánia Randers FC
Lundevall Gól : 94' 94' (0–0, 0–0, 1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 23.
14:30
Sirak Örményország 0–2 Svédország AIK
(0–2)
Jegyzőkönyv
Goitom Gól : 14' 14'
Ishizaki Gól : 25' 25'


2015. július 23.
17:00
Alashkert Örményország 2–1 Kazahsztán Kajrat Almati
Arakelyan Gól : 28' 28'
Héber Gól : 90+4' 90+4'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Gohou Gól : 45+3' 45+3'


2015. július 23.
17:00
Dinama Minszk Fehéroroszország 4–0 Bulgária Cserno More Varna
Karytska Gól : 41' 41'
Adamović Gól : 58' 58'
Bećiraj Gól : 86' 86' Gól : 90+2' 90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 23.
17:00
Debreceni VSC Magyarország 9–2 Lettország Skonto
Tisza Gól : 7' 7' Gól : 45+2' 45+2'
Balogh Gól : 12' 12'
Sidibe Gól : 29' 29' Gól : 31' 31'
Brković Gól : 51' 51'
Szakály Gól : 54' 54' (11-esből)
Bódi Gól : 58' 58'
Castillion Gól : 70' 70'
(5–0)
Jegyzőkönyv
Gutkovskis Gól : 59' 59'
Rode Gól : 65' 65'



2015. július 23.
18:00
Nõmme Kalju Észtország 0–2 Liechtenstein FC Vaduz
(0–0)
Jegyzőkönyv
Caballero Gól : 59' 59'
Aliji Gól : 74' 74'



2015. július 23.
18:00
Omónia Ciprusi Köztársaság 1–0 Lengyelország Jagiellonia Białystok
Sheridan Gól : 8' 8' (1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 23.
18:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 2–0 Szerbia FK Čukarički
Zenjov Gól : 39' 39' Gól : 53' 53' (1–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 23.
18:00
İnter Bakı Azerbajdzsán 2–2  (h. u.) Izland FH
Huseynov Gól : 45+2' 45+2'
Aliyev Gól : 91' 91'
(1–0, 1–2, 2–2)
Jegyzőkönyv
Valdimarsson Gól : 47' 47'
K.F. Finnbogason Gól : 52' 52'


2015. július 23.
19:00
PAÓK Görögország 6–0 Horvátország Lokomotiva Zagreb
Lucas Gól : 3' 3'
Mak Gól : 7' 7' Gól : 84' 84'
Pelkas Gól : 14' 14'
Kitsiou Gól : 34' 34'
Andrijašević Gól : 59' 59' (öngól)
(4–0)
Jegyzőkönyv


2015. július 23.
19:00
UCD Írország 1–5 Szlovákia Slovan Bratislava
Swan Gól : 57' 57' (0–1)
Jegyzőkönyv
Vittek Gól : 41' 41' Gól : 90+1' 90+1' Gól : 90+3' 90+3'
Milinković Gól : 49' 49'
Saláta Gól : 81' 81'



2015. július 23.
19:00
Rosenborg