Főmenü megnyitása

2016–2017-es UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)

A 2016–2017-es UEFA-bajnokok ligája egyenes kieséses szakasza 2017. február 14-én kezdődött, és június 3-án ért véget. Az egyenes kieséses szakaszban az a tizenhat csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek.

LebonyolításSzerkesztés

A döntő kivételével mindegyik mérkőzés oda-visszavágós rendszerben zajlott. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutottak tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást rendeztek a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor. A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg.

A nyolcaddöntők sorsolásakor figyelembe vették, hogy minden párosításnál egy csoportgyőztes és egy másik csoport csoportmásodika mérkőzzön egymással. Az egyetlen korlátozás a sorsoláskor, hogy a nyolcaddöntőkben azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen. A negyeddöntőktől kezdődően ez a korlátozás nem volt érvényben. A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg.

Továbbjutott csapatokSzerkesztés

NyolcaddöntőkSzerkesztés

A nyolcaddöntők sorsolását 2016. december 12-én tartották. Az első mérkőzéseket 2017. február 14. és 22. között, a visszavágókat március 7. és 15. között játsszák.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Manchester City   6–6 (i.g.)   AS Monaco 5–3 1–3
Real Madrid   6–2   SSC Napoli 3–1 3–1
Benfica   1–4   Borussia Dortmund 1–0 0–4
Bayern München   10–2   Arsenal 5–1 5–1
FC Porto   0–3   Juventus 0–2 0–1
Bayer Leverkusen   2–4   Atlético de Madrid 2–4 0–0
Paris Saint-Germain   5–6   FC Barcelona 4–0 1–6
Sevilla FC   2–3   Leicester City 2–1 0–2

MérkőzésekSzerkesztés

2017. február 21.
20:45
Manchester City   5–3   AS Monaco
Sterling   26'
Agüero   58'   71'
Stones   77'
Sané   82'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Falcao   32'   61'
Mbappé   40'

2017. március 15.
20:45
AS Monaco   3–1   Manchester City
Mbappé   8'
Fabinho   29'
Bakayoko   77'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Sané   71'


2017. február 15.
20:45
Real Madrid   3–1   SSC Napoli
Benzema   18'
Kroos   49'
Casemiro   54'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Insigne   8'

2017. március 7.
20:45
SSC Napoli   1–3   Real Madrid
Mertens   24' (1–0)
Jegyzőkönyv
Ramos   51'   57'
Morata   90+1'


2017. február 14.
20:45
Benfica   1–0   Borussia Dortmund
Mítroglu   48' (0–0)
Jegyzőkönyv

2017. március 8.
20:45
Borussia Dortmund   4–0   Benfica
Aubameyang   4'   61'   85'
Pulisic   59'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2017. február 15.
20:45
Bayern München   5–1   Arsenal
Robben   11'
Lewandowski   53'
Thiago   56'   63'
Müller   88'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Sánchez   30'


2017. február 22.
20:45
FC Porto   0–2   Juventus
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pjaca   72'
Dani Alves   74'

2017. március 14.
20:45
Juventus   1–0   FC Porto
Dybala   42' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv


2017. február 21.
20:45
Bayer Leverkusen   2–4   Atlético de Madrid
Bellarabi   48'
Savić   68' (öngól)
(0–2)
Jegyzőkönyv
Saúl   17'
Griezmann   25'
Gameiro   59' (11-esből)
Torres   86'


2017. február 14.
20:45
Paris Saint-Germain   4–0   FC Barcelona
Di María   18'   55'
Draxler   40'
Cavani   72'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2017. március 8.
20:45
FC Barcelona   6–1   Paris Saint-Germain
Suárez   3'
Kurzawa   40' (öngól)
Messi   50' (11-esből)
Neymar   88'   90+1' (11-esből)
Roberto   90+5'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Cavani   62'


2017. március 14.
20:45
Leicester City   2–0   Sevilla FC
Morgan   27'
Albrighton   54'
(1–0)
Jegyzőkönyv

NegyeddöntőkSzerkesztés

A negyeddöntők sorsolását 2017. március 17-én tartották. Az első mérkőzéseket 2017. április 11-én és 12-én, a visszavágókat április 18-án és 19-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Atlético de Madrid   2–1   Leicester City 1–0 1–1
Borussia Dortmund   3–6   AS Monaco 2–3 1–3
Bayern München   3–6   Real Madrid 1–2 2–4 (h.u.)
Juventus   3–0   FC Barcelona 3–0 0–0

MérkőzésekSzerkesztés

2017. április 18.
20:45
Leicester City   1–1   Atlético de Madrid
Vardy   61' (0–1)
Jegyzőkönyv
Saúl   26'


2017. április 12.
18:45[m 1]
Borussia Dortmund   2–3   AS Monaco
Dembélé   57'
Kagava   84'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Mbappé   19'   79'
Bender   35' (öngól)

2017. április 19.
20:45
AS Monaco   3–1   Borussia Dortmund
Mbappé   3'
Falcao   17'
Germain   81'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Reus   48'


2017. április 12.
20:45
Bayern München   1–2   Real Madrid
Vidal   25' (1–0)
Jegyzőkönyv
Ronaldo   47'   77'

2017. április 18.
20:45
Real Madrid   4–2  (h. u.)   Bayern München
Ronaldo   76'   105'   110'
Asensio   112'
(0–0, 1–2, 2–2)
Jegyzőkönyv
Lewandowski   53' (11-esből)
Ramos   78' (öngól)


2017. április 11.
20:45
Juventus   3–0   FC Barcelona
Dybala   7'   22'
Chiellini   55'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2017. április 19.
20:45
FC Barcelona   0–0   Juventus
Jegyzőkönyv

  1. A Borussia Dortmund – AS Monaco mérkőzést eredetileg 2017. április 11-én 20:45-től játszották volna, de elhalasztották a Dortmund buszának közelében történt robbanás miatt.[1]

ElődöntőkSzerkesztés

Az elődöntők sorsolását 2017. április 21-én tartották. Az első mérkőzéseket 2017. május 2-án és 3-án, a visszavágókat május 9-én és 10-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Real Madrid   4–2   Atlético de Madrid 3–0 1–2
AS Monaco   1–4   Juventus 0–2 1–2

MérkőzésekSzerkesztés

2017. május 2.
20:45
Real Madrid   3–0   Atlético de Madrid
Ronaldo   10'   73'   86' (1–0)
Jegyzőkönyv


2017. május 3.
20:45
AS Monaco   0–2   Juventus
(0–1)
Jegyzőkönyv
Higuaín   29'   59'

2017. május 9.
20:45
Juventus   2–1   AS Monaco
Mandžukić   33'
Dani Alves   44'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Mbappé   69'

DöntőSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Három robbanás volt a Dortmund BL-meccse előtt, egy futballista megsérült, 2017. április 12. (Hozzáférés: 2017. április 12.)

ForrásokSzerkesztés