Főmenü megnyitása

2016-os Eurovíziós Dalfesztivál

A 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál volt a hatvanegyedik Eurovíziós Dalfesztivál. Svédországban rendezték meg, mivel a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivált a svéd Måns Zelmerlöw Heroes című dala nyerte. Svédország az első ország, amely másodszorra rendezhette a versenyt a 2010-es években, mivel 2012-ben is ők nyertek. Az első elődöntőre 2016. május 10-én, a második elődöntőre május 12-én, a döntőre pedig május 14-én került sor.[3]

2016-os Eurovíziós Dalfesztivál
Come Together
Ericsson Globe, Stockholm,
Svédország Svédország
ESC2016 - Hungary 08.jpg

Első elődöntő 2016. május 10.
Második elődöntő 2016. május 12.
Döntő 2016. május 14.
Műsorvezető Petra Mede
Måns Zelmerlöw
Rendező
csatorna
Sveriges Television (SVT)
Dalfesztivál igazgatója Jon Ola Sand
Győztes dal Ukrajna 1944 (Jamala)
Magyar versenyző Freddie (Pioneer)
Szavazási rendszer Mindegyik ország a 10 kedvenc dalára szavaz, melyek 1–7, 8, 10, és 12 pontot kapnak. A zsűri és a közönség pontjai külön számítanak bele a végeredménybe.
Indulók száma 42
Először
részt vevő
országok
Visszatérő
országok
 Bosznia-Hercegovina
 Bulgária
 Horvátország
 Ukrajna
Visszalépő
országok
 Portugália
 Románia (kizárták)
Nulla pontos
dal
Meghívott előadók Első elődöntő:
Måns Zelmerlöw, „The Grey People” táncos előadás
Második elődöntő:
Petra Mede, Måns Zelmerlöw, „Man vs Machine” táncos előadás[1]
Döntő:
Justin Timberlake,[2] Petra Mede, Måns Zelmerlöw
Előző
Következő
◄2015
2017►

2015. július 8-án jelentették be, hogy Stockholm fog otthont adni a fesztiválnak.

Eredetileg 43 ország erősítette meg részvételét a dalfesztiválra, beleértve Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, Horvátországot és Ukrajnát is, melyek három, kettő, kettő, illetve egy kihagyott év után vettek részt újból. Portugália viszont 2013 után ismételten nem vesz részt, illetve Romániát 2016. április 22-én kizárták a versenyből a TVR köztelevízió EBU felé való tartozásai miatt.[4] Így végül 42 ország vett részt a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon.

Tartalomjegyzék

A helyszín és a verseny témájaSzerkesztés

A svéd műsorsugárzó, az SVT 2015. május 24-én bejelentette, hogy az első számú lehetséges helyszín a stockholmi Tele2 Arena, de egyidejűleg jelezték, hogy lehetővé teszik más városok és arénák jelentkezését is.[5]

A végső döntést július 8-án jelentették be, ennek értelmében a versenynek a 16 000 férőhelyes stockholmi Ericsson Globe ad otthont. A 2000-es Eurovíziós Dalfesztivált is ugyanebben az arénában rendezték meg.[6]

Eredetileg az 1985-ös Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne, a göteborgi Scandinavium, az ugyanebben a városban található Ullevi Stadium, a linköpingi Saab Arena, az örnsköldsviki Fjällräven Center és a 2013-as helyszín, a Malmö Arena is pályázott, ahogy a fővárosi Annexet, a Hovet és a Friends Arena is. Utóbbi a dalfesztivál svéd válogatóműsorának, a Melodifestivalennek ad otthont 2013 óta. Sandviken és Gävle pedig közös pályázatot nyújtottak be: a sandvikeni Göransson Arena rendezte volna az elődöntőket és a döntőt, Gävle pedig egyéb programokat és koncerteket.

A dalfesztivál hivatalos mottója Come Together lett, azaz Jöjjünk össze, a logó pedig a pongyola pitypangot ábrázolja.

 
A verseny helyszíne, az Ericsson Globe

A résztvevőkSzerkesztés

 
A máltai Ira Losco az első próba utáni sajtótájékoztatón, 2016. május 3-án, Stockholmban
 
A litván Donny Montell az első próba utáni sajtótájékoztatón, 2016. május 4-én, Stockholmban

Az ukrán műsorsugárzó, az NTU 2015. május 23-án jelentette be, hogy egy kihagyott év után újból küld indulót a dalversenyre.

Bosznia-Hercegovina eredetileg szeptember 15-én jelentette be visszatérését három kihagyott év után,[7] azonban október 9-én visszavonta előzetes jelentkezési szándékát. Az ország a hónap végéig kapott haladékot a döntésre,[8] amit végül november 24-én jelentettek be: a balkáni ország három év kihagyás után küld versenyzőt Stockholmba. Bulgária és Horvátország is visszatért két év szünet után a versenybe, így végül 43 állam vett volna részt a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon, mely megegyezett volna a 2008-as és a 2011-es rekord létszámmal,[9] azonban 2016. április 22-én az EBU törölte a tagjai közül a romániai TVR-t, így nem vehetnek részt a versenyen. A kizárás oka az, hogy a romániai közszolgálati televízió 2007 óta adósságokat halmozott fel, összesen 16 millió svájci frank értékben, amelyet többszöri felszólítás és határidő-kitolás után sem fizettek ki. A tagság elvesztésének további következménye, hogy a TVR nem közvetítheti az Eurovíziós Dalfesztivált sem. A műsorszolgáltató unió a román államot tekinti kötelesnek a TVR által felhalmozott adósság törlesztésére.

Ausztrália vendégként vett részt a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon, és csak akkor vehetett volna részt 2016-ban is, ha a 2015-ös versenyt megnyeri. Mivel az ország a 2015-ös versenyen az ötödik helyen végzett, így valószínű volt, hogy visszalépni kényszerül. 2015. november 17-én bejelentették, hogy a nagy sikerre való tekintettel versenyben maradhattak, de ezúttal az egyik elődöntő résztvevőjeként. Versenyzőjük, Dami Im az első dél-koreai származású előadó volt, aki részt vett a dalfesztiválon.

Portugália viszont a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál után ismételten nem vett részt a versenyben.[10] Érdekesség, hogy akkor is, és ezúttal is Svédország adott otthont a versenynek. Nem vett részt a versenyen Luxemburg sem. A nagyhercegség utoljára 1993-ban küldött képviselőt a dalfesztiválra, így sorozatban 2016 volt a huszonharmadik év az ország nélkül.[11] Andorra, mely utoljára 2009-ben vett részt, szintén távol maradt a versenytől.[12] Hasonlóan döntött Monaco is 2015. július 21-én: a törpeállam utoljára 2006-ban képviseltette magát a dalfesztiválon.[13] A szlovák műsorsugárzó szeptember 28-án jelezte távolmaradását.[14] Törökország pedig a 2015. február 6-án bejelentett visszatérési szándéka ellenére november 3-án ellenkezőleg döntött.[15]

2004 után másodszor vett részt a bosnyák Deen, ezúttal Dalal, Ana Rucner és Jala közreműködésében. Ugyancsak másodjára állt színpadra a montenegrói Bojan Jovović, aki 2005-ben a No Name együttes tagjaként képviselte Szerbia és Montenegrót, és eredetileg egy évvel később is szerepelt volna ugyanebben a formációban. Másodszor versenyzett a máltai Ira Losco is, aki 2002-ben a második helyen végzett, ahogy másodjára szerepelt a bolgár Poli Genova is, aki 2011-ben tizenkettedik helyen kiesett a második elődöntőből, a 2015-ös Junior Eurovíziós Dalfesztiválon pedig műsorvezetői feladatokat látott el. Ugyancsak másodjára versenyezett az izlandi Greta Salóme, aki 2012-ben Jónsival duettben a döntő huszadik helyét érte el, ezúttal azonban szólóban állt színpadra. Ugyanebből az évből a litván Donny Montell és a macedón Kaliopi is visszatért, előbbi 2012-ben a döntőben a tizennegyedik, utóbbi a tizenharmadik helyen végzett. Kaliopi ezenkívül már 1996-ban is részt vett volna, akkor azonban kiesett a selejtezőben, így nem léphetett fel az oslói színpadon. A horvát Martina Majerle ezúttal háttérénekesként vett részt. Korábban 2009-ben képviselte Szlovéniát a Quartissimo közreműködésében, továbbá hat alkalommal háttérénekesként is szerepelt, utoljára 2014-ben a montenegrói Sergej Ćetković mögött. A svéd Anna Sahlene is háttérénekesként tért vissza a versenybe. Először 1999-ben vett részt a versenyen a későbbi győztes Charlotte Perrelli egyik vokalistájaként, majd 2002-ben ő énekelt a tallinni dalfesztiválon Észtország színeiben, ahol a harmadik helyen végzett. Ezúttal az Ausztráliát képviselő Dami Im egyik háttérénekese volt. A bosnyák Pamela Ramljak, aki 2005-ben Bosznia-Hercegovinát, 2010-ben pedig Horvátországot képviselte a dalfesztiválon a Feminnem tagjaként, ezúttal a horvát szakmai zsűriben foglalt helyet. A lett Aminata pedig a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon való szereplése után ezúttal a lett dal szerzőjeként tért vissza, akárcsak a szintén egy évvel korábban versenyző Stig Rästa is, aki Elina Bornnal képviselte Észtországot Bécsben: ezúttal mint Jüri Pootsmann dalának az egyik társszerzője.

A verseny történetében először Spanyolország versenydala nem tartalmazott spanyol nyelvű részt, teljes egészében angolul hangzott el. Továbbá szintén először fordult elő, hogy Ausztria nem angol vagy német nyelvű dalt küld a fesztiválra és az is, hogy egy dal (a görög) tartalmaz részleteket egy görög dialektusban, a pontoszi görög nyelven. Ukrajna versenydala pedig az első volt a dalfesztivál történetében, mely tartalmaz részleteket krími tatár nyelven.

Visszatérő előadókSzerkesztés

Előadó Ország Előző év(ek)
Deen (Dalal, Ana Rucner és Jala közreműködésében)   Bosznia-Hercegovina 2004
Poli Genova   Bulgária 2011
Greta Salóme   Izland 2012 (Jónsi közreműködésében)
Donny Montell   Litvánia 2012
Kaliopi   Macedónia 2012
Ira Losco   Málta 2002
Bojan Jovović (a Highway tagjaként)   Montenegró 2005 (Szerbia és Montenegró színeiben; a No Name tagjaként)

Magyar résztvevőSzerkesztés

 
A Dal 2016 zsűrije: Pierrot, Zséda, Frenreisz Károly és Both Miklós a 2015. december 15-i sajtótájékoztatón, az A38 Hajón

2015. február 28-án este A Dal 2015 döntője utáni sajtótájékoztatón dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója jelentette be, hogy az ország részt kíván venni a soron következő dalversenyen és nyílt pályázatot írnak ki, akárcsak az előző négy évben.[16] A vezérigazgató hozzátette, hogy egy jubileumi műsor lesz a 2016-os, mivel ötödik alkalommal fogják kiválasztani az ország dalát ennek a produkciónak a segítségével. Az MTVA október 19-én tette közzé a pályázati feltételeket és a hivatalos versenyszabályzatot. A dalok leadásának határideje 2015. november 25-e volt.[17][18]

A beérkezett 372 dal közül egy tíz tagú előzsűri választotta ki a magyar válogató résztvevőit. 2015. december 15-én egy az A38 Hajón rendezett sajtótájékoztató keretein belül a zsűritagokkal és a műsor koncepciójával együtt ismertették a közönséggel, hogy melyik az a harminc dal, amelyik bejutott az élő műsorba.[19] A nemzeti döntő zsűrije ismét négyfős volt, és a tagjai Zséda, többszörös Fonogram–, EMeRTon– és Artisjus-díjas énekesnő; Pierrot, EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró és producer; Frenreisz Károly, a Nagy Generáció kiemelkedő zenész-zeneszerzője, a Metro, az LGT és a Skorpió zenekar tagja és Both Miklós, kétszeres Fonogram díjas előadóművész, zeneszerző voltak. A műsor háziasszonya ezúttal is Tatár Csilla volt, akinek a munkáját a Backstage-ből Harsányi Levente segítette, akárcsak 2015-ben. Az első elődöntőt 2016. január 23-án rendezték, a döntő pedig 2016. február 27-én került képernyőre. A műsorsorozat Freddie győzelmével zárult, aki Pioneer című dalával képviseli Magyarországot a svéd fővárosban.

A Dal (2016) – DöntőSzerkesztés

A döntőt február 27-én tartotta az MTVA nyolc előadó részvételével. A végeredmény a nézői szavazás illetve a szakmai zsűri szavazatai alapján alakult ki. A zsűri a dalok elhangzása után csak szóban értékelte a produkciókat. Az összes dal elhangzása után, az Eurovíziós Dalfesztivál gyakorlatához hasonlóan pontozta a produkciókat a zsűri. Az első helyezett 10 pontot kapott, a második 8-at, a harmadik 6-ot, míg a negyedik 4 pontot. A pontozás során a négy legtöbb pontot szerzett dal közül a nézők A Dal 2016 applikációján keresztül, a műsor hivatalos honlapján vagy SMS-ben küldött szavazatokkal választották ki a verseny győztesét. A műsort élőben közvetítette a Duna és a Duna World, illetve interneten a mediaklikk.hu/dal és a eurovision.tv. A versenyprodukciók mellett extra fellépő volt a 2009-es Eurovíziós Dalfesztivál norvég győztese, Alexander Rybak, aki a Fairytale-t adta elő, illetve Boggie, A Dal 2015 győztese, aki a Camouflage című dalával lépett fel.

  A zsűri pontozása által közönségszavazásra juttatott dalok
  A telefonos szavazás győztese
# Kép Előadó Dal (zene / szöveg) Zsűri
(Összesen)
Eredmény
(Zsűri)
Eredmény
(Közönség)
01 Mushu Uncle Tom (Palmer Izsák, Kozák Örs, Kert Antal / Palmer Izsák) 0 8.
02 Parno Graszt Már nem szédülök (Oláh József) 4 6.
03 Berkes Olivér & Tóth Andi Seven Seas (Kovacsics Ádám, Johnny K. Palmer / Johnny K. Palmer) 4 6.
04 Petruska Trouble in My Mind (Petruska András) 14 4.
05 Oláh Gergő Győz a jó (Lotfi Begi, Oláh Gergő, Szepesi Zsolt / Molnár Tamás) 28 2.
06 Freddie Pioneer (Szabó Zé / Csarnai Borbála) 34 1.
1.
07 Kállay Saunders Band[a] Who We Are (Kállay-Saunders András, Pacsai Márk, Tóth Ádám / Kállay-Saunders András) 18 3.
08 Vásáry André Why (Harmath Szabolcs / Johnny K. Palmer) 10 5.
1.a: A Kállay Saunders Band produkciója közben az énekes, Kállay-Saunders András fülmonitorja különböző technikai okok miatt nem működött megfelelően, így a műsor készítői lehetőséget adtak az együttesnek arra, hogy újból előadhassák a versenydalukat.

A versenyszabályok változásaSzerkesztés

 
  Az első elődöntő résztvevői
  Az első elődöntőben szavazó döntősök
  A második elődöntő résztvevői
  A második elődöntőben szavazó döntősök

A szavazás radikálisan megváltozott 2016-tól. A korábbi években a szakmai zsűrik és a tévénézők szavazatait összesítve hirdettek eredményt országonként, míg 2016-tól mind a zsűrik, mind a telefonos szavazatok külön-külön számítottak bele a végeredménybe. A pontok kihirdetésénél először a részt vevő országok pontbejelentői jelentkeztek be, akik ismertették a zsűri pontjait. 2006 óta csak az első három helyen végzett ország pontjait, tehát a 8, 10 és 12 pontot elérteket mondták el élőben, míg 2016-tól csak a 12 ponttal jutalmazott ország neve hangozik el. A zsűri pontok kihirdetése után a műsorvezetők ismertették a 42 részt vevő ország telefonos szavazatainak az eredményét, kezdve a legkevesebb pontot kapott országgal, míg a végén a legtöbb ponttal jutalmazottat mondták el.[20][21]

Továbbá az automatikusan döntős Öt Nagy – az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Németország és Spanyolország – és a házigazda Svédország döntős produkcióinak részleteit is láthatták a nézők az elődöntők során. A korábbi években videoklip-részletek alkotta videó-összeállításokat ezúttal felváltották az előző esti főpróba felvételeiből készült 55 másodperces videó-összeállítások. A változtatás célja ezen országok esélyeinek növelése volt, mivel a rajongók korábban a döntőben szembesültek először az érintettek előadásaival, szemben az elődöntőből továbbjutott országokkal, melyek versenyzői a döntőben már másodszor léptek fel.[22] Az automatikusan döntős országok elődöntős produkciója az elődöntők után teljes hosszában felkerültek a dalfesztivál hivatalos YouTube-csatornájára.

Felmerült korábban az is, hogy a dalversenyt a megszokottól eltérően, egy órával korábban, közép-európai idő szerint 20 órakor kezdjék, figyelembe véve Európa legkeletibb részein és a kaukázusi régióban élő rajongókat is, akik az eltérő időzónák miatt rendszerint éjféli kezdéssel látják az elődöntőket és a döntőt.[23] A 2015. október 28-án közzétett hivatalos versenyszabályzat azonban nem tartalmazta ezt az újítást, így a dalfesztivál változatlanul, közép-európai idő szerint 21 órakor kezdődik.[24]

A dalversenyt szervező Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU-UER) a 2014-es év során több alkalommal is tárgyalásokat folytatott az Ázsia-csendes-óceáni Műsorsugárzók Uniójával (ABU) – mely szervezet többek között az ABU TV-s Dalfesztivál és az ABU Rádiós Dalfesztivál néven futó zenei rendezvények lebonyolításáért is felelős – különböző ázsiai és a csendes-óceáni térségből származó előadók Eurovíziós Dalfesztiválra való esetleges meghívásával kapcsolatban. A téma az ABU 2014-es Közgyűlésén is szóba került, de a 2016-os versenyen még nem vezetett eredményre.[25]

Az elődöntők felosztásaSzerkesztés

A harminchét elődöntős országot hat kalapba osztották földrajzi elhelyezkedésük és szavazási szokásaik alapján, a 2008-ban bevezetett módon. A felosztást január 21-én hozta nyilvánosságra az EBU.

Január 25-én tartották a sorsolást a stockholmi városházán, ahol a kalapok egyik fele az első elődöntőbe, a másik a második elődöntőbe került. Ennek célja a szavazás igazságosabbá tétele. A sorsolás során azt is eldöntötték, hogy az egyes országok az adott elődöntő első vagy második felében fognak fellépni, valamint azt, hogy az automatikusan döntős Öt Nagy és a rendező ország melyik elődöntőben fog szavazni. Így a delegációk előre tudják, mikor kell megérkezniük a próbákra. A sorsolás két házigazdája a 2005-ös Melodifestivalen első elődöntőjének egyik műsorvezetője és ugyanebben az évben Görögország kommentátora, Alexándra Paszkalídu és Svédország 2004-es és 2006-os pontbejelentője, Jovan Radomir voltak.[26] Érdekesség, hogy Oroszország nyolcadik alkalommal került az első elődöntőbe. A 2008-ban bevezetett két elődöntős rendszer óta mindig az első elődöntőben vettek részt az orosz versenyzők.

2013-ban és 2014-ben, amikor ugyancsak skandináv országok – 2013-ban Svédország, 2014-ben pedig Dánia – voltak a házigazdák, a másik két skandináv résztvevőt a szervezők automatikusan külön elődöntőbe osztották a rendező országba érkező rajongók száma és a jegyeladások arányossága miatt. Ez 2016-ban nem történt meg, Dánia és Norvégia elődöntős szereplését egyaránt sorsolással döntötték el.

Habár Izrael szerepel a 6. kalapban, az országot az izraeli műsorsugárzó kérésére már korábban a második elődöntőbe osztották, mivel az első elődöntő időpontja egybeesett a Jóm Hazikarónnal, az Izraelben nemzeti ünnepnek számító Megemlékezés Napjával. Az automatikusan döntős, de az elődöntőkben szavazó országok közül a német műsorsugárzó kérésére Németországot a második elődöntőbe, míg a szervezők kérésére a házigazda Svédországot az első elődöntőbe osztották.

1. kalap 2. kalap 3. kalap 4. kalap 5. kalap 6. kalap

Az előző évekhez hasonlóan a részt vevő országok rajtsorrendjét a műsor producerei határozták meg. Egyedül a rendező Svédország helyzetét bízták a véletlenre a döntőben. A rendezők a március közepén megtartott delegációvezetők találkozója után, 2016. április 8-án jelentették be az elődöntők rajtsorrendjét.

A versenyt megelőző időszakSzerkesztés

Magyarországon az MTVA több csatornája, így a Duna és az M2 Petőfi TV is többször foglalkozott a dalfesztivállal. A Duna és a Duna World 2016. április 15-től minden hétköznap műsorra tűzött több videoklipet a résztvevők közül, hogy a tévénéző közönség jobban megismerje a többi ország indulóját. Nem csak Magyarországon, de külföldön is több ország bemutatatta a versenydalokat.

2016. május 13-án az M2 Petőfi TV Én vagyok itt! című műsora speciális eurovíziós kiadással jelentkezett, melyben a meghívott vendégekkel beszélgettek a műsorvezetők a dalfesztiválról.

JegyértékesítésSzerkesztés

2015. november 26-án kezdték meg a jegyek árusítását a dalfesztivál kilenc nyilvános előadására. A jegyeket kizárólag az Eurovíziós Dalfesztivál ez évi hivatalos jegyértékesítő partnerén keresztül, a svéd AXS.com oldalon lehetett megvásárolni.[27]

Nemzeti válogatókSzerkesztés

A versenyre eredetileg nevező 43 ország közül 19 belső kiválasztással, 24 nemzeti döntő keretein belül választotta ki képviselőjét.

Nemzeti válogatók
Ország Választás
módszere
Válogató / Bemutató műsor Közvetítő csatorna Kiválasztás / Bemutatás dátuma
Előadó Dal
  Albánia nemzeti döntő 54. Festivali i Këngës TVSH, RTSH HD, RTSH Muzikë 2015. december 27. 2015. december 27.
  Ausztrália[28] belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2016. március 3. 2016. március 11.
  Ausztria[29] nemzeti döntő Wer singt für Österreich? 2016 ORF eins 2016. február 12. 2016. február 12.
  Azerbajdzsán[30] belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2016. március 10. 2016. március 13.
  Belgium nemzeti döntő Eurosong 2016 Eén 2016. január 17. 2016. január 17.
  Bosznia-Hercegovina[31] belső kiválasztás BH Eurosong BHT 1 2015. november 25. 2016. február 19.
  Bulgária[32][33] belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2016. február 19. 2016. március 21.
  Ciprus[34] belső kiválasztás Híradó RIK 1 2015. november 4. 2016. február 22.
  Csehország[35] belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2016. március 10. 2016. március 12.
  Dánia[36] nemzeti döntő Dansk Melodi Grand Prix 2016 DR1 2016. február 13. 2016. február 13.
  Egyesült Királyság nemzeti döntő Eurovision: You Decide BBC Four 2016. február 26. 2016. február 26.
  Macedónia[37] belső kiválasztás Kaliopi za Makedonija MRT 1 2015. november 24. 2016. március 7.
  Észtország[38] nemzeti döntő Eesti Laul 2016 ETV 2016. március 5. 2016. március 5.
  Fehéroroszország nemzeti döntő Nem volt külön elnevezése a válogatóműsornak Belarusz-1, Belarusz-24 2016. január 22. 2016. január 22.
  Finnország[39] nemzeti döntő Uuden Musiikin Kilpailu 2016 Yle TV2 2016. február 27. 2016. február 27.
  Franciaország belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2016. február 29. 2016. február 29.
  Görögország[40] belső kiválasztás Studio 3 ERT 1 2016. február 9. 2016. március 10.
  Grúzia előadó: belső kiválasztás
dal: nemzeti döntő
Komunikatori First Channel 2015. december 15. 2016. február 15.
  Hollandia[41] belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2015. szeptember 22. 2016. március 4.
  Horvátország[42] belső kiválasztás Drugi dio dana HR 2 2016. február 24. 2016. március 9.
  Írország belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2016. január 13. 2016. január 13.
  Izland[43] nemzeti döntő Söngvakeppnin 2016 RÚV 2016. február 20. 2016. február 20.
  Izrael[44] nemzeti döntő Rising Star Channel 2 2016. március 3. 2016. március 3.
  Lengyelország[45] nemzeti döntő Eliminacje Krajowe TVP1 2016. március 5. 2016. március 5.
  Lettország[46] nemzeti döntő Supernova 2016 LTV1 2016. február 28. 2016. február 28.
  Litvánia nemzeti döntő Eurovizijos LRT televizija, LRT Lituanica, LRT HD 2016. március 12. 2016. március 12.
  Magyarország nemzeti döntő A Dal 2016 Duna, Duna World 2016. február 27. 2016. február 27.
  Málta[47] előadó: nemzeti döntő
dal: belső kiválasztás
előadó: Malta Eurovision Song Contest 2016
dal: Híradó
TVM 2016. január 23. 2016. március 17.
  Moldova nemzeti döntő O melodie pentru Europa 2016 Moldova 1 2016. február 27. 2016. február 27.
  Montenegró[48] belső kiválasztás Dalbemutató műsort rendeztek TVCG 1 2015. október 2. 2016. március 4.
  Németország[49] nemzeti döntő Unser Lied für Stockholm Das Erste, Phoenix 2016. február 25. 2016. február 25.
  Norvégia[50] nemzeti döntő Melodi Grand Prix 2016 NRK1 2016. február 27. 2016. február 27.
  Olaszország belső kiválasztás Rendeztek válogatóműsort, de a győztes nem vállalta el a szereplést Rai 1 2016. február 14. 2016. március 4.
  Oroszország[51] belső kiválasztás Vesztyii v szobotu Rosszija 1 2015. december 10. 2016. március 5.
  Örményország[52] belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2015. október 13. 2016. március 2.
  Románia[53] (kizárták) nemzeti döntő Selecția Națională 2016 TVR1, TVR HD 2016. március 6. 2016. március 6.
  San Marino[54] belső kiválasztás Nem rendeztek válogatóműsort 2016. január 12. 2016. március 9.
  Spanyolország[55] nemzeti döntő Objetivo Eurovisión La 1, La 1 HD, TVE Internacional 2016. február 1. 2016. február 1.
  Svájc nemzeti döntő ESC 2016 – Die Entscheidungsshow SRF 1, RTS Deux, RSI La 2 2016. február 13. 2016. február 13.
  Svédország[56] nemzeti döntő Melodifestivalen 2016 SVT1 2016. március 12. 2016. március 12.
  Szerbia[57] belső kiválasztás Pesma Srbije za Evropu RTS 1 2016. március 10. 2016. március 10.
  Szlovénia[58][59] nemzeti döntő EMA 2016 TV Slovenija 1 2016. február 27. 2016. február 27.
  Ukrajna[60] nemzeti döntő Nem volt külön elnevezése a válogatóműsornak Persij Nacionalnij, STB 2016. február 21. 2016. február 21.

Próbák és sajtókonferenciákSzerkesztés

A próbák május 2-án kezdődtek a verseny helyszínén, az Ericsson Globe Arénáben. Első körben minden ország elpróbálhatta a produkcióját többször is egymás után, valamint beállították a fényeket és a mikrofonokat. Ezután a delegációk a videószobába vonultak, ahol megnézhették, hogy a rendező csatorna hogyan képzeli el a produkció lefilmezését. Innen a sajtótájékoztatóra mentek az előadók, ahol egy műsorvezetővel – felváltva Catarina Rolfsdotter-Janssonnal és Jovan Radomirral – beszélgettek a versenyről, a próbákról, valamint a sajtó akkreditált tagjai is tehettek fel kérdéseket. A próbák és a sajtótájékoztatók egyszerre zajlottak: míg az egyik ország sajtótájékoztatót tartott, addig a következő már próbált az arénában. Az első napon Finnország, Görögország, Moldova, Magyarország, Horvátország, Hollandia, Örményország, San Marino és Oroszország képviselője tartotta próbáját. A második napon következett Csehország, Ciprus, Ausztria, Észtország, Azerbajdzsán, Montenegró, Izland, Bosznia-Hercegovina, Málta és a házigazda Svédország versenyzőjének első próbája. A harmadik napon Lettország, Lengyelország, Svájc, Izrael, Fehéroroszország, Szerbia, Írország, Macedónia, Litvánia és Ausztrália; a negyedik napon Szlovénia, Bulgária, Dánia, Ukrajna, Norvégia, Grúzia, Albánia és Belgium előadója próbált. Az ötödik és hatodik napon az elődöntősök második próbáit rendezték. Az automatikusan döntős országok – Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság – és Svédország képviselője május 8-án próbált másodjára.

A próbák és sajtótájékoztatók menetrendje
Dátum Ország Próba Sajtótájékoztató
2016. május 2.
(hétfő)
  Finnország 10:00–10:30 12:10–12:30
  Görögország 10:40–11:10 12:50–13:10
  Moldova 11:20–11:50 13:30–13:50
  Magyarország 12:00–12:30 14:10–14:30
  Horvátország 13:40–14:10 15:50–16:10
  Hollandia 14:20–14:50 16:30–16:50
  Örményország 15:00–15:30 17:20–17:40
  San Marino 16:00–16:30 18:10–18:30
  Oroszország 16:40–17:10 18:55–19:15
2016. május 3.
(kedd)
  Csehország 10:00–10:30 12:10–12:30
  Ciprus 10:40–11:10 12:50–13:10
  Ausztria 11:20–11:50 13:30–13:50
  Észtország 12:00–12:30 14:10–14:30
  Azerbajdzsán 13:40–14:10 15:50–16:10
  Montenegró 14:20–14:50 16:30–16:50
  Izland 15:00–15:30 17:20–17:40
  Bosznia-Hercegovina 16:00–16:30 18:10–18:30
  Málta 16:40–17:10 18:55–19:15
  Svédország 17:20–17:50 19:40–20:00
2016. május 4.
(szerda)
  Lettország 10:00–10:30 12:10–12:30
  Lengyelország 10:40–11:10 12:50–13:10
  Svájc 11:20–11:50 13:30–13:50
  Izrael 12:00–12:30 14:10–14:30
  Fehéroroszország 13:40–14:10 15:50–16:10
  Szerbia 14:20–14:50 16:30–16:50
  Írország 15:00–15:30 17:20–17:40
  Macedónia 16:00–16:30 18:10–18:30
  Litvánia 16:40–17:10 18:55–19:15
  Ausztrália 17:20–17:50 19:40–20:00
2016. május 5.
(csütörtök)
  Szlovénia 10:00–10:30 12:10–12:30
  Bulgária 10:40–11:10 12:50–13:10
  Dánia 11:20–11:50 13:30–13:50
  Ukrajna 12:00–12:30 14:10–14:30
  Norvégia 13:40–14:10 15:50–16:10
  Grúzia 14:20–14:50 16:30–16:50
  Albánia 15:00–15:30 17:20–17:40
  Belgium 15:40–16:10 17:50–18:10

Dátum Ország Próba Sajtótájékoztató
2016. május 6.
(péntek)
  Finnország 09:00–09:20 10:05–10:25
  Görögország 09:25–09:45 10:30–10:50
  Moldova 09:50–10:10 10:55–11:25
  Magyarország 10:15–10:35 11:20–11:40
  Horvátország 10:40–11:00 11:45–12:05
  Hollandia 11:05–11:25 12:10–12:30
  Örményország 12:30–12:50 13:35–13:55
  San Marino 12:55–13:15 14:00–14:20
  Oroszország 13:20–13:40 14:25–14:45
  Csehország 13:45–14:05 14:50–15:10
  Ciprus 14:10–14:30 15.15–15:35
  Ausztria 14:35–14:55 15:40–16:00
  Észtország 15:20–15:40 16:25–16:45
  Azerbajdzsán 15:45–16:05 16:50–17:10
  Montenegró 16:10–16:30 17:15–17:25
  Izland 16:35–16:55 17:40–18:00
  Bosznia-Hercegovina 17:00–17:20 18:05–18:25
  Málta 17:25–17:45 18:30–18:50
  Franciaország 18:55–19:25 20:35–20:55
  Spanyolország 19:35–20:05 21:45–22:05
2016. május 7.
(szombat)
  Németország 09:50–10:20 12:00–12:20
  Olaszország 10:30–11:00 12:40–13:00
  Egyesült Királyság 11:10–11:40 13:20–13:40
  Lettország 12:45–13:05 13:50–14:10
  Lengyelország 13:10–13:30 14:15–14:35
  Svájc 13:35–13:55 14:40–15:00
  Izrael 14:00–14:20 15:05–15:25
  Fehéroroszország 14:25–14:45 15:30–15:50
  Szerbia 14:50–15:10 15:55–16:15
  Írország 15:25–15:45 16:30–16:50
  Macedónia 15:50–16:10 16:55–17:15
  Litvánia 16:15–16:35 17:20–17:40
  Ausztrália 16:40–17:00 17:45–18:05
  Szlovénia 17:05–17:25 18:10-18:30
  Bulgária 17:30–17:50 18:35–18:55
  Dánia 18:55–19:15 20:00–20:20
  Ukrajna 19:20–19:40 20:25–20:45
  Norvégia 19:45–20:05 20:50–21:10
  Grúzia 20:10–20:30 21:15–21:35
  Albánia 20:35–20:55 21:40–22:00
  Belgium 21:00–21:20 22:05–22:25
2016. május 8.
(vasárnap)
  Svédország 12:30–12:50 13:35–13:55
  Franciaország 12:55–13:15 14:00–14:20
  Spanyolország 13:20–13:40 14:25–14:45
  Németország 14:05–14:25 15:10–15:30
  Olaszország 14:30–14:50 15:35–15:55
  Egyesült Királyság 14:55–15:15 16:00–16:20

Forrás:[61][62]

Főpróbák és élő közvetítésekSzerkesztés

A kezdési időpontok helyi idő szerint vannak feltüntetve. (UTC+01:00)

Adás Első elődöntő Második elődöntő Döntő
1. főpróba 2016. május 9., hétfő 17:00–19:05 2016. május 11., szerda 17:00–19:05 2016. május 13., péntek 14:30–17:30
2. főpróba – Zsűri show (nyilvános) 2016. május 9., hétfő 21:00–23:05 2016. május 11., szerda 21:00–23:05 2016. május 13., péntek 21:00–00:40
3. főpróba – Családi show (nyilvános) 2016. május 10., kedd 15:00–17:00 2016. május 12., csütörtök 15:00–17:00 2016. május 14., szombat 13:00–16:40
Élő televíziós közvetítés (nyilvános) 2016. május 10., kedd 21:00–23:05 2016. május 12., csütörtök 21:00–23:05 2016. május 14., szombat 21:00–00:40

Eurovíziós HétSzerkesztés

A dalfesztivál hivatalos megnyitó ceremóniáját május 8-án tartották a stockholmi városházánál, ahol a részt vevő negyvenkettő országból negyvenegy képviselője egy vörös szőnyeges bevonuláson vett részt. A norvég versenyző, Agnete egészségügyi okokból nem jelent meg a rendezvényen.

A versenySzerkesztés

 
A verseny műsorvezetői:
Måns Zelmerlöw és Petra Mede

A három adásból álló műsorfolyamot élőben, HD minőségben közvetítette a Duna. Az első elődöntőt és döntőt megelőzően 20:30-tól Tatár Csilla műsorvezetésével, az Elővízió című műsorban tudhattunk meg kulisszatitkokat, érdekességeket a versenyről. A második elődöntő előtt Válogatás az Eurovíziós Dalfesztivál indulóiból címmel vetítettek felvezető műsort. A dalfesztivál magyarországi kommentátora Gundel Takács Gábor volt. A műsorfolyamot 2016. augusztus 16-án (második elődöntő), 17-én (első elődöntő) és 18-án (döntő) az M2 Petőfi TV ismételte meg 22:40-es kezdéssel.

2015. december 14-én jelentették be a verseny házigazdáit. A 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Måns Zelmerlöw és a Petra Mede vezényelte le a 2016. évi dalfesztivált.[63] Utóbbi korábban, 2013-ban volt a verseny műsorvezetője, de akkor egyedül látta el ezt a pozíciót.

A dalok közötti képeslapok az adott versenyzővel készült kisfilmek voltak, melyeket a rendező műsorsugárzó, az SVT forgatott márciustól április végig a részt vevő 42 országban. A magyar Freddie kisfilmje nemcsak az előadót, hanem Budapest legszebb részeit is bemutatta. A képeslap egyik fő helyszíne az énekes kedvenc olasz éttermének konyhája volt.[64]

Az első elődöntő kezdetén Måns Zelmerlöw adta elő előző évi győztes dalának átdolgozását negyvennégy gyermek kíséretében, akik egy svéd tánciskolából érkeztek. A második elődöntő nyitóprodukciójaként a két műsorvezető a That’s Eurovision (magyarul: Ez az Eurovízió) című dalt adta elő. A szavazatszámlálás alatt az első elődöntőben a The Grey People (magyarul: A szürke emberek) című modern tánckoreográfia került a színpadra, amit az európai migrációs válság ihletett. A második elődöntőben a Man meets machine (magyarul: Az ember és a gép találkozása) című táncos előadást mutatták be. Mindkét produkciót Fredrik Rydman rendezte. Az első elődöntő negyedik dala, a Magyarországot képviselő Freddie által előadott Pioneer volt az Eurovíziós Dalfesztiválok történetének ezernégyszázadik dala.[65]

Az előző évekhez hasonlóan a döntő a részt vevő országok versenyzőinek bevonulásával kezdődött. A bevonulás egy divatbemutatóhoz hasonló volt, minden versenyzőt egy modell kísért, akinek a ruhájára az adott nemzet zászlaját vetítették, miközben a svéd elektronikus zeneipar legismertebb alakjainak – a Swedish House Mafia, Avicii, Alesso és Galantis – dalait játszották. A szavazás közben Justin Timberlake adta elő Rock Your Body és a Can’t Stop the Feeling! című dalát, utóbbinak e fellépés volt a világpremierje. Ezután a műsorvezetők szórakoztatták a közönséget Love Love Peace Peace című produkciójukkal, melyben feltűnt a 2006-os Eurovíziós Dalfesztivál győztese, a Lordi illetve a 2009-es verseny nyertese, Alexander Rybak is. A szavazatok számlálása alatti szünetben Måns Zelmerlöw előadta a Fire in the Rain és a Heroes című dalát.

Érdekesség, hogy Csehország kommentátora, Libor Bouček korábban a 2015-ös Fiatal Táncosok Eurovíziójának a házigazdája volt Plzeňben.

A szavazásSzerkesztés

A verseny előtt a legesélyesebbnek Oroszországot, Ausztráliát, Ukrajnát, Franciaországot és Svédországot tartották, végül az ukrán versenyző tudott győzni.

A szavazás az elődöntőkben és a döntőben is azonos módon történt: mindegyik ország rendelkezett egy ötfős szakmai zsűrivel, és az ő pontjaik, valamint a nézők telefonos szavazatai alakították ki az országonkénti eredményeket. Az elődöntők eredményeit a döntő után hozták nyilvánosságra. Az első elődöntőben Észtország végzett az utolsó helyen, történetük során először, míg a második elődöntőben Svájc zárt a tabella legalján, történetük során kilencedszer, zsinórban másodjára.

A döntőben a zsűri szavazás során szinte végig Ausztrália állt az élen, de a közönségszavazatok hozzáadásával Ukrajna történetének második győzelmét aratta. Az elődöntők 2004-es bevezetése, ezáltal a résztvevők számának megemelkedése óta, illetve az új pontozási rendszer bevezetése miatt az 534 pont a legmagasabb, amivel nyerni lehetett. A győztes dal mind a zsűrinél, mind a telefonos szavazáson a második helyen végzett, de összesítésben megnyerte a versenyt. A zsűri szavazás végén Ausztrália állt az élen, míg a közönségszavazatok ismertetése alatt nyilvánvalóvá vált, hogy Ukrajna nyeri a versenyt. A telefonos szavazásnál az első helyen Oroszország végzett, akik végül a harmadik helyig jutottak. A második helyezett a zsűri szavazás és a második elődöntő győztese, Ausztrália lett. A döntőben az utolsó helyet Németország szerezte meg, akárcsak egy évvel ezelőtt.

Magyarország pontjait Tatár Csilla hirdette ki, a magyar szóvivők bejelentkezéseinek történetében először élőben, rajongók társaságában, egy kültéri helyszínről, a Március 15. térről.

Magyarország szakmai zsűrijének tagjai Rakonczai Viktor, Lotfi Begi, Wolf Kati, Frenreisz Károly és Novák Péter voltak. A magyar zsűri tizenkét pontját az elődöntőben Málta, míg a döntőben Ausztrália kapta.

Első elődöntőSzerkesztés

Az első elődöntőt május 10-én rendezték meg tizennyolc ország részvételével. Az egyes országok által kiosztott pontok telefonos szavazás, illetve szakmai zsűrik szavazatai alapján alakultak ki, mely alapján az első tíz helyezett jutott tovább a döntőbe. A részt vevő országokon kívül három automatikusan döntős ország –   Franciaország,   Spanyolország és   Svédország – is szavazott az első elődöntőben, valamint a május 9-én tartott főpróbákon versenydalukat is előadták.[22]

  A továbbjutó tíz ország
# Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám
01   Finnország[66] angol Sandhja Sing It Away Énekeld el 15. 51
02   Görögország[67][68] görög[b], angol Argo Utopian Land Utópisztikus ország 16. 44
03   Moldova[69] angol Lidia Isac Falling Stars Hullócsillagok 17. 33
04   Magyarország[70] angol Freddie Pioneer Úttörő 4. 197
05   Horvátország[71][72] angol Nina Kraljić Lighthouse Világítótorony 10. 133
06   Hollandia[73][74] angol Douwe Bob Slow Down Lelassulni 5. 197
07   Örményország[75][76] angol Iveta Mukuchyan LoveWave SzerelemHullám 2. 243
08   San Marino[77][78] angol Serhat I Didn’t Know Nem tudtam 12. 68
09   Oroszország[79][80] angol Sergey Lazarev You Are the Only One Te vagy az egyetlen 1. 342
10   Csehország[81][82] angol Gabriela Gunčíková I Stand Állok 9. 161
11   Ciprus[83][84] angol Minus One Alter Ego Alteregó 8. 164
12   Ausztria[85] francia ZOË Loin d’ici Messze innen 7. 170
13   Észtország[86] angol Jüri Pootsmann Play Játssz! 18. 24
14   Azerbajdzsán[87][88] angol Samra Miracle Csoda 6. 185
15   Montenegró[89][90] angol Highway The Real Thing A valódi dolog 13. 60
16   Izland[91] angol Greta Salóme Hear Them Calling Hallom, ahogy hívnak 14. 51
17   Bosznia-Hercegovina[92][93] bosnyák Dalal & Deen feat. Ana Rucner és Jala Ljubav je A szerelem… 11. 104
18   Málta[94] angol Ira Losco Walk on Water Vízen járni 3. 209
1.b: A dal tartalmaz részleteket a görög nyelv pontoszi dialektusában is.

PonttáblázatSzerkesztés

  Az első elődöntőben szavazó döntősök

Zsűri szavazásSzerkesztés

Ország Össz. Szavazók
                                         
  Finnország 35 4 2 8 7 2 5 3 4
  Görögország 22 3 7 3 6 3
  Moldova 24 3 6 6 5 4
  Magyarország 78 7 3 8 3 4 12 6 5 8 1 2 4 5 10
  Horvátország 80 5 5 3 12 2 1 1 6 7 7 3 7 7 5 6 3
  Hollandia 102 12 1 4 6 2 4 12 10 6 12 2 12 1 8 4 6
  Örményország 127 7 10 10 5 5 5 12 10 5 2 12 5 7 12 3 12 5
  San Marino 19 3 10 6
  Oroszország 148 6 12 12 10 6 1 7 3 12 8 1 12 8 10 8 10 2 8 12
  Csehország 120 10 8 8 12 4 5 4 5 5 10 6 2 4 8 12 3 1 6 7
  Ciprus 71 8 7 2 10 10 8 1 10 1 8 4 1 1
  Ausztria 37 3 2 6 5 2 4 1 12 2
  Észtország 9 1 2 2 1 1 2
  Azerbajdzsán 92 2 5 7 3 7 6 10 3 4 4 7 5 3 6 7 5 8
  Montenegró 46 6 10 10 3 7 3 7
  Izland 27 4 1 1 7 4 1 3 4 2
  Bosznia-Hercegovina 26 1 4 1 2 2 10 6
  Málta 155 8 4 6 12 7 8 12 5 8 8 8 12 8 4 10 6 2 10 7 10

Nézői szavazásSzerkesztés

Ország Össz. Szavazók
                                         
  Finnország 16 1 7 2 6
  Görögország 22 7 3 12
  Moldova 9 5 2 2
  Magyarország 119 4 7 6 8 6 6 7 6 6 6 8 5 7 6 6 1 8 7 5 4
  Horvátország 53 2 4 2 5 3 4 2 1 6 8 12 1 2 1
  Hollandia 95 6 2 6 5 4 6 3 4 10 8 4 10 7 4 6 10
  Örményország 116 1 8 8 2 3 12 8 12 12 7 4 1 3 3 3 4 12 10 3
  San Marino 49 3 6 4 5 4 5 4 10 2 1 5
  Oroszország 194 8 10 10 10 10 8 12 12 8 10 7 12 12 10 12 7 12 8 8 8
  Csehország 41 3 3 3 4 2 2 2 1 1 3 1 4 2 3 7
  Ciprus 93 7 12 7 2 3 8 5 8 4 2 6 1 5 5 2 6 5 3 2
  Ausztria 133 10 5 7 8 7 10 5 3 10 5 3 10 6 8 6 1 10 12 7
  Észtország 15 12 1 2
  Azerbajdzsán 93 12 12 10 7 10 8 7 7 10 10
  Montenegró 14 6 8
  Izland 24 5 1 3 3 3 4 5
  Bosznia-Hercegovina 78 12 7 1 4 7 12 5 12 6 12
  Málta 54 1 5 4 1 1 10 2 1 5 2 8 4 4 5 1

A sorok és az oszlopok a fellépés sorrendjében vannak rendezve. Az utolsó három oszlopban az első elődöntőben szavazó automatikus döntősök találhatók meg.

12 pontos országokSzerkesztés

Zsűri szavazásSzerkesztés

Az alábbi országok kaptak 12 pontot az első elődöntőben a zsűritől:

Darab Jutalmazott ország Szavazó ország
5 Oroszország Azerbajdzsán, Ciprus, Görögország, Moldova, Svédország
4 Örményország Málta, Montenegró, Oroszország, Spanyolország
Hollandia Észtország, Finnország, Izland, San Marino
3 Málta Örményország, Ausztria, Magyarország
2 Csehország Bosznia-Hercegovina, Horvátország
1 Ausztria Franciaország
Horvátország Hollandia
Magyarország Csehország

Nézői szavazásSzerkesztés

Az alábbi országok kaptak 12 pontot az első elődöntőben a nézőktől:

Darab Jutalmazott ország Szavazó ország
6 Oroszország Örményország, Azerbajdzsán, Észtország, Izland, Málta, San Marino
4 Örményország Csehország, Franciaország, Hollandia, Oroszország
Bosznia-Hercegovina Ausztria, Horvátország, Montenegró, Svédország
2 Azerbajdzsán Magyarország, Moldova
1 Ausztria Spanyolország
Horvátország Bosznia-Hercegovina
Ciprus Görögország
Észtország Finnország
Görögország Ciprus

Zsűri és nézői szavazás különSzerkesztés

Helyezés Zsűri szavazatok Nézői szavazatok
Ország Pontszám Ország Pontszám
1.   Málta 155   Oroszország 194
2.   Oroszország 148   Ausztria 133
3.   Örményország 127   Magyarország 119
4.   Csehország 120   Örményország 116
5.   Hollandia 102   Hollandia 95
6.   Azerbajdzsán 92   Ciprus 93
7.   Horvátország 80   Azerbajdzsán 93
8.   Magyarország 78   Bosznia-Hercegovina 78
9.   Ciprus 71   Málta 54
10.   Montenegró 46   Horvátország 53
11.   Ausztria 37   San Marino 49
12.   Finnország 35   Csehország 41
13.   Izland 27   Izland 24
14.   Bosznia-Hercegovina 26   Görögország 22
15.   Moldova 24   Finnország 16
16.   Görögország 22   Észtország 15
17.   San Marino 19   Montenegró 14
18.   Észtország 9   Moldova 9

Magyarország zsűri és nézői szavazás eredményeiSzerkesztés

Ország Zsűri szavazás Nézői szavazás
Rakonczai V. Frenreisz K. Lotfi B. Novák P. Wolf K. Helyezés Pontszám Helyezés Pontszám
  Finnország 9. 8. 12. 4. 2. 7. 4 10. 1
  Görögország 12. 16. 13. 13. 6. 14. 16.
  Moldova 6. 12. 16. 16. 7. 13. 15.
  Magyarország Nem lehet a saját országra szavazni!
  Horvátország 5. 9. 8. 6. 11. 8. 3 12.
  Hollandia 7. 4. 7. 8. 8. 5. 6 5. 6
  Örményország 8. 2. 9. 3. 12. 6. 5 9. 2
  San Marino 17. 17. 17. 17. 17. 17. 6. 5
  Oroszország 4. 3. 5. 2. 5. 2. 10 2. 10
  Csehország 3. 5. 4. 7. 1. 3. 8 8. 3
  Ciprus 10. 7. 6. 14. 13. 9. 2 4. 7
  Ausztria 15. 13. 15. 5. 9. 12. 3. 8
  Észtország 11. 15. 10. 12. 4. 11. 11.
  Azerbajdzsán 1. 6. 1. 11. 3. 4. 7 1. 12
  Montenegró 13. 14. 14. 15. 16. 16. 17.
  Izland 14. 10. 3. 10. 14. 10 1 13
  Bosznia-Hercegovina 16. 11. 11. 9. 15. 15. 14.
  Málta 2. 1. 2. 1. 10. 1. 12 7. 4

Második elődöntőSzerkesztés

A második elődöntőt május 12-én rendezték meg tizennyolc ország részvételével. Az egyes országok által kiosztott pontok telefonos szavazás, illetve szakmai zsűrik szavazatai alapján alakultak ki, mely alapján az első tíz helyezett jutott tovább a döntőbe. A részt vevő országokon kívül három automatikusan döntős ország – az   Egyesült Királyság,   Németország és   Olaszország – is szavazott a második elődöntőben, valamint a május 11-én tartott főpróbákon versenydalukat is előadták.[22]

  • A versenyre eredetileg nevező Románia a második elődöntő második felében, tizenkettedikként vett volna részt, de 2016. április 22-én a verseny szervezői visszaléptették a TVR közszolgálati televízió sorozatos tartozásai miatt az EBU felé. Az országot Ovidiu Anton képviselte volna a Moment of Silence című dallal.
  A továbbjutó tíz ország
# Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám
01   Lettország[95] angol Justs Heartbeat Szívverés 8. 132
02   Lengyelország[96] angol Michał Szpak Color of Your Life Az életed színe 6. 151
03   Svájc[97][98] angol Rykka The Last of Our Kind Az utolsó a fajtánkból 18. 28
04   Izrael[99] angol Hovi Star Made of Stars Csillagokból készült 7. 147
05   Fehéroroszország[100] angol IVAN Help You Fly Segítek neked repülni 12. 84
06   Szerbia[101][102] angol ZAA Sanja Vučić Goodbye (Shelter) Viszlát (Menedék) 10. 105
07   Írország[103][104] angol Nicky Byrne Sunlight Napfény 15. 46
08   Macedónia[105][106] macedón Kaliopi Dona Donna 11. 88
09   Litvánia[107] angol Donny Montell I’ve Been Waiting for This Night Vártam erre az éjszakára 4. 222
10   Ausztrália[108][109] angol Dami Im Sound of Silence A csend hangja 1. 330
11   Szlovénia[110] angol ManuElla Blue and Red Kék és piros 14. 57
12   Bulgária[9] angol, bolgár Poli Genova If Love Was a Crime Ha a szerelem bűntény lenne 5. 220
13   Dánia[111] angol Lighthouse X Soldiers of Love A szerelem harcosai 17. 34
14   Ukrajna[112] angol, krími tatár Jamala 1944 2. 287
15   Norvégia[113] angol Agnete Icebreaker Jégtörő 13. 63
16   Grúzia[114][115] angol Nika Kocharov & Young Georgian Lolitaz Midnight Gold Éjféli arany 9. 123
17   Albánia[116][117] angol Eneda Tarifa Fairytale Tündérmese 16. 45
18   Belgium[118] angol Laura Tesoro What’s the Pressure Mi nyomaszt? 3. 274

PonttáblázatSzerkesztés

  A második elődöntőben szavazó döntősök

Zsűri szavazásSzerkesztés

Ország Össz. Szavazók
                                         
  Lettország 64 6 6 7 4 2 7 10 3 6 2 5 1 5
  Lengyelország 20 1 3 3 1 4 3 2 3
  Svájc 25 1 5 1 7 2 7 1 1
  Izrael 127 2 8 10 1 7 7 6 6 10 4 5 5 7 5 6 4 10 12 8 4
  Fehéroroszország 32 1 4 1 1 6 2 6 5 2 3
  Szerbia 55 5 1 3 5 12 3 8 3 8 2 5
  Írország 15 2 4 2 3 2 2
  Macedónia 34 8 12 2 12
  Litvánia 104 12 3 8 4 10 5 3 5 7 1 3 10 8 8 1 3 3 1 8
  Ausztrália 188 8 10 12 12 8 4 6 4 12 5 12 12 12 12 8 10 12 7 12 10
  Szlovénia 45 3 6 8 7 1 4 1 6 7 6
  Bulgária 98 7 5 4 3 4 2 10 8 2 8 6 7 10 7 6 4 5
  Dánia 10 3 4 3
  Ukrajna 132 10 12 5 10 7 10 10 8 8 4 1 6 12 5 5 6 10 6
  Norvégia 29 2 6 4 5 6 1 4 1
  Grúzia 84 6 7 5 2 3 1 1 10 7 4 1 8 10 7 12
  Albánia 10 8 2
  Belgium 139 4 2 7 6 12 12 3 5 12 12 10 8 10 7 10 8 4 7

Nézői szavazásSzerkesztés

Ország Össz. Szavazók
                                         
  Lettország 68 5 5 7 7 12 5 2 3 3 8 3 3 5
  Lengyelország 131 4 7 6 6 1 10 1 7 4 6 6 12 10 7 12 12 10 10
  Svájc 3 3
  Izrael 20 1 2 6 2 2 1 1 1 2 2
  Fehéroroszország 52 7 8 3 5 2 6 4 1 10 6 1
  Szerbia 50 12 10 2 12 5 2 1 6
  Írország 31 1 2 2 1 1 7 4 2 4 7
  Macedónia 54 4 2 12 4 10 8 12 2
  Litvánia 118 10 3 5 10 12 8 3 7 6 12 10 4 8 4 4 12
  Ausztrália 142 8 10 6 12 7 7 8 4 5 6 7 8 7 8 4 6 10 10 3 6
  Szlovénia 8 4 3 1
  Bulgária 122 3 4 3 10 8 8 5 8 3 10 5 3 5 6 5 7 7 7 7 8
  Dánia 24 2 1 1 4 3 1 5 2 5
  Ukrajna 152 12 12 5 7 12 6 4 6 10 3 8 12 5 4 12 5 6 8 12 3
  Norvégia 34 3 3 2 2 2 1 10 1 10
  Grúzia 39 5 7 2 2 8 1 8 5 1
  Albánia 35 10 12 3 2 8
  Belgium 135 6 6 8 8 4 10 6 5 4 12 7 10 12 3 7 4 8 6 5 4

A sorok és az oszlopok a fellépés sorrendjében vannak rendezve. Az utolsó három oszlopban a második elődöntőben szavazó automatikus döntősök találhatók meg.

12 pontos országokSzerkesztés

Zsűri szavazásSzerkesztés

Az alábbi országok kaptak 12 pontot a második elődöntőben a zsűritől:

Darab Jutalmazott ország Szavazó ország
9 Ausztrália Belgium, Bulgária, Dánia, Izrael, Olaszország, Litvánia, Norvégia, Svájc, Ukrajna
4 Belgium Ausztrália, Fehéroroszország, Írország, Szlovénia
2 Macedónia Albánia, Szerbia
Ukrajna Grúzia, Lengyelország
1 Grúzia Egyesült Királyság
Izrael Németország
Litvánia Lettország
Szerbia Macedónia

Nézői szavazásSzerkesztés

Az alábbi országok kaptak 12 pontot a második elődöntőben a közönségtől:

Darab Jutalmazott ország Szavazó ország
6 Ukrajna Fehéroroszország, Bulgária, Grúzia, Olaszország, Lettország, Lengyelország
3 Lengyelország Belgium, Németország, Ukrajna
Litvánia Írország, Norvégia, Egyesült Királyság
2 Belgium Ausztrália, Dánia
Macedónia Albánia, Szerbia
Szerbia Szlovénia, Svájc
1 Albánia Macedónia
Ausztrália Izrael
Lettország Litvánia

Zsűri és nézői szavazás különSzerkesztés

Helyezés Zsűri szavazatok Nézői szavazatok
Ország Pontszám Ország Pontszám
1.   Ausztrália 188   Ukrajna 152
2.   Belgium 139   Ausztrália 142
3.   Ukrajna 135   Belgium 135
4.   Izrael 127   Lengyelország 131
5.   Litvánia 104   Bulgária 122
6.   Bulgária 98   Litvánia 118
7.   Grúzia 84   Lettország 68
8.   Lettország 64   Macedónia 54
9.   Szerbia 55   Fehéroroszország 52
10.   Szlovénia 49   Szerbia 50
11.   Macedónia 34   Grúzia 39
12.   Fehéroroszország 32   Albánia 35
13.   Norvégia 29   Norvégia 34
14.   Svájc 25   Írország 31
15.   Lengyelország 20   Dánia 24
16.   Írország 15   Izrael 20
17.   Dánia 10   Szlovénia 8
18.   Albánia 10   Svájc 3

DöntőSzerkesztés

A döntőt május 14-én rendezik meg huszonhat ország részvételével. A mezőnyt a következő országok alkotják:

  Az első helyezett ország
  A második helyezett ország
  A harmadik helyezett ország
# Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám
01   Belgium angol Laura Tesoro What’s the Pressure Mi nyomaszt? 10. 181
02   Csehország angol Gabriela Gunčíková I Stand Állok 25. 41
03   Hollandia angol Douwe Bob Slow Down Lelassulni 11. 153
04   Azerbajdzsán angol Samra Miracle Csoda 17. 117
05   Magyarország angol Freddie Pioneer Úttörő 19. 108
06   Olaszország olasz, angol Francesca Michielin No Degree of Separation Nincs foka az elszigeteltségnek 16. 124
07   Izrael angol Hovi Star Made of Stars Csillagokból készült 14. 135
08   Bulgária angol, bolgár Poli Genova If Love Was a Crime Ha a szerelem bűntény lenne 4. 307
09   Svédország angol Frans If I Were Sorry Ha bánnám 5. 261
10   Németország angol Jamie-Lee Ghost Szellem 26. 11
11   Franciaország francia, angol Amir J’ai cherché Kerestem 6. 257
12   Lengyelország angol Michał Szpak Color of Your Life Az életed színe 8. 229
13   Ausztrália angol Dami Im Sound of Silence A csend hangja 2. 511
14   Ciprus angol Minus One Alter Ego Alteregó 21. 96
15   Szerbia angol ZAA Sanja Vučić Goodbye (Shelter) Viszlát (Menedék) 18. 115
16   Litvánia angol Donny Montell I’ve Been Waiting for This Night Vártam erre az éjszakára 9. 200
17   Horvátország angol Nina Kraljić Lighthouse Világítótorony 23. 73
18   Oroszország angol Sergey Lazarev You Are the Only One Te vagy az egyetlen 3. 491
19   Spanyolország angol Barei Say Yay! Mondd, hogy hurrá! 22. 77
20   Lettország angol Justs Heartbeat Szívverés 15. 132
21   Ukrajna angol, krími tatár Jamala 1944 1. 534
22   Málta angol Ira Losco Walk on Water Vízen járni 12. 153
23   Grúzia angol Nika Kocharov & Young Georgian Lolitaz Midnight Gold Éjféli arany 20. 104
24   Ausztria francia ZOË Loin d’ici Messze innen 13. 151
25   Egyesült Királyság angol Joe & Jake You’re Not Alone Nem vagy egyedül 24. 62
26   Örményország angol Iveta Mukuchyan LoveWave SzerelemHullám 7. 249

PonttáblázatSzerkesztés

Zsűri szavazásSzerkesztés

Ország Össz. Szavazók
                                                                                   
  Belgium 130 2 4 6 10 5 12 5 10 10 5 4 3 3 10 4 12 4 8 8 5
  Csehország 41 1 2 3 4 10 4 1 3 5 6 2
  Hollandia 114 4 7 6 4 2 5 4 7 3 5 3 3 10 4 6 12 5 8 2 1 7 6
  Azerbajdzsán 44 1 7 10 2 10 2 7 1 1 2 1
  Magyarország 52 10 4 4 5 1 10 2 3 2 7 3 1
  Olaszország 90 10 6 3 12 3 3 5 8 2 10 2 6 12 8
  Izrael 124 2 7 3 8 12 7 10 5 7 6 7 1 2 6 1 3 3 7 8 4 5 2 2 3 3
  Bulgária 127 6 8 7 10 3 8 4 2 1 1 10 5 7 2 3 1 1 10 10 10 6 8 4
  Svédország 122 12 10 4 2 10 5 8 4 6 8 12 6 12 6 8 5 4
  Németország 1 1
  Franciaország 148 8 5 5 7 8 8 1 6 7 1 8 7 7 6 4 7 6 12 1 6 1 5 2 7 3 10
  Lengyelország 7 2 3 1 1
  Ausztrália 320 12 12 7 12 6 10 8 12 6 6 10 10 6 12 12 2 8 5 5 3 8 12 8 5 8 7 10 10 4 10 10 12 6 8 6 10 10 12
  Ciprus 43 1 1 4 5 7 6 8 2 5 4
  Szerbia 35 5 2 2 6 8 7 5
  Litvánia 104 3 5 3 1 1 2 1 2 7 8 10 12 5 1 4 6 4 5 7 10 5 2
  Horvátország 40 8 3 1 1 2 6 1 1 7 4 6
  Oroszország 130 12 6 6 1 12 1 6 4 7 4 3 2 12 7 7 8 8 5 12 7
  Spanyolország 67 1 5 12 4 4 1 3 5 5 2 3 8 1 7 6
  Lettország 69 1 8 5 2 6 7 3 8 7 8 3 1 3 7
  Ukrajna 211 3 3 10 10 12 7 12 2 12 8 12 12 10 2 12 12 7 12 6 7 12 12 12 4
  Málta 137 6 6 10 5 7 7 4 6 10 8 6 4 10 8 5 4 3 3 2 12 4 5 2
  Grúzia 80 7 3 3 8 8 10 5 3 12 10 5 6
  Ausztria 31 5 8 8 4 1 1 4
  Egyesült Királyság 54 4 4 2 6 12 8 3 7 3 5
  Örményország 115 2 1 2 12 4 2 8 3 4 4 12 12 6 7 2 10 5 10 2 3 4

Nézői szavazásSzerkesztés

Ország Össz. Szavazók
                                                                                   
  Belgium 51 12 1 4 12 5 3 4 8 2
  Csehország 0
  Hollandia 39 10 2 2 3 3 6 6 7
  Azerbajdzsán 73 6 2 1 6 3 10 6 7 8 7 1 8 8
  Magyarország 56 3 7 6 4 10 2 3 5 2 3 2 1 3 1 3 1
  Olaszország 34 1 3 7 4 7 1 1 10
  Izrael 11 6 2 3
  Bulgária 180 5 5 1 8 4 7 7 4 4 5 3 10 12 8 1 12 1 2 8 3 5 8 4 7 2 3 5 2 4 5 10 2 5 8
  Svédország 139 1 2 2 7 3 8 2 10 1 1 7 7 2 1 7 1 7 1 2 10 4 10 12 2 2 5 12 7 3
  Németország 10 2 8
  Franciaország 109 8 4 4 1 5 12 3 7 6 3 2 3 10 2 1 7 3 4 6 2 1 5 4 3 2 1
  Lengyelország 222 12 7 10 3 8 10 4 6 10 10 7 2 6 4 5 5 5 8 4 12 10 1 5 3 7 1 10 5 6 10 2 4 5 10 5
  Ausztrália 191 4 1 5 2 3 5 5 12 5 7 5 6 5 5 4 4 6 4 12 1 3 6 7 5 5 5 4 8 3 1 1 6 3 3 10 8 12
  Ciprus 53 5 6 7 1 3 7 2 6 1 12 3
  Szerbia 80 4 12 4 12 12 12 12 12
  Litvánia 96 2 6 1 3 8 3 5 12 3 8 5 2 4 12 6 12 4
  Horvátország 33 4 6 10 5 8
  Oroszország 361 6 10 3 12 10 8 10 12 8 12 6 8 5 10 12 8 8 8 12 12 10 8 8 7 12 8 10 12 10 12 10 7 6 6 12 8 8 10 4 6 7
  Spanyolország 10 1 1 2 4 2
  Lettország 63 5 12 1 5 6 3 2 1 6 7 5 7 3
  Ukrajna 323 2 12 7 10 12 12 8 10 7 6 10 12 8 7 7 10 10 10 7 10 4 10 10 5 10 12 6 10 12 8 8 7 4 10 4 6 7 3 4 6
  Málta 16 5 6 5
  Grúzia 24 1 3 4 2 6 8
  Ausztria 120 3 4 6 6 3 4 5 7 8 4 3 1 6 8 2 4 4 6 1 4 6 2 5 10 1 6 1
  Egyesült Királyság 8 4 1 3
  Örményország 134 7 8 8 1 6 8 2 12 2 8 2 12 6 7 12 8 7 2 7 7 2

A sorok és az oszlopok a fellépés sorrendjében vannak rendezve. Az oszlopokban előbb a döntősök, majd az elődöntőkben kiesettek találhatók a fellépés sorrendjében.

12 pontos országokSzerkesztés

Zsűri szavazásSzerkesztés

Az alábbi országok kaptak 12 pontot a döntőben a zsűritől:

Darab Jutalmazott ország Szavazó ország
11 Ukrajna Bosznia-Hercegovina, Dánia, Macedónia, Grúzia, Izrael, Lettország, Moldova, Lengyelország, San Marino, Szerbia, Szlovénia
9 Ausztrália Albánia, Ausztria, Belgium, Horvátország, Magyarország, Litvánia, Hollandia, Svédország, Svájc
4 Oroszország Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Ciprus, Görögország
3 Örményország Bulgária, Oroszország, Spanyolország
Svédország Csehország, Észtország, Finnország
2 Belgium Ausztrália, Írország
Olaszország Franciaország, Norvégia
1 Franciaország Örményország
Grúzia Egyesült Királyság
Izrael Németország
Litvánia Ukrajna
Málta Montenegró
Hollandia Izland
Spanyolország Olaszország
Egyesült Királyság Málta

Nézői szavazásSzerkesztés

Az alábbi országok kaptak 12 pontot a döntőben a nézőktől:

Darab Jutalmazott ország Szavazó ország
10 Oroszország Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Bulgária, Észtország, Németország, Lettország, Moldova, Szerbia, Ukrajna
6 Szerbia Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Horvátország, Montenegró, Szlovénia, Svájc
Ukrajna Csehország, Finnország, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, San Marino
3 Örményország Franciaország, Grúzia, Oroszország
Ausztrália Albánia, Málta, Svédország
Litvánia Írország, Norvégia, Egyesült Királyság
2 Belgium Ausztrália, Hollandia
Bulgária Ciprus, Spanyolország
Lengyelország Ausztria, Belgium
Svédország Dánia, Izland
1 Ciprus Görögország
Franciaország Izrael
Lettország Litvánia

Zsűri és nézői szavazás különSzerkesztés

Helyezés Zsűri szavazatok Nézői szavazatok
Ország Pontszám Ország Pontszám
1.   Ausztrália 320   Oroszország 361
2.   Ukrajna 211   Ukrajna 323
3.   Franciaország 148   Lengyelország 222
4.   Málta 137   Ausztrália 191
5.   Oroszország 130   Bulgária 180
6.   Belgium 130   Svédország 139
7.   Bulgária 127   Örményország 134
8.   Izrael 124   Ausztria 120
9.   Svédország 122   Franciaország 109
10.   Örményország 115   Litvánia 96
11.   Hollandia 114   Szerbia 80
12.   Litvánia 104   Azerbajdzsán 73
13.   Olaszország 90   Lettország 63
14.   Grúzia 80   Magyarország 56
15.   Lettország 69   Ciprus 53
16.   Spanyolország 67   Belgium 51
17.   Egyesült Királyság 54   Hollandia 39
18.   Magyarország 52   Olaszország 34
19.   Azerbajdzsán 44   Horvátország 33
20.   Ciprus 43   Grúzia 24
21.   Csehország 41   Málta 16
22.   Horvátország 40   Izrael 11
23.   Szerbia 35   Spanyolország 10
24.   Ausztria 31   Németország 10
25.   Lengyelország 7   Egyesült Királyság 8
26.   Németország 1   Csehország 0

Magyarország zsűri és nézői szavazás eredményeiSzerkesztés

Ország Zsűri szavazás Nézői szavazás
Rakonczai V. Frenreisz K. Lotfi B. Novák P. Wolf K. Helyezés Pontszám Helyezés Pontszám
  Belgium 20. 12. 5. 24. 4. 14. 14.
  Csehország 7. 17 6. 21. 1. 9. 2 18.
  Hollandia 6. 5. 7. 16. 8. 5. 6 9. 2
  Azerbajdzsán 5. 13. 1. 18. 5. 4. 7 16.
  Magyarország Nem lehet a saját országra szavazni!
  Olaszország 15. 20. 17. 23. 15. 21. 19.
  Izrael 25. 18. 3. 11. 9. 16. 17.
  Bulgária 23. 14. 16. 20. 20. 22. 7. 4
  Svédország 8. 21. 4. 12. 3. 7. 4 4. 7
  Németország 10. 24. 9. 19. 10. 17. 13.
  Franciaország 14. 19. 10. 22. 19. 20. 10. 1
  Lengyelország 24. 23. 24. 25. 18. 25. 3. 8
  Ausztrália 4. 8. 2. 1. 2. 1. 12 8. 3
  Ciprus 13. 11. 11. 13. 17. 15. 6. 5
  Szerbia 19. 22. 23. 17. 25. 24. 24.
  Litvánia 1. 16. 8. 10. 16. 8. 3 23.
  Horvátország 17. 7. 12. 14. 24. 18. 21.
  Oroszország 12. 10. 21. 8. 14. 13. 2. 10
  Spanyolország 9. 1. 14. 9. 13. 6. 5 15.
  Lettország 2. 9. 13. 7. 6. 3. 8 11.
  Ukrajna 18. 4. 15 6. 21. 12. 1. 12
  Málta 3. 2. 20. 3. 7. 2. 10 20.
  Grúzia 16. 15. 18. 4. 11. 11. 22.
  Ausztria 22. 25. 25. 2. 23. 23. 5. 6
  Egyesült Királyság 21. 6. 19. 15. 22. 19. 25.
  Örményország 11. 3. 22. 5. 12. 10. 1 12.

Egyéb díjakSzerkesztés

Marcel Bezençon-díjSzerkesztés

Kategória Ország Előadó Dal Zeneszerzők
Művészeti díj   Ukrajna Jamala 1944 Jamala
Zeneszerzői díj   Ausztrália Dami Im Sound of Silence Anthony Egizii, David Musumeci
Sajtódíj   Oroszország Sergey Lazarev You Are the Only One Philipp Kirkorov, Dimitris Kontopoulos, John Ballard, Ralph Charlie

OGAESzerkesztés

Hely Ország Előadó Dal Pontszám
1.   Franciaország Amir J’ai cherché 425
2.   Oroszország Sergey Lazarev You Are the Only One 392
3.   Ausztrália Dami Im Sound of Silence 280
4.   Bulgária Poli Genova If Love Was a Crime 175
5.   Olaszország Francesca Michielin No Degree of Separation 170

Barbara Dex-díjSzerkesztés

Hely Ország Előadó Pontszám
1.   Horvátország Nina Kraljić 770
2.   Németország Jamie Lee 335
3.   Svájc Rykka 201
4.   Bulgária Poli Genova 140
5.   Bosznia-Hercegovina Dalal & Deen feat. Ana Rucner és Jala 127

A szavazás és a nemzetközi közvetítésekSzerkesztés

PontbejelentőkSzerkesztés

A szavazás sorrendjét a döntő napján, 2016. május 14-én jelentették be.[130] A pontbejelentők között, a korábbi évekhez hasonlóan, több korábbi résztvevő is volt: a grúz Nina Sublati (2015), a svájci Sebalter (2014), a holland Trijntje Oosterhuis (2015), a fehérorosz Uzari (2015), a norvég Elisabeth Andreassen (1982 Svédország színeiben, 1985 győztes, 1994, 1996), a görög Constantinos Christoforou (1996, 2002, 2005 Ciprus színeiben), az ukrán (2007), a szlovén Marjetka Vovk (2015) és a montenegrói Danijel Alibabić (2005 Szerbia és Montenegró színeiben).

A szavazás sorrendje a döntőben a következőképpen alakult:

  1.   AusztriaKati Bellowitsch
  2.   IzlandUnnsteinn Manuel Stefánsson
  3.   AzerbajdzsánTural Asadov
  4.   San MarinoIrol MC
  5.   CsehországDaniela Písařovicová
  6.   ÍrországSinéad Kennedy
  7.   GrúziaNina Sublatti
  8.   Bosznia-HercegovinaIvana Crnogorac
  9.   MáltaBen Camille
  10.   SpanyolországJota Abril
  11.   FinnországJussi-Pekka Rantanen
  12.   SvájcSebalter
  13.   DániaUlla Essendrop
  14.   FranciaországÉlodie Gossuin

  1.   MoldovaOlivia Furtună
  2.   ÖrményországArman Margarjan
  3.   CiprusLukász Hamátszosz
  4.   BulgáriaAnna Angelova
  5.   HollandiaTrijntje Oosterhuis
  6.   LettországToms Grēviņš
  7.   IzraelOfer Nachshon
  8.   FehéroroszországUzari
  9.   NémetországBarbara Schöneberger
  10.   OroszországNyusha
  11.   NorvégiaElisabeth Andreassen
  12.   AusztráliaLee Lin Chin
  13.   BelgiumUmesh Vangaver
  14.   Egyesült KirályságRichard Osman

  1.   HorvátországNevena Rendeli
  2.   GörögországConstantinos Christoforou
  3.   LitvániaUgnė Galadauskaitė
  4.   Szerbia