2016-os GP2-szezon
2016-os GP2-szezon | |
Előző: 2015-ös GP2-szezon | |
Következő: 2017-es FIA Formula–2 szezon | |
Egyéni világbajnok: ![]() |
219 pont |
Konstruktőri világbajnok: ![]() |
430 pont |
![]() | |
Giovinazzi, Gasly és Rowland a silverstone-i főfutamot követően a pódiumon |
A 2016-os GP2-szezon volt a sorozat történetének tizenkettedik évada. A pilóták között a belga Stoffel Vandoorne, a csapatok között a francia ART Grand Prix volt a címvédő. A sorozat a 2016-os Formula–1-es világbajnokság betétfutamaként szerepelt.
Az új generációs autó bemutatkozása 2017-ben lesz, ezért ez volt az utolsó szezonja a Dallara GP2/11 kasztninak, amit 2011-ben vezettek be. A Mecachrome 4,0 literes V8-as szívómotorok is távoznak, melyek 2005 óta voltak jelen. Utódja a Mecachrome V6-os turbófeltöltős motor lesz.
Tesztek Szerkesztés
Előszezoni tesztek Szerkesztés
A szezont megelőzően két, háromnapos tesztet tartanak Spanyolországban, Barcelonában és Jerezben. Mivel a tesztek délelőtti és délutáni szakaszból álltak, ezért a körszámnál az első szám a délelőtt, a második a délután teljesített köröket jelenti. Vastaggal azt a körszámot jelenítjük meg, mely szekció során a pilóta elért a feltüntetett köridőt.
Dátum | Helyszín | Pálya | Leggyorsabb versenyző | Csapat | Idő | Kör |
---|---|---|---|---|---|---|
Március 9. | Barcelona, Spanyolország | Circuit de Barcelona-Catalunya | Szergej Szirotkin | ART Grand Prix | 1:29,072 | 17+14[1] |
Március 10. | Pierre Gasly | Prema Racing | 1:27,703 | 39+25[2] | ||
Március 11. | Pierre Gasly | Prema Racing | 1:27,386 | 41+49[3] | ||
Március 29. | Jerez de la Frontera, Spanyolország | Circuito Permanente de Jerez | Norman Nato | Racing Engineering | 1:25,811 | 14+31[4] |
Március 30. | Jordan King | Racing Engineering | 1:24,429 | 22+72[5] | ||
Március 31. | Norman Nato | Racing Engineering | 1:24,518 | 31+51[6] |
Utószezoni teszt Szerkesztés
Az edzéseket két részletben, délelőtt és délután tartották. A kiemelt körszám azt jelzi, hogy a pilóta délelőtt vagy délután érte-e el a jelzett köridőt.
Dátum | Helyszín | Pálya | Leggyorsabb versenyző | Csapat | Idő | Kör |
---|---|---|---|---|---|---|
November 30. | Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek | Yas Marina Circuit | Raffaele Marciello | Trident | 1:48.937 | 7+23[7] |
December 1. | Alexander Albon | ART Grand Prix | 1:49,062 | 31+28[8] | ||
December 2. | Nicholas Latifi | DAMS | 1:48.929 | 31+35[9] |
Csapatok és versenyzők Szerkesztés
Csapat | Rajtszám | Versenyző | Fordulók |
---|---|---|---|
ART Grand Prix[10] | 1 | Macusita Nobuharu[11] | 1–3, 5–11 |
René Binder[12] | 4 | ||
2 | Szergej Szirotkin[13] | Mind | |
Racing Engineering[10] | 3 | Norman Nato[14] | Mind |
4 | Jordan King[15] | Mind | |
DAMS[10] | 5 | Alex Lynn[13] | Mind |
6 | Nicholas Latifi[13] | Mind | |
Pertamina Campos Racing[10][16] | 7 | Mitch Evans[17] | Mind |
8 | Sean Gelael[17] | Mind | |
Russian Time[10] | 9 | Raffaele Marciello[15] | Mind |
10 | Artyom Markelov[15] | Mind | |
Rapax[10] | 11 | Gustav Malja[18] | Mind |
12 | Arthur Pic[19] | 1–9 | |
Johnny Cecotto, Jr.[20] | 10–11 | ||
Trident[10] | 14 | Philo Paz Armand[21] | Mind |
15 | Luca Ghiotto[22] | Mind | |
Carlin[10] | 18 | Sergio Canamasas[23] | 1–6, 8–11 |
René Binder[24] | 7 | ||
19 | Marvin Kirchhöfer[25] | 1–10 | |
Louis Delétraz[26] | 11 | ||
Prema Racing[27] | 20 | Antonio Giovinazzi[17] | Mind |
21 | Pierre Gasly[28] | Mind | |
MP Motorsport[10] | 22 | Oliver Rowland[29] | Mind |
23 | Daniël de Jong[30] | Mind | |
Arden International[10] | 24 | Nabil Jeffri[31] | Mind |
25 | Jimmy Eriksson[31] | 1–9 | |
Emil Bernstorff[32] | 11 |
Átigazolások Szerkesztés
Csapatváltások Szerkesztés
- Mitch Evans; Russian Time pilóta → Campos Racing pilóta[17]
- Sean Gelael; Carlin pilóta → Campos Racing pilóta[17]
- Pierre Gasly; DAMS pilóta → Prema Racing[28]
- Nicholas Latifi; MP Motorsport pilóta → DAMS pilóta[13]
- Szergej Szirotkin; Rapax pilóta → ART Grand Prix pilóta[13]
- Raffaele Marciello; Trident pilóta → Russian Time pilóta[15]
- Norman Nato; Arden International pilóta → Racing Engineering pilóta[14]
- Arthur Pic; Campos Racing pilóta → Rapax pilóta[19]
- Oliver Rowland; Status Grand Prix pilóta → MP Motorsport pilóta[29]
- Sergio Canamasas; Daiko Team Lazarus pilóta → Carlin pilóta[23]
- René Binder; MP Motorsport pilóta → ART Grand Prix helyettesítő pilóta (Macusita Nobuharut helyettesítette az osztrák nagydíjon)[12]
Újonc pilóták Szerkesztés
- Philo Paz Armand; Formula Renault 3.5, Pons Racing pilóta → Trident pilóta[21]
- Luca Ghiotto; GP3, Trident pilóta → Trident pilóta[22]
- Antonio Giovinazzi; Formula–3 Európa-bajnokság, Jagonya Ayam with Carlin pilóta → Prema Racing pilóta[17]
- Marvin Kirchhöfer; GP3, ART Grand Prix pilóta → Carlin pilóta[25]
- Nabil Jeffri; Formula–3 Európa-bajnokság, Motorpark pilóta → Arden International pilóta[31]
- Jimmy Eriksson; GP3, Koiranen GP pilóta → Arden International pilóta[31]
Távozó pilóták Szerkesztés
- Stoffel Vandoorne; ART Grand Prix pilóta → Super Formula, Docomo Team Dandelion Racing pilóta[33]
- Nathanaël Berthon; Daiko Team Lazarus pilóta → WEC, G-Drive Racing pilóta[34]
- Richie Stanaway; Status Grand Prix pilóta → WEC, Aston Martin Racing pilóta[34]
- Marco Sørensen; Carlin pilóta → WEC, Aston Martin Racing pilóta[34]
- Dean Stoneman; Carlin pilóta → IndyLights, Andretti Autosport pilóta[35]
- André Negrão; Arden International pilóta → IndyLights, Schmidt Peterson Motorsport pilóta[36]
- Rio Haryanto; Campos Racing pilóta → Formula–1, Manor Racing pilóta[37]
Debütáló csapatok Szerkesztés
Távozó csapatok Szerkesztés
Versenynaptár Szerkesztés
A új naptárat 2016 márciusában adták ki, az elmúlt évehez képest több változtatással. Kikerült a naptárból az orosz nagydíj és a bahreini nagydíj. Visszakerült a maláj és a német nagydíj, illetve a Formula–1-gyel karöltve látogat majd el a széria az új bakui pályára.[38]
Verseny | Pálya/Helyszín | Ország | Pályarajz | Dátum | |
---|---|---|---|---|---|
1 | V1 | Circuit de Barcelona-Catalunya, Montmeló | Spanyolország | Május 14. | |
V2 | Május 15. | ||||
2 | V1 | Circuit de Monaco, Monte-Carlo | Monaco | Május 27. | |
V2 | Május 28. | ||||
3 | V1 | Baku Street Circuit, Baku | Azerbajdzsán | Június 18. | |
V2 | Június 19. | ||||
4 | V1 | Red Bull Ring, Spielberg | Ausztria | Július 2. | |
V2 | Július 3. | ||||
5 | V1 | Silverstone Circuit | Egyesült Királyság | Július 9. | |
V2 | Július 10. | ||||
6 | V1 | Hungaroring, Mogyoród | Magyarország | Július 23. | |
V2 | Július 24. | ||||
7 | V1 | Hockenheimring, Hockenheim | Németország | Július 30. | |
V2 | Július 31. | ||||
8 | V1 | Circuit de Spa-Francorchamps, Spa | Belgium | Augusztus 27. | |
V2 | Augusztus 28. | ||||
9 | V1 | Autodromo Nazionale di Monza | Olaszország | Szeptember 3. | |
V2 | Szeptember 4. | ||||
10 | V1 | Sepang International Circuit, Sepang | Malajzia | Október 1. | |
V2 | Október 2. | ||||
11 | V1 | Yas Marina Circuit, Abu-Dzabi | Egyesült Arab Emírségek | November 26. | |
V2 | November 27. |
Eredmények Szerkesztés
A bajnokság állása Szerkesztés
- Főversenyen szerezhető pontok
Helyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | Pole | LK |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Pontok | 25 | 18 | 15 | 12 | 10 | 8 | 6 | 4 | 2 | 1 | 4 | 2 |
- Sprintversenyen szerezhető pontok
Helyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | LK |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Pontok | 15 | 12 | 10 | 8 | 6 | 4 | 2 | 1 | 2 |
Versenyzők Szerkesztés
|
Félkövér – Pole-pozíció |
Megjegyzés:
- † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
Konstruktőrök Szerkesztés
|
Félkövér – Pole-pozíció |
Megjegyzés:
- † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
Kapcsolódó szócikkek Szerkesztés
Jegyzetek Szerkesztés
- ↑ „Sergey Sirotkin tops Day 1 session at Barcelona”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2016. március 9. (Hozzáférés ideje: 2016. március 9.) (angol nyelvű)
- ↑ „Pierre Gasly quickest on Day 2”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2016. március 10. (Hozzáférés ideje: 2016. március 10.) (angol nyelvű)
- ↑ „Pierre Gasly ends on top on Day 3”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2016. március 11. (Hozzáférés ideje: 2016. március 11.) (angol nyelvű)
- ↑ „Norman Nato Tops Daya 1 Session At Jerez”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2016. március 29. (Hozzáférés ideje: 2016. március 30.) (angol nyelvű)
- ↑ „Jordan King ends on top on Day 2”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2016. március 30. (Hozzáférés ideje: 2016. március 30.) (angol nyelvű)
- ↑ „Norman Nato ends Day 3 on top”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2016. március 31. (Hozzáférés ideje: 2016. március 31.) (angol nyelvű)
- ↑ „http://www.gp2series.com/News-Room/News/2016/11_November/Raffaele-Marciello-tops-Day-1-session-at-Abu-Dhabi/”, GP2 Series, gp2series.com, 2016. november 30. (Hozzáférés ideje: 2016. december 5.) (angol nyelvű)
- ↑ „ALEXANDER ALBON ENDS ON TOP ON DAY 2”, GP2 Series, gp2series.com, 2016. december 1. (Hozzáférés ideje: 2016. december 5.) (angol nyelvű)
- ↑ „Latifi ends on top”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. december 2. (Hozzáférés ideje: 2015. december 5.) (angol nyelvű)
- ↑ a b c d e f g h i j „GP2 Series announce teams for 2014-16”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2013. október 15. (Hozzáférés ideje: 2013. október 15.)
- ↑ „Matsushita marad az ART-nél”, Gyimesi Brigitta, mcsatorna.hu, 2016. február 13.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 22.)
- ↑ a b „Rene Binder to race with ART Grand Prix in Austria”, gp2series.com, 2016. június 29. (Hozzáférés ideje: 2016. július 1.) (angol nyelvű)
- ↑ a b c d e „GP2: Megvannak az első pilóta-bejelentések”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2016. január 17.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 22.)
- ↑ a b „Racing Engineering confirm Norman Nato for 2016 season”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2016. február 4. (Hozzáférés ideje: 2016. február 4.)
- ↑ a b c d „GP2: Hivatalos és nem hivatalos bejelentések a GP2 háza”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2016. január 19.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 22.)
- ↑ Campos Racing signs Jagonya Ayam. gp2series.com. GP2 Motorsport Limited, 2016. január 19. (Hozzáférés: 2016. január 19.)
- ↑ a b c d e f „GP2: Tesztdátumok és újabb bejelentések”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2016. január 22.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 22.)
- ↑ Rapax to field Gustav Malja for 2016 season (angol nyelven). gp2series.com, 2016. február 12. (Hozzáférés: 2016. február 12.)
- ↑ a b „GP2/GP3: Kihagyhatják az Orosz Nagydíjat”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2016. január 30.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 22.)
- ↑ Cecotto replaces Pic for Sepang GP2 round, 2016. szeptember 26. [2017. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 29.)
- ↑ a b „[http://www.crash.net/gp2/news/226586/1/trident-completes-lineup-with-philo-paz-armand.html Trident completes line-up with Philo Paz Armand Read more at http://www.crash.net/gp2/news/226586/1/trident-completes-lineup-with-philo-paz-armand.htmlTrident completes line-up with Philo Paz Armand]”, 2016. február 12. (Hozzáférés ideje: 2016. február 15.) (angol nyelvű)
- ↑ a b „Ghiotto secures GP2 promotion with Trident”, motorsport.com, Valentin Khorounzhiy, 2016. február 7. (Hozzáférés ideje: 2016. február 7.)
- ↑ a b „Canamasas joins Carlin for home GP2 round in Barcelona”, motorsport.com, 2016. május 12.. [2016. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. május 12.) (angol nyelvű)
- ↑ „Binder replaces Canamasas at Carlin for Hockenheim”, motorsport.com, 2016. július 28.. [2016. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. július 29.) (angol nyelvű)
- ↑ a b „Kirchhofer graduates to GP2 with Carlin”, 2016. március 9.. [2016. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. március 9.) (angol nyelvű)
- ↑ Louis Deletraz joins Carlin for GP2 debut at season finale (angol nyelven), 2016. november 18. [2016. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 29.)
- ↑ a b „Prema take over Lazarus 2016 team entry”, GP2Series.com, GP2 Series, 2015. október 10. (Hozzáférés ideje: 2015. október 15.)
- ↑ a b „Gasly a Prema Racinghez igazolt”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2016. január 26.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 22.)
- ↑ a b „Ők lesznek a Renault új juniorpilótái”, Dezső Attila, formula.hu, 2016. február 3. (Hozzáférés ideje: 2016. február 23.)
- ↑ „De Jong continues with MP Motorsport in 2016”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2016. február 11. (Hozzáférés ideje: 2016. február 11.)
- ↑ a b c d „Arden International confirm 2016 line-up”, 2016. április 29. (Hozzáférés ideje: 2016. április 30.)
- ↑ Bernstorff gets GP2 debut with Arden (angol nyelven), 2016. november 19. [2016. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 29.)
- ↑ Eldőlt: Vandoorne ül Karthikeyan helyére, 2016. február 12. (Hozzáférés: 2016. február 19.)
- ↑ a b c „32 full season entries for WEC” (Hozzáférés ideje: 2016. február 19.) (angol nyelvű)
- ↑ „Dean Stoneman switches to Indy Lights with Andretti”, 2016. február 24.. [2016. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 24.) (angol nyelvű)
- ↑ „Enerson heads Schmidt Peterson 1-2-3 in Phoenix test”, 2016. február 26. (Hozzáférés ideje: 2016. március 2.) (angol nyelvű)
- ↑ Haryanto lesz Wehrlein csapattársa a Manornál!, 2016. február 17. [2016. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 19.)
- ↑ „GP2 Series 2016 season calendar confirmed”, 2016. március 4. (Hozzáférés ideje: 2016. március 4.) (angol nyelvű)