2017–2018-as női EHF-bajnokok ligája (csoportkör)

25. női kézilabda EHF-bajnokok ligája csoportköre

Ez a cikk ismerteti a 2017–2018-as női EHF-bajnokok ligája csoportköreinek az eredményeit.

Formátum szerkesztés

A csoportkörben a 16 részt vevő csapatot négy darab négycsapatos csoportra osztották. A csoporton belül a csapatok oda-vissza vágós rendszerű körmérkőzést játszanak egymással. A csoportok első három helyezettjei jutnak a középdöntőbe, ahová az egymás ellen elért eredményeiket továbbviszik.

Azonos pontszám esetén az alábbiak szerint döntik el a sorrendet:

  1. Egymás elleni mérkőzéseken szerzett több pont,
  2. Egymás elleni mérkőzések alapján számolt gólkülönbség,
  3. Egymás elleni mérkőzéseken lőtt több gól,
  4. A csoport összes meccse alapján számolt gólkülönbség,
  5. A csoportban lőtt gólok száma,
  6. Sorsolás.

Csoportkör szerkesztés

Kiemelések szerkesztés

A csoportkör sorsolásakor alkalmazott kiemeléseket az alábbi táblázat tartalmazza. A sorsolást 2017. június 30-án tartották Ljubljanában.[1]

1-es kalap 2-es kalap 3-as kalap 4-es kalap
  Budućnost
  Győri ETO
  Vardar
  CSM București
  Larvik HK
  Rosztov-Don
  Nykøbing Falster
  Metz Handball
  SG BBM Bietigheim
  FTC-Rail Cargo Hungaria
  Midtjylland
  RK Krim
  GTPR Gdynia
  Brest Bretagne
1. selejtezőcsoport
2. selejtezőcsoport

A csoport szerkesztés

# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   CSM București 5 4 0 1 158 122 +36 8
2.   Nykøbing Falster 5 3 0 2 140 137 +3 6
3.   Krim 5 3 0 2 133 130 +3 6
4.   GTPR Gdynia 5 0 0 5 113 155 –42 0

2017. október. 07.
14:30
Nykøbing Falster   27–21   GTPR Gdynia Næstved Arena, Næstved
Nézőszám: 2035
Játékvezetők: Kijauskaitė, Žalienė (LTU)
Westberg 8 (14–10) Borysławska, Zych 7
   Jegyzőkönyv    

2017. október. 07.
19:00
CSM București   30–18   Krim Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 4627
Játékvezetők: Arntsen, Røen (NOR)
Neagu 8 (15–7) Barič, Tsakalou 4
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 11.
20:00
GTPR Gdynia   23–34   CSM București Gdynia Sports Arena, Gdynia
Nézőszám: 700
Játékvezetők: Alpaidze, Berezkina (RUS)
Uścinowicz 7 (9–18) Neagu 12
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 14.
15:00
Krim   27–26   Nykøbing Falster Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 800
Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER)
Stanko 9 (15–15) K. Kristiansen 7
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 22.
16:50
Nykøbing Falster   25–22   CSM București Næstved Arena, Næstved
Nézőszám: 2876
Játékvezetők: Jurinović, Mrvica (CRO)
Westberg, K. Kristiansen 6 (13–14) Gulldén 6
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 25.
18:30
GTPR Gdynia   19–29   Krim Gdynia Sports Arena, Gdynia
Nézőszám: 700
Játékvezetők: Herczeg, Südi (HUN)
Szarawaga 5 (10–11) Barič 6
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 04.
15:00
Krim   29–22   GTPR Gdynia Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 900
Játékvezetők: Bennani, Bennani (SWE)
Barič, Stanko 6 (16–11) Zych 5
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 04.
15:45
CSM București   39–26   Nykøbing Falster Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA)
Curea 7 (18–12) Westberg 8
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 10.
19:00
GTPR Gdynia   28–36   Nykøbing Falster Gdynia Sports Arena, Gdynia
Nézőszám: 700
Játékvezetők: Antić, Jakovljević (SRB)
Janiszewska, Kulwińska 6 (10–15) Westberg 11
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 11.
15:00
Krim   30–33   CSM București Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 1800
Játékvezetők: Kijauskaitė, Žalienė (LTU)
Benko 7 (16–17) Neagu 9
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 19.
15:00
CSM București     GTPR Gdynia Polyvalent Hall, Bukarest
Játékvezetők: Vranes, Wenninger (AUT)
Jegyzőkönyv

2017. november. 19.
15:10
Nykøbing Falster     Krim Næstved Arena, Næstved
Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD)
Jegyzőkönyv

B csoport szerkesztés

# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   Győri Audi ETO KC 6 5 0 1 153 126 +27 10
2.   Rosztov-Don 6 4 0 2 149 138 +11 8
3.   FC Midtjylland 6 3 0 3 134 147 –13 6
4.   Brest Bretagne 6 0 0 6 132 157 –25 0

2017. október. 07.
15:00
Rosztov-Don   26–24   Brest Bretagne Palace of Sport " Rostov Don", Rosztov-na-Donu
Nézőszám: 2500
Játékvezetők: Jurinović, Mrvica (CRO)
Makejeva 5 (14–13) Stoiljković 6
  Jegyzőkönyv   

2017. október. 07.
19:30
Győri Audi ETO KC   27–16   FC Midtjylland Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 5157
Játékvezetők: Brunovský, Čanda (SVK)
Görbicz 6 (15–8) Pedersen 4
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 15.
15:00
Brest Bretagne   23–26   Győri Audi ETO KC Brest Arena, Brest
Nézőszám: 3433
Játékvezetők: Kurtagic, Wetterwik (SWE)
Geiger 6 (10–13) Groot 6
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 15.
16:30
FC Midtjylland   24–21   Rosztov-Don Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 1652
Játékvezetők: Opava, Válek (CZE)
három játékos 5 (11–10) Vjahireva 4
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 20.
19:00
Brest Bretagne   22–23   FC Midtjylland Brest Arena, Brest
Nézőszám: 1043
Játékvezetők: Tzaferopoulos, Bethmann (GRE)
Geiger 5 (10–12) Burgaard 10
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 21.
16:00
Rosztov-Don   23–22   Győri Audi ETO KC Palace of Sport " Rostov Don", Rosztov-na-Donu
Nézőszám: 2400
Játékvezetők: Marić, Mašić (SRB)
Rodrigues 7 (12–12) Oftedal 5
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 04.
13:30
FC Midtjylland   27–23   Brest Bretagne Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 1560
Játékvezetők: Arntsen, Røen (NOR)
Kristiansen 12 (12–7) három játékos 4
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 06.
19:00
Győri Audi ETO KC   25–23   Rosztov-Don Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 5500
Játékvezetők: Baranowski, Lemanowicz (POL)
Amorim, Görbicz 5 (13–9) Rodrigues, Dembélé 5
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 11.
15:00
Brest Bretagne   23–29   Rosztov-Don Brest Arena, Brest
Nézőszám: 2775
Játékvezetők: Pavićević, Ražnatović (MNE)
Geiger 6 (14–15) Manaharova 8
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 11.
15:30
FC Midtjylland   24–27   Győri Audi ETO KC Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 2190
Játékvezetők: Marín, García (ESP)
Kristiansen 11 (12–14) Mørk 13
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 18.
15:00
Győri Audi ETO KC   26–17   Brest Bretagne Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 5500
Játékvezetők: Schulze, Tönnies (GER)
Broch 7 (13–7) Sand 4
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 18.
15:00
Rosztov-Don   27–20   FC Midtjylland Palace of Sport " Rostov Don", Rosztov-na-Donu
Nézőszám: 2100
Játékvezetők: Năstase, Stancu (ROU)
Petrova 6 (15–7) Kristiansen 9
   Jegyzőkönyv   

C csoport szerkesztés

# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   Vardar 6 6 0 0 182 147 +35 12
2.   FTC-Rail Cargo Hungaria 5 3 0 2 153 146 +7 6
3.   Larvik HK 5 1 0 4 131 151 –20 2
4.   Thüringer HC 6 1 0 5 145 167 –22 2

2017. október. 06.
19:00
Vardar   34–31   FTC-Rail Cargo Hungaria Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 5500
Játékvezetők: Brehmer, Skowronek (POL)
Cvijić, Penezić 7 (20–11) Faluvégi 7
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 07.
17:00
Larvik HK   27–31   Thüringer HC Arena Larvik, Larvik
Nézőszám: 774
Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA)
Christensen 7 (11–16) Luzumová 13
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 14.
18:00
FTC-Rail Cargo Hungaria   37–33   Larvik HK OBO Aréna, Dabas
Nézőszám: 1800
Játékvezetők: Antić, Jakovljević (SRB)
van der Heijden 10 (18–15) Breistøl 9
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 15.
14:00
Thüringer HC   21–29   Vardar Wiedigsburghalle, Nordhausen
Nézőszám: 1500
Játékvezetők: Kiyashko, Kiselev (RUS)
Luzumová 8 (11–19) Radičević 8
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 21.
17:00
Larvik HK   19–31   Vardar Arena Larvik, Larvik
Nézőszám: 889
Játékvezetők: Mandák, Rudinský (SVK)
Christensen 4 (9–16) Penezić, Risztovszka 6
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 22.
14:00
Thüringer HC   25–29   FTC-Rail Cargo Hungaria Wiedigsburghalle, Nordhausen
Nézőszám: 1600
Játékvezetők: Christiansen, Hansen (DEN)
Luzumová 10 (15–14) Pena 9
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 04.
15:00
FTC-Rail Cargo Hungaria   28–25   Thüringer HC OBO Aréna, Dabas
Nézőszám: 1500
Játékvezetők: Florescu, Stoia (ROU)
Pena 6 (13–14) Luzumová 6
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 04.
17:00
Vardar   30–27   Larvik HK Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 1800
Játékvezetők: Năstase, Stancu (ROU)
Penezić 7 (10–11) Breistøl, Hjertner 6
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 11.
13:30
FTC-Rail Cargo Hungaria   28–29   Vardar OBO Aréna, Dabas
Nézőszám: 2498
Játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura (FRA)
Pena 8 (12–16) Penezić 9
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 12.
14:00
Thüringer HC   22–25   Larvik HK Wiedigsburghalle, Nordhausen
Nézőszám: 1600
Játékvezetők: Vujačić, Kažanegra (MNE)
Luzumová 7 (10–14) Christensen 6
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 17.
19:00
Vardar   29–21   Thüringer HC Jane Sandanski Arena, Szkopje
Nézőszám: 5000
Játékvezetők: Panayides, Andreou (CYP)
Lacrabère 7 (12–12) Luzumová 6
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 19.
15:00
Larvik HK     FTC-Rail Cargo Hungaria Arena Larvik, Larvik
Játékvezetők: Alpaidze, Berezkina (RUS)
Jegyzőkönyv

D csoport szerkesztés

# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1.   Metz Handball 5 4 0 1 130 116 +14 8
2.   SG BBM Bietigheim 5 3 0 2 131 131 0 6
3.   Budućnost Podgorica 6 3 0 3 144 148 –4 6
4.   Vipers Kristiansand 6 1 0 5 144 154 –10 2

2017. október. 07.
19:00
Budućnost Podgorica   32–24   SG BBM Bietigheim Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 1500
Játékvezetők: Mandák, Rudinský (SVK)
Jauković 9 (17–10) Kudłacz-Gloc 5
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 08.
19:00
Metz Handball   30–22   Vipers Kristiansand Arènes de Metz, Metz
Nézőszám: 3370
Játékvezetők: Christiansen, Hansen (DEN)
Gros 7 (14–12) Aune 6
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 14.
16:00
Vipers Kristiansand   29–19   Budućnost Podgorica Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 1650
Játékvezetők: Florescu, Stoia (ROU)
Sulland 9 (15–11) három játékos 4
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 14.
19:00
SG BBM Bietigheim   26–30   Metz Handball Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 1238
Játékvezetők: Leandersson, Lindroos (FIN)
Naidziniavicius 10 (12–17) Smits 7
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 21.
17:30
Metz Handball   27–23   Budućnost Podgorica Arènes de Metz, Metz
Nézőszám: 4266
Játékvezetők: Horváth, Marton (HUN)
Gros 10 (13–10) Laslo 7
   Jegyzőkönyv   

2017. október. 22.
17:00
Vipers Kristiansand   24–29   SG BBM Bietigheim Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 1639
Játékvezetők: Brkic, Jusufhodzic (AUT)
Jonassen, Kristiansen 5 (8–16) Naidziniavicius 9
    Jegyzőkönyv   

2017. november. 01.
18:30
SG BBM Bietigheim   25–24   Vipers Kristiansand Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 1876
Játékvezetők: Vranes, Wenninger (AUT)
Naidziniavicius 10 (16–13) három játékos 6
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 04.
19:30
Budućnost Podgorica   23–18   Metz Handball Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 2300
Játékvezetők: Opava, Válek (CZE)
Jauković 8 (11–8) Zaadi 5
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 10.
19:30
Vipers Kristiansand   22–25   Metz Handball Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 1742
Játékvezetők: Brehmer, Skowronek (POL)
Kristiansen 6 (11–12) Gros 7
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 12.
17:00
SG BBM Bietigheim   27–21   Budućnost Podgorica Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 2258
Játékvezetők: Erdoğan, Özdeniz (TUR)
Naidziniavicius 10 (12–10) Laslo 6
  Jegyzőkönyv   

2017. november. 18.
19:00
Budućnost Podgorica   26–23   Vipers Kristiansand Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 2900
Játékvezetők: Tzaferopoulos, Bethmann (GRE)
Raičević 7 (11–13) Sulland 10
   Jegyzőkönyv   

2017. november. 19.
15:00
Metz Handball     SG BBM Bietigheim Arènes de Metz, Metz
Játékvezetők: Florescu, Stoia (ROU)
Jegyzőkönyv

Jegyzetek szerkesztés

  1. Pots for the qualification and group matches draw released (angol nyelven). ehfcl.com, 2016. június 27. (Hozzáférés: 2017. szeptember 19.)