2018–2019-es Európa-liga (selejtezők, főág)
A 2018–2019-es Európa-liga selejtezőit öt fordulóban bonyolították le 2018. június 28. és augusztus 30. között. A főágon a kupagyőztesek, valamint a bajnokságok nem bajnokcsapatai szerepeltek, amelyek indulási jogot szereztek és nem kerültek közvetlenül a csoportkörbe. Összesen 143 csapat vett részt a főágon. A főágról 13 csapat jutott be a 48 csapatos csoportkörbe.[1][2]
Lebonyolítás
szerkesztésA főág a következő fordulókat tartalmazza:
- Előselejtező (14 csapat): 14 csapat lépett be a körben.
- 1. selejtezőkör (94 csapat): 87 csapat lépett be a körben, és 7 győztes az előselejtezőből.
- 2. selejtezőkör (74 csapat): 27 csapat lépett be a körben, és 47 győztes az 1. selejtezőkörből.
- 3. selejtezőkör (52 csapat): 15 csapat lépett be a körben (beleértve 2 vesztes csapatot az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörének nem bajnoki ágáról), és 37 győztes a 2. selejtezőkörből.
- Rájátszás (26 csapat): 26 győztes a 3. selejtezőkörből.
A rájátszás 13 győztes csapata továbbjutott a csoportkörbe.
A mérkőzéseket oda-visszavágós rendszerben játszották. Mindkét csapat játszott egyszer pályaválasztóként. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapat jutott tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást játszottak a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor.[2]
A sorsolásoknál az UEFA-együtthatók alapján a csapatokat kiemelt és nem kiemelt csapatokra osztották. A kiemelt csapat egy nem kiemelt csapatot kapott ellenfélül. Ha a sorsoláskor a csapat kiléte nem ismert, akkor az adott párosításban a magasabb együtthatót vették alapul. A sorsolások előtt az UEFA csoportokat alakított ki, amelyeknek a lebonyolítás szempontjából nincs jelentősége. Azonos nemzetű együttesek, illetve politikai okok miatt, az UEFA által eldöntött esetekben nem voltak sorsolhatók egymással.[2]
Fordulók és időpontok
szerkesztésA selejtezők sorsolásait és mérkőzéseit az alábbi napokon rendezték. Valamennyi sorsolást Nyonban, Svájcban tartották.[1]
Forduló | Sorsolás dátuma | 1. mérkőzés | 2. mérkőzés |
---|---|---|---|
Előselejtező | 2018. június 12. | 2018. június 28. | 2018. július 5. |
1. forduló | 2018. június 19. | 2018. július 12. | 2018. július 19. |
2. forduló | 2018. július 26. | 2018. augusztus 2. | |
3. forduló | 2018. július 23. | 2018. augusztus 9. | 2018. augusztus 16. |
Rájátszás | 2018. augusztus 6. | 2018. augusztus 23. | 2018. augusztus 30. |
A mérkőzéseket kedden és csütörtökön is játszhatták, a stadionok rendelkezésre állása szerint.
Előselejtezők
szerkesztésElőselejtezők, kiemelés
szerkesztésAz előselejtezőben 14 csapat vett részt. A sorsolást 2018. június 12-én, 13 órakor tartották.[3] A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, majd minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak.
A sorsolás során a következő változások voltak:
- A B36 Tórshavn és a KÍ Klaksvík (mindkettő feröeri) egy párosításba kerültek. A másodikként sorsolt KÍ Klaksvík a következő párosításba került át.
- A Tre Fiori eredetileg a Trakai csapatával került egy párosításba, ugyanakkor hátramaradt két walesi csapat. A másodikként sorsolt Trakai a következő párosításba került át.
Kiemelt | Nem kiemelt |
---|---|
Előselejtezők, párosítások
szerkesztés1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Europa FC ![]() |
1–6 | ![]() |
1–1 | 0–5 |
Sant Julià ![]() |
1–4 | ![]() |
0–2 | 1–2 |
UE Engordany ![]() |
3–2 | ![]() |
2–1 | 1–1 |
B36 Tórshavn ![]() |
2–2 (t. 4–2) | ![]() |
1–1 | 1–1 (h.u.) |
Birkirkara FC ![]() |
2–3 | ![]() |
1–1 | 1–2 |
Tre Fiori ![]() |
3–1 | ![]() |
3–0 | 0–1 |
Cefn Druids ![]() |
1–2 | ![]() |
1–1 | 0–1 |
Előselejtezők, mérkőzések
szerkesztés2018. június 28.
18:00 |
Europa FC ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Carreño ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Korenica ![]() |
2018. július 5.
19:00 |
FK Pristina ![]() |
5–0 | ![]() |
---|---|---|
Dallku ![]() ![]() Mankenda ![]() Januzi ![]() Pefqeli ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2018. június 26.
20:00 |
Sant Julià ![]() |
0–2 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Samb ![]() Jorginho ![]() |
2018. július 5.
19:00 |
Gżira United FC ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Samb ![]() Bilbao ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Méndez ![]() |
2018. június 28.
20:00 (19:00 WEST) |
B36 Tórshavn ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Cieślewicz ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Boro ![]() |
2018. július 5.
18:00 |
St Joseph’s ![]() |
1–1 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Otero ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Cieślewicz ![]() |
Büntetőpárbaj | ||
Duarte ![]() Muñoz ![]() Martinez ![]() Fernández ![]() |
2–4 | ![]() ![]() ![]() ![]() |
2018. július 5.
20:00 (19:00 WEST) |
KÍ ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Pavlović ![]() Klettskarð ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Marcelinho ![]() |
2018. június 28.
20:45 |
Tre Fiori ![]() |
3–0 | ![]() |
---|---|---|
Miley ![]() Pracucci ![]() Vassallo ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2018. június 28.
20:00 (19:00 BST) |
Cefn Druids ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Davies ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Kazlauskas ![]() |
2018. július 5.
18:30 (19:30 EEST) |
FK Trakai ![]() |
1–0 | ![]() |
---|---|---|
Bilyaletdinov ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
1. selejtezőkör
szerkesztésAz 1. selejtezőkör sorsolását 2018. június 20-án, 12 órakor tartották.[4]
1. selejtezőkör, kiemelés
szerkesztésAz 1. selejtezőkörben 94 csapat vett részt. 87 csapat lépett be ebben a körben és 7 továbbjutó volt az előselejtezőből. A csapatokat kilenc csoportra osztották. Hét csoportba 10 csapat, két csoportba 12 csapat került. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.
- T: Az előselejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
- A dőlt betűvel írt csapatok az előselejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.
1. csoport | 2. csoport | 3. csoport | |||
---|---|---|---|---|---|
Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt |
4. csoport | 5. csoport | 6. csoport | |||
Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt |
7. csoport | 8. csoport | 9. csoport | |||
Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt |
1. selejtezőkör, párosítások
szerkesztés1. selejtezőkör, mérkőzések
szerkesztés2018. július 12.
22:00 (20:00 WET) |
Stjarnan ![]() |
3–0 | ![]() |
---|---|---|
Halldórsson ![]() Sigurðsson ![]() Baldvinsson ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 19.
18:00 (19:00 EEST) |
Szlavija Szofija ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Ivanov ![]() ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Noubissi ![]() |
2018. július 10.
18:00 (17:00 WEST) |
KÍ ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Bjartalíð ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Antal ![]() Mbodj ![]() |
2018. július 19.
19:00 (20:00 EEST) |
Žalgiris Vilnius ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Antal ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Møller-Iversen ![]() |
2018. július 19.
19:00 |
FK Pristina ![]() |
0–0 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
||
Büntetőpárbaj | ||
Dallku ![]() Korenica ![]() Thaqi ![]() Pefqeli ![]() Hoxha ![]() Boshnjaku ![]() Haliti ![]() Arago ![]() |
4–5 | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
2018. július 11.
20:45 (19:45 BST) |
Glenavon ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Marshall ![]() Daniels ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Hestad ![]() |
2018. július 19.
18:00 |
Molde FK ![]() |
5–1 | ![]() |
---|---|---|
Hussain ![]() Hestad ![]() ![]() ![]() Sarr ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Forren ![]() |
2018. július 12.
21:00 |
DAC Dunajská Streda ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Bayo ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Zivzivadze ![]() |
2018. július 19.
19:00 (21:00 GET) |
Dinamo Tbiliszi ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Zivzivadze ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Bayo ![]() ![]() |
2018. július 12.
19:00 (20:00 EEST) |
Stumbras ![]() |
1–0 | ![]() |
---|---|---|
Matcharashvili ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 12.
20:00 |
NK Široki Brijeg ![]() |
2–2 | ![]() |
---|---|---|
Turčin ![]() Marković ![]() |
(0–2) Jegyzőkönyv |
Bizjak ![]() Melnjak ![]() |
2018. július 12.
20:45 (19:45 BST) |
Rangers ![]() |
2–0 | ![]() |
---|---|---|
Murphy ![]() Tavernier ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 12.
18:00 (20:00 AZT) |
Qəbələ PFK ![]() |
0–2 | ![]() |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
De Almeida ![]() Thill ![]() |
2018. július 12.
20:00 |
Racing FC ![]() |
0–2 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Drăguș ![]() Hagi ![]() |
2018. július 19.
15:00 (19:00 KZT) |
Tobil ![]() |
2–0 | ![]() |
---|---|---|
Turysbek ![]() Darabayev ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 12.
19:00 (21:00 AZT) |
Neftçi ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Dabo ![]() ![]() Makhmudov ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv Részletek |
Nagy ![]() |
2018. július 19.
21:00 |
Újpest FC ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Litauszki ![]() Szankovics ![]() Zsótér ![]() Nwobodo ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv Részletek |
2018. július 12.
19:00 (18:00 IST) |
Derry City ![]() |
0–2 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Galović ![]() Khvaschinski ![]() |
2018. július 19.
17:00 (18:00 EEST) |
Dinama Minszk ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Sachywka ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Roy ![]() Ron. Hale ![]() |
2018. július 19.
20:30 |
Titograd Podgorica ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Petrović ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Heinesen ![]() Radulović ![]() |
2018. július 19.
19:00 (20:00 EEST) |
Zaria Bălți ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Guillermo ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Smuga ![]() |
2018. július 12.
20:45 |
Spartak Subotica ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Savković ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
McCauley ![]() |
2018. július 17.
20:45 (19:45 BST) |
Coleraine FC ![]() |
0–2 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Savković ![]() Čečarić ![]() |
2018. július 19.
19:00 |
AIK ![]() |
1–1 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Stefanelli ![]() |
(0–1, 0–1, 1–1) Jegyzőkönyv |
Carr ![]() |
2018. július 12.
19:00 (18:00 BST) |
Connah’s Quay Nomads ![]() |
1–3 | ![]() |
---|---|---|
Morris ![]() |
(0–2) Jegyzőkönyv |
Ebong ![]() Bakaj ![]() Shibun ![]() |
2018. július 19.
19:00 (20:00 EEST) |
Sahcjor Szalihorszk ![]() |
2–0 | ![]() |
---|---|---|
Bakaj ![]() Bordachev ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 12.
18:00 (19:00 EEST) |
FC Lahti ![]() |
0–3 | ![]() |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Björnsson ![]() Lennon ![]() Crawford ![]() |
2018. július 12.
16:45 (17:45 EEST) |
FK Ventspils ![]() |
5–0 | ![]() |
---|---|---|
Akinyemi ![]() ![]() ![]() ![]() Aiyegun ![]() |
(5–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 19.
20:00 |
Luftëtari ![]() |
3–3 | ![]() |
---|---|---|
Shkurtaj ![]() Ymeraj ![]() Milosavljev ![]() |
(1–2) Jegyzőkönyv |
Akinyemi ![]() ![]() Alfa ![]() |
2018. július 19.
19:30 |
Nordsjælland ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Donyoh ![]() Harney ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Gormley ![]() |
2018. július 11.
15:30 (17:30 AMT) |
Bananc ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Ayvazyan ![]() |
(1–2) Jegyzőkönyv |
Ahmetović ![]() Halilović ![]() |
2018. július 12.
20:00 |
UE Engordany ![]() |
0–3 | ![]() |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Wagner ![]() Islamkhan ![]() Eppel ![]() |
2018. július 19.
15:00 (19:00 KZT) |
Kajrat Almati ![]() |
7–1 | ![]() |
---|---|---|
Eppel ![]() ![]() ![]() ![]() Eseola ![]() Islamkhan ![]() Vorogovskiy ![]() |
(4–0) Jegyzőkönyv |
Lafont ![]() |
2018. július 12.
19:00 (20:00 EEST) |
Petrocub Hîncești ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Ambros ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Marić ![]() |
2018. július 19.
20:45 |
NK Osijek ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Mudražija ![]() Barišić ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Ambros ![]() |
2018. július 12.
19:00 (20:00 EEST) |
Anórthoszisz ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Pranjić ![]() Cissé ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Hoxhallari ![]() |
2018. július 12.
19:00 |
Balzan FC ![]() |
4–1 | ![]() |
---|---|---|
Effiong ![]() Lecão ![]() Kaljević ![]() Cadú ![]() |
(3–1) Jegyzőkönyv |
Colli ![]() |
2018. július 19.
19:00 (21:00 AZT) |
Keşla ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Colli ![]() Alkhasov ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Majdevac ![]() |
2018. július 11.
17:30 |
Rabotnicski ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Petkovski ![]() Sharkoski ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv Részletek |
Nagy G. ![]() |
2018. július 17.
18:00 |
Budapest Honvéd ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Holender ![]() ![]() Danilo ![]() ![]() ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv Részletek |
Bozsik József Stadion, Budapest
Játékvezető: Marius Avram (román), a 29. perctől Iulian Călin (román)[5] |
2018. július 12.
20:15 |
Rudar Pljevlja ![]() |
0–3 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Jevtović ![]() Soumah ![]() Ricardo ![]() |
2018. július 19.
20:30 |
Partizan ![]() |
3–0 | ![]() |
---|---|---|
Pantić ![]() Ožegović ![]() Ricardo ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 19.
18:30 (19:30 EEST) |
Riga FC ![]() |
1–0 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Černomordijs ![]() |
(1–0, 1–0, 1–0) Jegyzőkönyv |
|
Büntetőpárbaj | ||
Lemajič ![]() Primao ![]() Kārkliņš ![]() Baienko ![]() |
3–5 | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
2018. július 12.
19:00 (20:00 EEST) |
Milsami Orhei ![]() |
2–4 | ![]() |
---|---|---|
Bugaev ![]() Surdu ![]() |
(0–3) Jegyzőkönyv |
Rharsalla ![]() ![]() Šporar ![]() Crăciun ![]() |
2018. július 19.
19:00 |
Slovan Bratislava ![]() |
5–0 | ![]() |
---|---|---|
Šporar ![]() ![]() Rharsalla ![]() ![]() Cmiljanić ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 12.
21:00 |
Radnički Niš ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Pankov ![]() Haskić ![]() ![]() Mrkić ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 19.
15:00 (17:00 AZT) |
Gandzaszar ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Lubambo ![]() Harutyunyan ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Trałka ![]() |
2018. július 19.
19:45 (20:45 IDT) |
Bétár Jerusálajim ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Vered ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Kakubava ![]() Gabedava ![]() |
2018. július 17.
17:45 (18:45 EEST) |
Levszki Szofija ![]() |
3–2 | ![]() |
---|---|---|
Buș ![]() Belaïd ![]() Cabral ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Coulibaly ![]() Tadić ![]() |
2018. július 12.
18:00 (19:00 EEST) |
Narva Trans ![]() |
0–2 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Kotenko ![]() Šabanadžović ![]() |
2018. július 18.
18:00 |
Željezničar Sarajevo ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Zajmović ![]() Krpić ![]() ![]() |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Plotnikov ![]() |
2018. július 12.
20:45 (19:45 BST) |
Hibernian ![]() |
6–1 | ![]() |
---|---|---|
Kamberi ![]() ![]() ![]() Shaw ![]() Mallan ![]() ![]() |
(4–0) Jegyzőkönyv |
Knudsen ![]() |
2018. július 19.
19:45 (18:45 WEST) |
NSÍ Runavík ![]() |
4–6 | ![]() |
---|---|---|
Ambrose ![]() Olsen ![]() ![]() ![]() |
(3–3) Jegyzőkönyv |
McGinn ![]() Stevenson ![]() Gray ![]() Ambrose ![]() Mallan ![]() ![]() |
2018. július 12.
17:30 |
Rudar Velenje ![]() |
7–0 | ![]() |
---|---|---|
Tučić ![]() ![]() Radić ![]() ![]() Parfitt-Williams ![]() Della Valle ![]() Solomun ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 19.
20:45 (19:45 IST) |
Dundalk FC ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Hoban ![]() Duffy ![]() |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Debelko ![]() |
2018. július 12.
20:00 (18:00 WET) |
ÍBV ![]() |
0–4 | ![]() |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Muhammed ![]() Mortensen ![]() Halvorsen ![]() Askar ![]() |
2018. július 12.
18:05 (19:05 EEST) |
Liepājas Metalurgs ![]() |
0–3 | ![]() |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Irandust ![]() Paulinho ![]() Çelik ![]() |
2018. július 19.
19:00 |
Häcken ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Mohammed ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Gueye ![]() Karlsons ![]() |
2. selejtezőkör
szerkesztésA 2. selejtezőkör sorsolását 2018. június 20-án, 12 órakor tartották.[4]
2. selejtezőkör, kiemelés
szerkesztésA 2. selejtezőkörben 74 csapat vett részt. 27 csapat lépett be ebben a körben és 47 továbbjutó volt az 1. selejtezőkörből. A csapatokat hét csoportra osztották. Öt csoportba 10 csapat, két csoportba 12 csapat került. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.
- T: Az előselejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
- A dőlt betűvel írt csapatok az előselejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.
1. csoport | 2. csoport | 3. csoport | 4. csoport | |||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | |
5. csoport | 6. csoport | 7. csoport | ||||||
Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | |||
2. selejtezőkör, párosítások
szerkesztés- ↑ A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.
2. selejtezőkör, mérkőzések
szerkesztés2018. július 26.
19:00 |
Molde FK ![]() |
3–0 | ![]() |
---|---|---|
Haaland ![]() E. Hestad ![]() James ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 26.
20:30 |
Atalanta ![]() |
2–2 | ![]() |
---|---|---|
Tolói ![]() Mancini ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Handžić ![]() Šišić ![]() |
2018. augusztus 2.
20:15 |
FK Sarajevo ![]() |
0–8 | ![]() |
---|---|---|
(0–5) Jegyzőkönyv |
Palomino ![]() Gómez ![]() ![]() Masiello ![]() Ahmetović ![]() Barrow ![]() ![]() ![]() |
2018. augusztus 2.
20:45 |
AZ ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Til ![]() Koopmeiners ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Islamkhan ![]() |
2018. július 26.
20:45 (19:45 BST) |
Aberdeen FC ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Mackay-Steven ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Vokes ![]() |
2018. augusztus 2.
20:45 (19:45 BST) |
Burnley FC ![]() |
3–1 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Wood ![]() Cork ![]() Barnes ![]() |
(1–1, 1–1, 2–1) Jegyzőkönyv |
Ferguson ![]() |
2018. augusztus 2.
18:00 (19:00 EEST) |
FK Trakai ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Osipov ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Miletić ![]() |
2018. július 26.
18:00 |
Balzan FC ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Kaljević ![]() Ljubomirac ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Savićević ![]() |
2018. augusztus 2.
20:30 |
Slovan Bratislava ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Čavrić ![]() Šporar ![]() ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Cadú ![]() |
2018. augusztus 2.
20:30 (21:30 EEST) |
FCSB ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Tănase ![]() Moruțan ![]() Coman ![]() Benzar ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 2.
17:30 (18:30 EEST) |
AÉK Lárnakasz ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Tričkovski ![]() ![]() Tete ![]() Tomàs ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 2.
20:30 |
AS Trenčín ![]() |
4–1 | ![]() |
---|---|---|
Angulo ![]() Čataković ![]() ![]() Azango ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Smuga ![]() |
2018. július 26.
19:00 (20:00 IDT) |
Makkabi Tel-Aviv ![]() |
2–0 | ![]() |
---|---|---|
Kjartansson ![]() ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 2.
20:00 |
Radnički Niš ![]() |
2–2 | ![]() |
---|---|---|
Stanisavljević ![]() ![]() |
(1–2) Jegyzőkönyv |
Pankov ![]() Atar ![]() |
2018. július 26.
19:00 (20:00 EEST) |
CSZKA Szofija ![]() |
3–0 | ![]() |
---|---|---|
Despodov ![]() ![]() Maurides ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 2.
19:00 |
Admira Wacker ![]() |
1–3 | ![]() |
---|---|---|
Bakış ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Maurides ![]() ![]() Intima ![]() |
2018. augusztus 2.
19:00 |
Sparta Praha ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Šural ![]() Plavšić ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Čečarić ![]() |
2018. július 26.
18:30 |
RB Leipzig ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Bruma ![]() Cunha ![]() Kampl ![]() Augustin ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 2.
20:00 |
FC København ![]() |
5–0 | ![]() |
---|---|---|
Fischer ![]() Holse ![]() Kodro ![]() ![]() ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 26.
15:00 (19:00 ALMT) |
Tobil ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Fedin ![]() Nurgaliev ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Koryan ![]() |
2018. augusztus 2.
21:00 (20:00 WEST) |
Rio Ave ![]() |
4–4 | ![]() |
---|---|---|
Galeno ![]() ![]() Gelson ![]() Furtado ![]() |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Sheridan ![]() Romanchuk ![]() ![]() Pospíšil ![]() |
2018. július 26.
19:45 |
LASK Linz ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Goiginger ![]() ![]() Holland ![]() Frieser ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 2.
18:30 |
Lillestrøm SK ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Olsen ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Goiginger ![]() Tetteh ![]() |
2018. augusztus 2.
19:30 |
Progrès Niederkorn ![]() |
2–0 | ![]() |
---|---|---|
De Almeida ![]() Marques ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 2.
20:45 (19:45 BST) |
Rangers ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Katić ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Goldson ![]() |
2018. július 26.
20:00 (19:00 WEST) |
B36 Tórshavn ![]() |
0–2 | ![]() |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Lens ![]() Gökhan Gönül ![]() |
2018. augusztus 2.
20:00 (21:00 TRT) |
Beşiktaş JK ![]() |
6–0 | ![]() |
---|---|---|
Larin ![]() ![]() ![]() Erkin ![]() Özyakup ![]() Love ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
2018. július 26.
21:00 |
DAC Dunajská Streda ![]() |
1–3 | ![]() |
---|---|---|
Pačinda ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Begunov ![]() Makas ![]() Nikolić ![]() |
2018. augusztus 2.
18:00 (19:00 FET) |
Dinama Minszk ![]() |
4–1 | ![]() |
---|---|---|
Nikolić ![]() ![]() Khvaschinski ![]() Ivanov ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Vida ![]() |
2018. július 26.
16:45 (17:45 EEST) |
FK Ventspils ![]() |
0–1 | ![]() |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Youssouf ![]() |
2018. augusztus 2.
20:45 |
Girondins de Bordeaux ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Kamano ![]() Koundé ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Akinyemi ![]() |
2018. július 26.
20:30 |
Željezničar Sarajevo ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Krpić ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Bogičević ![]() Sachetti ![]() |
2018. augusztus 2.
19:00 (20:00 EEST) |
Apóllon Lemeszú ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Papoulis ![]() ![]() ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Zec ![]() |
2018. július 26.
17:00 (18:00 EEST) |
Viitorul Constanța ![]() |
2–2 | ![]() |
---|---|---|
Drăguș ![]() ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Matavž ![]() Linssen ![]() |
2018. augusztus 2.
20:00 |
Vitesse ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Matavž ![]() Linssen ![]() Beerens ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Drăguș ![]() |
2018. július 26.
19:45 (20:45 FET) |
Dinama Breszt ![]() |
4–3 | ![]() |
---|---|---|
Filipović ![]() Savitski ![]() ![]() ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Manoussos ![]() Veretilo ![]() Koulouris ![]() |
2018. augusztus 2.
19:15 (20:15 EEST) |
Atrómitosz ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Manousos ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Nekhaychik ![]() |
2018. július 26.
21:45 |
Sevilla FC ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Navas ![]() Ben Yedder ![]() Sarabia ![]() Vázquez ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 2.
21:00 |
Újpest FC ![]() |
1–3 | ![]() |
---|---|---|
Zsótér ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Sarabia ![]() ![]() Muriel ![]() |
2018. július 26.
19:30 (20:30 FET) |
Sahcjor Szalihorszk ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Elis Bakaj ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Amaral ![]() |
2018. augusztus 2.
20:45 |
Lech Poznań ![]() |
3–1 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Gytkjær ![]() ![]() ![]() |
(1–0, 1–1, 2–1) Jegyzőkönyv |
Laptev ![]() |
2018. július 26.
20:45 (19:45 BST) |
Hibernian ![]() |
3–2 | ![]() |
---|---|---|
Ambrose ![]() Gray ![]() Kamberi ![]() |
(0–2) Jegyzőkönyv |
Kiriakopoulos ![]() ![]() |
2018. augusztus 2.
20:00 (21:00 EEST) |
Asztérasz Trípolisz ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Tsilianidis ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
McGinn ![]() |
2018. július 26.
20:00 |
KRC Genk ![]() |
5–0 | ![]() |
---|---|---|
Malinovskyi ![]() Pozuelo ![]() Trossard ![]() ![]() Dewaest ![]() |
(4–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 1.
18:00 |
Fola Esch ![]() |
1–4 | ![]() |
---|---|---|
Bensi ![]() |
(0–2) Jegyzőkönyv |
Zhegrova ![]() ![]() Heynen ![]() Gano ![]() |
2018. augusztus 2.
19:00 (20:00 EEST) |
FK Mariupol ![]() |
2–1 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Pikhalonok ![]() Fomin ![]() |
(0–0, 1–1, 2–1) Jegyzőkönyv |
Badji ![]() |
2018. augusztus 2.
18:00 (19:00 EEST) |
Szlavija Szofija ![]() |
2–3 | ![]() |
---|---|---|
Ivanov ![]() Yomov ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Jurić ![]() Caktaš ![]() ![]() |
3. selejtezőkör
szerkesztésA 3. selejtezőkör sorsolását 2018. július 23-án, 14 órakor tartották.[6]
3. selejtezőkör, kiemelés
szerkesztésA 3. selejtezőkörben 52 csapat vett részt. 13 csapat lépett be ebben a körben, 37 továbbjutó volt a 2. selejtezőkörből, valamint 2 csapat került át az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörének nem bajnoki ágának veszteseként. A csapatokat öt csoportra osztották. Négy csoportba 10 csapat, egy csoportba 12 csapat került. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.
- T: A 2. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
- BL: Az UEFA-bajnokok ligájából átkerülő csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
- A dőlt betűvel írt csapatok a 2. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, illetve a BL-ből estek ki, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.
1. csoport | 2. csoport | 3. csoport | |||
---|---|---|---|---|---|
Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt |
4. csoport | 5. csoport | ||||
Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | ||
3. selejtezőkör, párosítások
szerkesztés3. selejtezőkör, mérkőzések
szerkesztés2018. augusztus 16.
19:30 (20:30 IDT) |
Makkabi Tel-Aviv ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Micha ![]() Atar ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Voynov ![]() |
2018. augusztus 9.
19:00 (20:00 FET) |
Dinama Minszk ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Nikolić ![]() ![]() Khvashchynski ![]() Galović ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 16.
19:00 (20:00 MSK) |
Zenyit ![]() |
8–1 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Paredes ![]() Noboa ![]() Dzyuba ![]() ![]() ![]() Driussi ![]() Mak ![]() ![]() ![]() |
(1–0, 4–0, 4–1) Jegyzőkönyv |
Yahaya ![]() |
2018. augusztus 16.
17:30 (18:30 EEST) |
AÉK Lárnakasz ![]() |
5–0 | ![]() |
---|---|---|
Tričkovski ![]() ![]() ![]() Larena ![]() Florian ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 16.
20:45 (19:45 BST) |
Burnley FC ![]() |
1–0 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Cork ![]() |
(0–0, 0–0, 1–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 9.
20:30 (21:30 EEST) |
Zorja Luhanszk ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Karavayev ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Horta ![]() |
2018. augusztus 16.
21:30 (20:30 WEST) |
Sporting de Braga ![]() |
2–2 | ![]() |
---|---|---|
João Novais ![]() Horta ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Ratão ![]() Karavayev ![]() |
2018. augusztus 9.
18:00 (19:00 IDT) |
Hapóél Haifa ![]() |
1–4 | ![]() |
---|---|---|
Buzaglo ![]() |
(1–2) Jegyzőkönyv |
Hateboer ![]() Zapata ![]() Pašalić ![]() Barrow ![]() |
2018. augusztus 16.
20:15 |
Lech Poznań ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Cywka ![]() |
(0–2) Jegyzőkönyv |
Samatta ![]() Trossard ![]() |
2018. augusztus 9.
19:45 |
Nordsjælland ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Rasmussen ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Gomes ![]() Zakarić ![]() |
2018. augusztus 16.
20:30 |
Partizan ![]() |
3–2 | ![]() |
---|---|---|
N. R. Miletić ![]() Janković ![]() Marković ![]() |
(3–1) Jegyzőkönyv |
Olsen ![]() Amon ![]() |
2018. augusztus 16.
20:30 (21:30 EEST) |
FCSB ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Gnohéré ![]() ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Said ![]() |
2018. augusztus 16.
19:00 (20:00 EEST) |
Žalgiris Vilnius ![]() |
0–5 | ![]() |
---|---|---|
(0–3) Jegyzőkönyv |
Nolito ![]() ![]() Sarabia ![]() ![]() Arana ![]() |
2018. augusztus 16.
16:00 (20:00 ALMT) |
Kajrat Almati ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Eppel ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Nešpor ![]() Houska ![]() |
2018. augusztus 9.
21:05 |
Slovan Bratislava ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Bozhikov ![]() Barać ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Schwab ![]() |
2018. augusztus 16.
21:00 |
Rapid Wien ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Knasmüllner ![]() ![]() ![]() Murg ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 9.
19:00 (20:00 EEST) |
FK Mariupol ![]() |
1–3 | ![]() |
---|---|---|
Myshnyov ![]() |
(1–2) Jegyzőkönyv |
Laborde ![]() ![]() Tchouaméni ![]() |
2018. augusztus 16.
20:45 |
Girondins de Bordeaux ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Poundjé ![]() Sankharé ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Fomin ![]() |
2018. augusztus 9.
19:45 (20:45 EEST) |
CSZKA Szofija ![]() |
1–2 | ![]() |
---|---|---|
Maurides ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Vavro ![]() Kodro ![]() |
2018. augusztus 9.
20:00 (21:00 EEST) |
Olimbiakósz ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Christodoulopoulos ![]() ![]() Guerrero ![]() ![]() |
(3–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 16.
19:30 |
FC Luzern ![]() |
1–3 | ![]() |
---|---|---|
Demhasaj ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Christodoulopoulos ![]() ![]() Guerrero ![]() |
2018. augusztus 9.
20:45 (19:45 BST) |
Rangers ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Morelos ![]() Tavernier ![]() Coulibaly ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Viler ![]() |
2018. augusztus 16.
20:30 |
KAA Gent ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Awoniyi ![]() Yaremchuk ![]() David ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Pospíšil ![]() |
2018. augusztus 16.
20:00 |
Brøndby IF ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Kaiser ![]() Wilczek ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Glavčić ![]() |
2018. augusztus 9.
16:00 (19:00 YEKT) |
FK Ufa ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Igboun ![]() Oblyakov ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
O. Thill ![]() |
2018. augusztus 16.
19:00 |
Progrès Niederkorn ![]() |
2–2 | ![]() |
---|---|---|
Alikin ![]() De Almeida ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Paurević ![]() ![]() |
2018. augusztus 16.
19:45 |
LASK Linz ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
João Victor ![]() Frieser ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Negredo ![]() |
2018. augusztus 9.
19:00 (20:00 EEST) |
Apóllon Lemeszú ![]() |
4–0 | ![]() |
---|---|---|
Zelaya ![]() ![]() Marković ![]() Veretilo ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 16.
19:45 (20:45 FET) |
Dinama Breszt ![]() |
1–0 | ![]() |
---|---|---|
Nyakhaychyk ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 9.
18:30 |
RB Leipzig ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Konaté ![]() Cunha ![]() Poulsen ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Martić ![]() |
2018. augusztus 16.
18:30 (19:30 EEST) |
CS U Craiova ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Baicu ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Sabitzer ![]() |
Rájátszás
szerkesztésA rájátszás sorsolását 2018. július 23-án, 13:30-tól tartották.[6]
Rájátszás, kiemelés
szerkesztésA rájátszásban 26 csapat vett részt, mindannyian a 3. selejtezőkör továbbjutói. A csapatokat öt csoportra osztották. Két csoportba 8 csapat, egy csoportba 10 csapat került. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.
- T: A 3. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
- A dőlt betűvel írt csapatok az előselejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.
1. csoport | 2. csoport | 3. csoport | |||
---|---|---|---|---|---|
Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt | Kiemelt | Nem kiemelt |
Rájátszás, párosítások
szerkesztés1. csapat | Össz. | 2. csapat | 1. mérk. | 2. mérk. |
---|---|---|---|---|
Sigma Olomouc ![]() |
1. | ![]() |
0–1 | – |
Sarpsborg 08 ![]() |
4–3 | ![]() |
3–1 | 1–2 |
KAA Gent ![]() |
0–2 | ![]() |
0–0 | 0–2 |
Partizan ![]() |
1–4 | ![]() |
1–1 | 0–3 |
Rapid Wien ![]() |
4–3 | ![]() |
3–1 | 1–2 |
FC Basel ![]() |
3–3 (i.g.)[s4 1] | ![]() |
3–2 | 0–1 |
Rangers ![]() |
2–1 | ![]() |
1–0 | 1–1 |
Atalanta ![]() |
0–0 (t. 3–4) | ![]() |
0–0 | 0–0 (h.u.) |
Zenyit ![]() |
4–3 | ![]() |
3–1 | 1–2 |
AS Trenčín ![]() |
1–4 | ![]() |
1–1 | 0–3 |
KRC Genk ![]() |
9–4 | ![]() |
5–2 | 4–2 |
Olimbiakósz ![]() |
4–2 | ![]() |
3–1 | 1–1 |
Zorja Luhanszk ![]() |
2–3 | ![]() |
0–0 | 2–3 |
- ↑ A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.
Rájátszás, mérkőzések
szerkesztés2018. augusztus 30.
21:45 |
Sevilla FC ![]() |
3–0 | ![]() |
---|---|---|
Gonalons ![]() Nešpor ![]() Ben Yedder ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 23.
19:05 |
Sarpsborg 08 ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Heintz ![]() Lund Nielsen ![]() Mortensen ![]() |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Kjartansson ![]() |
2018. augusztus 30.
19:00 (20:00 IDT) |
Makkabi Tel-Aviv ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Atzili ![]() Atar ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Halvorsen ![]() |
2018. augusztus 30.
20:45 |
Girondins de Bordeaux ![]() |
2–0 | ![]() |
---|---|---|
Kamano ![]() Briand ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 30.
20:00 (21:00 TRT) |
Beşiktaş JK ![]() |
3–0 | ![]() |
---|---|---|
Pepe ![]() ![]() Özyakup ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 23.
20:30 |
Rapid Wien ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Knasmüllner ![]() Sonnleitner ![]() Schwab ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Gnohéré ![]() |
2018. augusztus 30.
20:30 (21:30 EEST) |
FCSB ![]() |
2–1 | ![]() |
---|---|---|
Gnohéré ![]() Roman ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Sonnleitner ![]() |
2018. augusztus 23.
20:00 |
FC Basel ![]() |
3–2 | ![]() |
---|---|---|
Van Wolfswinkel ![]() ![]() Cömert ![]() |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Maglica ![]() Papoulis ![]() |
2018. augusztus 30.
18:30 |
FC København ![]() |
0–0 (h. u.) | ![]() |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
||
Büntetőpárbaj | ||
Sotiriou ![]() Greguš ![]() Skov ![]() N'Doye ![]() Vavro ![]() |
4–3 | ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
2018. augusztus 23.
18:00 (19:00 MSK) |
Zenyit ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Dzyuba ![]() Zabolotny ![]() Mevlja ![]() |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Hestad ![]() |
2018. augusztus 30.
17:30 (18:30 EEST) |
AÉK Lárnakasz ![]() |
3–0 | ![]() |
---|---|---|
Giannou ![]() ![]() Acorán ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
2018. augusztus 23.
20:30 |
KRC Genk ![]() |
5–2 | ![]() |
---|---|---|
Samatta ![]() ![]() ![]() Trossard ![]() ![]() ![]() |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Hermannsson ![]() Wilczek ![]() |
2018. augusztus 30.
20:30 |
Brøndby IF ![]() |
2–4 | ![]() |
---|---|---|
Wilczek ![]() Larsson ![]() |
(1–2) Jegyzőkönyv |
Malinovskyi ![]() Ndongala ![]() Dewaest ![]() Samatta ![]() |
2018. augusztus 23.
20:00 (21:00 EEST) |
Olimbiakósz ![]() |
3–1 | ![]() |
---|---|---|
Fortounis ![]() ![]() Bouchalakis ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Wood ![]() |
2018. augusztus 30.
20:45 (19:45 BST) |
Burnley FC ![]() |
1–1 | ![]() |
---|---|---|
Vydra ![]() |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Podence ![]() |
2018. augusztus 30.
18:30 |
RB Leipzig ![]() |
3–2 | ![]() |
---|---|---|
Matheus Cunha ![]() Augustin ![]() Forsberg ![]() |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Rafael Ratão ![]() Hordiyenko ![]() |
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b „2018/19 Europa League match and draw calendar”, Union of European Football Associations, 2018. január 9. (Hozzáférés: 2018. január 9.)
- ↑ a b c Regulations of the UEFA Europa League 2018/19. UEFA.com, 2018. február 25.
- ↑ UEFA Europa League preliminary round draw. UEFA.com
- ↑ a b UEFA Europa League first and second qualifying round main path draws. UEFA.com
- ↑ https://a1.ro/news/sport/arbitrul-marius-avram-scos-cu-targa-de-pe-teren-la-un-meci-din-europa-id785197.html
- ↑ a b UEFA Europa League third qualifying round draw. UEFA.com