2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája

A 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája a második UEFA Nemzetek Ligája lesz, amely az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna, amelyen az UEFA-tagsággal rendelkező 55 ország felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjai vehetnek részt.[1] A csoportkör mérkőzéseit 2020 szeptemberétől novemberig játsszák, az egyenes kieséses szakaszt 2021 júniusában, az osztályozókat 2022 márciusában.[2] A címvédő a portugál válogatott.

2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája
Adatok
DátumCsoportkör:
2020. szeptember 3. – november 18.
Egyenes kieséses szakasz:
2021. június 2–6.
Osztályozó:
2022. március 24–29.
Csapatok55 (1 szövetségből)

Címvédő Portugália

 ← 2018–20192022–2023 → 

LebonyolításSzerkesztés

2019. szeptember 24-én az UEFA bejelentette, hogy a Nemzetek Ligája formátumát módosítja a 2020–21-es kiírástól.[3][4]

Az 55 UEFA-tagország nemzeti válogatottjait négy ligára osztják, az A, B és C ligákban 16 csapat, ezeken belül négy csoportban, egyenként négy csapat fog szerepelni. A D ligában 7 csapat vesz részt, amelyet két csoportra osztanak, az egyikben négy, a másikba három csapat szerepel. A csapatok a 2018–2019-es kiírás összesített rangsora alapján kerültek az egyes ligákba. Mindegyik csapat hat mérkőzést játszik a csoportjában, kivéve a D liga egyik csoportját, amelyben csak négyet. A csapatok oda-visszavágós körmérkőzést játszanak dupla játéknapokon 2020 szeptemberében, októberében és novemberében. Ez a formátum biztosítja, hogy szinte minden csoportban az azonos csoportba tartozó csapatok egyszerre játsszák az utolsó mérkőzéseiket. A csoportkör mérkőzéseinek száma 138-ról 162-re növekedett, és csökken a barátságos mérkőzések száma is.[5][6]

Az A liga négy csoportjának győztese jut be a 2021 júniusában rendezendő egyenes kieséses szakaszba, ahol négy mérkőzés lesz: két elődöntő, a bronzmérkőzés és a döntő. Az elődöntők párosítását, valamint a bronzmérkőzés és a döntő hivatalos pályaválasztóját sorsolással döntik el. A négyes döntő helyszínét a négy továbbjutó csapat közül választják ki. Az A liga győztese nyeri az UEFA Nemzetek Ligáját. A videobírót (VAR) az egyenes kieséses szakaszban alkalmazzák.[7]

A csapatok a helyezések alapján feljutnak, illetve kiesnek a magasabb, illetve az alacsonyabb ligába. Három ligából, a B, C és D ligákból a csoportgyőztesek feljutnak, míg az A és B ligákban a csoportutolsók kiesnek. Miután a C ligában négy csoport van, a D ligában pedig kettő, ezért a C ligában a kieső két csapatot osztályozóval döntik el 2022 márciusában. Az összesített rangsor alapján a C liga utolsó négy helyezettje közül az első helyen rangsorolt játszik a negyedik helyen rangsorolttal és a második helyen rangsorolt a harmadik helyen rangsorolttal. A két párosítás győztesét oda-visszavágós rendszerben döntik el (a magasabban rangsorolt játszik hazai pályán a második mérkőzésen). A több gólt szerzett csapat nyer és marad a C ligában, a vesztes kiesik a D ligába. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen, akkor az idegenben több gólt szerző csapat nyer. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos, akkor 2×15 perces hosszabbítás következik a második mérkőzés rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2×15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerez mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő, akkor a vendég csapat nyer idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra kerül sor.[2]

Rangsorolás a csoportbanSzerkesztés

Ha két vagy több csapat azonos pontszámmal áll egy csoportban, a sorrendet a következő pontok alapján határozták meg:[2]

  1. több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
  2. jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
  3. több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
  4. több idegenben szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken;
  5. Ha az 1–4. pontok alapján a csapatok továbbra is azonosan állnak, akkor az 1–4. pontokat újra alkalmazni kell ameddig a sorrend nem dönthető el.[a 1] Ha ez sem dönt, akkor a 6–10. pontok döntenek a sorrendről;
  6. jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen;
  7. több szerzett gól az összes mérkőzésen;
  8. több idegenben szerzett gól az összes mérkőzésen;
  9. több győzelem az összes mérkőzésen;
  10. több idegenben szerzett győzelem az összes mérkőzésen;
  11. alacsonyabb Fair Play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap);
  12. jobb helyezés a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája kiemelésekor.
Megjegyzés
  1. Ha két vagy több csapat azonos pontszámmal áll, akkor az 1–4. pontokat alkalmazzák. Ezt követően több csapatnak eldönthető a sorrendje, de nem biztos, hogy mindegyiknek. Ha például három csapat áll azonos pontszámmal, és az első négy pont alapján csak az egyik csapat helyezését lehet eldönteni, akkor a másik kettő még azonosan áll. Ebben az esetben a maradék két csapatra nézve újra az 1. ponttól kezdve kell eldönteni a helyezésüket.

Rangsorolás a ligábanSzerkesztés

A csapatok ligában elfoglalt helyezéseit a következő pontok alapján határozták meg:[2]

  1. helyezés a csoportban;
  2. magasabb pontszám;
  3. jobb gólkülönbség;
  4. több szerzett gól;
  5. több idegenben szerzett gól;
  6. több győzelem;
  7. több idegenben szerzett győzelem;
  8. alacsonyabb Fair Play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap);
  9. jobb helyezés a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája kiemelésekor.

A D ligában lévő csapatok rangsorolásához a D1 csoportban a negyedik helyezettek elleni eredményeket nem kell figyelembe venni.[2]

A Nemzetek Ligája döntője után az első négy csapat esetében a következő lesz a sorrend:[2]

  1. A döntő győztese az 1. helyezett
  2. A döntő vesztese a 2. helyezett
  3. A bronzmérkőzés győztese a 3. helyezett
  4. A bronzmérkőzés vesztese a 4. helyezett

Összesített rangsorolásSzerkesztés

Az összesített rangsorolást a következők alapján állapítják meg:[2]

  1. Az A liga 16 csapata az 1–16. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint.
  2. A B liga 16 csapata a 17–32. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint.
  3. A C liga 16 csapata a 33–48. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint.
  4. A D liga 7 csapata a 49–55. helyezést kapja, a ligában elfoglalt helyezése szerint.

2022-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőjeSzerkesztés

A Nemzetek Ligáját részben összekapcsolták a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjével.[8][9][10] A világbajnokság selejtezőjéből a 10 csoportgyőztes közvetlenül kijut a világbajnokságra. A 10 második helyezetthez csatlakozik az UEFA Nemzetek Ligájából az összesített rangsor alapján az a két legjobb csoportgyőztes, amely nem jutott ki a világbajnokságra vagy nem jutott be a második fordulóba. A 12 csapatot három ágra sorsolják, áganként négy csapatot. Az ágak egyenként két elődöntőből és egy döntőből állnak, mindegyik mérkőzésre a hazai pályán játszó csapatot sorsolják. A három ág győztese kijut a világbajnokságra.[2]

NaptárSzerkesztés

A 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának naptára:[11][2]

Szakasz Forduló Dátum
Csoportkör 1. játéknap 2020. szeptember 3–5.
2. játéknap 2020. szeptember 6–8.
3. játéknap 2020. október 8–10.
4. játéknap 2020. október 11–13.
5. játéknap 2020. november 12–14.
6. játéknap 2020. november 15–17.
Egyenes kieséses szakasz Elődöntők 2021. október 6–7.
Bronzmérkőzés 2021. október 10.
Döntő
Osztályozó 1. mérkőzés 2022. március 24–25.
2. mérkőzés 2022. március 28–29.

A C liga osztályozóit ugyanazon a napon játszanák, mint a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai pótselejtezőit. Ha egy vagy több csapat az osztályozón és a európai pótselejtezőn is részt vehetne, akkor az osztályozók mérkőzéseit nem rendezik meg, és ekkor a C liga 47., és 48. helyezettjei automatikusan kiesnek a D ligába.[2]

CsapatokSzerkesztés

 
  Az A liga résztvevői
  A B liga résztvevői
  A C liga résztvevői
  A D liga résztvevői

Az UEFA mind az 55 tagországa részt vesz a sorozatban. A formátum változása miatt egy csapat sem esett ki a 2018–2019-es kiírás után. Azonban a C és D liga csoportgyőztesei és második helyezettjei, valamint a D liga legjobb harmadik helyezettje feljutottak.[11]

A 2020–2021-es kiíráshoz a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája összesített rangsorát vették alapul, kisebb módosítással: azok a csapatok, amelyek eredetileg kiestek az előző kiírásban hátrébb vannak, mint azok a csapatok, amelyek eredetileg feljutottak.[12] Ez alapján történt a kiemelés a csoportkör sorsolásához.[2]

Magyarázat
  Eredetileg feljutott az előző kiírás után (a formátum változása előtt)
  Eredetileg kiesett az előző kiírás után (maradt a formátum változása után)
 * Feljutott a formátum változása után
A liga
Kalap Csapat Előző Hely.
1   Portugália (címvédő) 1.
  Hollandia 2.
  Anglia 3.
  Svájc 4.
2   Belgium 5.
  Franciaország 6.
  Spanyolország 7.
  Olaszország 8.
3   Bosznia-Hercegovina   9.
  Ukrajna   10.
  Dánia   11.
  Svédország   12.
4   Horvátország   13.
  Lengyelország   14.
  Németország   15.
  Izland   16.
B liga
Kalap Csapat Előző Hely.
1   Oroszország 17.
  Ausztria 18.
  Wales 19.
  Csehország 20.
2   Skócia   21.
  Norvégia   22.
  Szerbia   23.
  Finnország   24.
3   Szlovákia   25.
  Törökország   26.
  Írország   27.
  Észak-Írország   28.
4   Bulgária  * 29.
  Izrael  * 30.
  Magyarország  * 31.
  Románia  * 32.
C liga
Kalap Csapat Előző Hely.
1   Görögország 33.
  Albánia 34.
  Montenegró 35.
  Grúzia   36.
2   Észak-Macedónia   37.
  Koszovó   38.
  Fehéroroszország   39.
  Ciprus   40.
3   Észtország   41.
  Szlovénia   42.
  Litvánia   43.
  Luxemburg  * 44.
4   Örményország  * 45.
  Azerbajdzsán  * 46.
  Kazahsztán  * 47.
  Moldova  * 48.
D liga
Kalap Csapat Hely.
1   Gibraltár 49.
  Feröer 50.
  Lettország 51.
  Liechtenstein 52.
2   Andorra 53.
  Málta 54.
  San Marino 55.

A csoportkör sorsolását 2020. március 3-án tartották Amszterdamban, Hollandiában.[11]

A ligaSzerkesztés

1. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés        
1.   Olaszország 6 3 3 0 7 2 +5 12 Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe 1–1 2–0 1–1
2.   Hollandia 6 3 2 1 7 4 +3 11 0–1 1–0 3–1
3.   Lengyelország 6 2 1 3 6 6 0 7 0–0 1–2 3–0
4.   Bosznia-Hercegovina 6 0 2 4 3 11 −8 2 Kiesett a B ligába 0–2 0–0 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

2. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés        
1.   Belgium 6 5 0 1 16 6 +10 15 Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe 4–2 2–0 5–1
2.   Dánia 6 3 1 2 8 7 +1 10[m 1] 0–2 0–0 2–1
3.   Anglia 6 3 1 2 7 4 +3 10[m 1] 2–1 0–1 4–0
4.   Izland 6 0 0 6 3 17 −14 0 Kiesett a B ligába 1–2 0–3 0–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. a b Egymás elleni pontok: Dánia 4, Anglia 1.

3. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés        
1.   Franciaország 6 5 1 0 12 5 +7 16 Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe 0–0 4–2 4–2
2.   Portugália 6 4 1 1 12 4 +8 13 0–1 4–1 3–0
3.   Horvátország 6 1 0 5 9 16 −7 3 1–2 2–3 2–1
4.   Svédország 6 1 0 5 5 13 −8 3 Kiesett a B ligába 0–1 0–2 2–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

4. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés        
1.   Spanyolország 6 3 2 1 13 3 +10 11 Továbbjutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe 6–0 4–0 1–0
2.   Németország 6 2 3 1 10 13 −3 9 1–1 3–1 3–3
3.   Ukrajna 5 2 0 3 5 10 −5 6 1–0 1–2 2–1
4.   Svájc 5 0 3 2 6 8 −2 3 Kiesett a B ligába 1–1 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

Egyenes kieséses szakaszSzerkesztés

Az egyenes kieséses szakaszban a Nemzetek Ligája A ligájának négy csoportgyőztese vesz részt. Az egyenes kieséses szakasz 4 mérkőzésből állt: két elődöntő, a bronzmérkőzés és a döntő. Az elődöntők párosítását, valamint a bronzmérkőzés és a döntő hivatalos pályaválasztóját sorsolják.

Elődöntők Döntő
október 6.
   
 
 
október 10.
   
 
Bronzmérkőzés
október 7. október 10.
   
     


ElődöntőkSzerkesztés

2021. október 6.
   


2021. október 7.
   

BronzmérkőzésSzerkesztés

2021. október 10.
   

DöntőSzerkesztés

2021. október 10.
   

B ligaSzerkesztés

1. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés        
1.   Ausztria 6 4 1 1 9 6 +3 13 Feljutott az A ligába 1–1 2–3 2–1
2.   Norvégia 6 3 1 2 12 7 +5 10 1–2 4–0 1–0
3.   Románia 6 2 2 2 8 9 −1 8 0–1 3–0[m 1] 1–1
4.   Észak-Írország 6 0 2 4 4 11 −7 2 Kiesett a C ligába 0–1 1–5 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. A Románia–Norvégia mérkőzést törölték és Románia 3–0 arányú megállapított eredménnyel nyerte, miután Norvégiának a csapatban talált koronavírusos eset miatt a norvég hatóságok megtiltották az utazást Romániába.

2. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés        
1.   Csehország 6 4 0 2 9 5 +4 12 Feljutott az A ligába 1–2 1–0 2–0
2.   Skócia 6 3 1 2 5 4 +1 10 1–0 1–1 1–0
3.   Izrael 6 2 2 2 7 7 0 8 1–2 1–0 1–1
4.   Szlovákia 6 1 1 4 5 10 −5 4 Kiesett a C ligába 1–3 1–0 2–3
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

3. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés        
1.   Magyarország 6 3 2 1 7 4 +3 11 Feljutott az A ligába 2–3 1–1 2–0
2.   Oroszország 6 2 2 2 9 12 −3 8 0–0 3–1 1–1
3.   Szerbia 6 1 3 2 9 7 +2 6 0–1 5–0 0–0
4.   Törökország 6 1 3 2 6 8 −2 6 Kiesett a C ligába 0–1 3–2 2–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

4. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy kiesés        
1.   Wales 6 5 1 0 7 1 +6 16 Feljutott az A ligába 3–1 1–0 1–0
2.   Finnország 6 4 0 2 7 5 +2 12 0–1 1–0 2–0
3.   Írország 6 0 3 3 1 4 −3 3 0–0 0–1 0–0
4.   Bulgária 6 0 2 4 2 7 −5 2 Kiesett a C ligába 0–1 1–2 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

C ligaSzerkesztés

1. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy továbbjutás        
1.   Montenegró 6 4 1 1 10 2 +8 13 Feljutott a B ligába 1–2 2–0 4–0
2.   Luxemburg 6 3 1 2 7 5 +2 10 0–1 0–0 2–0
3.   Azerbajdzsán 6 1 3 2 2 4 −2 6 0–0 1–2 0–0
4.   Ciprus 6 1 1 4 2 10 −8 4 Osztályozót játszik 0–2 2–1 0–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

2. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy továbbjutás        
1.   Örményország 6 3 2 1 9 6 +3 11 Feljutott a B ligába 1–0 2–2 2–0
2.   Észak-Macedónia 6 2 3 1 9 8 +1 9 2–1 1–1 1–1
3.   Grúzia 6 1 4 1 6 6 0 7 1–2 1–1 0–0
4.   Észtország 6 0 3 3 5 9 −4 3 Osztályozót játszik 1–1 3–3 0–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

3. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy továbbjutás        
1.   Szlovénia 6 4 2 0 8 1 +7 14 Feljutott a B ligába 0–0 2–1 1–0
2.   Görögország 6 3 3 0 6 1 +5 12 0–0 0–0 2–0
3.   Koszovó 6 1 2 3 4 6 −2 5 0–1 1–2 1–0
4.   Moldova 6 0 1 5 1 11 −10 1 Osztályozót játszik 0–4 0–2 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

4. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás vagy továbbjutás        
1.   Albánia 6 3 2 1 8 4 +4 11 Feljutott a B ligába 3–2 0–1 3–1
2.   Fehéroroszország 6 3 1 2 10 8 +2 10 0–2 2–0 2–0
3.   Litvánia 6 2 2 2 5 7 −2 8 0–0 2–2 0–2
4.   Kazahsztán 6 1 1 4 5 9 −4 4 Osztályozót játszik 0–0 1–2 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

D ligaSzerkesztés

1. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Feljutás        
1.   Feröer 6 3 3 0 9 5 +4 12 Feljut a C ligába 3–2 1–1 2–0
2.   Málta 6 2 3 1 8 6 +2 9 1–1 1–1 3–1
3.   Lettország 6 1 4 1 8 4 +4 7 1–1 0–1 0–0
4.   Andorra 6 0 2 4 1 11 −10 2 0–1 0–0 0–5
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

2. csoportSzerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P      
1.   Gibraltár 4 2 2 0 3 1 +2 8 Feljut a C ligába 1–1 1–0
2.   Liechtenstein 4 1 2 1 3 2 +1 5 0–1 0–0
3.   San Marino 4 0 2 2 0 3 −3 2 0–0 0–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

Összesített rangsorSzerkesztés

A 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának végeredménye:

A liga B liga
Hely. Csapat M P
1–4.   Franciaország 6 16
1–4.   Belgium 6 15
1–4.   Olaszország 6 12
1–4.   Spanyolország 6 11
5.   Portugália 6 13
6.   Hollandia 6 11
7.   Dánia 6 10
8.   Németország 6 9
9.   Anglia 6 10
10.   Lengyelország 6 7
11.   Ukrajna 5 6
12.   Horvátország 6 3
13.   Svájc 5 3
14.   Svédország 6 3
15.   Bosznia-Hercegovina 6 2
16.   Izland 6 0
Forrás: UEFA
Hely. Csapat M P
17.   Wales 6 16
18.   Ausztria 6 13
19.   Csehország 6 12
20.   Magyarország 6 11
21.   Finnország 6 12
22.   Norvégia 6 10
23.   Skócia 6 10
24.   Oroszország 6 8
25.   Izrael 6 8
26.   Románia 6 8
27.   Szerbia 6 6
28.   Írország 6 3
29.   Törökország 6 6
30.   Szlovákia 6 4
31.   Bulgária 6 2
32.   Észak-Írország 6 2
Forrás: UEFA
C liga D liga
Hely. Csapat M P
33.   Szlovénia 6 14
34.   Montenegró 6 13
35.   Albánia 6 11
36.   Örményország 6 11
37.   Görögország 6 12
38.   Fehéroroszország 6 10
39.   Luxemburg 6 10
40.   Észak-Macedónia 6 9
41.   Litvánia 6 8
42.   Grúzia 6 7
43.   Azerbajdzsán 6 6
44.   Koszovó 6 5
45.   Kazahsztán 6 4
46.   Ciprus 6 4
47.   Észtország 6 3
48.   Moldova 6 1
Forrás: UEFA
Hely. Csapat M P
49.   Gibraltár 4 8
50.   Feröer 4 6
51.   Liechtenstein 4 5
52.   Málta 4 5
53.   Lettország 4 3
54.   San Marino 4 2
55.   Andorra 6 2
Forrás: UEFA

MegjegyzésekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. UEFA Nations League receives associations' green light. UEFA, 2014. március 27.
  2. a b c d e f g h i j k Regulations of the UEFA Nations League, 2020/21 (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2019. október 13.)
  3. Format change for 2020/21 UEFA Nations League”, Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 24.) 
  4. NL: a magyar válogatott felkerült a második vonalba”, nemzetisport.hu, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 25.) 
  5. UEFA Nations League: all you need to know”, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 24.) 
  6. What is the UEFA Nations League?”, Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 24.) 
  7. VAR to be introduced in 2019/20 UEFA Champions League”, Union of European Football Associations, 2018. szeptember 27. (Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 27.) 
  8. UEFA Nations League format and schedule approved. UEFA.com, 2014. december 4.
  9. UEFA plots 2022 World Cup qualifying path via Nations League”, 2019. június 4. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 26.) 
  10. UEFA Executive Committee agenda for Nyon meeting”, Union of European Football Associations, 2019. november 27. (Hozzáférés ideje: 2019. november 28.) 
  11. a b c How the 2020/21 UEFA Nations League will line up”, Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 24.) 
  12. UEFA Nations League 2021/21 overall ranking (PDF). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2019. szeptember 24. (Hozzáférés: 2019. szeptember 24.)