2020-as FIA Formula–2 szezon

25. Formula–2-es szezon
2020-as GP2-szezon
Előző: 2019-es FIA Formula–2 szezon
Következő: 2021-es FIA Formula–2 szezon
Egyéni világbajnok: Német Mick Schumacher 215 pont
Konstruktőri világbajnok: Olasz Prema Powerteam 386 pont
A sorozat logója

A 2020-as FIA Formula–2 bajnokság a sorozat negyedik versenyszezonja volt. A Formula–1 betétfutamaként bonyolították le. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szankcionálta. A bajnokság eredetileg március 21-én kezdődött volna meg a Bahrain International Circuit aszfaltcsíkján és november 29-én ért volna véget a Yas Marina Circuit versenypályán,[1] azonban a koronavírus-járvány miatt a versenynaptár összetétele jelentősen megváltozott. Ennek értelmében a szezon július 4-én indult el a Red Bull Ringen,[2] és december 6-án ért véget Bahreinben.

Mick Schumacher, a sorozat 2020-as bajnoka

Az egyéni címvédő Nyck de Vries a Formula–E bajnokságban folytatta pályafutását.[3] A bajnokságot Mick Schumacher nyerte, a konstruktőrök közt pedig a Prema Racing győzedelmeskedett a pontversenyben.[4]

Tesztek szerkesztés

Szezon előtt szerkesztés

A szezon előtti kollektív teszteket március 1. és március 3.-a között tartották a Bahrain International Circuit versenypályán.[5]

Dátum Helyszín Pálya Pályarajz Leggyorsabb versenyző Csapat Idő
március 1.   Szahír, Bahrein Bahrain International Circuit     Pedro Piquet   Charouz Racing System 1:41.877[6]
március 2.   Jehan Daruvala   Prema Racing 1:41.260[7]
március 3.   Luca Ghiotto   Hitech Grand Prix 1:41.252[8]

Szezon után szerkesztés

A szezon utáni teszteket december 8. és december 10.-e között tartják a Bahrain International Circuit versenypályán.[15]

Dátum Helyszín Pálya Pályarajz Leggyorsabb versenyző Csapat Idő
december 8.   Szahír, Bahrein Bahrain International Circuit     Jehan Daruvala   Carlin 1:41.848[16]
december 9.   Jehan Daruvala   Carlin 1:41.686[17]
december 10.   Louis Delétraz   MP Motorsport 1:41.872[18]

Csapatok és versenyzők szerkesztés

Az alábbi csapatok és versenyzők vettek részt a bajnokságban. Minden nevező a Dallara F2 2018-as modelljével és a Mecachrome V6-os turbómotorjával teljesítette a kiírást. A sorozat hivatalos gumibeszállítója az olasz Pirelli volt. A rajtszámokat pedig mindig az előző év konstruktőri tabelláján elért helyezések alapján adták ki. Ennek megfelelően a DAMS kapta az 1–2-es, míg egy új csapat, a Hitech Grand Prix a 24–25-ös leosztást. Ettől a szezontól kezdve senki nem vehette igénybe a 19-es számot, ugyanis azt visszavonultatták Anthoine Hubert tiszteletére,[19] a 13-ast pedig alapból nem adják ki.

Csapat Rajtszám Versenyző Forduló
  DAMS 1   Sean Gelael[20] 1–6, 11–12
  Jüri Vips[21][22] 7–10
2   Dan Ticktum[23] Összes
  UNI-Virtuosi Racing 3   Csou Kuan-jü[24] Összes
4   Callum Ilott[25] Összes
  ART Grand Prix 5   Marcus Armstrong[25] Összes
6   Christian Lundgaard[24] Összes
  Carlin 7   Cunoda Júki[26] Összes
8   Jehan Daruvala[27] Összes
  Campos Racing 9   Jack Aitken[28] 1–11
  Ralph Boschung[29][30] 12
10   Guilherme Samaia[28] Összes
  Charouz Racing System[A] 11   Louis Delétraz[31] Összes
12   Pedro Piquet[32] Összes
  MP Motorsport 14   Macusita Nobuharu[33] 1–9
  Giuliano Alesi[34] 10–12
15   Felipe Drugovich[35] Összes
  BWT HWA Racelab[36] 16   Artyom Markelov[37] Összes
17   Giuliano Alesi[38] 1–9
  Jake Hughes[39] 10
  Théo Pourchaire[40] 11–12
  Prema Racing 20   Mick Schumacher[41] Összes
21   Robert Svarcman[42] Összes
  Trident 22   Roy Nissany[43] Összes
23   Szató Marino[44] Összes
  Hitech Grand Prix[45] 24   Nyikita Mazepin[46] Összes
25   Luca Ghiotto[46] Összes
Forrás:[47]

Átigazolások szerkesztés

Csapatváltások szerkesztés

Újonc pilóták szerkesztés

Visszatérő pilóták szerkesztés

Távozó pilóták szerkesztés

Versenyzőcserék szerkesztés

Csapat Eredeti versenyző Helyettes versenyző Fordulók Helyettesítés oka Forrás
Szezon közben
  DAMS   Sean Gelael   Jüri Vips 7–10 gerincproblémák[66] [21][22]
  BWT HWA Racelab   Giuliano Alesi   Jake Hughes 10 egyéb okok [39]
  Théo Pourchaire 11–12 [67]
  MP Motorsport   Macusita Nobuharu   Giuliano Alesi 10–12 szerződésbontás [34]
  Campos Racing   Jack Aitken   Ralph Boschung 12 Formula–1-ben való részvétel [29][30]

Újonc csapatok szerkesztés

Távozó csapatok szerkesztés

Szabályváltozások szerkesztés

  • A csapatok a szezontól kezdődően 18 colos gumikkal versenyeztek.[71] Ezzel segítették a Pirelli munkáját, miután a Formula–1-es csapatok is ezeket a gumikat használják a 2021-es szezontól az FIA tervei szerint.[72]

Versenynaptár szerkesztés

2019. szeptember 17-én az FIA közzétette az eredeti Formula–2-es versenynaptárat,[73] amelyet aztán többször is módosítani kellett.[2]

Forduló Helyszín Főfutam Sprintfutam Pályarajz
1   Red Bull Ring, Spielberg Július 4. Július 5.  
2 Július 11. Július 12.
3   Hungaroring, Mogyoród Július 18. Július 19.  
4   Silverstone Circuit, Silverstone Augusztus 1. Augusztus 2.  
5 Augusztus 8. Augusztus 9.
6   Circuit de Barcelona-Catalunya, Montmeló Augusztus 15. Augusztus 16.  
7   Circuit de Spa-Francorchamps, Stavelot Augusztus 29. Augusztus 30.  
8   Autodromo Nazionale di Monza, Monza Szeptember 5. Szeptember 6.  
9   Mugello Circuit, Scarperia[74] Szeptember 12. Szeptember 13.  
10   Sochi Autodrom, Szocsi Szeptember 26. Szeptember 27.  
11   Bahrain International Circuit, Szahír
(Grand Prix Circuit)
November 28. November 29.  
12   Bahrain International Circuit, Szahír
(Outer Circuit)
[75]
December 5. December 6.  
Forrás:[76]

Az alábbi versenyek törlésre kerültek a koronavírus-járvány miatt.

Helyszín Eredeti dátum Pályarajz
  Circuit Zandvoort, Zandvoort Május 2–3.  
  Circuit de Monaco, Monte-Carlo Május 22–23.  
  Baku City Circuit, Baku Június 6–7.  
  Yas Marina Circuit, Abu-Dzabi November 28–29.  

Változások szerkesztés

  • Mivel a koronavírus-járvány következtében több verseny elhalasztásra vagy törlésre került, ezért a bajnokság a szokásoktól eltérően nem mindenhol rendez két futamot.
  • 2020 júniusában A Formula–1 bejelentette a módosított versenynaptárát, amelyet a kísérőszériák is követtek.[2] Ennek megfelelően Ausztriában és Nagy-Britanniában például négyszer is pályára gurul a mezőny.
  • 2020. július 10-én a Formula–1 bejelentette a mugellói és szocsi versenypálya érkezését, a Formula–2 azonban csak az olasz aszfaltcsík érkezését erősítette meg.[74]
  • 2020. július 29-én bejelentették, hogy a mezőny mégis elutazik az oroszországi helyszínre.[77]
  • 2020. augusztus 25-én a Formula–1 után nem sokkal a Formula–2 is ismertette a végleges versnaptárát, amiben az utolsó forduló egy dupla hétvégével fog zárulni, Bahrainben, két különböző vonalvezetésen.[78]

Eredmények szerkesztés

Összefoglaló szerkesztés

Forduló Helyszín Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes Listavezető Előny Forrás
Versenyző Csapat
1 F   Red Bull Ring   Csou Kuan-jü   Csou Kuan-jü[a]   Callum Ilott   UNI-Virtuosi Racing   Callum Ilott 4 [79]
S   Felipe Drugovich   Felipe Drugovich   MP Motorsport [80]
2 F   Red Bull Ring   Cunoda Júki   Roy Nissany[b]   Robert Svarcman   Prema Racing   Robert Svarcman 5 [81]
S   Roy Nissany[c]   Christian Lundgaard   ART Grand Prix [82]
3 F   Hungaroring   Callum Ilott   Nyikita Mazepin   Robert Svarcman   Prema Racing 18 [83]
S   Csou Kuan-jü   Luca Ghiotto   Hitech Grand Prix [84]
4 F   Silverstone Circuit   Felipe Drugovich   Csou Kuan-jü   Nyikita Mazepin   Hitech Grand Prix 8 [85]
S   Christian Lundgaard   Dan Ticktum   DAMS [86]
5 F   Silverstone Circuit   Callum Ilott   Jehan Daruvala[d]   Callum Ilott   UNI-Virtuosi Racing   Callum Ilott 19 [87]
S   Christian Lundgaard[e]   Cunoda Júki   Carlin [88]
6 F   Circuit de Barcelona-Catalunya   Callum Ilott   Macusita Nobuharu   Macusita Nobuharu   MP Motorsport 18 [89]
S   Giuliano Alesi[f]   Felipe Drugovich   MP Motorsport [90]
7 F   Circuit de Spa-Francorchamps   Cunoda Júki   Robert Svarcman   Cunoda Júki[g]   Carlin   Robert Svarcman 10 [91]
S   Jack Aitken[h]   Robert Svarcman   Prema Racing [92]
8 F   Autodromo Nazionale di Monza   Callum Ilott   Luca Ghiotto   Mick Schumacher   Prema Racing   Callum Ilott 6
S   Cunoda Júki[i]   Callum Ilott   UNI-Virtuosi Racing
9 F   Mugello Circuit   Christian Lundgaard   Csou Kuan-jü[j]   Nyikita Mazepin   Hitech Grand Prix   Mick Schumacher 8
S   Dan Ticktum[k]   Christian Lundgaard   ART Grand Prix
10 F   Sochi Autodrom   Cunoda Júki   Louis Delétraz[l]   Mick Schumacher   Prema Racing 22
S   Nyikita Mazepin   Csou Kuan-jü   UNI-Virtuosi Racing
11 F   Bahrain International Circuit   Callum Ilott   Luca Ghiotto[m]   Felipe Drugovich   MP Motorsport 14
S   Louis Delétraz   Robert Svarcman   Prema Racing
12 F   Bahrain International Circuit   Cunoda Júki   Mick Schumacher   Cunoda Júki   Carlin 14
S   Mick Schumacher[n]   Jehan Daruvala   Carlin

Pontrendszer szerkesztés

Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10.  Pole LK
Főverseny 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 4 2
Sprintverseny 15 12 10 8 6 4 2 1

Versenyzők szerkesztés

Helyezés Versenyző AUT1
 
AUT2
 
HUN
 
GBR1
 
GBR2
 
ESP
 
BEL
 
ITA
 
MUG
 
RUS
 
BHR1
 
BHR2
 
Pont
1.   Mick Schumacher 11 7 4 Ki 3 3 9 14 7 2 6 3 3 2 1 3 5 4 1 3 4 7 6 18 215
2.   Callum Ilott 1 9 5 5 8 2 5 Ki 1 6 5 8 10 Ki 6 1 12 6 3 7 2 16 5 10 201
3.   Cunoda Júki 18 11 2 Ki 16 18 3 Ki 6 1 4 4 1 9 4 Hn 16 19 2 6 6 15 1 2 200
4.   Robert Svarcman 3 4 1 Ki 1 4 14 13 8 13 2 13 5 1 9 5 Ki 9 11 10 8 1 4 5 177
5.   Nyikita Mazepin 14 10 14 8 2 5 1 5 4 8 13 6 2 4 Ki 8 1 18 7 2 5 2 9 9 164
6.   Csou Kuan-jü 17 14 3 4 10 8 2 9 9 5 3 14 7 3 5 Hn Ki 5 8 1 14 5 2 4 151,5
7.   Christian Lundgaard 4 5 6 1 Ki 13 4 2 2 21 11 11 17 7 3 2 6 1 Ki 13 19 6 21 12 149
8.   Louis Delétraz 7 2 19 12 7 6 6 3 5 4 10 9 4 6 8 4 3 2 18 17 16 3 12 13 134
9.   Felipe Drugovich 8 1 13 13 5 16 7 6 10 12 7 1 Kiz 13 16 Ki 4 15 Ki 20 1 8 3 8 121
10.   Luca Ghiotto Ni Ki 11 10 4 1 17 19† 13 10 8 2 9 5 2 15 2 Ki 4 5 12 Ki 16 7 106
11.   Dan Ticktum 5 3 8 2 9 Hn 8 1 15 7 9 10 6 10 7 Kiz 17 17 10 8 9 12 8 3 98,5
12.   Jehan Daruvala 12 16 12 9 6 7 12 4 12 9 17 17 19 16 10 6 10 7 5 11 3 Ki 7 1 72
13.   Marcus Armstrong 2 Ki 7 3 Ki 9 16 10 14 14 Ki 15 15 Ki 14 18 9 11 9 14 7 4 11 14 52
14.   Jack Aitken 15 8 9 6 13 19 13 8 3 3 18† 18 13 17 13 7 Ki 13 6 4 10 17† 48
15.   Macusita Nobuharu 9 6 17 11 12 11 10 7 11 18 1 5 Ki Ni 15 11 11 14 42
16.   Jüri Vips 11 11 11 9 7 3 Ki 18 16
17.   Giuliano Alesi 6 Ki 21 15 11 10 19 18 16 20 Ki 19 18 14 18 12 Ki 22 14 16 17 13 15 6 12
18.   Artyom Markelov Ki 18 Ni 16 Ki 14 18 11 19 11 12 16 16 8 17 16 8 20 15 12 22 10 13 20 5
19.   Roy Nissany 10 12 15 18 Ki 17 Ki 16 18 15 Ki 12 8 Ki 19 10 15 10 Ki 19 15 9 20 15 5
20.   Pedro Piquet 13 13 18 14 14 15 11 17 21 16 14 7 12 12 12 17 13 12 17 9 11 19† 10 11 3
21.   Sean Gelael Ki Ki 10 7 17 12 15 Ki Ki Ni 19† Ni 13 14 19 17 3
22.   Szató Marino Ki 17 16 Ki Ki 20 20 12 17 17 15 21 14 Ki 20 13 14 8 13 15 20 11 17 16 1
23.   Jake Hughes 12 Ki 0
24.   Guilherme Samaia 16 15 20 17 15 21 21 15 20 19 16 20 Ki 15 21 14 18 16 16 Ki 21 18† 22 19 0
25.   Ralph Boschung 14 Ki 0
26.   Théo Pourchaire 18 Ki 18 21 0
Helyezés Versenyző AUT1
 
AUT2
 
HUN
 
GBR1
 
GBR2
 
ESP
 
BEL
 
ITA
 
MUG
 
RUS
 
BHR1
 
BHR2
 
Pont
Szín Eredmény
Arany Győztes
Ezüst 2. helyezett
Bronz 3. helyezett
Zöld Pontot szerzett
Kék Pont nélkül vagy helyezetlenül ért célba (nc, hn)
Lila Nem ért célba (ret, ki)
Piros Nem kvalifikálta magát (dnq, nk)
Nem előkvalifikálta magát (dnpq, nek)
Fekete Diszkvalifikálták (dsq, kiz)
Szürke Eltiltott, más pilóta versenyzett helyette (et)
Fehér Nem indult (dns, ni)
Világoskék Pénteki tesztpilóta (td, tp)
Üres Visszalépett (vi)
Nem gyakorolt (dnp, ne)
Beteg vagy sérült volt (inj, bet, sér, EÜ)
Kizárt (ex, kiz)
Nem érkezett meg (dna, nj)
Törölt futam (T)

Félkövér – Pole-pozíció
Dölt – Leggyorsabb kör

Megjegyzés:

  • † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
  • ‡ — Az orosz forduló második versenyét félbe kellett szakítani. A mezőny nem teljesítette a versenytáv 75%-át, így mindössze fél pontokat osztottak ki.[93]

Csapatok szerkesztés

Helyezés Versenyző # AUT1
 
AUT2
 
HUN
 
GBR1
 
GBR2
 
ESP
 
BEL
 
ITA
 
MUG
 
RUS
 
BHR1
 
BHR2
 
Pont
1.   Prema Racing 20 11 7 4 Ki 3 3 9 14 7 2 6 3 3 2 1 3 5 4 1 3 4 7 6 18 392
21 3 4 1 Ki 1 4 14 13 8 13 2 13 5 1 9 5 Ki 9 11 10 8 1 4 5
2.   UNI-Virtuosi Racing 3 17 14 3 4 10 8 2 9 9 5 3 14 7 3 5 Hn Ki 5 8 1 14 5 2 4 352,5
4 1 9 5 5 8 2 5 Ki 1 6 5 8 10 Ki 6 1 12 6 3 7 2 16 5 10
3.   Carlin 7 18 11 2 Ki 16 18 3 Ki 6 1 4 4 1 9 4 Hn 16 19 2 6 6 15 1 2 272
8 12 16 12 9 6 7 12 4 12 9 17 17 19 16 10 6 10 7 5 11 3 Ki 7 1
4.   Hitech Grand Prix 24 14 10 14 8 2 5 1 5 4 8 13 6 2 4 Ki 8 1 18 7 2 5 2 9 9 270
25 Ni Ki 11 10 4 1 17 19† 13 10 8 2 9 5 2 15 2 Ki 4 5 12 Ki 16 7
5.   ART Grand Prix 5 2 Ki 7 3 Ki 9 16 10 14 14 Ki 15 15 Ki 14 18 9 11 9 14 7 4 11 14 201
6 4 5 6 1 Ki 13 4 2 2 21 11 11 17 7 3 2 6 1 Ki 13 19 6 21 12
6.   MP Motorsport 14 9 6 17 11 12 11 10 7 11 18 1 5 Ki Ni 15 11 11 14 14 16 17 13 15 6 167
15 8 1 13 13 5 16 7 6 10 12 7 1 Kiz 13 16 Ki 4 15 Ki 20 1 8 3 8
7.   Charouz Racing System 11 7 2 19 12 7 6 6 3 5 4 10 9 4 6 8 4 3 2 18 17 16 3 12 13 137
12 13 13 18 14 14 15 11 17 21 16 14 7 12 12 12 17 13 12 17 9 11 19† 10 11
8.   DAMS 1 Ki Ki 10 7 17 12 15 Ki Ki Ni 19† Ni 11 11 11 9 7 3 Ki 18 13 14 19 17 115,5
2 5 3 8 2 9 Ki 8 1 15 7 9 10 6 10 7 Kiz 17 17 10 8 9 12 8 3
9.   Campos Racing 9 15 8 9 6 13 19 13 8 3 3 18† 18 13 17 13 7 Ki 13 6 4 10 17† 14 Ki 48
10 16 15 20 17 15 21 21 15 20 19 16 20 Ki 15 21 14 18 16 16 Ki 21 18† 22 19
10.   BWT HWA Racelab 16 Ki 18 Ni 16 Ki 14 18 11 19 11 12 16 16 8 17 16 8 20 15 12 22 10 13 20 13
17 6 Ki 21 15 11 10 19 18 16 20 Ki 19 18 14 18 12 Ki 22 12 Ki 18 Ki 18 21
11.   Trident 22 10 12 15 18 Ki 17 Ki 16 18 15 Ki 12 8 Ki 19 10 15 10 Ki 19 15 9 20 15 6
23 Ki 17 16 Ki Ki 20 20 12 17 17 15 21 14 Ki 20 13 14 8 13 15 20 11 17 16
Helyezés Versenyző # AUT1
 
AUT2
 
HUN
 
GBR1
 
GBR2
 
ESP
 
BEL
 
ITA
 
MUG
 
RUS
 
BHR1
 
BHR2
 
Pont
Szín Eredmény
Arany Győztes
Ezüst 2. helyezett
Bronz 3. helyezett
Zöld Pontot szerzett
Kék Pont nélkül vagy helyezetlenül ért célba (nc, hn)
Lila Nem ért célba (ret, ki)
Piros Nem kvalifikálta magát (dnq, nk)
Nem előkvalifikálta magát (dnpq, nek)
Fekete Diszkvalifikálták (dsq, kiz)
Szürke Eltiltott, más pilóta versenyzett helyette (et)
Fehér Nem indult (dns, ni)
Világoskék Pénteki tesztpilóta (td, tp)
Üres Visszalépett (vi)
Nem gyakorolt (dnp, ne)
Beteg vagy sérült volt (inj, bet, sér, EÜ)
Kizárt (ex, kiz)
Nem érkezett meg (dna, nj)
Törölt futam (T)

Félkövér – Pole-pozíció
Dölt – Leggyorsabb kör

Megjegyzés:

  • † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
  • ‡ — Az orosz forduló második versenyét félbe kellett szakítani. A mezőny nem teljesítette a versenytáv 75%-át, így mindössze fél pontokat osztottak ki.[93]

Megjegyzések szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. 2020 calendars confirmed for Formula 2 and Formula 3. https://www.formula1.com
  2. a b c Bence, Boa: Íme a Formula 2 és a Formula 3 módosított versenynaptára (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. június 4. (Hozzáférés: 2020. június 13.)
  3. Nyck De Vries earns Mercedes-Benz Formula E drive. https://formulascout.com
  4. Mick Schumacher úgy meghatódott, megszólalni is alig tudott. 2020-12-06
  5. Formula 2 - 2020 Pre-season Testing - Sakhir, Bahrain Preview. https://www.fia.com
  6. Pedro Piquet leads first day of pre-season F2 test. https://formulascout.com
  7. Bahrain Formula 2 Test Day 2: Daruvala fastest with final effort. https://www.grandprix247.com
  8. Ghiotto tops Bahrain FIA F2 pre-season testing. http://www.automobilsport.com
  9. F2 Testing - Results of Session 1”, http://resultscdn.getraceresults.com 
  10. F2 Testing - Results of Session 2. http://resultscdn.getraceresults.com
  11. F2 Testing - Results of Session 3”, http://resultscdn.getraceresults.com 
  12. F2 Testing - Results of Session 4. http://resultscdn.getraceresults.com
  13. F2 Testing - Results of Session 5”, http://resultscdn.getraceresults.com 
  14. F2 Testing - Results of Session 6. http://resultscdn.getraceresults.com
  15. Wood, Elliot: F2 to hold three-day post-season test, title contenders stay on (amerikai angol nyelven). Formula Scout, 2020. november 27. (Hozzáférés: 2020. december 7.)
  16. Daruvala beats out Ticktum on Day 1 of post-season testing (angol nyelven). FIA_F2® - The Official F2® Website. (Hozzáférés: 2020. december 9.)
  17. Daruvala quickest for the second day running in post-season testing (angol nyelven). FIA_F2® - The Official F2® Website. (Hozzáférés: 2020. december 10.)
  18. Deletraz tops final day of post-season testing in Sakhir (angol nyelven). FIA_F2® - The Official F2® Website. (Hozzáférés: 2020. december 11.)
  19. Visszavonultatták Hubert rajtszámát az F2-ben. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. január 11.)
  20. a b Meglepő pilótapárost igazolt a Formula-2 bajnokcsapata (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2019. december 4.)
  21. a b A Red Bull-junior helyettesíti a gerinctörést szenvedett F2-est. https://hu.motorsport.com
  22. a b Bence, Boa: Szocsiban is Vips fogja vezetni a DAMS második autóját (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. szeptember 21. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  23. Kiebrudalt Red Bull-juniort igazolt az F2-es bajnokcsapat. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. december 8.)
  24. a b Bence, Boa: Lundgaard lesz az ART Grand Prix második versenyzője, Zhou marad az UNI Virtuosinál (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. január 29. (Hozzáférés: 2020. január 29.)
  25. a b c d Ilyen bejelentésáradat még nem volt a Forma-2-ben. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. november 29.)
  26. Bence, Boa: Honda junior lesz a Carlin egyik versenyzője (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. január 11. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  27. F2-be igazoló indiai pilótát karolt fel a Red Bull. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
  28. a b c Dávid, Hegedűs: Aitken és Samaia alkotja a Campos párosát a Formula 2-ben (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. február 18. (Hozzáférés: 2020. február 18.)
  29. a b Máté, Jámbor: Megvan Aitken helyettese, jövőre is marad a Formula 2-ben (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. december 3. (Hozzáférés: 2020. december 4.)
  30. a b Dávid, Hegedűs: Hivatalos: George Russell helyettesíti Hamiltont, Aitken pedig a Williamsben debütál! (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. december 2. (Hozzáférés: 2020. december 2.)
  31. a b Bence, Boa: Bemutatta a pilótáit a Charouz Racing System (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. december 19. (Hozzáférés: 2019. december 19.)
  32. a b c Piquet jövőre bemutatkozik az F2-ben. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. december 19.)
  33. Csaba, Czuth: Matsushita marad az F2-ben: A Honda ülést ajánlott, de a célom az F1 (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. február 18. (Hozzáférés: 2020. február 18.)
  34. a b Változások az F2 mezőnyében: Alesi Matsushita helyét veszi át az MP-nél (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  35. Dávid, Hegedűs: Elkelt az MP Motorsport egyik Formula 2-es ülése (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. január 5. (Hozzáférés: 2020. január 7.)
  36. HWA Racelab Join Formula 2 Roster For 2020”, fiaformula2.com, FIA Formula–2 bajnokság, 2019. október 16.. [2019. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2019. október 16.) 
  37. a b 2020-ra is aláírt, hetedik évét kezdi az F2-ben Artem Markelov. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. november 23.)
  38. a b Bence, Boa: A Ferrari döntött a junior pilótái sorsáról (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. november 29. (Hozzáférés: 2019. november 29.)
  39. a b Bence, Boa: Alesi az MP Motorsportnál folytatja, Hughes veszi át a helyét a HWA-nál (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. szeptember 22. (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
  40. Bence, Boa: Theo Pourchaire be fog mutatkozni a Formula-2-ben! (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. október 14. (Hozzáférés: 2020. október 17.)
  41. Eldőlt, hol folytatja jövőre Mick Schumacher (magyar nyelven). F1VILÁG.HU, 2019. november 28. (Hozzáférés: 2019. november 29.)
  42. a b Az F3-as bajnokot kell legyőznie Mick Schumachernek (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2019. november 29.)
  43. Teljessé vált a Formula 2 2020-as mezőnye! (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. február 26.)
  44. a b Dávid, Hegedűs: Sato a Trident versenyzője lesz, teljes lett a Formula 2 mezőnye (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. február 27. (Hozzáférés: 2020. február 29.)
  45. Egy 11. csapat is csatlakozik a Formula–2 mezőnyéhez. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  46. a b Bejelentette versenyzőit az új F2-es csapat. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. február 8.)
  47. Teams & Drivers - Formula 2. www.fiaformula2.com. [2018. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 7.)
  48. a b Mazepin and Ghiotto to lead Hitech’s F2 debut - Formula 2. www.fiaformula2.com. [2020. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 7.)
  49. A Honda ülést ajánlott Matsushitának (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. február 18.)
  50. Lundgaard promoted to F2 with ART Grand Prix - Formula 2. www.fiaformula2.com. [2020. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 29.)
  51. Dávid, Hegedűs: Red Bull junior lett Daruvala és a Formula 2-ben folytatja (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. február 21. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
  52. A Honda-támogatott F3-as futamgyőztes is fellép a Formula–2-be. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. január 12.)
  53. Drugovich joins MP Motorsport for F2 move (angol nyelven). www.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. január 4.)
  54. Bence, Boa: Ticktum a Formula 2-ben fog versenyezni 2020-ban (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. december 4. (Hozzáférés: 2019. december 8.)
  55. Péter, Vámosi: Hivatalos: Roy Nissany lesz a Williams tartalékpilótája (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. január 15. (Hozzáférés: 2020. január 18.)
  56. Elkelt az utolsó F1-es ülés: Latifi a Williams versenyzője lesz! (magyar nyelven). F1VILÁG.HU, 2019. november 28. (Hozzáférés: 2019. november 29.)
  57. A Red Bull tartalékpilótája, Sette Camara idén a Super Formulában versenyez (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  58. Dávid, Hegedűs: Sette Camarát nem érdekelte az újabb Formula 2-es idény (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. március 8. (Hozzáférés: 2020. március 9.)
  59. Meglepetés: a női F1-es tesztpilóta aláírt a Super Formula sorozatba (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. január 10.)
  60. Csupa csajok: csak nőkből álló csapat Le Mans-ban (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  61. Calderonnak nagy előrelépés lehet a csupa nőkből álló csapat (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2019. december 14.)
  62. Formula-E: Ők lesznek a Mercedes pilótái az első szezonban (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 11.)
  63. Mercedes signs Vandoorne, de Vries for debut FE season”, motorsport.com, 2019. szeptember 11. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 11.) 
  64. https://twitter.com/smp_racing/status/1270653801377206272 (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  65. Dagys, John: King Joins Team LNT for Shanghai – Sportscar365 (amerikai angol nyelven). sportscar365.com. (Hozzáférés: 2020. február 23.)
  66. Bence, Boa: Az FIA már vizsgálja a balesetet, ami csigolyasérülést okozott Gelaelnek (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. augusztus 20. (Hozzáférés: 2020. augusztus 21.)
  67. 17 éves tehetség az F2-ben (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. október 17.)
  68. Csaba, Czuth: Az Arden kivonul a Forma-2-ből, a HWA érkezik a helyükre • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. október 17. (Hozzáférés: 2019. november 9.)
  69. Egy új csapat mutatkozott be a Forma-1 előszobájában: itt a Hitech Grand Prix (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. január 20.)
  70. Arden International to leave FIA Formula 2 at the end of 2019”, https://www.arden-motorsport.com 
  71. 18 colos gumikra vált a Forma-2 2020-tól (magyar nyelven). racingline.hu . (Hozzáférés: 2019. szeptember 29.)
  72. Noble, Jonathan: Formula 2 to run 18-inch tyres in 2020 a year ahead of F1. autosport.com . Motorsport Network. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)
  73. Vámosi Péter: Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. szeptember 17. (Hozzáférés: 2019. szeptember 29.)
  74. a b Wood, Elliot: F2 and F3 championships add races at Mugello alongside F1 to 2020 calendar (amerikai angol nyelven). Formula Scout, 2020. július 10. (Hozzáférés: 2020. július 10.)
  75. Mégis lesz még egy “új pálya”, a Szakhíri Nagydíj Bahreinben!”, https://www.racingline.hu 
  76. Benyon, Jack. „Formula 2 and Formula 3 2020 calendar revealed, Paul Ricard dropped”, Motorsport Network, 2019. szeptember 17. (Hozzáférés ideje: 2019. szeptember 17.) (angol nyelvű) 
  77. Péter, Vámosi: A Formula 2 is elmegy Oroszországba versenyezni (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. július 29. (Hozzáférés: 2020. augusztus 3.)
  78. Woollard, Craig: Bahrain double-header to complete 2020 Formula 2 calendar (amerikai angol nyelven). Formula Scout, 2020. augusztus 25. (Hozzáférés: 2020. augusztus 27.)
  79. Tajthi Andrea: F2: Ilott nyert, Schumacher dobogós helyről esett vissza (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. július 4. (Hozzáférés: 2020. július 11.)
  80. Bence, Boa: Meglepetés újonc győzelem született az idei első sprintversenyen (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. július 5. (Hozzáférés: 2020. július 11.)
  81. F2: Svarcman máris megszerezte első győzelmét. https://formula.hu
  82. Újabb első győztes az F2-ben, Schumacher elképesztő okból esett ki. https://formula.hu
  83. Bence, Boa: Shwartzman nyert, Schumacher harmadik lett a hungaroringi főversenyen (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. július 18. (Hozzáférés: 2020. július 19.)
  84. Ghiotto úgy gondolta, nem áll ki a bokszba, meg is nyerte az F2-es futamot”, https://formula.hu/ 
  85. F2: Mazepin nyerte a gumistratégiák versenyét”, https://formula.hu 
  86. F2: Izgalmas hajrá után Ticktum nyert Silverstone-ban”, https://m4sport.hu/ 
  87. F2: Ilott hazai pályán nyert, vezeti az összetettet. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. augusztus 9.)
  88. Bence, Boa: Tsunoda nevető harmadikként nyert, miután a Premák ütköztek (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. augusztus 9. (Hozzáférés: 2020. augusztus 9.)
  89. Őrület: Matsushita a 18. helyről nyert, Shwartzman a második az F2 főfutamán. https://hu.motorsport.com
  90. Drugovich az elejétől fogva dominált, Schumacher ismét a dobogón. https://www.p1race.hu[halott link]
  91. F2: A levezető körön vették el a győzelmet Mazepintől. https://formula.hu
  92. ROAD TO F1: Ferrari junior Shwartzman takes victory in dramatic Belgian F2 race. https://www.formula1.com
  93. a b Tajthi Andrea: Komoly balesettel, idő előtt ért véget az F2-es futam, félpontokat osztanak (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. szeptember 27. (Hozzáférés: 2020. október 3.)

További információk szerkesztés