2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság (egyenes kieséses szakasz)

16. labdarúgó-Európa-bajnokság egyenes kieséses szakasza

A 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszának a mérkőzéseit 2021. június 26. és július 11. között játszották. A döntőt a Wembley Stadionban, Londonban rendezték.[1]

Formátum szerkesztés

Az egyenes kieséses szakaszban az a 16 csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek, kiegészülve a négy legjobb harmadikkal. Az egyenes kieséses szakasz 15 mérkőzésből állt: nyolc nyolcaddöntőt, négy negyeddöntőt, két elődöntőt és a döntőt rendezték meg. A harmadik helyért nem játszottak mérkőzést.

Az egyes mérkőzések győztesei továbbjutottak a következő körbe, a vesztes csapatok kiestek a kontinenstornáról.

Ha a mérkőzéseken a rendes játékidő végén döntetlen volt az eredmény, akkor 2×15 perces hosszabbítás következett, amelyben mindkét csapatnak további egy cserelehetősége volt.[2] Ha ezután is döntetlen volt az eredmény, akkor a továbbjutásról büntetőpárbaj döntött.[3]

A nyolcaddöntő párosításai a következők:[3]

  • 1. mérkőzés: B csoport győztese – A/D/E/F csoport harmadik helyezettje
  • 2. mérkőzés: A csoport győztese – C csoport második helyezettje
  • 3. mérkőzés: F csoport győztese – A/B/C csoport harmadik helyezettje
  • 4. mérkőzés: D csoport második helyezettje – E csoport második helyezettje
  • 5. mérkőzés: E csoport győztese – A/B/C/D csoport harmadik helyezettje
  • 6. mérkőzés: D csoport győztese – F csoport második helyezettje
  • 7. mérkőzés: C csoport győztese – D/E/F csoport harmadik helyezettje
  • 8. mérkőzés: A csoport második helyezettje – B csoport második helyezettje

A negyeddöntő párosításai a következők:[3]

  • 1. negyeddöntő: 1. mérkőzés győztese – 2. mérkőzés győztese
  • 2. negyeddöntő: 3. mérkőzés győztese – 4. mérkőzés győztese
  • 3. negyeddöntő: 5. mérkőzés győztese – 6. mérkőzés győztese
  • 4. negyeddöntő: 7. mérkőzés győztese – 8. mérkőzés győztese

Az elődöntő párosításai a következők:[3]

  • 1. elődöntő: 1. negyeddöntő győztese – 2. negyeddöntő győztese
  • 2. elődöntő: 3. negyeddöntő győztese – 4. negyeddöntő győztese

A döntő:[3]

  • 1. elődöntő győztese – 2. elődöntő győztese

Bronzmérkőzést nem játszottak.

A nyolcaddöntő párosításai szerkesztés

A nyolcaddöntőben a harmadik helyezettekkel történő párosítás attól függött, hogy mely csoportok harmadik helyezettjei jutottak tovább. A következő táblázat a lehetséges párosításokat mutatja.

Négy legjobb
harmadik helyezett
B1
vs
C1
vs
E1
vs
F1
vs
A B C D A3 D3 B3 C3
A B C E A3 E3 B3 C3
A B C F A3 F3 B3 C3
A B D E D3 E3 A3 B3
A B D F D3 F3 A3 B3
A B E F E3 F3 B3 A3
A C D E E3 D3 C3 A3
A C D F F3 D3 C3 A3
A C E F E3 F3 C3 A3
A D E F E3 F3 D3 A3
B C D E E3 D3 B3 C3
B C D F F3 D3 C3 B3
B C E F F3 E3 C3 B3
B D E F F3 E3 D3 B3
C D E F F3 E3 D3 C3

Résztvevők szerkesztés

Csoport Első helyen továbbjutott Második helyen továbbjutott Harmadik helyen továbbjutott
(a legjobb négy)
A   Olaszország   Wales   Svájc
B   Belgium   Dánia
C   Hollandia   Ausztria   Ukrajna
D   Anglia   Horvátország   Csehország
E   Svédország   Spanyolország
F   Franciaország   Németország   Portugália

Ágrajz szerkesztés

NyolcaddöntőkNegyeddöntőkElődöntőkDöntő
június 27. – Sevilla
B1  Belgium1
július 2. – München
ADEF3  Portugália0
  Belgium1
június 26. – London
  Olaszország2
A1  Olaszország2
július 6. – London
C2  Ausztria1
  Olaszország1 (4)
június 28. – Bukarest
  Spanyolország1 (2)
F1  Franciaország3 (4)
július 2. – Szentpétervár
ABC3  Svájc3 (5)
  Svájc1 (1)
június 28. – Koppenhága
  Spanyolország1 (3)
D2  Horvátország3
július 11. – London
E2  Spanyolország5
  Olaszország1 (3)
június 29. – Glasgow
  Anglia1 (2)
E1  Svédország1
július 3. – Róma
ABCD3  Ukrajna2
  Ukrajna0
június 29. – London
  Anglia4
D1  Anglia2
július 7. – London
F2  Németország0
  Anglia2
június 27. – Budapest
  Dánia1
C1  Hollandia0
július 3. – Baku
DEF3  Csehország2
  Csehország1
június 26. – Amszterdam
  Dánia2
A2  Wales0
B2  Dánia4

Nyolcaddöntők szerkesztés

Az időpontok magyar idő szerint (UTC+2) vannak feltüntetve.

Használt rövidítések (magyar rövidítés – angol rövidítés – poszt):

Wales – Dánia szerkesztés

2021. június 26.
18:00
Wales   0–4   Dánia
Wilson   90′ (0–1)
Jegyzőkönyv
Dolberg   27'   48'
Mæhle   88'
Braithwaite   90+4'
Johan Cruijff Arena, Amszterdam
Nézőszám: 14 645[4]
Játékvezető: Daniel Siebert (német)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Wales[5]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Dánia[5]
KA 12 Danny Ward
JV 14 Connor Roberts   40'
KV 6 Joe Rodon   26'
KV 22 Chris Mepham
BV 4 Ben Davies
KKP 16 Joe Morrell   59'
KKP 7 Joe Allen
JSZ 20 Daniel James   78'
TKP 10 Aaron Ramsey
BSZ 11 Gareth Bale (csk)   90+3'
KCS 13 Kieffer Moore   40'   78'
Cserék:
V 3 Neco Williams   40'
KP 8 Harry Wilson   90′   59'
CS 9 Tyler Roberts   78'
KP 19 David Brooks   80'   78'
Szövetségi kapitány:
Rob Page
 
KA 1 Kasper Schmeichel
KV 6 Andreas Christensen
KV 4 Simon Kjær (csk)   77'
KV 3 Jannik Vestergaard
JKP 17 Jens Stryger Larsen   77'
KKP 23 Pierre-Emile Højbjerg
KKP 8 Thomas Delaney   60'
BKP 5 Joakim Mæhle
JCS 14 Mikkel Damsgaard   60'
KCS 12 Kasper Dolberg   69'
BCS 9 Martin Braithwaite
Cserék:
KP 24 Mathias Jensen   60'
KP 15 Christian Nørgaard   60'
CS 21 Andreas Cornelius   69'
V 26 Nicolai Boilesen   77'
V 2 Joachim Andersen   77'
Szövetségi kapitány:
Kasper Hjulmand

A mérkőzés játékosa:
Kasper Dolberg (Dánia)[6]

Asszisztensek:[5]
Jan Seidel (német)
Rafael Foltyn (német)
Negyedik játékvezető:
Ovidiu Hațegan (román)
Tartalék játékvezető:
Sebastian Gheorghe (román)
Videobíró:
Bastian Dankert (német)
Videobíró-asszisztensek:
Christian Dingert (német)
Christian Gittelmann (német)
Marco Fritz (német)

Olaszország – Ausztria szerkesztés

2021. június 26.
21:00 (20:00 UTC+1)
Olaszország   2–1  (h. u.)   Ausztria
Chiesa   95'
Pessina   105'
(0–0, 0–0, 2–0)
Jegyzőkönyv
Kalajdžić   114'
Wembley Stadion, London
Nézőszám: 18 910[7]
Játékvezető: Anthony Taylor (angol)

 
 
 
 
 
 
 
 
Olaszország[8]
 
 
 
 
 
 
 
 
Ausztria[8]
KA 21 Gianluigi Donnarumma
JV 2 Giovanni Di Lorenzo   50'
KV 19 Leonardo Bonucci (csk)
KV 15 Francesco Acerbi
BV 4 Leonardo Spinazzola
KKP 18 Nicolò Barella   51'   67'
KKP 8 Jorginho
KKP 6 Marco Verratti   67'
JCS 11 Domenico Berardi   84'
KCS 17 Ciro Immobile   84'
BCS 10 Lorenzo Insigne   108'
Cserék:
KP 12 Matteo Pessina   67'
KP 5 Manuel Locatelli   67'
CS 9 Andrea Belotti   84'
KP 14 Federico Chiesa   84'
KP 16 Bryan Cristante   108'
Szövetségi kapitány:
Roberto Mancini
 
KA 13 Daniel Bachmann
JV 21 Stefan Lainer   114'
KV 3 Aleksandar Dragović   120+1'
KV 4 Martin Hinteregger   103'
BV 8 David Alaba (csk)
KKP 23 Xaver Schlager   106'
KKP 10 Florian Grillitsch   106'
JSZ 24 Konrad Laimer   114'
TKP 9 Marcel Sabitzer
BSZ 19 Christoph Baumgartner   90'
KCS 7 Marko Arnautović   2'   97'
Cserék:
KP 18 Alessandro Schöpf   90'
CS 25 Saša Kalajdžić   97'
KP 17 Louis Schaub   106'
CS 11 Michael Gregoritsch   106'
KP 6 Stefan Ilsanker   114'
KP 16 Christopher Trimmel   114'
Szövetségi kapitány:
  Franco Foda

A mérkőzés játékosa:
Leonardo Spinazzola (Olaszország)[6]

Asszisztensek:[8]
Gary Beswick (angol)
Adam Nunn (angol)
Negyedik játékvezető:
Sandro Schärer (svájci)
Tartalék játékvezető:
Stéphane De Almeida (svájci)
Videobíró:
Stuart Attwell (angol)
Videobíró-asszisztensek:
Chris Kavanagh (angol)
Lee Betts (angol)
Pol van Boekel (holland)

Hollandia – Csehország szerkesztés

2021. június 27.
18:00
Hollandia   0–2   Csehország
De Ligt   52′ (0–0)
Jegyzőkönyv
Holeš   68'
Schick   80'
Puskás Aréna, Budapest
Nézőszám: 52 834[9]
Játékvezető: Szergej Karaszjov (orosz)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hollandia[10]
 
 
 
 
 
 
 
 
Csehország[10]
KA 1 Maarten Stekelenburg
KV 6 Stefan de Vrij
KV 3 Matthijs de Ligt   52′
KV 17 Daley Blind   81'
JSZV 22 Denzel Dumfries   46'
BSZV 12 Patrick van Aanholt   81'
KKP 15 Marten de Roon   73'
KKP 21 Frenkie de Jong   84'
TKP 8 Georginio Wijnaldum (csk)
KCS 10 Memphis Depay
KCS 18 Donyell Malen   57'
Cserék:
KP 11 Quincy Promes   57'
CS 19 Wout Weghorst   73'
CS 7 Steven Berghuis   81'
KP 25 Jurriën Timber   81'
Szövetségi kapitány:
Frank de Boer
 
KA 1 Tomáš Vaclík
JV 5 Vladimír Coufal   56'
KV 3 Ondřej Čelůstka
KV 6 Tomáš Kalas
BV 2 Pavel Kadeřábek
KKP 9 Tomáš Holeš   85'
KKP 15 Tomáš Souček (csk)
JSZ 12 Lukáš Masopust   79'
TKP 7 Antonín Barák   90+2'
BSZ 13 Petr Ševčík   85'
KCS 10 Patrik Schick   90+2'
Cserék:
KP 14 Jakub Jankto   79'
CS 19 Adam Hložek   85'
KP 21 Alex Král   85'
CS 11 Michael Krmenčík   90+2'
KP 26 Michal Sadílek   90+2'
Szövetségi kapitány:
Jaroslav Šilhavý

A mérkőzés játékosa:
Tomáš Holeš (Csehország)[6]

Asszisztensek:[10]
Igor Demeshko (orosz)
Maksim Gavrilin (orosz)
Negyedik játékvezető:
Stéphanie Frappart (francia)
Tartalék játékvezető:
Mikaël Berchebru (francia)
Videobíró:
Stuart Attwell (angol)
Videobíró-asszisztensek:
Chris Kavanagh (angol)
Lee Betts (angol)
Paweł Gil (lengyel)

Belgium – Portugália szerkesztés

2021. június 27.
21:00
Belgium   1–0   Portugália
T. Hazard   42' (1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio de La Cartuja, Sevilla
Nézőszám: 11 504[11]
Játékvezető: Felix Brych (német)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Belgium[12]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Portugália[12]
KA 1 Thibaut Courtois
KV 2 Toby Alderweireld   81'
KV 5 Jan Vertonghen
KV 3 Thomas Vermaelen   72'
JKP 15 Thomas Meunier
KKP 8 Youri Tielemans
KKP 6 Axel Witsel
BKP 16 Thorgan Hazard   90+5'
JSZ 7 Kevin De Bruyne   48'
BSZ 10 Eden Hazard (csk)   87'
KCS 9 Romelu Lukaku
Cserék:
CS 14 Dries Mertens   48'
KP 11 Yannick Carrasco   87'
KP 19 Leander Dendoncker   90+5'
Szövetségi kapitány:
  Roberto Martínez
 
KA 1 Rui Patrício
JV 20 Diogo Dalot   51'
KV 4 Rúben Dias
KV 3 Pepe   77'
BV 5 Raphaël Guerreiro
KKP 8 João Moutinho   55'
KKP 26 João Palhinha   45'   78'
KKP 16 Renato Sanches   78'
JSZ 10 Bernardo Silva   55'
BSZ 21 Diogo Jota   70'
KCS 7 Cristiano Ronaldo (csk)
Cserék:
CS 23 João Félix   55'
KP 11 Bruno Fernandes   55'
CS 9 André Silva   70'
KP 13 Danilo Pereira   78'
KP 24 Sérgio Oliveira   78'
Szövetségi kapitány:
Fernando Santos

A mérkőzés játékosa:
Thorgan Hazard (Belgium)[6]

Asszisztensek:[12]
Mark Borsch (német)
Stefan Lupp (német)
Negyedik játékvezető:
Georgi Kabakov (bolgár)
Tartalék játékvezető:
Martin Margaritov (bolgár)
Videobíró:
Marco Fritz (német)
Videobíró-asszisztensek:
Christian Dingert (német)
Christian Gittelmann (német)
Bastian Dankert (német)

Horvátország – Spanyolország szerkesztés

2021. június 28.
18:00
Horvátország   3–5  (h. u.)   Spanyolország
Pedri   20' (öngól)
Oršić   85'
Pašalić   90+2'
(1–1, 3–3, 3–5)
Jegyzőkönyv
Sarabia   38'
Azpilicueta   57'
F. Torres   77'
Morata   100'
Oyarzabal   103'
Parken Stadion, Koppenhága
Nézőszám: 22 771[13]
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Horvátország[14]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Spanyolország[14]
KA 1 Dominik Livaković
JV 22 Josip Juranović   73'
KV 21 Domagoj Vida
KV 5 Duje Ćaleta-Car   84'
BV 25 Joško Gvardiol
VKP 11 Marcelo Brozović   73'
KKP 10 Luka Modrić (csk)   114'
KKP 8 Mateo Kovačić   79'
JSZ 13 Nikola Vlašić   79'
BSZ 17 Ante Rebić   67'
KCS 20 Bruno Petković   46'
Cserék:
CS 9 Andrej Kramarić   46'
KP 18 Mislav Oršić   67'
CS 7 Josip Brekalo   73'
CS 14 Ante Budimir   79'
KP 15 Mario Pašalić   79'
KP 26 Luka Ivanušec   114'
Szövetségi kapitány:
Zlatko Dalić
 
KA 23 Unai Simón
JV 2 César Azpilicueta
KV 12 Eric García   71'
KV 24 Aymeric Laporte
BV 14 José Gayà   77'
KKP 8 Koke   77'
KKP 5 Sergio Busquets (csk)   101'
KKP 26 Pedri
JSZ 11 Ferrán Torres   88'
KCS 7 Álvaro Morata
BSZ 22 Pablo Sarabia   71'
Cserék:
KP 19 Dani Olmo   71'
V 4 Paul Torres   71'
V 18 Jordi Alba   77'
KP 17 Fabián Ruiz   77'
CS 21 Mikel Oyarzabal   88'
KP 16 Rodri   101'
Szövetségi kapitány:
Luis Enrique

A mérkőzés játékosa:
Sergio Busquets (Spanyolország)[6]

Asszisztensek:[14]
Bahattin Duran (török)
Tarık Ongun (török)
Negyedik játékvezető:
Andreas Ekberg (svéd)
Tartalék játékvezető:
Mehmet Culum (svéd)
Videobíró:
Bastian Dankert (német)
Videobíró-asszisztensek:
Christian Dingert (német)
Christian Gittelmann (német)
Paweł Gil (lengyel)

Franciaország – Svájc szerkesztés

2021. június 28.
21:00 (22:00 UTC+3)
Franciaország   3–3  (h. u.)   Svájc
Benzema   57'   59'
Pogba   75'
(0–1, 3–3, 3–3)
Jegyzőkönyv
Seferović   15'   81'
Gavranović   90'
  Büntetőpárbaj  
Pogba  
Giroud  
Thuram  
Kimpembe  
Mbappé  
4–5   Gavranović
  Schär
  Akanji
  Vargas
  Mehmedi
Nemzeti Stadion, Bukarest
Nézőszám: 22 642[15]
Játékvezető: Fernando Rapallini (argentin)

 
 
 
 
 
 
 
 
Franciaország[16]
 
 
 
 
 
 
 
 
Svájc[16]
KA 1 Hugo Lloris (csk)
KV 4 Raphaël Varane   30'
KV 5 Clément Lenglet   46'
KV 3 Presnel Kimpembe
JSZV 2 Benjamin Pavard   91'
BSZV 14 Adrien Rabiot
KKP 6 Paul Pogba
KKP 13 N’Golo Kanté
TKP 7 Antoine Griezmann   88'
KCS 19 Karim Benzema   94'
KCS 10 Kylian Mbappé
Cserék:
KP 20 Kingsley Coman   88'   46'   111'
KP 17 Moussa Sissoko   88'
CS 9 Olivier Giroud   94'
CS 26 Marcus Thuram   111'
Szövetségi kapitány:
Didier Deschamps
 
KA 1 Yann Sommer
KV 4 Nico Elvedi   32'
KV 5 Manuel Akanji   108'
KV 13 Ricardo Rodríguez   62'   87'
JSZV 3 Silvan Widmer   73'
BSZV 14 Steven Zuber   79'
KKP 8 Remo Freuler
KKP 10 Granit Xhaka (csk)   76'
TKP 23 Xherdan Shaqiri   73'
KCS 9 Haris Seferović   97'
KCS 7 Breel Embolo   79'
Cserék:
CS 19 Mario Gavranović   73'
V 2 Kevin Mbabu   73'
KP 16 Christian Fassnacht   79'
KP 11 Ruben Vargas   79'
CS 18 Admir Mehmedi   87'
V 22 Fabian Schär   97'
Szövetségi kapitány:
Vladimir Petković

A mérkőzés játékosa:
Granit Xhaka (Svájc)[6]

Asszisztensek:[16]
Juan Pablo Belatti (argentin)
Diego Bonfá (argentin)
Negyedik játékvezető:
Bartosz Frankowski (lengyel)
Tartalék játékvezető:
Marcin Boniek (lengyel)
Videobíró:
Juan Martínez Munuera (spanyol)
Videobíró-asszisztensek:
Alejandro Hernández Hernández (spanyol)
Íñigo Prieto López de Cerain (spanyol)
Massimiliano Irrati (olasz)

Anglia – Németország szerkesztés

2021. június 29.
18:00 (17:00 UTC+1)
Anglia   2–0   Németország
Sterling   75'
Kane   86'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Wembley Stadion, London
Nézőszám: 41 973[17]
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

 
 
 
 
 
 
 
Anglia[18]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Németország[18]
KA 1 Jordan Pickford
KV 2 Kyle Walker
KV 6 Harry Maguire   77'
KV 5 John Stones
JKP 12 Kieran Trippier
KKP 14 Kalvin Phillips   45'
KKP 4 Declan Rice   8'   87'
BKP 3 Luke Shaw
JSZ 25 Bukayo Saka   69'
KCS 9 Harry Kane (csk)
BSZ 10 Raheem Sterling
Cserék:
KP 7 Jack Grealish   69'
KP 8 Jordan Henderson   87'
Szövetségi kapitány:
Gareth Southgate
 
KA 1 Manuel Neuer (csk)
KV 4 Matthias Ginter   25'   87'
KV 5 Mats Hummels
KV 2 Antonio Rüdiger
JKP 6 Joshua Kimmich
KKP 18 Leon Goretzka
KKP 8 Toni Kroos
BKP 20 Robin Gosens   72'   87'
TKP 7 Kai Havertz
TKP 25 Thomas Müller   90+2'
KCS 11 Timo Werner   69'
Cserék:
KP 10 Serge Gnabry   69'
V 23 Emre Can   87'
KP 19 Leroy Sané   87'
KP 14 Jamal Musiala   90+2'
Szövetségi kapitány:
Joachim Löw

A mérkőzés játékosa:
Harry Maguire (Anglia)[6]

Asszisztensek:[18]
Hessel Steegstra (holland)
Jan de Vries (holland)
Negyedik játékvezető:
Srđan Jovanović (szerb)
Tartalék játékvezető:
Uroš Stojković (szerb)
Videobíró:
Pol van Boekel (holland)
Videobíró-asszisztensek:
Kevin Blom (holland)
Íñigo Prieto López de Cerain (spanyol)
Alejandro Hernández Hernández (spanyol)

Svédország – Ukrajna szerkesztés

2021. június 29.
21:00 (20:00 UTC+1)
Svédország   1–2  (h. u.)   Ukrajna
Forsberg   43'
Danielson   98′
(1–1, 1–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Zincsenko   27'
Dovbik   120+1'
Hampden Park, Glasgow
Nézőszám: 9221[19]
Játékvezető: Daniele Orsato (olasz)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Svédország[20]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ukrajna[20]
KA 1 Robin Olsen
JV 2 Mikael Lustig   83'
KV 3 Victor Lindelöf
KV 24 Marcus Danielson   98′
BV 6 Ludwig Augustinsson   83'
JKP 7 Sebastian Larsson (csk)   97'
KKP 20 Kristoffer Olsson   101'
KKP 8 Albin Ekdal
BKP 10 Emil Forsberg   85'
KCS 21 Dejan Kulusevski   69'   97'
KCS 11 Alexander Isak   97'
Cserék:
V 5 Pierre Bengtsson   83'
V 16 Emil Krafth   83'
KP 22 Robin Quaison   97'
CS 9 Marcus Berg   97'
KP 17 Viktor Claesson   97'
V 14 Filip Helander   101'
Szövetségi kapitány:
Janne Andersson
 
KA 1 Heorhij Buscsan
JV 21 Olekszandr Karavajev
KV 13 Ilja Zabarnyi
KV 4 Szerhij Krivtszov
BV 22 Mikola Matvijenko
KKP 5 Szerhij Szidorcsuk   118'
KKP 6 Tarasz Sztepanenko   95'
KKP 17 Olekszandr Zincsenko
JCS 7 Andrij Jarmolenko (csk)   79'   106'
KCS 9 Roman Jaremcsuk   91'
BCS 10 Mikola Saparenko   61'
Cserék:
KP 8 Ruslan Malinovskyi   61'
CS 19 Artem Bjeszjegyin   91'   101'
KP 14 Jevhenij Makarenko   95'
KP 15 Viktor Cihankov   101'
CS 26 Artem Dovbik   120+1'   106'
KP 18 Roman Bezusz   118'
Szövetségi kapitány:
Andrij Sevcsenko

A mérkőzés játékosa:
Olekszandr Zincsenko (Ukrajna)[6]

Asszisztensek:[20]
Alessandro Giallatini (olasz)
Fabiano Preti (olasz)
Negyedik játékvezető:
Davide Massa (olasz)
Tartalék játékvezető:
Stefano Alassio (olasz)
Videobíró:
Massimiliano Irrati (olasz)
Videobíró-asszisztensek:
Marco Di Bello (olasz)
Filippo Meli (olasz)
Paolo Valeri (olasz)

Negyeddöntők szerkesztés

Svájc – Spanyolország szerkesztés

2021. július 2.
18:00 (19:00 UTC+3)
Svájc   1–1  (h. u.)   Spanyolország
Shaqiri   68'
Freuler   77′
(0–1, 1–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Zakaria   8' (öngól)
  Büntetőpárbaj  
Gavranović  
Schär  
Akanji  
Vargas  
1–3   Busquets
  Olmo
  Rodri
  Gerard
  Oyarzabal
Kresztovszkij Stadion, Szentpétervár
Nézőszám: 24 764[21]
Játékvezető: Michael Oliver (angol)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Svájc[22]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Spanyolország[22]
KA 1 Yann Sommer
KV 4 Nico Elvedi
KV 5 Manuel Akanji
KV 13 Ricardo Rodríguez
JSZV 3 Silvan Widmer   67'   100'
BSZV 14 Steven Zuber   90+2'
KKP 6 Denis Zakaria   100'
KKP 8 Remo Freuler   77′
TKP 23 Xherdan Shaqiri (csk)   81'
TKP 7 Breel Embolo   23'
KCS 9 Haris Seferović   81'
Cserék:
KP 11 Ruben Vargas   23'
KP 15 Djibril Sow   81'
CS 19 Mario Gavranović   120+1'   81'
KP 16 Christian Fassnacht   90+2'
V 2 Kevin Mbabu   100'
V 22 Fabian Schär   100'
Szövetségi kapitány:
Vladimir Petković
 
KA 23 Unai Simón
JV 2 César Azpilicueta
KV 24 Aymeric Laporte   90+3'
KV 4 Paul Torres   113'
BV 18 Jordi Alba
KKP 8 Koke   90+1'
KKP 5 Sergio Busquets (csk)
KKP 26 Pedri   119'
JCS 11 Ferrán Torres   91'
KCS 7 Álvaro Morata   54'
BCS 22 Pablo Sarabia   46'
Cserék:
KP 19 Dani Olmo   46'
CS 9 Gerard Moreno   54'
KP 6 Marcos Llorente   90+1'
CS 21 Mikel Oyarzabal   91'
KP 10 Thiago   113'
KP 16 Rodri   119'
Szövetségi kapitány:
Luis Enrique

A mérkőzés játékosa:
Unai Simón (Spanyolország)[6]

Asszisztensek:[22]
Stuart Burt (angol)
Simon Bennett (angol)
Negyedik játékvezető:
Ovidiu Hațegan (román)
Tartalék játékvezető:
Sebastian Gheorghe (román)
Videobíró:
Chris Kavanagh (angol)
Videobíró-asszisztensek:
Christian Dingert (német)
Lee Betts (angol)
Stuart Attwell (angol)

Belgium – Olaszország szerkesztés

2021. július 2.
21:00
Belgium   1–2   Olaszország
Lukaku   45+2' (11-esből) (1–2)
Jegyzőkönyv
Barella   31'
Insigne   44'
Allianz Arena, München
Nézőszám: 12 984[23]
Játékvezető: Slavko Vinčić (szlovén)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Belgium[24]
 
 
 
 
 
 
 
 
Olaszország[24]
KA 1 Thibaut Courtois
KV 2 Toby Alderweireld
KV 3 Thomas Vermaelen
KV 5 Jan Vertonghen (csk)
JKP 15 Thomas Meunier   69'
KKP 6 Axel Witsel
KKP 8 Youri Tielemans   21'   69'
BKP 16 Thorgan Hazard
TKP 7 Kevin De Bruyne
TKP 25 Jérémy Doku
KCS 9 Romelu Lukaku
Cserék:
CS 14 Dries Mertens   69'
KP 22 Nacer Chadli   69'   73'
KP 26 Dennis Praet   73'
Szövetségi kapitány:
  Roberto Martínez
 
KA 21 Gianluigi Donnarumma
JV 2 Giovanni Di Lorenzo
KV 19 Leonardo Bonucci
KV 3 Giorgio Chiellini (csk)
BV 4 Leonardo Spinazzola   79'
KKP 18 Nicolò Barella
KKP 8 Jorginho
KKP 6 Marco Verratti   20'   74'
JSZ 14 Federico Chiesa   90+1'
KCS 17 Ciro Immobile   74'
BSZ 10 Lorenzo Insigne   79'
Cserék:
KP 16 Bryan Cristante   74'
CS 9 Andrea Belotti   74'
CS 11 Domenico Berardi   90'   79'
V 13 Emerson   79'
V 25 Rafael Tolói   90+1'
Szövetségi kapitány:
Roberto Mancini

A mérkőzés játékosa:
Lorenzo Insigne (Olaszország)[6]

Asszisztensek:[24]
Tomaž Klančnik (szlovén)
Andraž Kovačič (szlovén)
Negyedik játékvezető:
Fernando Rapallini (argentin)
Tartalék játékvezető:
Juan Pablo Belatti (argentin)
Videobíró:
Bastian Dankert (német)
Videobíró-asszisztensek:
Marco Fritz (német)
Christian Gittelmann (német)
Paweł Gil (lengyel)

Csehország – Dánia szerkesztés

2021. július 3.
18:00 (20:00 UTC+4)
Csehország   1–2   Dánia
Schick   49' (0–2)
Jegyzőkönyv
Delaney   5'
Dolberg   42'
Olimpiai Stadion, Baku
Nézőszám: 16 306[25]
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

 
 
 
 
 
 
 
Csehország[26]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Dánia[26]
KA 1 Tomáš Vaclík
JV 5 Vladimír Coufal
KV 3 Ondřej Čelůstka   65'
KV 6 Tomáš Kalas   86'
BV 18 Jan Bořil
KKP 9 Tomáš Holeš   46'
KKP 15 Tomáš Souček (csk)
JSZ 12 Lukáš Masopust   46'
TKP 7 Antonín Barák
BSZ 13 Petr Ševčík   79'
KCS 10 Patrik Schick   79'
Cserék:
CS 11 Michael Krmenčík   84'   46'
KP 14 Jakub Jankto   46'
V 4 Jakub Brabec   65'
CS 20 Matěj Vydra   79'
KP 8 Vladimír Darida   79'
Szövetségi kapitány:
Jaroslav Šilhavý
 
KA 1 Kasper Schmeichel
KV 6 Andreas Christensen   81'
KV 4 Simon Kjær (csk)
KV 3 Jannik Vestergaard
JKP 17 Jens Stryger Larsen   70'
KKP 23 Pierre-Emile Højbjerg
KKP 8 Thomas Delaney   81'
BKP 5 Joakim Mæhle
JCS 9 Martin Braithwaite
KCS 12 Kasper Dolberg   59'
BCS 14 Mikkel Damsgaard   59'
Cserék:
CS 20 Yussuf Poulsen   59'
KP 15 Christian Nørgaard   59'
KP 18 Daniel Wass   70'
V 2 Joachim Andersen   81'
KP 24 Mathias Jensen   81'
Szövetségi kapitány:
Kasper Hjulmand

A mérkőzés játékosa:
Thomas Delaney (Dánia)[6]

Asszisztensek:[26]
Sander van Roekel (holland)
Erwin Zeinstra (holland)
Negyedik játékvezető:
Szergej Karaszjov (orosz)
Tartalék játékvezető:
Igor Demeshko (orosz)
Videobíró:
Pol van Boekel (holland)
Videobíró-asszisztensek:
Kevin Blom (holland)
Filippo Meli (olasz)
Massimiliano Irrati (olasz)

Ukrajna – Anglia szerkesztés

2021. július 3.
21:00
Ukrajna   0–4   Anglia
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kane   4'   50'
Maguire   46'
J. Henderson   63'
Olimpiai Stadion, Róma
Nézőszám: 11 880[27]
Játékvezető: Felix Brych (német)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ukrajna[28]
 
 
 
 
 
 
 
Anglia[28]
KA 1 Heorhij Buscsan
KV 13 Ilja Zabarnyi
KV 4 Szerhij Krivtszov   35'
KV 22 Mikola Matvijenko
JKP 21 Olekszandr Karavajev
KKP 5 Szerhij Szidorcsuk   64'
KKP 17 Olekszandr Zincsenko
BKP 16 Vitalij Mikolenko
TKP 10 Mikola Saparenko
KCS 9 Roman Jaremcsuk
KCS 7 Andrij Jarmolenko (csk)
Cserék:
KP 15 Viktor Cihankov   35'
KP 14 Jevhenij Makarenko   64'
Szövetségi kapitány:
Andrij Sevcsenko
 
KA 1 Jordan Pickford
JV 2 Kyle Walker
KV 5 John Stones
KV 6 Harry Maguire
BV 3 Luke Shaw   65'
KKP 4 Declan Rice   57'
KKP 14 Kalvin Phillips   65'
JSZ 17 Jadon Sancho
TKP 19 Mason Mount
BSZ 10 Raheem Sterling   65'
KCS 9 Harry Kane (csk)   73'
Cserék:
KP 8 Jordan Henderson   57'
V 12 Kieran Trippier   65'
CS 11 Marcus Rashford   65'
KP 26 Jude Bellingham   65'
CS 18 Dominic Calvert-Lewin   73'
Szövetségi kapitány:
Gareth Southgate

A mérkőzés játékosa:
Harry Kane (Anglia)[6]

Asszisztensek:[28]
Mark Borsch (német)
Stefan Lupp (német)
Negyedik játékvezető:
Carlos del Cerro Grande (spanyol)
Tartalék játékvezető:
Juan Carlos Yuste Jiménez (spanyol)
Videobíró:
Marco Fritz (német)
Videobíró-asszisztensek:
Christian Dingert (német)
Christian Gittelmann (német)
Bastian Dankert (német)

Elődöntők szerkesztés

Olaszország – Spanyolország szerkesztés

2021. július 6.
21:00 (20:00 UTC+1)
Olaszország   1–1  (h. u.)   Spanyolország
Chiesa   60' (0–0, 1–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Morata   80'
  Büntetőpárbaj  
Locatelli  
Belotti  
Bonucci  
Bernardeschi  
Jorginho  
4–2   Olmo
  Gerard
  Thiago
  Morata
Wembley Stadion, London
Nézőszám: 57 811[29]
Játékvezető: Felix Brych (német)

 
 
 
 
 
 
 
 
Olaszország[30]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Spanyolország[30]
KA 21 Gianluigi Donnarumma
JV 2 Giovanni Di Lorenzo
KV 19 Leonardo Bonucci   118'
KV 3 Giorgio Chiellini (csk)
BV 13 Emerson   73'
KKP 18 Nicolò Barella   85'
KKP 8 Jorginho
KKP 6 Marco Verratti   73'
JSZ 14 Federico Chiesa   107'
BSZ 10 Lorenzo Insigne   85'
KCS 17 Ciro Immobile   61'
Cserék:
CS 11 Domenico Berardi   61'
V 25 Rafael Tolói   97'   73'
KP 12 Matteo Pessina   73'
KP 5 Manuel Locatelli   85'
CS 9 Andrea Belotti   85'
KP 20 Federico Bernardeschi   107'
Szövetségi kapitány:
Roberto Mancini
 
KA 23 Unai Simón
JV 2 César Azpilicueta   85'
KV 12 Eric García   109'
KV 24 Aymeric Laporte
BV 18 Jordi Alba
VKP 5 Sergio Busquets (csk)   51'   106'
KKP 8 Koke   70'
KKP 26 Pedri
JSZ 11 Ferrán Torres   61'
BSZ 19 Dani Olmo
KCS 21 Mikel Oyarzabal   70'
Cserék:
CS 7 Álvaro Morata   61'
CS 9 Gerard Moreno   70'
KP 16 Rodri   70'
KP 6 Marcos Llorente   85'
KP 10 Thiago   106'
V 4 Paul Torres   109'
Szövetségi kapitány:
Luis Enrique

A mérkőzés játékosa:
Federico Chiesa (Olaszország)[6]

Asszisztensek:[30]
Mark Borsch (német)
Stefan Lupp (német)
Negyedik játékvezető:
Szergej Karaszjov (orosz)
Tartalék játékvezető:
Maksim Gavrilin (orosz)
Videobíró:
Marco Fritz (német)
Videobíró-asszisztensek:
Christian Dingert (német)
Christian Gittelmann (német)
Bastian Dankert (német)

Anglia – Dánia szerkesztés

2021. július 7.
21:00 (20:00 UTC+1)
Anglia   2–1  (h. u.)   Dánia
Kjær   39' (öngól)
Kane   104'
(1–1, 1–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
Damsgaard   30'
Wembley Stadion, London
Nézőszám: 64 950[31]
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

 
 
 
 
 
 
 
Anglia[32]
 
 
 
 
 
 
 
 
Dánia[32]
KA 1 Jordan Pickford
JV 2 Kyle Walker
KV 5 John Stones
KV 6 Harry Maguire   49'
BV 3 Luke Shaw
KKP 14 Kalvin Phillips
KKP 4 Declan Rice   95'
JSZ 25 Bukayo Saka   69'
TKP 19 Mason Mount   95'
BSZ 10 Raheem Sterling
KCS 9 Harry Kane (csk)
Cserék:
KP 7 Jack Grealish   69'   106'
KP 8 Jordan Henderson   95'
KP 20 Phil Foden   95'
V 12 Kieran Trippier   106'
Szövetségi kapitány:
Gareth Southgate
 
KA 1 Kasper Schmeichel
KV 6 Andreas Christensen   79'
KV 4 Simon Kjær (csk)
KV 3 Jannik Vestergaard   105'
JSZV 17 Jens Stryger Larsen   67'
BSZV 5 Joakim Mæhle
KKP 23 Pierre-Emile Højbjerg
KKP 8 Thomas Delaney   88'
JSZ 9 Martin Braithwaite
KCS 12 Kasper Dolberg   67'
BSZ 14 Mikkel Damsgaard   67'
Cserék:
KP 18 Daniel Wass   72'   67'
CS 20 Yussuf Poulsen   67'
KP 15 Christian Nørgaard   67'
V 2 Joachim Andersen   79'
KP 24 Mathias Jensen   88'
CS 19 Jonas Wind   105'
Szövetségi kapitány:
Kasper Hjulmand

A mérkőzés játékosa:
Harry Kane (Anglia)[6]

Asszisztensek:[32]
Hessel Steegstra (holland)
Jan de Vries (holland)
Negyedik játékvezető:
Ovidiu Hațegan (román)
Tartalék játékvezető:
Sebastian Gheorghe (román)
Videobíró:
Pol van Boekel (holland)
Videobíró-asszisztensek:
Kevin Blom (holland)
Christian Gittelmann (német)
Paweł Gil (lengyel)

Döntő szerkesztés

2021. július 11.
21:00 (20:00 UTC+1)
Olaszország   1–1  (h. u.)   Anglia
Bonucci   67' (0–1, 1–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Shaw   2'
  Büntetőpárbaj  
Berardi  
Belotti  
Bonucci  
Bernardeschi  
Jorginho  
3–2   Kane
  Maguire
  Rashford
  Sancho
  Saka
Wembley Stadion, London
Nézőszám: 67 173[33]
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

 
 
 
 
 
 
 
 
Olaszország[34]
 
 
 
 
 
 
 
Anglia[34]
KA 21 Gianluigi Donnarumma
JV 2 Giovanni Di Lorenzo
KV 19 Leonardo Bonucci   55'
KV 3 Giorgio Chiellini (csk)   90+6'
BV 13 Emerson   118'
VKP 8 Jorginho   114'
KKP 18 Nicolò Barella   47'   54'
KKP 6 Marco Verratti   96'
JSZ 14 Federico Chiesa   86'
BSZ 10 Lorenzo Insigne   84'   91'
KCS 17 Ciro Immobile   54'
Cserék:
KP 16 Bryan Cristante   54'
CS 11 Domenico Berardi   54'
KP 20 Federico Bernardeschi   86'
CS 9 Andrea Belotti   91'
KP 5 Manuel Locatelli   96'
V 24 Alessandro Florenzi   118'
Szövetségi kapitány:
Roberto Mancini
 
KA 1 Jordan Pickford
KV 2 Kyle Walker   120'
KV 5 John Stones
KV 6 Harry Maguire   106'
JSZV 12 Kieran Trippier   70'
BSZV 3 Luke Shaw
KKP 14 Kalvin Phillips
KKP 4 Declan Rice   74'
JSZ 19 Mason Mount   99'
BSZ 10 Raheem Sterling
KCS 9 Harry Kane (csk)
Cserék:
KP 25 Bukayo Saka   70'
KP 8 Jordan Henderson   74'   120'
KP 7 Jack Grealish   99'
CS 11 Marcus Rashford   120'
KP 17 Jadon Sancho   120'
Szövetségi kapitány:
Gareth Southgate

A mérkőzés játékosa:
Leonardo Bonucci (Olaszország)[6]

Asszisztensek:[35]
Sander van Roekel (holland)
Erwin Zeinstra (holland)
Negyedik játékvezető:
Carlos del Cerro Grande (spanyol)
Tartalék játékvezető:
Juan Carlos Yuste Jiménez (spanyol)
Videóbíró:
Bastian Dankert (német)
Videóbíró-asszisztensek:
Pol van Boekel (holland)
Christian Gittelmann (német)
Marco Fritz (német)


Jegyzetek szerkesztés

  1. UEFA Euro 2020 match schedule. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2019. szeptember 25.)
  2. Amendments to football's Laws of the Game in various UEFA competitions”, Union of European Football Associations, 2018. július 5. (Hozzáférés ideje: 2018. július 5.) 
  3. a b c d e Regulations of the UEFA European Football Championship 2018–20. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2018. március 9. (Hozzáférés: 2018. március 13.)
  4. Full Time Summary – Wales v Denmark. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. június 26. (Hozzáférés: 2021. június 26.)
  5. a b c Tactical Line-ups – Wales v Denmark. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. június 26. (Hozzáférés: 2021. június 26.)
  6. a b c d e f g h i j k l m n o Every EURO 2020 Star of the Match. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. június 11. (Hozzáférés: 2021. június 26.) Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „MOTM” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  7. Full Time Summary – Italy v Austria. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. június 26. (Hozzáférés: 2021. június 26.)
  8. a b c Tactical Line-ups – Italy v Austria. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. június 26. (Hozzáférés: 2021. június 26.)
  9. Full Time Summary – Netherlands v Czech Republic. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. június 27. (Hozzáférés: 2021. június 27.)
  10. a b c Tactical Line-ups – Netherlands v Czech Republic. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. június 27. (Hozzáférés: 2021. június 27.)
  11. Full Time Summary – Belgium v Portugal. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. június 27. (Hozzáférés: 2021. június 27.)
  12. a b c Tactical Line-ups – Belgium v Portugal. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. június 27. (Hozzáférés: 2021. június 27.)
  13. Full Time Summary – Croatia v Spain. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. június 28. (Hozzáférés: 2021. június 28.)
  14. a b c Tactical Line-ups – Croatia v Spain. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. június 28. (Hozzáférés: 2021. június 28.)
  15. Full Time Summary – France v Switzerland. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. június 28. (Hozzáférés: 2021. június 28.)
  16. a b c Tactical Line-ups – France v Switzerland. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. június 28. (Hozzáférés: 2021. június 28.)
  17. Full Time Summary – England v Germany. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. június 29. (Hozzáférés: 2021. június 29.)
  18. a b c Tactical Line-ups – England v Germany. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. június 29. (Hozzáférés: 2021. június 29.)
  19. Full Time Summary – Sweden v Ukraine. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. június 29. (Hozzáférés: 2021. június 29.)
  20. a b c Tactical Line-ups – Sweden v Ukraine. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. június 29. (Hozzáférés: 2021. június 29.)
  21. Full Time Summary – Switzerland v Spain. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. július 2. (Hozzáférés: 2021. július 2.)
  22. a b c Tactical Line-ups – Switzerland v Spain. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. július 2. (Hozzáférés: 2021. július 2.)
  23. Full Time Summary – Belgium v Italy. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. július 2. (Hozzáférés: 2021. július 2.)
  24. a b c Tactical Line-ups – Belgium v Italy. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. július 2. (Hozzáférés: 2021. július 2.)
  25. Full Time Summary – Czech Republic v Denmark. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. július 3. (Hozzáférés: 2021. július 3.)
  26. a b c Tactical Line-ups – Czech Republic v Denmark. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. július 3. (Hozzáférés: 2021. július 3.)
  27. Full Time Summary – Ukraine v England. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. július 3. (Hozzáférés: 2021. július 3.)
  28. a b c Tactical Line-ups – Ukraine v England. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. július 3. (Hozzáférés: 2021. július 3.)
  29. Full Time Summary – Italy v Spain. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. július 6. (Hozzáférés: 2021. július 6.)
  30. a b c Tactical Line-ups – Italy v Spain. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. július 6. (Hozzáférés: 2021. július 6.)
  31. Full Time Summary – England v Denmark. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. július 7. (Hozzáférés: 2021. július 7.)
  32. a b c Tactical Line-ups – England v Denmark. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. július 7. (Hozzáférés: 2021. július 7.)
  33. Full Time Summary – Italy v England. UEFA.com. Union of European Football Associations, 2021. július 11. (Hozzáférés: 2021. július 11.)
  34. a b Tactical Line-ups – Italy v England. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2021. július 11. (Hozzáférés: 2021. július 11.)
  35. Björn Kuipers to referee UEFA EURO 2020 final”, Union of European Football Associations, 2021. július 8. (Hozzáférés ideje: 2021. július 8.) 

Források szerkesztés