2020-as túraautó-világkupa
A 2020-as túraautó-világkupa a sorozat harmadik szezonja volt. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezi és bonyolította le, ez a szakág legmagasabb szintű bajnoksága. A szezon eredetileg április 5-én indult volna el Marokkóban és december 13-án fejeződött volna be Malajziában.[1] A koronavírus-járvány következtében a versenynaptár összetétele jelentősen módosult. A megváltozott kalendárium értelmében az idény szeptember 12-én vette kezdetét a Circuit Zolder versenypályán és november 15-én ért véget a Motorland Aragónon. Az évad során 6 helyszínen 16 futamot rendeztek meg.[2]
2020-as túraautó-világkupa | |||
Egyéni bajnok | |||
Yann Ehrlacher | 234 | ||
Bajnok csapat | |||
Cyan Racing Lynk & Co | 429 | ||
Az egyéni versenyben Michelisz Norbert volt a címvédő.[3] A csapatok számára kiírt bajnokságban a Cyan Racing Lynk & Co alakulata érkezett címvédőként.[4] A sorozatot végül az egész évad során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó és 3 versenyt is nyerő francia Yann Ehrlacher nyert meg, aki a maga 24 évével a széria történetének legfiatalabb bajnoka lett.[5][6][7] Az ő csapata, a Cyan Racing Lynk & Co pedig megőrizte első helyét 2019 után és megvédte a csapat bajnoki címét.
Csapatok és versenyzők
szerkesztés
|
|
Átigazolások
szerkesztésCsapatváltások
szerkesztés- Tassi Attila; KCMG versenyző → ALL-INKL.DE Münnich Motorsport versenyző[15][16]
- Tiago Monteiro; KCMG versenyző → ALL-INKL.DE Münnich Motorsport versenyző[15][16]
- Nick Catsburg; BRC Hyundai N Lukoil Racing Team versenyző → Engstler Hyundai N Liqui Moly Racing Team versenyző[9]
- Jean-Karl Vernay; Audi Sport Team Leopard Racing versenyző → Team Mulsanne versenyző[33]
- Mikel Azcona; PWR Racing versenyző → Zengő Motorsport versenyző[29]
Újonc versenyzők
szerkesztés- Boldizs Bence; Hankook Racer Cup, George Racing Team versenyző → Zengő Motorsport versenyző[28]
- Kismarty-Lechner Gábor; TCR kelet-európai kupa, Zengő Motorsport versenyző → Zengő Motorsport versenyző[30]
- Luca Engstler; TCR Európa-kupa, M1RA versenyző → Engstler Hyundai N Liqui Moly Racing Team versenyző[9]
- Gilles Magnus; TCR Európa-kupa, Comtoyou Racing versenyző → Comtoyou Racing versenyző[23]
- Jack Young; TCR Európa-kupa, Vuković Motorsport versenyző → Vuković Motorsport versenyző[13]
- Santiago Urrutia; Indy Lights, HMD Motorsports versenyző → Cyan Performance Lynk & Co versenyző[21]
Visszatérő versenyzők
szerkesztés- Nathanaël Berthon; WEC, Rebellion Racing versenyző → Comtoyou Racing versenyző[24]
Távozó versenyzők
szerkesztés- Benjamin Leuchter; SLR Volkswagen versenyző → NLS Series, Max Kruse Racing versenyző[39]
- Johan Kristoffersson; SLR Volkswagen versenyző → Ralikrossz-világbajnokság, Volkswagen RX Sweden versenyző[40]
- Mehdi Bennani; SLR VW Motorsport versenyző → TCR Európa-kupa, Comtoyou Racing versenyző[41][42]
- Robert Huff; SLR VW Motorsport versenyző → Skandináv TCR-bajnokság, Lestrup Racing versenyző[43][44]
- Robert Dahlgren; PWR Racing versenyző → Skandináv TCR-bajnokság, PWR Racing versenyző[45]
- Daniel Haglöf; PWR Racing versenyző → ?
- Andy Priaulx; Cyan Performance Lynk & Co versenyző → ?[46]
- Gordon Shedden; Leopard Racing Team Audi Sport versenyző → ?
- Augusto Farfus; BRC Hyundai N LUKOIL Racing Team versenyző → WeatherTech SportsCar bajnokság, BMW Team RLL versenyző[47]
- Niels Langeveld; Audi Sport Team Comtoyou versenyző → ?
- Frédéric Vervisch; Audi Sport Team Comtoyou versenyző → GT Európa Sprint kupa, Attempto Racing versenyző[48]
- Aurélien Panis; Comtoyou Team DHL CUPRA Racing versenyző → GT Európa Sprint kupa, Tech 1 Racing versenyző[49]
- Kevin Ceccon; Team Mulsanne versenyző → ?
- Ma Csing-hua; Team Mulsanne versenyző → Kínai TCR-bajnokság, Shell Teamwork Lynk & Co Motorsport versenyző[50]
Újonc csapatok
szerkesztés- Engstler Hyundai N Liqui Moly Racing Team
- Vuković Motorsport
Visszatérő csapatok
szerkesztésTávozó csapatok
szerkesztés- Sébastien Loeb Racing[51]
- Audi Sport Team Leopard Racing[52][53]
- PWR Racing
- KCMG
Márkák, amelyek megszüntetik a gyári támogatásukat
szerkesztésÉv közbeni változások
szerkesztés- A Hyundai Motorsport 2020. szeptember 24-én bejelentette, hogy partnercsapatainak autóit és versenyőit nem indítja el a második fordulóban, a német nagydíjon, így a hétvége 20 helyett, 16 résztvevővel zajlott le.[57]
Szabályváltozások
szerkesztés- Távozik a sorozat eddigi gumibeszállítója a Yokohama,[58] az idei szezontól egészen 2022 végéig a Goodyear lesz a bajnokság hivatalos gumipartnere.[59]
- Az egy versenyhétvége során felhasználható abroncsok mennyisége lecsökken az eddigi 18-ról, 12-re. Ez alól kivételt képez a szezonnyitó forduló, ahol az alakulatok még 18 gumit használhatnak.[60]
- A csapattagok száma is lecsökken: a kétautós gárdák 12, míg a háromautós csapatok 18 embert foglalkoztathatnak. Egyszerre mindössze 10 ember dolgozhat majd a versenyautón a futam során.[61]
- A kompenzációs súlyok kiosztásának módja megváltozik. Mostantól csak a kvalifikáció során megtett körök határozzák meg a kiosztott ballasztok mértékét. Az előző szezonban a kvalifikáció és a verseny eredményei alapján osztották ki a súlyokat. A teljesítmény kiegyenlítő rendszer (BoP) változatlan marad.[62]
- Egy új, újoncok számára kiírt kategóriában is részt vehetnek azok a versenyzők, akik még nem töltötték be a 23. életévüket és nem vettek részt 3-nál több versenyhétvégén a szezon előtt.[62][63]
- A versenyhétvégék összetétele is módosul. 2 helyett 1 időmérőt fognak rendezni, továbbá 3-ról 2-re csökken a futamok száma.[64]
- A csapatoknak lehetőségük van mindössze 1 autóval elindulni a bajnokságban. A már bejelentett alakulatok indíthatnak egy harmadik versenyzőt, azonban az illetőnek újoncnak kell lennie.[65]
Versenynaptár
szerkesztésA versenynaptárat 2019. december 5-én hozták nyilvánosságra.[66]
Forduló | Nagydíj | Pálya neve | Város | Dátum | Pályarajz | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 1 | Belga nagydíj | Circuit Zolder[67] | Heusden-Zolder | Szeptember 12–13. | |
2 | ||||||
2 | 3 | Német nagydíj | Nürburgring–Nordschleife | Nürburg | Szeptember 24–25. | |
4 | ||||||
3 | 5 | Szlovák nagydíj | Slovakiaring | Diósförgepatony | Október 10–11. | |
6 | ||||||
7 | ||||||
4 | 8 | Magyar nagydíj | Hungaroring | Mogyoród | Október 17–18. | |
9 | ||||||
10 | ||||||
5 | 11 | Spanyol nagydíj | Motorland Aragón[68][69] | Alcañiz | Október 31.–November 1. | |
12 | ||||||
13 | ||||||
6 | 14 | Aragóni nagydíj | November 14–15. | |||
15 | ||||||
16 | ||||||
Törölt versenyek: | ||||||
— | — | Marokkói nagydíj | Circuit International Automobile Moulay El Hassan | Marrákes | ||
— | ||||||
— | — | Portugál nagydíj | Circuito Internacional de Vila Real | Vila Real | ||
— | ||||||
— | ||||||
— | — | Osztrák nagydíj | Salzburgring[70] | Salzburg | ||
— | ||||||
— | — | Kínai nagydíj | Ningbo International Circuit | Ningbo | ||
— | ||||||
— | — | Dél-Koreai nagydíj | Inje-Speedium[71] | Inje | ||
— | ||||||
— | — | Olasz nagydíj | Adria International Raceway[2][72] | Adria | ||
— | ||||||
— | ||||||
— | — | Makaói nagydíj | Guia Circuit | Makaó | ||
— | ||||||
— | — | Maláj nagydíj | Sepang International Circuit | Sepang | ||
— | ||||||
Forrás:[66][73][74] |
Változások
szerkesztés- Változás a tavalyihoz képest, hogy: A német és az szlovák verseny helyet cserélt, valamint két új helyszín debütál a sorozatban: a Motorland Aragón és a Dél-Koreai Inje-Speedium, Zandvoort és Suzuka pedig kikerült a naptárból. Egy 2020. február 5-i döntés értelmében az eredetileg szezonnyitó marokkói nagydíjat törölték, helyére az osztrák Salzburgring érkezett, amely a bajnokság 6. fordulójaként került volna megrendezésre július 26-án.[75]
- A koronavírus-járvány hatására jelentős változások léptek életbe a versenynaptár összetételében. A magyar nagydíjat emiatt törölni kellett.[76] A német nagydíjat eredetileg egy későbbi időpontban – szeptemberben – rendezték volna meg,[77] azonban nem sokkal bejelentés után, logisztikai okokra hivatkozva, ezt a fordulót is törölték.[78]
- Annak érdekében, hogy a bajnokság továbbra is 20 futamból álljon, a szervezők egy 4 futamos hétvégét terveztek megrendezni Spanyolországban, és az ausztriai hétvégét is bővítették volna egy versennyel.[79]
- Április 18-án bejelentették, hogy a portugáliai fordulót is törölni kényszerült a sorozat vezetősége,[80] viszont közölték, hogy egy teljesen új, átdolgozott versenynaptáron dolgoznak az illetékesek a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) közösen.[81][82]
- Május 29-én nyilvánosságra került a sorozat újramódosított versenynaptára. 6 helyszínen fognak összesen 16 futamot megtartani. Az összes forduló kizárólag csak Európában kerül megrendezésre. Többek között visszatér a magyar és a német nagydíj, illetve egy új olasz versenypályán, az Adria International Racewayen rendezik az évadzárót.[74][83]
- Augusztus 31-én bejelentették, hogy Ausztria helyett Belgiumban kerül megrendezésre a szezon első versenyhétvégéje a Circuit Zolder aszfaltcsíkján.[67]
- Október 31-én a WTCR szervezői megerősítették, hogy a szezonzárót mégsem az Adria Racewayen futják, hanem az aragóniai pályán, ugyanis az olaszországi helyszín pályamunkálatai nem készültek el időben.[84][85][86]
Eredmények
szerkesztésÖsszefoglaló
szerkesztés- Megjegyzés
- Dőlt betű — Az első két versenyhétvégén az első futamokon a fordított rajtrács alapján alakult ki a rajtsorrend, azaz az első tíz helyezett fordított sorrendben állt fel a rajtrácsra. A harmadik hétvégétől kezdődően ez a második futamra lett érvényes.
Pontrendszer
szerkesztésHelyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16–22. |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Q1 és Q3 | 5 | 4 | 3 | 2 | 1 | |||||||||||
Norschleife Q | 10 | 8 | 6 | 4 | 2 | |||||||||||
Futam | 25 | 20 | 16 | 13 | 11 | 10 | 9 | 8 | 7 | 6 | 5 | 4 | 3 | 2 | 1 | 0 |
Versenyzők
szerkesztésHelyezés | Versenyző | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
Pont | ||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Yann Ehrlacher | 71 | 12 | 3 | 12 | 9 | 7 | 11 | 23 | 1 | 8 | 11 | 6 | 12 | 65 | 6 | 22 | 234 |
2. | Yvan Muller | 84 | 25 | 2 | 7 | 14 | 8 | 13 | 4 | 2 | 9 | 7 | 2 | 14 | 74 | 1 | 4 | 195 |
3. | Jean-Karl Vernay | 5 | 7 | 9 | 6 | 33 | 14 | 4 | 9 | 3 | 5 | 13 | Ki | 65 | 82 | 2 | 35 | 194 |
4. | Esteban Guerrieri | Ki | 13 | 1 | 5 | 4 | 3 | 7 | 11 | 7 | 11 | 13 | 10 | 9 | 1 | Ki | 18 | 188 |
5. | Gilles Magnus | 103 | 43 | 7 | Ki | 74 | 2 | 35 | 15 | 10 | 14 | 32 | 8 | 51 | 3 | 4 | 9 | 172 |
6. | Santiago Urrutia | 6 | 34 | Ki | 10 | 15 | 15 | 8 | 7 | 4 | Ki | 2 | 3 | 23 | 91 | Ki | 11 | 169 |
7. | Mikel Azcona | 16 | 11 | Ki | 4 | 8 | 4 | 5 | 62 | Ki | 45 | 45 | 1 | 7 | 53 | 3 | 5 | 168 |
8. | Nathanaël Berthon | 9 | 141 | 12 | 12 | 11 | Ki | 21 | 12 | 11 | 11 | 12 | 4 | 44 | 4 | Ki | 83 | 148 |
9. | Thed Björk | 22 | Ki | 4 | 24 | 19 | 16 | 15 | 10 | 12 | 12 | Ki | 7 | 12 | 11 | 7 | 64 | 142 |
10. | Néstor Girolami | 1 | 5 | 6 | 111 | 5 | 18† | Ni | 3 | Ki | 34 | 10 | 11 | Ki | 2 | Ki | Ni | 137 |
11. | Tom Coronel | 45 | 6 | 5 | 85 | 6 | 1 | 64 | 11 | 17 | 13 | 19† | Ki | 8 | 12 | 15 | 15 | 117 |
12. | Tassi Attila | 3 | 20 | Ki | 33 | 11 | Ki | Ni | 55 | 8 | 62 | 17 | 13 | Ki | 10 | 8 | 10 | 100 |
13. | Michelisz Norbert | 11 | 8 | Vi | Vi | 10 | 6 | 102 | 21 | 5 | 10 | 61 | 15 | 16 | 16 | 5 | 7 | 93 |
14. | Gabriele Tarquini | 15 | 15 | Vi | Vi | 25 | Ki | Ki | Hn | 18 | 7 | 54 | 5 | 3 | 15 | Ki | 13 | 79 |
15. | Tiago Monteiro | Ki | 19 | 8 | 9 | 13 | 9 | 17† | 144 | 9 | 23 | 14 | 12 | Ki | Ki | 10 | 11 | 78 |
16. | Luca Engstler | 12 | 10 | Vi | Vi | Hn | 10 | 9 | 8 | Ki | 16 | 8 | 9 | Ki | 13 | 11 | 14 | 59 |
17. | Nick Catsburg | 14 | 9 | Vi | Vi | 172 | 5 | 13 | 53 | |||||||||
18. | Boldizs Bence | 17 | 17 | 10 | 13 | 21† | 13 | Hn | 16 | 6 | 17 | 9 | Ni | 15 | 17 | Ki | 16 | 35 |
19. | Kismarty-Lechner Gábor | 19 | 18 | 11 | 14 | 20 | 17 | 16 | 19 | 16 | 21 | 18 | 17† | 13 | Ki | 14 | 19 | 17 |
20. | Aurélien Comte | 16 | 12 | 12 | 17 | 19 | 19 | Ki | Hn | Ki | 14 | 12 | 17 | 17 | ||||
21. | Josh Files | 16 | 13 | 10 | 9 | |||||||||||||
22. | Mitchell Cheah | 18 | 14 | Ki | 4 | |||||||||||||
23. | Nico Gruber | 18 | 14 | 20 | 3 | |||||||||||||
24. | Jack Young | 20† | 21† | Ki | Ni | 0 | ||||||||||||
Szabadkártyás résztvevőként nem jogosultak pontokra | ||||||||||||||||||
Luca Filippi | 18 | 16 | 12 | Ki | Ki | 13 | 13 | 15 | Ki | 9 | 12 | |||||||
Petr Fulín | 18 | 11 | 14 | |||||||||||||||
Nicolas Baert | 15 | 16 | 11 | |||||||||||||||
Dylan O'Keeffe | 13 | 12 | ||||||||||||||||
José Manuel Sapag | 20 | 15 | 18 | 19 | Ki | Ni | ||||||||||||
Helyezés | Versenyző | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
Pont |
Megjegyzés:
- † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 75%-át.
Csapatok
szerkesztésHelyezés | Csapat | # | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
Pont | ||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Cyan Racing Lynk & Co | 68 | 71 | 12 | 3 | 12 | 9 | 7 | 11 | 2 | 1 | 8 | 11 | 6 | 12 | 65 | 6 | 22 | 429 |
100 | 84 | 25 | 2 | 7 | 14 | 8 | 13 | 4 | 2 | 9 | 7 | 2 | 14 | 74 | 1 | 4 | |||
2. | ALL-INKL.COM Münnich Motorsport | 29 | 1 | 5 | 6 | 111 | 5 | 18† | Ni | 3 | Ki | 34 | 10 | 11 | Ki | 2 | Ki | Ni | 325 |
86 | Ki | 13 | 1 | 5 | 4 | 3 | 7 | 11 | 7 | 11 | 13 | 10 | 9 | 1 | Ki | 18 | |||
3. | Cyan Performance Lynk & Co | 11 | 22 | Ki | 4 | 24 | 19 | 16 | 15 | 10 | 12 | 12 | Ki | 7 | 12 | 11 | 7 | 64 | 311 |
12 | 6 | 34 | Ki | 10 | 15 | 15 | 8 | 7 | 4 | Ki | 2 | 3 | 23 | 91 | Ki | 11 | |||
4. | Comtoyou DHL Team Audi Sport | 17 | 9 | 141 | 12 | 12 | 11 | Ki | 21 | 12 | 11 | 11 | 12 | 4 | 44 | 4 | Ki | 83 | 265 |
31 | 45 | 6 | 5 | 85 | 6 | 1 | 64 | 11 | 17 | 13 | 13 | 19† | 8 | 12 | 15 | 15 | |||
5. | Zengő Motorsport Services KFT | 55 | 17 | 17 | 10 | 13 | 21† | 13 | Ki | 16 | 6 | 17 | 9 | Ni | 15 | 17 | Ki | 16 | 185 |
96 | 16 | 11 | Ki | 4 | 8 | 4 | 5 | 62 | Ki | 45 | 45 | 1 | 7 | 53 | 3 | 5 | |||
99 | 19 | 18 | 11 | 14 | 20 | 17 | 16 | 19 | 16 | 21 | 18 | 17† | 13 | Ki | 14 | 19 | |||
6. | ALL-INKL.DE Münnich Motorsport | 9 | 3 | 20 | Ki | 33 | 11 | Ki | Ni | 55 | 8 | 62 | 17 | 13 | Ki | 10 | 8 | 10 | 179 |
18 | Ki | 19 | 8 | 9 | 13 | 9 | 17† | 144 | 9 | 23 | 14 | 12 | Ki | Ki | 10 | 11 | |||
7. | BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse | 1 | 11 | 8 | Vi | Vi | 10 | 6 | 102 | 21 | 5 | 10 | 61 | 15 | 16 | 16 | 5 | 7 | 172 |
30 | 15 | 15 | Vi | Vi | 25 | Ki | Ki | Ki | 18 | 7 | 54 | 5 | 3 | 15 | Ki | 13 | |||
8. | Engster Hyundai N Liqui Moly Racing Team | 8 | 12 | 10 | Vi | Vi | Hn | 10 | 9 | 8 | Ki | 16 | 8 | 9 | Ki | 13 | 11 | 14 | 128 |
27 | 18 | 14 | Ki | ||||||||||||||||
40 | 16 | 13 | 10 | ||||||||||||||||
88 | 14 | 9 | Vi | Vi | 172 | 5 | 1 | ||||||||||||
97 | 18 | 14 | 20 | ||||||||||||||||
Egyautós és szabadkártyás csapatok nem jogosultak pontokra | |||||||||||||||||||
Team Mulsanne | 25 | 18 | 16 | 12 | Ki | Ki | 13 | 13 | 15 | Ki | 9 | 12 | |||||||
69 | 5 | 7 | 9 | 6 | 3 | 14 | 4 | 9 | 3 | 5 | 1 | Ki | 6 | 8 | 2 | 3 | |||
Comtoyou Racing | 15 | 15 | 16 | 11 | |||||||||||||||
16 | 10 | 4 | 7 | Ki | 7 | 2 | 3 | 15 | 10 | 14 | 3 | 4 | 9 | ||||||
Vexta Domy | 22 | 18 | 11 | 14 | |||||||||||||||
Vuković Motorsport | 7 | 20† | 21† | Ki | Ni | ||||||||||||||
33 | 13 | 12 | |||||||||||||||||
34 | 16 | 12 | 12 | 17 | 17 | 19 | Hn | Ki | Hn | 14 | 12 | 17 | |||||||
Target Competition | 28 | 20 | 15 | 18 | 19 | Ki | Ni | ||||||||||||
Helyezés | Csapat | # | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
Pont |
Megjegyzések:
- † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 75%-át.
- A Zengő Motorsport elért pontszámába Boldizs Bence megszerzett egységei nem számítottak bele.
Újoncok
szerkesztésHelyezés | Versenyző | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
Pont | ||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Gilles Magnus | 101 | 41 | 7 | Ki1 | 71 | 2 | 31 | 15 | 10 | 14 | 31 | 8 | 51 | 31 | 4 | 9 | 410 |
2. | Luca Engstler | 122 | 10 | Vi | Vi | Hn | 10 | 9 | 82 | Ki | 16 | 82 | 9 | Ki | 133 | 11 | 14 | 243 |
3. | Boldizs Bence | 174 | 17 | 10 | 13 | 21† | 13 | Hn | 161 | 6 | 17 | 93 | Ni | 15 | 172 | Ki | 16 | 236 |
4. | Nico Gruber | 203 | 14 | 18 | 45 | |||||||||||||
5. | Mitchell Cheah | 204 | 14 | Ki | 31 | |||||||||||||
6. | Jack Young | 20†3 | 21† | Ki | Ni2 | 11 | ||||||||||||
Helyezés | Versenyző | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
Pont |
Megjegyzés:
- † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 75%-át.
WTCR Trophy
szerkesztésHelyezés | Versenyző | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
Pont | ||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Jean-Karl Vernay | 5 | 7 | 9 | 6 | 3 | 14 | 4 | 91 | 3 | 5 | 1 | Ki | 6 | 81 | 2 | 3 | 121 |
2. | Gilles Magnus | 10 | 41 | 7 | Ki | 7 | 2 | 3 | 15 | 10 | 14 | 31 | 8 | 5 | 3 | 4 | 9 | 101 |
3. | Nathanaël Berthon | 9 | 14 | 12 | 12 | 11 | Ki | 2 | 12 | 11 | 11 | 12 | 4 | 4 | 4 | Ki | 8 | 94 |
4. | Tom Coronel | 4 | 6 | 51 | 8 | 6 | 1 | 6 | 11 | 17 | 13 | 19† | Ki | 8 | 12 | 15 | 15 | 80 |
5. | Boldizs Bence | 17 | 17 | 10 | 13 | 21† | 13 | Hn | 16 | 6 | 17 | 9 | Ni | 15 | 17 | Ki | 16 | 28 |
6. | Aurélien Comte | 16 | 12 | 12 | 17 | 19 | 19 | Ki | Hn | Ki | 14 | 12 | 17 | 13 | ||||
7. | Kismarty-Lechner Gábor | 19 | 18 | 11 | 14 | 20 | 17 | 16 | 20 | 16 | 21 | 18 | 17† | 13 | Ki | 14 | 19 | 8 |
8. | Jack Young | 20† | 21† | Ki | Ni | 0 | ||||||||||||
Helyezés | Versenyző | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
Pont |
Megjegyzés:
- † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 75%-át.
Időmérő edzések
szerkesztésSzínmagyarázat:
Helyezés | Pole pozíció | A Q3-ba jutott | Kiesett a Q2-ben | Kiesett a Q1-ben | Nem kvalifikált | Nem vett részt |
---|---|---|---|---|---|---|
Színkód | 1. | 2–5. | 6–12. | 13.– | nk | ni |
A német versenyhétvégén használt rendszer:[87]
Helyezés | Pole pozíció | További helyezések | Nem kvalifikált | Nem vett részt |
---|---|---|---|---|
Színkód | 1. | 2–16. | nk | ni |
Helyezés | Versenyző | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Nathanaël Berthon | 1 | 9† | 1 | 7 | 5 | 3 | |
Yann Ehrlacher | 2 | 2 | 15 | 8 | 13 | 2 | |
Gilles Magnus | 3 | 11 | 5 | kiz | 1 | 8 | |
Santiago Urrutia | 4 | nk† | 8 | 11 | 3 | 1 | |
Yvan Muller | 5 | 10 | 14 | 9 | 7 | 10 | |
Tom Coronel | 6 | 5 | 4 | 17 | 18 | 13 | |
Tassi Attila | 7 | 3 | 12 | 2 | 20 | 14 | |
Thed Björk | 8 | 4 | 21 | 14 | 2 | 4 | |
Jean-Karl Vernay | 9 | 8† | 7 | 6 | 4 | 5 | |
Néstor Girolami | 10 | 1 | 10 | 4 | 11 | 12 | |
Esteban Guerrieri | 11 | 7 | 6 | 1 | 19 | 18 | |
Michelisz Norbert | 12 | 2 | 15 | 6 | 9 | ||
Dylan O'Keeffe | 13 | ||||||
Nick Catsburg | 14† | 3 | |||||
Gabriele Tarquini | 15 | 11 | 13 | 8 | 7 | ||
Jack Young | 16 | 13 | |||||
Luca Engstler | 17 | 19 | 12 | 9 | 15 | ||
Tiago Monteiro | 18 | 12 | 13 | 3 | 14 | 16 | |
Luca Filippi | 19† | 9 | 16 | 19 | |||
Boldizs Bence | 20 | nk | 16 | 10 | 12 | 11 | |
Mikel Azcona | 21 | 6† | 17 | 5 | 10 | 6 | |
Kismarty-Lechner Gábor | 22† | nk† | 22 | 20 | 21 | 22 | |
Petr Fulín | 18 | ||||||
Aurélien Comte | 20 | kiz | 15 | 17 | |||
José Manuel Sapag | 18 | 20 | |||||
Nico Gruber | 19 | ||||||
Nicolas Baert | 16 | ||||||
Josh Files | 17 | ||||||
Mitchell Cheah | 21† | ||||||
Helyezés | Versenyző | BEL |
GER |
SVK |
HUN |
ESP |
ARA |
Megjegyzés: A táblázatban az időmérő edzésen elért eredmények, és nem a végleges rajtpozíciók szerepelnek.
- † — A rajtpozíció változott az időmérő edzésen elért helyezéshez képest (nem számítva az egyik versenyző hátrasorolásából következő előrelépést). A részletekért lásd a futamok szócikkeit.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Végleges a 2020-as FIA WTCR versenynaptár, és új díj is lesz!. https://www.racingline.hu
- ↑ a b Bemutatták az új WTCR-naptárt, mégis lesz Norbi-cunami a Hungaroringen. https://brakingnewsmotorsport.blog.hu
- ↑ Michelisz a túraautózás csúcsán, történelmet írt. https://index.hu
- ↑ Először lett világbajnok kínai motorsportcsapat. https://www.vezess.hu/
- ↑ WTCR – FIA World Touring Car Cup for Drivers. https://www.fiawtcr.com.+[2019. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
- ↑ Dávid, Hegedűs: Yann Ehrlacher a WTCR 2020-as bajnoka (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. november 15. (Hozzáférés: 2020. november 16.)
- ↑ Megvan a WTCR új királya (magyar nyelven). Vezess, 2020. november 15. (Hozzáférés: 2020. november 16.)
- ↑ 5-ös vagy 1-es? Michelisz Norbi döntött az idei rajtszámról. https://eurosport.hosszabbitas.hu/
- ↑ a b c d e f Eldőlt Michelisz Norbi jövője, és már be is jelentették, hogyan tovább. https://eurosport.hosszabbitas.hu/
- ↑ Lanti: Megint egy új versenyző csatlakozik a Hyundai WTCR-csapatához | Eurosport (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu, 2020. november 13. (Hozzáférés: 2020. november 15.)
- ↑ Lanti: Koronavírusos a Hyundai pilótája, ezért kihagyja a Motorland Aragont | Eurosport (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu, 2020. október 29. (Hozzáférés: 2020. november 1.)
- ↑ Lanti: Helyettesítik a Hyundai egyik pilótáját a Hungaroringen | Eurosport (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu, 2020. október 13. (Hozzáférés: 2020. október 14.)
- ↑ a b A Vuković Motorsport Renault-ja is indul 2020-ban a WTCR-ben. https://www.racingline.hu
- ↑ Lanti: Egy Renault-val tér vissza korábbi WTCR-dobogós pilóta | Eurosport (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu, 2020. október 7. (Hozzáférés: 2020. október 14.)
- ↑ a b c „Megvan, pontosan hol indul idén Tassi Attila”, https://formula.hu
- ↑ a b c d e f „Tassi Attila és a másik három pilóta is marad a Hondánál”, https://eurosport.hosszabbitas.hu/
- ↑ Münnich Motorsport set to run all four Hondas in 2020. TouringCarTimes, 2020. február 20. (Hozzáférés: 2020. február 20.)
- ↑ Péter, Vámosi: Mind a négy Hondát a Münnich Motorsport üzemelteti 2020-ban! (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. február 21. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
- ↑ Bejelentést tett a WTCR-ről a Lynk & Co-val versenyző Cyan Racing | Hosszabbítás (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
- ↑ Egy távozó és egy maradó világbajnok, új festés a WTCR bajnokcsapatánál. https://brakingnewsmotorsport.blog.hu
- ↑ a b Meglepő versenyzőt igazolt le idénre a Cyan Racing Lynk & Co. https://eurosport.hosszabbitas.hu.+[2020. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. július 28.)
- ↑ a b WTCR: Családi páros a Lynk & Cónál. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. március 27.)
- ↑ a b Újabb érkező a WTCR-ben; egy harmadik pilótát is bejelentett a Comtoyou Racing. https://eurosport.hosszabbitas.hu.+[2020. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. július 7.)
- ↑ a b Visszatérő pilóta lesz Tom Coronel csapattársa a WTCR-ben | Eurosport (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu, 2020. június 8. [2020. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 9.)
- ↑ Máté, Jámbor: Tom Coronel Audi-pilóta lesz, mégis marad a márka a WTCR-ben! (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. március 6. (Hozzáférés: 2020. március 6.)
- ↑ Még egy márka jelenléte vált biztossá az idei WTCR-mezőnyben. https://eurosport.hosszabbitas.hu
- ↑ a b A Zengő Motorsport két autóval tér vissza a WTCR-be!. https://eurosport.hosszabbitas.hu
- ↑ a b A Zengő Motorsport visszatér a WTCR-be: megvan az első versenyző, meglepetés lehet a második pilóta. https://hu.motorsport.com.+[2020. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 30.)
- ↑ a b Három autóval és spanyol tehetséggel megy a WTCR-be a Zengő Motorsport. https://www.origo.hu.+[2020. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. augusztus 28.)
- ↑ a b Gyorsasági autó: három új CUPRA-val támad a Zengő Motorsport. http://www.nemzetisport.hu
- ↑ Sorozatban hagyják ott a csapatok a WTCR-t. https://groundeffect.hu.+[2020. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 4.)
- ↑ Hivatalos: marad az Alfa Romeo a WTCR-ben. https://eurosport.hosszabbitas.hu
- ↑ a b Péter, Vámosi: Jean-Karl Vernay az Alfával tér vissza idén a WTCR-be (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. augusztus 26. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
- ↑ Lanti: Apja csapatában mutatkozik be a WTCR új tini-pilótája | Eurosport (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu, 2020. október 26. (Hozzáférés: 2020. november 1.)
- ↑ Lanti: Márkán belüli riválist kap a Zengő Motorsport a Szlovákiaringre | Eurosport (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu, 2020. október 2. (Hozzáférés: 2020. október 14.)
- ↑ Luca Filippi to make WTCR debut at Zolder (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2020. szeptember 9. (Hozzáférés: 2020. szeptember 11.)
- ↑ José Manuel Sapag confirmed for wild card entry in Hungary and Italy (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2020. október 13. (Hozzáférés: 2020. október 14.)
- ↑ Dylan O’Keeffe joins WTCR grid for Zolder season opener (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2020. szeptember 6. (Hozzáférés: 2020. szeptember 8.)
- ↑ „Max Kruse Racing startet 2020 wieder in der NLS, wechselt aber die Klasse”, https://www.mk10.racing
- ↑ Visszatér a WRX-be a világverő világbajnok! (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
- ↑ Ennyi volt! Kikerül az egyik legtöbb érzelmet kiváltó versenyző és pálya a WTCR-ből. https://eurosport.hosszabbitas.hu/
- ↑ Bennani and Taoufik joins Comtoyou for TCR Europe. https://www.tcr-series.com
- ↑ Ebben a sorozatban folytatja a WTCR-ből 15 év után kimaradt Rob Huff (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
- ↑ Búcsúzik a világbajnok: Rob Huff kiszorult a WTCR-ből. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. február 21.)
- ↑ TouringCarTimes: PWR Racing confirm Robert Dahlgren and Mikaela Åhlin-Kottulinsky. TouringCarTimes, 2020. április 3. (Hozzáférés: 2020. április 3.)
- ↑ Björk marad, Priaulx távozik a Lynk & Co-tól. https://www.racingline.hu
- ↑ Lloyd, Daniel: BMW Finalizes Remainder of GTLM Lineup. sportscar365.com. John Dagys Media, 2019. december 17. (Hozzáférés: 2019. december 17.)
- ↑ „GT World Challenge Europe Powered by AWS hits full speed as Sprint Cup returns at Misano”, SRO Motorsports Group, 2020. július 31. (Hozzáférés: 2020. július 31.)
- ↑ „Full Season World Challenge Programme For Tech 1 Racing”, Dailysportscar.com, 2020. február 17. (Hozzáférés: 2020. február 18.)
- ↑ Ma Qing Hua to spearhead Teamwork Lynk & Co programme. TouringCarTimes, 2020. július 24. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
- ↑ A kilencszeres ralivilágbajnok csapata is kiszállt a WTCR-ből. https://index.hu/
- ↑ Máté, Jámbor: A WRT abbahagyja WTCR és TCR Europe programját • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. december 10. (Hozzáférés: 2019. december 22.)
- ↑ Kft, New Wave Media Group: Kiszáll a WTCR-ből és a TCR Europe-ból az Audi egyik ügyfélcsapata (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2019. december 22.)
- ↑ mihalyi.csaba: A Volkswagen kiszáll minden benzines sportból (magyar nyelven). Rally Café Magazin, 2019. november 23. [2020. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 22.)
- ↑ Fanni, Gajáta: Az Audi megerősítette a WTCR-ből való kilépését 2020-tól (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. december 11. (Hozzáférés: 2019. december 22.)
- ↑ A Cupra váratlan döntést hozott a WTCR-rel kapcsolatban. https://eurosport.hosszabbitas.hu
- ↑ Hivatalos: Kiszáll a Hyundai a német WTCR-hétvégéről (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
- ↑ Gumibeszállítót vált a WTCR, búcsúzik a Yokohama. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. december 22.)
- ↑ Csaba, Czuth: A Goodyear lesz a WTCR új gumiszállítója (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. december 20. (Hozzáférés: 2019. december 22.)
- ↑ Itt a költségcsökkentés ideje! – WTCR. http://racevloggers.hu
- ↑ Költségcsökkentő reformok a WTCR-ben, átalakul a versenyhétvége. https://www.racingline.hu
- ↑ a b „Weight rule change and rookie category introduced for 2020”, https://www.touringcartimes.com/
- ↑ Két új helyszínre is ellátogat a WTCR 2020-ban. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. december 23.)
- ↑ „Drasztikus költségcsökkentés jön a WTCR-ben, kevesebb időmérő, futam és gumi lesz”, https://eurosport.hosszabbitas.hu/
- ↑ Single car, full season entries invited for 2020 World Touring Car Cup. TouringCarTimes , 2020. június 8. (Hozzáférés: 2020. június 8.)
- ↑ a b Itt a 2020-as WTCR naptár, két vadonatúj helyszínnel | Hosszabbítás (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu. (Hozzáférés: 2019. december 22.)
- ↑ a b Az utolsó pillanatban módosul a WTCR-idénynyitó helyszíne. https://eurosport.hosszabbitas.hu/
- ↑ Kft, P1net: 2020-tól a Motorland Aragón is vendégül látja a WTCR-t (magyar nyelven). www.p1race.hu. [2019. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 22.)
- ↑ Eldőlt, hol rendezik a WTCR idényzáróját (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. november 1.)
- ↑ Saját közönsége előtt vághat neki a címvédésnek Michelisz Norbi. https://m4sport.hu/
- ↑ Kft, New Wave Media Group: Koreába is ellátogat jövőre a WTCR mezőnye (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2019. december 22.)
- ↑ Lanti: Adria elesett, új helyszínt kell találni a WTCR idényzárójának | Eurosport (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu, 2020. október 30. (Hozzáférés: 2020. november 1.)
- ↑ Váratlan fordulat, a Hungaroringen rajtol a WTCR szezonja!. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. február 5.)
- ↑ a b Hivatalos a 2020-as WTCR-versenynaptár, eldőlt a Hungaroring sorsa. https://eurosport.hosszabbitas.hu
- ↑ Marrakesh távozik, a Hungaroringen rajtol a WTCR szezonja (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. február 5.)
- ↑ Törölték a WTCR hungaroringi szezonnyitóját (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. március 14.)
- ↑ Hivatalos: a WTCR német hétvégéjét is elhalasztották a koronavírus miatt. https://hu.motorsport.com/
- ↑ WTCR: a németországi hétvégét is törölték a koronavírus miatt. http://www.nemzetisport.hu
- ↑ Nürburgring races moved to Portugal, Austria to maintain 20 race schedule. TouringCarTimes, 2020. március 17. (Hozzáférés: 2020. március 17.)
- ↑ Máté, Jámbor: Egy újabb helyszíntől kényszerül búcsút venni a WTCR (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. április 19. (Hozzáférés: 2020. április 20.)
- ↑ Újabb versenyt törölt a WTCR, de már elvileg kész az átalakított naptár (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. április 20.)
- ↑ WTCR új naptárat ígér, miután a portugál versenyt is lefújták (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. április 20.)
- ↑ Egy eddig nem használt pályán zárulhat idén a WTCR-szezon | Eurosport (magyar nyelven). eurosport.hosszabbitas.hu, 2020. május 25. (Hozzáférés: 2020. június 1.)
- ↑ Péter, Vámosi: A WTCR szezonzárója sem lesz megtartva az Adria Raceway-en (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. október 30. (Hozzáférés: 2020. november 7.)
- ↑ Péter, Vámosi: A WTCR szezonzárója MotorLand Aragónban lesz! (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. november 1. (Hozzáférés: 2020. november 7.)
- ↑ Döntött szezonzárója sorsáról a WTCR. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. november 7.)
- ↑ „Reminder: WTCR Race of Germany qualifying format”, https://www.fiawtcr.com. [2021. július 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. szeptember 26.)
Külső hivatkozások
szerkesztés- A WTCR hivatalos honlapja Archiválva 2022. május 16-i dátummal a Wayback Machine-ben