2022-es bulgáriai parlamenti választás

A 2022-es bulgáriai parlamenti választást 2022. október 2-án fogják megtartani. Ez lesz a tizenharmadik parlamenti választás az ország történetében, egyben az ötödik alkalom, hogy előrehozott választást kell tartani.

A bolgár parlament épülete Szófiában

Előzmények szerkesztés

2021 novemberében már harmadjára kellett megismételni a parlamenti választásokat Bulgáriában. A választást a korrupcióellenes, európa-párti Folytatjuk a Változást (PP) nyerte, decemberben pedig megalakult a négypárti Petkov-kormány a Folytatjuk a Változást, a Bolgár Szocialista Párt, az ITN és a Demokratikus Bulgária koalíció részvételével, Kiril Petkov vezetésével.

2022. június 8-án az ITN kilépett a kormányból, az állami költségvetéssel fennálló nézeteltérésekre, a növekvő államadósságra és a korrupció elleni küzdelem lassú előrehaladására hivatkozva. Ezzel a Petkov-kormány elveszítette többségét a parlamentben. Két héttel később a kormány is megbukott, mert a legerősebb ellenzéki párt, a GERB bizalmatlansági indítványt nyújtott be, a szavazáson pedig a 240 képviselőből 123 a kormány ellen, 116 pedig a kormány mellett szavazott.

Végül augusztus 1-én Rumen Radev köztársasági elnök megjelölte a választás dátumát.

Választási rendszer szerkesztés

A Nemzetgyűlés 240 tagját zárt listán, arányos képviselettel választják meg 31 választókerületből.

A választásokon a parlamenti küszöb 4%-os. Ez mind a pártokra, mind a koalícióra érvényes. A bolgár nemzetgyűlés tagjait négyévente választják meg, a képviselők 240 mandátumok osztozkodnak. A parlamenti frakció megalakításához legalább 10 képviselő kell.

Közvélemény-kutatások szerkesztés

Az egyes pártok támogatottsága százalékban.

Felmérés
időpontja
Cég Párt neve
PP GERB-
SDS
DPS Újjászületés BSZP DB BV ITN IBG-NI VMRO egyéb
pártok
2022. június 25-július 1. Alpha[1] 22,5 23,9 9,8 8,8 12,8 7,9 6 3,7 N/A N/A 4,7
2022. július 2-10. Market Links[2] 21,5 22,2 9,1 7,6 11,6 8,3 4,3 3,2 N/A N/A 12,2
2022. július 5-12. Trend[3] 21,4 23,6 10,7 9,6 9,8 6,9 5,7 3,8 1,6 1,1 2,8
2022. július 5-12. Market Links[4] 20,9 24,5 12,6 9,2 11,9 9,1 4,3 3,1 N/A N/A 4,8
2022. július 5-12. Trend[5] 19,6 24,4 10,6 10,3 8,6 7,3 4,5 3,9 1,9 1,2 4,6
2022. augusztus 27.-szeptember 2. Alpha Research[6] 18,9 25,3 11,8 10,3 10,6 8,1 4,5 4,2 2,2 N/A 4,1
2022. augusztus 27.-szeptember 3. Market Links[7] 17,8 22,9 10,9 7,6 10,9 8,1 4,7 3,8 N/A N/A 13,5
2022. augusztus 29.-szeptember 4. Mediana[8] 17,1 22,8 11,1 12,5 13,3 5,5 5,5 6,9 3,4 N/A 1,9

Eredmények szerkesztés

 
Párt Szavazatok száma % Mandátumok száma  / 
GERBDemokratikus Erők Szövetsége 634 649 24,48 67  8
Folytatjuk a Változást 506 071 19,52 53  14
Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért 344 625 13,29 36  2
Újjászületés 254 925 9,83 27  14
Bolgár Szocialista Párt/BSZP Bulgáriáért 232 947 8,98 25  1
Demokratikus Bulgária 186 511 7,19 20  4
Bolgár Felemelkedés 115 867 4,47 12  12
ITN 96 065 3,70 0  25
Állj Fel Bulgária! – Jövünk! 25 207 0,97 0 ±0
Belső-macedóniai Forradalmi Szervezet 20 177 0,78 0 ±0
Független Jelöltek Mozgalma 10 331 0,40 0 ±0
Egyéb pártok 78 038 2,93 0 ±0
Összes szavazat 2 593 047 100 240 0
Érvényes szavazatok 2 593 046 99,67
Érvénytelen/üres szavazatok 8650 0,33
Összes 2 601 696 100
Részvételi arány 6 602 990 39,40
További: Bolgár Választási Bizottság

Jegyzetek szerkesztés

  1. УСЕЩАНЕТО ЗА ПРЕДСРОЧНИ ИЗБОРИ РАЗМЕСТВА ЕЛЕКТОРАЛНИТЕ ПЛАСТОВЕ – Alpharesearch.bg
  2. [1] – btvnovinite.bg, 2022. július 13.
  3. [2] – rctrend.bg
  4. [3] - rctrend.bg
  5. [4] – rctrend.bg
  6. [5] - Alpharesearch.bg
  7. [6] - dnevnik.bg
  8. [7] - segabg.bg

További információk szerkesztés