A 2123-as számú közút egy körülbelül 24,5 kilométeres hosszúságú, négy számjegyű országos közút-szakasz Nógrád megyében, a Cserhát hegységben.

2123-as közút
Úttípus összekötő út
Hossza24,5 km
Ország  Magyarország
Tartományok Nógrád megye
Az út eleje Mohora 2108
Az út vége Alsótold 2122

NyomvonalaSzerkesztés

Mohora északkeleti részén ágazik ki a 2108-as útból, méterekre annak 10. kilométerétől, délkeleti irányban. 2,6 kilométere előtt éri el Cserháthaláp első házait, ott beletorkollik a 2125-ös út, annak 2,5 kilométerénél. Három és fél kilométer megtétele után kiágazik belőle délkelet felé a 2124-es út. Ezután átlép Cserhátsurány területére, a település központját a 7. kilométerénél éri el. A következő települése Herencsény, ennek központja kevéssel a 11. kilométere előtt található.

A folytatásban hosszú külterületi szakasza következik, közben a 19,500-as kilométer-szelvénye közelében kiágazik belőle, Kutasó település lakatlan külterületén, nyugati irányban a 21 147-es út. Nem sokkal arrébb keresztezi a Szuha-patakot, majd beér Cserhátszentivánra, ahol több más, kisebb vízfolyást is keresztez. A falu központját a 22. kilométernél éri el, majd északnak fordul. Alsótold következik, amit nem sokkal a 24. kilométere előtt ér el, végül a település belterületén, 24,5 kilométere után beletorkollik a 2122-es útba, majdnem pontosan annak 19. kilométerénél.

Települések az út menténSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 10.

JegyzetekSzerkesztés