Főmenü megnyitása

A 2205-ös számú közút egy bő 25 kilométeres, négy számjegyű országos közút Nógrád megyében. A Karancs hegység keleti lábainál, az Ipoly mentén fekvő településeken vezet végig.

2205-ös közút
Nógrádszakál14.JPG
Úttípus összekötő út
Hossza25,1 km
Ország  Magyarország
Tartományok Nógrád megye
Az út eleje Szécsény 22 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Az út vége Ipolytarnóc, országhatár
A Wikimédia Commons tartalmaz 2205-ös közút témájú médiaállományokat.

NyomvonalaSzerkesztés

A 22-es főútból ágazik ki, annak 41,100-as kilométer-szelvénye körül, Szécsényben északi irányban, egy körforgalmú csomópontból. Nem sokkal ezután kicsit nyugatabbnak fordul, bő 300 méter megtétele után keresztezi az ipolytarnóci vasutat, Szécsény vasútállomás mellett; előtte még kiágazik belőle északnak a 22 305-ös út, amely az állomáshoz vezet. Települési neve a vasúti kereszteződésig Rákóczi út, onnan Ludányi út; iránya innentől kezdve nagyjából végig az Ipoly vonalvezetését követve kanyarog.

2 kilométer után éri el Ludányhalászi határát, de itt egy darabig még csak határvonalat képez a község és Szécsény város közigazgatási területei között. Ezen a szakaszon ágazik ki nyugat felé (a 2,300-as kilométer-szelvény környékén) a 22 105-ös út, Pösténypuszta felé. 2,9 kilométer megtétele után keresztezi a Ménes-patakot, innentől már ludányhalászi területen húzódik. Pontosan a negyedik kilométerénél ágazik ki belőle kelet felé a 2207-es út, majd 5,7 kilométernél a Ludányhalászi megállóhelyre vezető 22 306-os út. Ezután ismét keresztezi a vasutat és 9,3 kilométer környékén elhagyja Ludányhalászit, átlépve Nógrádszakál területére.

Pontosan a 11. kilométerénél áthalad a Darna-patak fölött és kevéssel ezután eléri Nógrádszakál első házait is. A falu központjában, a 11,350-as kilométer-szelvény környékén ágazik ki nyugat felé az itteni állomásra vezető 22 307-es út. A falu északi végén ismét keresztezi a vasutat, majd egy darabon párhuzamosan haladnak, egészen közel az országhatárhoz.

15,200-as kilométer-szelvénye környékén az út egy körforgalomba fut bele: itt ágazik ki belőle a 22 103-as út, amely átvezet a határon, Tőrincs településre és ott a szlovákiai 585-ös közútba torkollik, amely Losonctól Alsósztregován át Nógrádszentpéterig húzódik. Itt Nógrádszakál Ráróspuszta nevű településrésze következik; Ráróspuszta megállóhely mellett az út ismét keresztezi a vasutat, itt egy darabon keleti irányban haladnak.

20,5 kilométere közelében található Litke központja, előtte kevéssel kiágazik belőle a Karancs hegység belső településeit feltáró 2206-os út dél felé, utána pedig nem sokkal az állomásra vezető 22 308-as út északnak. Ipolytarnóc az utolsó faluja, ennek első házait a 24-es kilométerénél éri el, előtte újból keresztezik egymást a vasúttal. Pontosan a 24-es kilométernél ágazik ki a 22 309-es út is, amely a vasút végállomásához vezet.

Az út Magyarország és Szlovákia határánál ér véget, bár a határ túloldalán, Kalonda község közigazgatási területén tovább folytatódik. Számozása onnantól 594-es, amely Losonc területének legdélebbi pontján torkollik az 585-ösbe. Az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint az útvonal teljes hossza 25,124 kilométer.

Települések az út menténSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 24.

JegyzetekSzerkesztés