A 2404-es számú közút egy rövid, négy számjegyű országos közút Heves megyében.

2404-es közút
Úttípus összekötő út
Hossza6,3 km
Ország  Magyarország
Tartományok Heves megye
Az út eleje Apc 2131 (21 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg)
Az út vége Rózsaszentmárton 2402

NyomvonalaSzerkesztés

A 2131-es út kezdő körforgalmából ágazik ki; ugyanebbe a körforgalomba torkollik bele a 21-es főút jobb (keleti) pályatestjének két átkötő útja, a forgalmat Budapest felől levezető a 21 602-es, és a Salgótarján felé továbbvezető 21 603-as utak. (A bal pályatest átkötő útjai, a 21 604-es és a 21 605-ös már a 2131-es útba csatlakoznak bele.)

Első száz méterein keresztezi a salgótarjáni vasutat, majd beletorkollik dél felől a 2403-as út, ezután pedig – még mindig csak körülbelül az 500. méterszelvényénél – átszeli a Szuha-patakot is. Az 1,700-as kilométerszelvénye előtt keresztezi a Zagyvát, majd beér Apc lakott területére. Eddig majdnem pontosan keleti irányba haladt, itt, a második kilométerénél viszont délkeletnek fordul, ugyanitt kiágazik belőle észak felé a 2405-ös út. Ötödik kilométere elérése előtt lép át Rózsaszentmártonba, ott ér véget, beletorkollva a 2402-es útba, kevéssel annak 9. kilométere előtt.

Az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint a teljes hossza 6,284 kilométer.

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 29.

JegyzetekSzerkesztés