25 114-es mellékút (Magyarország)

út Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
(25 114-es közút szócikkből átirányítva)

A 25 114-es számú mellékút egy körülbelül 11,3 kilométer hosszúságú, öt számjegyű mellékút (országos közút) Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye nyugati részén, a Bükkben.

25 114-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza11,3 km
Ország Magyarország
TartományokBorsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Az út elejeBükkábrány
Az út végeKács

Nyomvonala szerkesztés

A 3-as főútból ágazik ki, kevéssel annak 153. kilométere előtt, Bükkábrány területén, északnyugat felé. Települési neve kezdetben Béke út, de még 200 métert sem tesz meg, amikor beletorkollik északkelet felől a 25 136-os számú mellékút. Fél kilométer megtétele után egy darabig nyugatnak halad, ott a neve Daróczi út, majd ismét északnyugati irányba fordul. A 2+300-as kilométerszelvénye közelében átlép Tibolddaróc területére, ott a neve a faluközpontig – nagyjából az 5+800-as kilométerszelvényig – Ábrányi út, onnan tovább Kácsi út. Ezen a néven már jobbára észak felé halad. Kilencedik kilométerénél éri el a zsákfalunak számító Kács területét, és a község északi részén ér véget.

Teljes hossza az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 11,333 kilométer.

Források szerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. május 7.

Jegyzetek szerkesztés