Főmenü megnyitása

3105-ös közút

út Pest megyében, a Gödöllői-dombságban

A 3105-ös számú közút egy négy számjegyű országos közút Pest megyében, a Gödöllői-dombságban.

3105-es közút
Úttípus összekötő út
Hossza33,3 km
Ország  Magyarország
Tartományok Pest megye
Az út eleje Bag 3 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Az út vége Sülysáp 31 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg

NyomvonalaSzerkesztés

A 3-as főút bagi szakaszából ágazik ki, annak 41. kilométere közelében, egy körforgalmú csomópontból, délkelet felé. (Ellenkező irányban ugyanonnét ágazik ki a 21 115-ös út. Települési neve a kezdeti szakaszán Dózsa György út, így keresztezi a Budapest–Hatvan-vasútvonalat, majd nem sokkal első kilométerének megtétele előtt kiágazik belőle a 30 421-es út, az M3-as autópálya bagi csomópontja felé. Felüljárón halad el az autópálya és a csomópont egyik átkötő ága, a 30 419-es út fölött, majd Bag központjába érve keletnek fordul. Egy rövid szakasza a Petőfi tér nevet viseli, majd Szent Imre utca néven halad tovább a település széléig.

Harmadik kilométere után nem sokkal lép át Hévízgyörk területére, ott a település központjáig Kossuth Lajos utca néven halad. Miután elhagyja a falu Szent József-templomát, a 4,700-as kilométerszelvénye közelében egy kereszteződéshez ér. A 3105-ös számozást az innen dél felé, Ady Endre utca néven induló szakasz viszi tovább, észak felé a 31 311-es számú út indul ki ugyaninnen. Alig 300 méter után az út délkeleti irányba fordul, a hátralévő hévízgyörki szakaszán így húzódik.

A 6,400-as kilométerszelvénye táján lép át Galgahévízre, ott Fő út a neve és leginkább keleti irányban halad; a 7,700-as kilométerszelvénynél kiágazik belőle észak felé a 31 312-es út. A 9,400-as kilométerszelvénye közelében ér át a Galgahévízzel teljesen összeépült Turára, ahol több irányváltáson és egyben névváltáson is átesik. Első szakaszának neve Rákóczi Ferenc utca, majd egy következő szakasza a Tabán út. Ennek végénél, a 11,800-as kilométerszelvénynél kiágazik észak felé a 31 313-as út; itt újabb irány- és névváltással Petőfi Sándor tér, majd Kossuth Lajos út lesz a neve.

Így éri el azt a körforgalmat, ahol a 3104-es úttal találkozik, de a folytatásban is a Kossuth Lajos út marad a neve. Közben egyre délebbnek fordul, egy szakaszon a Park utca, majd a Zsámboki út nevet viseli. Csak a 17. kilométere környékén hagyja el Turát és lép át Zsámbokra. Itt első szakaszán teljesen délnek halad, Turai út néven, majd a 19,600-as kilométerszelvénynél találkozik a 3106-os úttal, amely itt a 6,300-as kilométerszelvényénél jár. József Attila utca, illetve Szent Erzsébet tér néven rövid közös szakaszuk következik, majd a település központjában szétválnak: itt a 3105-ös út pont a 20. kilométerét teljesíti.

Innen délnyugat felé folytatódik, pár méter után kiágazik belőle délkelet felé a 3107-es út, majd a 20,650-es kilométerszelvénye közelében beletorkollik az északnyugat felől érkező 3102-es út, közel 35 kilométer megtétele után. A folytatásban a 3105-ös számozást a 3102-es egyenes folytatásában délkelet felé haladó út viszi tovább, amely nem sokkal ezután délnek fordul és a 22. kilométere után, Zsámbok, Dány és Kóka hármashatárát elérve e két utóbbi település határvonalán húzódik tovább. Dányt nem is érinti ennél jobban: a 22,700 kilométerszelvényénél teljesen átlép Kóka területére.

Ez utóbbi község központját az út a 27. kilométernél éri el, nem sokkal azelőtt ágazik ki belőle a 31 103-as út. Települési neve az elágazásig Zsámboki út, utána egy iránytöréssel Nagykátai út, majd egy újabb irányváltás után, újra délkeletnek fordulva Dózsa György út. 30. kilométerénél keresztezi a Felső-Tápió folyását, és kevesebb, mint egy kilométerre onnét átlép Sülysáp területére.

Amint eléri a Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonal térségét, azzal párhuzamos irányba fordul, nyugat felé és a Vasút utca nevet veszi fel, majd a 32,700-s kilométerszelvénye körül kiágazik belőle a 31 104-es út, az addigi irány egyenes folytatásaként, nyugat felé, az út maga pedig délnek fordul. Keresztezi a vágányokat, majd a Szent István tér nevet veszi fel. Utolsó szakaszán még keresztezi az Alsó-Tápió folyását, majd a 31-es főútba beletorkollva ér véget, annak 42,200-as kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 33,274 kilométer.

Települések az út menténSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. június 4.

JegyzetekSzerkesztés