44-es főút (Magyarország)

magyarországi főút

A 44-es főút egy elsőrendű főútvonal[1] Magyarországon, azon belül is három vármegyét köt össze, Bács-Kiskunt, Jász-Nagykun-Szolnokot és Békés vármegyét. Kecskemét és Gyula között található. Az 5-ös főúttól a román-magyar országhatárig tart. 150 kilométer hosszú.[2]

44-es főút
Úttípus Elsőrendű főút
Hossza
elkészült144 km
épül0 km
tervezett0 km
Ország Magyarország
Az út eleje Kecskemét
Az út vége Gyula-országhatár
Időzóna közép-európai idő
A Wikimédia Commons tartalmaz 44-es főút témájú médiaállományokat.

Története Szerkesztés

Az út előzményének tekinthető az „I. Alföldi Transzverzális út”, amelynek kiépítését az 1890. évi I. törvénycikk rendelte el. Az út Baját kötötte össze az Arad megyei Erdőheggyel, a mai nyomvonalon haladt Kunszentmárton és Gyula között. 1896 és 1897 között épült ki az akkori viszonyok között korszerű kapcsolatot jelentve.[3][4] A Békésszentandrás és Szarvas közötti szakasza egyike volt a leghamarabb leburkolt szakasznak, mivel a két település között jelentős árvízvédelmi feladatokat is ellátott az útvonal magas töltésen haladva. (Szarvas és Békésszentandrás között pont ezekben az években zajlott a mostani holtág átvágása, a Hármas-Körös új, ásott mederbe terelése.) Ezt követően az 1936-1942 között szintén ezen rész jelentősége nőtt meg a békésszentandrási duzzasztómű megépítése miatt.

1934-ben a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 70 846/1934. számú rendelete harmadrendű főúttá nyilvánította, a Kecskemét és Békéscsaba közti szakaszát 415-ös, a Békéscsaba és Gyula közti szakaszát pedig 435-ös útszámozással. Az akkori nyomvonal majdnem azonos volt a maival; számottevőbb eltérés volt, hogy abban az időben még áthaladt Tiszakürtön, és Cserkeszőlő nyugati széle előtt érte el ismét a jelenkori nyomvonalat, valamint áthaladt Kunszentmárton központján is. Akkor a 44-es útszámot még nem osztották ki,[5] a második világháború idején viszont, az első és második bécsi döntések utáni időszakban szükségessé vált a kiosztása a jelentős kiterjedésű, visszacsatolt partiumi területeken: akkor a NagyváradNagyszalonta útvonal viselte ezt az útszámozást.

Egy dátum nélküli, feltehetőleg 1950 körül készült közúthálózati térkép a Kecskemét-Békéscsaba szakaszát másodrendű főútként tüntette fel, 40-es útszámozással, míg Békéscsabától az országhatárig vezető szakasza akkor a 435-ös számot viselte. (A 44-es útszámot abban az időben a Szolnok-Tiszakürt közt, javarészt a mai 442-es főút vonalán húzódó út viselte.)[6]

A kiépítése óta nem sok változtatás történt a nyomvonalában, pusztán Kunszentmártonnál épült új elkerülőút és híd a Körösön, valamint Békésszentandrásnál helyezték át az éles kanyarokkal tarkított átkelőszakaszt és építettek meg egy teljesen új hidat a holtágon.

Évtizedekig gyenge pontja volt az útnak a régi tiszaugi Tisza-híd, ahol az egyébként is roppant szűk áteresztőképességű hídon futott még a Kecskemét–Kunszentmárton-vasútvonal, így ha vonat érkezett, sorompóval még le is zárták a hidat. 2001-re lett kész az új közúti híd, ami már megfelel a mai követelményeknek.[7]

Jellemzői Szerkesztés

Elsőrendű főút, amely ilyen minőségében egyike Magyarország legújabb elsőrendű főútjainak, mivel csak az 1990-es évek végén minősítették fel másodrendűről elsőrendűre, így Békés megye volt az utolsó a magyar megyék közül, amelyet nem érintett még elsőrendű főút.

Az útvonal végig 2×1 sávos, csupán Békéscsaba és Gyula között válik osztott pályás, leállósávval rendelkező 2×2 sávos gyorsforgalmi úttá. Az út mellett szervizút is halad, amely a környező tanyák és földtulajdonosoknak nagy segítség, akik így könnyebben ráhajthatnak az útra. Ezt az osztott pályás részt 2001 és 2004 közt építették a Széchenyi Terv keretében. 2008-tól itt a megengedett sebesség rajta 110 km/h.[8]

Végig alföldi területen halad, kezdőpontja Kecskeméten található, innen halad előbb keleti irányba, áthalad a Tiszán, belép Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe. Itt átkel a Tiszazugon, majd a Körösön is. Öcsöd település után délkeleti irány vesz fel és belép Békés vármegyébe. A délkeleti irányt végig tartja egészen a megyeszékhelyig, itt az békéscsabai elkerülőút átadása óta elkerüli a várost, majd a határig ismét keleti irányt vesz fel, elkerülőúton haladva el Gyula mellett is.

Viszonylag jó minőségű útnak mondható a magyar viszonyok között, Kondoros és Szarvas között kísérleti jelleggel kiemelt útszakasznak van minősítve. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei szakaszt kivéve aránylag sok az egyenes útszakasz, kevés a település, ezért igen jól előzni, nagy átlagsebességgel lehet közlekedni rajta. A délszláv háborúk és Románia európai uniós csatlakozása óta a teherforgalom ugrásszerűen megnőtt rajta.

Érintett települések Szerkesztés

Jövőbeni tervek Szerkesztés

2016-ban megkezdődtek az M44-es gyorsforgalmi út építési munkái, amely teljesen új nyomvonalon halad, elkerülve a településeket. Az M44-es első, középső részét 2019. október 2-án adták át a forgalomnak, amely jelentősen tehermentesíti a Kondoros és Tiszakürt közötti részt. A 44-es út biztonsága egyébként rossz, sok a baleset. A békéscsabai elkerülőúton emiatt szükségessé vált új körforgalom építése is.[11] Fő feladat Szarvas, Békésszentandrás és Öcsöd elkerülése volt,[12] ez azonban az M44-es középső szakaszának megépülésével teljesült.

Képgaléria Szerkesztés

Jegyzetek Szerkesztés