4517-es mellékút (Magyarország)

út Csongrád-Csanád megyében

A 4517-es számú mellékút egy körülbelül 13 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Csongrád-Csanád megye területén; Csongrádot köti össze a nyugati határában elterülő, részben már Felgyőhöz tartozó tanyavilággal. Korábban a mainál jelentősebb út lehetett, de a tanyai lakosság számának csökkenése a jelentőségének elvesztéséhez vezetett: mintegy három kilométernyi szakasza ma már csak földútként húzódik.

4517-es mellékút
Úttípus összekötő út
Hossza56,2 km
Ország  Magyarország
Tartományok Csongrád-Csanád megye
Az út eleje Csongrád 451 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Az út vége Felgyő nyugati külterülete 4518

NyomvonalaSzerkesztés

Kilométer-számozása a 2,112-es kilométerszelvénytől indul, azon a ponton a 451-es főútból ágazik ki, mint a 4513-as út egyenes folytatása, Csongrád elkerülő szakaszának nyugati részén. „Nulladik” kilométere ebből ítélve valahol Csongrád központjában volt, mára azonban a belterületi szakaszait részben önkormányzati úttá minősíthették vissza, részben a 4513-ashoz sorolhatták át.

A 451-es főút körforgalmú csomópontját elhagyva nyugat-délnyugat felé indul, majd 6,5 kilométer után átlép Felgyő területére. 9,3 kilométer után egy elágazáshoz ér: a 45 117-es út torkollik bele észak felől: ezen a 451-esre lehet felhajtani, illetve a MÁV Kiskunfélegyháza–Orosháza-vasútvonalának Kettőshalom megállóhelyét is ez az út szolgálja ki. Innen egy darabig még burkolt, bár keskeny útpályával húzódik tovább, majd nagyjából a 10,300-as kilométerszelvénye táján eltűnik felszínéről a burkolat. Utolsó három kilométerén földútként húzódik, így is ér véget, beletorkollva a 4518-as útba, annak 3,950-es kilométerszelvénye táján.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 13,105 kilométer.

Települések az út menténSzerkesztés

TörténeteSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2020. július 13.

JegyzetekSzerkesztés