50 tehetséges magyar fiatal

Az 50 tehetséges magyar fiatal egy mentorprogram, melyet a magyar La femme magazin indított el 2012 őszén. A kezdeményezés azokra a magyar fiatalokra kívánja irányítani a figyelmet, akik valamilyen művészeti vagy tudományágban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.[1][2]

A program menete szerkesztés

A programba 16 és 30 közötti fiatalok nevezhettek. Az jelentkezők száma 1373 volt. Az előválogatást a Nemzeti Tehetségpont szakemberei végezték el, és 80 főre szűkítették a jelölteket.[1]

A válogatás szerkesztés

A program személyre szabottan a kulturális, tudományos és gazdasági élet elismert személyiségeinek aktív szerepvállalása mellett kíván a fiatal tehetségeknek fejlődéséhez ösztönzést, támogatást nyújtani.A végső 50 főt ez a közéleti személyiségekből és szakemberekből álló zsűri válogatta ki egy kimondottan erre a célra létrehozott online rendszerben.

A válogatás szempontjai szerkesztés

A jelentkezők végső értékelése öt szempont szerint történt:

  • Teljesítmény - amely azt vizsgálta, hogy a fiatal tehetség képességei mennyivel emelkednek a korosztályi átlag fölé.
  • Társadalmi érték - ami a közösség értékrendjének, normáinak, fejlődésének, Magyarország nemzetközi megítélésének, hínevének pozitív befolyásolási képességét mutatta.
  • Eredetiség - amely a tömegirányzattól való különbözőséget fejezte ki.
  • Újító erő - a megvalósításhoz kapcsolódó kreativitás értékelése.
  • Ösztönző erő - a jelölt tevékenységén keresztül mennyire képes másokat is kiemelkedő teljesítményre ösztönözni.

A mentori program feladata szerkesztés

Minden kiválasztott jelentkező a programnak köszönhetően egy szakmailag és társadalmilag elismert mentor támogatását élvezheti. A mentorok kiválasztásának két alapvető szempontja volt: a fiatalok támogatása iránti elkötelezettség; a kiemelkedő szakmai kvalitások, a saját területen elért eredmények, az ezekre épülő hitelesség. A mentorok feladata, hogy szakmailag, személyre szabottan támogassák a fiatalok munkásságát, kutatását.[3]

A mentorok és a mentoráltak szerkesztés

' Mentorált Mentor
1 Batta Eszter Basics Beatrix
2 Bényei Éva Bernadett Horváth Magyary Nóra
3 Dobi Réka Ádám Veronika
4 Domonkos Andor Falus András
5 Domoszlai Edit Tiszttartó Titusz
6 Dr. Meskó Bertalan Somorjai Éva
7 Hóbor Eszter Bugár Csaba
8 Horváth Dávid Walitschek Csilla
9 Illéssy Lenke Hegedüs Éva
10 Kádár Anett Julianna Zsoldos Dávid
11 Kiss Ádám Korondi Péter
12 Kiss-Végh Emőke Márton András
13 Kovács Endre Arnold Bíró Csilla
14 Kovács Mihály István Lőrinczy György
15 Kutasi Zoltán Nátrán Roland
16 Lágler Gergely Szlankó János
17 Laki Balázs Papp István
18 Lám István Ránky Katalin
19 Lantai-Csont Gergely Kotroczó Róbert
20 Lipécz Ádám Bojár Gábor
21 Madák Zsuzsanna Enyedi Ildikó
22 Markó Botond Schäffer Erzsébet
23 Markó Gitta Külföldön van
24 Markos Ádám András Navracsics Tibor
25 Mécs Anna Rácz Zsuzsa
26 Molnár Péter Meskál Tibor
27 Oláh Dezső Zelnik István
28 Pallai Károly Sándor Zétényi Lili
29 Plaszkó Noel László Hardy Ilona
30 Sárosi Róbert Szűts Ildikó
31 Szabó Gréta Veronika Szendrő Péter
32 Szabó Péter S. Hegyi Lucia
33 Szabó Szonja Pataki Ági
34 Szakács Richárd Ertl Péter
35 Székely Szilveszter Bozsik Yvette
36 Szénási Gábor Kósa Erika
37 Szigethy Eszter Külföldön van
38 Szilágyi Roland Batta András
39 Szlama László Miklósa Erika
40 Szokolay Ádám Zsolt Batta András
41 Szunyoghy Viktória Kovács Gábor
42 Szvet Tamás Gerendai Károly
43 Tomcsányi Dóra Schiffer Miklós
44 Toronyi Péter Egyedi Anikó
45 Tóth Károly Pataki Éva
46 Váczi Borbála Krizsó Szilvia
47 Vásárhelyi Dávid Al Ghaoui Hesna
48 Veres Ádám Leitner György
49 Vérten Dániel Vidus Gabriella
50 Zomborácz Virág Yalcinkaya Veronika

Jegyzetek szerkesztés