6315-ös közút

út Tolna megyében

A 6315-ös számú közút egy majdnem pontosan tizenkét kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Tolna megye középső részén. Gyönk városát köti össze a 65-ös főúttal és Hőgyésszel, feltárva az útjába eső két kisebb települést is.

6315-ös közút
Úttípus összekötő út
Hossza12,0 km
Ország  Magyarország
Tartományok Tolna megye
Az út eleje Gyönk 6313
Az út vége Hőgyész 65 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg

NyomvonalaSzerkesztés

A 6313-as útból ágazik ki, néhány lépéssel annak a 12. kilométere után, Gyönk központjában, dél felé. József Attila utca néven indul, 1,1 kilométer után hagyja el a kisváros lakott területeit, onnan a fő iránya délnyugati lesz. 1,7 kilométer után lép át Szakadát területére, 2,5 kilométer után éri el a község házait, ahol előbb Ady Endre utca, majd Fő utca lesz a települési neve. A község déli szélén húzódik végig és 3,5 kilométer teljesítése után lép ki a lakott területek közül.

4,6 kilométer után lépi át Diósberény határát, ennek belterületét 5,2 kilométer után éri el: a központig Kossuth utca, utána Iskola utca az itteni települési neve. Hetedik kilométere után lép ki a település házai közül, tizedik kilométerénél pedig már Hőgyész határánál jár. Ez utóbbi település lakott területének északi peremén torkollik bele a 65-ös főútba, annak 28,400-as kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 12,020 kilométer.

Települések az út menténSzerkesztés

TörténeteSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. október 31.

JegyzetekSzerkesztés