65 102-es mellékút (Magyarország)

út Somogy vármegye északi részén
(65 102-es közút szócikkből átirányítva)

A 65 102-es számú mellékút egy 8,2 kilométer hosszú, öt számjegyű mellékút Somogy vármegye északi részén, a Balaton közelében. Balatonszárszót köti össze a déli szomszédjában fekvő kisebb településekkel.

65 102-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza8,2 km
Ország Magyarország
TartományokSomogy vármegye
Az út elejeBalatonszárszó
Az út végeKötcse 65 127

Nyomvonala szerkesztés

A 7-es főútból ágazik ki, annak 124+600-as kilométerszelvénye táján, Balatonszárszó közigazgatási területén. Dél felé indul, Szóládi utca néven, így halad a község lakott területének déli széléig, amit nagyjából 1,6 kilométer után ér el. Ott rögtön át is lép a következő település, Szólád területére, majd 1,8 kilométer után, csomópont nélkül, felüljáróval keresztezi az M7-es autópályát, amely itt a 127. kilométere táján jár. A 3+700-as kilométerszelvénye előtt beletorkollik Balatonőszöd felől a 6524-es út.

3,9 kilométer után érkezik a település belterületére, ahol a Szárszói utca nevet veszi fel, a központtól délre pedig nevet vált és Kossuth Lajos utca néven folytatódik. 5,9 kilométer után hagyja el Szólád legdélebbi házait, a 6. kilométerénél pedig kiágazik belőle nyugatnak a 2,1 kilométer hosszú 65 126-os út, amely Teleki központjába vezet. 6,1 kilométer után a 65 102-es út is átlép Teleki közigazgatási területére, de ott alig több mint egy kilométernyi szakasza húzódik, 7,2 kilométer után már Kötcse területén jár.

Kötcse északi házai mellett, egy elágazásnál ér véget, nem sokkal a nyolcadik kilométere után: délkelet felé innen egy önkormányzati út vezet be a település központjába, a dél felé folytatódó útszakasz pedig 65 127-es számozással halad tovább. Ezen az útszámon egy darabig Kötcse lakott területének nyugati szélén húzódik Deák Ferenc utca néven, majd nyugatra fordul, 700 méter után Nagycsepely területére ér, és ennek központjában Kossuth Lajos utca néven ér véget 2,268 kilométer után.

A 65 102-es út teljes hossza az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 8,242 kilométer.

Települések az út mentén szerkesztés

Története szerkesztés

Források szerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. november 6.

Jegyzetek szerkesztés