9. szimfónia (Beethoven)

A 9., d-moll szimfónia (op. 125.) Ludwig van Beethoven utolsó befejezett szimfóniája, amely 1824-ben készült el. Tartalmaz részleteket An die Freude című műből is (Friedrich Schiller: „Óda az Örömhöz”), melynek szövegét szólisták és énekkar énekli az utolsó tételben. Ez a mű az első példa arra, hogy egy nagy zeneszerző szimfóniában énekhangot a hangszerekkel azonos szinten használ.

9. szimfónia
Beethoven Ninth Symphony.png

Zeneszerző Ludwig van Beethoven
Dalszövegíró Friedrich Schiller
Keletkezés 1824
Ajánlás III. Frigyes Vilmos porosz király
Ősbemutató 1824. május 7.
Megjelenés 1826
Hangnem d-moll
Hangszerelés
Tételek 4 tétel
Beethoven kéziratának 12. oldala

A szimfónia az európai klasszikus zene egyik legismertebb, és Beethoven legnagyobb, süketsége alatt komponált mesterművei között számon tartott alkotás. Kimagaslóan nagy kulturális szerepet játszik a modern társadalomban, különösen, mióta az Európai Unió a negyedik tétel egy részletét (Örömóda, szöveg nélkül) hivatalos himnuszaként használja. Külön érdekesség még, hogy ezen mű kézirata 2003-ban 3,3 millió dollárért kelt el. A szimfónia különleges vonzereje miatt ma már az UNESCO listája szerint a világ emlékezete program részét képezi.

TörténeteSzerkesztés

Megírásának körülményeiSzerkesztés

Schiller Örömódája először 1796-ban, az általa kiadott Thalia folyóiratban (első kötet, 1786. 1–5. füzet) jelent meg. Beethovent már régóta foglalkoztatta a megzenésítés gondolata. Mint ahogyan a Schillerrel és Beethovennel barátságban lévő bonni újságíró, Bartholomäus Fischenich 1793. január 26-án Charlotta von Schillernek egy Beethovennel folytatott beszélgetéséről írta: Schiller Örömódáját is feldolgozza, méghozzá minden strófáját. "Valami tökéletesre számítok, mert ahogy ismerem, nagy és kiemelkedő alkotásra törekszik".[1] Ebben az időben Beethoven már Bécsben volt. A 9. szimfónia első vázlatai először 1815-ben a későbbi tulajdonos William Scheidéről elnevezett Scheide-vázlatkönyvbe kerültek. Az utolsó tétel (a nagy jelentőségű kórus-fináléval) hasonlít a c-moll korálfantázia (op. 80, 1808) , a "kis Kilencedik" komponálási technikájára és motívumaira, amelynek fő témája viszont a Viszonzott szerelem kantáta (WoO 118, 1794) Gottfried August Bürger szövegéből írt dalban szerepel. A kompozíció befejezése egészen 1824-ig húzódott. A negyedik tétel Beethoven bécsi Ungargasse 5. alatti lakásán készült el. Ezáltal Bécs számít az Európa-himnusz szülőhelyének.

Noha Beethovent egész életében kísérte Schiller himnuszának megzenésítése, elég későn döntötte el azt, hogy a verset a 9. szimfóniában használja fel. Vázlatok mutatják, hogy a kórussal kapcsolatos döntést csak 1823-ban hozta meg. Ugyanekkor, 1823 decemberében egy vázlatkönyvben még egyszer mérlegelte egy „végső eszköz” használatát. Carl Czerny, Beethoven barátja és tanítványa szerint a zeneszerző még az ősbemutató után is mérlegelte, hogy nem lenne-e jobb a kórus finálét egy tiszta instrumentális zárótételre cserélni.[2]

ŐsbemutatóSzerkesztés

A 9. szimfónia ősbemutatójára annak a koncertnek a keretében került sor, amelyet Beethoven 1824. május 7-én a Kärtnertor színházban rendezett. A koncert A házszentelés (op. 124) nyitánnyal kezdődött, utána részletek következtek a Missa Solemnisből (op. 123). Ezután feltehetően szünet következett, majd felhangzott a 9. szimfónia. Az ősbemutató szólistái Henriette Sontag (szoprán), Carolina Unger (alt), Anton Haitzinger (tenor) és Joseph Seipelt (bariton) voltak. Beethoven, aki akkoriban már teljesen süket volt, a zárótételnél a közönségnek háttal állt, és a szavakat az énekesek szájáról olvasta le. Az előadás után a közönség frenetikus tapsban tört ki. Sigismund Thalberg szerint, aki hallgatóság között volt, a scherzo végén Carolina Unger a teljesen süket szerzőt az ujjongó publikum felé fordította, Anton Schindler szerint erre a korál fináléjakor került sor.[3] Beethoven látta az őt felállva üdvözlő lelkes tömeget, és meghajlással köszönte meg az ünneplést. Május 23-án a nagy érdeklődésre való tekintettel, csekély változtatással a Hofburg báltermében megismételték a programot.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 9. Sinfonie (Beethoven) című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

JegyzetekSzerkesztés

  1. 1, Beethoven aus der Sicht seiner Zeitgenossen. München: Henle Verlag, 227. o. (2009). ISBN 979-0-20182616-5 
  2. 1, Beethoven aus der Sicht seiner Zeitgenossen. München: Henle Verlag, 112. o. (2009). ISBN 979-0-20182616-5 
  3. 1, Beethoven aus der Sicht seiner Zeitgenossen. München: Henle Verlag, 71. o. (2009). ISBN 979-0-20182616-5 

További információkSzerkesztés