A Liverpool FC 2017–2018-as szezonja

labdarúgócsapat-szezon

Ez a szócikk a Liverpool FC 2017–2018-as szezonjáról szól, amely a csapat 126. idénye fennállása óta, sorozatban 55. az angol első osztályban.

Anglia Liverpool FC
2017–2018
Adatok
VezetőedzőNémetország Jürgen Klopp
Eredmények
Premier League4.
FA-kupa4. kör
Ligakupa3. kör
Bajnokok Ligájadöntős

Házi gólkirály
BajnokságbanMohamed Szaláh (32 góllal)
ÖsszesenMohamed Szaláh (44 góllal)

 ← 2016–172018–19 → 

Az előszezonban 8 felkészülési mérkőzést játszott a csapat (6 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség), az elsőt 2017. július 12-én az angol Tranmere Rovers FC ellen.

A bajnokságban 38 forduló alatt 75 pontot szereztek (21 győzelem, 12 döntetlen és 5 vereség), gólkülönbségük +46 (84–38) lett. Ezzel a 4. helyen végeztek, ami a 2018–19-es Bajnokok Ligája-indulást jelentett a csoportkörben.

Az FA-kupában 2018. január 6-án játszottak először a harmadik fordulóban a városi rivális Everton FC ellen (2–1), a negyedik fordulóban 2–3-as vereséget szenvedtek a West Bromwich Albion FC csapatától, így a kupából kiestek.

A Ligakupában a harmadik körben kapcsolódtak be a sorozatba 2017 szeptemberében, de a 2016-os angol bajnok Leicester City FC legyőzte őket 2–0-ra.

A csapat az előző, 2016–17-es szezonban a 4. helyen végzett a bajnokságban, így a 2017–2018-as UEFA-bajnokok ligája rájátszásába jutottak, amely közvetlenül a csoportkört előzi meg. A csoportkörben az E jelű négyesben veretlenül, 3 győzelemmel és 3 döntetlennel, 23 szerzett góllal jutottak tovább, megelőzve a spanyol Sevilla FC-t, az orosz FK Szpartak Moszkva csapatát és a szlovén NK Maribort. A BL-nyolcaddöntőben a portugál FC Porto otthonában 5–0-s győzelemmel, majd az Anfielden 0–0-val jutottak tovább a negyeddöntőbe. A legjobb nyolc között az angol bajnokságot vezető Manchester City FC ellen sorsolták össze a Liverpoolt. Az első mérkőzést hazai pályán 3–0-ra megnyerték. A visszavágót 2–1-re nyerték, így összesítésben 5-1-es összesítéssel jutottak tovább. Az elődöntőben az AS Roma csapatával játszottak, az első mérkőzést az angolok 5–2-re, míg a visszavágót az olaszok 4–2-re nyerték, így a Liverpool jutott a döntőbe. A döntőben a Real Madrid CF 3–1-re győzött.

Mezek szerkesztés

 
 
 
 
 
 
 
Hazai mez
 
 
 
 
Hazai kapusmez

 
 
 
 
 
 
Idegenbeli mez
 
 
 
 
Idegenbeli kapusmez

 
 
 
 
 
 
 
Harmadik mez
 
 
 
 
Harmadik kapusmez

Játékosok szerkesztés

Felnőtt keret szerkesztés

No. Poszt Játékos
1   K Loris Karius
2   V Nathaniel Clyne
5   KP Georginio Wijnaldum
6   V Dejan Lovren
7   KP James Milner
9   CS Roberto Firmino
10   KP Philippe Coutinho
11   CS Mohamed Szaláh
12   V Joe Gomez
14   KP Jordan Henderson (csapatkapitány)
15   CS Daniel Sturridge
16   KP Marko Grujić
17   V Ragnar Klavan
18   V Alberto Moreno
19   CS Sadio Mané
20   KP Adam Lallana
No. Poszt Játékos
21   KP Alex Oxlade-Chamberlain
22   K Simon Mignolet
23   KP Emre Can
26   KP Andrew Robertson
28   CS Danny Ings
29   CS Dominic Solanke
32   KP Joël Matip
34   K Bogdán Ádám
38   V Jon Flanagan
50   KP Lazar Marković
52   K Danny Ward
53   KP Ovie Ejaria
58   CS Ben Woodburn
59   KP Harry Wilson
66   V Trent Alexander-Arnold

Kölcsönbe adott játékosok szerkesztés

No. Poszt Játékos
27   CS Divock Origi
40   KP Ryan Kent
54   KP Sheyi Ojo
56   KP Connor Randall
68   KP Pedro Chirivella
  KP Allan Rodrigues de Souza
  CS Taiwo Awoniyi

Statisztikák szerkesztés

Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2018. május 26.

Kiírások szerkesztés

Kiírás Statisztikák Kezdő forduló/
helyezés
Végső forduló/
helyezés
Mérkőzések dátumai
M GY D V LGKG GK Első Utolsó
Premier League 38 21 12 5 84–38 +46 4. 2017.08.12. 2018.05.13.
FA-kupa 2 1 0 1 4–4 0 3. kör 4. kör 2018.01.05. 2018.01.27.
Ligakupa 1 0 0 1 0–2 –2 3. kör 3. kör 2017.09.19. 2017.09.19.
Bajnokok Ligája 15 9 4 2 47–19 +28 rájátszás döntős 2017.08.23. 2018.05.26.

Bajnoki helyezések fordulónként szerkesztés

Forduló 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
Helyszín I O O I O I I O I O I O O I I O O I I
Eredmény D GY GY V D GY D D V GY GY GY D GY GY D D GY D
Helyezés 9. 6. 2. 8. 8. 5. 8. 8. 9. 6. 5. 5. 6. 5. 4. 4. 5. 4. 4.
Forduló 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38.
Helyszín O O I O I I O I O O I O I I O I O I O
Eredmény GY GY GY GY V GY D GY GY GY V GY GY D GY D D V GY
Helyezés 4. 4. 4. 3. 4. 3. 3. 3. 3. 3. 4. 4. 4. 3. 3. 3. 3. 4. 4.

Magyarázat

  • O: hazai pálya (otthon), I: idegenbeli mérkőzés
  • GY: győzelem, D: döntetlen, V: vereség

Kezdő tizenegy szerkesztés

Csak a tétmérkőzések statisztikái alapján:
A Liverpool leggyakrabban kezdő játékosai a 2017–2018-as szezon során
# N. P. Játékos Kezdő Egyéb kezdőjátékosok
1   K Loris Karius 33   Simon Mignolet: 22
  Danny Ward: 1
26   V Andrew Robertson 30   Alberto Moreno: 24
6   V Dejan Lovren 38   Ragnar Klavan: 20
32   V Joël Matip 31   Virgil van Dijk: 22
66   V Trent Alexander-Arnold 30   Joe Gomez: 27
  Nathaniel Clyne: 2
  Jon Flanagan: 1
5   KP Georginio Wijnaldum 40   Philippe Coutinho: 18
14   KP Jordan Henderson 37   Adam Lallana: 3
  Marko Grujić: 1
23   KP Emre Can 34   James Milner: 26
19   KP Sadio Mané 43   Alex Oxlade-Chamberlain: 21
9   CS Roberto Firmino 49   Dominic Solanke: 6
11   KP Mohamed Szaláh 49   Daniel Sturridge: 5
  Danny Ings: 3

Díjak szerkesztés

A csapat díjai szerkesztés

Standard Chartered Player of the Month: a főszponzor havonta kiosztott díja a legjobb játékosnak a szurkolók internetes szavazása alapján a csapat honlapján.

Hónap 2017. augusztus 2017. szeptember 2017. október
A hónap játékosa   Szaláh (52%)[1]   Szaláh (41%)[2]   Lovren(33%)
Hónap 2017. november 2017. december 2018. január
A hónap játékosa   Szaláh[3]   Szaláh[4]   Firmino[5]
Hónap 2018. február 2018. március 2018. április
A hónap játékosa   Szaláh[6]   Szaláh   Szaláh
A szezon játékosa   Mohamed Szaláh

Egyéb szerkesztés

Premier League

Források szerkesztés