A Magyar Érdemrend tisztikeresztje

magyar állami kitüntetés (1991–)
(A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (1991) szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. október 6.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend egyik fokozata. 2011-ig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje néven adományozták.

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat

Az érdemrend a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató személynek adható.

  • A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) leírása:

A kereszt előlapja megegyezik a „nagykereszt a lánccal” fokozatnál leírtakkal, de a kereszt kicsit domborított formájú és hátoldalán tűvel rögzíthető. Továbbá a kereszt előlapján középen zöld babérkoszorúval körülvett kerek sötét smaragdzöld mező van. Anyaga: aranyozott ezüst, zománc. Mérete: 52 mm. Tartozékai: szalagsáv, gomblyukjelvény (rozetta). A szalagsáv smaragdzöld fehér szegélyes, 40 mm széles, a rajta a magyar címer miniatűrje látható, aminek mérete: 10 mm. A gomblyukjelvény kerek smaragdzöld zománcos mezőben a magyar címer miniatűrjét ábrázolja. A gomblyukjelvény mérete: 15 mm.

  • A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (katonai tagozat) leírása:

A kereszt előlapja megegyezik a „nagykereszt a lánccal” fokozatnál leírtakkal, de a kereszt kicsit domborított formájú és hátoldalán tűvel rögzíthető. Anyaga: aranyozott ezüst, zománc. Mérete: 52 mm. Tartozékai: szalagsáv, gomblyukjelvény (rozetta). A szalagsáv vörös fehér szegélyes, 40 mm széles, a rajta a magyar címer miniatűrje látható, aminek mérete: 10 mm. A gomblyukjelvény kerek vörös zománcos mezőben a magyar címer miniatűrjét ábrázolja. A gomblyukjelvény mérete: 15 mm.

Díjazottak

szerkesztés

2024. augusztus 20.[1]

szerkesztés
  • Aradi Csaba, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docense, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság nyugalmazott igazgatója
  • Balla Péter református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese és Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, a Hittudományi Doktori Iskola vezetője
  • Csányi Erika, a Csányi Alapítvány a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke
  • Engler Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért Neveléstudományi Kutatóközpontjának vezetője, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Erdélyi Miklós fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Fizikai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Fazakas Zoltán Márton, a Csornai Premontrei Apátság apátja
  • Fehér Attila Sándor biológus-ökológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Biológiai Intézetének általános intézetvezető helyettese, tanszékvezető egyetemi tanára, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézetének tudományos tanácsadója
  • Ferenczy Endréné, az Országos Széchenyi Könyvtár nyugalmazott gyűjteményfejlesztési igazgatója
  • Filep Bálint, a győri Széchenyi István Egyetem elnöke
  • Fodorné László Mária kéziszövő népi iparművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
  • Fülöp Márta pszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének tudományos tanácsadója, kutatócsoport-vezetője, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára
  • Házi Gábor villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont Atomenergia-kutató Intézete Reaktor Monitorozó és Szimulátor Laboratóriumának vezetője
  • Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára
  • Kaderják Péter közgazdász, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Zéró Karbon Központjának vezetője, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője
  • Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke
  • Kovács Levente Adalbert villamosmérnök, egészségügyi mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Óbudai Egyetem rektora, egyetemi tanár
  • Lakatos István János vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Miskolci Egyetem professor emeritusa
  • Mihalovics Árpád László nyelvész, műfordító, nyugalmazott egyetemi tanár, a Pannon Egyetem volt rektorhelyettese
  • Molnár Antal történész, egyháztörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főigazgatóhelyettese, Történettudományi Intézetének igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára
  • Molnár Sándor matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet nyugalmazott tudományos tanácsadója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa
  • Orosz László genetikus, molekuláris biológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa
  • Péntek Márta, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Óbudai Egyetem Egyetemi Kutató és Innovációs Központja Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpontjának egyetemi tanára
  • Poppe András villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának tanszékvezető egyetemi tanára
  • Sáry Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara Élettani Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Sikos T. Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara Vezetéstudományi Intézetének egyetemi tanára
  • Sturcz János művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi tanára
  • Szántó Zoltán Oszkár közgazdász-szociológus, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettese és a Corvinus Institute for Advanced Studies nemzetközi kutatóközpont dékánja
  • Szomolai Csaba, az Állami Számvevőszék alelnöke
  • Tenke Sándor református lelkipásztor, egyháztörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektora, nyugalmazott egyetemi tanár
  • Toldy Andrea vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának egyetemi tanára, az MTA–BME Lendület Fenntartható Polimerek Kutatócsoportjának vezetője
  • Topál József biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének tudományos tanácsadója, kutatócsoport-vezetője
  • Tóth Zoltán szülész-nőgyógyász szakorvos, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem professor emeritusa
  • Vadon Lehel Bálint, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professor emeritusa
  • Varga László agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának egyetemi tanára, a Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszer-tudományi Multidiszciplináris Doktori Iskola vezetője
  • Viga Gyula etnográfus, muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár, a miskolci Herman Ottó Múzeum volt igazgatója
  • Zádori László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Bolyai Intézetének egyetemi tanára
  • Zimányi László okleveles fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetének korábbi intézetigazgatója, tudományos tanácsadója

2024. március 15.[2][3]

szerkesztés
  • Bernert Zsolt antropológus, főmuzeológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója; a természettudományok fiatalok körében való népszerűsítése érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként,
  • Dr. Illésné Dr. Kovács Mária, a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara dékánja, egyetemi docens; a magyar felsőoktatásban és a jövő humán értelmiségének nevelésében betöltött szerepe, különösen a munkaerő-piaci igényekre reflektáló és korszerű struktúrájú képzési centrum kialakítása, illetve a nyelvi hátránnyal küzdő diákok felzárkóztatása terén végzett kiemelkedő munkája, valamint a kutatás és az ismeretterjesztés iránt is elhivatott szakmai tevékenysége elismeréseként,
  • Dr. Kerényi János jogász, volt országgyűlési és önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal volt kormánymegbízottja, az Országgyűlés Hivatala politikai tanácsadója; Bács-Kiskun vármegye közigazgatásának átszervezésében vállalt szerepe, valamint Soltvadkert fejlesztését szolgáló képviselői tevékenysége elismeréseként,
  • Kondora István, Sárvár város polgármestere;
  • Lenártek András agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök, szakközgazdász, volt országgyűlési képviselő, a BORA 94 Nonprofit Kft. szakmai-gazdasági tanácsadója, korábbi ügyvezetője;
  • Méry Gábor fotóművész, a Méry Ratio Kiadó Kft. alapító ügyvezetője; magas színvonalú esztétikusság és örök érvényű, értékközpontú ismeretanyag jellemezte kiadványok közreadásával a felvidéki és az összmagyarság kultúráját szolgáló, több évtizede töretlen elhivatottsággal végzett könyvkiadói tevékenysége elismeréseként,
  • Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete tiszteletbeli elnöke, az Apáczai Diákotthon igazgatója;
  • Dr. Révész Mária Erzsébet miniszteri főtanácsadó, Pécs megyei jogú város korábbi alpolgármestere, az egykori Külföldi Intézetek Igazgatósága vezetőhelyettese; a magyar kultúra nemzetközi jó hírét erősítő, sokoldalú és példaértékű szakmai munkája, a kulturális szakterület fejlesztésében játszott meghatározó szerepe, különösen a Római Magyar Akadémia képzőművészeti ösztöndíjprogramjának újraindítása érdekében végzett elkötelezett és eredményes tevékenysége elismeréseként
  • Dr. Simon János politológus, szociológus, a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóprofesszora; nemzetközileg is nagyra értékelt, különösen a politikai választási preferenciák elemzése terén kiemelkedő kutatómunkája és több évtizedes oktatói tevékenysége elismeréseként,
  • Tóth János, Pest Vármegye Önkormányzata Közgyűlése korelnöke, a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás volt elnöke, Tápiószentmárton nagyközség volt polgármestere.

Polgári tagozat[3]

  • Peter Kresánek[4] művészettörténész-építész, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának volt képviselője, Pozsony város volt főpolgármestere

2023. augusztus 20.

szerkesztés

Polgári tagozat

2022. augusztus 20.[8]

szerkesztés

Polgári tagozat

  • Dr. Ádány Róza Szent-Györgyi Albert-díjas népegészségügyi szakember, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Népegészség- és Járványtani Intézetének egyetemi tanára és Egészségtudományi Doktori Iskolájának vezetője, az ELKH-DE Népegészségügyi Kutatócsoportjának vezetője, a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének alapító elnöke,
  • Albert Zsuzsa József Attila-díjas író, költő, a Magyar Rádió egykori Irodalmi Osztályának szerkesztője,
  • Dr. Balázs Margit vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Népegészség- és Járványtani Intézetének egyetemi tanára, Egészségtudományok Doktori Iskolájának titkára,
  • Banner Zoltán művészeti író, művészettörténész, költő, előadóművész, az egykori Tessedik Sámuel Főiskola Vizuális-nevelési Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető tanára,
  • Dr. Berki Tímea orvos, immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Immunológiai és Biotechnológiai Intézetének intézetigazgató egyetemi tanára,
  • Dr. Bogár Lajos orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének egyetemi tanára és korábbi igazgatója,
  • Budai Lívia operaénekes,
  • Dr. Cvetityánin Lívia gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Óbudai Egyetem professor emeritusa, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának nyugalmazott egyetemi tanára, Biztonságtudományi Doktori Iskolájának vezetője,
  • Dr. Do Van Tien villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének egyetemi tanára,
  • Dr. Draskóczy István történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Középkori Történeti Tanszékének professor emeritusa,
  • Dr. E. Kövér Katalin vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára, a Kémia Doktori Iskola vezetője,
  • Dr. Fehér István agrárközgazdász, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa,
  • Dr. Garab Győző fizikus, a biológiai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézetének kutatóprofessor emeritusa,
  • Dr. Gergely Árpád László fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézete Elméleti és Kísérleti Fizikai Tanszékeinek egyetemi tanára és Fizika Doktori Iskolájának oktatója,
  • Gráf Zsuzsanna Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész, az Angelica Leánykar alapítója és vezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének tanára, a Városmajori Gimnázium zenei tagozatának alapító vezetője,
  • Dr. Jakab Éva jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékének
  • egyetemi tanára, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának vezetője, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Római Jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyarországi Humboldt Egyesület elnöke, az Osztrák Tudományos Akadémia külső tagja,
  • Dr. Juhász Dezső nyelvész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa és a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének oktatója, a Magyar Nyelvtudományi Társaság főtitkára,
  • Dr. Kornya László György, a Dél-Pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének igazgatóhelyettese, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi magántanára,
  • Ladik Katalin Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, író, színész,
  • Lattmann Béla jazzbasszusgitár-művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének művésztanára,
  • Dr. Lohner Tivadar fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének professor emeritusa,
  • Dr. Nagy Péter Tibor programtervező matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara Alkalmazott Matematika Intézetének professor emeritusa és Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskolájának oktatója,
  • Dr. Pintér Erika orvos, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára, Gyógyszertudományok Doktori Iskolájának vezetője,
  • Dr. Réti Tamás gépész üzemmérnök, alkalmazott matematikus, a műszaki tudomány doktora, az Óbudai Egyetem professor emeritusa, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyag- és Gyártástudományi Intézetének egyetemi tanára,
  • Dr. Sipos Pál Miklós kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézete Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára,
  • Dr. Somorjai Endre fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Atommagkutató Intézetének professor emeritusa,
  • Dr. Sulyok Endre Szent-Györgyi Albert-díjas gyermekgyógyász, nephrológus, az orvostudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, Egészségtudományi Doktori Iskolájának titkára,
  • Dr. Tóth Imre csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója,
  • Dr. Ungváry Ferenc, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa,
  • Dr. Vajta László villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának volt dékánja, Irányítástechnika és Informatika Tanszékének volt egyetemi docense, nyugalmazott címzetes egyetemi tanára,
  • Dr. Verzár Zsófia orvos, egészségügyi szakjogász, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának oktatási dékánhelyettese, a Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetének intézetigazgató egyetemi docense

Katonai tagozat[9]

  • Ádám Barnabás ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységének parancsnoka,
  • Gróf Albert ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Nemzetközi Együttműködési Főosztálya Katonadiplomáciai Együttműködési Osztályának vezetője,
  • Dr. Töreki Sándor rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi országos rendőrfőkapitányhelyettese.

2022. március 15.[10]

szerkesztés
Polgári tagozat
  • Kairat Abdrakhmanov, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet nemzeti kisebbségi főbiztosa
  • Babik Barna Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének intézetvezető egyetemi tanára
  • Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa, a Lélek-zet Egyesület alapítója
  • Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, ortopéd szakorvos
  • Cziráki Attila belgyógyász, kardiológus, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanára
  • Czoboly Ernő, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Anyagtudomány és Technológia Tanszékének címzetes egyetemi tanára
  • Cservenyák Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó, a svájci vízilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya
  • Deák Bill Gyula előadóművész
  • Fülöp Zoltán programtervező matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete Számítástudomány Alapjai Tanszékének egyetemi tanára
  • Gócza Elen biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatási igazgatóhelyettese és Állatbiotechnológia Tanszékének vezetője
  • Hegedűs Csaba, a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara Bioanyagtani és Fogpótlástani nem önálló Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Hideg Éva Olga fizikus, növényi stresszélettan kutató, a biológiai tudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézete Növénybiológiai Tanszékének vezetője, egyetemi tanára
  • Horváth László Árpád, a Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnök-igazgatója
  • Dussanbay Kasseinov, a Nemzetközi Türk Kulturális Szervezet főtitkára
  • Kellermayer Miklós orvos, biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, valamint Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének igazgatója, egyetemi tanára
  • Kocsis Imre, a Váci Egyházmegye nagyprépostja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudomány Tanszékének vezetője, egyetemi tanára
  • Kovács József kanonok, a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános helynöke, a Gál Ferenc Egyetem Teológiai Karának dékánja, tanszékvezető főiskolai tanára, a Szent Gellért Szeminárium rektora
  • Kránicz János Batthyány-Strattmann László-díjas sebész, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az Általános Orvostudományi Kar Klinikai Központja Ortopédiai Klinikájának egyetemi tanára
  • Krasznai Géza Csaba, az ohiói Kálvin Egyházkerület püspöke, a clevelandi Első Magyar Református Egyház lelkipásztora
  • Kristóf Jánosné, vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem professor emeritája, a Mérnöki Kar Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki Kutató-Fejlesztő Központjának nyugalmazott egyetemi tanára
  • Christoph Leitl, az Eurochambres elnöke
  • Lelbach Gyula történetíró
  • Lüke Michael, az L&O Group társtulajdonosa, ügyvezetője
  • Masszi Tamás belgyógyász, hematológus, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának oktatási dékánhelyettese, valamint Belgyógyászati és Hematológiai Klinikájának igazgatója, a Belső Klinikai Tömb orvos-főigazgatója
  • Mózsik Gyula belgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa
  • Müller Péter irodalom- és színháztörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékének egyetemi tanára
  • Nagy Béla Széchenyi-díjas állatorvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Állatorvostudományi Kutatóintézetének professor emeritusa
  • Elshad Nasirov, az Azerbajdzsáni Köztársaság Állami Olajvállalatának beruházásokért és marketingért felelős alelnöke
  • Ocskay Gábor István, az ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia kuratóriumi elnöke
  • Ördög Vince mezőgazdasági mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara Növénytudományi Tanszékének egyetemi tanára
  • Paulin Ferenc Batthyány-Strattmann László-díjas szülész-nőgyógyász, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa, valamint a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának korábbi igazgatója
  • Pesti Máté Imre, Magyarország pekingi nagykövete
  • Pethőné Kovács Ágnes Mária nyugalmazott bíró, a Kúria volt tanácselnöke
  • Petrik Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének osztályvezetője, tudományos tanácsadója
  • Phạm Công Tạc, a Vietnámi Szocialista Köztársaság Tudományos és Technológiai Minisztériumának miniszterhelyettese
  • Rechnitzer János, a földrajztudomány doktora, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának kutatóprofessor emeritusa
  • Rózsa István, a Rózsa Records Művészeti és Kulturális Kft. ügyvezetője
  • Seregi János állatorvos, az Állatorvostudományi Egyetem professor emeritusa és Kísérleti Intézetének nyugalmazott igazgatója
  • Szabadhegy Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke, a KEVE Zrt. vezérigazgatója
  • Szabó Attila gyermekgyógyász, nephrológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese és Klinikai Központjának elnöke, valamint az Általános Orvostudományi Kar I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanára
  • Szabó Konstantin sislóci káplán, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye görögkatolikus papja
  • Tonk Márton, a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, valamint Természettudományi és Művészeti Kara Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékének egyetemi tanára
  • Tóth Kálmán belgyógyász, kardiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanára, valamint Klinikai Központja I. sz. Belgyógyászati Klinikájának igazgatója
  • Vida József fizikatanár, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professor emeritusa, valamint Kémiai és Fizikai Intézete Fizika Tanszékének nyugalmazott főiskolai tanára, a Varázstorony Természettudományi Pályaorientációs és Módszertani Központ volt igazgatója
  • Zelkó Romána gyógyszerész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézetének egyetemi tanára, intézetigazgatója
  • Zupkó István gyógyszerész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja és Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézetének vezetője, egyetemi tanára
Katonai tagozat
  • Kerekes Sándor nyugalmazott honvéd ezredes
  • Oroszi Zsolt vezérőrnagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese
  • Kuchta Klára[11] képzőművész, iparművész
  • Szokolay Balázs[12] Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi docense
  • Ugri Mihály,[13] a gráci Magyar Katolikus Közösség pasztorális tanácsának nyugalmazott világi vezetője

2021. augusztus 20.[14]

szerkesztés
Polgári tagozat
  • George Berci sebész, a Kaliforniai Egyetem Cedars-Sinai Kórháza Sebészeti Osztályának professzora részére,
  • Dr. Biernacki Karol Franciszek, a Lengyel Köztársaság szegedi tiszteletbeli konzulja, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levéltárának igazgatója részére,
  • Dr. Birkás Márta agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Talajművelők Társaságának alapító elnöke, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritája részére,
  • Dr. Czinege Imre gépészmérnök, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Anyagtudományi és Technológiai Tanszékének egyetemi tanára, az egyetem korábbi rektora részére,
  • Dr. Cser Ágnes, a Hetedik Szövetség elnöke, a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja részére,
  • Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója részére,
  • Thierry de l’Escaille,[15] az Európai Földtulajdonosok Szervezetének ügyvezető igazgatója és főtitkára részére,
  • Dr. Gáspár Péter gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kutatóprofesszora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara Közlekedés- és Járműirányítási Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Gubicza László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Gyimóthy Tibor Szent-Györgyi Albert-díjas informatikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete Szoftverfejlesztés Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Helyes Lajos kertészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egyetemi tanára, a Doktori és Habilitációs Központ főigazgatója, a Kertészettudományi Intézet igazgatója részére,
  • Bogdan Igić, a Szerb Köztársaság Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Minisztériumának államtitkára részére,
  • Jenőfi György, a Legfőbb Ügyészség Gazdasági Főigazgatóságának főigazgatója, a volt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára részére,
  • Dr. Juhász Imre, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara Matematikai Intézetének egyetemi tanára, az Ábrázoló Geometriai Intézeti Tanszék intézeti tanszékvezetője részére,
  • Kardos Iván Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség Zuglói Templomkörzetének főrabbija, az Új Élet című újság főszerkesztője részére,
  • Käfer István Fraknói Vilmos-díjas bibliográfus, irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlavisztikai Intézetének alapítója és korábbi vezetője, címzetes egyetemi tanára részére,
  • Kertesi Ingrid Liszt Ferenc-díjas operaénekes, énektanár, kiváló és érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének egyetemi adjunktusa részére,
  • Dr. Kertész István történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ókori Történeti Tanszékének volt docense, az Eszterházy Károly Egyetem Ókori, Középkori és Kora Újkori Történeti Tanszékének professzora részére,
  • Dr. Kiss Csongor Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Intézete Gyermekhematológiai–Onkológiai nem önálló Tanszékének egyetemi tanára, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Gyermekgyógyászati Klinikájának szakorvosa részére,
  • Dr. Kiss Éva vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritája részére,
  • Komlós Katalin Széchenyi- és Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritája részére,
  • Lezsák Sándorné, a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója részére,
  • Marót Márta, a Victoriai Magyar Tanács elnöke, a Magyar Diaszpóra Tanács Ausztráliai, Új-zélandi, Dél-afrikai, Izraeli Szervezetek Regionális Ülésének elnöke részére,
  • Zafar Masud, a Bank of Punjab elnök-vezérigazgatója részére,
  • Dr. Németh Emma, a Szociális Testvérek Társaságának elöljárója, volt miniszteri biztos részére,
  • Dr. Paraghné Dr. Remenyik Éva bőrgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Bőrgyógyászati Tanszékének egyetemi tanára, a Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinikájának volt igazgatója részére,
  • Perlné Dr. Molnár Ibolya, a kémiai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritája részére,
  • Dr. Pesty László producer részére,
  • Peter Christoph Spuhler, a Stadler Rail cégcsoport elnök-vezérigazgatója részére,
  • Dr. Poór József közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa részére,
  • Porcsalmy László Gyula, a Johannita Segítő Szolgálat elnöke részére,
  • Prof. Dr.-Ing. habil Reimund Neugebauer, a Fraunhofer Társaság elnöke, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tiszteletbeli doktora részére,
  • Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza igazgatója részére,
  • Sákovics Józsefné Dömölky Lídia olimpiai bajnok és ötszörös világbajnok tőrvívó, szakedző részére,
  • Dr. Sima Dezső villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Óbudai Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Spéder Zsolt szociológus, demográfus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalom- és Médiatudományi Intézete Szociológia Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Szabó Péter Ottó, a Kodolányi János Egyetem rektora részére,
  • Szathmáry Emőke Jolán Erzsébet antropológus, a Kanadai Tudományos Akadémia tagja, a Manitoba Egyetem professor emeritusa, volt rektora részére,
  • Dr. Székács András vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Környezettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, Környezetanalitikai és Környezettechnológiai Tanszékének vezetője, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Agrár-környezettudományi Kutatóintézetének igazgatója, tudományos tanácsadója részére,
  • Széles Klára József Attila-díjas irodalomtörténész, az irodalomtudomány doktora részére,
  • Dr. Takács Gábor olajmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem professor emeritusa részére,
  • Tarnóy Péter, a British–Hungarian Society elnöke és az Elektromotive Hungaria Kft. alapító elnöke részére,
  • Tomcsányi István, a Johannita Rend magyar tagozatának vezérlő kommendátora részére,
  • Tóth István Konstantin, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium igazgatója részére,
  • Jacques Trouvilliez[15] erdész, az afrikai–eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás Titkárságának ügyvezető főtitkára részére,
  • Varga Benedek Imre történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója részére,
  • Dr. Varga János állatorvos, mikrobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Állatorvostudományi Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Varga Zoltán matematikus, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Vatai Gyula vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete Élelmiszeripari Műveletek és Folyamattervezési Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Várnai Sándor Jakab ferences szerzetes, teológus, a jeruzsálemi ferences Studium Theologicum tanára, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tudományos kutatója, egyetemi tanára és korábbi rektora részére,
  • Vásárhelyi Gábor, a VáVi Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Bartók Béla jogutódja részére,
  • Dr. Vencser László római katolikus lelkész, morálteológus, az Osztrák Katolikus Püspöki Konferencia Ausztriai Idegen Nyelvű Pasztoráció Országos Igazgatóságának emeritus igazgatója, a Linzi Egyházmegye Lelkipásztori Hivatala Idegen Nyelvű Pasztoráció Szakosztályának vezetője részére,
  • Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke részére,
  • Dr. Wittmann István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Klinikai Központja II. számú Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrumának klinikaigazgatója, egyetemi tanár részére.
Katonai tagozat
  • Giovanni Maria Iannucci vezérőrnagy, az Olasz Véderő Vezérkara Tervezési és Politikai Főigazgatóságának védelempolitikai igazgatója részére,
  • Heizler György nyugalmazott tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke részére,
  • Dr. Helfferich Frigyes Loránd ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Fül-orr-gége, Fej- és Nyaksebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa, főszakorvosa részére,
  • Nedró György ezredes, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat igazgatója részére,
  • Schmehl János büntetés-végrehajtási vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese részére,
  • Szalai Imre nemzetbiztonsági dandártábornok, az Információs Hivatal műveleti főigazgató-helyettese részére,
  • Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitánya részére.

2021. március 15.[16]

szerkesztés
  • Dr. Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka, a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon intézményvezetője részére,
  • Dr. Bakos József vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Balaton Károly közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara Vezetéstudományi Intézetének egyetemi tanára, korábbi intézeti tanszékvezetője részére,
  • Balsay Miklós, a székesfehérvári Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója részére,
  • Dr. Bán István, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. Észtországi Képviseleti Irodájának vezetője, Magyarország dél-észtországi tiszteletbeli konzulja részére,
  • Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, versenybíró, szakedző részére,
  • Dr. Bartha Elek etnográfus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Beke János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara Folyamatmérnöki Intézetének egyetemi tanára részére,
  • Bihari Szabolcs, a Magyar Diaszpóra Tanács nyugat-európai regionális elnöke részére,
  • Bobory Zoltán költő, prózaíró, művelődés- és irodalomszervező részére,
  • Dr. Cinkotai János közgazdász, nyugalmazott kormány-főtanácsadó, címzetes egyetemi docens, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának volt tagja részére,
  • Dr. Csernicskó István nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora részére,
  • Csom István olimpiai bajnok sakkozó, nemzetközi sakknagymester, sakkszakíró, nemzetközi versenybíró részére,
  • Dr. Csúcs László Györgyné, a Csepeli Lengyel Önkormányzat elnöke, az Országos Lengyel Önkormányzat volt elnöke, az Országgyűlés első lengyel nemzetiségi szószólója részére,
  • Falvai Sándor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, az egyetem korábbi rektora részére,
  • Farkas István Péter Liszt Ferenc-díjas harsonaművész, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, az egyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete Rézfúvós- és ütőhangszerek Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Fehér Bence ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója részére,
  • Dr. Fejérdy Tamás építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök részére,
  • Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora, az egyetem AUDI Hungaria Járműmérnöki Kara Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az Oktatási Hivatal korábbi elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt helyettes államtitkára részére,
  • Dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi államtitkára, volt országgyűlési képviselő részére,
  • Dr. Keszei Ernő vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Korpa Csaba mérnök-fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Elméleti Fizika Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Kundrák János József gépészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Miskolci Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Kuzmann Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete és a Természettudományi Kutatóközpont nyugalmazott egyetemi tanára részére,
  • Lauer Rice Andrea, a Magyar Diaszpóra Tanács regionális elnöke részére,
  • Lendvai-Lintner Imre, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség elnöke részére,
  • Dr. Liker András, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Környezettudományi Intézete Limnológia Tanszékének egyetemi tanára, kutatócsoport-vezetője részére,
  • Mikolai Vince pápai prelátus, címzetes prépost, főszékesegyházi kanonok, a Miskolc-Diósgyőr Római Katolikus Plébánia plébánosa részére,
  • Dr. Miszlivetz Ferenc József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára részére,
  • Nadim Muasher, az Arab International Hotel Company felügyelőbizottságának elnöke részére,
  • Dr. Nagy Zoltán Zsolt Batthyány-Strattmann László-díjas szemészorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár, az Egészségtudományi Kar korábbi dékánja részére,
  • Dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszékének egyetemi docense részére,
  • Dr. Németh Dávid, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Nyárády József baleseti sebész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Nyirády Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Urológiai Klinikájának igazgatója, egyetemi tanára részére,
  • Dr. Polgár Csaba Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa részére,
  • Pusztainé Dr. Podmaniczky Erzsébet orvos, rákkutató, az Országos Onkológiai Intézet tudományos tanácsadója, a Magyar Orvosi Kamara Nemzetközi Bizottságának volt elnöke részére,
  • Rákóczi Anna, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöke részére,
  • Dr. Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Seszták István Pál, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke részére,
  • Dr. Somkúti István György nőgyógyász, a pennsylvaniai Temple University professzora részére,
  • Dr. Somos Róbert filozófiatörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar Filozófia, Művészetelméleti és Klasszikus Tanulmányok Intézete Filozófia Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika klinikai igazgatóhelyettese részére,
  • Dr. Speier Gábor vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Stipta István Mihály jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Államés Jogtudományi Kara Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Subai József Ferenc, a Magyar Olaj- és Földgázipari Rt. volt vezérigazgatója részére,
  • Dr. Szalay Gyula jogász, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, korábbi dékánja és oktatási rektorhelyettese részére,
  • Szenthe Anna, a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai regionális elnöke részére,
  • Dr. Takács Péter volt országgyűlési képviselő, az egykori Kossuth Lajos Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára részére,
  • Dr. Teleki Pál, a Magyar Olaj- és Földgázipari Rt. volt elnöke részére,
  • Dr. Terbe István kertészmérnök, agrokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem professor emeritusa részére,
  • Prof. Dr. Ulrik Ringborg onkológus, a stockholmi Karolinska Onkológiai Centrum igazgatója, az Európai Onkológiai
  • Vadászné Dr. Bognár Gabriella gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese, a Gép- és Terméktervezési Intézet igazgatója, egyetemi tanára részére,
  • Vagyóczky Károly festőművész, Ferenczy Noémi-díjas grafikus, bankjegytervező, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökségének tagja részére,
  • Vass Zoltán, a Torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztora, a Magyar Diaszpóra Tanács Egyházi és Cserkész Szervezetek Regionális Ülésének társelnöke részére,
  • Dr. Velkey György János, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója részére,
  • Dr. Zarándy Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet tudományos tanácsadója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának
  • egyetemi tanára részére,
  • Zennyessy László, a Svájci Magyarház Alapítvány Országos Szervezet és a Zürichi Magyar Egyesület elnöke részére,
  • Zoób Kati alkotóművész, divattervező, a Katti Zoób Divatház vezető tervezője részére
  • Mogyoró Imre nemzetbiztonsági dandártábornok, az Információs Hivatal tanácsadója részére
Polgári tagozat
  • Max Aicher okleveles építészmérnök, a Max Aicher Vállalatcsoport tulajdonos-ügyvezetője[17]

2020. március 15.

szerkesztés
  • Dr. Balázs Judit Ágnes orvos, pszichiáter, gyermek- és ifjúságpszichiáter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológia Intézete Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Bélafiné Bakó Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutatóintézetének igazgatója, egyetemi tanár részére,
  • Bíró Ildikó, a Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. korábbi ügyvezető igazgatója, volt országgyűlési képviselő részére,
  • Dr. Fertő Imre, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont főigazgatója, a Kaposvári Egyetem egyetemi tanára részére,
  • Dr. Gulya Károly, a biológiai tudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézete Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Győri Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Táplálkozástudományi Intézetének korábbi intézetigazgató egyetemi tanára, professor emeritus részére,
  • Prof. Dr. Harsányi László sebész, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara I. számú Sebészeti Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Havasi János jogász, újságíró, hadisírkutató, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. rádiószolgáltatási igazgatója, a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatója részére,
  • Dr. Illyés Mária művészettörténész, műkritikus részére,
  • Dr. Jámbor László, a soproni TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója részére,
  • Kadir Albayrak, Rodostó nagyváros főpolgármestere részére,
  • Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgó, edző, sportvezető részére,
  • Dr. Kelemen András orvos, volt népjóléti, majd külügyi államtitkár, volt országgyűlési képviselő, az Országgyűlés elnökének korábbi külpolitikai főtanácsadója részére,
  • Dr. Kerényi Attila geográfus, a földrajztudomány doktora, a Debreceni Egyetem professor emeritusa részére,
  • Keszi László, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója részére,
  • Dr. Kilár Ferenc, a biológiai tudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Bioanalitikai Intézetének és Természettudományi Kara Kémiai Intézetének egyetemi tanára, volt intézetigazgatója részére,
  • Dr. Klebovich Imre, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Kontra Jenő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetika és Épületgépészeti Tanszékének egyetemi tanára, professor emeritus részére,
  • Dr. Kukai Tibor építőmérnök, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának nyugalmazott főiskolai docense részére,
  • Dr. Lábár János László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete Tudományos Tanácsának elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Anyagfizikai Tanszékének egyetemi docense részére,
  • Dr. Lázár Gyula neurobiológus, az orvostudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Anatómiai Intézetének egyetemi tanára, professor emeritus részére,
  • Dr. Lelbach Ádám belgyógyász, gasztroenterológus, geriáter, habilitált címzetes egyetemi docens, az Idősgyógyászat tudományos szakfolyóirat felelős szerkesztője, a Dr. Rose Medical Center Magánkórház vezető belgyógyásza, a Dr. Rose Magánkórház járóbeteg szakellátásának vezetője részére,
  • Dr. Lestár Béla sebész, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház II. számú Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa részére,
  • Libor Józsefné Dr., az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora részére,
  • Madarász László, a Magyar Nemzeti Bank Felügyelő Bizottságának tagja, a Magyar–Francia Kereskedelmi és Iparkamara alapítója és első elnöke részére,
  • Dr. Matesz Klára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara Fogorvosi Anatómiai Intézetének tanszékvezetője, Általános Orvostudományi Kara Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének egyetemi tanára részére,
  • Molnár Endre olimpiai arany-, ezüst- és kétszeres bronzérmes, világ- és kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó, vízilabdaedző részére,
  • Dr. Olasz Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa részére,
  • Pier Francesco Pingitore író, rendező részére,
  • Dr. Raffay Ernő történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa, a Trianon Kutató Intézet Közhasznú Alapítvány egyik alapítója, a Károli Gáspár Református Egyetem volt tudományos rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar volt dékánja, a Történettudományi Intézet Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének nyugalmazott tanszékvezetője részére,
  • Dr. Rappai Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara Közgazdaságtan és Ökonometria Intézetének intézetigazgató egyetemi tanára részére,
  • Dr. Risztics Péter Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közigazgatási Informatikai Központjának elnöke, a Belügyminisztérium Miniszteri Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács tagja részére,
  • Dr. Somos Zsuzsanna immunológus, bőrgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora részére,
  • Dr. Stachó László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Bolyai Intézete Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Szabó Attila, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Szabó Béla szülész-nőgyógyász, az orvostudományok doktora, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem I. számú Szülészet-nőgyógyászati Klinikájának vezetője részére,
  • Dr. Széll Márta molekuláris biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese, Általános Orvostudományi Kara Orvosi Genetikai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Tamás László János, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa részére,
  • Dr. Tóth Albert József, a Szolnoki Főiskola professor emeritusa, volt országgyűlési képviselő részére,
  • Tóth Emese Éva, az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinetjének nyugalmazott tanácsadója, a Kormányzati Személyügyi Igazgatási Központ egykori főigazgatója részére,
  • Vári Fábián László József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére

2019. augusztus 20.[18]

  • Dr. Barkai László Lajos, Battyhány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara Elméleti Egészségtudományok Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Diabetes Társaság elnöke részére,
  • Barkóczi István erdőmérnök, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója részére,
  • Dr. Batta Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézete Szerves Kémiai Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Bencze Izabella jogász, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagja részére,
  • Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke, nemzetközi és szervezeti igazgatója részére,
  • Dr. Bíró József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara dékánhelyettese, Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Bodzsoni István, a Pannónia Alapítvány igazgatója, a Pannon Rádió és Televízió ügyvezetője részére,
  • Dr. Cseh József, a fizikai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének tudományos tanácsadója részére,
  • Dr. Csuka Orsolya Batthyány-Strattmann László-díjas genetikus, az Országos Onkológiai Intézet stratégiai igazgatója, a Pathogenetikai Osztály vezetője részére,
  • Dr. Diószegi László Harangozó Gyula-díjas és Martin György-díjas koreográfus, történész, a Teleki László Alapítvány igazgatója részére,
  • Dr. Egressy András ügyvéd, az Ellenzéki Kerekasztal létrehozását kezdeményező és tevékenységét koordináló Független Jogász Fórum alapítója részére,
  • prof. Dr. Erkan İbiş, az Ankarai Egyetem rektora részére,
  • Dr. Fialowski Alice matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai és Informatikai Intézete Matematika Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere részére,
  • Dr. Fried István irodalomtörténész, az irodalomtudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézete Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének professor emeritusa részére,
  • Dr. Frivaldszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Jogbölcseleti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Gallai Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kara Politikatudományi Intézetének igazgatója, egyetemi docense, a Migrációkutató Intézet volt igazgatója részére,
  • Geiger Ferenc, Budapest Főváros XXIII. kerületének polgármestere részére,
  • sDr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város volt polgármestere, volt országgyűlési képviselő, volt miniszteri biztos, a Zala Megyei Levéltár volt igazgatója részére,
  • Győri-Dani Lajo, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke részére,
  • Dr. Gyulai Ferenc Lajos, Darányi Ignác-díjas mezőgazdasági mérnök, környezetvédelmi szakmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Intézete Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • José Ramón García Hernández, a Spanyol Királyság Kongresszusának képviselője, a Spanyol Néppárt külügyi titkára részére,
  • Dr. Juhász Endre mérnök, vízellátási és csatornázási szakmérnök, a gödöllői Szent István Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára, az MTA Vízgazdálkodás-tudományi Bizottság Vízellátási és Csatornázási Bizottságának elnöke részére,
  • Dr. Kacskovics Imre, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézete Immunológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Kamal Abdulla, az Azerbajdzsáni Idegen Nyelvek Egyetemének rektora részére,
  • Dr. Karácsony András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jog- és Társadalomelméleti Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Karátson András Rudolf, az orvostudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának professor emeritusa részére,
  • Dr. Kónya Zoltán, Gábor Dénes Díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézete Alkalmazott és Környezeti Kémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Kovács András Bálint, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, Filmtudomány Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, volt országgyűlési képviselő részére,
  • Dr. Körner Anna gyermekdiabetológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Diabétesz Osztályának habilitált egyetemi docense részére,
  • Dr. Kristóf János, Szent-Györgyi Albert-díjas vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kémia Intézete Analitikai Kémia Intézeti Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere részére,
  • Dr. Lázár György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja és Sebészeti Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Leprán István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Lőrinczy Dénes Márton, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Biofizikai Intézetének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Maksa Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézete Analízis Tanszékének professor emeritusa részére,
  • Dr. Melegh Bél', a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Klinikai Központja Orvosi Genetikai Intézetének intézetigazgató egyetemi tanára részére,
  • Dr. Mészáros István Attila, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Anyagtudomány és Technológia Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Mezei Balázs Mihály , a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Politikatudományi Doktori Iskolájának vezetője, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Keresztény Filozófiai Intézete Filozófia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Vallástudományi Társaság elnöke részére,
  • Dr. Navracsics Judit , a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának dékánja, Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézetének intézetigazgató egyetemi tanára részére,
  • Dr. Paál György , a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Hidrodinamikai Rendszerek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Pethő Attila Tamás, Szent-Györgyi Albert-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Informatikai Kara Számítógéptudományi Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Phouang Parisak Pravongviengkham, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztériumának miniszterhelyettese részére,
  • Dr. Pokol György, Apáczai Csere János-díjas kémikus, a kémiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Poprády Géza, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott főigazgatója részére,
  • Dr. Rakonczai János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Richter Anna ügyvéd, az Ellenzéki Kerekasztal létrehozását kezdeményező és tevékenységét koordináló Független Jogász Fórum alapítója részére,
  • Rose Eilene Gottemoeller, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének helyettes főtitkára részére,
  • Dr. Sándorfi György ügyvéd, az Ellenzéki Kerekasztal létrehozását kezdeményező és tevékenységét koordináló Független Jogász Fórum alapítója és jegyzője részére,
  • Dr. Sárközi György Tibor, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezető szakértője, az Észak-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. és a Borsod Volán Zrt. volt vezérigazgatója részére,
  • Skodáné Dr. Földes Rita, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kémia Intézete Szerves Kémia Intézeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Dr. Szabó Péter János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Anyagtudomány és Technológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere, volt országgyűlési képviselő részére,
  • Dr. Szatmáry Károly csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézete Kísérleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Dr. Szirmay-Kalos László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Irányítástechnika és Informatika Tanszékének tanszékvezető- helyettese, egyetemi tanár rés
  • Dr. Szűcs Péter bányamérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának dékánja, a kar Környezetgazdálkodási Intézete Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Intézeti Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere részére,
  • Temesi Ferenc Kossuth-díjas, Babérkoszorú díjas és József Attila-díjas író, műfordító, drámaíró, forgatókönyvíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére,
  • Toivo Tasa, az Észt Köztársaság volt budapesti nagykövete részére,
  • Dr. Tóth László ügyvéd, az Ellenzéki Kerekasztal létrehozását kezdeményező és tevékenységét koordináló Független Jogász Fórum alapítója részére,
  • Dr. Vicsi Klára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének egyetemi magántanára részére,
  • William Shomali, Lydda címzetes püspöke, a jeruzsálemi latin pátriárka jordániai helynöke részére,
  • Dr. Wölfling János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Tanszékcsoportja Szerves Kémiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére a

2019. március 15.

szerkesztés

[19]

  • Dr. Arne Gobert, a Német Gazdasági Klub elnöke, a Csodalámpa Alapítvány nagykövete, a Gobert Tax and Legal Ügyvédi Iroda ügyvezető partnere részére,
  • Arnold Vaatz, a Bundestag képviselője, a CDU/CSU-frakció frakcióvezető-helyettese, Szászország volt környezetvédelmi és vidékfejlesztési minisztere részére,
  • Dr. Barna Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja Növényvédelmi Intézetének kutatóprofesszora, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Növényvédelmi Intézetének egyetemi tanára részére,
  • Bártfai György, az orvostudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának professor emeritusa, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság tiszteletbeli elnöke
  • Dr. Christiaan Alting von Geusau, a Nemzetközi Teológiai Intézet rektora és professzora részére,
  • Boros Imre Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézete Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszékének egyetemi tanára
  • Dávid Géza, a történelemtudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Orientalisztikai Intézete Török Filológiai Tanszékének egyetemi tanára
  • Dr. Dobos István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének egyetemi tanára részére,
  • Doug Lamborn, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának képviselője részére,
  • Enyedi Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének igazgatóhelyettese, egyetemi tanár
  • Dr. Faragó László János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Regionális Kutatások Intézetének tudományos tanácsadója, a Széchenyi István Egyetem Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • Firtl Mátyás Sándor volt országgyűlési képviselő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat volt általános alelnöke részére,
  • Gloria von Thurn und Taxis hercegnő, a regensburgi Thurn und Taxis Ünnepi Játékok alapítója részére,
  • Gődény Mária, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet Onkológiai Képalkotó és Invazív Diagnosztikai Központjának osztályvezető főorvosa
  • Groma István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Anyagfizikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Hafiz Pashayev, az Azerbajdzsáni Köztársaság külügyminiszter-helyettese, az Azerbajdzsáni Diplomáciai Akadémia (ADA Egyetem) rektora részére,
  • Hangos Katalin, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi tanárának
  • Dr. Harmatta János, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály„Tündérhegy” osztályvezető főorvosa részére,
  • Husti István, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Műszaki Menedzsment Intézete Alkalmazott Menedzsment Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanár
  • Dr. Jámbor Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem volt stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítészeti Tagozatának alapítója és első tagozati elnöke részére,
  • Karádi Zoltán György, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének igazgatója, egyetemi tanár
  • Kern Imre, a Szerb Köztársaság építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési államtitkára részére,
  • Kovács Ferenc volt országgyűlési képviselő, a Vas Megyei Közgyűlés volt elnöke részére,
  • Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az Osztrák Köztársaság tiszteletbeli konzulja részére,
  • Dr. Kraft Péter, a KRAFT & Associates Kft. vezérigazgatója, az egykori Gazdasági Minisztérium volt turisztikai helyettes államtitkára részére,
  • Lehota József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézete Marketing Módszertani Tanszékének egyetemi tanár
  • Michael Harold Coffman, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának volt képviselője részére,
  • Nagyné László Krisztina, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi tanárának
  • Nasser Nawaz S. Jaffer, a Jaffer Group elnöke részére,
  • Nemeshegyi Péter teológus, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának tagja részére,
  • Nguyễn Cao Lục, a Vietnámi Szocialista Köztársaság Kormányhivatalának miniszterhelyettese részére,
  • Nguyễn Quốc Dũng, a Vietnámi Szocialista Köztársaság külügyminiszter-helyettese, a Vietnámi Szocialista Köztársaság volt budapesti nagykövete részére,
  • Nikkaku Akihiro, a Toray Industries, Inc. elnöke részére,
  • Ohmacht Róbert, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézete Analitikai Biokémia Tanszékének professor emeritusa
  • Dr. Paparó Margit, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének kutatóprofessor emeritája, nyugalmazott tudományos tanácsadója részére,
  • Peter André Jenelten, a Svájci Kereskedelmi Kamara elnöke, a Stadler cégcsoport ügyvezető alelnöke részére,
  • Dr. Dr. h.c. Peter Spary, a Német–Magyar Társaság elnöke részére,
  • Petrás Mária, népdalénekes, keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
  • Rácz József, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete Pszichológiai Tanácsadás Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Renner Antal, az orvostudomány doktora, a Péterfy KH-RI és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézetének baleseti- és kézsebésze, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa
  • Dr. Róth Sándor, a New York-i székhelyű IBE Trade Corp elnöke, Ukrajna szegedi tiszteletbeli konzulja részére,
  • Steve Stivers, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának képviselője részére,
  • Szabadics Zoltán, a Holnapocska Nonprofit Kft. alapítója és ügyvezetője, a Szabadics Zrt. elnöke
  • Szentirmay Zoltán, az Országos Onkológiai Intézet Sebészi és Molekuláris Daganatpatológiai Centrumának korábbi igazgatója
  • Dr. Szita Szabolcs, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány volt igazgatója, a Soproni Egyetem professor emeritusa részére,
  • Dr. Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke részére,
  • Szollár Lajos, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Kórélettani Intézetének professor emeritusának
  • Dr. Szőcs Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete Állattani Osztályának tudományos tanácsadója részére,
  • Theodore Poe, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának volt képviselője részére,
  • Tóth Ferenc volt országgyűlési képviselő és Tolna megyei kormánymegbízott, Fadd nagyközség volt polgármestere részére,
  • Tóth Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytani Intézetének vezetője, egyetemi tanár
  • Trần Văn Tá, a Vietnámi Szocialista Köztársaság nyugalmazott pénzügyminiszter-helyettese részére,
  • Vargyas Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalmi Kapcsolatok Intézete Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete Etnológiai Témacsoportjának tudományos tanácsadójának
  • Varró András, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA-SZTE Keringésfarmakológiai Kutatócsoport vezetőjének
  • Verebély Iván, Jászai Mari-díjas színművész
  • Dr. Vörös Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja Balatoni Limnológiai Intézetének kutatóprofessor emeritusa részére,
  • Dr. Zinner Tibor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet nyugalmazott levéltárvezetője részére

2018 folyamán

szerkesztés

2018. március 15.

szerkesztés

[20][21]

  • Dr. Almási Mihály baptista lelkipásztor, a Baptista Teológiai Akadémia Teológiatudományi Intézetének igazgatója, professor emeritus
  • Dr. Angeli István, a fizikai tudomány doktorának, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Fizikai Intézete Kísérleti Fizika Tanszéke nyugalmazott egyetemi tanára
  • Dr. Barna Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalomtudományi Intézete Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének egyetemi tanára
  • Dr. Bodnár András nyugalmazott osztályvezető sebész-főorvos, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságának vezetője
  • Dr. Borsos Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Néprajztudományi Intézete tudományos tanácsadója, igazgatói megbízott
  • Dr. Csáki Endre, a matematikai tudomány doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete kutató professor emeritusa
  • Dr. Csernátony Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Ortopédiai Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár
  • Csizmadia Zoltán festő-, grafikus-, keramikusművész
  • Dr. Dövényi Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszékének egyetemi tanára
  • Dr. Felföldi László táncfolklorista, a Magyar Táncművészeti Főiskola címzetes főiskolai tanára, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa
  • Galgóczy Árpád József Attila-díjas író, műfordító
  • Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese
  • Dr. Gergely András, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének professor emeritusa
  • Dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, teológiatanár, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Reformáció Emlékbizottsága munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos
  • Dr. Hajtó Ödön okleveles mérnök, a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnöke
  • Dr. Hankiss Ágnes József Attila-díjas író, pszichológus, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense, a Nemzetbiztonsági Intézet Terrorelhárítási Tanszékének mesteroktatója
  • Dr. Hársing László Gábor, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének tudományos tanácsadója
  • Hézső Ferenc Munkácsy Mihály-díjas festőművész
  • Jamrik Péter a NOVOFER Zrt. elnöke, a HTE Ellenörző Bizottsági tagja, a Rádiótávközlési Szakosztály társelnöke,[22]
  • Juhász Katalin olimpiai és világbajnok tőrvívó, az Olimpiai Bajnokok Klubjának alapítója, a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságának tagja
  • Dr. Kacsuk Péter Imre a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete tudományos tanácsadójának, laborvezetőnek, a University of Westminster professor emeritusának
  • Dr. Kempler Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem Diabetológiai Licenc Grémium elnöke, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara I. sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára, Dr. KERÉNYI DÉNES, a műszaki tudomány doktora, műfordító, a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagja
  • Dr. Komlósiné Dr. Knipf Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Germanisztikai Intézetének volt igazgatója, a Német Nyelvészeti Tanszék egyetemi tanára
  • Dr. Komoly Sámuel, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikája egyetemi tanára
  • Dr. Kulin Katalin, az irodalomtudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritája
  • Litkey Farkas világ- és Európa-bajnok, tizenháromszoros Kékszalag-győztes vitorlázó
  • Dr. Lukács László néprajzkutató, muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa, a Kodolányi János Főiskola volt egyetemi tanára
  • R. Törley Mária szobrászművész
  • Dr. Sipták Péter nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Elméleti Nyelvészet Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete tudományos tanácsadója
  • Schäffer Erzsébet író, újságíró, publicista, a Nők Lapja volt főmunkatársa
  • Dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikája Újszülött Intenzív Osztályának vezetője, egyetemi docens
  • Dr. Varga Attila, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanára
  • Dr. Varga István, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola és a Boldog Gizella Szeminárium rektora
  • Dr. Vonderviszt Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pannon Egyetem Bio-nanotechnológiai és Műszaki Kémiai Kutatóintézetének igazgatója, egyetemi tanár részére.

2017 folyamán

szerkesztés

2017. március 15.

szerkesztés

[23]

  • Aknay János Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke
  • Ambrus Jenő miniszteri főtanácsadó, korábbi miniszterelnöki protokollfőnök
  • Dr. Bakacsi Gyula, a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának kutatóprofesszora, a Budapesti Corvinus Egyetem volt tanára, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Üzleti Tudományok Tanszéke volt tanszékvezető professzora
  • Bán Teodóra balettművész, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője
  • Dr. Bárdosi Vilmos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézetének igazgatója, a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék egyetemi tanára
  • Benedek Gábor olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok öttusázó
  • Dr. Benedict Mihály fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára, volt tanszékvezetője
  • Dr. Dombi József kísérleti fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének címzetes egyetemi tanára
  • Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar Színházi Intézetének egyetemi tanára
  • Dr. Farkas Róbert László állatorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Állatorvostudományi Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese, a Parazitológiai és Állattani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára
  • Dr. Géher Pál, a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház Reumatológiai Centrumának centrumvezető főorvosa, a Magyar Balneológiai Egyesület elnöke, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Reumatológiai és Fizioterápiás Tanszéki csoport I. részlegének vezetője, egyetemi tanár
  • Dr. Győrffy Balázs orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika tudományos tanácsadója
  • Dr. Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója, a Magyar Sportlövők Szövetségének volt alelnöke
  • Harsányi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, színházmenedzser
  • Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka
  • Kékesi Mária Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettmester, érdemes és kiváló művész
  • Dr. Keszler Borbála nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottsága volt elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Mai Magyar Nyelvi Tanszéke professor emeritája, a Magyar Nyelvőr főszerkesztője
  • Kratochwill Mimi Bánffy Miklós-díjas művészettörténész, a Műcsarnok egykori külügyi csoportvezetője, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Művészeti Alap volt tanácsadója
  • Dr. Lanczendorfer Erzsébet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezetének tiszteletbeli elnöke
  • Dr. Maráz Anna, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar Mikrobiológia és Biotechnológia Tanszékének professzor emeritája, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának volt egyetemi tanára
  • Mihály Gábor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
  • Dr. Mócsai Attila orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének egyetemi tanára, gyulladásélettani kutatócsoportjának vezetője
  • Dr. Nagy Lajos orvos, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézetének egyetemi tanára
  • Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, egyetemi tanára, a Nagyvárad-Rét Református Egyházközség református lelkipásztora, a Csillagocska Alapítvány alapítója és elnöke
  • Dr. Soltész Pál Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinika Angiológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Terápiás Aferezis Bizottság elnöke, a Magyar Aferezis Társaság alelnöke
  • Dr. Sulik Béla János fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete tudományos tanácsadója
  • Dr. Süli-Zakar István földrajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Földtudományi Intézete Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszéke professor emeritusa, a Károly Róbert Főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézete Turizmus és Területfejlesztési Tanszéke címzetes főiskolai tanára (Dr. Süli-Zakar István néhány nappal ezelőtt elhunyt. Halála előtt még örömmel értesült a részére adományozott kitüntetésről. A díjat családja egy későbbi alkalommal veszi át.)
  • Dr. Szilvási István, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Nukleáris Medicina Osztályának osztályvezető főorvosa, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Nukleáris Medicina Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára
  • Szögi Csaba Harangozó Gyula-díjas táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója
  • Dr. Tasnádi Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet Meteorológiai Tanszékének egyetemi tanára
  • Thomka Beáta Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékének tanára, az egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának alapítója és vezetője
  • Dr. Tímár József, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Patológiai Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke
  • Török Jolán Harangozó Gyula- és Bánffy Miklós-díjas táncművész, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének alapító elnöke, a Nemzeti Táncszínház alapítója és volt igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagja
  • Dr. Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, általános helynök, a Vác-Alsóvárosi Plébánia plébánosa, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója részére.

2016 folyamán

szerkesztés

2016. október 23.

szerkesztés

dr Varjú Imre nyugalmazott plébános, kanonok

2016. augusztus 20.

szerkesztés
Polgári tagozat

Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapott:

  • Altorjay István gasztroenterológus, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kar, Belgyógyászati Intézet, Gasztroenterológiai Nem Önálló Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Antal Miklós neurobiológus, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Anatómia Szövet- és Fejlődéstani Intézetének igazgatója
  • Dr. Boncz Imre, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánhelyettese, az egyetem Egészségbiztosítási Intézetének igazgatója, egyetemi tanár
  • Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkész
  • Deme Ilona, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának gazdasági vezetője
  • Dudás Illés gépészmérnök, az MTA doktora, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Gyártástudományi Intézetének professor emeritusa
  • Dr. Farkas László egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Központ Urológiai Klinikájának volt igazgatója
  • Hancsók Jenő vegyészmérnök, az MTA doktora, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar, Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézetének tanára, az egyetem MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszékének volt vezetője
  • Horváth Dezső, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának tudományos és közkapcsolati dékánhelyettese, az Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék egyetemi tanára
  • Katona Tamás János, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, Mérnöki és Smart Technológiák Intézet Gépészmérnöki Tanszékének egyetemi tanára
  • Kiss Gy. Csaba József Attila-díjas irodalomtörténész, a Varsói Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének professzora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Történeti Intézet Művelődéstörténeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense
  • Kocsis Károly, az MTA rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Földrajztudományi Intézetének igazgatója, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz-Geoinformatika Intézetének igazgatója
  • Korondi Péter villamosmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar, Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Matkó János, a biológiai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Biológiai Intézet Immunológiai Tanszékének egyetemi tanára
  • Metzger Márta Liszt Ferenc-díjas táncművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Állami Operaház próbavezető balettmestere
  • Németh András, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Neveléstudományi Intézet Pedagógiatörténeti Tanszékének egyetemi tanára
  • Pataricza András okleveles villamosmérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki és Informatikai Kar Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi tanára
  • Dr. Perendy László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar, Ókeresztény Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára, a Magyar Patrisztikai Társaság alapító és elnökségi tagja
  • Pinczehelyi Sándor Munkácsy Mihály-díjas grafikus- és festőművész, kiváló és érdemes művész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának nyugalmazott egyetemi docense
  • Rátgéber László kosárlabda-mesteredző, a magyar női és férfi-kosárlabdaválogatott volt kapitánya, a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai vezetője
  • Röhlich Pál, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézetének professor emeritusa
  • Sümegi Balázs biokémikus, egyetemi tanár, a biológiai tudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézetének igazgatója, az egyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának tudományos igazgatója
  • Szabadhegy Péter, Magyarország volt londoni nagykövete
  • Dr. Szendrei Kálmán gyógyszerész, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének professor emeritusa
  • Dr. Szkárosi Endre József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Olasz Nyelv és Irodalom Tanszékének egyetemi tanára
  • Szörényi László Széchenyi-díjas irodalomtörténész, az MTA doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézetének emeritus kutatóprofesszora
  • Vágvölgyi Csaba mikrobiológus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Biológiai Intézet Mikrobiológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Biológiai Doktori Iskola vezetője
  • Varga László nyugalmazott református lelkipásztor és püspökhelyettes, volt országgyűlési képviselő, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Dr. Veres Zoltán, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Marketing Intézeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Pannon Management Review főszerkesztője
  • Vilcsek Béla irodalomtörténész, kritikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalomtörténeti Intézetének egyetemi tanára
  • Wasilewski Maciej Ludwik, a Telmex-Nowy Styl Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Máltai Lovagok Szeretetszolgálatának tagja
  • Módos Géza László, az MVM GTER Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója
  • Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke[24]
Polgári tagozat[25][26]
  • Ács Margit, Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas író, esszéista, műkritikus, az MMA rendes tagja,
  • Arany-Tóth Ferenc, nyugalmazott agronómus, az 1950-es években működő Magyar Ellenállási Mozgalom tagja,
  • Dr. Bognár László, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Idegsebészeti Klinika igazgatója, egyetemi tanár, az Idegsebészeti Szakmai Kollégium elnöke,
  • Dr. Czédli Gábor, a matematikai tudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar egyetemi tanára, az egyetem Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolájának vezetője,
  • Csepin Péter, a Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző- és Sportegyesület elnöke,
  • Dr. Ertl Tibor, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára, gyermekgyógyász és neonatológus szakorvos,
  • Dr. Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója, régész-muzeológus,
  • Fülöpné Dr. Erdő Mária, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora,
  • Dr. Hüttl Kálmán, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, Képalkotó Diagnosztikai Részlegének vezetője, egyetemi tanár,
  • Dr. Irk Ferenc, kriminológus, az NKE RTK Közbiztonsági Tanszékének professor emeritusa,
  • Dr. Kerényi Lajos, a budapesti Szent Kereszt Plébánia plébánosa,
  • Dr. Király Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, a Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,
  • Dr. Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Központ Érsebészeti Klinikájának egyetemi tanára, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának volt főigazgatója,
  • Marosi Ildikó, irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő,
  • Dr. Molnár Dénes, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának volt igazgatója, egyetemi tanár,
  • Dr. Őze Sándor, az MTA doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Történettudományi Intézetének vezető egyetemi tanára,
  • Dr. Petró Bálint, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar, Épületszerkezettani Tanszékének professor emeritusa,
  • Dr. Reusz György, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika részlegvezető egyetemi tanára, csecsemő- és gyermekgyógyász,
  • Dr. Richter Pál, zenetörténész, népzenekutató, az MTA BTK Zenetudományi Intézet igazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára
  • Solymosi Zoltán, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Operaház, a Holland Nemzeti Balett és a Brit Royal Ballet volt szólistája, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa,
  • Sunyovszky Szilvia, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,
  • Dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórházának főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke,
  • Tóth József, nyugalmazott hajókovács, az 1950-es években működő Magyar Ellenállási Mozgalom tagja,
  • Tóth József, a magyar nemzeti válogatott volt labdarúgója, edző
  • Tóth Sándor, József Attila-díjas költő, író, műfordító, újságíró, nyugalmazott egyetemi docens,
  • Dr. Zoltán András, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Szláv és Balti Filológiai Intézetének professor emeritusa.

2015 folyamán

szerkesztés
Polgári tagozat[27]
  • Adriányi Gábor Frigyes, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója, professor emeritus,
  • Antal Mátyás, Liszt Ferenc-díjas karmester, a Nemzeti Énekkar karigazgatója,
  • Dr. Bakó Gyula, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Geriátriai Nem Önálló Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,
  • Béresné Szöllős Beatrix, cimbalomművész, zenetanár,
  • Dr. Csath Magdolna, a közgazdaság-tudomány doktora, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézetének professor emeritája, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi magántanára,
  • Dr. Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar volt dékánja, egyetemi docens,
  • Dr. Faragó István, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Intézet Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,
  • Faragó Laura, énekművész, népdalénekes, zenepedagógus,
  • Frenreisz Károly, előadóművész, zeneszerző,
  • Dr. Gabler Dénes, az MTA doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója,
  • Dr. Gácsi Zoltán, az MTA doktora, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának intézetigazgatója, egyetemi tanár,
  • Gergely Pál István, Széchenyi-díjas biokémikus, az MTA rendes tagja, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Vegytani Intézetének egyetemi tanára,
  • Dr. Hadjiev Janaki Stanislavov, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének onkoradiológia működéséért felelős szakmai alelnöke,
  • Holics László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar volt megbízott előadója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium nyugalmazott vezetőtanára,
  • Kalocsai Zsuzsa, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Budapesti Operettszínház magánénekese,
  • Dr. Kamuti Jenő, többszörös olimpiai ezüstérmes, világ- és magyar bajnok vívó, főorvos, a Magyar Vívószövetség alelnöke, a Nemzetközi Vívószövetség Orvosbizottsági tagja, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke,
  • Kollár Éva, Liszt Ferenc-díjas karnagy, az MMA rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára,
  • Korbuly Péter, bemondó, műsorvezető, beszédtanár, az MTVA Montagh-bizottságának elnöke,
  • Dr. Náhlik András, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorhelyettese, egyetemi tanár,
  • Dr. Nyakas Csaba, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Sporttudományi Kutatóintézetének professor emeritusa,
  • Dr. Oláh Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézet Személyiség- és Egészségpszichológai Tanszékének egyetemi tanára,
  • Dr. Pálffy Géza, történész, az MTA doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, kutatócsoport-vezetője,
  • Dr. Szabó Béla, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,
  • Dr. Trombitás Zoltán Károly, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház főigazgató főorvosa,
  • Veszeli Lajos, festőművész,
  • Wacha Imre, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének volt munkatársa.

Ugyancsak augusztus 20-a alkalmából kapták kézhez a kitüntetést:[28]

  • Albert Tibor, Tusnádfürdő város polgármestere,
  • Bognár Levente, Arad város alpolgármestere,
  • Elga Sakse műfordító,
  • Dr. Feszt György, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának nyugalmazott tanszékvezető professzora,
  • Forró Lajos történész, újságíró, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának oktatója, a TiszapART kulturális televízió főszerkesztője, a Délvidék Kutató Központ alelnöke, a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának tagja
  • Frank Spengler, a Konrad Adenauer Stiftung Magyarországi Irodájának képviselet-vezetője, Dr. Hadjiev Janaki Stanislavov, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének onkoradiológia működéséért felelős szakmai alelnöke,
  • Dr. Jakab Sámuel, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Nyárádszeredai Levelező Tagozatának vezetője,
  • Martin A. Dale, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke,
  • Pogány Erzsébet, a felvidéki Szövetség a Közös Célokért Polgári Társulás igazgatója,
  • Rostás Zoltán, a Bukaresti Egyetem Újságírói és Kommunikáció Karának nyugalmazott tanára,
  • Skerl Alphonse, az East Chicago-i Szentháromság Plébánia plébánosa,
  • Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának dékánja,
  • Tibor Leboczky, a Szlovák Vadászati Kamara elnöke
Polgári tagozat[29][30]
Polgári tagozat
  • Alexa Károly, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus
  • Dr. Balogh Júlia, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztő-műsorvezetője
  • Dr. Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosa
  • Dr. Berta András, az orvostudomány doktora, a Debreceni Szemklinika professzora
  • Bertha Zoltán, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, az MMA levelező tagja
  • Bolberitz Tamás, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház karmestere
  • Dr. Borsodi Csaba, az ELTE BTK Történeti Intézet igazgatója, a Történelem Segédtudományai Tanszék vezetője, egyetemi docens
  • Brieber János, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tanszékének főiskolai tanára
  • Dr. Cseh Sándor, állatorvos, az MTA-doktora, az Állatorvostudományi Egyetem egyetemi tanára
  • Dallos Gyula, nyugalmazott díjlovas mesteredző
  • Dr. Érdi Bálint, csillagász, az MTA doktora, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Csillagászati Tanszék egyetemi tanára
  • Dr. Grezsa Ferenc, pszichiáter, a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológiai Továbbképző Központjának központvezető adjunktusa
  • Dr. Győri Ervin, matematikus
  • Gyulassy Miklós, fizikus
  • Dr. Hajnal Róbert, az Angyalföldi Szent László plébánia nyugalmazott plébánosa, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye mester kanonoka
  • Hornok László, agrármérnök, mikrobiológus, az MTA rendes tagja, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Növényvédelmi Intézet egyetemi tanára
  • Dr. Horváth Sándor, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja
  • Dr. Kékesi Tamás, kémiai metallurgus
  • Kiss Zoltán, a kecskeméti Katona József Színház színművésze
  • Dr. Komlósi László Imre, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettese, egyetemi tanára
  • Dr. Kovács LÁszló, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó vezető főorvosa, orvos igazgatója
  • Kovács Zsuzsa, táncművész, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola balettmestere
  • Máder László, népzenekutató, a Magyar Rádió nyugalmazott vezető szerkesztője
  • Meczner János, Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész, a Budapest Bábszínház ügyvezető igazgatója
  • Nagy Zoltán, nyugalmazott gyógypedagógus
  • Sebestyénné Farkas Ilona, zenepedagógus, karvezető, a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola alapítója
  • Dr. Sipos László, megyei főügyészhelyettes, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész
  • Dr. Szabó György, fizikus
  • Dr. Szathmári István, nyelvész, az MTA doktora, az ELTE BTK professor emeritusa
  • Székely András, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője
  • Dr. Szentpéteri József, régész
  • Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója
  • Tóth-Máthé Miklós, regényíró, drámaíró
  • Turi György, mesteredző, a MOB kiemelt úszóedzője, a Kőbánya SC Úszó Szakosztályának vezetője
  • Vathy Zsuzsa, József Attila-díjas író, az MMA rendes tagja
  • Dr. Vikárius László, zenetörténész
  • Vizer József, műbútorasztalos mester
  • Zsoldos Attila, történész

2014 folyamán

szerkesztés
Polgári tagozat
  • Pawel Cebula, a Minorita Rend szent Maximilian Kolbéról nevezett Rendtartománya szerzetespapja[31]
  • Artur Górski, a lengyel parlament (Szejm) képviselője[32]
  • Witold Czeslaw Spirydowicz, Lengyelország marokkói nagykövete[31]
Polgári tagozat[33]
  • Dr. Anisits Ferenc, a BMW fejlesztési intézetének nyugalmazott igazgatója;
  • Balogh Miklós a Reneszánsz Zrt. elnök-tulajdonosa;[34]
  • id. Besztercey András, a Nagykunsági Református Egyházmegye Esperesi Hivatal esperese részére,
  • Bordán Irén színművész részére
  • Dr. Csányi Yvonne /Csányi Ivonn/ a pszichológia tudomány kandidátusa, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallássérültek Pedagógiája Tanszék professor emeritája részére,
  • Dr. Csuday Csaba műfordító részére,
  • Dr. Deák András György, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Kar egyetemi docense, dékányhelyettes részére,
  • Dr. Gelencsér András, az MTA doktora, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar dékánhelyettese, egyetemi tanár részére
  • Hajdú Áron Péter mérnök, tipográfus, az Alutus Nyomda Rt. vezérigazgatója, a Bookart Kiadó vezetője
  • Dr. Horváth Örs Péter, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikájának egyetemi tanára részére,
  • Dr. Jankovics István az MTA doktora, csillagász, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont tudományos főmunkatársa részére,
  • Jurecskó László, művészettörténész, MissionArt Galéria Miskolc részére,
  • Les Murray, sportújságíró részére,
  • Major Ferenc(wd), a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója részére,
  • Mucsi János Béla, a Duna Művészeti Társaság Nemzetközi Multikulturális Alapítvány elnöke részére,
  • Dr. Nagy Lajos Zoltán, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója részére,
  • Pálfy Sándor Péter, a BME Urbanisztika Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • Pető Gábor, Wigner FK Adatközpont vezetője részére,
  • Seszták Ágnes, a Magyar Nemzet főmunkatársa, újságíró részére,
  • Sinkó László Kossuth-díjas színművész [35]
  • Dr. Szávai János Mihály, irodalomtörténész, kritikus, műfordító részére,
  • Dr. Székely Csaba Gyula, az MTA doktora, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar egyetemi tanára részére,
  • Dr. Szekeres Attila István, heraldikus részére,
  • Tunyogi Henriett, táncművész, koreográfus részére,
  • ifj. Varga Károly, zenepedagógus, karnagy részére,
  • Zabolai Csekme Éva, evangélikus lelkész, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Hivatalának v. munkatársa, az Evangélikus Egyházak Világtanácsa nemzetközi szakértője részére.
  • Ábrahám György, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar egyetemi tanára
  • Dr. Bakonyi István az MTA doktora, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa
  • Benedek György az orvostudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Erdősi Ferenc, a földrajztudomány doktora, az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézetének kutatóprofesszora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa
  • Farkas Attila, lelkész, érseki tanácsos, művészettörténész
  • Fázsy Anikó, műfordító
  • Fülemile Ágnes, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa
  • Dr. Gyires Klára, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének egyetemi tanára
  • Győriné Czeglédi Márta Mária, Jászfényszaru polgármestere
  • Harsányi Gábor, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára, az Elektronikai Technológia Tanszék tanszékvezetőj
  • Kalmár Ferenc, volt országgyűlési képviselő, villamosmérnök
  • Kapronczay Károly, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézetének vendégprofesszora, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár címzetes főigazgatója
  • Kemény Tamás, az MTA doktora, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója
  • Keresztes Sándor, állami főépítész[36]
  • Koronka Lajos, pedagógus, a budapesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola igazgatója
  • Kovács Lajos, színművész
  • Madarász Imréné, a Károli Gáspár Református Egyetem docense
  • Mindszenty Andrea, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi tanára
  • Molnár Gergely, bűvész, a Bűvészek Világszövetségének elnökségi tagja
  • Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának igazgatója, főgondnok
  • Prof. Dr. Nékám Kristóf, allergológus és klinikai immunológus, az orvostudomány kandidátusa, a Budai Irgalmasrendi Kórház Allergológiai és Immunológiai Osztály vezető főorvosa, a Magyar Allergia Szövetség alapító elnöke
  • Papp János Mihály, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi tanára
  • Patay Pál, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott régész főmuzeológusa
  • Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal elnöke
  • Pozsonyi Pál, a Központi Statisztikai Hivatal Nemzeti Számlák Főosztályának vezetője[37]
  • Dr. Rábai Gyula, az MTA doktora, vegyész, kémikus, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar, Kémiai Intézet Fizikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára
  • Simon Károly, formatervező iparművész
  • Simon Péter, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Numerikus Analízis Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára
  • Simonffy Márta Mária, iparművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke
  • Sitkei György, gépészmérnök, egyetemi tanár
  • Szalai Attila, nyugállományú diplomata
  • Szalai István, az MTA doktora, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának intézetigazgatója, dékán, egyetemi docens

2013 folyamán

szerkesztés
Polgári tagozat
  • Dr. Csorba Emánuel Manó Rudolf, a műszaki tudomány kandidátusa, építész, statikus, tervező[38]
  • Dr. Franz Josef Kaspar püspöki általános helynök, apostoli protonotárius, a Székesfehérvári Egyházmegyei Káptalan címzetes kanonokja[39]
  • Hidvégi Béla világhírű vadász és üzletember
  • Dr. Mándy Pál, az UCL-Leuveni Katolikus Egyetem professzor emeritusa[40]
  • Nemes Vince, Magyarország vorarlbergi tiszteletbeli konzulja[38]
  • Dr. Gerhard Pieschl címzetes misenumi püspök, a Limburgi Katolikus Egyházmegye nyugalmazott segédpüspöke[39]
  • Dr. Dinesh Shantilal Patel, a Themis Medicare Ltd. elnöke, vezérigazgató[41]
  • Dr. Tomcsányi Teodóra, a pszichológiai tudomány kandidátusa, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kara Mentálhigiéné Intézetének egyetemi tanára[42]
  • Dr. Ungvári Ferenc, Magyarország firenzei tiszteletbeli főkonzulja.[43]
  • Jean-Arnold Vinois, az Európai Bizottság Energetikai Főigazgatóságának nyugalmazott megbízott igazgatója[40]
  • Vo Van Mai, a Vietnámi Magyar Üzleti Tanács (VIHUBA) elnöke, a HiPT Group vezérigazgatója[44]

[45][46][47]

Polgári tagozat
  • Albert Sándor professzor, egyetemi tanár
  • Dr. Anderle Ádám, professor emeritus
  • Dr. Baránszky Tibor teológus
  • Dr. Barthó Loránd, orvos, farmakológus, egyetemi tanár
  • Beder Tibor, nyugalmazott főtanfelügyelő, volt iskolaigazgató
  • Dr. Benedek Pál, egyetemi tanár
  • Dr. Bergou János, egyetemi tanár
  • Bitskey István, professor emeritus
  • Blanckenstein Miklós, rektor, kanonok
  • Dr. Borókai Gábor Tamás újságíró, főszerkesztő
  • Dr. Czitrovszky Aladár tudományos tanácsadó, osztályvezető
  • Csíky Boldizsár, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, művészeti titkár
  • Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, edző
  • Dr. Lee Edwards történész
  • Fábián Gyula író, újságíró, szerkesztő
  • Dr. Farkas István egyetemi tanár
  • Forrai Tamás jezsuita szerzetes, tartományfőnök
  • Dr. Frajka J. Félix, igazgató
  • Gyulai Líviusz, Kossuth-díjas festő- és grafikusművész, érdemes művész
  • Dr. Horváth István régész
  • Horváth Péter, volt elnök
  • Dr. Hulkó Gábor, tanszékvezető egyetemi tanár
  • Dr. Jereb László, egyetemi tanár, volt dékán
  • Dr. Kalaus György, professor emeritus
  • Dr. Kérchy László, tanszékvezető egyetemi tanár
  • Dr. Keresztes László Pál nyelvész, egyetemi tanár
  • Kiss András, nyugalmazott főlevéltáros
  • Dr. Klaudy Kinga, nyelvész, egyetemi tanár
  • Robert C. Knuepfer Jr. üzletember
  • Kovács László Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész, művészeti vezető
  • Kovács Levente, nyugalmazott professzor, színházi rendező
  • Dr. Menyhárd Attila PhD, egyetemi tanár, tudományos főmunkatárs
  • Mohás Lívia József Attila-díjas író, pszichológus
  • Dr. Palkovics László, Széchenyi-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár
  • Dr. Petz Dénes, egyetemi tanár
  • Dr. Pongrácz Tiborné, a szociológiai tudomány kandidátusa, demográfus
  • Dr. Marga Pröhl főigazgató
  • Dr. Rekettye Gábor, professor emeritus
  • Dr. Sisa József, egyetemi tanár
  • Dr. Solymosi László, egyetemi tanár
  • Dr. Sz. Nagy László mezőgazdasági mérnök, nyugalmazott egyetemi adjunktus
  • Szendrőné Dr. Font Erzsébet építészmérnök, címzetes egyetemi docens
  • Szilágyi Zsolt zenei író, előadóművész, karnagy
  • Dr. Tóth Mihály, egyetemi tanár, tudományos tanácsadójó
  • Dr. Tőzsér József, dékán-helyettes, egyetemi tanár
  • Varga Lászlóné Dr. Geresits Gizella nyugalmazott pedagógus
  • Dr. Varga Péter Pál, gerincsebész, ortopéd szakorvos
  • Dr. Váradi László, nyugalmazott főigazgató
  • David Wiernik, tiszteletbeli konzul
  • Livnat Yitzhak (Weisz Sándor) üzletember
Katonai tagozat
  • Horváth András nyugállományú rendőr dandártábornok, miniszteri biztos
  • Dr. Tollár Tibor tűzoltó dandártábornok
  • Bíró Balázs katona főtörzsörmester

[48][49][50][51]

  • Dr. Adamik Tamásné Dr. Jászó Anna, az MTA doktora, ny. egyetemi tanár
  • Albert Gábor József Attila-díjas író, bibliográfia-szerkesztő
  • Dr. Andor Anikó Ybl Miklós-díjas kert- és tájépítész, címzetes egyetemi docens
  • Prof. Dr. Bagdy Emőke a pszichológia tudomány kandidátusa, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, professor emeritus
  • Dr. Bakay Kornél régész-tanár
  • Dr. Baláspiri Lajos címzetes egyetemi tanár
  • Balogh Elemér felvidéki családból származó író, újságíró, dramaturg
  • Berkesi Sándor Liszt Ferenc-díjas karnagy, egyházzene-igazgató, főiskolai docens
  • prof. Dr. Blazovich László ny. levéltári igazgató, egyetemi tanár
  • Dr. Bollobás Enikő irodalomtörténész, egyetemi tanár
  • Dr. Döbröczöni Ádám a műszaki tudomány kandidátusa, professor emeritus, ny. dékán
  • Dr. Eőry Ajándok orvos-természetgyógyász, a biológiai tudomány kandidátusa, háziorvos
  • prof. Dr. Fekete György genetikus, gyermekgyógyász, egyetemi tanár
  • Dr. Font Márta történész, egyetemi tanár
  • Dr. Fricz Tamás PhD. politológus, a politikatudomány kandidátusa
  • Götz Béla Jászai Mari-díjas díszlettervező, szcenikus
  • Dr. Hajdú Zoltán geográfus, az MTA doktora, a földrajztudomány kandidátusa
  • Händel Edit Liszt Ferenc-díjas balettmester, művészeti vezető
  • Dr. Kamondi László PhD. egyetemi docens, általános dékán-helyettes
  • Koós Ottó alezredes
  • Dr Korsós Ágnes Jusztina címzetes főjegyző
  • Kudlik Júlia ny. televíziós szerkesztő
  • Lambert Zoltán kanonok plébános
  • Lázár Vilmos kettes fogathajtó világbajnok
  • Dr. Lejkó Dezső főorvos
  • Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező
  • Medvegy Iván mesteredző, főmunkatárs
  • Dr. Michaletzky György egyetemi tanár
  • Mohos Gábor titkár
  • Pákh Tibor jogász, műszaki fordító
  • Pászthy Júlia Liszt Ferenc-díjas operaénekes, egyetemi docens
  • Pósa Zoltán Csaba József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész
  • Radnóti László újságíró, sportriporter, ny. vezető szerkesztő
  • Dr. Sebestyén Zoltán matematikus, egyetemi tanára
  • Sipos György építész
  • Tóth Iván
  • Dr. Vadász György, alelnök
  • Vass István Zoltán újságíró, műsorvezető-szerkesztő
  • Dr. Vertse Tamás professor emeritus, tudományos tanácsadó
  • Vesmás Péter Ybl Miklós-díjas építész
  • prof. Dr. Winkler Gábor osztályvezető főorvos

Aranyosi Péter Para asztalitenisz, paralimpiai bajnok ( 2012 London Pálos Péter ) és Paralimpiai ezüst érmes ( Csonka András 2016 Rio) edzője. A magyar férfi asztalitenisz válogatott szövetségi kapitánya. 2015-2020

  • Dr. Ágfalvi Mihály a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geodéziai Tanszéke főigazgató-helyettese[52]
  • Robert Christian Bachmann karmester, zeneszerző, a Szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola főiskolai tanára, a Szent Gellért Zenetudományi és Etikai Intézet vezetője, a szegedi Szent Gellért Fesztivál alapítója és művészeti igazgatója[53]
  • Adam Bartosz, a Tarnówi Kerületi Múzeum igazgatója[54]
  • Georg Brenner, Gerlingen város polgármestere[53]
  • Elek István magyar nyelvű tolmács, nyugalmazott kertépítő mérnök[54]
  • Dr. Günter Geyer,[55] üzletember
  • Tabányi Mihály harmonikaművész[56]
2012. augusztus 20.[57]
  • Bahget Iskander fotóművész
  • Balogh Eszter, a Magyar Televízió nyugalmazott munkatársa, vezető szerkesztő
  • Bácskai Lauró István filmrendező
  • prof. Dr. Darvas Béla főosztályvezető
  • Eifert János fotóművész
  • É. Kovács László festőművész
  • Failoni Donatella zongoraművész
  • Dr. Fodor Antal koreográfus, rendező, egyetemi tanár
  • Dr. Fülöp Ferenc akadémikus, egyetemi tanár
  • Dr. Gábor Miklós, professor emeritus
  • Dr. Hantos Zoltán egyetemi tanár, a légzésélettan-légzésmechanika kutatója
  • Dr. Hargitay András olimpiai bronzérmes világ- és Európa-bajnok úszó, állatorvos
  • Dr. Horváth László nyugalmazott főorvos
  • Dr. Kisida Elek, nyugalmazott sebész főorvos
  • Dr. Kubassek János geográfus
  • Kunkovács László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, néprajzkutató
  • Kozák Danuta, ötszörös olimpiai győztes kajakozó
  • Dr. Lányi András író, filozófus, filmrendező, egyetemi docens
  • prof. Dr. Máthé Gábor, professor emeritus
  • Dr. Mészáros István pedagógia- és egyháztörténész, egyetemi docens
  • Dr. Miskolczi Barna ügyész
  • Nyékyné Dr. Gaizler Juditnak egyetemi docens
  • Dr. Oberlander Báruch Bernard rabbi[58]
  • Prof. Dr. Ötvös László Széchenyi-díjas kémikus
  • Dr. Pákay Péter műszaki főigazgató-helyettes
  • Póka Egon Benedek előadóművész, zeneszerző
  • Révész Sándor előadóművész
  • Sáray Lászlónak titkár
  • Dr. Somodi István, nyugalmazott agrármérnök
  • Dr. Szabó Dániel
  • Dr. Szabó László, nyugalmazott főiskolai tanár
  • Székács Vera József Attila-díjas műfordító
  • Dr. Székely János püspök, egyetemi docens
  • Szikura József, magyar származású botanikus, professzor, a biológia tudományok doktora, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára[59]
  • Dr. Szőnyi Tamás egyetemi tanár
  • prof. Dr. Tamás András, professor emeritus
  • Tornai József József Attila- és Babérkoszorú-díjas író, költő, műfordító
  • Dr. Virágos Zsolt egyetemi tanár
  • Dr. Zombory László egyetemi tanár
Katonai tagozat
  • Szabó Jenő János r. dandártábornok
  • Dr. Szendy István ezredes
  • prof. Dr. Rudolf Urban nyugalmazott dandártábornok
Polgári tagozata
  • İbrahim Karaosmanoğlu,[60] Kocaeli város polgármestere
  • Borbély Ernő,[61] volt országgyűlési képviselő
  • Ryszard Grobelny,[62] Poznań város polgármestere
  • Dr. Jerzy Wyrozumski,[62] a Jagelló Egyetem professzor emeritusa, a Lengyel Tudományos Akadémia főtitkára
  • Bacskai József, a Külügyminisztérium EU Elnökségi Gazdálkodási Főosztálya vezetője[63]
  • Dr. Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára[63]
  • Dr. Baranyai Gábor, a Külügyminisztérium ágazati politikáért felelős helyettes államtitkára[63]
  • Dr. Margitay-Becht Beáta, a Külügyminisztérium EU Elnökségi és Koordinációs Főosztálya vezetője[63]
  • Dr. Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Európai Unió és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára[63]
  • Ódor Bálint, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős helyettes államtitkára[63]
  • Robák Ferenc, a magyar EU elnökség operatív ügyeinek kormánybiztosa[63]
  • Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára[63]
  • Dr. Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára[63]
  • Dr. Zombor Ferenc, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium EU és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkára[63]
  • Dr. Ábel András, az University of Sydney professzora[64]
  • Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet című hetilap szerkesztője[64]
  • Kardos Béla, a Hungarian Publishing Co. és New Life Printery volt igazgatója, az Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Szövetség volt elnöke, illetve társelnöke[64]
  • Arturo Molina Gutiérrez, a mexikói Tecnológico de Monterrey Egyetem rektora[65]
  • Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke[66]
  • Tóth-Zele József labdarúgó, edző[66]
  • Dr. Kiss Tamás, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége elnökségi tagja, külügyi elnökhelyettese[67]
  • Szécsi István, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége XIV. kerületi elnöke, az 1956-os Hagyományőrzők elnöke[67]
  • Kurt Douglas Volker, a Johns Hopkins Egyetem külkapcsolati kara Transzatlanti Kapcsolatok Központja helyettes vezetője, az amerikai Atlanti Tanács főtanácsadója[68]
  • Lauer Edith, a Magyar–Amerikai Koalíció nyugalmazott elnöke[68]
  • Rath Judite Magdalena üzletasszony, a Brazíliai Magyar Segélyegylet alelnöke[68]
  • Török József, a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége Vezető Tanácsa tagja, a Kovászna Megyei Politikai Foglyok Szövetsége elnöke[68]
  • Várallyay Gyula, az Amerikai Magyar Koalíció Kuratóriuma tagja[68]
  • Molnár Vera képzőművész[69]
  • Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke[70]
  • Eytan Bentsur diplomata, az Izraeli Külügyminisztérium nyugalmazott főigazgatója[70]
  • Dudás Károly, a Hét Nap című vajdasági magyar hetilap Táncsics Mihály-díjas fő- és felelős szerkesztője[70]
  • Fodor Imre Marosvásárhely volt polgármestere, a Marosszéki Székely Tanács elnöke[70]
  • Dr. Ivany Robert Rudolph, a houstoni Szent Tamás Egyetem rektora[70]
  • ifj. Haáz Sándor, a szentegyházasfalui Mártonffy János Általános Iskola zenepedagógusa[70]
  • Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége elnöke[70]
  • Hannu Launonen műfordító, irodalomtörténész[70]
  • Dr. Mirnics Károly, a Teleki László Alapítvány Közép-európai Intézete tudományos külső munkatársa[70]
  • Alföldi László, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége rendkívüli követe, első beosztott[71]
  • Balás Béla, a Kaposvári Egyházmegye megyés püspöke[71]
  • Dr. Balázs Lajos György fizikus, csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet kutatóprofesszora[71]
  • Dr. Borsodi György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség főügyész-helyettese[71]
  • Dr. Fekete Bálintné, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, a Baranya Megyei Főügyészség főügyész-helyettese[71]
  • Botka Lászlóné Dr., a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke[71]
  • Dr. Botos Balázs közgazdász, a közgazdaságtudomány kandidátusa[71]
  • Dr. Bruhács János, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi és Európai Jogi Tanszék professor emeritusa, főügyész-helyettes[71]
  • Dr. Csikiné Dr. Gyuranecz Márta, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke[71]
  • Dr. Erdélyi Anna, a Heves Megyei Bíróság tanácselnöke[71]
  • Gyurisné Dr. Komlóssy Éva, a Szegedi Ítélőtábla tanácselnöke[71]
  • Dr. Kardos Sándor, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke[71]
  • Dr. Nagy Zsuzsanna, a Csongrád Megyei Ítélőtábla tanácselnöke[71]
  • Ferdinandy György József Attila- és Márai Sándor-díjas író, kritikus[71]
  • Dr. Fésüs László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, állatorvos, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet volt főigazgatója, tudományos tanácsadó[71]
  • Dr. Heltai György, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Környezetmérnök Szak egyetemi tanára, szakvezető[71]
  • Horváth Sándor, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese[71]
  • Janszky József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet kutatóprofesszora[71]
  • Juhász Judit újságíró, a Magyar Katolikus Rádió Zrt. volt vezérigazgató-helyettese[71]
  • Kautzky Ervin nyugalmazott színművész[71]
  • Dr. Kóczy T. László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Széchenyi István Egyetem dékánja, egyetemi tanár, intézetigazgató[71]
  • Lovas Rezső fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete kutatóprofesszora[71]
  • Dr. Medgyasszay László állatorvos, volt országgyűlési képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium tanácsadója[71]
  • Dr. Menyhért Zoltán agrár- és növénynemesítő szakmérnök, Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézet Agrár-környezetgazdálkodási Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára, professor emeritus[71]
  • Dr. Nyiri László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Karcagi Kutatóintézet nyugalmazott igazgatója, professor emeritus[71]
  • Dr. Osztie Zoltán, Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke[71]
  • Dr. Révay György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság tanácselnöke[71]
  • Dr. Schanda Balázs Tibor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar dékánja, egyetemi docens[71]
  • Dr. T. Erdélyi Ilona irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa[71]
  • Dr. Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára[71]
  • Dr. Tarr György, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége veszprémi szervezete elnöke, nyugalmazott egyetemi tanár[71]
  • Dr. Vedres András vegyész, a kémiai tudomány kandidátusa, a Feltalálók Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége (IFIA) elnöke[71]
Katonai tagozata
  • Dr. Pantali Zoltán Géza büntetés-végrehajtási dandártábornok, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnoka[71]

[72]

[74]

  • Balázs FecóLiszt Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző
  • Benkő Mihály – történész, író
  • Dr. Boda Zoltán – a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi egyetemi tanára, a II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója
  • Bolyky János Antal – a COVENT Tőke Befektető Rt. vezérigazgatója
  • Dr. Diófási Lajos, a mezőgazdasági tudomány doktora, az FVM Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet ny. igazgatója[75]
  • Dr. Juhász Ferenc nyugalmazott közgazdász[75]
  • Dr. Kosztka Miklós – a Nyugat-magyarországi Egyetem professor emeritusa
  • Kovács KatiKossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, színésznő, dalszövegíró
  • Rakk Tamás István erdőmérnök[75]
  • Dr. Somogyi György a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő Nonprofit Kft. tudományos osztályvezetője[75]
  • Dr. Stájer Géza – a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa
  • Dr. Takács Imre – az Iparművészeti Múzeum főigazgatója
  • Tardy László – Liszt Ferenc-díjas karnagy
  • Kuklay Antal – egri kanonok, Pilinszky szakértő
  • Zambó János Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke[75]

A lista nem teljes, legalább 4 további kitüntetettet ld. a https://web.archive.org/web/20111116153552/http://mta.hu/mta_hirei/kituntetesek-128462/ honlapon.

  • Pócs Tamás magyar botanikus, ökológus, főiskolai és egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
  • Dr. Sterbetz István magyar ornitológus, a Magyar Madártani Intézet egykori igazgatója, több nemzeti parkunk alapítója

[76]

[77][78]

  • Balogh István, Munkácsy Mihály-díjas tervezőgrafikus művész, érdemes- és kiváló művész
  • Dr. Bélyácz Iván, akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem intézetigazgató egyetemi tanára
  • Cipő, ének, dalszerző, zeneszerző, a Republic együttes alapítója, tagja a kezdetektől (1989-)
  • Boros Csaba, basszusgitár, ének, zeneszerző, a Republic együttes tagja
  • Bretus Mária, Liszt Ferenc-díjas balettművész, érdemes- és kiváló művész, a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai tanára
  • Dr. Csatári Bálint, az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézet Kecskeméti Osztályának vezetője
  • Demény Attila zeneszerző[79]
  • Gál Péter, közgazdász, egyetemi tanár, MFB vezető közgazdász
  • Galkó Balázs, színművész
  • Gerendai Károly, rendezvényszervező
  • Gyurta Dániel, olimpiai ezüstérmes, világbajnok és Európa-bajnok magyar úszó
  • Hámori Ildikó, Jászai Mari-díjas színművész
  • Nagy László Attila, dob, zeneszerző, a Republic együttes tagja 1990 végétől
  • Dr. Nemessályi Zsolt, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára
  • Patai Tamás, szólógitár, zeneszerző, a Republic együttes tagja 1991 végétől
  • Patonai Dénes, Ybl Miklós-díjas építész
  • Dr. Prokopp Mária, művészettörténész, az ELTE egyetemi tanára
  • Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kecskeméti Katona József Könyvtár igazgatója
  • Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze
  • Szurdi Miklós, film- és színházi rendező
  • Tóth Zoltán, zongora, zeneszerző, ének, dalszerző, gitár, a Republic együttes alapítója, tagja a kezdetektől (1989-)
  • Volf Katalin, Liszt- és Kossuth-díjas balettművész, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa
  • Abella Miklós (1954-2020) a Republic együttes managere 1991-től

Az oktatási és kulturális miniszter adta át:[80]

  • Aldobolyi Nagy György zeneszerzőnek,
  • Bergendy István zeneszerzőnek, előadóművésznek,
  • Cséri Lajos szobrászművésznek,
  • Dr. Cseri Miklós, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatójának,
  • Dr. Domány András, a Magyar Rádió Zrt. vezető szerkesztőjének,
  • Dr. Giber János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusának,
  • Dr. Harsányi Iván, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusának,
  • Horkai János Jászai Mari-díjas színművésznek, a Nemzeti Színház örökös tagjának, érdemes művésznek,
  • Dr. Husvéth Ferenc, a Pannon Egyetem rektor-helyettesének, tanszékvezető egyetemi tanárnak,
  • Dr. Kerékgyártó Györgyné, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárának,
  • Pohárnok Mihály, a Design Terminál Formatervezési Tájékoztató és Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatójának,
  • Szauer Péter, a HVG Kiadó igazgatójának,
  • Dr. Winkler Gábor, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanárának,
  • Winkler Márta, a XII. kerületi Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium Kincskereső Tagiskolája pedagógiai vezetőjének,
  • Dr. Zárda Sarolta, a Gábor Dénes Főiskola rektorának,
  • Zentai Anna Jászai Mari-díjas színművésznek, a Budapesti Operettszínház örökös tagjának, érdemes művésznek.
  • Acsády György, a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinika igazgató professzora
  • Almási Tibor, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docense
  • Básti Juli, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas színművésze
  • Bede-Fazekas Csaba, a Győri Nemzeti Színház magánénekese, érdemes művész
  • Fazekas Károly, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója
  • Gál Iván, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. Honvéd Táncszínház vezetője
  • Gellér B. István Munkácsy Mihály-díjas képzőművész
  • Gyulai Gaál János Erkel Ferenc-díjas zeneszerző (posztumusz)
  • Kelemen Károly festő- és szobrászművész
  • Kocsis Imre Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára
  • Kovács Tibor, a Nemzeti Múzeum főigazgatója
  • Losonczy Anna kulturális antropológus, a Sorbonne V. – École Pratique des Hautes Études Vallástudományi Tanszék kutatóprofesszora
  • Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója
  • Mónus András mesteredző, a Magyar Sporttudományi Társaság főtitkára
  • N. Mészáros Júlia Németh Lajos-díjas művészettörténész, muzeológus, a Győri Városi Művészeti Múzeum igazgatója
  • Rudas Imre, a Budapesti Műszak Főiskola rektora, egyetemi tanár
  • S. Nagy István dalszövegíró
  • Szabó Gábor fizikus, akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára
  • Szirtes János Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi tanára
  • Varga László, az ELTE professor emeritusa
  • Winkler Márta, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium, Kincskereső Tagiskola pedagógiai vezetője
  • Cseh László világbajnok úszó
  • Faragó Tibor a Környezetvédelmi Minisztérium Stratégiai Főosztályának vezetője
  • Kautz István a Masped Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Szállítmányozók Szövetségének 1992-től 2010-ig elnöke, majd Tiszteletbeli Elnöke
  • Krencsey Marianne színésznő
  • Toldy Mária magyar táncdalénekesnő, énektanár
  • Varga Dániel magyar olimpiai bajnok vízilabdázó

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök előterjesztésére – Kiss Péter kancelláriaminiszter adta át.

  • Birkás Ákos Munkácsy Mihály-díjas festőművész, kiváló művész
  • Búza Barna szobrászművész
  • Csirik János, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára
  • Gadányi Károly, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettese, egyetemi tanár
  • György Péter, az ELTE egyetemi docense
  • Horvai György akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára
  • Lengyel István formatervező iparművész
  • Nagy Andor, az Eszterházy Károly Főiskola nyugalmazott főiskolai tanára
  • Nemcsics Antal festőművész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára
  • Plesz Antal Ybl Miklós-díjas építészmérnök
  • Román Sándor Harangozó Gyula-díjas koreográfus, táncművész, érdemes művész, az ExperiDance Tánctársulat vezetője
  • Rónay László, az ELTE egyetemi tanára
  • Széles Gyula, a Kaposvári Egyetem professor emeritusa
  • Zobory István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára
  • Zoltai Dénes Erkel Ferenc-díjas esztéta, az ELTE professor emeritusa

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából Hiller István Oktatási és kulturális miniszter adta át a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést a következő személyeknek:

  • Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színművész, a Bárka Színház igazgatója
  • Csányi Sándor, a Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa
  • Eszenyi Enikő, a Vígszínház Kossuth-díjas színművésze, rendező, érdemes művész
  • Forgács Péter Balázs Béla-díjas filmrendező
  • Gombár József, a MOKÉP nyugalmazott igazgatója
  • Halmos Béla, a zenetudomány kandidátusa, előadóművész, népzenekutató, népzenetanár, építészmérnök, a Hagyományok Háza Táncházarchívuma vezetője
  • Hernádi Judit Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész (külföldi tartózkodása miatt később veszi át)
  • Kovács Erzsi előadóművész
  • Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színművész: 80. születésnapja, és a Mikroszkóp Színpad fennállásának 40. évfordulója alkalmából
  • Lőrincné Istvánffy Hajna, a Pannon Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a közgazdaságtudomány doktora
  • Marx József Balázs Béla-díjas dramaturg, esztéta
  • Márványi György újságíró (posztumusz, a díjat fia vette át)
  • Szalay Zoltán fotóriporter
  • Szász János Balázs Béla-díjas színház- és filmrendező dramaturg, érdemes művész
  • Tamás Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete igazgatója, a szociológiai tudomány kandidátusa
  • Wachtler István, a Károly Róbert Főiskola általános rektor-helyettese, tanszékvezető egyetemi tanár, kari főigazgató, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter adta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést a következő személyeknek:

  • Bodosi Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Idegsebészeti Klinika egyetemi tanára
  • Matejka Zsuzsanna, az Egészségügyi Minisztérium kabinetfőnöke
  • Székely Tamás, az Egészségügyi Minisztérium miniszteri megbízottja, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt főigazgató-helyettese

A honvédelmi miniszter előterjesztésére a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozatát kapta

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt katonai tagozatát kapta:

  • Hajdú István ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar dékánja, a szárazföldi műveleti tanszék egyetemi docense
  • Hazuga Károly vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokhelyettese
  • Piószeghy János nyugállományú vezérőrnagy, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt főtitkára

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát kapta:

  • Erdei Zsolt ökölvívó, a WBO félnehézsúlyú világbajnoka
  • Csingiz Ajtmatov, kirgiz író
  • Bajnai Gordon, miniszter
  • Bárdossy György, Széchenyi-díjas magyar geológus, geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
  • Bécsy Tamás, színháztörténész, esztéta, kritikus
  • Elek Judit, Kossuth-díjas magyar filmrendező és forgatókönyvíró
  • Farkas Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára
  • Dr. Frank Tibor, a Kanadai Urbanisztikai Intézet vezérigazgatója[81]
  • Garas Klára, magyar művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója 1964 és 1984 között, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
  • Janáky István, ifj. Ybl-díjas építész, tanár
  • Kati Marton, a Nemzetközi Női Egészségügyi Koalíció elnöke
  • Michael Vincent Korda, író
  • Schmidt János magyar agrármérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

2006. március 15.

szerkesztés

Polgári tagozat

  • Arató Mátyás, a matematikai tudomány doktora, Széchenyi-díjas matematikus, professor emeritus
  • Barabás János, a Hungexpo Rt. vezérigazgatója
  • Beluszky Pál Széchenyi-díjas geográfus, a földrajztudomány doktora, az MTA Regionális Kutatások Központjának tudományos tanácsadója
  • Bíró András, az ENSZ nyugalmazott tanácsadója, az Autonómia Alapítvány létrehozója
  • Farkas Imre, a Miniszterelnöki Hivatal Kormányiroda kormány-főtanácsadója
  • Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank Rt. vezérigazgatója
  • Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi) előadóművész
  • Gerhard H. Gürtlich, az Osztrák Szövetségi Közlekedési Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezető-helyettese
  • Hoffmann Tamás etnográfus, a néprajztudomány kandidátusa
  • Kállai István József Attila-díjas író, a Fővárosi Operettszínház vezető dramaturgja
  • Kézdy György Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész
  • Tony Lakatos hegedű- és szaxofonművész
  • Molnár Piroska, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas színművésze, kiváló művész
  • Naszlady Attila belgyógyász-kardiológus, az orvostudomány doktora, kiváló orvos, a Budai Irgalmasrendi Kórház Kht. főigazgató-főorvosa, egyetemi tanár
  • Némedi Dénes szociológus, egyetemi tanár, az ELTE TÁTK Szociológia Doktori Iskola vezetője[82]
  • Schiffer János jogász, várospolitikus, főpolgármester-helyettes[83]
  • Sebő Ferenc állami díjas zeneszerző, a zenetudomány kandidátusa, előadóművész, az Állami Népi Együttes művészeti vezetője
  • Somogyi Zoltán, a Magyar Turisztikai Hivatal elnöke, címzetes főiskolai tanár
  • Takács János, az Electrolux Lehel Kft., Electrolux Csoport Kelet Európai Régiója vezérigazgatója, holdingvezető
  • Tallián Tibor Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, a zenetudomány kandidátusa, az MTA Zenetudományi Intézet igazgatója
  • Teplán István, a Közép-európai Egyetem alapító tagja, általános elnök
  • Tóth Magdolna, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem dékánja
  • Verrasztó Zoltán olimpiai ezüstérmes és világbajnok úszó, edző, a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Sebészeti Osztályának főorvosa
  • Vértes András közgazdász, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnök-vezérigazgatója

Katonai tagozat

  • Győri László rendőr dandártábornok, a Belügyminisztérium Távközlési Szolgálatának főigazgatója
  • Dr. Bereczki Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa
  • Dr. Bognár Sándor, a Budapesti Műszaki Főiskola kari főigazgatója, főiskolai tanár
  • Dr. Czigner Jenő, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az orvostudomány doktora
  • Dr. Csizmadia László, a Budapesti Gazdasági Főiskola főiskolai tanára
  • Dr. Csizmazia Zoltán, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára, a mezőgazdasági tudomány doktora
  • Dr. Gáspár Ferenc,[88] a Kaposi Mór Megyei Kórház osztályvezető főorvosa
  • Dr. Gecsényi Lajos[89] történész, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója
  • Gordosné Szabó Anna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott főiskolai tanára, a neveléstudomány kandidátusa
  • Gyárfás Tamás sportriporter, televíziós producer, sportdiplomata, magyar-történelem szakos tanár
  • Dr. Izsák Lajos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos rektor-helyettese, intézetigazgató egyetemi tanár
  • Karmos György neurológus, akadémikus
  • Kassai Lajos lovasíjász
  • Knézy Jenő sportriporter
  • Mészáros János (sportoló) amatőr búvár, hegymászó
  • Dr. Molnár Imre, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára
  • Dr. Oláh Imre, a Semmelweis Egyetem intézetigazgatója, egyetemi tanár, az orvostudomány doktora
  • Palcsóné Dr. Zám Éva, az Eszterházy Károly Főiskola kari főigazgatója, tanszékvezető főiskolai tanár
  • Dr. Palkovits Miklós akadémikus, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára
  • Pásztor György sportvezető, gyógyszerész, ötszörös magyar bajnok jégkorongozó
  • Róna-Tas András magyar nyelvész, orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
  • Szabados József matematikus, akadémikus
  • Dr. Szilárd János, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa
  • Dr. Tamássy Lajos, matematikus, akadémikus, a Debreceni Egyetem professor emeritusa
  • Dr. Tényi Mária, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa
  • Dr. Verő József akadémikus, a Nyugat-Magyarországi Egyetem intézetigazgató-helyettese, egyetemi tanár

• Kiss Zoltán Emil rendőrtiszt, kül és – biztonságpolitikai szakértő

[90]

Polgári tagozat

  • Almár Iván magyar csillagász, űrkutató, a fizikai tudományok doktora
  • Bolgár György író, újságíró
  • Bujdosó Alpár, a Magyar Műhely bécsi szerkesztője, képzőművész, grafikus
  • Egyed Ákos erdélyi magyar történész
  • Farkasházy Tivadar író, újságíró
  • Gálvölgyi János Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész
  • Halász Gejza Zsolt, az Állami Számvevőszék főtitkár-helyettese
  • Halmai Gábor jogász, az állam-, és jogtudományok kandidátusa, egyetemi docens
  • Hamari Júlia énekművész, a Stuttgarti Zeneakadémia professzora
  • Hanák Gábor magyar történész, dokumentumfilm-rendező, riporter
  • Dr. Harmat György, a Madarász utcai Gyermekkórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa
  • Harnos Zsolt Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
  • Kazatsay Zoltán, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára
  • Kovács Ákos zeneszerző, dalszerző, költő, énekes-előadóművész
  • Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke
  • Kun Vilmos, a Katona József Színház színművésze, érdemes művész
  • Dr. Latkóczy Antal, a Miniszterelnöki Hivatal kormány-főtanácsadója
  • Levente Péter Jászai Mari-díjas színművész, rendező
  • Prof. Dr. Lipcsey Attila, a Fővárosi Szent János Kórház Ideg-Elme Osztály osztályvezető főorvosa, tudományos igazgató
  • Dr. Manherz Károly, a nyelvtudomány kandidátusa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézete egyetemi tanára
  • Márta István Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, az Új Színház igazgatója
  • Olsavszky Éva, a Katona József Színház Kossuth-díjas színművésze
  • Dr. Péterffy Árpád, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Szívsebészeti Klinika igazgatója, egyetemi tanár
  • Giorgio Pressburger – a Budapesti Olasz Kultúrintézet vezetőjeként 1998 és 2000 között „elmélyítette és folyamatosan ápolta a magyar-olasz kulturális kapcsolatokat”
  • Selmeczi Tibor író, szerkesztő, a Mikroszkóp Színpad Kht. fődramaturgja
  • Szász Imre József Attila-díjas író, műfordító
  • Szegedi Gyula Széchenyi-díjas magyar orvos, belgyógyász, immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
  • Takaró András református lelkipásztor, a Szent György Lovagrend nagypriorja
  • Trunkó Barnabás dramaturg, író-szerkesztő
  • Üszögi-Bleyer Jenő, a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetsége alapítója
  • Vekerdy Tamás, a Pedagógus-Továbbképzési Módszertani és Információs Központ alternatív továbbképzési igazgatója
  • Wisinger István újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöke
  • Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója

Katonai tagozat

  • Győrössy Ferenc József vezérőrnagy
  • Dr. Kovács Árpád dandártábornok
  • Mező Béla dandártábornok
  • Antal Imre műsorvezető, humorista, zongoraművész
  • Bojár Sándor fotóművész
  • Senkálszky Endre színész, rendező, pedagógus, színházigazgató
  • Solymos Rezső Széchenyi-díjas magyar erdőmérnök, tudományos kutató, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
  • Vavrinecz Béla zeneszerző, karmester
  • John William Shirley nyugalmazott amerikai nagykövet, az 1.a Sárospataki Ösztöndíj Alapítvány egyik alapítója és 2011.-ig az Alapítvány Kuratóriumának elnöke[92]

Katonai tagozat

  • Bella Árpád határőr alezredes, aki a határőr szolgálatot teljesítő rangidős tiszt volt az 1989. augusztus 19-én megrendezett páneurópai piknik alkalmából Sopronpusztán.
  • Havril András nyugállományú vezérezredes

Katonai tagozat

  • Pócsik Árpád a Nemzeti Légierő Vezetési Központ parancsnokságáért, és korábbi szolgálataiért

Katonai tagozat

  • Dancsházy Nagy Gusztáv ezds.

1995. augusztus 20.

szerkesztés

Polgári tagozat

Katonai tagozat

1995. március 15.

szerkesztés
 
Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét adja át Dömök István professzornak (1995)

Polgári tagozat

Katonai tagozat

Katonai tagozat

1991. október 23.

szerkesztés
  • Hanák Tibor újságíró, esszéíró, kritikus, tudósító, bölcselő, filozófus és filozófiatörténész

Visszaadott kitüntetések

szerkesztés
  1. Krausz Tamás történész (2016-ban Bayer Zsolt kitüntetése elleni tiltakozásként)[98]
  2. Galkó Balázs, színművész (2016-ban Bayer Zsolt kitüntetése elleni tiltakozásként)[99]
  3. Dióssy László, Veszprém volt polgármestere, címzetes egyetemi tanár (2016-ban Bayer Zsolt kitüntetése elleni tiltakozásként)[100]
  4. Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank Rt. vezérigazgatója (2016-ban Bayer Zsolt kitüntetése elleni tiltakozásként)[101]
  5. Varga Kálmán muzeológus[102]
  6. Takács Imre művészettörténész[103]
  7. Talyigás Katalin, szociológus, szociálpolitikus, egyetemi tanár (2016-ban Bayer Zsolt kitüntetése elleni tiltakozásként)[101]
  1. Állami elismerések 2024. augusztus 20. alkalmából (magyar nyelven). kormany.hu, 2024. augusztus 16. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
  2. A kultúra kiválóságait díjazták a nemzeti ünnep alkalmából (magyar nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2024. március 14.)
  3. a b Állami kitüntetések 2024. március 15-én (angol nyelven). https://kormany.hu, 2024. március 14. (Hozzáférés: 2024. március 16.)
  4. Állami kitüntetések adományozásáról szóló 140/2024. (VI. 28.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2024. évi 69. szám, 4725. oldal (2024. június 28., péntek)
  5. a b c d Egyházi személyeket tüntettek ki nemzeti ünnepünk alkalmából (magyar nyelven). Magyar Kurír, 2024. október 6. (Hozzáférés: 2023. augusztus 19.)
  6. a b c d e f g Semjén Zsolt: A nagy teljesítmények az egész közösséget megerősítik (magyar nyelven). Magyar Nemzet, 2023. augusztus 19. (Hozzáférés: 2023. augusztus 19.)
  7. Miniszterelnökség: Állami kitüntetéseket adott át Gulyás Gergely (angol nyelven). https://kormany.hu, 2023. augusztus 18. (Hozzáférés: 2023. augusztus 24.)
  8. Díjazottak. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  9. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2022. évi 138. szám 5892 old
  10. Kitüntetés adományozásáról szóló 78/2022. (III. 21.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2022. évi 54. szám, 1816–1820. oldal (2021. március 21., hétfő)
  11. Kitüntetés adományozásáról szóló 96/2022. (IV. 6.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2022. évi 63. szám, 2247. oldal (2022. április 6., szerda)
  12. A köztársasági elnök 65/2022. (III. 8.) KE határozata kitüntetés adományozásáról. In.: Magyar Közlöny. 2022. évi, 45. sz., 1642. oldal
  13. Állami kitüntetés adományozásáról szóló 321/2022. (XI. 18.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2022. évi 189. szám, 7653. oldal (2022. november 18., péntek)
  14. A köztársasági elnök 421/2021. (VIII. 23.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi, 157. sz., 7392-7397. oldal
  15. a b A köztársasági elnök 426/2021. (VIII. 23.) KE határozata kitüntetés adományozásáról. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi, 157. sz., 7431. oldal
  16. Magyar Közlöny 2021. évi 42. szám. (Hozzáférés: 2021. március 15.)
  17. A köztársasági elnök 282/2021. (VI. 2.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi, 101. sz., 4331. o.
  18. Magyar Közlöny. (Hozzáférés: 2021. január 28.)
  19. Kiváló Művész lett Dózsa László, lovagkeresztet kapott az EchoTV korábbi vezérigazgatója (magyar nyelven). magyarnarancs.hu, 2019. március 12. (Hozzáférés: 2019. március 13.)
  20. Kormány.hu. (Hozzáférés: 2018. március 14.)
  21. Mediaonline.hu
  22. Főoldal - HTE (hu-HU nyelven). www.hte.hu. [2018. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 27.)
  23. Magyar Nemzet Online. [2017. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  24. Állami kitüntetéseket adott át Varga Mihály. kormany.hu, 2016. augusztus 19. (Hozzáférés: 2016. augusztus 27.)
  25. Kormány.hu. (Hozzáférés: 2016. március 12.)
  26. Elismerések a nemzeti ünnepen. UNI-NKE | Elismerések a nemzeti ünnepen. (Hozzáférés: 2016. március 26.)[halott link]
  27. Origo.hu
  28. (2015. augusztus 26.) „A köztársasági elnök 348/2015. (VIII. 26.) KE határozata kitüntetés adományozásáról”. Magyar Közlöny (119), 18927–18928. o. (Hozzáférés: 2015. november 26.)  
  29. kormany.hu. (Hozzáférés: 2015. március 20.)
  30. Kormány.hu. (Hozzáférés: 2014. január 9.)
  31. a b A köztársasági elnök 210/2014. (V. 29.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2014. évi, 75. sz., 10051. p
  32. A köztársasági elnök 208/2014. (V. 29.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2014. évi, 75. sz., 10049. p
  33. Kormány.hu. [2014. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 17.)
  34. Archivált másolat. [2014. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 17.)
  35. A Másfélmillió lépés Magyarországon című film alkotói: Állami kitüntetést kaptak. termeszetbarat.hu. Budapest: Magyar Természetjáró Szövetség (2014. március 5.) (Hozzáférés: 2013. március 8.) arch
  36. Pintér Sándor kiosztotta a kitüntetéseket. hvg.hu (2014. augusztus 19.) (Hozzáférés: 2014. augusztus 19.)
  37. Ők kaptak ma kitüntetést Varga Mihálytól. hvg.hu (2014. augusztus 19.) (Hozzáférés: 2014. augusztus 19.)
  38. a b A köztársasági elnök 473/2013. (X. 30.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2013. évi, 179. sz., 79625. p.
  39. a b A köztársasági elnök 476/2013. (X. 30.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2013. évi, 179. sz., 79628. p.
  40. a b A köztársasági elnök 300/2013. (VI. 12.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2013. évi, 95. sz., 54651-54652. p
  41. A köztársasági elnök 475/2013. (X. 30.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2013. évi, 179. sz., 79627. p.
  42. A köztársasági elnök 474/2013. (X. 30.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 100. sz., 79627. p.
  43. A köztársasági elnök 470/2013. (X. 30.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2013. évi, 179. sz., 79623. p
  44. A köztársasági elnök 472/2013. (X. 30.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2013. évi, 179. sz., 79624. p
  45. Magyar Nemzet Online. [2013. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 19.)
  46. http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13138.pdf
  47. A külképviseleteken átadott kitüntetésekről
  48. Archivált másolat. [2013. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 7.)
  49. Archivált másolat. [2013. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 7.)
  50. A 2013. március 14-én átadott kitüntetésekről. [2013. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 9.)
  51. A kitüntetettek a magyar kormány oldalán. (Hozzáférés: 2014. augusztus 12.)
  52. Vidékfejlesztési Minisztérium. kormany.hu. [2017. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 30.)
  53. a b Kitüntetés adományozásáról szóló 261/2012. (X. 11.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi 134. szám, 22679. oldal
  54. a b Kitüntetés adományozásáról szóló 260/2012. (X. 11.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi 134. szám, 22677. oldal
  55. A köztársasági elnök 37/2012. (II. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2012. évi, 15. sz., 814. p.
  56. Elismeréseket adtak át a nemzeti ünnepen. Magyar Nemzet, LXXV. évf. 74. sz. (2012. március 16.) 11. o. Hozzáférés: 2022. június 7.
  57. Archivált másolat. [2014. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 28.)
  58. Zsidó jog – Kereszt és rabbi Archiválva 2016. szeptember 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, zsido.com
  59. Kárpátaljai magyarok részesültek állami kitüntetésben. mno.hu (Forrás: MTI), 2012. augusztus 17. [2018. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 6.)
  60. A köztársasági elnök 304/2011. (XI. 24.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 138. sz., 33305. p.
  61. A köztársasági elnök 300/2011. (XI. 17.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 134. sz., 32652. p.
  62. a b A köztársasági elnök 301/2011. (XI. 17.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi 134. sz., 32653. p.
  63. a b c d e f g h i j A köztársasági elnök 276/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32418. p.
  64. a b c A köztársasági elnök 281/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32421. p.
  65. A köztársasági elnök 282/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32422. p
  66. a b A köztársasági elnök 283/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32423. p
  67. a b A köztársasági elnök 284/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32423. p
  68. a b c d e A köztársasági elnök 285/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32424–32425. p
  69. A köztársasági elnök 205/2011. (IX. 14.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 106. sz., 28388. p.
  70. a b c d e f g h i A köztársasági elnök 192/2011. (VIII. 31.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 100. sz., 27673–27674. p.
  71. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag A köztársasági elnök 193/2011. (VIII. 31.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 100. sz., 27676–27680. p.
  72. Archivált másolat. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 22.)
  73. Archivált másolat. [2011. november 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 8.)
  74. Archivált másolat. [2010. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 12.)
  75. a b c d e Vidékfejlesztési Minisztérium. kormany.hu. (Hozzáférés: 2015. október 21.)
  76. kultura.hu: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kitüntetései a nemzeti ünnepen, 2010. október 23. [2010. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 23.)
  77. OKM. [2010. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 19.)
  78. Magyar Közlöny
  79. Szabadság, 2010. március 29.. [2015. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 1.)
  80. Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2009. augusztus 19. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 23.)
  81. A szerzőről. [2011. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 20.)
  82. Sajtóiroda, NEFMI: Nemzeti Erőforrás Minisztérium | Kitüntetések átadása március 15-e alkalmából (magyar nyelven). www.nefmi.gov.hu, 2006. március 13. [2018. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 21.)
  83. https://www.napi.hu/kozelet/hiller_kitunteti_rozsa_gyorgyot_schiffer_janost_es_ef_zambo_istvant_is.311610.html
  84. a b c d e f Kitüntetések 2004. augusztus 20-a alkalmából. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2004. augusztus 16. [2014. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 23.)
  85. Magyar Közlöny 2004. évi 121. szám. (Hozzáférés: 2021. január 10.)
  86. kimittud.atlatszo.hu – kitüntetettek listája. © atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 19.)
  87. 2003. augusztus huszadikai kitüntetések. [2014. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. október 6.)
  88. Gáspár Ferenc életrajza a Somogy Vármegyei Önkormányzat oldalán (magyar nyelven). somogy.hu. (Hozzáférés: 2024. október 6.)
  89. Gecsényi Lajos életrajza a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán. [2021. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. október 6.)
  90. Augusztus 20-i kitüntetések[halott link]
  91. Személyi rész. Magyar Közlöny, 138. sz. (2001. december 7.) 9666. o. (fizetős hozzáférés)
  92. Száz Béla: Egy kitüntetés margójára. Sárospataki Ösztöndíj Alapítvány, 2000. január 23. (Hozzáférés: 2011. december 22.)[halott link]
  93. MTI hírarchívum
  94. Fa Nándor ötvenéves. Origo, 2003. július 8. (Hozzáférés: 2012. július 9.)
  95. Tőrös István: Jubileumi elfogás. Top Gun, 1993. 11. szám, 11. oldal
  96. Top Gun, 1993. 10. szám, 2,. oldal
  97. [1]
  98. https://index.hu/belfold/2016/08/21/meg_ket_lovagkeresztet_visszakap_ader_janos_bayer_kituntetese_miatt/
  99. Archivált másolat. [2016. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 22.)
  100. https://index.hu/belfold/2016/08/22/nem_all_le_a_lovagkeresztvisszaadasi_hullam/
  101. a b Archivált másolat. [2018. április 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 22.)
  102. Archivált másolat. [2017. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 22.)
  103. http://hvg.hu/itthon/20160822_bayer_zsolt_kituntetes

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés