A Nemzet Művésze

magyar művészeti díj

A Nemzet Művésze[1] díjat a művészeti díjak egymásra épülő rendszerében csúcsdíjként alapította a magyar országgyűlés 2014-ben. Azok a 65 év feletti,[2] Kossuth-díjas alkotóművészek kaphatják meg, akik saját művészeti területükön jelentős értéket hoztak létre. A díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke adományozza évente november 5., az akadémia alapításának évfordulója alkalmából. A díjat a köztársasági elnök és az MMA elnöke közösen adja át.

A Nemzet Művésze
Szervezet neve Magyar Művészeti Akadémia
SzékhelyBudapest
Alapítás éve 2014
Ország Magyarország
Díjátadás
Első díjátadás 2014. november 17.
Legutóbbi díjátadás 2023. november 3.
Hivatalos weboldal
hivatalos oldal

Adományozása szerkesztés

A törvény szerint az MMA Nemzet Művésze kitüntető címet egyidejűleg legfeljebb hetven művész viselheti, az alábbi bontásban:[3]

A díj kizárólag egyéni teljesítmény elismerésére szolgál, abban minden személy csak egy alkalommal részesülhet. Megosztva, vagy posztumusz nem adományozható, érdemtelenség miatt visszavonható. A művészeti területek keretszámait csak az első két díjátadásra rögzítette a törvény. Később, ha a címet egyidejűleg viselők száma 70 fő alá csökken, akkor az MMA elnöksége határozhatja meg, hogy a megüresedett helyen a díjat a fent felsoroltak közül melyik területen adományozza, de a törvény előírja, hogy lehetőleg minden területen legalább egy díjazott mindig legyen. (A cirkuszművészeti díj nem került kiosztásra, mert nem volt a feltételeknek megfelelő Kossuth-díjas cirkuszművész. Az első Kossuth díjat a területen 2017-ben adományozták Richter Józsefnek.)

Odaítéléséről a tizenegy Kossuth-díjas művészből álló Nemzet Művésze-díj Bizottság dönt, amelynek az elnöke az MMA elnöke, feltéve, hogy Kossuth-díjas.[4] A bizottság tagjait az MMA elnöke és a kultúráért felelős miniszter közösen kéri fel legfeljebb három évre.[5]

A díjazott az adományozásról okiratot kap, jogosult a Nemzet Művésze cím viselésére, továbbá élete végéig életjáradékot kap, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a huszonháromszorosa.[6] A juttatás adó- és illetékmentes.[7] A Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere, illetve A Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki, hogy tulajdonosa a Nemzet Művésze címet is megkapja és mindkét címet használja, azonban többes díjazottság esetén a művésznek választani kell, melyik díj után kéri az életjáradékot.[8]

A díj nem adományozható a köztársasági elnök, országgyűlési képviselő, európai parlamenti képviselő, az Alkotmánybíróság tagja, a Kúria elnöke és elnökhelyettese, a legfőbb ügyész és helyettese, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnöke, az alapvető jogok biztosa és helyettesei, valamint állami vezető részére.

Az első díjak adományozására 2014-ben került sor. A cirkuszművészet területén az alapítás óta nem ítéltek oda díjat.

A Nemzet Művésze cím kitüntetettjei szerkesztés

Jelenlegi díjazottak szerkesztés

Hely Név Művészeti ág A cím elnyerésének éve Születés éve Életkor
1 Bán Ferenc építőművészet 2016 1940 83 éves
2 Dévényi Sándor építőművészet 2017 1948 75 éves
3 Finta József építőművészet 2014 1935 88 éves
4 Kévés György építőművészet 2022 1935 88 éves
5 Nagy Ervin építőművészet 2020 1950 73 éves
6 Vadász György építőművészet 2014 1933 90 éves
7 András Ferenc filmművészet 2021 1942 81 éves
8 Dárday István filmművészet 2020 1940 83 éves
9 Gothár Péter filmművészet 2014 1947 76 éves
10 Kardos Sándor filmművészet 2022 1944 79 éves
11 Koltai Lajos filmművészet 2016 1946 77 éves
12 Rofusz Ferenc filmművészet 2018 1946 77 éves
13 Szabó István filmművészet 2014 1938 85 éves
14 Korniss Péter fotóművészet 2014 1937 86 éves
15 Kunkovács László fotóművészet 2018 1942 81 éves
16 Ferencz István iparművészet 2015 1944 79 éves
17 Hager Ritta iparművészet 2014 1931 92 éves
18 Németh János iparművészet 2014 1934 89 éves
19 Péreli Zsuzsa iparművészet 2020 1947 76 éves
20 Rubik Ernő iparművészet 2014 1944 79 éves
21 Schrammel Imre iparművészet 2014 1933 90 éves
22 Székely László iparművészet 2014 1932 91 éves
23 Ágh István irodalom 2014 1938 85 éves
24 Bereményi Géza irodalom 2020 1946 77 éves
25 Bodor Ádám irodalom 2019 1936 87 éves
26 Buda Ferenc irodalom 2014 1936 87 éves
27 Czakó Gábor irodalom 2019 1942 81 éves
28 Dobai Péter irodalom 2014 1944 79 éves
29 Kiss Anna irodalom 2017 1939 84 éves
30 Szakonyi Károly irodalom 2020 1931 92 éves
31 Szilágyi István irodalom 2014 1938 85 éves
32 Tőzsér Árpád irodalom 2014 1935 88 éves
33 Aknay János képzőművészet 2021 1949 74 éves
34 Farkas Ádám képzőművészet 2020 1944 79 éves
35 Földi Péter képzőművészet 2020 1949 74 éves
36 Keserü Ilona képzőművészet 2014 1933 90 éves
37 Lakner László képzőművészet 2022 1936 87 éves
38 Maurer Dóra képzőművészet 2021 1937 86 éves
39 Melocco Miklós képzőművészet 2014 1935 88 éves
40 Orosz István képzőművészet 2018 1951 72 éves
41 Sajdik Ferenc képzőművészet 2023 1930 93 éves
42 Somogyi Győző képzőművészet 2014 1942 81 éves
43 Budai Ilona népművészet 2018 1951 72 éves
44 Kovács Miklós népművészet 2020 1928 95 éves
45 Sebő Ferenc népművészet 2014 1947 76 éves
46 Bánsági Ildikó színházművészet 2014 1947 76 éves
47 Béres Ilona színházművészet 2014 1942 81 éves
48 Blaskó Péter színházművészet 2014 1948 75 éves
49 Huszti Péter színházművészet 2014 1944 79 éves
50 Jánoskúti Márta színházművészet 2014 1942 81 éves
51 Marton Éva színházművészet 2014 1943 80 éves
52 Mécs Károly színházművészet 2016 1936 87 éves
53 Miller Lajos színházművészet 2014 1940 83 éves
54 Reviczky Gábor színházművészet 2021 1949 74 éves
55 Sándor György színházművészet 2014 1938 85 éves
56 Novák Ferenc táncművészet 2014 1931 92 éves
57 Pártay Lilla táncművészet 2014 1941 82 éves
58 Timár Sándor táncművészet 2014 1930 93 éves
59 Zsuráfszky Zoltán táncművészet 2022 1956 67 éves
60 Dubrovay László zeneművészet 2014 1943 80 éves
61 Lantos István zeneművészet 2023 1949 74 éves
62 Perényi Miklós zeneművészet 2014 1948 75 éves
63 Ránki Dezső zeneművészet 2020 1951 72 éves
64 Sapszon Ferenc zeneművészet 2021 1952 71 éves
65 Sánta Ferenc zeneművészet 2014 1945 78 éves
66 Selmeczi György zeneművészet 2023 1952 71 éves
67 Szabó Dénes zeneművészet 2014 1947 76 éves
68 Vásáry Tamás zeneművészet 2014 1933 90 éves
69 Zádori Mária zeneművészet 2021 1948 75 éves
70 betöltetlen[9] cirkuszművészet

Elhunyt díjazottak szerkesztés

Név Művészeti ág A cím elnyerésének éve Születés éve Halál éve
Bachman Zoltán építőművészet 2014 1945 2015
Bak Imre képzőművészet 2014 1939 2022
Balassa Sándor zeneművészet 2014 1935 2021
Balla Demeter fotóművészet 2014 1931 2017
Bohus Zoltán iparművészet 2014 1941 2017
Csete György építőművészet 2014 1937 2016
Csíkszentmihályi Róbert képzőművészet 2014 1940 2021
Csoóri Sándor irodalom 2014 1930 2016
Csukás István irodalom 2017 1936 2020
Deim Pál képzőművészet 2014 1932 2016
Erdélyi Zsuzsanna népművészet 2014 1921 2015
Fekete György iparművészet 2018 1932 2020
Foltin Jolán népművészet 2015 1943 2019
Gross Arnold képzőművészet 2014 1929 2015
Gyulai Líviusz képzőművészet 2014 1937 2021
Hildebrand István filmművészet 2020 1928 2022
Jankovics Marcell filmművészet 2014 1941 2021
Jókai Anna irodalom 2014 1932 2017
Juhász Ferenc irodalom 2014 1928 2015
Kalász Márton irodalom 2016 1934 2021
Kallós Zoltán népművészet 2014 1926 2018
Kampis Miklós építőművészet 2018 1935 2020
Kányádi Sándor irodalom 2014 1929 2018
Kocsár Miklós zeneművészet 2014 1933 2019
Konok Tamás képzőművészet 2014 1930 2020
Kő Pál képzőművészet 2014 1941 2020
Lator László irodalom 2018 1927 2023
Makk Károly filmművészet 2014 1925 2017
Párkai István zeneművészet 2014 1928 2023
Sára Sándor filmművészet 2014 1933 2019
Sinkó László színházművészet 2014 1940 2015
Solti Gizella iparművészet 2014 1931 2015
Soproni József zeneművészet 2020 1930 2021
Szakcsi Lakatos Béla zeneművészet 2014 1943 2022
Szervátiusz Tibor képzőművészet 2015 1930 2018
Szőnyi Erzsébet zeneművészet 2014 1924 2019
Tandori Dezső irodalom 2014 1938 2019
Tornai József irodalom 2014 1927 2020
Tóth János filmművészet 2014 1930 2019
Törőcsik Mari színházművészet 2014 1935 2021
Török Ferenc építőművészet 2014 1936 2021
Varga Imre képzőművészet 2016 1923 2019
Vasadi Péter irodalom 2014 1926 2017
Zalaváry Lajos építőművészet 2014 1923 2018

Jegyzetek szerkesztés

  1. Helyesírása: maga a díj nagybetűs (megkapta a Nemzet Művésze díjat), de díjazott személy nevéhez értelmezőként kapcsolva mint cím kisbetűs (Szervátiusz Tibor, a nemzet művésze). Lásd: Helyesírás, Osiris, 2006, 227.) A névelő nem része a díj megnevezésének, ezért csak mondat elején, listaelemként vagy címkezdetként nagybetűs.
  2. Tánc- és cirkuszművészek esetében 50 év feletti.
  3. 2014. évi X. törvény: 21. §
  4. Amennyiben az MMA elnöke nem rendelkezik Kossuth-díjjal, a Bizottság elnökét az elnökség kéri fel az MMA Kossuth-díjjal kitüntetett rendes vagy levelező tagjai közül.
  5. A 10 bizottsági tag közül nyolcat az MMA elnöke választ ki, kettőt pedig a kultúráért felelős miniszter jelöl.
  6. 2008. január 1. óta a nyugdíjminimum: 28 500 Ft, a Nemzet Művésze díj összege tehát 655 500 forint.
  7. Ha a díjazott a Nemzet Színésze, Magyar Mozgókép Mestere vagy Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselésére is jogosult, a Nemzet Művésze életjáradékon felül a központi költségvetés terhére más havi juttatásban, életjáradékban vagy egyéb jutalomban nem részesíthető.
  8. MMA-elnöki tájékoztató
  9. A hely a díj alapítása óta még betöltetlen.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés