A budapesti Katona József Színház 2010/2011-es színházi évadja

A Budapesti Katona József Színház 2010/2011-es évadja. A teátrum szócikkéhez kapcsolódó fejezet.

Az évadnyitó társulati ülés időpontja: augusztus 23. Ekkor osztották ki a Vastaps Alapítvány díjait. Részletesen lásd: A budapesti Katona József Színház 2009/2010-es színházi évadja

A társulat tagjai szerkesztés

Változások 2011. február 1-jétől szerkesztés

A Fővárosi Közgyűlés 2010. augusztus 27-ei döntése értelmében Máté Gábor a teátrum új igazgatója. Máténak nem volt riválisa a pályázaton. A posztot 2011. február 1-jén vette át. Ettől az időponttól az új főrendező Ascher Tamás.

A leköszönő Zsámbéki Gábor alapító tag 1989 óta vezette a színházat.

Bemutatók szerkesztés

A színház három évtizedes történetében először fordult elő, hogy egy darabot két rendezésben is bemutattak. Az 1988-as előadást Székely Gábor rendezte, akinek ez volt a Petőfi Sándor utcai teátrumban az utolsó rendezése. Különös véletlen, hogy a 2011-es bemutató után pár nappal Zsámbéki Gábor átadja a színház vezetését Máté Gábornak. Ő az egyetlen, aki mindkét előadásnak szereplője volt.

1988. november 11.
2011. január 28.
Alceste
Cserhalmi György
Fekete Ernő
Célineme
Udvaros Dorottya
Ónodi Eszter
Philinte
Máté Gábor
Kocsis Gergely
Oronte
Balkay Géza
Máté Gábor
Éliante
Bertalan Ágnes
Tenki Réka
Arsioné
Bodnár Erika
Fullajtár Andrea
Acaste
Varga Zoltán
Takátsy Péter
Clitandre
Bán János
Elek Ferenc
Basquue
Hollósi Frigyes
Mészáros Béla
Továbbá...
Horváth József
Csendes Olivér
Vajdai Vilmos, Kiss Eszter
Tóth Anita, Ujlaki Dénes
 
Kamra
Sufni

Felújítás szerkesztés

Átvett előadás szerkesztés

További repertoár darabok szerkesztés

Hatvan perc szerkesztés

Változások a repertoár darabok szereposztásában szerkesztés

Jordán Adél és Rezes Judit őszre várják első gyermekük születését. Szabadságuk miatt a következő szereposztások változnak.

  • Mesél a bécsi erdő - Marianne: Rezes Judit / Tenki Réka; Bárónő: Tenki Réka /Pelsőczy Réka
  • Sáskák - Dada, 36: Rezes Judit / Onódi Eszter; -Alegra 10: Jordán Adél / Kovács Lehel
  • Ledarálnakeltűntem: Rezes Judit / Fullajtár Andrea; Jordán Adél / Szandtner Anna m.v.
  • Top Dogs - Vanda: Rezes Judit / Pelsőczy Réka
  • Koccanás - Kismama 2: Rezes Judit / Pálmai Anna
  • Gyász: Rezes Judit / Hezella Júlia e.h.
  • Ivanov - Szása: Jordán Adél / Szandtner Anna m.v.
  • A hős és a csokoládé katona- Raina: Jordán Adél / Péter Kata m.v.
  • A szerelem diadala - Leonida: Jordán Adél / Pálmai Anna; Korina: Pálmai Anna / Borbély Alexandra e.h.
  • Az élet álom - Rosaura: Jordán Adél / Petrik Andrea m.v.

A bemutatók vendégművészei és egyetemista közreműködői, alkotói szerkesztés

  • Cigányok
    • Pálos Hanna, Kovács Gergely, Simon Zoltán (eh.)
    • Kovács Ádám (EJI Ösztöndíjas)
    • Cziegler Balázs (díszlet)
    • Füzér Anni (jelmez)
  • Két lengyelül beszélő szegény román
    • Borbély Alexandra (eh.)
    • Boros Lőrinc (e.h.-díszlet)
    • Miareczky Edit (jelmez)
    • Kolozsváry Bálint, Kovách Klaudia e.h., Juhász András (videó)
    • Keresztes Gábor (zene)
    • Boronkay Soma (dramaturg)
  • Notóriusok (Meller Rózsi: Írja hadnagy)
    • Zsótér Sándor (rendező)
    • A Színház- és Filmművészeti Egyetem II. évfolyamának hallgatói: Bán Bálint, Bárnai Péter, Fehér Benő, Fehér László, Kádár Rita, Király Dániel, Kurta Niké, Ostorházi Bernadett, Nagy Boglárka, Rada Bálint, Viktor Balázs.
  • Golden Dragon
    • Bujdosó Nóra (jelmez)
    • Fekete Gyula (zene)


  • Mizantróp
  • Szirénének
    • Dömötör András (rendező)
    • Herczeg Adrienn, Gál Gabi, Jéger Dorottya.
    • Pálos Hanna, Borbély Alexandra, Tóth Eszter, Huzella Júlia, Kovács Gergely egyetemi hallgatók.
    • Horgas Péter (díszlet)
    • Bujdosó Nóra (jelmez)
    • Radnai Annamária (dramaturg)
    • Zombola Péter, Kákonyi Árpád (zene)
  • Dilettánsok
  • Nordost

Beugrások szerkesztés

Áprilisban Farkas Ignác helyettesítette Csuja Imrét a Portugál című darabban. A Jászai Mari-díjas művész a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, ahol 2011. március 4-én volt a sikeres, Egressy Zoltán darab bemutatója.

Külföldi vendégszereplések szerkesztés

Jubiláló előadások szerkesztés

Búcsúzó repertoárdarabok szerkesztés

Vendégszereplések a "Katonában" szerkesztés

Díjak szerkesztés

  • Vidor fesztivál [10][9]
    • Smeraldina-díj: Szirtes Ági (a legjobb női epizódalakítás)
    • Brighella-díj: Máté Gábor (a legjobb férfi epizódalakítás)
A színház művészei közül Ascher Tamás, Bán János és Máté Gábor további elismerésben részesült, más - "Katonán" kívüli - produkciókért.
  • Színikritikusok Díja (jelölés)
    • A kétfejű fenevad: A legjobb előadás
    • Fekete Ernő: A legjobb férfi főszereplő (Othello, A kétfejű fenevad és a Mennyekbe vágtató prolibus)
    • Máté Gábor: A legjobb férfi mellékszereplő (A szerelem diadala)
    • Füzér Anni: A legjobb jelmez (A kétfejű fenevad)
Az eredményhirdetéskor Fekete Ernő és Máté Gábor léphetett győztesen a színpadra. A színház főrendezője a legjobb előadás és a legjobb férfi mellékszereplő díját is átvehette.
2010. szeptember 21-én egyhangú szavazással Haumann Péter lett - huszadikként - a cím birtokosa.[10]

Jegyzetek szerkesztés

  1. A 2010/2011-es szezon végén távozott színháztól.
  2. Öt év amerikai távollét után ismét a társulat tagja.
  3. A színlapok nem a bemutatón készültek
  4. Eredeti címe: Áldozatjáték
  5. A 2010/2011-es évadtól, adaptálva a Kamra színpadára.
  6. A videók a művészek színházi platformján lejátszhatók.
  7. Összpróba
  8. 2011. április 18-án és 19-én Salgótarjánban volt az utolsó lét előadás
  9. A társulat A szerelem diadala című darabot mutatta be.
  10. Nemzeti Színház weblapja[halott link]
  11. Inforadio. [2011. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 14.)
  12. Kultura.hu. [2011. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 29.)
  13. STOP.HU[halott link]
  14. ARTFILMFEST.SK[halott link]
  15. Az elismeréseket a 2011/2012-es évad nyitó társulati ülésén adták át.

Hivatkozások szerkesztés