Főmenü megnyitása

Wikipédia β

A fényképészet meghatározó irányzatai

Camera obscura - sötétkamra, a legegyszerűbb fényrajzológép

A fényképészet meghatározó irányzata, mint minden művészeti ágé, az idő múlásával folyamatosan változott. Mivel a fotográfiával mindenki szabadon foglalkozhatott a francia állam jóvoltából, a tinta még meg sem száradt a szabadalmi bejegyzésen, de már szinte az egész világon elterjedt. Irányzatai kezdetben a festészetből jöttek át, mígnem önálló utat nem kezdett járni. Először a festészet kezdte utánozni a fotográfiát, majd ismét a fotográfia a festészetet, hogy aztán mára részben egybeolvadjanak, legjobb művelői művészekké emelkedhessenek. Egyes irányzatok átfedésben voltak, vagy vannak egymással, illetve művelői ma is akadnak, bár általánosságban már nem vezető stílusok.

Tartalomjegyzék

Uralkodó irányzatokSzerkesztés

BiedermeierSzerkesztés

Nagyjából a XVIII. század legvége (a polgárság megerősödése) óta jelen lévő művészeti irányzat, a polgárság legfőbb igényeit fejezte ki. Festészetben önmagukat és a körülöttük lévő világot a lehető legvalóságosabban akarták viszont látni, ez a vágy hívta életre a fotográfiát. Ennek megfelelően az első képek a valóság tökéletes visszaadását kívánták elérni, bár szinte már azonnal sejteni lehetett, hogy nem sokáig marad ez így, az irányzat az 1850-es évek végére már „kiment a divatból”. A korszak híresebb feltalálói és egyben az első fényképészek Louis Daguerre, a dagerrotípia és William Henry Fox Talbot, a kalotípia feltalálói és első művelői voltak. Ebben a korban alakulnak meg az első műtermek szerte a világban.

PortréSzerkesztés

 
Darwin portréja, 1868 (Cameron)

A fényképezőgép 1840-ben még, mint 'portrérajzoló gép' üzemelt műtermekben, de már a bemutató napján tudták, hogy ennél sokkal több lehetőség rejlik benne. Eleinte a portré műtermekben, fehér, vagy festett háttér előtt készült, majd a vizitkártya megváltoztatta ezt a szokást, teljesen elüzletiesítette, uniformizálta, melyet csak a század végén kialakuló amatőr mozgalom volt képes megújítani, a portréalanyokat egyedi beállításba, megvilágításba helyezve, gyakran saját környezetükben. Felfedezték a kezek kifejezőerejét a képeken. Leghíresebb képviselői Louis Daguerre, Julia Margaret Cameron (a portré egyik megújítója, hobbifotós), André Kertész, Richard Avendon (a divatfotó megteremtője), Man Ray (dadaista, szürrealista), Székely Aladár és Nadar voltak.

AktSzerkesztés

A festészetben az akt ábrázolása az egyik legnehezebb feladat, az egyike a legtöbb tehetséget igénylő területeknek. Sokáig a tehetség biztos jele volt, ha valaki nívós aktot tudott rajzolni, festeni. De az akt a festményen csak dekoratív elemként szolgált, a fotón ez a dekorativitás sokak szerint a méretcsökkenés miatt elveszett.

A festők igyekezete, hogy „kiküszöböljék” a természet adta hibákat, a fotó ezeket a hibákat objektíven megmutatta. Az első aktfényképek dagerrotípián voltak, színezettek is lehettek, sőt népszerű volt a sztereó akt felvétel is. Készítőjük általában ismeretlen. A „művészi akt” elismertségét csak az 1850-es évek – a papíreljárások elterjedése – hozták meg.
Az 1960-as évek szexuális forradalma levetkőzi az akt minden gátlását, a művészi mellett vonzó, kihívó lesz, megtelik szexualitással. Legnevesebb képviselői a korban Eugéne Durieu ( művészi akt ), Wilhelm von Gloeden ( férfi akt ) és Paul Bergon voltak.

Utcai fotografálásSzerkesztés

 
Hirdetőoszlop, Atget 1910

A riport- és sajtófotó, valamint a szociofotó „őse”. A magasabb érzékenységű szárazlemezek elterjedése, a mindenki által megvásárolható, könnyen kezelhető kamerák segítik elterjedését.

A nagyvárosi élet kialakulása révén az élet fő színtere az utca lesz. Ebből fejlődik ki a pillanatfelvétel, melynek óriási propaganda erejét szinte azonnal felfedezték és ki is használták. Ma is népszerű. Neves képviselője Eugene Atget (Párizs fotósa), Brassaï (Halász Gyula), Henri Cartier-Bresson, Paul Martin és Alfred Stieglitz voltak.

VizitkártyákSzerkesztés

1855–1865 között volt meghatározó, André Disdéri ötletéből származik. Profitszerzés céljából a piacbővítés érdekében kitalált, 1854. november 27-én szabadalmaztatott egyéni eljárás és képméret. A felismerés: kisebb méret + nedves eljárás + üveglemez = sokszorosíthatóság, olcsóság. A képméret 6,3 × 10,5 cm volt. Disdéri az akkori árak egyötödéért 8 darab vizitkártya-portrét kínált, ezzel nem csak új divatot teremtett, (még III. Napóleon császár is megfordult műtermében) hanem igazi tömegcikké változtatta a fényképet, mely immáron a szegényeknek is elérhetővé vált.

Elején a képet rendelő személy egész alakos portréja, hátulján a mai képeslapok hátuljához hasonló elrendezés volt található, így akár postán is fel lehetett adni. Nagy hátránya, hogy a portré elveszti egyedi, személyre szabott stílusát, ennélfogva kiemelkedő alkotói sincsenek.

FotozsurnalizmusSzerkesztés

 
Brown ezredes és segítői, Roger Fenton, 1855

Az újságokban kialakulásuk óta mindig is közöltek rajzokat, képeket, melyek a fotográfia fejlődésével, eljárásainak olcsóbbá és gyorsabbá válásával hamar fényképekre cserélődtek. A filléres sajtó kialakulásával és robbanásszerű elterjedésével megjelentek az első fotóriporterek, helyszíni tudósítók. Valódi elterjedése a krími háborúba kiküldött és onnan több száz kiváló képpel hazatérő fényképészeknek, közülük is elsősorban Roger Fentonnak köszönhető – párhuzamosan a vizitkártyákkal – abszolút elterjedtté azonban azon kisfilmes gépek megjelenésével vált, melyeket főleg a riportereknek terveztek. Manapság egyre kevesebb fényképész foglalkozik tudósításokkal, helyüket átvették a fotóriporterek). Alig van napilap, mely ne használna fényképeket lapjain, vagy ne alkalmazna fotóriportereket.

Hobbi- és amatőr fényképészetSzerkesztés

 
Fényképező nyaralók

1871-ben Richard Leach Maddox új ezüstbromid emulziót fedezett fel mely a már korábban is létező szárazlemezes eljárást tökéletesítette. Mivel gyárakban lehetett gyártani és a fényképész készen vette (bár valamivel drágább és kevésbé megbízható volt, mint a kollodiumos száraz eljárással készült negatívok) mégis akkora népszerűségre tett szert, hogy gyakorlatilag megteremtette az amatőr fotográfiát, mely 1871 előtt jóformán nem is létezett. Igazán tömegessé George Eastman ötlete, a celluloidfilm és a hozzá tartozó előhívólaborok (1888) megjelenésével vált. Immár nem kellett kémiai tudás a fényképezéshez. Leghíresebb képviselői:

KompozitSzerkesztés

A "Vintage Print" kifejezés az ún. első kópiát jelenti. Az erről készült fénykép sokkal többet ér, mint későbbi társai, azonban a mostani időkben kedvelt dolog a vintage print hamisítás.

A kompozit képek gondosan megrajzolt, előre eltervezett kompozícióhoz készített néhány alakos csoportképek és tájképek utólagos egymás mellé montírozása. Így nyílt lehetőség először bonyolult, sokszereplős, nehéz fényviszonyok közé szerkesztett jelenetek kialakítására. A mai fotomontázs, fotokollázs előfutára, a piktorializmus (fotoszecesszió) fő kiváltó oka. Ma is gyakran használt képstílus, bár már szinte kizárólag számítógépes úton készülnek kompozit képek. Legismertebb képviselői

PiktorializmusSzerkesztés

Amerikában fotoszecesszió. A XIX-XX. század fordulóján robbanásszerűen elterjedő irányzat, mely szinte festményszerű képeket, poszterrajz-szerű alkotásokat takar, fekete-fehér, illetve színes formában. A szecesszió minden más téren is (építészet, festészet stb.) az 1900-as, 1910-es évek meghatározó stílusa. Beindul az amatőrmozgalom, lekerül a fényképezőgép az állványról, megszületnek az első valódi pillanatfelvételek. Sikere folytán a fotográfusok művészekké, a fényképészet a hatodik művészeti ággá lépnek elő. Leghíresebb művelői Alfred Stieglitz, Alvin Langdon Coburn és Rudolf Dührkoop voltak.

Avantgárd és az „újtárgyiasság”Szerkesztés

A futurizmus, kubizmus, konstruktivizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, dadaizmus együttes hatására kialakuló, mindet egy kalap alá sűrítő irányzat. Újra felfedezi és felfuttatja a szociofotót és a fotóriportot. A Bauhaus iskola megteremtője.

Jellemzői:

 
Man Ray önarcképe 1934-ből
  • Új nézőpontok (meredek alul- ill. felülnézet), új látószögek, szokatlan, merész kivágások aszimmetrikus, spannolt kompozíció
  • a makro-részletek fontossága: a természet és az ipari környezet, a banális, hétköznapi tárgyak esztétikuma
  • a fények tudatos kihasználása, extra megvilágítási szögek (alsó világítás), az árnyékok tudatos belekomponálása a képbe
  • a művészet szemléletének gyökeres átalakítása, minden addigi megtagadása, a stílusok, a kialakult akadémikus tanok elvetése, az autonóm művészet kialakulása (nincsenek általános elvárások a művészekkel szemben, mindenki azt csinál, amit akar)
  • Megváltoztatja az addigi „képfogyasztási gyakorlatot” – meg kell tanulni az új képi nyelvezetet – a fotó már nem csak ábrázol, hanem második jelentéssel is bír.
  • Modernség, a technika szeretete

Világhírű művészei:

SzociofotográfiaSzerkesztés

 
Gyermekmunkások, 1908 (Lewis Hine)

Azaz szociális témájú képek. Henry Mayhew szociográfiája London munkásai és szegényei címmel (1851) Richard Beard merev beállítású képeivel illusztrálva indította útjára ezt az irányzatot. A századfordulóig fokozatosan feledésbe merült, majd az avantgárd újra felfedezi. Leghíresebb képviselő Richard Beard (Street life in London című sorozata, 1887-88), Jacob Riis (rendőrségi tudósító, mégis inkább ebbe a kategóriába sorolandó, magyar megfelelője Tábori Kornél), Lewis Hine (szociológus, Az Ellis Islanden partra szálló bevándorlókat fotózta főleg), Walker Evans, Tabák Lajos, Manuel Rivera-Ortiz, és Gönci Sándor voltak.

ForrásokSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

  • Tőry Klára: A fényképezés története
  • Szilágyi Gábor: A fotóművészet története (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1982)
  • Wilfried Baatz: Fotográfia (Kossuth nyomda, Bp., 2003)

(a cikk írásához felhasznált egyéb források: szakiskolai jegyzetek)

  • Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve - A fényképezés kultúrtörténete (Typotex Kiadó, 2011, ISBN 9789632794273)

További információkSzerkesztés