A földrajzi felfedezések kora

A földrajzi felfedezések kora a 15. századtól, a portugál Tengerész Henrik fellépésétől a 18. század végéig tartott. Európai kultúra kiterjesztése és a globalizáció kezdete. Összefoglalóan azt az időszakot nevezzük, amelynek eredményeként a nyugat-európai civilizáció a 15. századtól tengeri utakon elérte, majd zömmel uralma alá hajtotta a Föld Európán, a Közel-Keleten és selyemúton kívüli területeit. Ekképpen nem soroljuk a nagy földrajzi felfedezések közé sem az Ázsia belsejébe indított szárazföldi expedíciókat (például Marco Polo útját), se a többi, nem európai civilizációk felfedezéseit (például Jung-lö expedícióit), se a nyugat-európai népek azon felfedezéseit, amelyek eredményei a 15. századra feledésbe merültek, és nem épültek be az európai kultúrába (például a vikingek nyugati útjait). A földrajzi felfedezések kora a portugálok és a spanyolok atlanti-óceáni útjaival kezdődött. E két nemzethez a 15. század végén csatlakoztak az angolok, majd később a hollandok és a franciák is. A gyarmatosítás és a merkantilizmus széles körben elterjedtek Európában. E korszak alatt számos olyan területet fedeztek fel, amelyek korábban ismeretlenek voltak az európaiak számára, bár a legtöbb lakott volt. Nem európai nézőpontból értelmezve a felfedezések kora a hódítók és a betolakodók érkezését jelenti.

Az Újvilág térképe 1596-ból (Theodor de Bry: America sive Novus Orbis respectu Europaeorum inferior globi terrestris pars)

A globális felfedezések a portugál felfedezésekkel kezdődtek Madeira-szigetek és az Azori-szigetek felfedezése Afrika partjainál, a tengeri útvonal felderítése India felé 1498-ban, kasztíliai korona nevében Kolumbusz Kristóf transzatlanti útjai 1492 és 1502 között, Fernão de Magalhães és Juan Sebastián Elcano Föld körbehajózása 15191522-ben. Ezek a felfedezések számos Atlanti-, Indiai- és Csendes-óceánon áthajózó, valamint Amerikába, Ázsiába, Afrikába és Ausztráliába irányuló expedíciókhoz vezettek, melyek a 19. század végéig folytatódtak, és a 20. század elején a sarki régiók felfedezésével fejeződtek be.

Az európai tengerentúli felfedezések a globális kereskedelem és az európai gyarmati birodalmak felemelkedéséhez vezettek, a régi világot (Európa, Ázsia és Afrika) és az Újvilágot (Amerika és Ausztrália) a Kolumbiai Tőzsde létrehozásával kapcsolták össze, növények, állatok, élelmiszerek, emberi populációk (beleértve a rabszolgák), a fertőző betegségek és a kultúra széles körű átadása a keleti és a nyugati félteke között. Ez a történelem egyik legjelentősebb globális eseménye volt az ökológia, a mezőgazdaság és a kultúra területén. A felfedezés kora és a későbbi európai felfedezések lehetővé tette a világ globális feltérképezését, ami új világnézetet és távoli civilizációkat eredményezett, de olyan betegségek terjedését is eredményezte, amelyek elpusztítottak olyan népcsoportokat, amelyek korábban nem érintkeztek Eurázsiával és Afrikával, valamint a rabszolgaságot, a kizsákmányolást, a katonai hódításokat és a gazdasági életet, illetve Európa és a telepesek dominanciája az őslakosok felett. A felfedezések lehetővé tették a kereszténység kiterjesztését az egész világon a missziós tevékenység terjedésével, és ez lett a világ legnagyobb vallása.

A felfedezések okai és feltételei szerkesztés

 
Késő középkori kereskedelmi útvonalak

Az ókori és középkori kereskedelmi útvonalak drágábbá és bizonytalanabbá válása szerkesztés

A 15. századra az arabok lényegében monopolizálták az India és Kína illetve Európa közötti közvetítő kereskedelmet, méghozzá úgy, hogy ők maguk kizárólag a genovaiakkal és a velenceiekkel kereskedtek, ami ezen itáliai városok rendkívüli meggazdagodásához vezetett.

Ez idő tájt Indiából és Délkelet-Ázsiából alapvetően a tea és különböző fűszerek (bors, fahéj, szerecsendió, szegfűszeg stb.) érkeztek, míg Kína fő exportcikkei a selyem mellett a pézsma, a rubin, a gyémánt és az igazgyöngy voltak.

Az Ázsiából érkező javakért Európa zömmel nemesfémekkel (arany, ezüst) fizetett, azonban a nemesfémbányákat (elsősorban Magyarországon és Csehországban) a 15. századra gyakorlatilag leművelték, e nemesfémek ára felszökött.

Ráadásul a hagyományos, ókori és középkori kereskedelmi útvonalak a korábbinál bizonytalanabbakká és drágábbakká váltak, mikor a terjeszkedő Oszmán Birodalom először a kereskedelem hagyományos, szárazföldi útjait vágta el, majd Konstantinápoly 1453-as bevétele után ellenőrzése alá vonta a Földközi-tenger keleti medencéjét is. Az Oszmán Birodalom a kereskedelmi vámokat jelentősen megemelte, szinte teljesen ellehetetlenítve a kereskedelmet Indiával, Kínával és Délkelet-Ázsiával.

Egyre kifizetődőbbnek látszott a nagy haszonkulccsal dolgozó közvetítő kereskedőket kihagyva közvetlenül felvenni a kapcsolatot Indiával, továbbá a jóformán csak hallomásból ismert Kínával és Dél-Ázsia egyéb, alapvetően fűszerszállítóként számon tartott térségeivel. Ehhez azonban az óceáni hajózásra, a több hónapos, vagy akár éves utakra alkalmas vízi járművekre és helymeghatározó eszközökre, emellett pontosabb térképekre volt szükség.

Hajózási és egyéb technikai újítások szerkesztés

 
Keresztvitorlás karavella
 
Arab asztrolábium (1080-ban készítette Ahmad bin Muhammad al-Nakkhas Zaragozában; jelenleg Nürnbergben, a Német Nemzeti Múzeumban őrzik)

A Földközi-tengeren bevált, lapos fenekű gályák és az északon divatos, nehézkes koggék egyaránt alkalmatlanok voltak az óceáni hajózásra. Európa számára a megoldást egy új hajótípus, a karavella hozta el. A portugálok ezt a hajótípust valószínűleg arab hajók másolataiból fejlesztették ki, miként a part menti hajózás tudományát is az araboktól tanulták el.

A partok elhagyásához a navigációs ismeretek jelentős fejlesztésére és új navigációs eszközökre is szükség volt. A 15. századra az alábbi eszközök használatát kezdték el elsősorban a portugál és a spanyol hajósok:

Ezen eszközök többsége bevallva-bevallatlanul a gömb alakú Föld tulajdonságait használta ki. A 14. század sorban Itáliában elkezdődött reneszánsz nyitottabbá tette az embereket, és az antik műveltség újjászületésével megismerték többek között a Földet gömb alakúnak képzelő Ptolemaiosz elgondolásait is. Az új térképek közül az egyik leghíresebb Toscanelli firenzei csillagász 1474-es világtérképe). Az első földgömböt Martin Behaim nürnbergi tudós 1492-ben készítette el. A térképészeti ismeretek fejlődése alapozta meg a földrajzi felfedezéseket.

Ideológiai alapok szerkesztés

A 15–16. századi felfedezések ideológiai hátterét a keresztény hit terjesztésének eszméje és „János pap legendás országának" keresése adta.

A 15. század portugál felfedezései szerkesztés

 
Tengerész Henrik szobra Londonban

A 14. század legkomolyabb portugál eredménye a Kanári-szigetek (újra)felfedezése, és részleges gyarmatosítása volt.

A 15. század leglényegesebb felfedezései a portugálokhoz és a spanyolokhoz köthetőek. A 15. századi portugál expedíciókat az alábbi négy szakaszra oszthatjuk:[1]

  1. 1415–1460: Észak- és Nyugat-Afrika partvidékének felfedezése
  2. 1469–1488: A Guineai-öböltől a Jóreménység fokáig
  3. 1497–1499: India felfedezése
  4. 1500: Brazília felfedezése

Észak- és Nyugat-Afrika partvidékének felfedezése (1415–1460) szerkesztés

Észak- és Nyugat-Afrika partvidékének felfedezése egyértelműen Tengerész Henrik nevéhez köthető, aki anyagilag is jelentősen támogatta az expedíciókat.

Észak-Afrika szerkesztés

1415. augusztus 21-én I. János portugál király csapatai elfoglalták Ceuta marokkói kikötővárost (a város a spanyol–portugál perszonálunió felbomlása óta Spanyolországhoz tartozik). 1437-ben a portugálok megtámadták Tangert is, de itt vereséget szenvedtek.

Az Atlanti-óceán szigetei szerkesztés

 
Gil Eanes emlékműve Lagosban (Portugália)

Nyugat-Afrika partvidéke szerkesztés

1460-ban meghalt Tengerész Henrik, és ezzel a felfedezők lendülete csaknem egy teljes évtizedre megtorpant.

A Guineai-öböltől a Jóreménység fokáig (1469–1488) szerkesztés

1469-ben a portugál király, V. Alfonz kereskedelmi szerződést kötött Fernão Gomes lisszaboni kereskedővel. A szerződés értelmében Gomes öt (melyet később egy évvel meghosszabbítva hat) évre megkapta a felfedezések jogát a Guineai-öböl partszakaszán, melyért cserébe a Korona az éves 100 mérföldnyi (kb. 161 kilométer) partfeltárás kötelező penzumát kötötte ki. Gomes Tengerész Henriktől eltérően üzleti alapon, hivatásszerűen szervezte az expedíciókat, és hajói a Korona által előírtnál jóval nagyobb partszakaszt derítettek föl. Hajósai, Pedro Escobar és João de Santarém 1470-ben felfedezték São Tomé és Príncipe szigeteit, egy másik hajósa, Fernão do Pó pedig 1471-ben felfedezte a mai Bioko szigetét. Szintén Fernão Gomes egyik hajósához, Lopo Gonçalveshez köthető az Egyenlítő átlépése (1473), és ugyancsak portugál hajósok fedezték fel Annobón szigetét is. A Guineai-öböl partvidékén (az Elefántcsontparton, a Rabszolgaparton, a Borsparton és az Aranyparton, ahogy ezeket a területeket elnevezték) a portugálok kereskedelmi telepeket alapítottak. Az utak és a telepek kiépítésének költségeit az elefántcsont és az újonnan megismert guineai bors bőségesen fedezte. Felfedezéseinek fő gazdasági jelentősége az volt, hogy a portugálok ezzel közel kerültek a nyugat-afrikai aranylelőhelyekhez.

V. Alfonz portugál király nagy, észak-afrikai hadjáratának legfőbb eseménye Tanger 1471-es elfoglalása volt.

A portugál felfedezések az 1480-as években tovább folytatódnak:

India felfedezése (1497–1499) szerkesztés

 
Vasco da Gama első útja Indiába

1497. július 8-án Vasco da Gama négy hajóval hagyta el Portugáliát. Elődei tanácsára a Zöld-foki-szigeteknél eltávolodott az afrikai partvidéktől, és a nyílt tengeren át hajózott dél felé, így széles ívben érkezett el a Jóreménység fokához, kikerülve a veszélyes viharokat. Miután délről megkerülte Afrikát, annak keleti partján észak felé hajózva 1498-ban elérte Mozambik kikötőjét, ahonnan az arab kereskedők hatásköre kezdődött. Szintén 1498-ban Vasco da Gama eljutott Zanzibár szigeteihez is, amelyet 1503-ban a portugálok elfoglaltak. Ezután még északabbra, Mombasába érkezett, ahol konfliktusba keveredett az őslakosokkal, aminek következtében gyorsan távozott. Vasco da Gama továbbra is északra tartott, és hamarosan Malindi városába érkezett, ahol a helyi szultán barátsággal fogadta a portugálokat. Innen egy arab révkalauz segítségével indult Indiába, és az Indiai-óceánon átkelve 1498. május 20-án eljutott Kálikut kikötőjébe. Da Gama fűszerekkel megpakolt hajóival 1498. augusztus 29-én indult vissza Kálikut kikötőjéből Portugáliába, figyelmen kívül hagyva a helyiek tanácsát arra vonatkozóan, hogy az időjárási feltételek a monszun miatt nem alkalmasak a hajózásra. A monszun és a skorbut miatt a portugál hajók fáradságos utazás után csak 1499 nyarán tértek vissza Lisszabonba, ahol a király és a nép lelkesen fogadta a felfedezőket.

Brazília felfedezése (1500) szerkesztés

1500. február 25-én Pedro Álvares Cabral India felé indult, ám a tervezett útvonalnál jóval nyugatabbra sodródott, és 1500. április 22-én elérte Brazília keleti partjait. A tordesillasi szerződés értelmében a portugál Korona nevében birtokba vette a területet, majd kelet felé fordulva folytatta útját India felé, ahova 1500. szeptember 13-án el is ért.

Az alcáçovasi, a tordesillasi és a zaragozai szerződések szerkesztés

 
A tordesillasi szerződés (1494) és a zaragozai szerződés (1529)

A kasztíliai örökösödési háború Portugália vereségével zárult, és V. Alfonz portugál király 1479-ben megkötötte a kasztíliai Koronával az alcáçovasi szerződést, melyben lemondott a Kanári-szigetekről Kasztília javára. Cserébe a portugálok megkapták az Azori-szigeteket, a Zöld-foki-szigeteket és a Madeira-szigeteket. A Kanári-szigetek meghódítása egészen a 15. század végéig tartott, 14921493 között Alonso Fernández de Lugo meghódította La Palmát, majd 14941496 között Tenerifét is, ezzel végleg a kasztíliak uralma alá hajtva a szigeteket. A szigetek az atlanti szélrendszer kiismerése után az Amerikába tartó hajók fontos állomásává, utolsó kikötőjévé váltak.

A spanyolok és a portugálok tehát már 1479-ben megállapodtak néhány terület felosztásáról, és területi érdekeltségeikről. Ezt a megállapodás fejlesztette tovább a VI. Sándor pápa 1493-ban kiadott, Inter Caetera kezdetű bullája, amely a két ország érdekszféráját egy vonallal választotta el. E vonal az Azori-szigetektől és a Zöld-foki-szigetektől 100 "leugával" nyugatra húzódott, körülbelül a nyugati hosszúság 38°-án.[3] A portugálok azonban elégedetlenek voltak ezzel a vonallal, és tárgyalásokat kezdeményeztek annak nyugatabbra tolásáról. Az új vonalat az 1494. június 7-én, a spanyolországi Tordesillas városában aláírt tordesillasi szerződés az Azori-szigetektől és a Zöld-foki-szigetektől 370 "leugával" (kb. 2000 km-rel) nyugatra (a nyugati hosszúság 46° 37′-én) rögzítette. A szerződés értelmében az ettől nyugatra eső területek a spanyolok, míg az ettől keletre esők a portugálok érdekszférájába kerültek. A szerződést, amely a többi európai hatalmat lényegében kizárta a felfedezésekből és a gyarmatosításokból, VI. Sándor pápa szentesítette. Ez a szerződés volt az első, amelyet a világ felosztására kötöttek. Az eredeti tordesillasi szerződés csak körülbelül két évtizedre oldotta meg az akkor ismert világ felosztásának problémáját. Az új földrajzi felfedezések, különösen Magellán Föld körüli útja (15191522), illetve az új tengeri hatalmak (Anglia, Hollandia, Franciaország) megjelenése először módosítandóvá, majd végül érvénytelenné tették a szerződést. A módosítás a spanyolok és portugálok közötti hatévi tárgyalást követően 1529-ben, a zaragozai szerződéssel történt meg. Ebben az indonéz szigetvilágon keresztül is meghúzták érdekhatáraikat. Később, a 17. században, Anglia, Franciaország és Hollandia gyarmati terjeszkedésével a tordesillasi szerződés végleg érvényét vesztette.

A 16. század spanyol felfedezései szerkesztés

 
Dióscoro Teófilo Puebla Tolín festménye (1862): Kolumbusz Kristóf először száll partra az Újvilágban, a mai San Salvadorban 1492. október 12-én
 
Kolumbusz négy útja
 
Alonso de Ojeda útjai (spanyol feliratokkal)

A spanyolok nagy lendülettel fogtak Közép- és Dél-Amerika gyarmatosításához, és hamarosan (1521-ben) leigázták az aztékokat, majd (1533-ban) megdöntötték az Inka Birodalmat is.

A gyarmatosítók útvonalait sokáig meghatározta az északkeleti passzátszél, amivel nyugat felé át tudtak kelni az óceánon. Ezért Észak-Amerika gyarmatosítását jóval később és lassabban kezdték el. Ráadásul ezeket a területeket (közvetlenül kiaknázható nemesfémkincs hiányában) a délieknél jóval kevesebbre is értékelték, és így az északi szubkontinensnek csak a déli felén vetették meg a lábukat.

 
Hernando de Soto expedíciójának útja
 
Francisco Vázquez de Coronado expedíciójának útja

Fontosabb eredményeik:

A 16. század portugál felfedezései szerkesztés

 
Az egyik portugál erőd, a St. Angelo-erőd, Kannúr, India

A spanyol–portugál perszonálunió idejének (1580–1640) felfedezései szerkesztés

Portugál hódítások a perszonálunió után szerkesztés

A portugálok utolsó gyarmatosító vállalkozása Timor gyarmatosítása volt (1633-ban).

Spanyol hódítások a perszonálunió után szerkesztés

  • 1781–1801 között Felix de Azara feltérképezte és leírta a Río de la Plata vidékét

Holland felfedezések szerkesztés

 
A Barents-expedíció menedéke, amelyben átteleltek a sarkvidéken
 
Henry Hudson amerikai útjai (1609-ben holland, 1610-ben angol zászló alatt)
  • Willem Barents holland hajós és felfedező, az északi sarkvidéki expedíciók úttörője volt, aki Szibériától északra kereste a feltételezett Északkeleti átjárót. Északról akarta megkerülni Novaja Zemlja szigetét. Hollandia újra és újra kereste a tengeri utat, amelyen a hajói akadálytalanul eljuthatnak az ázsiai kereskedelmi központokba. Barents útjai során fedezte fel 1596-ban a Spitzbergákat, majd utolsó útján életét vesztette.[4] Az expedíció áttelelő faházát és benne Barents levelét később a norvég Elling Carlson 1871-ben megtalálta.[5]

Angol felfedezések szerkesztés

 
Sebastian Cabot térképe Észak-Amerika partvonalának északi részéről
 
Sebastian Cabot térképe Észak-Amerika partvonalának déli részéről

Francia felfedezések szerkesztés

A felfedezések következményei szerkesztés

A nagy földrajzi felfedezések óriási jelentőségűeknek bizonyultak, hiszen alapvetően formálták át az európai civilizáció világképét, kultúráját, társadalmát és gazdaságát. Amerika, az úgynevezett "Újvilág" felfedezése jelentőségét mutatja, hogy 1492-es felfedezésével lezárult a középkor, és megkezdődött egy modernebb időszak, az újkor.

Gyarmatosítás szerkesztés

 
Hernán Cortés és La Malinche találkozása II. Moctezuma azték uralkodóval, 1519-ben

Amerika felfedezése hatalmas jelentőséggel bírt, és leginkább itt bontakozott ki a gyarmatosítás. Az új kontinensen hatalmas mennyiségben fordultak elő a könnyen kibányászható nemesfémek, és óriási ültetvények kialakítására alkalmas földek álltak rendelkezésre. Mindez az európaiak számára – Ázsiával ellentétben – birtokba vehető volt. Az itt található kultúrák technikai szempontból sokkal alacsonyabb szinten álltak, mint az európaiak, így a vas- és tűzfegyverek birtokában könnyű volt a kő- és fafegyverekkel védekező indiánok leigázása. Az indián népesség különböző szintű kultúrákat hozott létre a kontinensen:

  • A közép-amerikai Yucatán-félszigeten egykor virágzó maja kultúra (piramisok, fejlett matematikai és csillagászati ismeretek) az európaiak érkezése idejére már lehanyatlott.
  • Az aztékok a 15. században hozták létre a Közép-Amerika nagy részére kiterjedő birodalmukat. Intenzív földművelést folytattak, kukoricát, babot, tököt, paradicsomot, kakaót, gyapotot és dohányt termesztettek. A ránk maradt források sokszínű kézműiparról, építészetről, élénk kereskedelemről és megtervezett városokról tanúskodnak.
  • Az inkák az Andok hegyeiben teraszos, öntözéses művelést folytattak. A despotikus uralkodó hatalmas birodalmat hozott létre. Fegyvereik kezdetlegesek voltak, fából és kőből készültek.

A hódítók kis csapatokkal is gyorsan elfoglalták az őslakók hatalmas birodalmait, mivel az indiánok nem ismerték a fémeket és a puskaport. Cortés ötszáz katonával hódította meg az Azték Birodalmat, Pizarro pedig csupán százötven emberrel igázta le az inkákat. A spanyolok (és Brazíliában a portugálok) bányákat és ültetvényeket létesítettek. A munkaerőt Afrikából elhurcolt afroamerikaiakkal biztosították.

Az európaiak pusztításai, illetve az általuk behurcolt betegségek (pestis, tuberkulózis, stb.) következtében az amerikai indián lakosság jelentős része meghalt.

A világkereskedelem kialakulása szerkesztés

A földrajzi felfedezések hatására alakult ki a kontinensek közti világkereskedelem. Európából elsősorban iparcikkeket, fegyvereket és alkoholt szállítottak a fejletlen Afrikába, ahol többnyire rabszolgákat, drágaköveket és elefántcsontot vásároltak. Európából Amerikába szintén iparcikkeket, valamint az Afrikában megvásárolt rabszolgákat vitték. A rabszolgákkal műveltették meg az amerikai ültetvényeket, valamint az itt található nemesfémet Európába szállították. Amerikából számos új, az európaiak számára korábban ismeretlen növény érkezett: kukorica, burgonya, paradicsom, tök, bab, kakaó, dohány, ananász, vanília, kaucsuk, gyapot. Ázsiából Európába továbbra is érkeztek luxuscikkek (selyem, fűszerek, tea), amiért nemesfémet, de egyre növekvő mértékben iparcikkeket is szállítottak.

Ezzel párhuzamosan megszűnt a levantei kereskedelem monopóliuma, így az ezt ellenőrző Oszmán Birodalom helyzete is megrendült. A legfontosabb kereskedelmi útvonalak és a világgazdasági vérkeringése a Mediterráneumból az Atlantikum térségébe tevődött át. A világkereskedelem központja Velence és Genova helyett Németalföld, majd a 17. századtól Anglia lett.

Az összetett, hatalmas területeket felölelő kereskedelem könnyítése érdekében létrejöttek az első tőzsdék, kereskedőtársaságok és bankok.

Manufaktúrák kialakulása szerkesztés

Az európai iparcikkek iránt megnövekedett keresletet a céhes ipar keretein belül már nem lehetett kielégíteni, ezért kialakultak a manufaktúrák. A manufaktúrákban bérmunkásokat alkalmaztak, akiknek a céhekkel ellentétben nem a teljes munkafolyamatot, csak egy-egy lépést kellett elsajátítania. A munkamegosztás révén a manufaktúrák olcsóbban és többet termeltek, mint a korábbi céhek.

Árforradalom Európában és kontinentális munkamegosztás szerkesztés

A felfedezéseket követően óriási mennyiségű nemesfém áramlott Európába. Ez értékének csökkenését (inflációt) és a termékek árának folyamatos emelkedését idézte elő (árforradalom). Főleg a mezőgazdasági termékek ára nőtt, mivel az erősen iparosodó és Európa keleti felénél jóval sűrűbben lakott Nyugat-Európa már nem tudta elég élelemmel ellátni népességét. Ennek következtében Nyugat-Európa mind több mezőgazdasági terméket importált főként Kelet-Közép-Európa országaiból, és cserébe iparcikkeket szállított oda. Európán belül tehát nyugaton alakultak ki a centrumországok, míg Közép-Kelet-Európában a félperiféria országok, keleten a periféria országok, és kialakult a kontinentális munkamegosztás. Kelet-Közép-Európa és Kelet-Európa országaiban ez a feudális rend megszilárdulásához, míg Nyugat-Európában a polgárosodás és a korai kapitalizmus kialakulásához vezetett.

Spanyolország hanyatlása, Anglia felemelkedése szerkesztés

Bár Spanyolországba óriási mennyiségű arany és ezüst áramlott be, a spanyolok nem aknázták ki a felfedezésekkel járó lehetőségeket. A kinccsel a spanyol arisztokrácia nem a gazdaságot fejlesztette, hanem eltékozolta azt. Az ország nagyhatalmi státusza így csak rövid ideig tartott, és 1588-ban a spanyol armada veresége után a világtengerek feletti uralom Anglia kezébe került.

Népességnövekedés szerkesztés

A 16. századra a lakosság száma kétszeresére emelkedett Európában, a népesség száma főleg az Atlanti-partvidék országaiban nőtt meg.

Jegyzetek szerkesztés

  1. A portugál földrajzi felfedezések (1415–1543)
  2. "The Times Atlas 146"
  3. Szász, Erzsébet. Történelem VI. A kora újkor egyetemes története. Műszaki Könyvkiadó, 13. o. (2002). ISBN 963 16 2264 9 
  4. William Barents (?-1597) holland hajós, felfedező:, tudasbazis.sulinet.hu
  5. Hollandia gyönyörei - a holland „kikötő típusú állam” a XVII. században, krater.hu

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés