Főmenü megnyitása

A gótok eredete a történettudomány vitatott kérdése már az i. sz. 500-as évektől kezdve, amikor a nyugati gótok és a keleti gótok még nagy szerepet játszottak az európai történelemben.

A gótok az i. sz. 200-as években jelentek meg a Római Birodalom keleti határain, és már ekkor felvetődött a római történetírókban az a kérdés, hogy vajon honnan származhatnak. Szent Ambrus, Milánó püspöke a 4. században a bibliai Góg leszármazottainak tartotta őket.[1] A gót uralkodók maguk is szükségesnek tartották annak bemutatását, hogy az ő történetük sem alább való a rómaiakénál. Theuderik keleti gót király és Athalarik keleti gót király kancellárja, Cassiodorus 526 és 533 között írta meg a gótok történetét, tizenkét részben. Ő pozíciójánál fogva nyilván jól ismerte a gótok hagyományát, munkája azonban elveszett, csak Iordanes ennek alapján készített összefoglalása, a Getica maradt az utókorra, és ez lett minden későbbi tárgybéli kutatás kiindulópontja.

Iordanes: GeticaSzerkesztés

Cassiodorus és az ő nyomdokaiban Iordanes a Getica című munkájának 39. bekezdésében[2] a Hérodotosz által megnevezett trák törzsben, a gétákban (Γέται) vélte megtalálni. Azonban nyilvánvaló, hogy az ókori trák törzs és a jóval későbbi, germán nyelvet beszélő gótok azonosítása helytelen. Ezután Iordanes még a szkítákkal is azonosította ezt a trák törzset.

Iordanes szerint a gótok Berig királyuk vezetésével, a gepidákkal együtt, három ütemben vándoroltak ki Scandza vagy Scandia területéről, amit a skandináv félsziget déli részével lehet azonosítani. Először a Visztula torkolatvidékén telepedtek meg, aztán vándoroltak tovább a Fekete-tengertől északra elterülő síkságra.[2] Scandza területén éltek Iordanes szerint a Gauthigoth, Ostrogothae és Vagoth törzsek, akiket későbbi tudósok a nyugati gótokkal, a keleti gótokkal és a gutokkal (Gotland lakóival) próbáltak meg azonosítani. A kivándorlás történetét Iordanes, ugyancsak Cassiodorusra hivatkozva, kimondottan a korabeli gótok élő hagyományával köti össze "Ex hac igitur Scandza insula ... Gothi quondam m e m o r a n t u r egressi". Ez tehát nem pusztán az írástudók elmélete, mint a géták és a gótok azonosítása volt.[3][2] Ez a mítikus kivándorlás Iordanes szerint i. e. 1490-ben történt.[2][4]

Sevillai Szent IzidorSzerkesztés

Sevillai Szent Izidor érsek és történész szintén írt egy gót történelmet a 7. század elején Historia de regibus Gothorum, Vandalorum et Suevorum, címmel, amelyben leginkább a nyugati gótok történetével foglalkozott. A mű két változatban maradt fenn. Az i. sz. 620 körül keletkezett rövidebb változat a gótok eredetéről csak annyit ír, hogy nagyon régi nép, akik a szkíták birodalmából szakadtak ki. A hosszabb változat (625 körülről) a gótokat a bibliai Góg és Magóg nemzetségéhez köti, és megjegyzi, hogy korábban a gétákkal szokták azonosítani őket.

Nyelvészeti szempontokSzerkesztés

A gót nyelv a keleti germán nyelvekhez tartozik a nyelvtudomány szerint. Úgy tartják, hogy közelebbi kapcsolatban van az északi germán nyelvekkel, különösen a régi gotlandi nyelvvel, mint a nyugati germán nyelvekkel.[5]

Más nyelvészek szerint azonban a gót nyelv nem állt közelebb az óészaki nyelvhez, mint a többi germán nyelv.[6]

Skandinávia keleti részén a viking időkben ugyanazt a népnevet (gutar) alkalmazták a gotlandiakra mint a gótokra. Az óészaki nyelv nyugati változatában, az izlandi sagák nyelvében ez népnév gotar volt, melléknévi formában gotneskr, de ugyancsak jelenthette a gótokat és a gotlandiakat egyaránt. Nyelvészek szerint ez a népnév az ősi germán gutaniz népnévből ered, ami pedig „öntőt” jelenthetett.

A nyelvi vizsgálódások tehát azt mutatják, hogy a gótok nyelve rokonságban állt a skandináviai népcsoportok nyelvével, és ha nem laktak közös területen, akkor legalábbis szoros kulturális és kereskedelmi kapcsolatok voltak közöttük.

A kivándorlás mítoszaSzerkesztés

 
Vajon Gotland volt az a levél formájú sziget, ahonnan a gótok kivándoroltak?

A gotlandi Gutasaga szerint a sziget lakossága az ősidőkben egyszer annyira megszaporodott, hogy egy harmaduknak ki kellett vándorolniuk délre és végül a Bizánci Birodalom területén telepedtek le, ahol aztán még a saga keletkezése idején, az 1300-as években is éltek. Ezt a történetet összekötötték a Iordanes által megörökített legendával, ami szerint a gótok három hajóban vándoroltak ki egy balti-tengeri szigetről, ami északra esett a Visztula torkolatától és alakja levélhez hasonlított. Történeti tény, hogy az 1300-as években még élt egy gót néptöredék a Krímben, és ez a terület sokáig a kelet-római birodalomhoz tartozott. A krími gótok csak valamikor az 1700-as években veszítették el nyelvüket. .[7]

Iordanes korában Skandináviát a tudósok szigetnek tekintették, mivel nem ismerték távoli, északi összeköttetését az európai kontinenssel. A mai történészek nagy része egyetért abban, hogy Iordanes elméletét Cassidoriuson keresztül végső soron egy Ablabius nevű szerzőtől kölcsönözte.[8] Peter Heather brit történész szerint ez a bizonyos Ablabius még nem nevezte meg a gótok származásának szigetét, azt csak Cassidorius azonosította Skandináviával, aminek létezéséről akkoriban szereztek szélesebb körben tudomást egy bizonyos norvég királynak, Rodwulfnak a gót királyi udvarban tett látogatása kapcsán.[9]

Történészek vitájaSzerkesztés

 
A germán népvándorlás különböző szakaszai

A gótok származása a középkor óta vitatott kérdés, különösen Svédországban. Iordanes nyomán széles körben elterjedt az az álláspont, hogy a gótok a mai Svédország területéről származtak, közelebbről Götalandból és Gotland szigetéről. Az a gondolat, hogy a svédek voltak az ősei a nagy hatalmú ősi gótok népének, messzemenően megfelelt a svéd nemzeti romantika ápolásának. Az elmélet hívei nagyon részletesen foglalkoztak ezzel a kérdéssel.[10] Manapság azonban a szerzők többsége, különösen a svéd történészek nagy része megkérdőjelezi a gótok skandináviai származtatását,[4][11] mások azonban továbbra is támogatják azt, mint Ingemar Nordgren.[12] Anders Kaliff[13] és Josef Svennung.[14]

Német és lengyel régészek bizonyos eredményei alátámasztják Iordanes elméletét, legalábbis ami a gótoknak a Visztula torkolatvidékéről a Fekete-tenger iránya történt vándorlásukat illeti, de a skandináviai eredet vonatkozásában már nem áll rendelkezésre hasonló archeológiai anyag, kivéve néhány viszonylag késői halomsír hasonlatosságát.[14] A gótokat tehát régészetileg talán sikerült az úgynevezett Wielbark-kultúrához(wd) kapcsolni (bár sok történész ezt is vitatja), de Skandináviához nem. A történészek többségének álláspontja szerint a gót nép etnogenezisére, néppé válására a kelet-európai síkságokon került sor.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Szent Ambrus: De Fide. 378. 16 fejezet. o.  
  2. a b c d Iordanes
  3. Fornvännen 1968, Elias Wessén, 21. o.
  4. a b Søby
  5. Wessén, Elias, Nordiska folkstammar och folknamn, Fv 1969
  6. Cambridge History
  7. Sveriges Television: Svenska dialektmysterier Archiválva 2012. május 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
  8. Rolf Hachmann, "Die Goten und Skandinavien" 1970".
  9. Heather, P J, "The Goths" s 27
  10. David King: Drömmen om Atlantis. 2006. ISBN 91-975265-2-5  
  11. Mikael Kulikowski: Rome's Gothic wars. (hely nélkül): Cambridge University Press. 2007. ISBN 0-521-84633-1  
  12. Ingemar Nordgren: Goterkällan: Om goterna i Norden och på kontinenten. 2000. ISBN 91-973891-2-9  
  13. "The archaeological record could indicate that Jordanes' history concerning the origin of the Goths was based on an oral tradition with some sort of real background." - Kaliff, Anders. 2001. Gothic Connections. Contacts between eastern Scandinavia and the southern Baltic coast 1000 BC – 500 AD. Department of Archaeology and Ancient History, Uppsala University. (angolul)
  14. a b Lars Hermodsson, Var goterna svenska utvandrare? Archiválva 2010. augusztus 21-i dátummal a Wayback Machine-ben, Populär historia, 5/1997 (svédül)

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Goternas ursprung című svéd Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

  • Cambridge History: Languages and ethnic groups. In Michael Barnes: The Cambridge History of Scandinavia. (angolul) 2003. 98. o. ISBN 0-521-47299-7  
  • Iordanes: Iordanes: Getica. Angolra fordította Mierow www.ucalgary.ca (angolul)
  • Søby: Arne Søby Christensen: Cassiodorus, Jordanes, and the History of the Goths: Studies in a Migration Myth. 2002. ISBN 978-87-7289-710-3