A háborúról

Carl von Clausewitz könyve

A háborúról (német eredeti címén Vom Kriege) Carl von Clausewitz 1832-ben megjelent hadtudományi műve. A könyv több magyar kiadásban is megjelent. Először Hazai Samu fordításában 1892-ben látott napvilágot az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadásában (ez a fordítás egy második kiadást is megért 1917-ben, majd 1999-ben a Göttinger Kiadó újra nyilvánosságra hozta). 1961-ben Réczey Ferenc fordításában a Zrínyi Katonai Kiadó is megjelentette, majd 2014-ben a Zrínyi újra kiadta a művet, ezúttal Szabó Júlia fordításában.[1]

A háborúról
Vomkriege.jpg
Szerző Carl von Clausewitz
Eredeti cím Vom Kriege
Nyelv német
Műfaj
  • ismeretterjesztő irodalom
  • compendium
Kiadás
Kiadás dátuma 1832
SablonWikidataSegítség

Clausewitzet lenyűgözte az, ahogyan a francia forradalom vezetői, különösen Napóleon, megváltoztatták a hadviselést azáltal, hogy képesek voltak motiválni a lakosságot és hozzáférni az állam teljes erőforrásaihoz, így a háborút a korábbinál jobban kiterjesztették. Úgy vélte, hogy a csatában az erkölcsi erők nagyban befolyásolják annak kimenetelét. Clausewitz jól képzett volt, és erősen érdeklődött a művészet, a történelem, a tudomány és az oktatás iránt. Hivatásos katona volt, aki élete jelentős részét Napóleon ellen harcolva töltötte. Megtapasztalta a francia forradalmi hadseregek (1792-1802) lendületét a régi rend kényszerrel toborzott hadseregeivel szemben. A politikai és katonai tapasztalataiból nyert meglátásai, valamint az európai történelem alapos ismerete szolgáltatta művének alapját. Különböző gondolatainak illusztrálására történelmi példák sokaságát használta fel. Napóleon és Nagy Frigyes kiemelkedő szerepet játszanak, mivel igen hatékonyan használták ki a terepet, a mozgást és a rendelkezésükre álló erőket.[2][3]

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben az On War című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

JegyzetekSzerkesztés

  1. A háborúról · Carl von Clausewitz. Moly. (Hozzáférés: 2021. november 16.)
  2. Andrew Holmes: Carl Von Clausewitz's On War: A modern-day interpretation of a strategy classic. 2010–01–31. ISBN 978-1-908189-61-5 Hozzáférés: 2021. nov. 18.  
  3. Hahlweg, Werner (1975. június 7.). „Clausewitz und die Französische Revolution: Die methodische Grundlage des Werkes „Vom Kriege“”. Zeitschrift für Religions- und Geistesgeschichte 27 (3), 240–251. o. DOI:10.1163/15700739-02703005. ISSN 0044-3441.  

ForrásokSzerkesztés