Főmenü megnyitása

A kórházi klinikai gyógyszerészet története

Őskori emberek, Anthropos Múzeum, Brno, Csehország. 2009. április 26.
Prehisztorikus ember. Hong Kong, Museum of History. 2009. október 16.

A gyógyszerészet mérföldköveinek történetét[1][2] befolyásoló tényezők megmagyarázzák, hogy a klinikai gyógyszerészet[3] az évek során hogyan fejlődött napjainkig. Milyen tényezők vezettek azokhoz a változásokhoz, amelyek megengedték azt, hogy napjainkban a klinikai gyógyszerészet elfoglalja vezető helyét a gyakorlati gyógyszerészetben. Történelem előtti időkben[4] az emberek semmit nem tudtak a betegségek okairól, még a legegyszerűbb sebészi beavatkozásról[5] a sebellátásról sem.

A történelmi ismeretek mérföldkövei mentén haladva lehetünk képesek igazán megérteni a modern, mindennapi gyógyítást, gyógyszerészetet, orvoslást, így például hogyan képesek a sebészek végrehajtani a legtöbb komplex és bravúros operációt. Így tudjuk igazán összehasonlítani a prehisztorikus kor és napjaink között eltelt időszakot, miközben annyira ellentétben áll, különbözik egymástól. A klinikai gyógyszerészet eredete a kórházi osztályok terápiás részlegeinek munkájában[6] és a kórházi gyógyszerészetben keresendő. Mérföldköveket találunk a klinikai gyógyszerészet kialakulásának történetében, amelyek mellett megállás nélkül el lehet haladni, de érdemes meg-meg állni, mert minden egyes múltbeli történés megmagyarázza azt a csodát,[7] ami napjaink gyógyításában történik.

Az egészség, mint érték már a legrégebbi emberi közösségek tagjai körében is megfogalmazódott. A test és lélek, az ember és társai, az ember és környezete közötti harmóniának a jelentőségét is minden bizonnyal már az ősi időkben ismerték. Az eddig ismeretek szerint időben és térben kiterjesztett kutatások azt mutatják, hogy a reneszánsztól kezdve az „egészség” fogalmán európai elődeink egyre inkább a test egészségét értették szemben a korábbi, a lélek és a test harmóniáját hangsúlyozó, a lélek kiteljesedését, annak egészségét fontosabbnak tartó tanításokkal. A természeti népek életmódjának kutatására alapozva elmondható, hogy az egészség, mint érték már a legrégebbi emberi közösségek tagjainak tudatában is jelen volt. A kulturális antropológia, a néprajz és más diszciplínák eredményei azt mutatják, hogy a régi (természetes) világkép organikus világkép volt, a holisztikus szemléletből pedig következett az ember egészségének komplex fogalmi felfogása. (Felfogása és érzékelése, de nem a leírása, pláne nem a tudományos elemzése: ez az, ami leginkább valóban az elmúlt két évszázad eredménye.[8])

Tartalomjegyzék

Történelem előtti idők (-Kr. e. 8000)Szerkesztés

 
Gizai piramisok. Orvosi ismereteik jelentősek, a boncolás itt is tilos (Amon-Ré), de ennek köszönhető a konzerválás, a mumifikálás ismeretét tökélyre fejlesztették. Ebers-papiruszok felfedezése (Théba, 1873) Kr. e. II. évezredből I. Amenhotep fáraó idejéből említést tesz a gyógyszerek készítéséről (800 orvosi recept), orvosi tanácsokat ad, ráolvasásokat ír le. 2006. június 19.
 
A nomád életet élő maszájok Kenyában

Ókor, a gyógyszerkészítés kezdete (Kr. e. 4500-Kr. u. 476)Szerkesztés

 
Skizofrén beteg Pozitron Emissziós Tomográfiás scanje. Memória tesztet végző beteg prefrontális kérgi lebenye (piros) kevésbé aktiválódott. A dopamin szint emelkedett a striatumban (zöld). 2005. november 30.
 
Laparoszkópos hasi sebészet. A történelmi ismeretek mérföldkövei mentén haladva lehetünk képesek igazán megérteni a modern, mindennapi gyógyítást, gyógyszerészetet, orvoslást, így például hogyan képesek a sebészek végrehajtani a legtöbb komplex és bravúros operációt. 2005. január 31. Szerző: Samuel Bendet, US Air Force
 
Fő helyszíne az Uruk időszaknak Mezopotámiában és Nyugat-Iránban. A korai civilizációk, a nagy társadalmak a mai Irak, Irán, Egyiptom területén jelentek meg. 2010. március 14.
 
Gazdasági agyagtábla numerikus jelek és Proto-elámi írással. Agyagból készült számviteli kupon Uruk időszakból. Súsáni Akropoliszból. Feltárta Jacques de Morgan, 1907-ben. Louvre Múzeum, Orientális régiségek osztálya, Richelieu szoba 7., 5 tárgy. Az agrárkultúra kialakulás a Kr. e. 9000 évvel kezdődött, Kr. e. 4400-ban a ló háziasítása is megtörténik, ami két rendkívül fontos következménnyel járt. Az egyik a világ felfedezése... 2009. november 14.
 
A kép sumér párt ábrázol. Ők voltak az első emberek, akik állati vontatású kerekes járművet és ekét használtak. 2009. július 15.
 
Babilon városának ábrája. Erasmus Francisci készítette 1680-ban. 2012. július 31.

Az agrárkultúra kialakulás a Kr. e. 9000 évvel kezdődött, Kr. e. 4400-ban a ló háziasítása is megtörténik, ami két rendkívül fontos következménnyel járt. Az egyik a világ felfedezése, a kereskedelem kialakulásával beindul, mert a közlekedés megoldódik. A másik a vízgazdálkodás kialakulása, az öntözéses technológia segítségével a gabonafélék elterjedéséhez vezetett. A mezőgazdaság kezdeménye kialakul, ami a domesztikációt segíttette elő.

Sumerok (Kr. e. 3500-Kr. e. 2500)Szerkesztés

 
Mezopotámia Kr. e. 7000-6000-ben. Jarmo, Zenith városa. Kőtáblára jegyezték le ékírással azon állati, növény és ásványi sók receptjeinek listáját, amit betegségekben alkalmaztak.(1994). 2010. november 17.
 
Az ókori közel-keleti kultúrák domborzati térképe a Közép-Halaf időszakból. Kr. e. 5200-4500. Az ókorban az orvosi és gyógyszerészi munka még nem volt különvált, orvos-patikusként (apothecarius) működtek. 2011. március 20.

Félmillió év alatt az ember a vadászó, halászó, gyűjtögető életmódról áttért az önellátásra. A korai civilizációk, a nagy társadalmak a mai Irak, Irán, Egyiptom területén jelentek meg. Az első orvos-gyógyszerészek a papok, sámánok és varázslók, akik az istenekkel kapcsolatban álltak. Az ókorban az orvosi és gyógyszerészi munka még nem volt különvált, orvos-patikusként (apothecarius) működtek. A diagnózis felállítása és a kezelésre alkalmazott gyógyszer elkészítés egy és ugyanazon személy feladata volt.

A világ legkorábbi ismert civilizációjának, városának területe Mezopotámia legdélebbi részén helyezkedett el, a Tigris és az Eufrátesz közén, a később Babilóniának nevezett térségben, a mai Iraknak Bagdadtól a Perzsa-öbölig terjedő déli részén. Sumerban legkorábban Kr. e. 4500 és 4000 között telepedett meg egy nem sémi, de nem is sumer nyelvet beszélő népesség.[9] Ismerték a növényi gyógyszereket, a sebtisztítást, tapaszt, sebkötözést. Kőtáblára jegyezték le ékírással azon állati, növény és ásványi sók receptjeinek listáját, amit betegségekben alkalmaztak. A gyógyszerek alkalmazását papok (ashiu) és orvosok (asu)[10] végezték.

Babilon (Kr. e. 3000-Kr. e. 2000 )Szerkesztés

 
Hammurabi kora, Babilon. A „gyógyszerészet” (ősgyógyszerész) legkorábbi ismert feljegyzései (a gyógyszerész előfutára) Mezopotámiában körülbelül Kr. e. 2600-ban, sumérok által készített ékírásos agyagtáblákon követhető nyomon. A gyógyszereket forgalmazó kiskereskedők Babilon egy bizonyos piacként ismert utcáján árulták gyógyhatású termékeiket (Kr. e. 2111). 2008. március 5.
 
Pálmafák és gyümölcsösök közelében Babilon városa (Babil), Irakban. Bibliai feljegyzésekben található gyógyszerész szinonimájaként található illatszerárus, aki kenőcsöket és illóolajokat készített. Kr. e. 1900-ból, Eufrátesz partján fekvő Sippura városában gyógyhatású készítményeket áruló gyógyáru-bódé, boltocska volt ismert. 2011. október 30.

Ahogy a civilizáció pirkadt ősi Mezopotámiában (Kr. e. 2600) a babiloni gyógyítást gyakorló orvosi munka egyesült a papi felelősséggel és így az orvosi és gyógyszerészi hívatás vallási feladattá vált. A „gyógyszerészet” (ősgyógyszerész) legkorábbi ismert feljegyzései (a gyógyszerész előfutára) Mezopotámiában körülbelül Kr. e. 2600-ban, sumérok által készített ékírásos agyagtáblákon követhető nyomon. A gyógyszereket forgalmazó kiskereskedők Babilon egy bizonyos piacként ismert utcáján árulták gyógyhatású termékeiket (Kr. e. 2111).

Hammurábi korában (Kr. e. 1750, Babilon első (amorita) dinasztiájának hatodik királya) ismerték az ipari méretű szappan, bőr, sörecet, bor, üveg, természetes növényi aromák kivonását hidegúton. Gyógyszerként használták a Jordán folyó partján fekvő Gilead városából származó balzsamot, sártököt (kolocint), hunyort, édesgyökért, mustárt, turbolyát, leandert, ópiumot, pánác-paszternákot, stóraxfát. Számos gyógyszerformát ismertek: vizes és olajos kivonatok, mixtúrák (alkoholos oldatok), decoctumok (főzet), gyógyhatású borok, végbélcsőrék, vászon közé tett kenőcsök. Az orvosi, műtéti gyakorlat szervezett volt, és nem szükségszerűen volt kapcsolatban a babonával és mágiával.

Bibliai feljegyzésekben található gyógyszerész szinonimájaként található illatszerárus, aki kenőcsöket és illóolajokat készített. Kr. e. 1900-ból, az Eufrátesz partján fekvő Sippura városában gyógyhatású készítményeket áruló gyógyáru-bódé, boltocska volt ismert. Az is bizonyított, hogy a Babilon kereskedelmi kapcsolatban volt Ázsia, Egyiptom, Arábia kereskedőivel, mert a nem őshonos, külföldi fűszerekre szüksége volt Babilon lakosságának a halak, húsok fűszerezésre a téli hónapokra, tartósítás céljából (az első nemzetközi kereskedelem). A kor gyógyszerészete jelentősen hozzájárult az ókori tudományos haladáshoz.

Egyiptom, múmiák és orvosok (Kr. e. 3500-Kr. u. 640)Szerkesztés

Kína a tradicionális orvoslás bölcsője(Kr. e. 2700-Kr. u. 600)Szerkesztés

India(Kr. e. 2900-Kr. e. 300)Szerkesztés

India ókori kórházaiSzerkesztés

Történelmi feljegyzések bizonyítják, hogy hatékony kórházakat építettek Indiában Kr. e. 600-ban. Asóka király uralkodása alatt (Kr. e. 273 - Kr. e. 232),olyan kórházakat építettek, amelyek az indiai modern kórházak jövőjét alapozták meg. Követték a közegészségügy elveit és pl. császármetszést hajtottak végre nagy gondossággal, hogy megmentsék anyát és gyermekét is. Orvosokat neveztek ki tíz falunként Buddha parancsára.

Görögök avagy filozófia és orvoslás (Kr. e. 1250–Kr. e. 285)Szerkesztés

Jelentős kutatási feladat lenne a természeti népek egészségképének vizsgálata, csakúgy, mint az ókori folyamvölgyi kultúrák pontosabb megismerése. A klasszikus görög világ egészségfogalma viszont jól ismert. A görög poliszok világában a talpraesett, bátor, leleményes, erős és szép testű, erényes ember eszményítése olvasható ki az eposzokból és mitológiai történetekből. Bár poliszonként eltért a nevelési és az orvosi gyakorlat, Spártától Athénig úgy vélték az időszámításunk előtti századokban, hogy az ember nagyban felelős egészsége alakulásáért. Éppen ezért a testedzésnek, a sporttevékenységeknek meghatározó helye volt a görög gyerekek és felnőttek életében. Az athéni eszmény, a kalokagathia azonban ennél jóval többet takart, és akár korabeli „egészség-definícióként” is felfogható: szép és jó ember nevelése volt az athéni cél. Azaz egészséges testű és lelkű emberé, akinek választott istennője (Hedónéval szemben) Areté, az erény megtestesítője.[11]

A görög orvoslás fejlődésének történetében kiemelkedő jelentőséggel bírt az elméleti eredmények gyarapodása. Az egyetemes természet eredetét és okát kutató görög tudósok kiemelt helyen foglalkoztak az ember külvilághoz való viszonyával. A századunkig meghatározó, számtalan formában átvett és zsinórmértékül szolgáló görög orvosi-elméleti rendszerek (pl. a hippokratészi iskola tanításai) az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését hangsúlyozták, és nem magát a gyógyítást. A testnedvekről szóló, azok tulajdonságaiból kiinduló tanítások meghatározóak voltak, és nagyban hatottak a zsidó-keresztény gyökerekkel bíró középkori Európa és a muszlim világ későbbi századaiban, befolyásuk jelentős volt az egészségről való gondolkodás szempontjából.[12]

A vallás nem állított akadályokat a tudományok és a művészetek elé. Nem volt tilos a boncolás sem. A környező népek orvosi ismereteit átvették, kiegészítették. A test nevelésére Gümnaszionokat állítottak fel. Kr. e. 776. Olümpia kultikus sport helyszínné válik. Görögök gyógyszerkincse: pl.: fehér ürömfű, fahéj, tárnicsgyökér, beléndek, violagyökér, kőrisbogár por, timsó, Ca-, Na-, Pb-, Fe- vegyületek. Gyógyszerformáik: pasztilla, tapasz, kenőcs, gyógyszeres ital. A papok mellett világi orvosok is működtek, gondolati szabadság. Sebészet – kirurgia (Cheir-urgia – kézzel végzett munka), pszichiátria, dermatológia, … stb.

HippokratészSzerkesztés

Az orvostudomány atyja, Hippokratész Kr. e. 460-ban született, Kosz szigetén élt Periklész idejében. Az emberi szervezetet és a benne zajló folyamatokat egészében nézte, egységes egésznek fogta fel. Tanítványai tanítását a Corpus Hippocraticum-ban foglalták össze. Legfőbb alapelve: nil nocere, ne árts! Megfigyelés – következtetés, gyógyszer kritika. Hippokratész gyógyszertani könyve – Pharmaitisz – elveszett

A hippokratészi esküSzerkesztés

Kehely és kígyóSzerkesztés

Apollón – napisten, Hügieia – egészség istennője, Panakeia – mindent meggyógyító, Panácea, aszklepionok, inkubáció

Orvosképzés kezdeteSzerkesztés

Herophilus és ErasistratusSzerkesztés

Kr. e. 331 alexandriai orvosi iskola két legjobb tanára Herophilus és Erasistratus

AszklépioszSzerkesztés

Aszklépiosz (szül. Kr. e. 124. Prusza, Bithünia [ma Bursa, Törökország] – megh. Kr. e. 40 k. Róma), görög orvos. Ő honosította meg Rómában a görög orvoslást. Befolyása egészen addig érvényesült, amíg Kr. u. 164-ben Galenus meg nem kezdte orvosi működését Rómában. Elvetette Hippokratész testnedvekről szóló tanát, s helyette azt hirdette, hogy a betegségek szilárd részecskék összehúzódott, illetve ellazult állapotának következményei. E doktrína alapja Kr. e. V. századból a filozófus Démokritosz atomelmélete. Aszklepiadész nézete szerint a megbomlott harmónia a friss levegő, a fény, a megfelelő diéta, a hidroterápia, a masszázs és a testgyakorlás segítségével állítható helyre. Az elmebetegségek humánus orvoslásának úttörője volt; az addig sötét kamrába zárt elmebetegeket zene, foglalkoztató terápia, nyugtatószerek, valamint bor és testedzés alkalmazásával kezelte.Orvos képzés terén kezdetben orvosi iskolák váltak jelentőssé. Ezek voltak az aszklepeionok, amelyek Aszklépiosz-templomokat jelentettek, fürdővel, szanatóriummal, orvosi iskolával, az innen kikerülők az aszklepiádok.

EmpirikusokSzerkesztés

Szerintük a természet megismerhetetlen, így a betegségek valódi okai nem ismerhetőek meg, azonban tapasztalati úton kerestek gyógymódot. Használták az ópiumot, kénport – bőrbetegségre, piócát.

DioszkoridészSzerkesztés

Kr. u. I. sz.-ban Dioszkoridész félezer gyógyszert irt le Materia Medicájában, ez az első „gyógyszerkönyv”. Ebben megadja a növény pontos leírását, lelőhelyét, a gyógyszer elkészítését, hatástanát, gyógyszer hamisítást, Hg, Zn, Pb, Sb, Cu vegyületeket tartalmazó ásványokat.

Zsidók (Kr. e. 1240-Kr. u. 100)Szerkesztés

Forró égöv alatt laktak és állandó vándorlásban voltak, ami azzal járt, hogy sokféle járvánnyal találkoztak. A Talmudban és a Bibliában sokféle egészségügyi vonatkozású törvény van:

  • mértékletesség ételben, italban, sok vizet inni
  • reggeli főétkezés, friss zöldségfélék
  • sertéshús és beteg állat fogyasztásának tilalma,
  • konyhaedények tisztántartása, sűrű kézmosás
  • körülmetélés fiúknál
  • nők rituális fürdése
  • betegek elkülönítése, ruhájuk elégetése, poklos után újrameszelés, edényeik kiizzítása
  • sebet tilos kézzel érinteni – gyulladás, itt is tilos a boncolás – anatómia ismeretének hiánya.
  • Kr. u. 100 körül Jeruzsálem (zsinagóga melletti kórtermek)

Római Birodalom (Kr. e. 275-Kr. u. 476)Szerkesztés

A római korban eleinte nagy nehézségekbe ütközött a görög medicina eredményeinek elterjedése, mert a rómaiak a görög világ meghódításának időszakában (Kr. e. 2. század) a természetgyógyászathoz, illetve mágikus eljárásokhoz folyamodtak a betegségek orvoslása és az egészség fenntartása kapcsán. A családokban a teljhatalommal bíró apa, a pater familias volt a kulcsszemély az egészség-megőrzés vonatkozásában. Az ő szava döntött minden, a családot érintő kérdésben.

Sok forrás tanúskodik erről, például Marcus Portius Cato: „De agri cultura” című műve, melyben leírta egy római major egészségügyi körülményeit. Az ókori római nevelés történetében az egészségnevelés főként a test edzésére korlátozódott, bár korántsem lehet a testkultúra olyan kultuszáról beszélni a Római birodalom esetében, mint Athén poliszában. A keleti, illetve a görög orvosi eredmények végül mégiscsak beszivárogtak a rómaiak gondolkodásába, és Galénosz, Dioszkoridész és mások művei évszázadokra meghatározó jelentőségűvé váltak az egészségfogalom alakulása kapcsán.

Az első ókori kórházak gyógyszertárral, valetudinariaSzerkesztés

Római légiók kórházai, lepraSzerkesztés
valetudinariaSzerkesztés

A rómaiak jó érzékkel szervezték meg intézményes egészségügyi ellátását, de a lakosság csak szűk körében, mert csak a sérült és beteg katonák kaphattak kórházi ellátást. Kórházi tartózkodásra szolgáló rendszert fejlesztettek ki, ahol betegszobákat alakítottak ki sátrakból. Sérülés után a katonát terepsátorba szállították, ahol a gyengélkedőket ápolták. Ezek a kórházacskák, valetudinariák, gyengélkedők a Római Birodalom országhatárain, a helyőrségeken működtek. Ezekből eredeztethető a kórházak kezdeményei. Jól látható a fennmaradt relikviákon, hogy gondosan megtervezték azokat a kőből és fából készült szerkezeteket, amelyeket orvosi eszközökkel, gyógyszerekkel töltötték fel. Ezek voltak az első tárgyi bizonyítékai a kórházi gyógyszertárak kezdeményeinek.

Az antik világ első jelentősebb kórházaiSzerkesztés

Az antik világ első jelentősebb kórházait Augustus császár idejében emelték katonák, rabszolgák számára.

Constantinus császár edictumaSzerkesztés

Constantinus császár edictuma i. sz. 335-ben bezárta az Aesculapiákat és támogatta a keresztény kórházak építését.

Bizánc és az első keresztény kórházSzerkesztés

A kereszténység kezdetben ambivalensen viszonyult a beteghez és a betegségekhez. Egyrészt Isten büntetésének tekintették a bajt, éppen ezért Istennel való szembeszegülésnek tartották a leküzdésükre irányuló intézkedéseket, ugyanakkor a betegség és az esetleges halál közelebb hozta számukra az örök élet elérésének lehetőségét.[13] Másrészről az irgalmasság gyakorlásának számított az elesettek – árvák, szegények és betegek – gondozása, ápolása. Ennek első intézményes formái Bizáncban jelentek meg: a ptokhotropheion a szegények gondozására, a gerokomeion az idősekére, a xenodocheion az utazók, idegenek elszállásolására, a brephotropheion az újszülöttek és lelencgyerekek nevelésére, az orphanotropheion az árvák számára, és végül, de nem utolsósorban a noszokomeion a gyengék, betegek ápolására.

Az első noszokomeiont Nagy Konstantin császár anyja, Szent Heléna (Ilona) alapította i. sz. 330-ban Konstantinápolyban (ugyanabban az évben, amikor fia a korábbi Büzantiont birodalma fővárosává tette). Hasonló alapításokat tett Nagy Szent Vazul 369-ben Kaiszareában. Körülbelül i. sz. 370-ben, Szt Basilcsászár létrehozott egy vallásos alapítványt Cappadociában, amely egy kórházat hozott létre ahol, szegényeket és időseket ápoltak. A kórház egy elzárt részlegében leprásokat ápoltak. Ezt követően hasonló kórházakat építettek a Római Birodalom keleti részén. Egy tehetős római matróna, Fabiola i. sz. 394 előtt Betlehemben az első nyilvános keresztény kórházat hozta létre.[14]

Maja civilizáció (Kr. e. 2000-Kr. u. 250)Szerkesztés

Peru (Kr. e. 3200-Kr. u. 700)Szerkesztés

Muszlim világ és Európa középkori gyógyszerészeteSzerkesztés

A kultúrtörténet európai bemutatásából gyakran kimarad a középkori muszlim világ tudományos eredményeinek összefoglalása, e helyen szükségesnek látszik mégis kiemelni Allah követőinek egészségről, egészségnevelésről, gyógyításról vallott gondolatait, hiszen elképzeléseik, valamint az általuk Európába juttatott ókori művek jelentős hatást gyakoroltak kontinensünk kultúrájának alakulására. Az arab anyanyelvűek elnevezése. Az iszlám vallás és vele az arab nyelv elterjedése előtt az „arab” szó az Arab-félsziget nagyrészt nomád, sémi népeinek gyűjtőneve volt. Mai értelemben így nevezik mindazokat az arabul beszélő népeket, akik az Atlanti-óceán afrikai partján fekvő Mauritániától Irán délnyugati részéig terjedő hatalmas területen élnek. Ide tartozik Észak-Afrika Maghrebnek nevezett vidéke, Egyiptom, Szudán, az Arab-félsziget, Szíria és Irak.

A térben és időben egyaránt kiterjedt „arab” orvostudomány jelentősége – a közhiedelemmel ellentétben – nem csupán abban állt, hogy az ókori görög orvosi ismereteket megőrizte és a nyugat számára közvetítette. Önmaga is fontos lépéseket tett, elsősorban a járványtan, etika, szexológia, szemészet, oktatás, kórházügy, tudomány-rendszertan vagy diététika terén, legnagyobb alkotói pedig – például Avicenna, Rhazes, Abulkasis, Averroës – a 18. századig meghatároz az európai orvosképzés tananyagát és rendszerét. Jelentősen különbözött ez az orvostudomány előzményeitől abban is, hogy az orvoslás – a görög-római világban rendkívül fontos, ám a történeti munkákban kellően nem hangsúlyozott – kultikus hagyományával szakított, s hogy nem Hippokratészt (i. e. 5. sz.), hanem a nagy összegzőt, Galénoszt (i. sz. 2. század) tekintette első számú szaktekintélynek.

A muszlim tudománytörténet szempontjából nagyon lényeges kiemelni, hogy az iszlám világszemlélete is holisztikus, és nincs elválasztva benne az evilági és a túlvilági élet. Az iszlámban az evilági, empirikus, illetve a metafizikai, lelki elemek szoros kapcsolatban állnak, és az embernek mindkét életre fel kell készülnie: a földi létre és a halálon túli létezésre is. Ezért a vallástudomány mellett (mely a szellemmel és a lélekkel foglalkozik) a tudományok muszlim rendszerében a középkorban igencsak előkelő helyen állt az orvostudomány, mely a testtel és lélekkel együttesen törődik: elsődlegesen az egészség megőrzése, illetve a betegségek gyógyítása a szervezet harmóniájának helyreállításával állt e tudomány középpontjában.

Az arabok az ókori ismereteket kiegészítve a saját felfedezéseikkel átmentették Európának a középkor nehézkes világába. Kiválóak az eredményeik a kémiában és az orvostudományban. Tisztított állapotban állították elő a higanyt, a ként. Továbbá előállították az alkoholt, ezüst-nitrátot, higany-kloridot, kénsavat és salétromsavat. Sikeresen alkalmazták a szűrés, bepárlás, desztillálás műveletét. Hashajtásra használtak rebarbara gyökértörzset, szenna levelét, aloét.

Az arab orvostudománynak négy korszakát szokás megkülönböztetni:

  • 1. A kezdetek( -800-ig)
  • 2. A fordítások kora – a virágkor (800–1000-ig)
  • 3. A szintézis kora – córdobai kor (1000–1200-ig)
  • 4. A hanyatlás kora (1200-tól- )

Az első "nyilvános" gyógyszertár i. sz. 850Szerkesztés

A középkori iszlám világában nagyon magas szinten fejlett volt az orvostudomány és maga a betegellátás. A muszlimok kiemelten figyelmet fordítottak egészségük megőrzésére és – betegség esetén – a gyors és maradandó gyógyulásra. Kórházaik magas szintű, jól szervezett szakmai munkáról tanúskodnak, képzett orvosaik mindent megtettek pácienseikért. Bár a közegészségügy, az egészségvédelem elsősorban a muszlimok városi kultúrájához kötődött, mozgó, folyton úton levő „kórházaik” vidéki helyszíneken is segítették az embereket.

Perzsiában i. sz. 765-ben gyógyszert árusító boltot nyitottak, de gyógyszerész által működtetett, magántulajdonú bolt (középkori gyógyszertár), specifikusan arab találmány, amely i. sz. 850 körül jelent meg Bagdadban. Európában csak i. sz. 1140-ben.

Ezeknek több jellemzőjük volt:

  • itt jelenik meg először az orvoslás és a gyógyszerészet szétválása
  • ezek ugyan gyógyszert árusító boltok voltak, de mivel tanult, "gyógyszerész végzettségű" szakemberek működtették, egy magasabb szakmai-etikai szintet képviseltek
  • precíz oktatást biztosítottak a gyógyszerészeknek ezek a kora középkori gyógyszertárak, és végső soron ennek a tudásnak köszönhetően készítették el a klasszikus perzsa és indiai gyógyszerek és vegyszerek széles skáláját északi országoknak készítettek gyógyhatású készítményeket hazai alapanyagokból, amit ösztönzött a korábbi Római uralom hatása. Ismerték az arab gyógyszerek listáját és orvosi célra való alkalmazását az európai országokban.

Jámbor Lajos ennek köszönhetően, Aquitanne városában (Dél-Franciaországban) életbe léptetett egy edictumot i. sz. 794/5-ben, amely elrendelte, hogy a Királyi Kertekben gyógynövényeket termesszenek. Ez az első bizonyítéka annak, hogy Nyugat-Európában felismerték az arabok által már ismert gyógyító növények fontosságát.[15]

Iszlám és Mohamed kórházaSzerkesztés

A muszlimok szerint az embert nem individuum, elhatárolt lénynek tekintették, hanem olyan „mikrokozmosznak” tartották, aki része Allahnak és a természetnek. Mindennek és mindenkinek megvan a helye az Isten által teremtett világban, és gondolataik szerint az univerzum minden alkotóelemével szakadatlanul formálja tagjait, így az embereket is. Az egyes emberek betegségei így tehát összefüggenek a körülötte lévő világ diszharmonikus mozzanataival. Nem fogadták el továbbá a kereszténység eredendő bűnről szóló tanítását. Az iszlám szerint minden gyermek ártatlan lényként születik, nem kell bűnhődnie Ádám és Éva tettéért. Ez a gondolkodásmód Európa számára is rendkívül termékenyítő volt a középkor során.[16]

E gondolkodásba építették bele az iszlám világának orvosai az antikvitás elért eredményeit, például a négy fő elemről (föld, víz, levegő és tűz) és a négy elemi tulajdonságról (hideg, meleg, száraz és nedves) való görög tanításokat. Ezek segítségével magyarázták a fémek tulajdonságait éppúgy, mint a meteorológiai jelenségeket, az egészséget és a betegségeket. Az al-qímia (mely szóból nem csupán az alkímia, hanem a kémia szó is származtatható) a medicinával szorosan kapcsolatban álló volt a muszlimok szerint, hiszen alkimisták és orvosok tevékenysége megegyezett abban, hogy olyan testeket vizsgáltak, melyek egyik vagy másik elemi minőség irányába eltolódtak.

Ezzel a gondolattal szorosan összefüggő volt az az elképzelés, hogy lehetséges élettelen anyagból fémeket előállítani, illetve élő anyagokból egészséget nyerni (betegséget gyógyítani). Az adavija („anyagok, gyógyszerek”) szót a muszlim orvosok és az alkimisták egyaránt használták.[17]

A muszlim orvosok a négy fő elem és elemi tulajdonság mellett nagy hangsúlyt fektettek az évszakok, az éghajlat, a csillagok és egyebek emberekre gyakorolt hatásának tanulmányozására is. A helyes ételek és gyógyanyagok megválasztásának állandó kutatásával pedig jelentős eredményeket értek el a dietetika terén. És mindemellett – máig ható tanulsággal – kiemelhető a muszlim orvoslás alappillérei közül az a fontos tény, hogy az arabok az emberi test „visszahatását” is vizsgálták, és széles körben alkalmazták a pszichoterápiát.

Kórházak alapításaSzerkesztés

A hatékony kórházfejlődésben kiemelkedő jelentősége volt az iszlám civilizációnak. A római katonai kórházak és a kevés keresztény kórház nem voltak versenyképes az arab kórházak számában, szervezettségében, színvonalában. Az egykori források alapján megállapítható, hogy a középkori muszlim világ területén nagy gondot fordítottak a közegészségügyre és a betegségek gyógyítására. Abban az időben, amikor a keresztény Európában ismeretlen volt a kórház (csak a 13. században létesültek az elsők), az iszlám birodalomban már széles körben elterjedt volt a gyógyításnak ezen központja, mely oktatási funkciókat is el látott és különböző típusai léteztek.

Az intézmény középkori arab megnevezése (marisztán) a perzsa „bimarisztán” szóból eredeztethető, mely annyit jelent: a betegség helye (bimar: betegség, sztán: hely). A kórház mai arab neve musztasfa. Létesítettek általános, a városok területén belül elhelyezett kórházakat, valamint teveháton utaztatott „mozgó” kórházakat, amelyek akár a legkisebb településekre is el juttatták az orvosi segítséget, illetve rendelkezésére álltak az úton levőknek. Voltak emellett hadi kórházak a muszlim katonáknak, illetve hadifogoly-kórházak az ellenséges csapatok betegeinek.

Léteztek továbbá olyan „elsősegély-helyek”, amelyek a főbb gyülekezési helyszíneken várták a rászorulókat (mecset, piac, fürdő). A kórházak helyszínének kiválasztása nagyon körültekintően történt. A muszlim építészek, illetve maguk a mecénások vagy orvosok igyekeztek szellős, jó levegőjű, vízközeli , nyugodt helyszínt találni az építkezéshez. Ar-Raziról maradt fenn az a történet, mely szerint egy bagdadi kórház építéséhez úgy próbálta megtalálni a legmegfelelőbb helyet, hogy a város különböző pontjain friss hússzeleteket rakott ki, és figyelemmel kísérte, melyik helyen rothad meg utoljára a hús.

Számos kiválóan felszerelt kórház, magánrendelő, patika és fürdő működött tehát, elsősorban a muszlim nagyvárosokban. Kórházakat minden nagyobb településen maguk az ottani uralkodók vagy gazdag mecénások alapítottak, kegyes adományokkal támogatva azok építését és működését. Egyes kutatók úgy vélik, már maga Mohamed is szervezett betegek ellátására szolgáló intézményt, hogy ott az első, iszlám hitért vívott csatákban megsérült katonákat ellássák.

Az arab orvosokat a i. sz. 6. században nagymértékben inspirálta a perzsa kórház Djoundisabourben (Törökország) tapasztaltak. Perzsiából történő hazaérkezésük után olyan intézményeket alapítottak, amelyek figyelemre méltóak voltak a jövőre nézve. Későbbiekben a gondisápúri kórház adta a mintát a gyógyító központok megszervezéséhez. Onnan érkezett Bagdadba az a nesztoriánus orvos is, aki Harún ar-Rashíd kezdeményezésére hozott létre kórházat az iszlám világ keleti fővárosában. Másutt (például Szíriában) leprások számára építették az első hasonló intézményeket.

Létesítettek általános, a városok területén működő kórházakat, valamint teveháton utaztatott „mobil” kórházakat. Voltak emellett hadi kórházak, továbbá olyan „elsősegély-helyek”, amelyek a főbb gyülekezési helyszíneken várták a rászorulókat. Mohammed ideje alatt valódi kórházak fejlődtek ki. Ő volt az első, aki kicsi mozgó katonai kórházat (Bimaristan) építtetett. Menedékhelyet építtetett elmebetegek elhelyezésére tíz századdal korábban, mint Európában. Ráadásul az iszlám orvosok mint elkülönült tudományokért voltak felelősek a gyógyszerészet és kémia területén.

Középkorban a legismertebb a nagy kórházak Bagdadban, Damaszkuszban és Kairóban voltak. Különösen a damaszkuszi kórháza és orvosi egyeteme volt híres jó minőségű betegszobáiról és konyhájáról, valamint terjedelmes könyvtáráról. Különálló kórtermeket tartogattak különböző betegségekre, mint például a lázra, szemfeltételekre, hasmenésre, sebekre és nőgyógyászatban előforduló betegségekben. Lábadozó pácienseket különítettek el betegebb páciensektől . Külön ellátást szerveztek járó betegeknek. A klinikai esetekről jelentést készítettek és felhasználták az oktatásban.

Az al-Andalúszban létesített kórházak történetéről kevés forrás maradt fenn. Bár több ott letelepedett, Keletet megjárt muszlim orvos feltehetően nagy tapasztalatokkal rendelkezett a közel-keleti kórházak működését illetően, az Ibériai-félszigeten alig hasznosították e tudásukat. Maghreb területén a 12. században alakították ki az első kórházakat, és leginkább ezek szolgáltak példaként az al-andalúszi városok esetében. A granadai és más déli városok gyógyító központjai éppen ezért gyakran szoros kapcsolatokat tartottak fenn a fezi és más intézményekkel.

A muszlim kórházak felépítése, működéseSzerkesztés

A muszlim kórházakban a betegeket már a 9-10. századtól kezdve nemük illetve betegségük fajtája szerint is elkülönítették, teljesen hasonlóan a mai kórházak osztályaihoz. A kórházak bárki előtt nyitva álltak, szegény és gazdag, helyi lakos vagy idegen, közember vagy előkelő nemes úr is kérhetett segítséget, ha rászorult. Az intézmények bejárata mellett volt egy vizsgálószoba, ahol az ott lévő orvos eldöntötte, hogy a beteget szükséges-e a kórházban kezelni, vagy elegendő megfelelő utasításokkal és gyógyszerekkel el látni és hazaengedni . Ha a betegnek kórházi ápolásra volt szüksége, akkor először is el kellett mennie a kórház által üzemeltetett fürdőhelyiségbe. Ruháit le kellett adnia a kórházi raktárban, ahol azokat (és egyéb holmijait) távozásáig megőrizték. A tisztálkodást követően a kórház patyolattiszta (gondosan ellenőrzött!) ruháit ölthette csak magára, és a betegségének megfelelő kórterembe kísérték.

Minden egyes teremnek (szemészet, traumatológia, lázas betegek terme, ortopédia, mentális betegségek, belgyógyászat, stb.) volt egy (vagy több) külön szakorvosa. Elkülönített helyiségekben voltak a lábadozó vagy álmatlanságban szenvedő betegek. Valamennyi részleg orvosi műszerekkel alaposan felszerelt volt, és az orvosok munkáját számos kisegítő és adminisztratív dolgozó segítette. Voltak például öltöztetők, betegmosdatók, orvosi asszisztensek, betegápolók és természetesen takarítók, akiknek nagy tisztaságot kellett tartaniuk a kórtermekben. A termeket minden reggel bő vízzel mosták fel, a falakat világos színű, derűs szőnyegekkel díszítették.

A muszlim kórházak helyenként több ezer beteget láttak el, nemre és származásra való tekintet nélkül , kiválóan megszervezett módon. Ibn Dzsubair, a nagy andalúziai utazó például beszámolt arról , hogy a bagdadi ’Adúdi Kórházban, melyet ’Adúd al-Davla emír építtetett, ottjártakor 24 orvos dolgozott, akiknek az igazgatója maga is kiváló szakember volt, aki perzsa és görög nyelven éppoly jól beszélt, mint arabul, és aki nagy zenebarát hírében állott. A folyóparton épült kórház az utazó leírása szerint számos betegteremből, irodákból, gyógyszertárakból állt, és volt egy diétás konyhája is.

Bár kétségtelen, hogy a főleg nagyvárosokhoz kötődő kórházak fenntartóik igyekezete ellenére sem tudták ellátni a rászoruló népesség egészét, létezésüket és jelentőségüket nem szabad alábecsülni. Ha meggondoljuk, hogy egyes városokban akár több tucatnyi kisebb-nagyobb kórház is működött, valamint hozzátesszük azt, hogy az igazán gazdag emberek saját orvost (orvosokat) tartottak, illetve, hogy a női lakrészek (háremek) lakóinak sokszor szintén külön orvosaik voltak, s hogy számos orvos kórházon kívüli magánpraxist folytatott, felmérhetjük az egykori muszlim népegészségügy kimagasló eredményeit.

Gyógyítás a muszlim egészségügyi ellátásbanSzerkesztés

Az orvosok valamennyi betegről a maihoz hasonló módon betegkartont vezettek, ahová fel jegyezték a diagnózist, a gyógymódot és különböző észrevételeket. Saját jegyzetfüzeteket is vezettek, amelyekben tapasztalataikról készített feljegyzéseik lapultak. Ha egy orvos számára ismeretlen vagy nehezen értelmezhető betegséggel találkozott, kérhette kollégái tanácsát vagy keresgélhetett a kórházhoz csatlakozó könyvtár állományában. Ha egy orvos betege meghalt, a kórház igazgatója átnézte a betegségével kapcsolatos fel jegyzéseket. Amennyiben úgy találta, hogy az orvos hibázott, és hanyagsága vagy tudatlansága okozta a tragédiát, úgy arra kötelezte, hogy a muszlim jogban előírt vérdíjat fizesse az elhunyt hozzátartozóinak. A kórház orvosai – egyrészt azért, hogy az ilyen eseteket elkerüljék – gyakran tartottak megbeszéléseket, ami az orvosképzésnek is igen fontos mozzanata volt.

A betegeket éjjel re sem hagyták sorsukra, akkoriban is létezett az „éjszakai ügyelet” fogalma. A betegek az idő alatt, amíg kórházban voltak, minden élelmet és gyógyszert teljesen ingyen kaptak. Az ételeket mindenkinek személyre szabottan adták, minőségét és mennyiségét illetően is, hiszen a megfelelő diéta, az étel minősége a muszlimok szerint fél gyógyulás. Bárány-, borjú-, baromfi- vagy egyéb madárhús jelentette az étkezések alapját. A megerősödött betegek erős étrenden voltak, míg a gyengék és lábadozók adagját csak fokozatosan emelték. A kórházakon belül működtek a fentebb már említett gyógyszertárak, és a kórház mindenkori igazgatójának személyes felelőssége volt felügyelni az elkészített gyógyszerek minőségére és gondoskodni a kifogyott gyógyszerek pótlásáról. Sok kórházhoz olyan botanikus kert is tartozott, ahol a szükséges növények egy részét a kórház alkalmazottai maguk termelték meg. Minden kórház teljes működését egy, a kórházügyekkel megbízott állami tisztviselő felügyel te.

Amikor valaki meggyógyult, még pénzadományokkal is segítették, hogy újból beilleszkedjen a „kinti” életbe. Ha egy szegény ember elhagyta a kórházat, kapott egy öltözet tiszta ruhát és némi segélyt, illetve élelmiszert, hogy legyen lehetősége jobbá tenni életkörülményeit. (Ez, a mai szemmel nézve meglepő jelenség egyenesen következett az iszlám öt alappillére közül egyik legkiemelkedőbbnek tartott kegyes adomány (zakát) gyakorlatából. A tehetősebb muszlim hívőknek ugyanis mindig támogatniuk kell pénzbeli vagy egyéb juttatásokkal rászoruló hittestvéreiket, akik csoportjába a muszlim tanítások szerint többek között a nyomorgók, a betegek illetve az úton levők és a diákok is beletartoznak.)

AvicennaSzerkesztés

Az arab iskola legkiemelkedőbb alakja Abu Ali el Husszein Ben Abdullah Ibn Szína (másként Avicenna, született 980., Buhara, Irán – megh. 1037. Hamadán), perzsa orvos, az iszlám leghíresebb és legnagyobb hatású filozófus-tudósa, különösen az arisztotelészi filozófia és az orvostan területén való jártasságáról ismert. Ő írta a Kitáb as-Sifá-t (A gyógyítás könyve), egy hatalmas filozófiai és természettudományos enciklopédiát és az Al Kanún fi at-tibb (Az orvostudomány szabályzata) c. művet, amely az egyik leghíresebb könyv az orvostudomány történetében. A nyugati világban Avicenna hatása érezhető volt, bár nem lehet beszélni olyan külön iskoláról, „latin avicennizmusról”, mint amilyen Averroës spanyol-arab filozófus körül alakult ki. Avicennától A gyógyítás könyvét részben már a XII. században latinra fordították, s a teljes Szabályzat is megjelent még ugyanabban a században. Ezek és más fordítások széltében-hosszában elterjesztették gondolatait Nyugaton. Tanítása – vegyítve Szent Ágoston keresztény filozófuséval és teológuséval – alapját képezte számos középkori skolasztikus tanításának, főleg a ferencesek iskoláiban.

Az orvostudományban a Szabályzat a legfőbb orvosi tekintély lett több évszázadra, és Avicenna rangja csak a korai görög orvosok, Hippokratész és Galenus hírnevéhez volt hasonlítható. Keleten az orvostudományban, a filozófiában és a teológiában évszázadokra fennmaradt uralkodó hatása, és ma is elevenen él az iszlám szellemiség határain belül. Korabeli orvoslás jellemzője a nedvkórtan, amely négy alapnedv: vér, nyák, sárga epe, fekete epe. Betegség oka ezen nedvek romlása, keveredési zavara. Más kórtani szerepek: alapminőségek arányeltolódása (hideg, meleg, nedves, száraz). Avicenna kiválóan leír egy sor betegséget (pl.: 16-féle fejfájást, májzsugorodást, asztmát, szív infarktust, említi a fertőzések láthatatlan kórokozóit). Foglalkozott a helyes életrenddel, nemcsak „beteg test feletti uralkodás”, hanem „egészséges test vezetésének tudománya” Legjelentősebb műve a Kanun fil Teb (orvosi gyakorlat törvénye) 5 könyvből áll. I. könyv – élettani, kórtani alapelemek, megelőzés II. könyv – gyógyszertani ismeretek III. könyv – anatómia, funkciók, gyógykezelés IV. könyv – sebészet, bőrbajok, láz V. könyv – gyógyszerkészítés, hatásmechanizmus

Középkor, kolostori élet és univerzitász(i. sz. 476-1492)Szerkesztés

Az i. sz. 200 - i. sz. 400 között a Róma Imperiuma hanyatlani kezdett és végül i. sz. 476-ban felbomlott. A hanyatlás ideje alatt az éhségnek, dögvésznek és háborúnak köszönhetően a tudósoknak sem volt menedék, ahol biztonságban érezhették magukat. Szükséges volt olyan helyre, ahová a beteg és sebesült el tudott menni, vigaszt keresni. Az az egy intézmény, aminek megvolt a hatalma ahhoz, hogy menedéket biztosítson az elesetteknek is a Római Egyház volt.

A természettudományok eredményei mellett az ókori népek esetében szinte mindenütt tetten érhető az az elképzelés, mely szerint az egészség Isten (az istenek) ajándéka. A iatroteológia (iatrosz = orvos) tehát fontos gyógyászati értelmezési modellt jelentett a babilóniai, egyiptomi, görög, de a zsidó, sőt keresztény hagyományban is. A keresztények számára Krisztus a legfőbb tanítómester és orvos, a testi-lelki értelemben vett egészség kialakításának, megőrzésének legfontosabb útmutató könyve, életszabály-gyűjteménye pedig maga a Biblia.

A testi egészség, a személyes higiéné kialakítása, a betegségek gyógyítása és a fertőző betegségektől való védekezés kapcsán számos tanács és konkrét példa olvasható az Ó- és Újszövetségi könyvekben. A tisztálkodás szabályai, a helyes és helytelen ételek és italok taglalása, a böjt szükségessége, a betegekkel való gondos foglalkozás és a járványos betegek elkülönítése megtalálható volt már az ókori zsidóság körében is, a keresztények pedig többnyire követték ezeket az ősi útmutatásokat. (Bibliai utalások például az ételekkel kapcsolatos törvényekre: 3Móz 3:1-17; 7:22-27; 5Móz 12:20-23; 14:3-21; Dán 1:8; ApCsel 10:10-15; 15:29; 1Kor 8:1-13, 10:18-33.)

Jézus idejében elterjedt nézet volt, hogy a betegség a bűn egyik következménye, hogy az emberek a „bűnbeesés” miatt megbetegszenek, megöregednek és meghalnak. Az újszövetségi szövegek szerint Jézus nem értett ezzel egyet, azért jött el a földre, hogy egészen új létet teremtsen, ami az evangéliumok szerint megkezdődött azzal, hogy sorra meggyógyította azokat, akik hittek benne és még a halottakat is életre keltette. (Bibliai részletek erről például: Mt 8:1-17, 28-34; 9:18-33; 17:14-18; Mk 7:31-37; 10:46-52; Lk 4:38-41; 5:12-26; 6:6-10; 7:1-15; 8:26-39, 43-56; 9:37-43; 13:10-13; 14:1-6; 17:11-19; 18:35-43; Jn 9:12; 11:1-44; ApCsel 3:1-10; Jak 5:14-16; Jel 22:1-2.) Az ő feltámadásának elbeszélése is ugyanerre példa, a keresztény tanítások szerint azonban az új élet kiteljesedése folyamatosan, a jövőben történhet meg teljességében. Krisztus nyomán a tanítványok is tovább folytatták a gyógyító munkát, Pál apostol például arról írt, hogy valamennyi gyülekezet részesült a gyógyítani tudás ajándékából, Jakab is leírta, hogy ha a gyülekezet imádkozik egy betegért, valószínűbb a gyógyulás.[18]

A keresztények számára a testi-lelki értelemben vett egészség, maga a teljesség tulajdonképpen csak akkor képzelhető el, ha szilárd hittel Jézust követik. Ez a tanítások szerint az ember fizikai és pszichikai életére is kihat. A keresztény tanítások alapján ugyanis csak a Krisztusban élő, Istenben bízó lélek lehet képes arra, hogy a test egészségét előmozdítsa. Mert a lélek nyugalma és harmóniája nélkül nem működhet jól a test. A Zsoltárok könyve és a Példabeszédek könyve már számos, a helyes emberi viselkedéssel kapcsolatos tanácsot tartalmaz, például az alábbiakat: „Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és szeretne jó napokat látni? Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat, és ajkad ne beszéljen csalárdságot!

Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt!” (Zsolt 34:13-15) „A szelíd nyelv életnek a fája, a romlott pedig összetöri a lelket.” (Péld 15:4) „Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket. (...) A csüggedőnek mindig rossz napja van, a jókedvűnek pedig mindig ünnepe.” (Péld 15:13, 15) „Jobb a száraz falat ott, ahol békesség van, mint ha lakomával van tele a ház, de veszekednek benne.” (Péld 17:1) A következő részlet pedig teljesen konkrét módon mutat rá a testi és lelki állapotok szoros összefüggésére, a vidám lélek gyógyító hatására: „A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.” (Péld 17:22)

Az újszövetségi könyvek Jézus tanításai nyomán nem csupán ezeket a gondolatokat erősítik meg az egészséges lelkület (így maga az egészséges ember) kapcsán, hanem konkrét viselkedési tanácsokat, útmutatásokat is adnak a mindennapok vonatkozásában. Ezek közül kiemelkedő helyen áll a gyakran ismételt felebaráti szeretet gyakorlása, vagyis annak taglalása, hogy az ember kedélye, lelki állapota (s így végső soron testi jellemzői is) nagyban függnek attól, hogyan viszonyul embertársaihoz, hogyan fogadja azok közeledését. Pál apostol rómaiakhoz írt levelében a szeretetet a törvény betöltésének nevezte: „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róm 13:8-10)

A Biblia egyik, talán legtöbbet idézett részlete az, a Pál korinthusiakhoz írt első leveléből való gondolatsora, amely a szeretet mibenlétéről, a szeretetteljes viselkedés jellemzőiről szól: „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.” (1Kor 13:4-8) Jézus a hegyi beszédben mondta ki az emberi viselkedéssel kapcsolatos aranyszabályt, ami a testi-lelki egészségnek is sarkpillére: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény...” (Mt 7:12). További számos bibliai részlet szól a mértékletes, nyugodt, nagyravágyás és fennhéjázás nélküli élet igenléséről, az ilyen élet ugyanis a boldogság, a lelki nyugalom záloga.

Pál apostol szigorú, a középkorban gyakran idézett és követett tanításai szerint az egészséges (Krisztusban teljes) életvitel szempontjából mivel a lélek fontosabb, mint a test, ez utóbbival nem kell törődni. Galatákhoz írt sorai szerint „a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a lélek ellen tör... A test cselekedetei (...) nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ehhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam: akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. (...) Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt.” (Gal 5:16-21, 24)

A középkor aszkézist gyakorló, magukat sanyargató, testükről lemondó szerzetesei és apácái lelkük megmentésén fáradoztak. A középkor embere a böjtben, önmegtartóztatásban, önostorozásban a lélek megtisztítását, a bűnöktől való megmenekülést, a járványok leküzdésének eszközét látta. Az egyházi tanítások mellett, a keresztény vallás keretei között kibontakozott lovagi kultúra testkultusza új színfolt volt Európában, mely sokban merített az evilági élet szépségeit színesen ecsetelő muszlim irodalomból és filozófiából is.

Sötét Középkor (i. sz. 400-i. sz. 800) primitív népeiSzerkesztés

Róma Imperiuma i. sz. 476-ban felbomlott. A hanyatlás ideje alatt az éhínség, dögvész és háború pusztított a korai germán, kelta és más primitív népek lakosai között. Nyugat-Európában nem volt római (sem német-római) császár (476–800). Az állandó háborúskodások és a városi létforma szinte teljes eltűnése jellemezte ezt az időszakot. A római hódítások előtt a germán orvoslás főleg misztikus vagy népies gyógymódot alkalmazott. Démonokat zártak ki a testből és áldozatokat mutattak be, hogy az isteneket kibékítsék. Arturo Castiglioni MD szerint, A History of Medicine-ben, a kuruzsló, Kedfinger (egy csepp) megérinti a pácienst egy ujjal, amit megmártott a hatásos gyógymódra alkalmas áldozat vérében. Varázslatos rovásírás betűje, kövek, és a füvek, amiket varázslatokkal egyetemben gyűjtöttek különleges napokon, voltak a gyógyítás fő támaszai. Nőknek volt különleges helyük a Pre-Román germán orvoslásban, amit Tacitus írt az ősi Germánok című írásában:"Ad Matres, ad coniuges vulnera ferunt, nec illae numerare et exigere plagus parent", azaz"(a sérüléseiket viszik el az anyáiknak és feleségeiknek, akik nem félnek attól, hogy kezeljék a sebeiket és megvizsgálják őket)".

A Római Birodalom szétesése után néhány elszakadt birodalmi rész, ami nem volt a keresztény egyház irányítása alatt, visszatért az ősi, primitív gyógymódok alkalmazásához. Amíg a gall-kelta népek az ősi rendszert használták, addig a keresztény hitre tért Európa szerzetesei a velük hozott római-stílusú orvoslást.

PatikaSzerkesztés

Kezdetben az orvos készítette a gyógyszereket, de ahhoz különféle segédeket alkalmazott, illetve bizonyos személyek „beszállítói” voltak. A tevékenységeknek megfelelő elnevezésük a IV–XI. századi bizánci- és arab világba vezethető vissza. A görög és arab nevek latin fordításban ismertebbek, mint pl. a gyógynövénygyűjtő herbarius, a gyökérásó rhizotomus, az arab gyógyszerkereskedő-féle a „saidalani”, a festékkészítő/gyógyszerkészítő pigmentarius, a kenőcs és parfümkészítő unguentarius, a kenőcsfőző myrepsos volt. A gyógyszerrel kapcsolatos tevékenységek területén a késői középkorban még a következő nevek fordultak elő: stationarius, confectionarius, apothecis, speci (on) arius (fűszerkereskedő), seplasiarius.

Az „apothecarius” név a IV. században még számvevőt jelentett, a XIII. századot követően kizárólag a gyógyszerkészítő foglalkozás neve lett. Az „Apothecarius” családnév kimondottan gyógyszerészi értelemben a XIV. század folyamán jelent meg. Hazánkban is családnév volt: Patika „dictus” Miklós 1439-ben, Patica Demeter pedig 1452-ben volt bíró Óbudán; egy Apotecar (dictus Glawycza) nevű személy nemeslevele 1589-ben kelt; a „Herendich másképp Apothecarius” nevű család Zemplén megye nemesei közé tartozott.

A növényi-, állati- és ásványi eredetű gyógyszeranyagok beszerzése és további feldolgozása sokirányú anyag- és technikai ismereteket, speciális berendezéseket igényelt, ezért a gyógyszerkészítő műhely, a gyógyszertár több szempontból is különleges feladatokat látott el, többek között a kémiai ismeretek fejlődésének is bölcsőjévé vált. A patika laboratóriuma alkalmas volt a titokzatos alkímiai kutatások művelésére, különösen a desztillálás művészetének XII. század körüli elterjedésével. A vágyott arany előállítása helyett felfedezték a szervetlen savakat, lúgokat és más vegyületeket.

A desztillálás tudománya hozta az aromás és alkoholos termékek ismeretét: élet vize, különféle párlatok stb. Mondhatjuk, hogy az égetett szeszes italok eredete is a patikában kereshető. Még a XVII. században hazánkban is gyógyszerészek felügyelték a „vízégető” házakat, ahol gyógyszeres és kozmetikai célokra desztillálással aromás vizeket, illó olajokat és alkoholokat állítottak elő. Patikában fedezte fel Scheele az oxigént és más vegyületeket. A növényekből izolált hatóanyagokat, mint pl. a morfint, répacukrot, kinint és más alkaloidákat először mind patikában állították elő.

A gyógyszerkészítő mesterség rokon területei közül a legrégebbi a középkori fűszerkereskedés, amely máig párhuzamosan él a drogéria üzletek világában. A belsőleges használatra készített gyógyszerek egykor még inkább követték az élelmiszerek formáját, mint ma. A gyógyszerek tartósítása céljából a cukorral és mézzel (lekvárszerű készítmények, kandírozott gyümölcsök stb.) készített gyógyszerek az édességek ősei is voltak.

A szakmához tartozott egykoron a gyertyaöntés is, a kozmetikumok alig egy évszázada, az ipari méretű gyártás miatt kerültek ki a patika falai közül. A gyógynövények gyűjtése, termesztése és feldolgozása századokon át a patika feladata volt. A XVIII–XIX. század fordulójától a gyógyszerész feladata volt az ásványvizek elemzése, a mérgezések kémiai úton való kimutatása. A XIX. század utolsó harmadában elterjedt szódavíz gyártására is a gyógyszerész volt a legképzettebb szakember, sok helyen jövedelempótlás céljából éltek is vele.

A XX. század elején a kézikönyvek szerint még a következő tevékenységek, illetve termékek előállítása tartozott a gyógyszerész tudományába: élelmiszer és váladékvizsgálat, kozmetikai és dermatológiai készítmények, illatszerek, festőpácok, tinták, festőmázak, tisztítószerek, ragasztószerek, pirotechnikai-, fotográfiai vegyszer-készítmények, mesterséges tápszerek, fűszerkeverékek, italok. Ezeken a rokon területeken több kiváló eredményeket elért gyógyszerészt találunk, például említhetjük Felletár Emilt (1834–1917), a hazai törvényszéki kémiai tudomány megteremtőjét, vagy Táplányi Endrét (1921–1991) a pirotechnika hazai kiemelkedő tudósát, akinek az előírásai szerint készültek hosszú éveken át az augusztus 20-i tűzijátékok.

Nemcsak a mesterség sokrétű, hanem maga az elnevezése is. Az „apotheca” latin jövevényszó, a görög „apothéké”-ből (raktár) ered, amely főnév az „apo-„ (le-, félre-, el-) és „tithenai” (tesz, helyez, őriz) elemekből áll. Az ókorban a tároló helyeket nevezték „apotheca”-nak: apotheca vinorum=bortároló, Galénosznál az „apotheke” a könyvek tároló helye (később bibliotheca). Az „apotheca” megnevezést a középkorban egyformán használták, csűrök, raktárak, üzletek és éléskamrák megnevezésére, amelyekben könyveket, növényeket, fűszereket és gyógyszereket tároltak.

Az egyes nemzeti nyelvekben a szó különféle formákban került át, németül „Apotheke” (apoteke, apentek, apteke), oroszul „aptyeka”, olaszul „botega” (ma már nem használják), spanyolul „bodega”, franciául „boutique”. Magyarul: apotéka, patika (patica), „patika szerszámos bolt”. A gyógyszertár szó a nyelvújítás korától terjedt el és vált hivatalossá. Az apotheca szót gyógyszerek tekintetében később, valószínűleg az ezredforduló körül használták először „apotheca medicamentorum” értelmében.

A gyógyszerkészítés helyét a korai középkorban még nem hívták apothecának, hanem a következő megnevezéseket találjuk rá Európa egyes helyein: armarium pigmentorum, stationes specialium, operatorium, confectionarium stb. II. Frigyes 1241-es rendeletében lett hivatalos először az „apotheca” elnevezés a gyógyszerkészítő „statio”-ra. Innen került át az egyes nemzeti nyelvekbe. 1303-tól találunk forrásokat hazánkban az apotheca, apothecarius kifejezések használatára.

Európai "nyilvános" gyógyszertárak, Constitutiones Frederici II., Palermói EdictumSzerkesztés

A gyógyítás keretében kiemelkedő helyet foglal el a terápia. A gyógyszeres terápia évezredek óta jelen van, és az idők folyamán úgy alakult, hogy a gyógyszerekkel való ellátás egy önállósodó mesterség a gyógyszerészet kötelessége lett. A gyógyítás történetében így a gyógyszereknek fontos szerep jutott. A gyógyszerkészítés alapanyagai és a gyógyszerkészítés technológiája szerteágazó, gazdag ismeretanyaga és tárgyi emléke a kultúrtörténet kiemelkedő része, és összefüggésben van a vallás-, a szociális-, a tudomány-, a művészet- és a műszaki történettel. A gyógyszerek készítésére és tárolására önállósult intézmény, vele összefüggésben a gyógyszerészi hivatás eredete is messzi évezredek homályába nyúlik vissza.

Az ókori Görögországban és Rómában és a középkor folyamán Európában a gyakorló orvosok felismerték, hogy el kell különülnie orvosi munkának a gyógyszerkészítésétől, forgalmazásától. A növényi-, állati- és ásványi eredetű gyógyszeranyagok beszerzése és további feldolgozása sokirányú anyag- és technikai ismereteket, speciális berendezéseket igényelt, ezért a gyógyszerkészítő műhely, a gyógyszertár több szempontból is különleges feladatokat látott el, többek között a kémiai ismeretek fejlődésének is bölcsőjévé vált.

A dél-franciaországi Arles-ban 1162-től 1202-ig kiadott orvosi rendtartás és Montpellier-i egyetemen ugyanezekben az években már alkalmazott orvosi eskü szövege egyben az első gyógyszerészi rendtartások.

A mai európai gyógyszerészet önállósodásának és kiindulópontjának II. Frigyes német-római császár és Szicília királya 1241-ből származó rendeletét (Constitutiones Frederici II.) tekintik, kiadja orvosi gyakorlatot szabályozó rendeletét, ebben kettéválasztja az orvosi és a gyógyszerész tevékenységet, megszabta az orvosi tevékenység és a gyógyszerek árát. Rendeletében lett hivatalos először az „apotheca” elnevezés a gyógyszerkészítő „statio”-ra. Innen került át az egyes nemzeti nyelvekbe. 1303-tól találunk forrásokat hazánkban az apotheca, apothecarius kifejezések használatára.[19]

Constitutiones Frederici II.Szerkesztés

A mesterség meglehetősen korán önállósodott, amiről a középkori arab világ központjából, Bagdadból maradtak fenn adatok. A X–XI. század fordulóján egy arab szerző megfogalmazta a gyógyszerész személyét, mint aki felelősséggel tartozik a gyógyszeranyagok keveréséért és előállításáért az előírások szerint, és az összetett gyógyszerek elkészítéséért az orvos receptje alapján.

II. Frigyes 1241-es rendelete a gyógyszerészetet önálló tudományos szakterületnek nevezte. Az önálló hivatás kereteit három követelményben határozták meg. A latin nyelv ismerete a lefordított antik arab orvosi- és természettudományok befogadásához, különös tekintettel a gyógyszerekre. Másodszor az ismeretek átadásához tanuló- és munkahelyek kellettek. Végül a gyógyszerek elkészítéséhez, készenlétben tartásához, és a lakosság felé történő kiadásához elengedhetetlen volt a működés szabályozása.

A Constitutiones Frederici II. egészségügyre vonatkozó rendelete kiindulópontja a máig meglehetősen egységes európai gyógyszerészetnek, és a mai gyógyszertárakra vonatkozó alapvető rendelkezések odáig vezethetők vissza. Lényegesebb pontjai: Az orvosi és gyógyszerészi foglalkozás szétválasztása, és közöttük az érdekközösség tiltása, valamint az orvosnak tilos a gyógyszertár tulajdonlás. A gyógyszertárak hatósági felügyeletére két hites közhivatalnokot rendel, akik előtt kell letenni az esküt és ellenőrizniük, hogy a gyógyszerész a gyógyszereket az orvos ellenőrzése alatt készíti-e. A gyógyszerek hatósági ármegállapítása is innen datálódik.

A gyógyszertár létesítések korlátozása bizonyos helyekre szintén innen ered. Más európai államok egészségügyi szabályozásának alapját mindenütt II. Frigyes rendelete képezte már a XIV–XV. századtól, tekintettel a Német-Római Birodalom hatására, amelynek jogrendszerét a római jog határozta meg. Ez még annak ellenére is érvényesült, hogy az egészségügy – benne a gyógyszerészet – szabályozása a városok kezében volt. 1429-ben egy pápai ediktum figyelmeztetett a kötelességekre, hogy a gyógyszerészek képzését, azok letelepedését szabályozni, és a gyógyszerek árát megállapítani kell.

A szakmai szabályokon túl a Constitutionesből következett a gyógyszertár működtetésének privilégiumon alapuló, majd pedig a koncessziós rendszere, kiegészülve a gyógyszerárszabással, mindezekkel az állam a betegek érdekét és védelmét szolgálta mindmáig. A gyógyszerészek késő középkori képzésére vonatkozóan csak az egyes államok történetéből alkothatunk képet. A gyógyszerész egy-két segédet vagy tanulót alkalmazott, akiket felkészített elméletileg és gyakorlatilag a szakma ismeretére, ami gyakran négy évig tartott. Általában vizsga nélkül következett a kettő-négy vándorév, ami a XVI. század végétől kötelező volt, egy-egy helyen legalább egy évet kellett eltölteni.

Egy városban való megtelepedéshez, patikanyitáshoz polgáresküt kellett tenni, azon kívül igazolni a tanuló- és vándoréveket. Ahol gyógyszerészcéh volt, ott azok előírásainak is meg kellett felelni. Egyes helyeken a tanulóévek után az egyetem orvosi kara előtt kellett vizsgázni. Máshol a város orvosa (i) előtt, vagy orvosokból és gyógyszerészekből álló bizottság előtt szóbeli- és egy bonyolult gyógyszer elkészítésével mestervizsgát kellett tenni. A gyógyszerészet „ars liberale”, azaz a nemes és szabad mesterségek sorába tartozott a Constitutiones következtében.

1140. NápolySzerkesztés

1165. KölnSzerkesztés

1180. MontpellierSzerkesztés

Európa középkori kórházi gyógyszertáraiSzerkesztés

Tévedés lenne azt gondolni, hogy a középkorban a gyógyszerek készítése és eladása egyetlen helyen a gyógyszertárakban bonyolódott. Ebben a korban volt egy másik fontos helye a gyógyszerészeti tudományoknak, és ez a hely a kórház volt. A vallás domináns hatása folytatódott a középkori gyógyításban. A kora középkori i. sz. IV. századtól az i. sz. X. századig a kereskedelem nagymértékben lecsökkent, többek közt ezért a városlakók falvakba kényszerültek mezőgazdasági munkára. A vallási közösségek figyelme főleg a beteggondozásra irányult. Az észszerű, nem vallásos, görög hippokratészi orvoslás elveszett, a kórházak az egészségügyi intézményi jellegüket elvesztették és egyházi intézménnyé váltak. Csak a reménytelen és hajléktalan emberek találtak menedéket a kórházakban, ahol a betegek nem voltak elkülönítve betegségek szerint. Három-öt pácienst szállásoltak el ágyanként a közegészségügy elveit figyelmen kívül hagyva. Sebészetet nem alkalmazták az amputálás kivételével, parancsban fogalmazta meg a Kr. u. 1163-ban megjelenő egyházrendelet: „ne háborgassátok a testet”, és el kellett kerülni a vérzéssel járó állapotokat. Ez valójában végrehajtó operációktól tiltotta el a papságot. Hozzávetőlegesen 1155-ben a Szt. Augustine apáca szerinti vallási parancsa hangsúlyozott figyelmet fordított a betegápolásra. De a kevés számú középkori kórház miatt növelni kellett azok számát. Először III.Innocent pápa, 1198-ban ösztönzött gazdag keresztényeket, hogy kórházakat építsenek minden városban, amikor csak idejük engedi. Az anyagi fedezetét a fokozott jövedelmek adták, amelyet a Keresztes Háborúk biztosítottak a keresztes vitézeknek. Ázsiában és Afrikában, párhuzamosan az iszlám törvények és a Keresztes Háborúk ezen időszaka alatt, a két tényező együttes hatásaként hatékonyan és hatásosan fejlődött a kórházi ellátás. A két kórházi rendszer szigorúan betartatta a közegészségügyi szabályokat, preferálta a sebészetet és a betegek betegség-csoportok szerinti elkülönítését. Az iszlám kórházak a görög és korai római hagyományokat követően magas szakmai színvonalon működtek, amit a harcokban megsérült keresztes vitézek is feltöltöttek. A kártevők jelenlétét és a járványos betegség szükségessé tett a közegészségügyi szabályok betartását, a páciensek szigorú elválasztását.

Nyugat-Európa kórházai, kórházi gyógyszertáraiSzerkesztés

A Kr. u. V. és VIII. század között, a korai középkorban az európai császári kormányzás helyébe a keresztény vallással átitatott, különálló germán törzsi államok léptek. Ezt az átalakulást a hit gyors terjedése követte, s ennek nyomán fokozatosan teremtődött meg Európában egyfajta kulturális és nyelvi egység. Róma, az egykori pogány főváros a kereszténység fő központja lett. Kezdetben a keleti és nyugati orvoslás versengett az egészségügyi ellátás felsőbbségéért. Az arab kórházak figyelemre méltóak voltak abban a tekintetben, hogy vallásos meggyőződésre, társadalmi hovatartozásra, nemzetiségre, származásra tekintet nélkül minden pácienst elláttak. A kórházak létesítése felgyorsult a keresztes hadjáratok alatt, ami az i. sz. XI. század végén kezdődött. Ennek az volt az oka, hogy a dögvész és betegség veszélyesebb ellenség volt a keresztes vitézekre, mint a szaracén-ok. A XI–XIII. század folyamán latinra fordított arab, görög orvosi művek nem maradtak következmények nélkül. Ennek két legfontosabb eredménye az orvosegyetemek születése és a nyugati, latin nyelvű orvosi irodalom fellendülése.
A kor orvosi szövegei:

  1. a kommentár
  2. a compendium
  3. a herbárium (a gyógynövény- és receptkönyv)
  4. a consilia
  5. a regimen.
Kolostori medicina, hospitale pauperumSzerkesztés

A gyógyítás a középkorban átkerült a kolostorok falai közé. Gyógynövények termesztése ispotályok körüli termőföldeken gyakorlattá vált. A kolostori medicina jelentősége nem a tudományos eredményekben, hanem a szervezésében, a gyakorlati orvoslás ismereteinek életben tartásában, a kórházak létrehozásában, és bizonyos ókori eljárások népi gyógyászati elterjesztésében áll, mivel a szerzetes-orvosok többnyire csak a gyakorlathoz értettek.

XenodochiumSzerkesztés

A középkori közösségi, egészségügyi gondozás intézménye a kolostor, Xenodochium (idegen szállás), amely árvaiskolákkal, kórházakkal, leprás házakkal és műhelyekkel volt ellátva. Az első egészségügyi intézmények a kórház, a szeretetház, az öregek otthona keverékei voltak, xenodochiumoknak nevezték. Nyugat-Európában is működtek xenodochiumok, hospitalék, ám többségük nem kifejezetten betegápolási céllal jött létre. Mind a xenodochium, mind a hospitale elnevezés arra utal, hogy ezen épületek elsődleges feladata az átutazók, például a zarándokok elszállásolása volt. A kora középkorban csak elvétve találni kórházakat.

Ispotály, (hospitalis), a középkor első kórházaSzerkesztés

Ispotály, (hospitalis), ma "kórház", a középkorban főként szegények számára fönntartott, "menedékhely", "menhely", "beszállóhely", "hálóház„, infirmariumok, xenodokhiumok, hospitale pauperumok. A kora középkorban csak elvétve találni kórházakat, ilyen volt a 7. században a 20 betegággyal rendelkező clermonti és a szintén 7. századi 12 betegágyas poitou-i.[20]

Lorsch-i GyógyszerkönyvSzerkesztés

Lorsch-i Gyógyszerkönyv az első kolostorban írott pharmacopoeia. A kézirata i. sz. 790-ből származik.

Szerzetes rendekSzerkesztés

A középkorban egyes szerzetes rendek vállalták a betegápolást keresztényi cselekedetként, itt került sor először szervezett beteggondozásra is. Különösen a rendek számának 13. századi megszaporodása óta nyugaton egyre több kolostorban végeztek gyógyító tevékenységet. Az egyiptomi, közel-keleti eredetű kolostorok a 6–12. században nem csak az orvostudomány, hanem a gyógyító- és gyógyszerészképzés központjaivá is váltak. A kórházakat, vendégházakat gyakran egészítették ki gyógynövénykertek, patikák, fürdők, orvosi „rendelők”. A kolostori könyvtárakban néha orvosi kéziratok is rendelkezésre álltak. A 12. századig ezek kivétel nélkül recept- vagy gyógynövénykönyvek.

A keresztény szerzetesrendek megjelenésével a kolostorok, ha a rendi alapszabályzatuk erről külön nem rendelkezett, a térség oktatási, szegénygondozási központja volt. Ez a nyugati kereszténység esetében Szent Benedek Regulája, majd Szent Ágoston hasonló intézkedései voltak meghatározóak, míg a keleti kereszténység (ortodox egyház) szerzetes rendjeinél Szent Bazil szabályzatai határozták meg a kolostorok életét. A szegénygondozás nemcsak az elesettek, az özvegyek és árvák gyámolítását, hanem a beteg rendtársak mellett a magányos betegek ápolását is jelentette.

A nagy monostorokban – így Salernóban, Monte Casinóban – az orvosképzés mellett gyógyszerészeket is kiképeztek, akiket gyógyszerek készítésére is felkészítettek. Az egyes kolostorokban működő betegszobák – csupán néhány betegágyról van szó – „gyógyszerkészleteit” a kolostorban működő gyógynövénykertben termelt növényekből állították elő, ezeket a készítményeket adták a környékből hozzájuk fordult betegeknek, így kialakult a „kolostori patika”. Hasonlóan alakult a keleti keresztények kolostori gyógyító kultúrája is, Bizánc, Kijev, Novgorod nagy monostoraiban Salernóhoz hasonló „orvosképzés” is folyt. Az ortodox egyház balkáni kolostoraiban – a török megszállás miatt – egészen a 19. század végéig megmaradt ez a gyakorlat.

A nyugati keresztény szerzetesrendek majdnem mindegyike – a bencések, domonkosok, ciszterciek, a lovagrendek, később a kolduló ferencesek – tartott fenn patikát, foglalkozott a betegápolás „klasszikus” formájával. Ezek legszebb emlékei inkább Itáliában és Nyugat-Európa városaiban maradtak meg, míg a Kárpát-medencében – a török megszállás miatt – szinte semmi emléke nem maradt fenn. A reformáció térnyerését felszámolni, illetve korlátozni akaró ellenreformáció szervezője a Jezsuita-rend lett, amely a 17. századtól kezdve oktatási központjai mellett nagy hangsúlyt helyezett a beteggondozásra, amelynek megjelenítője a nyilvános gyógyszertár lett.

A Benedek-rend reguláiSzerkesztés
 
A Sankt Gallen-i kolostor külön vendégszállást és egy épületet látni „lábadozók” számára, amely mellett a terv szerint még gyógynövényes kert, orvosi lakás, érvágó ház is állt volna.

A kereszténységnek az 5–6. században nemcsak a pogánysággal kellett szembeszállnia. Ekkoriban indult fejlődésnek a szerzetesség intézménye – az itáliai Monte Cassinóban Nursiai Szent Benedek vezette be cölibátuson, rendszeres imádságon, tanulmányokon és kétkezi munkán alapuló reguláját.

I. sz. 529-ben Nursiai Szent Benedek kolostort létesített a Rómától délre fekvő Monte Cassino hegyén, és szabályzattal látta el a kolostort. Az új szerzetesrend (Benedek-rend, bencések) hamarosan egész Európában elterjedt. A tudományok művelésében is hatalmas változást hoztak a bencés kolostorok a hatalmas gyűjtő-, fordító- és másoló tevékenységükkel, amelyek által évszázadokra a tudomány és képzés közvetítői lettek. A Benedek-rend Palermóban alapítványi szervezetként jött létre, hasonlóan az ókori kórházakhoz, de a gyógyításon kívül foglalkoztak gyógyításhoz értő emberek képzésével is a testvérek. Már Benedek regulája előírta a betegek gondozását. Benedek szabályai a szerzeteseket betegápolásra és az összes tudomány művelésére kötelezte.

A betegápolásban jelentős szerepet játszottak a bencés szerzetesek. A Sankt Gallen-i kolostor monumentális ideáltervén, i. sz. 820 körül, külön vendégszállást és egy épületet látni „lábadozók” számára, amely mellett a terv szerint még gyógynövényes kert, orvosi lakás, érvágó ház is állt volna.[21]

Salerno, Civitas HippocraticaSzerkesztés

I. sz. 900 körül Salernóban. Az arab orvostudomány – Constantinus Africanusnak köszönhetően Dél-Itálián át érkezett Európába. A vegyes, görög-olasz-normann-arab-zsidó hatás alatt álló Itália, amely a 13. századig Bizánc névleges fennhatósága alá tartozott, alkalmas volt a kultúrák találkozására, nem véletlen, hogy Európa és a történelem első orvosi egyeteme Nápolytól délre, a Salernói-öböl partján született meg. Salerno eleinte nem csak orvosokat képzett, csak a 11. századtól vált profiljává az orvoslás. A város, a Civitas Hippocratica a normann uralkodók jóvoltából , 12. századtól szinte teljes önállóságot élvezett, amelyet II. Frigyes 1240-es rendelete is megerősített később. Itt alakultak ki az orvosképzés máig érvényes keretei. Az 5 év orvostan, egy év gyakorlat, s az egyetem szabadságának bizonyítéka, hogy az előadásokat nők és zsidók is látogathatták. Az oktatás formája a praelectio , a felolvasás és az ókori görög, illetve arab szerzők magyarázata volt. A 12. század közepén Alphanus, Monte Cassino apátja és Salerno érseke az orvosi nyelv latin kifejezésrendszerét teremtette meg.

FranciaországSzerkesztés
Legkorábbi kórház Hotel–Dieu LyonSzerkesztés

A kórházban nagyobb figyelmet fordítottak a páciens lelkének a gondozására, mint a testi betegségeik meggyógyítására. Az a mód, ahogy a szerzetesek gondozták betegeiket az egész világ számára modellértékű lett. A monostorok kórházakká váltak, egy olyan hellyé, ahol a betegeket gyógyítás céljából vették fel. A monostorok gyakran gyógyszertárral és gyógynövényeket termelő kertészettel bírtak. De nemcsak betegek juthattak be a monostorokba, hanem az utazók, kereskedők, vándorok is. A vallás tovább folytatta domináns hatását a kórházak működésére a Középkorban.

AngliaSzerkesztés
ValetudinariaSzerkesztés

Valószínűleg azok az első kórházak Britanniában is működtek, amelyekben gyógyszertár is volt, a római katonai kórházak, amit valetudinariaként ismertek. [22]

Szt. Gils KórházSzerkesztés

A Szent Gils Kórházat Beverlyben, a Szent Miklós Kórházat Ponterfactban a normann hódítások előtt. (Anglia katonai meghódítása, elsősorban Vilmosnak, Normandia hercegének a hastingsi csatában (1066. október 14.) aratott döntő győzelme következtében.)[23]

Hospice Yorkshire-benSzerkesztés
  • A kolostori menedékházakat (hospice) utazók alapították pihenés, menedék céljából. Legalább kettő yorkshire-i menhelyt, egyet-egyet pedig Holdernessben és Yorkban ismerünk, amelyeket az i. sz. 10. században építettek.
ItáliaSzerkesztés
i. sz. 1080 ToscanaSzerkesztés
Első szakkórház JeruzsálembenSzerkesztés

A keresztes hadjáratoknak köszönhetően megélénkültek a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok. Jeruzsálemben ezt megelőzően, már a 11. században több zarándokház működött, köztük az Amalfiból 1071 előtt érkezett olaszok által vezetett ház is, amelyből később az ispotályos rend alakult ki (a 11. század folyamán három házat is alapítottak). Az első hadjárat sikere után létrejött szerzetesrendek számára nem csak a Szentföld megvédése számított kardinális kérdésnek, hanem az oda zarándoklók tömegeinek fogadása, ellátása is, beleértve a betegeket is. Így jött létre 1099-ben a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett johanniták rendje, amelyet II. Paszkál pápa 1113-ban hivatalosan is elismert. Az elismeréssel egyidejűleg az 1080 körül alapított jeruzsálemi Szent Jánosról elnevezett ispotályt is védelme alá vette a pápa.

A katonai kórházakat utak mentén létesítették. A Máltai Lovagok Szt. János-rendje Kr. u. 1099-ben a Szentföldön alapított kórházat, ahol mintegy 2000 pácienst láttak el. A hagyomány szerint szembetegségekre szakosodott a kórház. Ez a rend a Szt. János Ambuláns Corpként életben maradt századokon keresztül. Ugyanígy foglalkozott betegápolással az ellenség elleni fegyveres küzdelem mellett a Német Lovagrend (egy Akkónál állomásozó tábori kórházból fejlődött ki), míg a johannitákból kivált Szent Lázár Lovagrend a 13. századig kizárólag a leprás betegek kezelésére specializálódott. Az ispotályosok ebben az időben óriási tapasztalatra tettek szert az ispotály működtetése és az ápolás terén, a 12. századi források „bámulatra méltónak” írják le jeruzsálemi kórházukat. Feltehetően hatással voltak rájuk az arab, valamint a bizánci fenntartású hasonló intézmények. Egy 1187-es leírás szerint ezernél több beteget ápoltak itt, ami – valószínűleg túlzás, de mégis – érzékelteti a jeruzsálemi intézmény korabeli xenodochiumokhoz mért nagyságát.[24] A latin kereszténység területén feltehetően ez volt a legnagyobb betegápoló intézmény a 12. században.

Kelet-EurópaSzerkesztés

A Kelet-Római Birodalomban Bizánc más utat járt be. Az i. sz. 9. században itt működött főiskola. Oribasius leírja elődei tapasztalatait sajátjaival kiegészítve hatalmas kódexében – Szünopszis. Az ókori ismeretek így nem vesztek el. Kiváló orvosok voltak Cilicában, a pogány orvosok irigysége miatt a Diocletianus féle keresztényüldözéskor lefejezték Őket. Szent Kozma és Szent Damján (i. sz. 250-303) orvos ikerpár, védőszentje az orvosoknak, sebészeknek, gyógyszerészeknek, sebész-borbély-fürdős céheknek. A Magyar Szentkoronán is rajta van mellképükön. Kozmát orvosként, Damjánt gyógyszerészként ábrázolják.

BalkánSzerkesztés

i. sz. 500 körül Stobi

ZágrábSzerkesztés

Járványokkor elkülönítés, például a 13. században Zágrábban lepratelepet létesítettek

Az i. sz. 1134 előtti KonstantinápolySzerkesztés

A konstantinápolyi Pantokrátornak nevezett monostort és kórházat Szent László királyunk lánya, Piroska (†1134) alapította, aki Komnénosz Joannes bizánci császár felesége volt és Eirene néven szentté avatták.

RodoszSzerkesztés

A Szentföld elvesztése után a johanniták – rövid ciprusi kitérővel – 1306-tól kezdtek megtelepedni Rodoszon, ami 1309-től a rend új központjává és önálló állammá vált.[25] A Földközi-tenger térségében, a törökök szomszédságában az ispotályosok katonai funkciói kerültek előtérbe, addig azzal párhuzamosan Nyugat-Európa városaiban többek között beteggondozásukról és kórházaikról lettek híresek a lovagok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Rodoszra kerülve szem elől tévesztették volna az ápolói tevékenységet, sőt, források tanúsága szerint a 14. században költségvetésük 7,5%-át a betegápolásra fordították.[26] 1370-ben például a törökökkel kötött békében sikerült elérniük, hogy Jeruzsálemben (ismét) kórházat tarthassanak fenn (Setton 1975: 316).

A törökök és a kalózok elleni folyamatos küzdelem ellenére a lovagok Rodosz szigetén is létrehoztak egy saját kórházat. Jeruzsálem eleste után a rend 1155-ben már létező akkói ispotálya működött „központi kórházként”, míg rövid időre a ciprusi Limassolon is felállítottak egy új kórházat (Brodman 2001: 387). Így Rodoszra érve már volt kórházépítésben gyakorlata a lovagoknak. Először 1314-ben határozták el, hogy új lakhelyükön ispotályt építenek, ám a ma is álló, saját korában a legmodernebbnek számító épület csak 1440 és 1484 között készült el több nagymester – Jean de Bompar de Lastic (1437-1454), Pierre d’Aubusson (1473-1503) – közreműködésével. A kétszintes, négyzetes alaprajzú belső udvaros épület az úgynevezett Északi városrészben található. A betegeket az emeleti nagy teremben helyezték el. A terem téglány alakú (51x12 m), hosszanti oldalával az utcára néz. A hosszanti oldal felénél, a bejárat fölött volt a kórház kápolnája is, amelynek helyét az épület homlokzatán is jelezték, a fal síkjából kiemelve. A csarnokteret csúcsíves záródású oszlopok szelik ketté és osztják nyolc szakaszra. A kicsiny ablakok a falak fölső szakaszán foglalnak helyet. A teremben betegek százait lehetett kezelni, a fertőzőket a teremből nyíló külön fülkékben ápolták. A kórházban ilyen különálló helységekben kezelték a leprásokat is. Az óriási kórterem mellett az épület többi szárnyában az ebédlő, a személyzet szobái, valamint egy gyógyszertár helyezkedett el.

Hiába a gondos, modern felszerelés, a rend tagjai nem sokáig használhatták az új kórház épületét. A folyamatos támadások után 1522-ben végleg elfoglalták a török hadak Rodosz szigetét. A lovagok nyolc év hontalanság után Máltára költözve találtak új, immáron végleges lakhelyet, ahol a keresztény hit védelme mellett a betegek gondozását is folytathatták.

Irgalmas-rendi gyógyszertárak magyar földönSzerkesztés

Magyarországon a jezsuiták mellett a XVII–XVIII. században az Irgalmas-rend szervezett önálló gyógyszertári „hálózatot”, általában összekötötte a betegápolással foglalkozó saját kórházzal. Egészen kivételes volt, hogy irgalmas patika kórházi „háttér” nélkül működött volna. A XVII. század elején német és osztrák földön Lichtenstein Károly herceg telepítette le az Irgalmas-rendet, 1605-ben az alsó-ausztriai Feldsbergben kolostort és kórházat szerveztek, ahonnan irányították a magyar és a német tartományok felé a terjeszkedést.

A rendet a történeti Magyarország területén Szelepcsényi György esztergomi érsek 1650-ben Pozsonyban telepítette le, ahol 1699-ben már rendházat és néhány ágyas kórházat is építettek. Ezt az ideiglenes kórházat 1723-ban 100 ágyas kórházzá építettek át. III. Károly, Mária Terézia és II. József – a felvilágosult abszolutizmus szellemében – az állam legfontosabb feladatai közé emelték a közegészségügyet, a betegellátást, az orvosképzést, az orvosi igazgatást, erről törvényeket alkottak. Ebbe illeszkedett be a betegápoló rendek (irgalmasok, Szent Erzsébet Apácarend) letelepítése, intézményeik anyagi támogatása is. Az irgalmasok valóban uralkodói támogatással telepedtek le püspöki székhelyeken, illetve jelentős királyi birtokokon.

Az Irgalmas-rend 1726-ban Egerben, 1737-ben Temesváron, 1757-ben Pápán, 1760-ban Kismartonban és Nagyváradon, 1763-ban Vácon, 1776-ban Szakolcán, 1796-ban Pécsett, majd Szatmárban 1836-ban telepedett le. Lényegében ennél több kolostorral és kórházzal nem rendelkeztek, amit kiegészített a Szepesváralján 1650-ben letelepített irgalmasok kórháza és kolostora. Az „irgalmas patikák” mindegyikét a rend jelképe, a gránátalma után, a „Gránátalmához” nevet kapta és megnyitásuk egyben a rend megtelepedését is jelentette.

Pozsonyban Szelepcsényi György érsek által adományozott ideiglenes épületben, 1672-ben megnyitották kb. 20 ágyas kórházukat, 1673-ban pedig nyilvános gyógyszertárukat. Sajnos a szerzetes-gyógyszerész nevét nem ismerjük. Ez az épület és gyógyszertár 1673. július 23-án tűzvész áldozata lett, amikor Thököly Imre csapatai feldúlták Pozsony városát és felgyújtották. I. Lipót császár a kórház és a gyógyszertár újjáépítésére külön segítséget nyújtott, 1686-ban – egy nagyobb helyiségben – újra megnyitották, de csak ideiglenes jelleggel, mert 1699-ben Rabel Fülöp házfőnök, a kor egyik jeles szerzetes-gyógyszerésze új berendezéssel, egy jóval nagyobb helyiségbe helyeztette át.

Az irgalmasok – királyi adományból – 1723-ban 100 ágyas kórházat építtettek, amely épületben 1728-ban új patikát is nyitottak, bár a régi gyógyszertárat továbbra is működtették. Bizonyos feszültséget jelentett, hogy a Helytartótanács 1736-ban elrendelte, hogy az irgalmasok patikáját a városi főorvos ellenőrizze. A felszültség hamarosan feloldódott, hiszen még ebben az évben a Helytartótanács felkérte az irgalmasokat, hogy az időközben megszűnt két világi gyógyszertár kezelését vegyék át és a város által biztosított költségen két világi patikust is alkalmazzanak. Ez az állapot sokáig fennmaradt, de alkalmas pillanatban mindkét patikát világi személyeknek adták el.

Egerben az irgalmas rendházzal egybeépült kórházat 1726-ban Erdődy Gábor érsek alapította, amelyben 1728-ban megnyílt a „Gránátalmához” gyógyszertár, amely a város második gyógyszertára lett – a jezsuita-patika (1714) után. Az irgalmas patika olyan kis helyiségben működött, hogy az utca felől egy ablakon keresztül szolgálták ki a betegeket. Ez az állapot csak 1869-ben szűnt meg, amikor a kórház átépítésével – Akantisz Timotheusz gyógyszerész elképzelései szerint – új és nagyobb helyiséget kapott. Sajnos az irgalmas kórház és patika igen előnytelen helyen feküdt, mert az Eger patak hirtelen áradásai gyakran elöntötték az épület alsó szintjét.

Ez történt 1813-ban, 1850-ben és 1878-ban is, s mindegyik áradás levonulása után a patikát újra be kellett rendezni. Az egri irgalmasokhoz fűződik a híres „egri víz” gyártása, amely a jezsuita patika szigorúan őrzött titka volt, olyannyira, hogy az egri jezsuiták még kassai rendtársaiknak sem árulták el. A jezsuitákat 1772-ben feloszlatták, s ekkor az egri irgalmas kórházba került az

Magyarország első „nyilvános” patikáiSzerkesztés

A klasszikus görög- római- arab alapokra visszavezethető gyógyszerkészítés tudománya a kolostori gyógyítás részeként jelent meg hazánkban is az államalapítást követően, azonban ezekről nem maradtak fenn írásos emlékek. Azok a középkori szerzetesrendek, amelyek gyógyítással is foglalkoztak – Benedek-rendiek, johanniták, ciszterciták, premontreiek, Ágoston-rendiek, pálosok, minoriták, ferencesek – házi patikákat tartottak fenn.

Táltos-orvos-gyógyszerészSzerkesztés

A római ismereteket és eredményeket teljesen elpusztították a gepidák, keleti gótok, longobárdok, hunok, magyarok. A pogány magyarok természetimádók voltak (nap, hold, csillagok), a törzs orvos-gyógyszerésze a táltos volt. Teljes titkolózás, öröklődött, „érintkeztek” az istenekkel. Kezdetleges ismeretekkel pl.: csonttörés gyógyítás. Betegségek – az istenek haragja (ez sok népnél is). Szegényes gyógyszerkincs. Táltosok nagy hatása a népre.

Szent kutak, szent forrásokSzerkesztés

Erős hit a vizekben, mert tiszták. Áldozatok bemutatása is forrásoknál történtek. Gyógyító források, szent kutak tisztelete volt a gyakorlat. Melléjük épültek a szerzetesi kolostorok, itt sokszor betegápolás folyt. A 13. században a bencéseknek 64 kolostoruk és apátságuk volt. Ispotályok létesültek, ami a mai kórház korabeli megfelelője, ahol még nem különítették el a betegeket nemek és betegségek szerint (bencések, karthauziak, ciszterek). Szent Gellért, a velencei származású bencés szerzetes, I. (Szent) István fiának, a később szentté avatott Imre hercegnek a nevelője, csanádi püspök; az István király halála után kialakult trónviszály idején mártírhalált halt. Nevét őrzi vértanúságának helye, a Gellért-hegy, ahonnan a hagyomány szerint a pogányok letaszították. Bodajk szent kútját vallásos tisztelet vette körül, vizének gyógyító erőt tulajdonítottak. A hagyományok szerint többször is elzarándokoltak ide Szent István és Szent Imre is, de járt itt Szent Gellért és Szent László király is.

Az első orvosokSzerkesztés

Csak a 12. században jöttek hivatalos orvosok Magyarországra.

Patika szó eredeteSzerkesztés

  • Az „apotheca” latin jövevényszó, a görög „apothéké”-ből (raktár) ered, amely főnév az „apo-„ (le-, félre-, el-) és „tithenai” (tesz, helyez, őriz)elemekből áll. Az ókorban a tároló helyeket nevezték „apotheca”-nak: apotheca vinorum=bortároló, Galénosznál, az „apotheke” a könyvek tároló helye(később bibliotheca). Az „apotheca” megnevezést a középkorban egyformán használták, csőrök, raktárak, üzletek és éléskamrák megnevezésére, amelyekben könyveket, növényeket, főszereket és gyógyszereket tároltak. Az egyes nemzeti nyelvekben a szó különféle formákban került át, németül „Apotheke” (apoteke, apentek, apteke), oroszul „aptyeka”, olaszul „botega” (ma már nem használják), spanyolul „bodega”, franciául „boutique”. Azok a középkori szerzetesrendek, amelyek gyógyítással is foglalkoztak, - benedekrendiek, johanniták, ciszterciták, premontreiek, ágostonrendiek, pálosok, minoriták, ferencesek - házi patikákat tartottak fenn.
  • II. Frigyes 1241-es rendeletében tette hivatalossá az „apotheca” elnevezést a gyógyszerkészítő „statio”-ra. Innen vették át az egyes nemzeti nyelvek. A gyógyszerkészítés helyét a korai középkorban még nem hívták apothecának, hanem a következő megnevezéseket találjuk rá Európa egyes helyein: armarium pigmentorum, stationes specialium, operatorium, confectionarium. 1303-tól találunk forrásokat hazánkban az apotheca, apothecarius kifejezések használatára. A klasszikus görög-római-arab alapokra visszavezethető gyógyszerkészítés tudománya a kolostori gyógyítás részeként jelent meg hazánkban is az államalapítást követően, azonban ezekről nem maradtak fenn írásos emlékek. Az apotheca szót hyógyszerek tekintetében később, valószínűleg az ezredforduló körül használták először „apotheca medicamentorum” értelmében.
  • Magyarul: apotéka, patika (patica), „patikaszerszámos bolt”. A gyógyszertár szó a nyelvújítás korától terjedt el és vált hivatalossá.

Nyilvános patikák, gyógyszerészekSzerkesztés

Magyarországon a 12–13. században kezdődött, s a 18. században fejeződött be a gyógyszerészi gyakorlat, hivatás részbeni elkülönülése. E hosszú és lassú fejlődési folyamat során kialakultak a gyógyszertárak mint a gyógyszerekkel kapcsolatos tevékenységek első intézményei. A gyógyszertárak – az orvosi tevékenység céljának megfelelően – olyan „intézmények, amelyeket az egészség helyreállításához és megtartásához, illetve legalább a betegség okozta fájdalmak enyhítéséhez szolgáló szükségletek (gyógyszerek) kielégítésére állítanak fel .” A gyógyszertár, s benne a gyógyszerész szerepét tehát – eredete, szerkezeti összefüggése és a tevékenység célja folytán – az egészség érdekében tett szolgálat mint erkölcsi érték határozza meg.

Itáliából és Franciaországból érkeztek hazánkba az első gyógyszerészek:

  • Az első fennmaradt hazai adat 1344-ből való, amikor I. Lajos királyi gyógyszerésze (apothecarius domini regis) Gekminus mester volt.
  • Gekminus mester halálát követően 1349-ben annak rokona, a gall származású Szerecsen (Serechen, Sarachen) Jakab királyi apotekárius következett.
  • Bolonia-i János patikus, visegrádi polgár nevét 1363-ban foglalták oklevélbe.
  • Zsigmond király patikusa Benedek budai gyógyszerész volt 1423-ban. A korból ismerjük még István (1446), Mihály (1448), Jakab (1452) budai gyógyszerészeket.
  • Mátyás király idejéből pedig az olaszországi anconai származású Simon (1475), János (1462) és Engelhardus (1476) budai patikusok neve maradt fenn.
  • Kassán 1473-ban Bartolomeus apothecarius polgárjogot nyert. Budán a Várban már 1450-es években létezett a patikusok utcája. A középkori királyi udvari patikáról sajnos semmi adat sem maradt fenn.

Megkülönböztettek a nyilvános polgári gyógyszertárak között négy fajta patikát:

  • Városi patika

Főként a szabad királyi városokban létesültek, hiszen csak a gazdagabb városok engedhették meg maguknak önálló gyógyszertár felállítását, s csak ez gazdaság tudta megteremteni az anyagi létalapot az ott működő gyógyszerészeknek is. A városok szabadon rendelkeztek a gyógyszertárak felett, a gyógyszerészeket a hatóság választotta és fizette.

  • Uradalmi gyógyszertár

Egy szűk földrajzi környezet gyógyszer-ellátását voltak hivatva szolgálni, mert a főurak által tartott és fizetett patikusok elsősorban csak a főúri családot, később az uradalom összes alkalmazottját gyógyították, illetve látták el gyógyszerrel

  • Reáljogú gyógyszertár

tulajdonosuk nemcsak gyógyszerész lehetett, örökölhették, adhatták-vehették, s bérbe is adhatták; a meghatározó a vagyoni birtoklás volt. Ha a tulajdonos nem gyógyszerész volt, vagy tartósan akadályoztatva volt hivatása gyakorlásában, okleveles gyógyszerész kezelőt kellett alkalmaznia.

  • Személyi jogú gyógyszertár

magán-gyógyszertár működtetése, gyógyszerészi magántevékenység gyakorlása, gyógyszerészi végzettséghez kötötten

Röviden a magyar patikatörténet fontosabb eseményei, évszámai:

  • 13. századtól Pozsonyban a Vörös Rák patika
  • 1303. Budán létesült, forrásadatok szerint az első nyilvános gyógyszertár a 13. század folyamán, pontosan nem ismert helyen és időben {IV-556.} nyílt meg. Az első név szerinti patikus BudánPetrus physicus et apothecarius Budensis” volt 1303-ban.
  • Statuta civitatis Budensis, a Budai Törvénykönyv 102. §-a a gyógyszerészekről rendelkezett. A „Statuta Civitatis Budensis” 1244–1421 között a 102. §.-ban a gyógyszerkereskedelmet szabályozta és megtiltotta, hogy a gyógyszertárban a patikaszereken kívül mást (például ruhaneműt, szeszes italokat stb.) árusítsanak.
  • 1310. Pozsony
  • 1442. Bártfa
  • 1494. nagyszebeni városi gyógyszertár
  • 1499. Körmöcbánya
  • 1516. Kassa, Beszterce
  • 1520. Brassó, Fogaras
  • Lőcse
  • A 15. században a Tárnok utca a patikáriusok utcája
  • A patikárius szavak 1570-ből, Kolozsvár törvénykezési jegyző-könyvéből származik
  • 1588-ban egy kolozsvári számadáskönyvben
  • 1590-ben Teleki Ádám költségnaplójában találunk ilyen feljegyzést
  • 1645. Eperjesen a híres Wéber János nyitotta meg az Arany Sasról elnevezett gyógyszertárát
  • 1645. 1645-ből való az első adat, bizonyos Herpius János Kristófról, aki 1665-ben Kőszegen megvásárolta azt a házat, amelyben azután 1983-ig 318 éven átműködött a patika, azóta pedig múzeum. Házasság kapcsán Herpius patikáját 1716-ban Küttel Sámuel örökölte, és attól kezdve 1950-ig, az államosításig a Küttel gyógyszerész dinasztia tulajdonában volt. A 17–18. század fordulóján készített, festett puhafa bútorzata, néhány edénye, felszerelése és a családi iratok fennmaradtak. A Küttel patika berendezése teljes mértékben megfelel a korabeli nyugat-európai kisvárosi gyógyszertárak képének, és hasonló festett bútora volt a 18. század végén a pesti „Kígyó” patikának is.
  • A 16-17. századból nyugat-magyarországi (Rohonc, Szalónak, Németújvár) főúri patikákról őriznek adatokat.
  • 1644 Lex Sanitaria Ferdinanda: 18. századig – az önálló gyógyszerészi hivatás kialakulásáig – az orvosok, illetve az orvos-gyógyszerészek maguk foglalkoztak a gyógyszerek készítésével és kiadásával is. Az orvosi és a gyógyszerészi gyakorlat elkülönítéséről lényegében az 1644-ben kiadott Lex Sanitaria Ferdinanda rendelkezett. Találunk azonban még később is szórványosan kivé­teleket, így 1690-ben Lipót császár megengedi Rauchenfeld János orvosnak, hogy Pozsonyban patikát nyithasson, s amellett orvosi gyakorlatot is folytathasson.
  • 1688. Székesfehérvárott Sartory János közvetlenül a török alóli felszabadulás első napjaiban alapított patikát
  • A 17. század közepéről az egyetlen fennmaradt polgári patikánk Kőszegen található. 1645-ből való az első adatunk, bizonyos Herpius János Kristófról, aki 1665-ben Kőszegen megvásárolta azt a házat, amelyben azután 1983-ig 318 éven át működött.
  • 1720. 16 patika mĦködött az országban.
  • 1770. 80 db gyógyszertár
  • 1770. Mária Terézia által 1770-ben kiadott Generale Normativum in Re Sanitatis rendelkezett, amelyben kimondja, hogy a gyógyszerészi gyakorlatot egyetemi végzettséghez kötött, s különválasztotta az orvosi és gyógyszerészi tevékenységet
  • 1850. 242
  • 1900. 843
  • 1950. 1429
  • 1990. 1444
  • 1999. 2100

Magyarország első tábori, katonai gyógyszertáraiSzerkesztés

Az állandó hadsereg létrejöttével, annak keretében a katonai egészségügyi szolgálat is megszerveződött . Előbb az ún. mozgó hadipatikák (Feldkasten) „szekérpatikák” kísérték a csapatokat; gyógyszer-szekérnek is nevezték őket. Később a helyőrségek megalakulásával egy időben megjelentek az ún. „tábori patikák” (Feldapotheke). A nagyobb helyőrségek részére állandó helyben levő patikákat szerveztek (Garnisonapotheke), később ezek látták el gyógyszerrel az említett mozgó és tábori gyógyszertárakat is, melyek gazdagon fel voltak szerelve, mivel ellátásukról a császári udvar gondoskodott. Szükség esetén elkísérték a csapatokat is a csaták és ütközetek színhelyére.

A háborúk és a gyakori idegen megszállás következtében Magyarországon állandóan szükség volt katonai gyógyszertárak létrehozására, amelyek nemcsak gyógyszereket, hanem a katonák ellátásához szükséges kötszereket és műszereket is tartottak. E patikákat vagy állandó helyen, a hátországban helyezték el, vagy – s ez volt a gyakoribb – a hadsereg után vonultak mozgó vagy szekérpatikák formájában.

Nagyszeben 1460Szerkesztés

1460-tól Nagyszebenben működő katonai gyógyszertárról már Sigerius krónikájában is említést találunk, vezetője Elias Brändel. 1795-ben ez a patika Issekutz Ferenc Tivadar magántulajdonába ment át

Mátyás király koraSzerkesztés

Mátyás király korából maradt fenn említés, amely szerint a helyőrségek mellett már patikák szerveződtek

Szatmárnémeti 1588Szerkesztés

1588-ban Szatmárnémetiben helyőrségi patika működött. 1892-ben a kaszárnya bővítésekor, ennek udvarán kapott helyet az új katonai gyógyszertár

Magyarország első kórházaiSzerkesztés

Ispotály (hospitalis)Szerkesztés

Ispotály, (hospitalis), ma "kórház", a középkorban főként szegények számára fönntartott, "menedékhely", "menhely", "beszállóhely", "hálóház", a középkorban egyes szerzetes rendek vállalták a betegápolást keresztényi cselekedetként. Szent István király korában, az első kolostorokban – Pécsváradon, Pannonhalmán, Bakonybélen – már működtek kórházak, amelyekben a diagnosztizáló, gyógyító orvos mellett segéd, „ősgyógyszerész” tevékenykedett, aki az orvos utasítására elkészítette a rendelt gyógyszert.

XenodochiumSzerkesztés

Az első egészségügyi intézmények a kórház, a szeretetház, az öregek otthona keverékei voltak, xenodochiumoknak nevezték

Az első Taxa MedicamentorumSzerkesztés

Az első hivatalos PharmacopoeaSzerkesztés

Az első gyógyszerészek által készített hivatalos gyógyszerkönyv Firenzében, 1498-ban adták ki, amely megszabta az orvosi tevékenység és a gyógyszerek árát.

Az első gyógyszerészeti társaság megalakulSzerkesztés

A XV. században az európai országokban felszínre került az az igény, hogy a gyógyszerészet különálló foglalkozásként működjék az elkövetkező századokban. A német gyógyszerészek például i. sz. 1632-ben társaságot alapítottak Basel Oath-ban.

Boncolás a „sötét” középkorban, 1268-banSzerkesztés

Sokkal korábban végezhettek boncolást a középkori orvosok a radiokarbonos vizsgálati eredmények szerint, már a 13. század első felében. Egy új kutatás szerint hiba zárójelbe tenni a középkori orvostudomány eddig kevéssé ismert fejlődési ívét. Évszázadokra meghatározta az európai, az iszlám orvoslás irányát az időszámításunk szerinti 2. században praktizált görög származású római orvos, az antikvitás legismertebb és legképzettebb szakembere, Galénosz (129-201). A filozófiai stúdiumokat is végző tudós megfigyelései az elhunyt gladiátorok sérüléseinek tanulmányozásán és a majmok illetve a disznók boncolásán fejlődött. Anatómiai tanulmányai a reneszánszig kihívó nélkül maradtak, amikor is sor került az emberi boncolások első tudományos publikációira, az ilyen célú orvosi kutatásokra. A gyakorlat nem volt ismeretlen a késő középkor előtt sem, ezt mutatja az Európa első ismert emberi boncolását tanúsító emberi maradványon végzett elemzés. A groteszknek ható lelet egy fejből és a vállakból áll, a koponya teteje és az agyvelő azonban hiányzik. Az emberi koponya eléggé roncsolt rágcsálók és rovarlárvák által. Az artériákat vörös színű, méhviasz, citrom és cinóber alkotta keverékkel töltötték meg, hogy konzerválják a tetemet.

A 13. századi holttest, mondja Philippe Charlier, valójában jó illatú. Ennek oka, hogy úgy füstölték, mint a lazacot vagy sertéshúst. Így 800 évesen is nagyon jó állapotban van. A következő, ismert ilyen módszerrel, amellyel az érrendszert láthatóvá tették a 17. században, az angol orvos William Harvey végezte. A koponya konzerválása meglepően fejlett orvosi módszerekről vall. A radiokarbonos vizsgálat a korábban gondoltnál sokkal korábbra, i. sz. 1200 és 1280 közé, a „sötét középkor”-nak nevezett korszak idejére teszi a leletet – közölte Philippe Charlier francia kutató, aki maga is megdöbbent a konzerválást végzők anatómiai ismeretein.[27]

A 19. században élt történészek leginkább az írástudatlanság és a barbarizmus szinonimájaként tekintettek a sötét középkorra, amely a Római Birodalom bukásától kezdődött és egyes vélekedések szerint akár az 1400-as évekig eltarthatott. A modern történészek azonban igyekeznek árnyalni a képet. „Sokat fejlődött a tudomány a késő középkor idején, különösen a 13. századtól” – állítja James Hannam.[28] A középkor tudományos eredményeire azonban sokáig feledésbe merült. Ez a szelektív memória a protestánsok katolikusellenességével magyarázható. Hasonlóan a protestáns felekezethez, a reneszánsz propagandistái is azt kezdték el terjeszteni, hogy a középkori keresztény egyház volt az, amely gátolta a tudományos kutatásokat azzal, hogy nem engedélyezte az emberi boncolást. A boncolás nem állt egyházi tiltólistán, hiszen a klérus maga is „rendelt” boncolást, különösen amikor a szentségre utaló fizikai jelek után kutatott. Az egyik legelső ilyen boncolásra 1308-ban került sor, és Montefalco Szent Klára tetemén végezték el. De olasz orvosok 1268-ban is végeztek ilyen célú beavatkozást, amikor egy Európában akkor tomboló járvány eredetét kutatták. Az egyházi verdikt téves interpretációja valószínűleg az 1299-es pápai ediktumra vezethető vissza: ekkor VIII. Bonifác elrendelte, hogy nem szabad megfőzni az elesett keresztes harcosok csontjait. „Ezt úgy értelmezték a 19. században, mintha az egyház megtiltotta volna a boncolást, ami igen meglephette a pápát” – így Hannam. Charlier és kollégai először úgy gondolták, hogy az általuk megvizsgált lelet a 15-16. századból való – ezért érhette őket meglepetésként a radiokarbonos vizsgálat eredménye, amely a 13. századra tette a koponya preparálásának idejét. Ráadásul az elhunytat nem egyszerűen csak boncolták: jó állapotban őrizték meg, talán azért, hogy a későbbiekben további tudományos vizsgálatok alá vonják a tetemet – olvasható az Archives of Medical Science számában.[29][30]

Kora Újkor (1492-1789)Szerkesztés

A középkori európai ember világképe a trecento időszakától kezdődően jelentősen átalakult. Közvetetten az iszlám, valamint a természettudományok új eredményei, a pestisjárvány európai tombolása, a nagy földrajzi felfedezések hatása, a gazdasági gyarapodás megváltoztatták az ember világhoz és saját testéhez való viszonyát, az ember és a természet, illetve a hívő és az egyház kapcsolatát. A reneszánsz gondolkodás egyik nagy előfutárának, Dante-nek (muszlim hatást is tükröző) „Isteni színjáték” című műve már hangsúlyozottan kiemelte a földi élet minőségének fontosságát.

A reneszánsz kori keresztény európaiak a korábbiakban sosem tapasztalt mértékben kezdtek foglalkozni önmagukkal, evilági boldogulásukkal, sorsukkal, származásukkal és jövőjükkel. Megváltozott az embereszmény, a nevelés célja és tartalma. A világ akkorát változott ebben az időben, hogy még a latin nyelvkönyvekben is megjelentek az egészséges életvitelről, helyes táplálkozásról és ruházkodásról szóló szövegek – a régi, ókori történetek és száraz grammatikai összefoglalók helyett vagy mellett.

A könyvnyomtatás jelentősen hozzájárult a művelődés kiszélesedéséhez, a járványok leküzdéséhez, az egész pedagógiai és orvosi gondolkodás megváltozásához. A nyomtatott könyvek jelentették a 16. század elejétől induló protestáns mozgalmak egyik fontos alapját is, és a protestáns irányzatok orvosi és nevelési irodalmához szorosan hozzákapcsolódott az egészség fogalmának, az egészséges életvitel jellemzőinek fejtegetése. Ki kell emelnünk, hogy bár a kiadott munkákban a szerzők gyakran utaltak arra, hogy az egészség a lélek és test harmóniáját jelenti, a napi, praktikus tanácsokat adó brossúrák, tankönyvek, orvosi szakmunkák túlnyomórészt a test egészségéről és edzéséről, illetve gyógyításáról szóltak. Arra törekedtek például a hazai és külföldi szerzők, hogy hangsúlyt fektessenek a „káros szenvedélyek” leírására, az ellenük való védekezésre.

Európába a földrajzi felfedezések kapcsán ugyanis számos olyan élvezeti cikk került, amelyek (túlzott) fogyasztását károsnak ítélték a korabeli orvosi és pedagógiai gondolkodók. A kávé, a csokoládé, a csípős fűszerek valamint a szeszes italok fogyasztásának tiltása, rosszallása, iskolai kihágásként való említése évszázadokra „bevonult” a könyvekbe. A könyvírók figyelmet fordítottak még a „csinos” kinézet taglalására, a tisztálkodási, öltözködési, testedzési és étkezési tanácsok ismertetésére. A szeretetteljes viselkedés krisztusi ideája, a lélek harmóniájának megteremtése a művekben gyakran háttérbe szorult vagy említésre sem került.

Észak-amerikai kolóniákSzerkesztés

Az Amerikai Gyógyszerészeti Társaságot 1852-ben alapították. Thomas Ficid, John Harford és David Thomson, ez a három úttörő 1608-as megérkezésétől óriási változás következett be az észak-amerikai gyógyszerészet fejlődésében. Ezalatt a 150 év alatt a konyhai orvoslástól a csodagyógyszereken át a gyógyszer-nagykereskedelem, kórházi-gyógyszerészet kialakulásáig fontos mérföldköveket hagyott maga mögött az amerikai gyógyszerészet fejlődése. Nyilván valóan a legfontosabb ezek közül az orvosi és gyógyszerészi szakma különválása.

Új-Anglia (USA)Szerkesztés

Szasszafrász babérfa (Laurus sassafras)Szerkesztés

Észak-Amerikában a brit gyógyszerészeti tevékenység 1602-ben kezdődött. Abban az évben, amikor Bartholomew Cosnold és legénysége Massachusettsbe kikötöttek, hogy Új-Anglia első export-szállítmányát a kontinensre szállítsák. A rakomány többek között kínafát és szasszafrász babérfa (Laurus sassafras)kérget is vitt. Még ebben az évben Sir Walter Ralegih egy szállítmány fával visszatért Cape Fear-ből, a szállítmány benzoéfa gyanta, porcelángyökér, kínafa, szasszafrász babérfa (Laurus sassafras)és egy ismeretlen fakéregből állt. Amikor Virginia gyarmatát alapították, a tengerészek és telepesek megrohantak a szasszafrász babérfa (Laurus sassafras) termőterületeit betakarítás céljából. A bő termés és túlkínálat miatt ennek az ára esett, mégis exportálták a gyarmati időszakban. 1770-ben egyedül Anglia importált több mint 76 és 1/2 tonnát.

Öngyógyítás könyvekkelSzerkesztés

A korai angol emigránsok háziasszonyai is hozzájárultak a gyógyító füvek, porok, italok elkészítéséhez úgy, hogy áthozták a tudásukat és gyakorlati tapasztalatukat a szülőhazájukból (konyhai gyógyítás). Olyan könyveket is alkalmaztak a gyógyításban az angol telepesek, amelyek az öngyógyításban segítettek különösen a gyógyító növényeket preferálták ezek a könyvek. Gervase Markham: The English Housewife and The English Husbandman (1613), Nicholas Culpeper: The English Physician (London, 1652).

Thomas Ficid, John Harford és David ThomsonSzerkesztés

1607-ben az első angol gyarmatosítok befutottak Hampton Roads kikötőjébe, és a következő évben két gyógyszerész Thomas Ficid és John Harford is behajózott ugyanide. David Thomson gyógyszerész, 1623-ban (1592-kb. 1628) érkezett meg Piscataquában, a mostani Maine-be.

Giles FirminSzerkesztés

Ö az a gyógyszerész, aki Új-Angliában elérte, hogy inkább előbb meghalt, minthogy elhagyja a gyarmatot. Sudbury-ből érkezett angol, Giles Firmin valószínűleg 1632 vége körül érkezett Bostonba és 1634-ben meghalt, valószínűleg Bostonban Firmin nyitott először gyógyhatású anyagokat forgalmazó boltot.

John Winthrop (1588-1649)Szerkesztés

Sok európia el volt ragadtatva az Amerikai Kolóniák adta lehetőségektől. Társaival 1630-ban indultak útnak az Arabella fedélzetén. 1630. június 12-én érkezett Britanniából John Winthrop(1588-1649) Salem városába, Massachusetts-be. Később ő lett az első Massachusetts Tengeri-öböl Kolónia vezetője, Boston városának alapítója. A hely közéleti szervező munkája során képtelen volt szakembereket hozni, többek közt gyógyszerészeket a kolóniákra. Ezért bostoni boltját bővítette importált gyógyszerekkel és őshonos, Új-Angliában termő gyógynövényekkel. Az otthonát felhasználva (1640) polgárainak elérhetővé váltak létfontosságú gyógyszerek, akinek hitvallása a munkájáról a gyógyszerészet: művészete és misztikum. Winthrop és Boston városa a korai amerikai kulturális élet mérföldkövévé vált az orvos és gyógyszerész szakmának. Számos iskolát és olyan felsőoktatási intézményeket alapítottak, mint a Harvard (1636) és a Yale Egyetem (1701). Massachusetts gyarmat, majd Massachusetts állam kormányzója, a Dudley-Winthrop család tagja, a Royal Society tagja (fellow), a New England-i protestantizmus meghatározó alakja. 1643-ban segített megszervezni az Új-Angliai Konföderációt, amelynek első elnöke lett.

Gysbert van Imbroch orvosi laboratóriuma és vegyesboltjaSzerkesztés

A korai gyakorló orvosok, gyógyszerészek kétségkívül hasonlóak voltak abban, hogy kevés kivételtől eltekintve saját maguk elkészítették, szétosztották az általuk rendelt gyógyszereket, hacsak nem utasították a pácienseket vagy annak rokonait, hogy ők készítsék el a vadon élő vagy termesztett gyógyfüvekből, gyökerekből gyógyszereiket. Az orvosi laboratórium egy részében végezték a gyógyszerkészítés a gyarmaton praktizáló orvosok. Gysbert van Imbroch orvos gyógyszereit sajátmaga készítette betegei részére Wildwyckben (Kingston)(1646) a vegyesboltjában, amely egy laboratóriummal volt kibővítve.

William Davis és Bartholomew Browne a két pioneerSzerkesztés

A gyarmatok későbbi korszakában jelentek meg az első gyógyszert forgalmazó boltok, amelyek a Kolóniák nagy városaiban nyíltak meg először. A legkorábbi gyógyszertár-tulajdonos Brit-Észak-Amerikában a bostoni William Davis volt, amit írott dokumentum nem bizonyít. Bartholomew Browne gyógyszertár-tulajdonos Salemből (Massachusetts) 1698-ban kezdte a praktizálást, írott dokumentumokkal bizonyítottan. Gyógyszerekkel kapcsolatos ismeret terjesztését a gyarmatosítás az első száz évében az Amerika Kolóniákon három szakma végezte: az állami hivatalnokok, a lelkészek és a pedagógusok.

Új-Franciaország (Kanada)Szerkesztés

Louis Hébert (1605-1627)Szerkesztés

1605-ben Louis Hébert (1605-1627) a fiatal, párizsi gyógyszertár-tulajdonos az Új Világ hívására Port Royalba (Új-Skócia, Kanada) utazik, ahol segít az első telepeseknek de Monts-nak és Champlainnek lakóhely építésében, letelepedésben Új-Franciaországban. Eközben a folyóparti Micmac indiánok által árult gyógynövényfajokat behatóan tanulmányozza, többek között a kontyvirágot (Arum), sédkendert (Eupatorium cannabinum), ökörfarkkórót(Verbascum), aranygyökért (Hydrastis canadensis). 1613-ban, amikor az angolok lerombolják a kolóniájukat, visszatér a párizsi gyógyszertárába. Erős volt Kanada varázsa, bármiképpen legyen is, 1617-ben családjával és Champlainnal visszatérnek Quebec-be. 1617 tavaszán Louis az első magánszemély lett, aki a francia kormánynak az Új-Világban levő föld bérleti díját nem kellett fizetnie. Az őserdőtől megtisztított földterületet beültették a kontinensről hozott növényekkel. A fia, Guillaume, és egy névtelen szolga, ásó és kapa segítségével kukoricát, őszi búzát, babot, borsót honosítottak, és haszonállatokat, szarvasmarhát, sertést tenyésztettek, kertészkedéssel pénzt kerestek. A kontinensről megrendelt eke csak halála után érkezett meg. 1620-ig Louis nehéz munkáját, a gyarmatnak tett szolgálatát végül felismerte a francia kormány, a gyógyszerész és sebész; az élelmiszer első előállítója a kolóniákon; a jó kapcsolatokat ápoló telepes a bennszülöttekkel. Ez a kitartás híressé tette őt, mint az első sikeres farmert, gyógyszerészt Kanadában.

Észak-Amerika első kórházaSzerkesztés

1639-ben építették az első kórházat az észak-amerikai kontinensen Quebec-ben (Kanada).

Új-Hollandia, Új-Svédország (USA)Szerkesztés

Új-Spanyolország (USA)Szerkesztés

Modernkor gyógyszertárai a XVIII. században (USA)Szerkesztés

 
A Szt. Mária Gyógyszertár mellső frontja, Stevensville-ben a North Avenue-n, Ravalli County, Montana, USA. Jellemzően, egybe építve a Szt. Mária Templommal
 
A Szt. Mária Gyógyszertár és Szt. Mária Templom 1866-ból. Ravalli County, Montana, USA. Jellemzően, egybe építve a Szt. Mária Templommal

A népesség száma Észak-Amerikában rohamosan növekedett e században, ami a gyógyszerellátás rendszerének fejlesztését tette szükségessé. A modern amerikai gyógyszertár, gyógyszerészet és a klinikai gyógyszerészet fejlődése a XVIII. században négy tőről fakadt, négyféle "gyógyszerellátó hely" létezett.

  1. Az egyik az orvos által rendelt és készített gyógyszer, amit a betegnek átadott vagy az orvos rendelkezett saját gyógyszert is áruló boltocskával, és itt kapta meg gyógyszerét a beteg.
  2. A másik a gyógyszertár, amit gyógyszerész működtetett.
  3. A harmadik formája volt a gyógyszerellátás helyének a "vegyesbolt", amit nem szakember vezetett.
  4. És végezetül, a gyógyszer-nagykereskedők.

Doktorok-boltja “doctors shops”, orvos-gyógyszerészekSzerkesztés

Az első gyógyszert forgalmazó intézmény, ahol az orvos rendeli, készíti, adja el a gyógyszert, amely kezdete volt a gyógyszerellátás fejlődésnek. Ez a legismertebb, a kolóniákon kezdődött a XVII. században és folytatódott a XVIII. században a modern időkig. A doktorok-boltja “doctors shops” gyakran megkülönböztethetetlenek voltak a gyógyszerész-boltoktól “apothecary shops”.

Zabdiel Boyltson, reklám a Boston Gazette -benSzerkesztés

Elsők között például, szorgalmasan hirdette a gyógyszereit a Boston Gazette -ben (1723—1724) Zabdiel Boyltson, aki állítólag az első gyakorló orvosként himlő elleni védőoltást reklámozott:" a legelismertebb orvos napjaink Amerikájában" szlogennel.

Taxa Medicamentorum és a New Jersey Medical SocietySzerkesztés

New Jerseyben, a New Jersey Medical Society által kiadott díjszabás - első vidéki társaság által kiadott árlista (1766)- a vizitekért díjat nem számoltak fel a városban, de adott egy hosszú listát a gyógykezelések árairól, ami alapján az orvos megkapta járandóságát. A lista szerinti gyógyszerek elkészítése nem volt egyszerű az orvok számára. A lista tartalmazott bolust, főzetet, electuariumot, kanalas orvosságot, elixírt, esszenciákat, emulziókat, tapaszokat, porokat, pilulákat, kenőcsöket és oldatokat... . (ezenfelül) a rendelő berendezésének, laboratóriumának a takarítása, a gyógyszerkészítés az ő vagy segédjének, tanulójának a feladata volt.

Charleston, Dél-Karolina, Faculty of MedicineSzerkesztés

Charlestonban, Dél-Karolinában hasonló helyzet uralkodott, bár ott az Orvosi Fakultás már visszautasított (1715-ben) a new jersey-i kollégáik rendszerét. A Fakultás szerint nem elegendő egy számlán fizetni a gyógyszer, az orvosi vizsgálat, orvosi beavatkozás (pl.: sebészi) költségeit. Az összes kolónián praktizáló orvosok egykilencedének volt előtanulmánya. (A forradalom előtt 3500-ből 400-nak, orvosi fokozata 200-nak). Még az egyetemi végzettségű orvosok is általában gyógyszerészekként betöltött kettős szerepben vettek részt a gyógyításban.

Hugh Mercer tábornokSzerkesztés

Egy másik gyakorló orvos, Hugh Mercer, aki Aherdeenben tanult orvoslást ( a Kontinentális hadseregben harcolt tábornokként, később meghalt hősként) a Virginiai Fredericksburg polgárainak tett szolgálatai részeként 1771-től vezetett egy gyógyszertára a Forradalom kezdetéig.

Robert Talbot Catalogue of MedicinesSzerkesztés

Robert Talbot 1720-ban, Burlingtonban (New Jersey)gyógyszertárat működtetett. Talbot egyoldalasan nyomtatott gyógyszerkatalógust jelentetett meg "Catalogue of Medicines" címmel, amely első ismert, önálló publikációja amerikai gyógyszerésznek. Ez a katalógus és a halála utáni(1725) hagyaték listája azt a felismerést világítja meg a koloniális gyógyszertárak gyógyszer-készletével kapcsolatban, hogy hasonlóak voltak az Európában működő gyógyszertárakhoz e kor szakmai színvonalának megfelelően.

Európai, germán típusú gyógyszertárakSzerkesztés

"Apotheke"Szerkesztés

Pennsylvania volt az első amerikai gyarmat, ahol német modell szerint létesítettek gyógyszertárat (1780), aminek a dizájnja "Apotheke" volt. A német telepesek és farmerek magukkal hozták Pennsylvaniába az őshazában használatos gyógyszereiket, amihez az új-hazában is ragaszkodtak.

Silvester Gardiner és Függetlenségi HáborúSzerkesztés

A bostoni Silvester Gardiner gyógyszerész, aki tanulmányait Londonban és Párizsban végezte, annyira sikeres volt a gyógyszerészetben a Koloniákon, hogy húsznál több, teli kocsinyi gyógyszerkészletet tudott értékesíteni a Függetlenségi Háború kitörésekor, még mielőtt Angliába menekült volna a harcok elől.

Christopher Marshall, és az első amerikai gyógyszerésznőSzerkesztés

Christopher Marshall, ír kivándorló, aki, 1729-ben gyógyszertárat alapított Philadelphiában. 96 év alatt ez az uttörő, gyógyszerészeti vállalkozás vezető kiskereskedelmi vállalkozássá nőtte ki magát, a vegyi anyagok széles skálájának magvát forgalmazva. Oktató gyógyszertárként gyakorlati oktatásban részesítette a gyógyszerész-jelölteket. Fontos utánpótlási depó hely volt a Függetlenségi Háború alatt. Későbbi lányunoka, Elizabeth, aki a gyógyszertár vezetője lett, az első amerikai gyógyszerésznő.

"General store", vegyesbolt csodagyógyszereiSzerkesztés

A gyógyszerellátás helyének harmadik formája volt a "vegyesbolt", amit nem gyógyszerész, hanem kereskedő vezetett. A gyógyszereket jövedelmező árucikknek tekintette boltjában a tulajdonos. Ennek a gyógyszerellátási formának az elterjedését siettette és megerősítette az az óriási népszerűség, ami a kolónia lakosságának körében volt a védjegyzett névvel ellátott, és szedett gyógyszereikkel kapcsolatban.

CsodagyógyszerekSzerkesztés

Ezeket néha csodagyógyszereknek is hívták, amelyeknek fogyasztása a 18. században meghökkentő emelkedést mutatott. A kicsi idővel és kicsi lehetőségekkel rendelkező, elfoglalt telepesnek, ezek a kész és nem a túl drága orvosságok látszottak megoldani azonnali orvosi és gyógyszerelési problémáikat. Az ismertebbek ezek közül, amik a korabeli újsághirdetésekben olvashatunk, miután Angliában forgalomba hozták: Bateman-féle Köptető Csepp és Elixír, Szíverősítő Godfrey-től, Turlington Életbalzsam, Hooper-féle Nőpilula. A kereskedők a vegyesboltban tartott árukon kívül a gyógyszereknek is hatalmas választékát forgalmazták.

Mary és Sarah BarnesSzerkesztés

Mary és Sarah Barnes, Trentonból (New Jersey) a nőknek egy ritka példájában, akik gyógyszerészettel voltak kapcsolatban a 18. századi Egyesült Államokban. 1781-ben hirdettek alapanyagokat és védjegyzett gyógyszereket, festett selymek és géz egy hosszú listájával. Ezekkel egyetemben porcelán, varró selymek, fonál, varrótű, csipke különböző fajtája, rézbútor, és különféle más cikkekkel együtt.

Gyógyszer-nagykereskedőkSzerkesztés

A negyedik formája a gyógyszer-forgalmazásnak a nagykereskedelem. A sok nagykereskedő közül az egyik a Smith, Moore & Co. of New York, amelyt 1784-ben alapítottak, " A Gyógyítás Pillére" szlogennel. Forgalmaztak gyógyszereket, gyógynövényeket, vegyszereket, galenikumokat, szabadalmazott gyógyszereket, készruhát, fűszereket, vegyes-árut, parfümöt, festéket, különböző berendezési tárgyakat és felszereléseket. Nyilvánvaló, hogy az orvos, a gyógyszerész, a boltos, és a nagykereskedő munkája világosan nem volt megkülönböztetve.

Kórházak és kórházi gyógyszertárSzerkesztés

6 ágyas szegényházat találtak 1736-ból New York városában, a Bellevue Kórház elődjét. A szeretetház, menhely tekinthető az amerikai kórházak elődjének.

Jonathan Roberts kórházi gyógyszerészSzerkesztés

Az Amerikai Kolóniák első európaihoz hasonlító kórházát 1751-ben alapította Benjamin Franklin és Dr. Thomas Bond, Philadelphiában (Pennsylvania), az első kórházi gyógyszertár 1752-ben ugyanitt létesült Jonathan Roberts gyógyszerész vezetésével. A Kolóniák időszak alatt azon felül, hogy gyógyszereket készítettek a gyógyszerészek, néha ügyeletes orvosként cselekedett, eligazította és oktatóként irányította a kollégákat.[31]

Év Lakosságszám (millió) Kórházak száma (db)
1751 2 1
1800 5 2
1873 43 178 (50000 ágy)

http://www.uphs.upenn.edu/paharc/collections/gallery/buildings/Pine_1861.html http://www.uphs.upenn.edu/paharc/timeline/1751/tline1.html, http://www.uphs.upenn.edu/paharc/timeline/1751/

John Morgan a szakértő gyógyszerészSzerkesztés

John Morgan, kórházi gyógyszerész, Jonathan Roberts jogutóda (1755-56), aki olyan jelentősen befolyásolta a gyógyszerészi és orvosi gyakorlatot, hogy Észak-Amerikában ezaltál magas színvonalra, szakértői szintre fejlődött a gyógyszerészeti tevékenység. Először gyógyszerészként, később orvosként támogatta a receptírást, és a két hivatás független gyakorlatát.

Amerikai Függetlenségi Háború (1775–1783) és gyógyszerészetSzerkesztés

Az AMERIKAI FORRADALOM vagy AMERIKAI FORRADALMI HÁBORÚ (1775–1783), felkelés, melynek során Nagy-Britannia 13 észak-amerikai gyarmata elnyerte politikai függetlenségét, majd megalakította az Amerikai Egyesült Államokat. Milyen kiterjedésű volt és milyen mélységig szőtte át a Forradolom az amerikai társadalmat? A történészek nem értenek egyet, és hasonló bizonytalansággal néz szembe a gyógyszerészet-történész is. Bár bizonyítható, hogy az amerikai gyógyszerészet fejlődését a Forradalom felgyorsította és megváltoztatta. A kereskedelmet Angliával félbeszakították a háborúk és elősegítette azt, hogy az amerikai drogisták és gyógyszerészek új utakon keresztül szerezzék be árucikkeiket. És amíg a régi kereskedelmi útvonalakat helyreállították a háború végére, a fiatal Egyesült Államokban egy hazai hálózatot hoztak létre gyógyszerek csomagolására és elosztására. A legtöbb gyógyszertárban, még mindig az orvosok vagy az inasaik által készítették a gyógyszereket. A nem orvosi gyakorlattal bíró gyógyszertáraknak a száma kevés volt.

Amerikai gyógyszerészet az Amerikai ForradalombanSzerkesztés

Gyógyszereket a kórházak részére Angliából szerezték be az Amerikai Forradalom alatt. Amíg a gyógyszerészek munkája a Forradalmi Háború alatt szünetelt, ezen időszak alatt a bennlakó rezidensek látták el azt. A korai XIX. sz. hozta annak a professzionális gyógyszerészeknek a visszatérését, akinek az egyetlen feladata receptkészítés volt. A Forradalom után jelentős különbségek voltak az egészségügyi ellátás gyakorlatában a szakmai képzettség terén, voltak önkéntesen vagy utasításra működő képzési formák, az adott körülményektől függően. Voltak olyan területek a gyógyszerészetben is ahol nem rendelkeztek speciális végzettséggel, vizsgával. Volt aki csak orvos, sebész vagy csak gyógyszerész, de mindegyik szakmát egyszerre művelte. Az ideális az lett volna, ha csak amelyikből vizsgát tett azt gyakorolta volna. A tanulmányaik során az orvos, sebész, gyógyszerész szakmát egyszerre ismerték meg az egészségügyi ellátásban. Igen gyakran megpróbálták mindegyiket gyakorolni. A gyógyszerészek katonai szolgálatuk során harcoltak a Forradalomban a különleges erőknél, amelyek munkája visszatükröződött a későbbi, civil gyakorlatban is. Például, az egészségügyi szolgálat szakmai minőségi feltételei a brit hadseregben megegyeztek az anyaországéval, ahol az orvosoknak vizsgázni kell és továbbképzésen részt venni; a gyógyszerészek a gyógyszerészi gyakorlat törvényes képviselői Angliában. Angliában a hadsereg orvosainak is az oxfordi vagy a manchesteri egyetemen kellett diplomát szerezni. Sebészeknek és a gyógyszerészeknek bizonyítaniuk kellett, hogy diplomát szereztek.

Közép-AmerikaSzerkesztés

Amerikai kontinensen első kórházaSzerkesztés

Kr. u. 1503-ban a spanyolok építették az első kórházat az amerikai kontinensen Santo Domingóban, (Hispánia, mai Dominikai Köztársaság).

Dél-AmerikaSzerkesztés

EurópaSzerkesztés

FlandriaSzerkesztés

A tendenciát szakosodás irányába később megerősítette egy törvény, amit 1683-ban életbe léptetett Bruges városi tanácsa, amely kimondta, hogy az orvosoknak tilos a gyógyszerkészítés a pácienseik részére.

Újkor(1789–1945)Szerkesztés

Az orvostudomány rohamos fejlődése, az eszközök és gyógyanyagok szaporodása pedig a 19-20. századra kialakította azt a szemléletet, hogy a test minden bajára akad gyógyír. A figyelem középpontjába egyre inkább a betegségek gyógyítása és nem az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése került. John Locke angol filozófus a 17. század végén tette közzé „Néhány gondolat a nevelésről” (Some thoughts concerning education) című művét, amely az újkori pedagógia nyitányának tekinthető. Ebben a testi egészség megőrzésének lehetőségeiről értekezik. A szerző már a mű első soraiban leszögezte alapelvét, mely szerint: „A’ kinek nintsen jól regulázott Elméje, soha az a’ boldogságnak valóságos úttyát fel nem találja; úgy szintén, a’ ki gyenge, és egészségtelen testű, nagyra nem mehet.”.

Ezután kifejtette, hogy az elme az ember legnemesebb része, de a testet sem kell megvetni. A szülők számára az alábbi útmutatást adta a gyerekek egészségének megőrzése kapcsán: a szülők kötelesek „...a’ magok Gyermekeiknek Egésségeket Doktor és Orvosság nélkül meg-tartani, vagy leg-alább olly állapotba tenni, hogy ne légyenek a’ nyavalyáknak ki-tétetve...” Locke a szülőknek azt ajánlotta, úgy bánjanak gyermekeikkel, mint a parasztok, mert a nagy kedvezés és a szeretet megrontja a gyermeket. Az orvos és gyógyszer nélküli egészség-állapot kialakításával Locke tulajdonképpen a megelőzésre fektette a hangsúlyt.

Fél évszázaddal Locke után, 1740-ben jelent meg Genfben Friedrich Hoffmann, neves orvos, orvostudományi rendszeralkotó értekezése az egészség hét törvényéről. Ezekben tulajdonképpen összefoglalta újkor előtt élt elődei tanításait, és figyelemre méltóan összegezte az egészség komplex definícióját, ugyanakkor megjegyzendő, hogy minden vallásos utalás nélkül. Hét tanácsa közül csupán három mutat konkrétan a test egészségére. Az alaptörvények a következők:

1. Minden túlzást kerülj, mert a természettel az ilyesmi ellenkezik 2. Ne változtass hirtelen a megszokotton, hiszen amit megszoktunk, a második természetünkké válik 3. Vidám és nyugodt legyen a lelked, mert ez a hosszú élet és az egészség legfőbb biztosítéka 4. A tiszta és jó hőmérsékletű levegőt igen megbecsüld, mert nagyon fontos a testi és lelki erőnlét szempontjából 5. Leginkább a szervezetnek megfelelő, könnyen emészthető és azon könnyen áthaladó táplálékot fogyassz 6. Mindig tarts mértéket a táplálkozásban és a mozgásban, e kettőt erőnlétedhez igazítsd 7. Kerüld az orvost és a gyógyszert, ha egészséges akarsz maradni.[32]

USASzerkesztés

Amerikai Gyógyszerészeti Társaság, American Pharmaceutical Association (APhA)Szerkesztés

Az amerikai gyógyszerészet hatalmas változáson ment keresztül 1852. október 6. óta, amikor 20 gyógyszerész találkozott Philadelphiában és megalapították az Amerikai Gyógyszerészeti Társaságot. Az alapítóinak kezdetektől legfontosabb kérdése a gyógyszerek minősége volt. Bár sok gyógyszerészeti egyetemet alapítottak a korai 20. században, de mindegyik egyetemet végzettre nem volt volt szükséges, ezért a diploma megszerzését fokokra osztották. Az egyetemek 50% tartozott American Conference of Pharmaceutical Faculties-hoz 1913-ban. Az egyetemi tagság kvalifikációjához a tanulónak 1 év középiskolai tanulmány kellett .

Városi gyógyszertárakSzerkesztés

A gyarmatok felvirágoztatták városaikat az 1700-as években, ennek köszönhetően a városok képesek voltak támogatni a városi patikák alapítását és fejlesztését, ami számos gyógyszertár létrejöttét eredményezte. Törvények nem szabályozták a gyógyszertári munka gyakorlatát és a betegeket inkább tüneteiknek megfelelően, mintsem speciális betegségeik szerint kezelték. Elegendő tőkével, alappal bárki nyithatott gyógyszertárat. A gyógyszerészet átalakulásának gyújtópontja egy termék-centrikus hivatásból egy kidomborodó beteg centrikussá történő metamorfózisa. Az orvosok professzionális gyógyszerészeti szolgálatatásaik a gyógyító orvos számára egyre összetettebb terápiás ismeretet követelt meg. A társadalom látta, hogy a gyógyszerészet több a piaci kereskedelemnél, ez egy hivatás.[33]

Kórházi gyógyszertárakSzerkesztés

A 19. század folyamán a kórházi gyógyszerészet részére rendelkezésre álló szerep az egészségügyi ellátásban kicsi volt, mert a legtöbb amerikait otthon kezelték, ebből következően a gyógyszerigény a közforgalmú gyógyszertárakban jelentkezett.[31] A Függetlenségi Háború után a kórházak terjeszkedése egybe esett és összefüggött az ápolásban bekövetkező reformmal és a tudományos orvoslás térhódításával. A megnövekedett migráció miatt megduplázódott a kórházak száma a lakosságszám emelkedése okán. A kórházi gyógyszerészek a szakmestereként és a gyógyszerek elkészítőjeként váltak nélkülözhetetlenné.[34]

New York HospitalSzerkesztés

1811-től a New York Hospitalban egész napos gyógyszerészeti szolgálatot vezettek be.

American Society of Hospital PharmacistsSzerkesztés
  • Az 1920-as éveket megelőzően a kórházi gyógyszerészet nem volt egy erős, jól szervezett része a szakmának. A kórházi gyógyszerészek, mint korai "specialistákként" támogatták egy olyan szervezetnek a létrehozását, ami képviselné a kórházban dolgozó gyógyszerészek sajátos érdekeit.[35]
  • Az 1920-as évek folyamán olyan hangokat hallattak kórházi gyógyszerészek, hogy külön szervezetbe tömörüljenek.[36]
  • 1921-re a kórházi gyógyszerészek Amerikai Gyógyszerészeti Társaságban (APhA) alakítottak egy olyan albizottságot, amely szekció munkájának részét képezte a "Gyakorlati gyógyszerészet és Elosztás" elnevezéssel "(Practical Pharmacy and Dispensing)".
  • 1927-ben az első kórházi gyógyszertárban zajló gyakornoki program elkezdődött.
  • 1930-as évekre a tagállamok kórházi gyógyszerészei önálló szervezeteket alakítottak, Dean Edward Spease a Cleveland’s Western Reserve School of Pharmacy munkatársa közzétette írását kórházának minimum standardjának feltételeiről az alábbi címmel: "Minimum Standards for Hospital Pharmacy", amit az Amerikai Gyógyszerészeti Társaság (APhA) Kórházi gyógyszerészeti albizottsága átvett. Az amerikai kórházi gyógyszerészek elérték azt kritikus létszámot, ami nélkülözhetetlenné tette az állami szintű csoportidentitás kialakítását.[6]
  • 1935-ben Spease-t felkérték, hogy mutassa be azokat a minimum standard szabályokat az amerikai sebészek által szervezett kongresszuson (American College of Surgeons (ACS) Clinical Congress), amit a Cleveland’s Western Reserve School of Pharmacy-n bevezetett.
  • Ezek tartalmazták azokat a követelményeket, amelyeket minden kórház gyógyszerészeti szolgáltatásának nyújtania kell a regisztrált gyógyszerész-munkatársain keresztül:
  1. Többek között egy Gyógyszer-Terápiás Bizottság (GYTP) (Pharmacynek és Therapeutics (P&T) Committee) létrehozását.
  2. Egy elérhető, szakmai követelményeknek megfelelő kézikönyvtár létrehozása, ahol a hivatalos publikációk mindenki számára használathatók.
  3. A gyógyszerészi szakma intézményének felelőssége minden gyógyszer kórházi beszerzése és elosztása iránt.
  • 1936-ra a kórházi gyógyszerészek albizottságot alakítottak az Amerikai Gyógyszerészeti Társaságban (APhA), így első alkalommal lett a kórházi gyógyszerészeknek önálló hangjuk a nemzeti szervezetben.
  • Az 1939-ben a terep elő volt készítve ahhoz a nemzeti mozgáshoz, ami ezután következett.
  • 1940-ben, Harvey A.K Whitney, fő gyógyszerész (University of Michigan Hospital), aki azAmerikai Gyógyszerészeti Társaság (APhA) "Gyakorlati gyógyszerészet és Elosztás" albizottságának elnöke volt, felvetette az APhA-nál annak szükségességét, hogy létre kellene hozni a kórházi gyógyszerészek önálló, egyesített szervezetét. Ezután ő és más kórházi gyógyszerészek előkészítették a jogszabályt, majd benyújtották a törvényhozásnak végső jóváhagyásra.
  • 1942-ben a kórházi gyógyszerészek megalapították 154 taggal, Denverben (Colorado) éves közgyűlésén az Amerikai Gyógyszerészeti Társaság (APhA) (APhA Annual Meetingen) az Amerikai Kórházi Gyógyszerészek Társaságát (American Society of Hospital Pharmacists, ASHP), amely társszerve volt az APhA-nak.

EurópaSzerkesztés

A 17. század természettudományos eredményei a kor, európai emberével lassanként elhitették, hogy képes legyőzni minden akadályt, hogy képes megérteni a körülötte lévő világot. A 18. század, amelyet a felvilágosodás, a fény századának neveznek a tudósok, kontinensünk fejlődésének valóban kiemelkedő időszaka volt – gazdasági, pedagógiai, jogi és egyéb értelemben. A századvégre megnövekedett az átlagéletkor (25-ről 35 évre), ami egyrészt a csecsemőhalandóság csökkenésével, másrészt a járványok visszaszorulásával magyarázható, amely jelenségek hátterét hosszasan lehetne elemezni .

MagyarországSzerkesztés

Magyarországon a 18. században – főként külföldi példák nyomán – szintén számos olyan könyv született, amely az egészség fogalmával és megőrzésével foglalkozott. Ez a korszak az orvostudomány és a pedagógia nagy százada volt. A felvilágosult abszolutista uralkodók – országuk gazdasági-politikai hatalmának gyarapítása érdekében, a felvilágosodás eszméit követve – a korábbiaknál nagyobb, a népesség jelentős részére kiterjedő oktatási- és egészségügyi hálózat kiépítésébe kezdtek. Az orvosi és pedagógiai művek sora pontosan azért íródhatott meg és kerülhetett kiadásra, mert potenciális olvasóként kinevelődött az a réteg, amelynek tagjai – iskoláztatásuknak és megváltozott életkörülményeiknek köszönhetően – gondot fordítottak saját maguk és gyermekeik egészségére, a minőségi életfeltételek megteremtésére.[37]

Napjainkban (1945 után)Szerkesztés

USASzerkesztés

Klinikai gyógyszerészet, mint terminus technicusSzerkesztés

A klinikai gyógyszerészet eredete a kórházi osztályok terápiás részlegeinek munkájában és a kórházi gyógyszerészetben keresendő. Mindazonáltal a mai, kortárs gyakorlatban, klinikai gyógyszerészeti szolgáltatás (KGYSZ) nyújtható a gyógyítás minden területén, ahol gyógyszerészek praktizálnak. Minden más gyógyszerészi szakmával összehasonlítva, a klinikai gyógyszerészek sokkal többet fektetnek az önképzésbe, mint más gyógyszerészi szakterület képviselői. A szakmai jártasságokat leszámítva, a klinikai gyógyszerésznek magas szintű gyakorlatot kell szerezni a vezetéselméletben és gyakorlatában, a betegkommunikációban és a gyógyszerészi beteggondozásban is.

L.Wait Rising kutatása és Heber W. Youngken Jr.Szerkesztés

A klinikai gyógyszerészet fogalma az 1950-es évek vége és 1960 eleje között bukkan fel különböző megjelenési formában. 1953-ban Heber W. Youngken Jr. a Washingtoni Egyetem oktatója írt egy cikket az American Journal of Pharmaceutical Educationben, amelynek az alábbi címet adta: „The Washington Experiment - Clinical Pharmacy”. H.W Youngken Jr[38] ezzel a cikkel hozta a világ gyógyszerészeinek tudomására, hogy Prof. L.Wait Rising Washingtonban 1945-1946-ban elindított egy kutatási programot[39] gyógyszerészhallgatók oktatásában. A kutatási programban részt vevő gyógyszerészhallgatók számos seattle-i orvosi recept felhasználási adatainak bizonyos részét feldolgozták. A munka hatalmas tiltakozást váltott ki a szakmában. Ez a tiltakozás egy viharrá vált az American Association of College of Pharmacy (AACP) és az American Council in Pharmaceutical Education tagjainak körében. Ezután a Clinical Pharmacy kifejezést komolyan nem használták semmilyen szakkönyvben 1960-ig.

John Autian, Compounding and dispensingSzerkesztés

1961-ben Dr. John Autian a Wisconsini Egyetemen arra használta a Clinical Pharmacy kifejezést javaslatként, hogy felváltsa a 'Compounding and dispensing', "Gyógyszerkészítés és elosztás" fogalmát.[40]

Glenn Sperandio, Clinical PharmacySzerkesztés

Még ugyanabban az évben Dr. Glenn Sperandio új kifejezést alkotott: a Clinical Pharmacy, klinikai gyógyszerészet kifejezést a Journal of Hospital Pharmacy című újságban, az ő "Hospital Pharmacy Notes"[41] nevű rovatában.

Lásd mégSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Edward Kremers, Glenn: Kremers and Urdang's History of pharmacy Amer. Inst. History of Pharmacy. Copyright.
  2. Stuart Anderson: Making medicines: a brief history of pharmacy and pharmaceuticals Pharmaceutical Press. Copyright.
  3. Amerikai Klinikai Gyógyszerészek Kollégiuma (ACCP) Igazgató Tanácsának tagjai 2005. április 8-án fogalmazták meg és hagyták jóvá. Reprint requests to the American College of Clinical Pharmacy, 13000 West 87th Street Parkway, Suite 100, Lenexa, KS 66215-4530; e-mail: accp@accp.com, or download from http://www.accp.com.)
  4. Magner: A History of Medicine Published in 2005 by Taylor & Francis Group 6000 Broken Sound Parkway NW, Suite 300 Boca Raton, FL 33487-2742
  5. Briony Hudson, Raymond C. Rowe"Popular Medicines: An Illustrated History " Published by Pharmaceutical Press 2007-12-05 ISBN 0853697280 PDF Format, 193 pages 9.6 MB
  6. a b Spease E. The first minimum standard. Bull Am Soc Hosp Pharm 1950;7:32.
  7. MODERN MEDICINES: The Discovery and Development of Healing Drugs Copyright © 2004 by Margery Facklam, Howard Facklam, and Facts On File This is a new edition of HEALING DRUGS: The History of Pharmacology Copyright © 1992 by Margery Facklam and Howard Facklam
  8. Gondolatok az egészségről. Egészségpszichológia a gyakorlatban – Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin egyetemi docens 2004 11. 12.
  9. Foundation in Pharmacy Practice Ben J Whalley BPharm (Hons), MRPharmS, PhD p. 23-24. Published by the Pharmaceutical Press An imprint of RPS Publishing 1 Lambeth High Street, London SE1 7JN, UK 100 South Atkinson Road, Suite 200, Greyslake, IL 60030-7820, USA
  10. Lecture Notes in Pharmacy Practice Lilian M Azzopardi BPharm(Hons) p. 1., MPhil, PhD, MRPharmS 1 Lambeth High Street, London SE1 7JN, UK 100 South Atkinson Road, Suite 200, Grayslake, IL 60030–7820, USA © Pharmaceutical Press 2010
  11. Trencsényi-Waldapfel Imre: Előadások a görög nevelés elméletéről. Okker Kiadó, Budapest, 1997.
  12. Chott, Heinrich: A medicina krónikája. Officina Nova, Budapest, 1993. 34. o.
  13. Ez az elgondolás vezérelte Clairvaux-i Szent Bernátot, aki megtiltotta szerzeteseinek, hogy betegség esetén orvoshoz forduljanak, bár ebben az esetben célszerű különbséget tenni a betegség leküzdése és a beteg ápolása között. A ciszterciek mindenesetre nem folytattak a bencésekhez hasonló ápolói tevékenységet: 1134-től kizárólag a beteg szerzetesek kezelését vállalták, 1157-től pedig orvosaiknak is megtiltották a laikusok ápolását (Pólya 1941: 89. Miller 1978: 714).
  14. (Lyons és mtsa. 2003: 272)
  15. Archivált másolat. [2012. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 23.)
  16. Farag, Rofail F.: Why Europe responded to the muslims medical achievements in the Middle Ages. Arabica 25. E. J. Brill, Leiden, 1978. 302. o.
  17. Taton, René (dir.): La ciencia antigua y medieval. De los origenes a 1450. Ed. Destino, Barcelona, 1971. 540. o.
  18. „Gyógyítás” címszó. In: Bibliai enciklopédia. Magyar Könyvklub, Budapest, 1997. 145. o.
  19. Nomen est omen Gyógyszertárak névadásának érdekességei Dr. Grabarits István
  20. (Miller 1978: 710-711)
  21. (Horn és mtsa. 1986: 16-47. Nees 1986: 1-8)
  22. https://www.google.hu/search?q=valetudinaria&hl=hu&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=xZ5jT_KTH9DMtAaPlNz4BQ&ved=0CEAQsAQ&biw=1024&bih=655#hl=hu&tbm=isch&sa=X&ei=zZ5jT7flIIHetAbLioXDBQ&ved=0CDsQBSgA&q=valetudinarium&spell=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.,cf.osb&fp=e0af7b829a36448d&biw=1024&bih=655 http://www.archive.org/stream/ninepoemsfromav00evangoog#page/n14/mode/2up
  23. Archivált másolat. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 23.)
  24. (Brodman 2001: 385. Nicolle 2008: 6. Lyons és mtsa. 2003: 345)
  25. (Nicolle 2008: 8)
  26. (Brodman 2001: 387)
  27. http://www.popsci.com/science/article/2013-02/how-autopsy-medieval-cadaver
  28. The Genesis of Science: How the Christian Middle Ages Launched the Scientific Revolution James Hannam című könyv szerzője
  29. http://www.termedia.pl/Journal/Archives_of_Medical_Science-19
  30. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/journals/1671/
  31. a b American hospital pharmacy from the Colonial period to the 1930s GJ Higby Copyright © 1994 by American Society of Health-System Pharmacists
  32. http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/hidveres/hetes-lexikon-2html[halott link] (2004. 08. 12.)
  33. Charters WW, Lemon AB, Monell LM. Basic Mate- rial for a Pharmaceutical Curriculum. New York: McGraw-Hill, 1927.
  34. American pharmacy (Before 1852-2002): a collection of historical essays Chapter 1. p.IX-XI
  35. American pharmacy (Before 1852-2002): a collection of historical essays Chapter 1. p.9-10.
  36. http://www.ashp.org/DocLibrary/AboutUs/History/AboutASHP_EarlyYears.aspx
  37. Válogatás a Hetes lexikon anyagából. http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/hidveres/hetes-lexikon-2html[halott link] (2004. 08. 12.) L. pl. ezen tanulmány szerzőjének egy korábbi írását: A Nagyenyedi Bethlen Könyvtár kisdedneveléssel foglalkozó könyvei. Egészségnevelés, 1997/2. 93-96. o. L. pl.: Kiss József soproni orvos 1794-ben kiadott könyvét: „Egészséget tárgyazó katechismus a’ köznépnek és az Oskolába járó Gyermekeknek számára, Hogy tudhassák Egésségjeket betsülni és örizni” címmel, illetve Kéri Katalin e műről szóló tanulmányát: „A beteg szíve kedvetlen, az étele ízetlen...” = Egészségnevelés, 1998/4. sz., 183-184. o. illetve Szilágyi Ferenc: „Deákok tüköre” című könyvének régi tankönyvrészleteit (Móra, Budapest, 1982.)
  38. Youngken HW, Jr. The Washington experiment—clini- cal pharmacy. Am J Pharm Educ 1953;17:64–70.
  39. Rising LW. Theory and practice can be combined. Am J Pharm Educ 1945;9:557–9.
  40. Autian J. Fourth or terminal course in pharmacy. In: Proceedings of the American Association of Colleges of Pharmacy Teachers’ Seminar, Vol. 12. Madison, WI: AACP, 1961:47–62
  41. Jenkins GL, Sperandio GJ, Latiolais CJ. Clinical Phar- macy: A Text for Dispensing Pharmacy. New York: McGraw-Hill, 1966:v–viii.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Stuart Anderson: Making medicines: a brief history of pharmacy and pharmaceuticals Pharmaceutical Press. Copyright.
  • Edward Kremers, Glenn: Kremers and Urdang's History of pharmacy Amer. Inst. History of Pharmacy. Copyright.
  • Michael A. Flanner: Civil War pharmacy: a history of drugs, drug supply and provision, and ... Routledge. Copyright.
  • Nick Barber, Alan Willson: Clinical pharmacy Elsevier Health Sciences, 2006.12.21
  • K. N. Hansen, G. Parthasarathi: Text Book Of Clinical Pharmacy Orient Blackswan, 2004.01.01.
  • A. V. Yadav: Hospital And Clinical Pharmacy Pragati Books Pvt. Ltd., 2008.08.07
  • britannica hungarica encyclopedia 2007 dvd-rom
  • Microsoft Encarta Encyclopedia Deluxe 2001
  • Britannica 2002 CD-ROM
  • PICTORIAL HISTORY ANCIENT PHARMACY; By HERMANN PETERS. CHICAGO:

G. P. ENGELHARD & COMPANY. 1889.

  • The Birth of Europe Jacques Le Goff BLACKWELL PUBLISHING 350 Main Street, Malden, MA 02148-5020, USA 108 Cowley Road, Oxford OX4 1JF, UK 550 Swanston Street, Carlton, Victoria 3053, Australia
  • THE CAMBRIDGE HISTORICAL DICTIONARY OF DISEASE KENNETH F. KIPLE © Cambridge University Press 2003
  • MEDICINE AND RELIGION c.1300 The Case of Arnau de Vilanova JOSEPH ZIEGLER CLARENDON PRESS • OXFORD 1998
  • The Discovery and Development of Healing Drugs Copyright © 2004 by Margery Facklam, Howard Facklam, and Facts On File
  • AN ENCYCLOPAED OF THE HISTORY OF TECHNOLOGY IAN McNEIL Taylor & Francis e-Library, 2002.
  • THE HISTORYOF SCIENCE AND TECHNOLOGY BRYAN BUNCH with ALEXANDER HELLEMANS HOUGHTON MIFFLIN COMPANY / BOSTON • NEW YORK / 2004
  • Encyclopedia of World History Copyright © 2008 by Marsha E. Ackermann, Michael J. Schroeder, Janice J. Terry, Jiu-Hwa Lo
  • A LITTLE HISTORY of THE WORLD E. H.GOMBRICH Line illustrations to the English edition © 2005 by Clifford Harper
  • Encyclopedia of Barbarian Europe Michael Frasseto Santa Barbara, California Denver, Colorado Oxford, England Copyright 2003
  • The Encyclopedia of World History Peter N. Stearns BOSTON: HOUGHTON MIFFLIN COMPANY, 2001 NEW YORK: BARTLEBY.COM, 2002
  • The New History of the World J.M. Roberts Copyright ©J. M. Roberts, 1976, 1980, 1983, 1987, 1988, 1992, 1997, 2002 Maps copyright © Helicon Publishing Ltd., 1992