Főmenü megnyitása

A kalóz Vincenzo Bellini 1827. október 27-én Milánóban, a Teatro alla Scalában bemutatott kétfelvonásos operája. Ez az opera hozta meg szerzőjének az európai hírnevet.

A kalóz
melodráma
Eredeti nyelv olasz
Zene Vincenzo Bellini
Szövegkönyv Felice Romani
Főbb bemutatók 1827. október 27.
A Wikimédia Commons tartalmaz A kalóz témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

Az opera történeteSzerkesztés

Bellini harmadik operája volt az első, amelynek a szövegkönyvét Felice Romani írta (korábban már dolgoztak együtt a Bianca és Fernando átdolgozása során). Ezzel kezdetét vette az olasz operatörténet egyik legfontosabb együttműködése. Az ősbemutatón a főszerepet Giovanni Rubini énekelte, később a bécsi bemutatón is ő és felesége Adelaide Comelli-Rubini vitték sikerre a művet 1828-ban, de Nápolyban is a Rubini házaspárral mutatták be a darabot, sőt, az 1832-es párizsi és New York-i premieren is Rubini énekelte a férfi főszerepet. A darabot Bellini életében még előadták Londonban is, de utána hamar feledésbe merült.

Az operát 1935-ben, Bellini halálának centenáriumi évében, Tullio Serafin vezényletével és Beniamino Gigli főszereplésével ismét bemutatták. 1951-ben a zeneszerző szülővárosában, Cataniában újították fel a művet, de igazi újrafelfedezése Maria Callas érdeme volt. Ő először koncertelőadások keretein belül énekelte az opera női főszerepét a Cernegie Hallban, majd lemezfelvételt is készített belőle. Azóta a darabnak több felvétele is kiadásra került, és több fesztivál is műsorra tűzte. A darabot, a terjedelme miatt, általában nagyobb húzásokkal szokták játszani.

Az opera szereplőiSzerkesztés

Szereplő Hangfekvés
Gualtiero, egykor Montalto grófja, most kalózkapitány tenor
Ernesto, Caldoria hercege bariton
Imogene, Gualtiero egykori szerelme, Ernesto felesége szoprán
Goffredo, remete, egykor Gualtiero házitanítója basszus
Itulbo, Gualtiero bizalmasa tenor
Adele, udvarhölgy szoprán vagy mezzoszoprán

Az opera cselekményeSzerkesztés

I. felvonásSzerkesztés

Gualtierót politikai és szerelmi riválisa, Ernesto, koholt vádakkal száműzte. A gróf földönfutóvá vált, majd kalóznak állt. Gualtiero hajója az opera kezdetén nagy viharba keveredett, és olyan partszakaszon vetődött partra, ahol Ernesto az úr. Miután a legénységével partra szállt, Gualtiero találkozik egy öreg remetével, akiben egykori házitanítójára ismer. Ő meséli el neki, hogy egykori szerelme, Imogene, Ernesto felesége lett. A lány apját addig gyötörték a börtönben, amíg lánya szabadulása fejében bele nem egyezett a házasságba. Amikor Imogene tudomást szerez a hajótöröttekről, utasítást ad, hogy gondoskodjanak a túlélőkről. Nem tudja, hogy kik a hajótöröttek, de balsejtelem gyötri. Álmában egy vérző, haldokló harcost látott, aki a fejére olvasta, hogy ő a felelős a haláláért. Mikor a hercegnővé lett, Imogene és Gualtiero újra találkoznak, ismét fellángol közöttük a régi szerelem. Gualtiero kéri a hercegnőt, hogy szökjön el vele, de Imogene nem tudja elhagyni a családját.

II. felvonásSzerkesztés

Ernesto fáradtan tér haza a kalózokkal vívott harcból. Gyanakodva veszi tudomásul, hogy házában hajótörötteket szállásoltak el. Amikor rájuk nyit, felesége és Gueltiero éppen a kiszámíthatatlan sorsról elmélkednek. Ernesto rögtön felismeri egykori riválisát. A két férfi párbajozni kezd, a szerencse pedig Gueltierónak kedvez, Ernesto meghal. A kalózkapitányt elfogják, és a lovagok bírósága halálra ítéli. Imogene pedig megőrül: újra látja a baljós álmot, és ekkor már tudja, hogy a haldokló férfi a férje volt.

  • Megjegyzés: az opera befejezését Bellini később átírta. Eszerint a lovagok el akarják hurcolni Gueltierót, de a kalózai kiszabadítják vezérüket. A férfi ezután még egyszer felkeresi szerelmét, aki ismét megtagadja kérését. A kalózvezér szerelme nélkül képtelen tovább élni, ezért egy hídról a habok közé veti magát. Amikor ezt megtudja, Imogene összeomlik. Bellini jobban szerette az eredeti befejezést.

Az opera zenéjeSzerkesztés

Bellini teljes mértékben kiaknázta a Rubini újszerű énektechnikájában rejlő lehetőségeket, és olyan operát alkotott, amelyben a szövegkönyvíró költői érzéke a legmesszebbmenőkig meghatározza a zene formáját. A melodika precízen követi a szöveg ritmusát, ez a megoldás bámulatos kifejezőerőt kölcsönöz neki. A zeneszerző az egyes szavak vagy a frázisok karaktere által jut minden eddiginél mélyebbre a jellemábrázolásban. Bellini a kórust is minden eddiginél nagyobb szerepkörrel ruházta fel, amely segít szoros drámai egységbe fogni a történteket. Emellett a hangszeres szólistákra is jóval nagyobb feladat hárul, mint az előző két Bellini-operában. A zeneszerző ebben a művében kezdte megtalálni egyéni, személyes hangját. A kalóz az olasz romantikus opera prototípusa lett. A happy end elutasítása, a hősnő megőrülése Bellini és Romani olyan újításai voltak, amelyek alapvetően határozták meg a hasonló témájú operák végkifejletét.

HangfelvételekSzerkesztés

Alább a mű legtejesebb felvételét ismertetjük. Ezenkívül számos kiadásban hozzáférhető a Callassal készült előadás-felvétel (jóval több húzással, technikailag sajnos nem kifogástalan minőségben) és a Caballéval készült másik felvétel is (szintén élő előadás-felvétel, jelentősebb húzásokkal).

  • Ernesto – Piero Cappuccilli, ImogeneMontserrat Caballé, Gualtiero – Nernabé Marti, Goffredo – Ruggiero Raimondi, Itulbo – Giuseppe Baratti. Közreműködik: a RAI ének- és zenekara. Vezényel: Gianandrea Gavazzeni. A felvétel helye és ideje: Róma, RAI, 1970. A kiadás éve: 1992. EMI CMS 7 64169 2 Stero 2 CD ADD

Felhasznált irodalomSzerkesztés

  • Németh Amadé, Operaritkaságok, Zeneműkiadó, Bp., 1980, 418-420. p.
  • Winkler Gábor, Barangolás az operák világában I., Tudomány, Bp., 2003, 115-117. p.
  • Matthew Boyden, Az opera kézikönyve, Park, Bp., 2009, 200-201. p.