A legélhetőbb városok listája

A legélhetőbb városok listája összeállítás az amerikai székhelyű Mercer, a világ legnagyobb emberi erőforrás tanácsadó (HRC) cégének[1] felmérése alapján.

A Mercer évente kiadja az életminőségi felmérését, amelyben 39 kritérium alapján 231 várost hasonlít össze a világban. Az indexen New York 100-as alapértéket kap, míg más városok ehhez való összehasonlításban vannak. Fontos kritériumok a biztonság, az oktatás, a higiénia, az egészségügy, a kultúra, a környezet, a politikai-gazdasági stabilitás, a tömegközlekedés, a kikapcsolódási lehetőségek és az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés. A lista elsőrendű célja, hogy segítse a multinacionális vállalatokat, hogy hol nyissanak meg irodákat vagy vállalkozásokat, és mennyit fizessenek az alkalmazottaknak.[2][3][4][5][6]

A Mercer listájának első helyén tizenegy egymást követő évben (2009–2019) Ausztria fővárosa, Bécs áll az éves „életminőségi” felmérésében.[megj. 1]

Budapest 2019-ben a 76. helyre került, míg a lista utolsó helyezettjei: Kartúm, Port-au-Prince, Szanaa, Bangui és végül Bagdad a 227–231. helyre.[7]

2019 [8] 2018 [9] 2016 2015 2014 2012 2010 Város Ország Index
(2010)
1 1 1 1 1 1 1 Bécs Ausztria Ausztria 108.6
2 2 2 2 2 2 2 Zürich Svájc Svájc 108.0
4 3 4 4 4 4 7 München Németország Németország 107.0
3 4 3 3 3 3 4 Auckland Új-Zéland Új-Zéland 107.4
3 5 5 5 5 5 3 Vancouver Kanada Kanada 107.4
6 6 6 6 6 6 6 Düsseldorf Németország Németország 107.2
7 7 7 7 7 7 7 Frankfurt Németország Németország 107.0
9 8 8 8 8 8 3 Genf Svájc Svájc 107.9
8 9 9 9 9 9 11 Koppenhága Dánia Dánia 106.2
10 10 Bázel Svájc Svájc
11 10 10 10 10 10 10 Sydney Ausztrália Ausztrália 106.3
11 12 11 11 11 12 13 Amszterdam Hollandia Hollandia 105.7
13 13 13 14 16 17 Berlin Németország Németország 105.0
14 14 14 13 10 10 9 Bern Svájc Svájc 106.5
15 15 12 12 12 13 12 Wellington Új-Zéland Új-Zéland 105.9
16 16 15 15 15 15 16 Toronto Kanada Kanada 105.3
17 16 15 16 17 18 Melbourne Ausztrália Ausztrália 104.8
18 18 19 19 19 19 Luxembourg Luxemburg Luxemburg 104.6
19 19 17 16 14 14 14 Ottawa Kanada Kanada 105.5
19 19 18 16 17 23 Hamburg Németország Németország 104.1
21 21 21 22 21 21 Perth Ausztrália Ausztrália 104.2
21 21 23 24 23 23 21 Montréal Kanada Kanada 104.2
23 23 19 19 19 20 Stockholm Svédország Svédország 104.5
23 23 25 25 24 24 Nürnberg Németország Németország 103.9
25 25 26 26 25 28 Szingapúr Szingapúr Szingapúr 103.5
25 25 30 31 32 24 Oslo Norvégia Norvégia 103.9
28 27 21 22 22 15 Brüsszel Belgium Belgium 105.4
27 28 24 21 27 30 Stuttgart Németország Németország 103.3
29 29 27 27 29 32 Adelaide Ausztrália Ausztrália 103.0
34 30 28 27 27 29 32 San Francisco USA USA 103.0
30 30 28 30 26 26 Canberra Ausztrália Ausztrália 103.6
31 32 30 31 32 35 Helsinki Finnország Finnország 102.6
32 33 32 33 32 28 Calgary Kanada Kanada 103.5
33 34 33 34 34 35 26 Dublin Írország Írország 103.6
36 35 34 34 35 37 Boston USA USA 102.2
37 36 35 36 28 31 Honolulu USA USA 103.1
35 37 36 37 37 36 Brisbane Ausztrália Ausztrália 102.4
37 38 42 41 43 44 45 Lisszabon Portugália Portugália 100.3
39 39 37 27 29 34 Párizs Franciaország Franciaország 102.9
40 40 38 39 39 38 Lyon Franciaország Franciaország 101.9
41 41 39 40 38 39 London UK Egyesült Királyság 101.6
41 42 41 41 41 41 Milánó Olaszország Olaszország 100.8
43 43 39 38 40 44 Barcelona Spanyolország Spanyolország 100.6
46 44 46 44 44 50 Seattle USA USA 99.8
44 45 44 44 44 49 New York City USA USA 100.0
45 46 46 Edinburgh UK Egyesült Királyság
49 47 43 43 42 45 Chicago USA USA 100.3
53 48 51 50 43 45 Washington USA USA 100.3
46 49 Madrid Spanyolország Spanyolország
49 50 44 44 44 40 Tokió Japán Japán 101.4
49 50 46 47 48 41 Kóbe Japán Japán 100.8
49 50 Birmingham Egyesült Királyság Egyesült Királyság
48 50 Glasgow Egyesült Királyság Egyesült Királyság
54 50 Philadelphia USA USA
Egyéb, európai fővárosok rangsora 2019-ben[7]
No. Város Ország
56 Róma  Olaszország
69 Prága  Csehország
74 Ljubljana  Szlovénia
76 Budapest  Magyarország
80 Pozsony  Szlovákia
82 Varsó  Lengyelország
86 Tallinn  Észtország
89 Athén  Görögország
98 Zágráb  Horvátország
109 Bukarest  Románia
139 Belgrád  Szerbia
167 Moszkva  Oroszország
173 Kijev  Ukrajna

Egyéb város:

No. Város Ország
130 Isztambul  Törökország

JegyzetekSzerkesztés

  1. https://www.bizjournals.com/houston/stories/2004/01/19/story8.html
  2. Quality of Live Survey 2015. Monocle. (Hozzáférés: 2015. június 24.)Monocle's 2012 "Quality of Life Survey" ranked Vienna fourth on a list of the top 25 cities in the world "to make a base within" (up from sixth in 2011 and eighth in 2010).
  3. Quality of Life Survey 2012. Monocle. [2012. augusztus 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 1.)
  4. Monocle's top 25 cities for 2011, on businessinsider.com. (Hozzáférés: 2011. december 2.)
  5. Monocle's 2011 "Quality of LIfe" summary. (Hozzáférés: 2011. december 3.)
  6. 08 Vienna. Monocle.com, 2010. június 15. [2012. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 19.)
  7. a b Mercer: Quality of living rankings
  8. https://mobilityexchange.mercer.com/Insights/quality-of-living-rankings
  9. Archivált másolat. [2019. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 17.)
  1. Az egykori Fidesz alelnök, Lázár János nyilatkozatai ellenére; ui. média- (propaganda)nyilatkozataiban szerinte Bécs borzasztó hely lett a migránsok és bevándorlók miatt.