Főmenü megnyitása

A magyar irodalom története (Beöthy–Badics)

(1896) irodalomtörténeti mű

A Beöthy Zsolt és Badics Ferenc szerkesztésében 1896-ban megjelent A magyar irodalom története, alcímével Képes magyar irodalomtörténet című mű egy két kötetes, nagy monarchiabeli magyar irodalomtörténeti mű, egyben egyike az Egyetemes irodalomtörténet, a Nagy képes világtörténet, A magyar nemzet története, és A zsidók egyetemes története mellett az Osztrák–Magyar Monarchia alatt megjelent nagy terjedelmű összefoglaló tudományos–ismeretterjesztő alkotásoknak. (Egy időben „Nagy-Beöthy” néven is számontartották.)

A magyar irodalom története
Képes magyar irodalomtörténet
A kötetek díszes borítóval jelentek meg
A kötetek díszes borítóval jelentek meg

Szerző Beöthy Zsolt, Badics Ferenc (szerk.)
Első kiadásának időpontja 18931895
Nyelv magyar
Témakör a magyar irodalom története a kezdetektől a kiegyezésig
Műfaj irodalomtörténeti mű
Részei 2 kötet
Kiadás
Magyar kiadás Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1896
Külső hivatkozás elektronikus elérhetőség

A kora szinte összes irodalomtörténészét, illetve több nyelvészét, történészét foglalkoztató vállalkozás végeredményeként két igen vastag kötet született, amely időrendi sorrendben mutatja be a magyar irodalom fejlődését a kezdeti időktől az osztrák-magyar kiegyezés (1867) koráig. Az összességében mintegy 1.600 oldal terjedelmű alkotás mindmáig egyike a legnagyobb magyar irodalomtörténeti műveknek, csak Bodnár Zsigmond, Horváth Cirill József, Pintér Jenő művei, továbbá a Sőtér István szerkesztésében megjelent irodalomtörténet közelíti meg, illetve múlja felül terjedelmében, részletességében. Szemléletét a nemzeti hagyományokra való erős hangsúlyfektetés jellemzi.

A II. kötet címlapja

Tartalomjegyzék

LeírásSzerkesztés

Kiadásának történeteSzerkesztés

A 19. század utolsó harmadában született meg az igény egy nagy terjedelmű magyar irodalomtörténeti összefoglaló műre. Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. 1892 tavaszán kötött szerződést Beöthy Zsolttal, hogy egy nagyobb tudós csoport vezetésével megoldja a feladatot, és a König-féle Deutsche Litteraturgeschichte mintájára népszerű füzetes vállalkozással lép a nagyközönség elé. Így született a közbeszédben Képes magyar irodalomtörténet néven elhíresült mű. Egyéb kiadványokkal együtt a két kötet kiadása a millenniumi évek jelentős eseménye volt. A kötetek munka­társai között az akkori irodalomtudomány sok neves művelője (Magyar Tudományos Akadémia, Kisfaludy Társaság tagjai) kapott helyett – bár Beöthynek nem sikerült mindenkit (összeférhetetlen természete, illetve fiatal kora miatt) megnyernie a vállalkozás számára. A szerkesztőn és Badics Ferenc segédszerkesztőn kívül Alexander Bernát, Baráth Ferenc, Bayer József, Bánóczi József, Erdélyi Pál, Gyulai Pál, Haraszti Gyula, Hegedűs István, Horváth Cyrill, Imre Sándor, Kardos Albert, Kele­men Béla, Négyesy László, Rákosi Jenő, Riedl Frigyes, Sebestyén Gyula, Szász Károly, Széchy Károly, Szilády Áron, Váczy János írták a két kötet cikkeit; a történetírók és nyelvészek közül Angyal Dávid, Fraknói Vilmos, Marczali Henrik, Simonyi Zsigmond, Szilágyi Sándor, ifj. Szinnyei József, és Takáts Sándor voltak az ismertebb nevek.[1]

Az igen díszesen illusztrált mű nemzeti szellemiségével és külső csillogásával elnyerte a nagyközönség tetszését. Alapjául tulajdonképpen Beöthy Zsolt korábbi középiskolai magyar irodalomtörténete szol­gált, szerzője általános értékítéleteit ezzel az alkotással terjesztette el szélesebb közönség előtt.[1]

KritikákSzerkesztés

Az alkotással kapcsolatban ugyanakkor bizonyos kritika is megfogalmazódott, elsősorban azt helytelenítve, hogy a munka­társak nagy száma, különböző világnézete, tudományos felkészültsége és értekező stílusa áthághatatlan gátat vetett az egyöntetűség, arányosság, és ítéletegység követelményeivel szemben. Azaz míg az egyik szerző bőbeszédűen írt harmadrangú témájáról – a másik szűkszavúan emlékezett meg az előbbinél sokkal fontosabb irodalmi eseményekről; míg egyesek ma­gasztalták kevésbé jelentős íróikat – mások szigorúan ítél­keztek általában kiválónak tartott egyéniségekről; míg az esszéírók az esztétikai méltatásra helyezték a hangsúlyt – az értekezők a történeti anya­got tartott lényegesnek, és a szépírói hangulatkeltés nemegyszer össze­ütközött a száraz tudományos próza stílusával. A fejezetek között a kritika szerint a leggondosabb szerkesztői munkával sem sikerült megteremteni a belső kapcsolatot, az irodalmi fejlődés menetébe idegen elemeket ékeltek egyes szerzők, a kihagyások és megfeledkezések hiányossá és szakadozottá tették olykor az egyes fejezetek menetét.[1]

ElterjedettségeSzerkesztés

Az elmarasztalások ennek ellenére a Képes irodalomtörténet tátongó hézagot töltött be a magyar művelődésben, az iskolák szűkebb körére szorított szaktudományt az egész művelt közönség köré­ben népszerűvé tette, a magyar szellemi élet ezeréves fejlődését tetszetős formában mutatta be. Az egyetemek filozófus-ifjúsága ebből a két kötetből tanult mintegy negyed évszáza­don keresztül, a középiskolák tanárai ezt a művet használták előadásaikhoz, az irodalom múltja iránt érdeklődő írók innen tájékozódtak elődeik munkásságáról, és maguk a szak­tudósok is tanulsággal forgatták a „Nagy-Beöthy”-t. A ki­egyezés koráig terjedő magyar nemzeti élet irodalmi eredményei­ről ez a díszes tanulmánysorozat számolt be először részletező feldolgozásban a 20. század elején élő magyar­ságnak.[1]

Hasonló részletességű, képes magyar irodalomtörténet végül Pintér Jenő tollából született a két világháború között.

A két kötet rendelkezik reprint kiadással (Babits Kiadó, 2006), illetve a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából elektronikus elérhetőséggel is.

TartalomjegyzékSzerkesztés

Kötetszám
Kötetcím
Kiadási év
Oldalszám
Elektronikus elérés
I. kötet A legrégibb időktől Bessenyei fellépteig 1896 516 o. [2]
II. kötet Bessenyey felléptétől a kiegyezésig 1772–1867 1896 840 o. [3]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Pintér Jenő, i. m., VII. kötet [1], 226–229. o.

ForrásSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés