A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 1959-ben

Wikipédia-kronológia

A magyar labdarúgó-válogatottnak 1959-ben nyolc találkozója volt. Három barátságos mérkőzéssel és három győzelemmel kezdte az évet a magyar csapat. A Svédország elleni meccsen játszott először a tizennyolc éves Albert Flórián.

Budapesten került sor a Szovjetunió elleni 1958-as mérkőzés visszavágójára az Európa-bajnokság selejtező keretében, most is a szovjet csapat volt a jobb. Két vereséggel nem jutott tovább az első EB-re a válogatott.

Még két Európa-kupa mérkőzés is volt az évben, Svájc ellen egy parádés 8–0 lett a végeredmény, amiből négy gólt Tichy Lajos szerzett. A másik EK meccsen Firenzében 1–1-es döntetlent értünk el az olasz csapat ellen.

Öt évvel a berni világbajnoki döntő után először mérkőzött meg a magyar és a nyugat-német csapat. Csak Grosics, Bozsik és Helmuth Rahn maradt az akkori két gárdából, most 4–3 lett az eredmény.

Szövetségi kapitány:

Eredmények szerkesztés

360. mérkőzés
1959. április 19.
Magyarország   4 – 0   Jugoszlávia Népstadion, Budapest
Nézőszám: 90 000
Játékvezető: Giulio Campanati (ITA)
Sándor   37'
Tichy   53'   68'
Pál II.   87'
(1 – 0)
Részletek

361. mérkőzés
1959. május 1.
NDK   0 – 1   Magyarország Hans-Meyer-Stadion, Drezda
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Leif Gulliksen (NOR)
(0 – 0)
Részletek
Göröcs   68'

362. mérkőzés
1959. június 28.
Magyarország   3 – 2   Svédország Népstadion, Budapest
Nézőszám: 72 000
Játékvezető: Nyikolaj Mihajlovics Hlopotyin (URS)
Sándor   3'
Göröcs   21'   53'
(2 – 0)
Részletek
T. Jonsson   62'
Backmann   64'

363. mérkőzés
1959. szeptember 27.
NEK-selejtező
Magyarország   0 – 1   Szovjetunió Népstadion, Budapest
Nézőszám: 90 000
Játékvezető: Jozef Kowal (POL)
(0 – 0)
Részletek
Vojnov   59'

364. mérkőzés
1959. október 11.
Jugoszlávia   2 – 4   Magyarország JNA-stadion, Belgrád
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Cesare Jonni ITA)
M. Mujics   12'
Kosztics   15'
(2 – 2)
Részletek
Albert   4'   33'   69'
Bundzsák   82'

365. mérkőzés
1959. október 25.
Európa-kupa
Magyarország   8 – 0   Svájc Népstadion, Budapest
Nézőszám: 70 000
Játékvezető: Ivan Ivanovics Lukjanov (RFU)
Göröcs   1'   79'
Tichy   19'   28'   35'   66'
Sándor   22'
Albert   27'
(6 – 0)
Részletek

366. mérkőzés
1959. november 8.
Magyarország   4 – 3   NSZK Népstadion, Budapest
Nézőszám: 90 000
Játékvezető: Elmar Saar (RFU)
Tichy   15'   80' (11-esből)
Albert   47'
Sándor   48'
(1 – 0)
Részletek
Seeler   72'   81'
Brüls   89'

367. mérkőzés
1959. november 29.
Európa-kupa
Olaszország   1 – 1   Magyarország Stadio Comunale, Firenze
Nézőszám: 61 000
Játékvezető: Pieter Paulus Roomer (HOL)
Cervato   56' (11-esből) (0 – 0)
Részletek
Tichy   50'

Források szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés