A magyar labdarúgó-válogatott 2016. október 7-i mérkőzése

nemzetközi labdarúgó-mérkőzés

A magyar labdarúgó-válogatott 2018-as világbajnoki selejtezőjének második mérkőzését Svájc ellen, 2016. október 7-én, Budapesten, a Groupama Arénában rendezték. Ez volt a magyar labdarúgó-válogatott 911. hivatalos mérkőzése és a két válogatott egymás elleni 45. összecsapása.

Magyarország–Svájc
Kiírás:
2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező
A mérkőzés végeredménye
Magyarország Svájc
Magyarország Svájc
23
A mérkőzés adatai
Dátum2016. október 7.
20:45 (CEST)
StadionGroupama Aréna
VárosBudapest
JátékvezetőNED Björn Kuipers

 ← FRO–HUNLVA–HUN → 

Előzmények szerkesztés

Eddig negyvennégyszer találkozott a két válogatott egymással. Legutóbb 2002. február 13-án Limassolban megrendezett barátságos találkozón 2–1-re kikaptunk Svájc válogatottjától. Utoljára tétmérkőzésen szintén világbajnoki-selejtezősorozaton voltunk ellenfelei egymásnak, mégpedig 1997-ben, akkor mind a zürichi odavágón, mind a budapesti visszavágón 0–0-s döntetlen eredmény született. Az összes találkozót figyelembe véve 30 magyar, 9 svájci győzelem született és 5 alkalommal döntetlen lett a mérkőzések végeredménye. A 127 magyar találatra a hellének 58-szor tudtak válaszolni.

Svájc legjobb eredményei a világbajnokságokon: háromszor jutott el a negyeddöntőig: 1934-ben, 1938-ban és 1954-ben amikor rendezőként volt jelen.

Helyszín szerkesztés

A találkozót Budapesten rendezik meg, a Groupama Arénában.

Keretek szerkesztés

  megjegyzés: A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
  Magyarország
Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság
K Dibusz Dénes 1990. november 16. (25 évesen) 4 0   Ferencváros 2016. 03. 26-án Horvátország ellen
K Gulácsi Péter 1990. május 6. (26 évesen) 4 0   RB Leipzig 2016. 09. 06-án Feröer ellen
K Megyeri Balázs 1990. március 31. (26 évesen) 0 0   Greuther Fürth
V Bese Barnabás 1994. május 6. (22 évesen) 2 0   Le Havre AC 2016. 06. 22-én Portugália ellen
V Fiola Attila 1990. február 17. (26 évesen) 17 0   Videoton 2016. 09. 06-án Feröer ellen
V Guzmics Richárd 1987. április 16. (29 évesen) 19 1   Wisła Kraków 2016. 09. 06-án Feröer ellen
V Kádár Tamás 1990. március 14. (26 évesen) 34 0   Lech Poznań 2016. 09. 06-án Feröer ellen
V Kálnoki Kis Dávid 1991. augusztus 6. (25 évesen) 0 0   Újpest FC
V Korcsmár Zsolt 1989. január 9. (27 évesen) 24 0   Vasas SC 2014. 10. 11-én Románia ellen
V Korhut Mihály 1988. december 1. (27 évesen) 6 0   Hapóél Beér-Seva 2016. 06. 22-én Portugália ellen
V Lang Ádám 1993. január 17. (23 évesen) 6 0   Dijon 2016. 09. 06-án Feröer ellen
KP Bognár István 1991. május 5. (25 évesen) 0 0   Diósgyőri VTK
KP Elek Ákos 1988. július 21. (28 évesen) 41 1   Diósgyőri VTK 2016. 09. 06-án Feröer ellen
KP Kalmár Zsolt 1995. június 9. (21 évesen) 7 0   RB Leipzig 2015. 10. 11-én Görögország ellen
KP Kleinheisler László 1994. április 8. (22 évesen) 8 1   SV Darmstadt 98 2016. 09. 06-án Feröer ellen
KP Kovács István 1992. március 27. (24 évesen) 5 0   Videoton 2014. 11. 18-án Oroszország ellen
KP Nagy Ádám 1995. június 17. (21 évesen) 12 0   Bologna FC 2016. 09. 06-án Feröer ellen
KP Vida Máté 1996. március 8. (20 évesen) 1 0   Vasas SC 2016. 05. 20-án Elefántcsontpart ellen
CS Böde Dániel 1986. október 24. (29 évesen) 14 4   Ferencváros 2016. 06. 26-án Belgium ellen
CS Dzsudzsák Balázs   1986. december 23. (29 évesen) 83 20   al-Vahda FC 2016. 09. 06-án Feröer ellen
CS Németh Krisztián 1989. január 5. (27 évesen) 27 3   Al-Gharafa SC 2016. 09. 06-án Feröer ellen
CS Nikolics Nemanja 1987. december 31. (28 évesen) 21 3   Legia Warszawa 2016. 09. 06-án Feröer ellen
CS Priskin Tamás 1986. szeptember 27. (30 évesen) 59 17   Slovan Bratislava 2016. 09. 06-án Feröer ellen
CS Stieber Zoltán 1988. október 16. (27 évesen) 16 3   1. FC Kaiserslautern 2016. 09. 06-án Feröer ellen
CS Szalai Ádám 1987. december 9. (28 évesen) 37 9   Hannover 96 2016. 09. 06-án Feröer ellen
Szövetségi kapitány:   Bernd Storck
  Svájc
Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság
K Yann Sommer 1988. december 17. (27 évesen) 23 0   B. Mönchengladb. 2016. 09. 06-án Portugália ellen
K Marwin Hitz 1987. szeptember 18. (29 évesen) 2 0   Augsburg 2015. 10. 12-én Észtország ellen
K Roman Bürki 1990. november 14. (25 évesen) 5 0   B. Dortmund 2016. 06. 03-án Moldova ellen
V Valon Behrami 1985. április 19. (31 évesen) 63 2   Watford 2016. 09. 06-án Portugália ellen
V Johan Djourou 1987. január 18. (29 évesen) 65 2   Hamburger SV 2016. 09. 06-án Portugália ellen
V Blerim Džemaili 1986. április 12. (30 évesen) 52 6   Bologna 2016. 09. 06-án Portugália ellen
V Nico Elvedi 1996. szeptember 30. (20 évesen) 1 0   B. Mönchengladb. 2016. 05. 28-án Belgium ellen
V Timm Klose 1988. május 9. (28 évesen) 12 0   Norwich City 2016. 03. 29-én Bosznia-Hercegovina ellen
V Stephan Lichtsteiner   1984. január 16. (32 évesen) 86 5   Juventus 2016. 09. 06-án Portugália ellen
V François Moubandje 1990. június 21. (26 évesen) 8 0   Toulouse B 2016. 06. 03-án Moldova ellen
V Ricardo Rodríguez 1992. augusztus 25. (24 évesen) 41 0   Wolfsburg 2016. 09. 06-án Portugália ellen
V Fabian Schär 1991. december 20. (24 évesen) 21 6   Hoffenheim 2016. 09. 06-án Portugália ellen
V Silvan Widmer 1993. március 5. (23 évesen) 5 0   Udinese 2016. 09. 06-án Portugália ellen
KP Gelson Fernandes 1986. szeptember 2. (30 évesen) 57 2   Rennes 2016. 09. 06-án Portugália ellen
KP Fabian Frei 1989. január 8. (27 évesen) 7 1   1. FSV Mainz 05 2016. 06. 11-én Albánia ellen
KP Renato Steffen 1991. november 3. (24 évesen) 2 0   Basel 2016. 03. 29-én Bosznia-Hercegovina ellen
KP Granit Xhaka 1992. szeptember 27. (24 évesen) 47 6   Arsenal 2016. 09. 06-án Portugália ellen
CS Eren Derdiyok 1988. június 12. (28 évesen) 53 10   Kasımpaşa 2016. 09. 06-án Portugália ellen
CS Breel Embolo 1997. február 14. (19 évesen) 15 2   Schalke 04 2016. 09. 06-án Portugália ellen
CS Admir Mehmedi 1991. március 16. (25 évesen) 47 6   Bayer Leverkusen 2016. 09. 06-án Portugália ellen
CS Haris Seferović 1992. február 22. (24 évesen) 29 7   E. Frankfurt 2016. 09. 06-án Portugália ellen
Szövetségi kapitány:   Vladimir Petković

A mérkőzés szerkesztés

Magyarország   2–3   Svájc
Szalai   53'   71' (0–0)
Jegyzőkönyv
  51' Seferović
  67' Rodríguez
  88' Stocker
  80' Džemaili
  90+2' Behrami
Groupama Aréna, Budapest
Nézőszám: 22 000
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)
Asszisztensek: Sander van Roekel és Erwin Zeinstra

Az összeállítások szerkesztés

     
 
 
 
Magyarország
     
 
 
 
Svájc


Gólok és figyelmeztetések szerkesztés

A magyar válogatott játékosainak góljai és figyelmeztetései a selejtezősorozatban.
Csak azokat a játékosokat tüntettük fel a táblázatban, akik legalább egy gólt szereztek vagy figyelmeztetést kaptak.
A játékosok vezetéknevének abc-sorrendjében.
Forduló FRO–HUN HUN–SUI LVA–HUN HUN–AND POR–HUN AND–HUN HUN–LVA HUN–POR SUI–HUN HUN–FRO
Figyelmeztetések         KM 2016.09.06. 2016.10.07. 2016.10.10. 2016.11.13. 2017.03.25. 2017.06.09. 2017.08.31. 2017.09.03. 2017.10.07. 2017.10.10.
Fiola Attila 0 1 0 0 0  
Kádár Tamás 0 1 0 0 0  
Kleinheisler László 0 1 0 0 0  
Szalai Ádám 2 0 0 0 0    
Összesen 2 3 0 0 0
Jelmagyarázat: Helyszín: O = Otthon; I = Idegenben;
  = szerzett gólok;   = sárga lapos figyelmeztetés;   = egy mérkőzésen 2 sárga lap utáni azonnali kiállítás;   = piros lapos figyelmeztetés, azonnali kiállítás; X = eltiltás; KM = eltiltás miatt kihagyott mérkőzés

Örökmérleg a mérkőzés után szerkesztés

Magyarország     Svájc
30 Győzelem 10
5 Döntetlen 5
129 Gólok 61
65/90 Pontok 25/90
72,22% % 27,78%

A táblázatban a győzelemért 2 pontot számoltunk el.

Összes mérkőzés szerkesztés

      Győzelem       Döntetlen       Vereség

No. Dátum Helyszín Nézőszám Mérkőzés Eredmény Gólszerző(k)
1. (31.) 1911. 01. 08. Zürich, Spielfeld Hardau 3 000 barátságos Svájc–Magyarország 2–0 (0–0) Collet   51', Wyss I.   55'[1]
2. (32.) 1911. 10. 29. Budapest, Millenáris-pálya 15 000 barátságos Magyarország–Svájc 9–0 (4–0) Bíró   1', Koródy   5'   26', Schlosser   18'   56'   62'   79'   83'   85'[2]
3. (68.) 1918. 05. 12. Budapest, Hungária körúti stadion 16 000 barátságos Magyarország–Svájc 2–1 (0–0) Schaffer   57', Schlosser   77'[3]
4. (83.) 1922. 06. 15. Budapest, Hungária körúti stadion 25 000 barátságos Magyarország–Svájc 1–1 (0–1) Blum   63' ill. Merkt   19'[4]
5. (90.) 1923. 03. 11. Lausanne, Stade Olympique de la Pontaise 10 000 barátságos Svájc–Magyarország 1–6 (0–1) Molnár Gy.   4'   57', Orth   57'   77', Híres   63'   65' ill. Abegglen   75'[5]
6. (97.) 1924. 05. 18. Zürich, Sportplatz Förlibuck 20 000 barátságos Svájc–Magyarország 4–2 (0–1) Braun   66', Opata   72' ill. Abegglen   20', Sturzenegger   32', Ehrenbolger   47', Pollitz   54'[6]
7. (105.) 1925. 03. 25. Budapest, Hungária körúti stadion 32 000 barátságos Magyarország–Svájc 5–0 (2–0) Takács J.   14', Molnár Gy.   43'   79' (11-esből), Jeny   84'   87'[7]
8. (134.) 1928. 11. 01. Budapest, Üllői-úti pálya 20 000 Európa-kupa 1927–30 Magyarország–Svájc 3–1 (1–0) Turay   36', Híres   49', Ströck   53' ill. Weiler II.   78' (11-esből)[8]
9. (136.) 1929. 04. 14. Bern, Wankdorf stadion 19 000 Európa-kupa 1927–30 Svájc–Magyarország 4–5 (2–1) Wildmer   8', Takács J.   51'   76', Toldi   56', Híres   73' ill. Weiler I.   2', Abegglen III.   26'   66', Abegglen II.   78'[9]
10. (105.) 1930. 04. 13. Bázel, Sportanlage Rankhof 20 000 barátságos Magyarország–Svájc 2–2 (1–1) Toldi   37'   63' ill. Baumeister   7', Ramseyer I.   65' (11-esből)[10]
11. (149.) 1931. 04. 12. Budapest, Hungária körúti stadion 25 000 Európa-kupa 1931–32 Magyarország–Svájc 6–2 (2–2) Avar   3'   71'   87', P. Szabó   35', Kalmár   75', Táncos   76' ill. Abegglen III.   4'   8'[11]
12. (160.) 1932. 06. 19. Bern, Wankdorf stadion 16 000 Európa-kupa 1931–32 Svájc–Magyarország 3–1 (0–0) Weiler I.   79' ill. Känel   47', Passello   64', Abegglen III.   81'[12]
13. (170.) 1933. 09. 17. Budapest, Hungária körúti stadion 17 000 Európa-kupa 1933–35 Magyarország–Svájc 3–0 (1–0) Avar   7'   77', Minelli   66'[13]
14. (184.) 1935. 04. 14. Zürich, Hardturm stadion 25 000 Európa-kupa 1933–35 Svájc–Magyarország 6–2 (4–0) Cseh   59'   72' (11-esből) ill. Jäck   8', Kielholz   21'   35'   571', Abegglen III.   40'   63'[14]
15. (189.) 1935. 11. 10. Budapest, Üllői-úti pálya 16 000 barátságos Magyarország–Svájc 6–1 (3–0) Cseh   21', Toldi   39', Vincze   44'   90', Sárosi   66'   82' ill. Abegglen III.   72'[15]
1935. 11. 27. Zürich, Hardturm stadion 3 000 nem hivatalos Magyarország–Svájc 5–2 Cseh   24'  , Toldi    , Sárosi   ill. Kielholz  [16]
16. (200.) 1937. 04. 11. Bázel, Sportanlage Rankhof 22 000 Európa-kupa 1936–38 Svájc–Magyarország 1–5 (0–2) Sárosi   26', Zsengellér   41'   59'   70', Dudás   77' ill. Aeby   58'[17]
17. (206.) 1937. 11. 14. Budapest, Üllői-úti pálya 10 000 Európa-kupa 1936–38 Magyarország–Svájc 2–0 (1–0) Sárosi   3', Toldi   74'[18]
18. (212.) 1938. 06. 12. Lille, Stade Victor Boucquey 14 000 vb 1938, negyeddöntő Magyarország–Svájc 2–0 (1–0) Sárosi   43', Zsengellér   90'[19]
19. (219.) 1939. 04. 02. Zürich, Hardturm stadion 22 000 barátságos Svájc–Magyarország 3–1 (1–0) Déri   54' ill. Aeby   43'   74', Walaschek   80'[20]
20. (226.) 1940. 03. 31. Budapest, Üllői-úti pálya 32 000 barátságos Magyarország–Svájc 3–0 (2–0) Sárosi   25'   63', Sütő   32'[21]
21. (236.) 1941. 11. 16. Zürich, Hardturm stadion 24 000 barátságos Svájc–Magyarország 1–2 (0–1) Kovács Miklós   45', Olajkár   74' ill. Monnard   77'[22]
22. (239.) 1942. 11. 01. Budapest, Üllői-úti pálya 35 000 barátságos Magyarország–Svájc 3–0 (1–0) Bodola   31', Németh   73', Tóth Mátyás   79'[23]
23. (240.) 1943. 05. 16. Genf, Stade des Charmilles 25 000 barátságos Svájc–Magyarország 1–3 (1–3) Bodola   32',   43', Zsengellér   32' ill. Monnard   16'[24]
24. (258.) 1948. 04. 22. Budapest, Üllői-úti pálya 32 000 Európa-kupa 1948-53 Magyarország–Svájc 7–4 (3–3) Puskás   1'   88', Deák   36'   76', Gőcze   42', Egresi   74', Szusza   86' ill. Lusenti   5', Amadò   30', Maillard II.   31', Tamini   87'[25]
25. (294.) 1952. 09. 20. Bern, Wankdorf stadion 30 000 Európa-kupa 1948-53 Svájc–Magyarország 2–4 (2–2) Puskás   36'   45', Kocsis   56', Hidegkuti   74' ill. Hügi II.   5', Fatton   11'[26]
26. (314.) 1954. 10. 10. Budapest, Népstadion 94 000 barátságos Magyarország–Svájc 3–0 (2–0) Kocsis   19'   32', Bozsik   83'[27]
27. (324.) 1955. 09. 17. Lausanne, Stade Olympique de la Pontaise 40 000 Európa-kupa 1955-59 Svájc–Magyarország 4–5 (2–3) Machos   20'   22', Kocsis   26', Puskás   57'   85' (11-esből) ill. Vonlanthen II.   16'   43', Antenen   64'   73'[28]
28. (365.) 1959. 10. 25. Budapest, Népstadion 70 000 Európa-kupa 1955-59 Magyarország–Svájc 8–0 (6–0) Göröcs   1'   79', Tichy   19'   28'   35'   66', Sándor   22', Albert   27'[29]
29. (412.) 1964. 10. 04. Bern, Wankdorf stadion 33 000 barátságos Svájc–Magyarország 0–2 (1–3) Albert   39'   84'[30]
30. (423.) 1966. 06. 05. Budapest, Népstadion 35 000 barátságos Magyarország–Svájc 3–1 (2–0) Farkas   44', Bene   45'   65'[31]
31. (454.) 1970. 11. 15. Bázel, St. Jakob stadion 25 000 barátságos Svájc–Magyarország 0–1 (0–0) Fazekas   82'[32]
32. (491.) 1974. 12. 04. Szolnok, Tiszaligeti stadion 20 000 barátságos Magyarország–Svájc 1–0 (1–0) Fazekas   42' (11-esből)[33]
33. (504.) 1976. 04. 30. Lausanne, Stade Olympique de la Pontaise 10 000 barátságos Svájc–Magyarország 0–1 (0–1) Fazekas   43'[34]
34. (554.) 1981. 04. 28. Luzern, Allmend stadion 17 000 vb selejtező Svájc–Magyarország 2–2 (1–1) Bálint   45', Müller   64' (11-esből) ill. Sulser   31'   47'[35]
35. (559.) 1981. 10. 14. Budapest, Népstadion 65 000 vb selejtező Magyarország–Svájc 3–0 (1–0) Nyilasi   23'   50', Fazekas   59'[36]
36. (587.) 1984. 08. 22. Budapest, Népstadion 12 000 barátságos Magyarország–Svájc 3–0 (0–0) Esterházy   71'   83', Bodonyi   87'[37]
37. (631.) 1989. 04. 04. Budapest, Népstadion 8 000 barátságos Magyarország–Svájc 3–0 (2–0) Détári   22', Kovács Ervin   36', Bognár   74'[38]
38. (681.) 1994. 03. 09. Budapest, Népstadion 7 000 barátságos Magyarország–Svájc 1–2 (0–2) Eszenyi   75' ill. Sforza   10', Subiat   32'[39]
39. (694.) 1995. 03. 29. Budapest, Népstadion 13 000 EB selejtező Magyarország–Svájc 2–2 (0–0) Kiprich   50', Illés   72' ill. Subiat   73'   85'[40]
40. (699.) 1995. 10. 11. Zürich, Hardturm stadion 20 000 EB selejtező Svájc–Magyarország 3–0 (1–0) Türkyilmaz   23', Sforza   56', Ohrel   88'[41]
41. (711.) 1997. 04. 30. Zürich, Hardturm stadion 17 300 vb selejtező Svájc–Magyarország 1–0 (0–0) Türkyilmaz   83'[42]
42. (714.) 1997. 08. 20. Budapest, Népstadion 40 000 vb selejtező Magyarország–Svájc 1–1 (0–0) Klausz   53' ill. Chapuisat   90'[43]
43. (728.) 1998. 11. 18. Budapest, Üllői úti stadion 2 849 barátságos Magyarország–Svájc 2–0 (2–0) Korsós   1', Sebők   7'[44]
44. (760.) 2002. 02. 13. Limassol, Tsirion stadion 100 barátságos Magyarország–Svájc 1–2 (0–0) Gyepes   82' ill. Magnin   53', Yakin   56'[45]
45. (911.) 2016. 10. 07. Budapest, Groupama Aréna 22 000 vb-selejtező Magyarország–Svájc 2–3 (0–0) Szalai   53'   71' ill. Seferović   51', Rodríguez   67', Stocker   88'[46]
46. (920.) 2017. 10. 07. Bázel, St. Jakob-Park 32 018 vb-selejtező Svájc–Magyarország 5–2 (3–0) Guzmics   54', Ugrai   89' ill. Xhaka   18', Frei   20', Zuber   42'   49', Lichtsteiner   83'[47]


A selejtezőcsoport állása a mérkőzés után szerkesztés

További mérkőzések a fordulóban
2016. október 7. Lettország   0–2   Feröer
2016. október 7. Portugália   6–0   Andorra
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1.   Svájc 2 2 0 0 5 2 +3 6 Kijut a 2018-as világbajnokságra
2.   Feröer 2 1 1 0 2 0 +2 4 Lehetséges pótselejtező[m 1]
3.   Portugália 2 1 0 1 6 2 +4 3
4.   Lettország 2 1 0 1 1 2 −1 3
5.   Magyarország 2 0 1 1 2 3 −1 1
6.   Andorra 2 0 0 2 0 7 −7 0
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. A nyolc legjobb csoportmásodik pótselejtezőt játszik. A kilencedik csoportmásodik kiesik.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az 1911. január 8-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  2. Az 1911. október 29-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  3. Az 1918. május 12-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  4. Az 1922. június 15-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  5. Az 1923. március 11-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  6. Az 1924. május 18-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  7. Az 1925. március 25-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  8. Az 1928. november 1-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  9. Az 1929. április 14-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  10. Az 1930. április 13-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  11. Az 1931. április 12-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  12. Az 1932. június 19-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  13. Az 1933. szeptember 17-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  14. Az 1935. április 14-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  15. Az 1935. november 10-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  16. Az 1935. november 27-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  17. Az 1937. április 11-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  18. Az 1937. november 14-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  19. Az 1937. április 11-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  20. Az 1939. április 2-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  21. Az 1940. március 31-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  22. Az 1941. november 16-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  23. Az 1942. november 1-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  24. Az 1943. május 16-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  25. Az 1948. április 22-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  26. Az 1952. szeptember 20-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  27. Az 1954. október 10-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  28. Az 1955. szeptember 17-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  29. Az 1959. október 25-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  30. Az 1964. október 4-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  31. Az 1966. június 5-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  32. Az 1970. november 15-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  33. Az 1974. december 4-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  34. Az 1976. április 30-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  35. Az 1981. április 28-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  36. Az 1981. október 14-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  37. Az 1984. augusztus 22-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  38. Az 1989. április 4-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  39. Az 1994. március 9-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  40. Az 1995. március 29-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  41. Az 1995. október 11-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  42. Az 1997. április 30-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  43. Az 1997. augusztus 20-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  44. Az 1998. november 18-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  45. A 2002. február 13-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  46. A 2016. október 7-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu
  47. A 2017. október 7-i mérkőzés összeállítása. www.magyarfutball.hu

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Svájci labdarúgó-szövetség
Magyar Labdarúgó-szövetség
2018-as labdarúgó-világbajnokság
2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA)
2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA – B csoport)
A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2016-ban
A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (2010–)