Wikipédia

A nemi erőszak kultúrája

A nemi erőszak kultúrája (rape culture) a feminista elmélet szerint egy társadalom kultúrájának a nemi erőszakhoz kötődő azon aspektusa,[1] melyben az uralkodó attitűdök és a gyakorlat normalizálja, megbocsátja vagy tolerálja a nemi erőszakot.[2] Olyan társadalmi berendezkedés, ahol a nők az erőszakkal való fenyegetettségnek a szexista megjegyzésektől a fogdosáson át a nemi erőszakig terjedő spektrumában élnek. A nemi alapú erőszak (angolul: gender based violance) a biológiai nem (általában a nő és férfi dichotómiában) bináris felfogásához kapcsolódó nemi szerep attitűdök egyenlőtlen elosztásából fakad.[3]

A nemi erőszak kultúrájában gyakori viselkedési formák közé tartozik az áldozat hibáztatása („minek öltözik kirívóan”, „miért mászkál este egyedül”), a szexuális tárgyiasítás és a nemi erőszak relativizálása, romantizálása (pl. "a férfiak már csak ilyenek"). A nemi erőszak kultúrájával próbálták modellezni egyes csoportok társas viselkedését, például a börtönbeli nemi erőszakot és a konfliktusövezetekben a pszichológiai hadviselés eszközeként használt háborús nemi erőszakot. Országokkal kapcsolatban is állítható, hogy azok a nemi erőszak kultúráját tartják fenn.[4][5][6][7][8]

A feminista tudományos élet használja a nemierőszak-kultúra kifejezést,[9] magyar nézőpontból nincsen teljes körű egyetértés abban, hogy pontosan mik a meghatározó elemei és azokkal milyen mértékben kell rendelkeznie egy adott társadalomnak, hogy azt a nemi erőszak kultiválójának tekintsék.[4]

A nemi erőszak kultúrájával kapcsolatban megfigyelték, hogy más társadalmi tényezőkkel és viselkedésmódokkal korrelál. Kutatások igazolták, hogy a szexuális erőszakkal kapcsolatos mítoszok, az áldozat hibáztatása és az erőszak banalizálása korrelál a rasszizmus, a homofóbia, a transzfóbia, az életkor vagy társadalmi osztály szerinti diszkrimináció, a vallási türelmetlenség és a diszkrimináció más formáinak megjelenésével.[10][11]

Magát az elképzelést számos kritika érte, dacára annak hogy a nemi erőszakot elkövetők 95%-ban férfiak, addig az áldozatok között mindössze 5%-ban találhatóak meg. Akárcsak más, a férfiuralom túlkapásait kritikával illető esetekben (mint a családon belüli erőszak kapcsán), az antifeministák vitatják a feminista érvrendszer alapját képező statisztikai adatok pontosságát és érvényességét. Az arányokat érdemes figyelembe venni: Részletesebb leírás a témában a NANE jóvoltából. A tíz évvel ezelőtti hiteles magyar statisztikák a Nők joga honlapján tanulmányozhatók. A legfrissebb magyarországi adatok az Index.hu hírportál 2020-as nőnapi jelentésében olvashatóak.

Eredete és használata szerkesztés

„ A nemi erőszak kultúrája: azt mondani lányoknak és felnőtt nőknek, hogy gondold meg, milyen ruhát veszel fel, hogy viseld azt, milyen testtartással és milyen utcákon sétálj, mikor sétálj, kivel sétálj, kiben bízhatsz, mit csinálsz, kivel csinálod, mit igyál, mennyit igyál, a szemébe nézz-e valakinek, ha egyedül vagy, ha egy ismeretlennel vagy, ha haverokkal vagy, ha több ismeretlennel vagy, ha sötét van, ha ismeretlen a környék, ha cipelsz valamit, hogyan vidd azt a valamit, milyen cipő legyen rajtad, ha netán futásra kerülne a sor, milyen táska van nálad, milyen ékszert viselj, hány óra van, melyik utca ez, milyen környék ez, hány emberrel feküdtél már le, miféle emberek azok, kik a barátaid, kinek adod meg a számod, ki van otthon, amikor a szállító érkezik, hogy olyan lakásba költözz, ahol látod, ki áll az ajtóban, mielőtt ő látna téged, hogy lessél ki, mielőtt ajtót nyitsz a kiszállítónak, hogy szerezz be egy kutyát vagy legalább egy ugatást imitáló gépet, legyen szobatársad, járj önvédelmi kurzusra, mindig légy óvatos, mindig légy éber, mindig nézz a hátad mögé, mindig figyelj oda a környezetedre, soha egy pillanatra se lazíts az éberségeden, különben szexuális támadásnak leszel kitéve és ha nem követted az összes szabályt, a te hibád lesz. ”
– Melissa McEwan: Rape Culture 101

Az 1970-es évek elején a feministák tudatosság-növelő kampányba kezdtek, hogy a közvélemény figyelmét felhívják a nemi erőszak valóságosságára. Alexandra Rutherford így emlékezik: „az 1970-es évekig a legtöbb amerikai azt feltételezte, hogy a nemi erőszak, a megrontás, a feleségverés ritka események.”[12] A nemi erőszak kultúrájának megnevezése ezeknek az erőfeszítéseknek volt az egyik eredménye.

Az Encyclopedia of Rape szerint:

„A »rape culture« kifejezés az 1970-es évekből, a feminizmus második hullámából ered, és a feministák gyakran a kortárs amerikai kultúra jellemzésére használják.”[13]

A koncepciót az 1970-es évek közepén több média átvette.

1974-ben a kifejezés szerepelt a Noreen Connell és Cassandra Wilson által a New York Radical Feminists csoport számára szerkesztett Rape: The First Sourcebook for Women c. műben.[14] Ez az egyik első olyan könyv volt, ami közvetlenül az erőszaktúlélőktől származó beszámolókat tartalmazott, felhívva a nyilvánosság figyelmét a nemi erőszak problémájára.[15] A könyvben a feminista csoport így nyilatkozott: „végső célunk a nemi erőszak teljes megszüntetése, és ezt a célt nem lehet elérni társadalmunk forradalmi átformálása nélkül”.[16]

Joyce E. Williams szociológiaprofesszor a „rape culture” eredetét és első használatát[17] az 1975-ös, Margaret Lazarus és Renner Wunderlich által a Cambridge Documentary Films számára gyártott és rendezett Rape Culture című filmre vezeti vissza. Williams professzor szerint a film elsőként határozza meg a fogalmat,[17] miközben férfiak és nők megerőszakolását a nemi erőszak nagyobb, kulturális normalizációs kontextusában tárgyalja.[18][19] 2000-ben Lazarus kijelentette, hogy tudomása szerint a film használta először a kifejezést.[20] A filmben bemutatták a DC Rape Crisis Centre működését is, együttműködésben a Prisoners Against Rape, Inc.-vel.[21] Az alkotásban megszólaltak a nemi erőszak áldozatai és elkövetői is, továbbá szerepeltek prominens, a nemi erőszak ellen küzdő aktivisták, köztük Mary Daly, a feminista filozófus és teológus, valamint Emily Culpepper. A filmben vizsgálják azt is, ahogy a médiában a filmesek, írók, dalszövegírók, a magazinok szerzői továbbadják a nemi erőszakkal kapcsolatos attitűdöket.

1992-es, a Journal of Social Issues-ban megjelent írásukban ("A Feminist Redefinition of Rape and Sexual Assault: Historical Foundations and Change") Patricia Donat és John D'Emilio azt sugallta, hogy az eredeti kifejezés a „rape-supportive culture”[22] (erőszakot támogató kultúra) volt, ami Susan Brownmiller 1975-ös könyvében, az Against Our Will: Men, Women, and Rape-ben szerepelt. Brownmiller, a New York-i Radical Feminists csoport tagja bemutatta, hogyan hagyta figyelmen kívül a nemi erőszak létezését mind a tudományos élet, mind a közvélemény.[23] A könyvet sokan a feminizmus mérföldkövének tekintik, mely a modern, nemi erőszakkal foglalkozó tanulmányok egyik alappillére.[24]

SlutWalk (ribiséta) szerkesztés

A SlutWalk nevű feminista szervezetet 2011-ben alapították, egy torontói rendőrtiszt, Michael Sanguinetti nyilvános kijelentésére adott válaszként.[25] A York Egyetem egy prevenciós fórumán az egyetemi nemi erőszak (campus rape) témájában Sanguinetti azt mondta, hogy „amennyiben a lányok szeretnék biztonságban tudni magukat, ne öltözzenek úgy, mint a ribancok”.[26]

Az angol nyelven beszélő médiában a SlutWalk és a Besharmi Morcha mozgalmak népszerűsítették a kifejezést a tiltakozókról szóló riportok megjelentetésével.[27] A menetek célja egyrészt a figyelem ráterelése volt a nemi erőszak kultúrájára – amit úgy definiálnak, mint a közeg, ahol „a szexuális erőszakot egyszerre láthatatlanná és elkerülhetetlenné tették” –, másrészt az, hogy megállítsa az áldozatok hibáztatását és megszégyenítését.[28][29] A SlutWalk fő célja a séták szervezésével, hogy megszüntesse azt a stigmát, ami a nemi erőszak áldozataihoz tapad. Az első SlutWalk Torontóban volt, azóta számos városban szerveztek ilyet.[25] Magyarországon ribiséta néven 2011 óta több rendezvényt is tartottak; ezeken megpróbálták arra felhívni a figyelmet, hogy a szexuális közeledésre mondott nem akkor is nemet jelent, ha az áldozat mély dekoltázsú szobalány, ha az elkövető történetesen a Nemzetközi Valutaalap elnöke, vagy egy látszólag jól működő párkapcsolatban történik, ahol korábban mindig „igent mondtak”.[30]

Az elmélet és megjelenési formái szerkesztés

Chris O'Sullivan szerint a szexista cselekvések gyakran a normatív nőgyűlölő gyakorlat igazolására és racionalizálására szolgálnak. Például a szexista viccek mesélése fokozza a nőkkel szembeni tiszteletlenséget és ehhez kapcsolódóan a nők jólétének figyelmen kívül hagyását. Ez utóbbira lenne példa a nemi erőszak női áldozata, akit hibáztatnak a vele megtörtént erőszakért, mert egy bizonyos módon öltözködött vagy viselkedett. O'Sullivan cikke a nők felé irányuló szexualizált erőszakot azon kontinuum folytatásaként tárgyalja, ami szerint a társadalom a női testet alapértelmezés szerint szexuálisan hozzáférhetőnek tekinti.[31]

Egyes nézetek szerint a nemi erőszak kultúrájának gyökere „a nők fölötti uralom és a nők tárgyiasítása”.[32] A tudományos elméletek szerint azonban a nemi erőszak kultúrája nem feltétlenül vezethető vissza egyetlen kiváltó okra, és gyökerei a helyi jellegektől és más társadalmi aspektusoktól függően eltérőek lehetnek.[33] Például a dél-afrikai, mindent felülíró háborús kultúra, ami kihangsúlyozza a férfiasság és erőszak fontosságát olyan környezethez vezetett, amiben a nemi erőszak a norma.[29][32] A kaliforniai Davis Egyetemen kiadott írás állítása szerint a fő okok között a társadalmi szabályok követésének a nőkkel való betartatása és a nemi szerepekre való kondicionálás említhető.[34] Más nézetek szerint a nemi erőszak kultúrájában a nőket arra kondicionálják, hogy nekik kell felelősséget vállalniuk a férfiak szexualitásáért, és a nemi szerepek társadalmi konstrukciója és nőkkel való betartatása a félelmen keresztül történik.[35]

Egy randierőszakkal foglalkozó tanulmányban megállapították, hogy a nemek közötti kommunikációs zavarok az egyetemi nemi erőszak kultúrájának fontos forrását adják.[36] A rendőrség és a kerületi ügyészek kevéssé hajlandók eljárni a nemi erőszak azon eseteiben, ahol nem történt fizikai erőszak vagy az áldozat valamilyen kapcsolatban állt az elkövetővel, amit szintén a randierőszak és az egyetemen történő nemi erőszak motivációi között említenek.[33] Egyes esetekben a kollégiumok negatívan álltak az erőszakot bejelentő áldozatokhoz, tovább nehezítve ezzel a hallgatókat ért támadások dokumentálását és rendészeti kezelését, melyek közzététele pedig az USA-ban kötelező jellegű, a Clery Act írja elő.[37][38]

A nemi erőszak kultúrája szorosan kapcsolódik továbbá az áldozat hibáztatásához és a slut-shaminghez („ribancnak bélyegezés”), ahol a nemi erőszak áldozatait tekintik felelősnek azért, hogy megerőszakolták őket, és egyes érvelések szerint ezt az összekapcsolást az olyan társadalmi légkör váltja ki, ami a női szexualitást általában szégyenteljesnek tekinti.[33] A nemi erőszak kultúrájának indikátora az is, ha az erőszaktevések jelentős részét nem jelentik be a rendőrségen, mert ott úgysem hinnék el a történteket;[33][39] a nemi erőszakot nem jelentő nők 6%-a hivatkozott arra, hogy a rendőrség nem hinne neki.[40]

A pornográfia szintén hozzájárulhat a nemi erőszak kultúrájához, az elnyomás nagyobb mintázatához való hozzájárulásával. A feministák gyakran kötik össze a nemi erőszak kultúráját a nőket tárgyiasító, a női testet árucikké silányító pornográfia széles körű elterjedésével.[41] Az erőszaktevők beszámolóiban sokszor különböző pornográf motívumok ötvöződnek.[42]

Bár a nemi erőszak kultúrájának a nemi erőszak és a családon belüli erőszak megmagyarázására szolgáló elméletének felhasználása először főleg a nőkkel szembeni szexuális erőszakra fókuszált, a nemi erőszak kultúrája a férfiakra is káros hatást gyakorol. Egyes írók és szónokok, mint Jackson Katz, Michael Kimmel és Don McPherson kimondták, hogy lényegéből adódóan kötődik azokhoz a nemi szerepekhez, melyek a férfiak szabad önkifejezését is gúzsba kötik és pszichológiai sérüléseket okoz nekik.[43]

Michael Parenti szerint a nemi erőszak kultúrája megjelenik az erőszak mindennapos eseményként történő elfogadásában, vagy akár férfi előjognak tekintésében. Tovább súlyosbíthatja a rendőrök közömbössége a szexuális erőszak kezelésekor, az áldozat hibáztatása, az áldozatok és családjaik megbélyegzéstől való félelme, valamint a hatóságok vonakodása attól, hogy szembe menjenek a patriarchális kulturális normákkal.[44] Más szociológusok állítják, hogy a nemi erőszak kultúrája összeköti a nem konszenzuson alapuló szexet a társadalom kulturális szövetével, melyben a patriarchális világnézetek, nőgyűlölettel és nemi egyenlőtlenséggel csipkézve, nemzedékről nemzedékre adódnak át, a nemi erőszak széles körű társadalmi és intézményi elfogadásához vezetve.

A feministák és a szexuális egyenjogúság aktivistái által konceptualizált nemierőszak-kultúrák ösztönzik a nemek közötti erőszakot, továbbá a „nemi erőszakkal kapcsolatos mítoszokat” terjesztenek, a nemi erőszak és a „durva szex” közé tett egyenlőségjeltől az áldozat hibáztatásáig, amiért kihívó viselkedése nemi erőszakhoz vezetett. Ezek a „nemierőszak-mítoszok” olyan társadalmi üzenetek, amik utasítják a nőket az előre meghatározott, szexualitással kapcsolatos nemi szerepek felvételére.[45] Ezt a társadalmi üzenetet erősítheti meg a párkapcsolati erőszak,[46] illetve házasságon belüli erőszak is elfogadottságának mértéke is. Továbbá, a nemi erőszak kultúrája manifesztálódhat abban is, amikor a kívülállók az elkövető általános megítélésétől és személyiségjegyeitől elkülönítve kezelik a tényt, hogy erőszakot követett el.[47]

Iris Marion Young politológus szerint a nemi erőszak kultúrájában élő áldozatok az elnyomó szexuális erőszak véletlenszerű aktusaitól való félelemben élnek, melyek célja az áldozat további bántása vagy megalázása.[48] Mások a nemi erőszak kultúráját a modernizációval és iparosodással kötik össze, abban a hitben, hogy az iparosodás előtti társadalmak a nemi erőszaktól mentesek voltak, hiszen a nők alacsonyabb társadalmi státusza valamennyire megvédte őket a szexuális erőszakkal szemben. Az iparosodott társadalmak nemierőszak-kultúráiban a nők felemelkedése az otthonhoz kötött életükből és erősödő jelenlétük a munkahelyeken (és más, korábban férfiak által uralt pozíciókban) megnövelte a férfiak bizonytalanságérzetét, ami arra vezette őket, hogy a nemi erőszakot használják fel a visszavágás eszközeként.[42][49] Megint mások a nemi erőszak kultúráját a környezet bizonytalanságához kötik, ahogy a férfiak tárgyiasítják a nőket azon igyekezetükben, hogy kontrollálják közvetlen környezetüket. Kötődik továbbá a nemi elkülönüléshez, és ahhoz a hiedelemhez, hogy a nemi erőszak a férfiasság bizonyítéka.[50] A nemi erőszak kultúrájának megjelenési formái közé tartozik a nemi erőszak széles körű elterjedtségének tagadása.[51] az intézményi közömbösség a nemi erőszak problémájával szemben,[52] az esetek számának kormányzati tisztviselők által történő minimalizálása,[51][52][53] és az elkövetők társadalmi anomáliaként való mentegetése.[51][52]

A nemi erőszak kultúráját terjeszti és fenntartja a mindennapi beszélgetések során használt nyelvezet is. Az interneten fellelhető, nemi erőszakkal kapcsolatos viccek gyakorisága eminens példája a nemi erőszak bagatellizálásának, ami jellemzi a nemierőszak-kultúrákat.[54] A börtönökben történő nemi erőszak az egyik leggyakoribb ilyen jellegű vicctéma. Linda McFarlane, a Just Detention International igazgatója szerint „a humor része annak a kulturális attitűdnek, mely szerint a börtön az a hely, ahol a nemi erőszak helyénvaló”.[55]

Az áldozat hibáztatása, ribancnak bélyegzés szerkesztés

bővebben lásd: az áldozat hibáztatása és ribancnak bélyegzés

Az áldozat hibáztatása az a jelenség, amikor egy baleset vagy bűncselekmény áldozatát részlegesen vagy teljesen felelőssé teszik a velük történtekért.[56] Ennek egy példája, amikor egy bűncselekmény (ebben az esetben nemi erőszak vagy szexuális támadás) áldozatának olyan kérdéseket tesznek fel a rendőrségen, az orvosi ügyeleten vagy a tárgyalóteremben, melyek arra utalnak, hogy valamilyen cselekedetével, viselkedésével, öltözködésével ő provokálhatta a támadóját, ezért az őt ért sérelmekért saját magát hibáztathatja.[57][58] Az előbbi eset a hatósági áldozathibáztatás példája, ami azonban előfordulhat az áldozat kortársai, ismerősei között is.[59][60] Továbbá, noha az otthonokban, iskolákban, a kormányzatban nem túl sokat tárgyalják a nemi erőszak kérdéskörét, amennyiben mégis szót ejtenek róla, azt a nemi erőszak kultúráját erősítő módon teszik, arra koncentrálva, „hogyan ne essünk nemi erőszak áldozatául”, nem arra, „hogyan ne erőszakoljunk meg senkit”.[61][62] Ez azért problematikus, mert a már áldozattá vált személyek felett ítélkezik, ahelyett hogy a nemi erőszak agresszivitását és az erőszaktevő személyeket stigmatizálná.[62] Népszerű elképzelés, hogy a börtönben lévő rabok megérdemlik, hogy megerőszakolják őket, ami adekvát büntetés az általuk elkövetett bűnökért. Ez a nézet a nemi erőszak börtönbeli áldozataival szembeni közömbösséget erősíti.

A ribancnak bélyegzés (slut shaming) az áldozat hibáztatásának egy variánsa, melynél az áldozat szexuális viselkedését állítják pellengérre. Meghatározza, hogy mik a hagyományos vagy ortodox, nemi szerepekkel, szexuális viselkedéssel kapcsolatos elvárások, és melyek azok az ettől eltérő viselkedésmódok vagy szexuális vágyak, melyen alacsonyabb rendűek és bűntudatot kell kiváltaniuk. A SlutWalk (ribiséta) mozgalom célja az áldozat hibáztatásával, ribancnak bélyegzésével és a nemi erőszak kultúrájával szembeni fellépés.

A szexuális támadás áldozatainak kezelése és érdekképviselete szerkesztés

Az USA-ban a nővéreket, orvosokat és más kórházi dolgozókat sok esetben kiképezik arra, hogy törődjenek a nemi erőszak áldozatainak lelki egészségével is.[63] Ők azok a személyek, akik behatóan foglalkoznak az áldozattal, gyakran velük találkozik elsőként a traumatikus esemény után, így fontos szerepet játszhatnak a felépülésben.[64] Ha a kórházi dolgozók megértőek és segítőkészek, az az áldozatot segítheti az elveszett kontroll, a pozitív jövőkép visszanyerésében, a romboló hatású tapasztalat ellenére is.[65]

Ahol létezik ilyen, a speciálisan kiképzett segítők (rape advocates) gyakran játszanak szerepet a nemi erőszak áldozatainak felépülésében. Ezek a segítők, akár alkalmazottként vagy önkéntes munkát végezve, közvetlenül az áldozatokkal dolgozva képviselik érdekeiket a kórházi eljárások során, tájékoztatják őket a jogaikról és a számukra hozzáférhető helyi erőforrásokról.[66]

Kritikák szerkesztés

Észak-Amerika egyik vezető, szexuális erőszak elleni szervezete, a RAINN, a Fehér Háznak írt, a főiskolai kampuszokon történő szexuális erőszakkal szembeni fellépésre javaslatot tevő jelentésében nehezményezte, hogy a nemi erőszak kultúrájának túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a nemi erőszak okai között és a nemi erőszak megelőzésében: „Az elmúlt néhány évben egy szerencsétlen irányzat alakult ki, ami a »nemi erőszak kultúráját« hibáztatta a kampuszokon elharapózott szexuális erőszak problémájáért. Bár a probléma kezeléséhez fontos rámutatni a rendszerszintű akadályokra is, még fontosabb, hogy ne veszítsünk szem elől egy egyszerű tényt: a nemi erőszakot nem kulturális tényezők, hanem a közösség egy kis százalékának tudatos döntései valósítsák meg, amik egy erőszakos bűntény elkövetésére irányulnak”.[67] Becslések szerint a kollégiumokban elkövetett nemi erőszak-esetek 90%-át a férfipopuláció 3%-a követi el, azzal a kikötéssel, hogy a női elkövetőkről nem állnak rendelkezésre megbízható adatok. A RAINN szerint a nemi erőszak olyan egyéneknek a műve, akik úgy döntöttek, elutasítják azt a döntő erejű kulturális üzenetet, ami szerint a nemi erőszak rossz. A jelentés szerint az a trend, hogy a nemi erőszakkal szemben állítólagosan megengedő kulturális tényezőkre fókuszálnak, „paradox módon megnehezíti a szexuális erőszak megállítását, mivel az elkövetőt a fókuszból kivéve, láthatóan kisebbítik a tettéért való személyes felelősségét”.[68]

Caroline Kitchensi a Time Magazine-ba írt 2014-es, „Ideje, hogy megállítsuk a »rape culture«-hisztériát” c. cikkében azt írja: „bár a nemi erőszak bizonyosan súlyos probléma, nincs bizonyíték arra, hogy kulturális normának lenne tekinthető. A főiskolai kampuszokon a ‘nemi erőszak kultúrájának’ megszüntetésével kapcsolatos megszállottság cenzúrához és hisztériához vezetett”.[69] Heather MacDonald megjegyzi, hogy „a történelem finom iróniája, hogy a »baby boomerek«, akik felszámolták az egyetemek intellektuális szerkezetét a zabolátlan szexualitás és protestálás kedvéért, most mindkettőt bürokratizálták”.[70] Joyce E. Williams így vélekedik: „a nemi erőszak kultúrája, és a feminista elmélet, amiből kisugárzik, leginkább azért a monolitikus gondolatmenetért kritizálható, miszerint végső soron az összes nő esik áldozatul az összes férfinak”.[1]

Christina Hoff Sommers vitatja a nemi erőszak kultúrájának a létezését is, azzal érvelve, hogy az elterjedt „négy nőből egy lesz nemi erőszak áldozata élete során” állítás egy elhibázott kutatáson alapszik, amit viszont gyakran idéznek, hogy a campusok nemi erőszak-ellenes csoportjai közfinanszírozásban részesülhessenek. Sommers több más, a nemi erőszakkal kapcsolatos kutatás módszertanát megvizsgálta és kritizálta, és azt állítja: „sok kutató vizsgálja a nemi erőszak áldozatává válás témakörét, de az alacsony számokat tartalmazók nem kerülnek a címoldalakra”.[4]

Sommers és mások[71] megkérdőjelezték Mary Koss gyakran idézett 1984-es tanulmányát, ami szerint négyből egy főiskolás lány válik áldozatává nemi erőszaknak, azt állítva, hogy az túlhangsúlyozta a nőkkel szembeni nemi erőszakot és alábecsülte azokat az eseteket, amikor férfiak voltak a nem kívánt szex áldozatai. Sommers szerint Koss tanulmányának alanyainak akár 73%-a sem értene egyet azzal a jellemzéssel, hogy őket megerőszakolták,[72] mások szerint pedig Koss tanulmánya a nők áldozattá válásával foglalkozott, míg a férfiak áldozattá válásának jelentőségét kisebbítette,[71] annak ellenére, hogy saját adatai alapján hét főiskolai férfi közül egy vált nem kívánt szex áldozatává.[73] Sommers rámutat, hogy a férfiak esetében Koss szándékosan leszűkítette a nem kívánt nemi kapcsolatokat azokra az esetekre, ahol behatolás történt.[74]

Más szerzők, köztük bell hooks azért kritizálták a nemi erőszak kultúrájának paradigmáját, mert túlságosan szűk területre fókuszál; 1984-ben azt írta, hogy nem veszi figyelembe a nemi erőszak helyét a mindent átfogó „erőszak kultúrájában”.[75] Az 1993-ban egy a nemi erőszak kultúrájáról szóló könyvbe általa írt fejezetben arra összpontosít, hogy milyen a nemi erőszak kultúrája a feketék patriarchális kultúrájának kontextusában.[76]

Barbara Kay kanadai újságíró azért kritizálta a feminista Mary Koss leírását a nemi erőszak kultúrájáról, mert azt az elvet, hogy „bár a nemi erőszak szélsőséges viselkedési forma, de a kultúrában normálisként elfogadott spektrumon belül van”, „feltűnően férfigyűlölőnek” találta.[77]

Az Arab Studies Institute által kiadott Jadaliyya akadémiai folyóirat publikált egy másik kritikát a nemi erőszak kultúrájának koncepciójáról, miszerint az orientalisták ezt a kifejezést használják fel arra, hogy rasszista sztereotípiákat terjesszenek az arab és muszlim férfiakról, valamint a dél-ázsiaiakról a nyugati médiában és akadémiai életben. A kritika összehasonlítja a közel-keleti és dél-ázsiai férfiakat démonizáló, őket „nemi erőszakra faji alapon hajlamosnak” leíró médiajelentéseket a brit uralom alatt álló Indiában folyó, rasszista, indofób propagandakampánnyal, amit az 1857-es szipojlázadás során alkalmaztak, és amelyben az ellenállókat erőszak-elkövetőnek állították be.[78]

Egy hat ázsiai országra kiterjedő, 2008-as ENSZ-kutatás (‘Multi-country Study on Men and Violence in Asia and the Pacific’) 2013-ban nyilvánosságra hozott konklúziója szerint az ázsiai országokban jelentős számú férfi ismerte el, hogy valamilyen formában nemi erőszakot követett el. A kutatás általános következtetését a nemi erőszak magas arányáról megbízhatónak tartják; a részletek pontosságát azonban megkérdőjelezik, ami állandósítja az arról szóló vitát, hogy az egyes társadalmakban hogyan érzékelik a nemi erőszakot a társadalmi normák tükrében. A kutatás metodológiáját közelebbről vizsgálva kérdések merülnek fel a nemi erőszak kulturális definíciójával, a kutatott minta méretével, a kérdőív kialakításával és nyelvészeti pontosságával kapcsolatban, ráirányítva a figyelmet a nemi erőszak elterjedtségének számszerűsítésével kapcsolatos jelenlegi kihívásokra.[79]

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Rape culture című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Williams, Joyce E..szerk.: George Ritzer, J. Michael Ryan: The Concise Encyclopedia of Sociology. Wiley-Blackwell, 493. o. (2010. December). ISBN 978-1405183529 
  2. ↑ Flintoft, Rebecca.szerk.: John Nicoletti, Sally Spencer-Thomas, Christopher M. Bollinger: Violence Goes to College: The Authoritative Guide to Prevention and Intervention. Charles C Thomas, 134. o. (2001. October). ISBN 978-0398071912 
  3. ↑ A szakemberek nem akarják cserben hagyni az LMBTQI fiatalokat - Háttér Társaság sajtóközlemény, 2021.07.30.
  4. ↑ a b c Sommers, Dr. Christina Hoff. Researching the "Rape Culture" of America Archiválva 2013. október 30-i dátummal a Wayback Machine-ben. Hozzáférés ideje: 4 March 2010.
  5. ↑ Rozee, Patricia: Resisting a Rape Culture. Rape Resistance. [2013. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 11.)
  6. ↑ Steffes, Micah: The American Rape Culture. High Plains Reader, 2008. január 1. [2012. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 11.)
  7. ↑ (1998) „Political change, rape, and pornography in postapartheid South Africa”. Gender & Development 6 (3), 55–59. o. DOI:10.1080/741922834. ISSN 1355-2074.  
  8. ↑ Baxi, Upendra (2002. augusztus 1.). „THE SECOND GUJARAT CATASTROPHE”. Economic and Political Weekly 37 (34), 3519–3531. o. (Hozzáférés: 2012. május 22.)  
  9. ↑ Lomax, Tamura: Occupy Rape Culture. the feminist wire. [2014. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 12.)
  10. ↑ Aosved, Allison C., Long, Patricia J. (2006. november 28.). „Co-occurrence of Rape Myth Acceptance, Sexism, Racism, Homophobia, Ageism, Classism, and Religious Intolerance”. Sex Roles 55 (7–8), 481–492. o. DOI:10.1007/s11199-006-9101-4.  
  11. ↑ Suarez, E., Gadalla, T. M. (2010. január 11.). „Stop Blaming the Victim: A Meta-Analysis on Rape Myths”. Journal of Interpersonal Violence 25 (11), 2010–2035. o. DOI:10.1177/0886260509354503.  
  12. ↑ Review of Against Our Will: Men, Women, and Rape quoted in Rutherford, Alexandra (2011. június 1.). „Sexual Violence Against Women: Putting Rape Research in Context”. Psychology of Women Quarterly 35 (2), 342–347. o. [2016. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1177/0361684311404307. (Hozzáférés: 2012. június 15.)  
  13. ↑ Smith, Merril D.. Encyclopedia of Rape, 1st, Westport, Conn.: Greenwood Press, 174. o. (2004). ISBN 0-313-32687-8 
  14. ↑ 3, Rape: the first sourcebook for women. New American Library, 105. o. (1974. október 31.). ISBN 9780452250864. Hozzáférés ideje: 2012. május 14. 
  15. ↑ Helen Benedict. „Letters to the Editor: Speaking Out”, New York Times , 1998. október 11. (Hozzáférés: 2012. június 15.) 
  16. ↑ Freada Klein: Book Review: Rape: The First Sourcebook for Women (New York Radical Feminists). Feminist Alliance Against Rape Newsletter. Feminist Alliance Against Rape Newsletter, 1974. November. [2017. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 15.)
  17. ↑ a b Wiliams, Joyce E..szerk.: Ritzer, George: Blackwell Encyclopedia of Sociology - Rape Culture, Blackwell Encyclopedia of Sociology. Blackwell Publishing Inc.. DOI: 10.1111/b.9781405124331.2007.x (2007). ISBN 9781405124331. Hozzáférés ideje: 2013. január 21.  Archivált másolat. [2014. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 24.)
  18. ↑ Rape Culture. Cambridge Documentary Films. [2012. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 8.)
  19. ↑ Norsigian, Judy (1975. január 20.). „Women, Health, and Films”. Women & Health 1 (1), 29–30. o. DOI:10.1300/J013v01n01_07. (Hozzáférés: 2012. május 11.)  
  20. ↑ Lazarus, Margaret: Rape Culture, 2000. március 15. (Hozzáférés: 2012. január 8.)
  21. ↑ Follet, Joyce (2004–2005). „LORETTA ROSS”. Voices of Feminism Oral History Project, Sophia Smith Collection, Smith College, Northampton, MA 01063, 122–124. o. (Hozzáférés: 2012. május 7.)  
  22. ↑ Patricia Donat and John D'Emilio, "A Feminist Redefinition of Rape and Sexual Assault: Historical Foundations and Change", Journal of Social Issues, vol. 48, n. 1, 1992; published in Di Karen J. Maschke, "The legal response to violence against women", Routledge 1997, ISBN 978-0-8153-2519-2.
  23. ↑ Rutherford, Alexandra (2011. június 1.). „Sexual Violence Against Women: Putting Rape Research in Context”. Psychology of Women Quarterly 35 (2), 342–347. o. [2016. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1177/0361684311404307. (Hozzáférés: 2012. június 15.)  
  24. ↑ Editor's Preface, Transforming a Rape Culture. Milkweed Editions, 1. o. (1993). ISBN 0915943069 
  25. ↑ a b SlutWalk Toronto. WordPress. [2011. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  26. ↑ Rush, Curtis. „Cop apologizes for ‘sluts' remark at law school”, Toronto Star, 2011. február 18. (Hozzáférés: 2011. május 29.) 
  27. ↑ Gibson, Megan. „Will SlutWalks Change the Meaning of the Word Slut?”, TIME Magazine, 2011. augusztus 12.. [2013. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. október 18.) 
  28. ↑ FAQ. Slutwalk NYC. [2011. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 18.)
  29. ↑ a b „Slutwalk Joburg takes to the streets”, Times LIVE , 2011. szeptember 23. (Hozzáférés: 2011. október 18.) 
  30. ↑ És ha mély a dekoltázsom? – RibiSéta a belvárosban. [2014. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 29.)
  31. ↑ Chris O'Sullivan, "Fraternities and the Rape Culture", in Transforming a Rape Culture, edited by Emilie Buchwald, Pamela R. Fletcher & Martha Roth, ISBN 0-915943-06-9
  32. ↑ a b Vogelman, L.: Sexual Face of Violence: Rapists on Rape (abstract). Raven Press Ltd (book); National Criminal Justice Reference Service (abstract). (Hozzáférés: 2011. október 18.)
  33. ↑ a b c d Herman, Dianne F. "The Rape Culture Archiválva 2019. június 16-i dátummal a Wayback Machine-ben". Printed in Women: A Feminist Perspective (ed. Jo Freeman). Mcgraw Hill, 1994. Hozzáférés ideje: 18 October 2011.
  34. ↑ Defining a Rape Culture. University of California Davis. [2013. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 18.)
  35. ↑ The Concise Encyclopedia of Sociology. John Wiley & Sons, 493. o. (2010. december 3.). ISBN 978-1-4443-9264-7 
  36. ↑ Mills, Crystal S. and Granoff, Barbara J. (1992. november 1.). „Date and acquaintance rape among a sample of college students (abstract)”. Social Work 37 (6), 504–509. o. (Hozzáférés: 2013. június 13.)  
  37. ↑ „Feds launch investigation into Swarthmore's handling of sex assaults”, Philadelphia Inquirer, 2013. július 16. 
  38. ↑ „Annual campus crime report may not tell true story of student crime”, Daily Nebraskan, 2013. július 16. 
  39. ↑ Ketterling, Jean. „Rape culture is real”, The Xaverian Weekly , Canadian University Press, 2011. szeptember 23.. [2011. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. október 18.) 
  40. ↑ (1988) „The factors related to rape reporting behavior and arrest: new evidence from the National Crime Victimization Survey”. Criminal Justice and Behavior 25 (1), 8. o. (Hozzáférés: 2013. június 13.)  
  41. ↑ Willis, Ellen: Feminism, Moralism, and Pornography. Wesleyan University Press. (Hozzáférés: 2012. május 8.)
  42. ↑ a b Confronting Rape and Sexual Assault. Rowman & Littlefield, 111. o. (1998). ISBN 978-0-8420-2599-7 
  43. ↑ Jackson Katz, "Tough Guise" videorecording, Media Education Foundation, 2002
  44. ↑ Parenti, Michael. The Cultural Struggle. New York: Seven Stories Press, 71–79. o. (2005). ISBN 9781583227046. Hozzáférés ideje: 2013. június 13. 
  45. ↑ Violence Goes to College: The Authoritative Guide to Prevention and Intervention. Charles C Thomas Publisher, 134. o. (2009). ISBN 978-0-398-07910-9 
  46. ↑ Intimate Partner Rape Resources. Band Back Together. [2013. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
  47. ↑ Pennington, Louise: Perpetuating Rape Culture: Polanski and the Privileges of 'Fame'. The Huffington Post, 2013. február 2. (Hozzáférés: 2013. február 4.)
  48. ↑ Oppression, Privilege, & Resistance. Boston: McGraw Hill (2004) 
  49. ↑ Sex roles and social policy. London: Sage Studies in International Sociology, 113–142. o. (1979) 
  50. ↑ Ryle, Robyn. Questioning Gender: A Sociological Exploration. Pine Forge Press (2011). ISBN 978-1-4129-6594-1 
  51. ↑ a b c Valenti, Jessica: America’s Rape Problem: We Refuse to Admit That There Is One. The Nation, 2013. január 4. (Hozzáférés: 2013. február 4.)
  52. ↑ a b c Sparks, Hannah: Steubenville case highlights U.S. rape culture. The Massachusetts Daily Collegian, 2013. január 22. (Hozzáférés: 2013. február 4.)
  53. ↑ Baxi, Upendra (2002. augusztus 1.). „THE SECOND GUJARAT CATASTROPHE”. Economic and Political Weekly 37 (34), 3519–3531. o. (Hozzáférés: 2012. május 22.)  
  54. ↑ Rape Culture Is: Know It When You See It. Huffington Post, 2013. június 1. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  55. ↑ Archivált másolat. [2014. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. június 16.)
  56. ↑ Buchwald, Emilie. Boxelder bug variations : a meditation on an idea in language and music. Minneapolis, Minn.: Milkweed Editions (1985). ISBN 0915943069 
  57. ↑ Cole, J, Logan, TK (2008. február 1.). „Negotiating the challenges of multidisciplinary responses to sexual assault victims: sexual assault nurse examiner and victim advocacy programs.”. Research in Nursing and Health 31 (1), 76–85. o. DOI:10.1002/nur.20234.  
  58. ↑ Fehler-Cabral, G, Campbell, R (2011). „Adult sexual assault survivors' experiences with sexual assault nurse examiners (SANEs)”. Journal of Interpersonal Violence 26 (18). DOI:10.1177/0886260511403761.  
  59. ↑ Reddington, ed. by Frances P., Kreisel, Betsy Wright. Sexual assault : the victims, the perpetrators, and the criminal justice system. Durham, N.C.: Carolina Academic Press (2005). ISBN 9780890893340 
  60. ↑ Sanday, Peggy Reeves. Fraternity gang rape: sex, brotherhood, and privilege on campus, 2nd ed., New York: New York University Press (2007). ISBN 9780814740385 
  61. ↑ Schwartz, RH, R Milteer (2000. június 1.). „Drug-facilitated sexual assault ('date rape')”. Southern Medical Journal, 558–561. o.  
  62. ↑ a b Basile, KC, Lang, KS (2002. április 1.). „Report from the CDC: Evaluability assessment of the rape prevention and education program: summary of findings and recommendations”. Journal of Women's Health 14 (3), 201–207. o.  
  63. ↑ Emergency Nurses Association. ENA. [2013. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  64. ↑ Receiving Medical Attention. Rainn. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  65. ↑ The Effectiveness of Sexual Assault Nurse Examiner (SANE) Programs. National Resource Center on Domestic Violence. [2013. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  66. ↑ Sexual Assault & Family Trauma (SAFeT) Response Center. Lutheran Community Services Northwest. (Hozzáférés: 2013. június 4.)
  67. ↑ Archivált másolat. [2016. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 15.)
  68. ↑ Archivált másolat. [2016. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 15.)
  69. ↑ Kitchens, C. (2014). It’s Time to End ‘Rape Culture’ Hysteria. Time Magazine, March 20, 2014.
  70. ↑ MacDonald, H. (2008). The Campus Rape Myth Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben. City Journal, Winter 2008, 18 (1).
  71. ↑ a b Gilbert, Neil. Realities and mythologies of rape. Society, Jan-Feb 1998 v35 n2 p356(7)
  72. ↑ Christina Hoff Sommers, Who Stole Feminism? How Women Have Betrayed Women, Simon and Schuster, 1994, 22. ISBN 0-671-79424-8 (hb), ISBN 0-684-80156-6 (pb), LCC HQ1154.S613 1994, p. 213
  73. ↑ Robin Warshaw, I Never Called It Rape, Harper & Row, 1988 (cited here)
  74. ↑ Christina Hoff Sommers, Who Stole Feminism? How Women Have Betrayed Women, Simon and Schuster, 1994, 22. ISBN 0-671-79424-8 (hb), ISBN 0-684-80156-6 (pb), LCC HQ1154.S613 1994
  75. ↑ bell hooks, Feminist Theory: From Margin to Center, quoted in Feminism is for Everybody by bell hooks, ISBN 0-89608-628-3
  76. ↑ hooks, bell. Seduced By Violence No More, Editor's Preface, Transforming a Rape Culture. Milkweed Editions, 391. o. (1993). ISBN 0915943069 
  77. ↑ Barbara Kay, (2014) ‘Rape culture’ fanatics don’t know what a culture is", National Post, http://fullcomment.nationalpost.com/2014/03/08/barbara-kay-rape-culture-fanatics-dont-know-what-a-culture-is/ Archiválva 2014. március 9-i dátummal az Archive.is-en
  78. ↑ Orientalist Feminism Rears its Head in India. Academic. Arab Studies Institute, 2013. január 2. (Hozzáférés: 2013. január 28.)
  79. ↑ How many men in Asia admit to rape?. Article. BBC, 2013. november 1.

Irodalom szerkesztés

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=A_nemi_erőszak_kultúrája&oldid=26523556”