Főmenü megnyitása

A római katolikus egyház élő bíborosainak listája

Wikimédia-listaszócikk
Bíborosi kollégium
A római katolikus egyház élő bíborosainak listája

Az alábbi lista a római katolikus egyház élő bíborosait tartalmazza. A legrégebben kreált élő bíboros Roger Marie Élie Etchegaray, akit II. János Pál pápa nevezett ki bíborosnak 1979. június 30-án. Életkorban legidősebb bíboros az 1919-ben született José de Jesús Pimiento Rodriguez, a legfiatalabb az 1967. március 14-én született Dieudonne Nzapalainga bangui érsek. A legrégebben kinevezett választójoggal rendelkező bíboros az 1994. november 26-án kreált Vinko Puljić. Legutóbb Ferenc pápa nevezett ki bíborosokat 2018. június 28-án.

A Bíborosi Kollégium összetétele 2019. július 13-án változott, Paolo Sardi bíboros halálával.

219 élő bíboros van, akik közül 120 választóbíboros. A nyolcvanadik életévüket betöltött bíborosok a konklávén nem vehetnek részt, választójogukat elveszítik.[1]

A bíborosi testület dékánja Angelo Sodano bíboros 2005. április 30. óta. Aldékánja: Roger Etchegaray bíboros. Mind a ketten meghaladják a szavazóképesség korhatárát, így a Szent Kollégium ülésein a legidősebb választójoggal rendelkező, püspöki rendben lévő bíboros Béchara Pierre Raï O.M.M. elnökölne. A protodiakónus bíboros (aki az új pápa személyét a Habemus papam felhívással kihirdeti) 2014. június 12-e óta Renato Raffaele Martino, aki szintén túl van az aktív választójog korhatárán, ezért feladatkörét Leonardo Sandri bíboros látná el.

Bíborosok kontinensenkéntSzerkesztés

 
A bíborosok legfontosabb feladata az új pápa megválasztása
Kontinens 80 évesnél fiatalabb,
választójoggal rendelkező bíborosok
Összes bíboros
(a választójoggal nem rendelkező bíborosokkal)
Kontinens katolikusainak aránya
az összes katolikus között
% % (százalékban, 2010-ben)
Európa 51 42,50% 102 46,57% 26,37%
Észak-Amerika 15 12,50% 25 11,42% 27,87%
Dél-Amerika 13 10,84% 27 12,33% 16,11%
Ázsia 16 13,33% 25 11,42% 11,49%
Afrika 16 13,33% 26 11,87% 12,63%
Közép-Amerika 5 4,17% 8 3,65% 4,79%
Óceánia 4 3,33% 6 2,74% 0,74%
Összesen 120 100,00% 219 100,00% 100,00%

Bíborosok országonkénti megoszlásaSzerkesztés

Jelenleg 65 ország rendelkezik választóbíborossal. Az alábbi országok rendelkeznek egynél több választóbíborossal: Olaszország (22), Amerikai Egyesült Államok (9), Lengyelország (4), Spanyolország (5), Franciaország (4), Brazília (4), India (4), Mexikó (3), Kanada (3), Németország (3), Argentína (2), Portugália (2), Peru (2), Venezuela (2).

A bíborosok kinevezőjük szerintSzerkesztés

 
A bíborosi kollégium II. János Pál pápa temetésén

A bíborosi kollégium három rendre oszlik: a püspöki, a presbiteri (vagy gyakran emlegetett nevén papi) és a diakónusi rendre.

Kinevező személye: Püspök – bíboros Presbiter – bíboros Diakónus – bíboros Összes bíboros
II. János Pál pápa 3 (0) 56 (15) 1 (0) 73 (18)
XVI. Benedek pápa 6 (1) 49 (32) 19 (10) 73 (43)
Ferenc pápa 5 (5) 67 (48) 13 (9) 73 (58)
Összes bíboros 15 (6) 173 (95) 33 (19) 219 (120)
A pápaválasztói joggal rendelkező bíborosok száma a zárójelben található.

Pápaválasztó joggal rendelkező (80 év alatti) bíborosokSzerkesztés

A római katolikus egyház választójogú (80 év alatti) bíborosai
Fénykép Címer Név[2] Címek, kongregációs tagságok Származási ország Születési dátum Életkor Kinevezés Kinevező pápa Rend[3] Címtemploma
    Carlos Aguiar Retes[4] A Mexikóvárosi főegyházmegye érseke, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa tagja   Mexikó 1950. január 9. 69 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  

Santi Fabiano e Venanzio a Villa Fiorelli

    George Alencherry[5]

ജോർജ് ആലഞ്ചേരി[6]

(Dzsódzs Álanycseri)

Ernakulam–Angamaly szír-malabár nagyérseke, a Szír-malabár Egyház Szinódusának elnöke

A Hittani Kongregáció, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa tagja

  India 1945. április 19. 74 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa PRE  

S. Bernardo alle Terme (Szír-malabár katolikus egyház vezetőjeként)

    Anders Arborelius OCD[7] Stockholmi Egyházmegye püspöke, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa tagja   Svédország 1949. szeptember 24. 70 éves 2017. június 28. Ferenc pápa PRE  

Santa Maria degli Angeli

    Angelo Bagnasco[8] A Genovai főegyházmegye érseke, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, valamint a Keleti Egyházak Kongregációja tagja   Olaszország 1943. január 14. 76 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

Gran Madre di Dio

    Lorenzo Baldisseri[9] A Püspöki Szinódus általános titkára

A Szentek Ügyeinek Kongregációja, a Püspöki Kongregáció, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, valamint a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja

  Olaszország 1940. szeptember 29. 79 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa DIA  

Sant’Anselmo all’Aventino

    Philippe Xavier Ignace Barbarin[10] A Lyoni főegyházmegye érseke

A Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja tagja

  Franciaország 1950. október 17. 68 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE  

SS. Trinità al Monte Pincio

    Pedro Ricardo Baretto Jimeno SJ[11] Huancayo főegyházmegye érseke, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában Dikasztérium tagja   Peru 1944. február 12. 75 éves 2018. június 28. Ferenc pápa PRE Santi Pietro e Paolo a Via Ostiense
    Gualtiero Bassetti[12] A Perugia-Città della Pieve-i főegyházmegye érseke, a Püspöki Kongregáció, a Klérus Kongregációja valamint a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa tagja   Olaszország 1942. április 7. 77 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE  

Santa Cecilia

    Giovanni Angelo Becciu[13] A Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, a Máltai Lovagrend különleges delegáltja, a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Olaszország 1948. június 2. 71 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa DIA San Lino
    Giuseppe Bertello[14] A Vatikán Városállam Pápai Bizottságának elnöke, Vatikán Városállam Kormányzóságának elnöke, a Püspöki Kongregáció, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, az Apostoli Szék Vagyonkezelősége, valamint a Bíborosi Tanács tagja   Olaszország 1942. október 1. 77 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa DIA  

Santi Vito, Modesto e Crescenzia

    Giuseppe Betori[15] A Firenzei főegyházmegye érseke,

a Klérus Kongregációja, a Szentek Ügyeinek Kongregációja valamint a Kultúra Pápai Tanácsa tagja

  Olaszország 1947. február 25. 72 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa PRE  

San Marcello

    Ricardo Blázquez Pérez[16] A Valladolidi főegyházmegye érseke,

a Hittani Kongregáció és a Keleti Egyházak Kongregációja, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Kultúra Pápai Tanácsa, valamint az Apostoli Szék Vagyonkezelősége tagja

  Spanyolország 1942. április 13. 77 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  

Santa Maria in Vallicella

    Charles Maung Bo SDB[17]

ချားလ်မောင်ဘို[18](Csál Maun Bo)

A Yangoni főegyházmegye érseke,

a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Kultúra Pápai Tanácsa, valamint a Kommunikációs Dikasztérium tagja

  Mianmar 1948. október 29. 70 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  

Sant'Ireneo a Centocelle

    Josip Bozanić[19] A Zágrábi főegyházmegye érseke, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa valamint a Vallási Művek Intézete (IOR) tagja   Horvátország 1949. március 20. 70 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE  

S. Girolamo dei Croati (degli Schiavoni)

    Seán Baptist Brady[20] Az Armagh-i főegyházmegye nyugalmazott érseke,

a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa tagja

  Írország 1939. augusztus 16. 80 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

Santi Quirico e Giulitta

    João Bráz de Aviz[21] Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja prefektusa, a Klérus Kongregációja tagja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja tagja, a Püspöki Kongregáció, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma tagja   Brazília 1947. április 24. 72 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa DIA  

Sant’Elena fuori Porta Prenestina

    Leopoldo José Brenes Solórzano[22] A Managuai főegyházmegye érseke,

a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja

  Nicaragua 1949. március 7. 70 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE  

San Gioacchino ai Prati di Castello

    Raymond Leo Burke[23] Az Apostoli Signatura nyugalmazott prefektusa, a Szent Sír Lovagrend, a Máltai lovagrend patrónusa, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága tagja   Amerikai Egyesült Államok 1948. június 30. 71 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa DIA  

S. Agata de’ Goti

    Domenico Calcagno[24] Az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének nyugalmazott elnöke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Vatikán Városállam Pápai Bizottsága tagja   Olaszország 1943. február 3. 76 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa DIA  Annunciazione della Beata Vergine Maria a Via Ardeatina
    Antonio Cañizares Llovera[25] A Valenciai főegyházmegye érseke,

A Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa, a Népek Evangelizációjának Kongregációja és a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja

  Spanyolország 1945. október 15. 74 éves sm=n 2006. március 24. XVI. Benedek pápa PRE  

S. Pancrazio

    Juan Luis Cipriani Thorne[26] A Limai főegyházmegye érseke, Peru prímása, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, a Gazdasági Tanács, valamint a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja   Peru 1943. december 28. 75 éves sm=n 2001. február 21. II. János Pál pápa PRE  

S. Camillo de Lellis

    Thomas Christopher Collins[27] A Torontói főegyházmegye érseke, a Keleti Egyházak Kongregációja és a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, valamint a Vallási Művek Intézete (IOR) tagja   Kanada 1947. január 16. 72 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa PRE  

San Patrizio

    Angelo Comastri[28] Őszentsége általános helynöke, a Szent Péter Műhely elnöke, a Szent Péter-bazilika főpapja, a Szentek Ügyeinek Kongregációja tagja   Olaszország 1943. szeptember 17. 76 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

S. Salvatore in Lauro

    Joseph Coutts[29] Karachi főegyházmegye érseke, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa tagja   Pakisztán 1945. július 21. 74 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa PRE San Bonaventura da Bagnoregio
    Blase Joseph Cupich[30] Chicagói főegyházmegye érseke, a Püspöki Kongregáció, a Tanulmányi Intézetek Nevelésügyi Kongregációja tagja   Egyesült Államok 1949. március 19. 70 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  

Basilica di San Bartolomeo all'Isola

    Sérgio da Rocha[31] Brazíliavárosi főegyházmegye érseke, a Brazil Püspöki Konferencia elnöke, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja   Brazília 1959. október 21. 59 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  

Santa Croce in Via Flaminia

    Angelo De Donatis[32] Római főegyházmegye általános helynöke, a Lateráni Szent János Bazilika főpapja, a Klérus Kongregáció tagja   Olaszország 1954. január 4. 65 éves 2018. június 28. Ferenc pápa PRE San Marco
    Jozef De Kesel[33]  Mechelen-Brüsszeli főegyházmegye érseke,

Belgium tábori püspöke, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma tagja

  Belgium 1947. június 17. 72 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  

Santi Giovanni e Paolo

    John Atcherley Dew[34] Wellingtoni főegyházmegye érseke, Új-Zéland tábori püspöke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa tagja   Új-Zéland 1948. május 5. 71 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  

Sant'Ippolito

    Daniel Nicholas DiNardo[35] Galveston-Houstoni főegyházmegye érseke, az Amerikai Egyesült Államok Püspöki Konferenciájának elnöke, a Gazdasági Tanács, a Kultúra Pápai Tanácsa tagja   Amerikai Egyesült Államok 1949. május 23. 70 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

Sant'Eusebio

    Timothy Michael Dolan[36] New York-i főegyházmegye érseke,

a Keleti Egyházak Kongregációja, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, valamint az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa tagja

  Amerikai Egyesült Államok 1950. február 6. 69 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa PRE  Nostra Signora di Guadalupe a Monte Mario
    António Augusto dos Santos Marto[37] Leiria-Fátima Egyházmegye püspöke, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma tagja   Portugália 1947. május 5. 72 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa PRE  Santa Maria sopra Minerva
    Patrick D’Rozario CSC[38] Dakkai főegyházmegye érseke, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában Dikasztérium tagja   Banglades 1943. október 1. 76 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  Nostra Signora del Santissimo Sacramento e Santi Martiri Canadesi
    Dominik Duka O.P.[36] Prágai főegyházmegye érseke, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja tagja   Csehország 1943. április 26. 76 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa PRE  

Santi Marcellino e Pietro

    Willem Jacobus Eijk[39] Utrechti főegyházmegye érseke, a Holland Püspöki Konferencia elnöke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja tagja   Hollandia 1953. június 22. 66 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa PRE  

San Callisto

    Erdő Péter[40] Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke, Magyarország prímása,

a Keleti Egyházak Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, valamint az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, az Apostoli Signatura Legfelsőbb Bírósága, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, a Kultúra Pápai Tanácsa tagja

  Magyarország 1952. június 25. 67 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE  

S. Balbina

    Ricardo Ezzati Andrello SDB[41] Santiago de Chile-i főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Chilei Püspöki Konferencia elnöke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja   Chile 1942. január 7. 77 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE  

Santissimo Redentore a Valmelaina

    Kevin Joseph Farrell[42] Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma prefektusa, bíboros kamarás,

az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének, Vatikán Városállam Pápai Bizottsága tagja

  Egyesült Államok 1947. szeptember 2. 72 éves 2016. november 19. Ferenc pápa DIA  

San Giuliano Martire

    Fernando Filoni[43] Népek Evangelizációjának Kongregációja prefektusa,

a Hittani Kongregáció, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa tagja

  Olaszország 1946. április 15. 73 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa PÜS  

Nostra Signora di Coromoto in San Giovanni di Dio

    Arlindo Gomes Furtado[44] Santiago de Capo Verde-i Egyházmegye püspöke,

a Népek Evangelizációjának Kongregációja, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció tagja

  Zöld-foki Köztársaság 1949. november 15. 69 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  San Timoteo
    Oswald Gracias[45](Oszváld Grászijasz) Bombay-i főegyházmegye érseke, az Indiai Katolikus Püspökök Konferenciájának és az Ázsiai Püspökök Konferenciájának elnöke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, valamint a Bíborosi Tanács tagja   India 1944. december 24. 74 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE S. Paolo della Croce a "Corviale"
    Zenon Grocholewski[46] Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja nyugalmazott prefektusa, a Pápai Gergely Egyetem nagykancellárja,

a Hittani Kongregáció, a Püspöki Kongregáció, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa tagja

  Lengyelország 1939. október 11. 80 éves sm=n 2001. február 21. II. János Pál pápa PRE  

S. Nicola in Carcere

    James Michael Harvey[47] A Falakon kívüli Szent Pál-bazilika főpapja, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, valamint a Szentek Ügyeinek Kongregációja, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének tagja   Amerikai Egyesült Államok 1949. október 20. 69 éves sm=n 2012. november 24. XVI. Benedek pápa DIA  

San Pio V a Villa Carpegna

    Kurt Koch[48] A Keresztények Egysége Pápai Tanácsának elnöke,

a Hittani Kongregáció, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, a Püspöki Kongregáció, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, valamint a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa tagja

  Svájc 1950. március 15. 69 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa DIA  

Nostra Signora del Sacro Cuore

    Kriengsak Francis Xavier Kovitvanit[49]

ฟรังซิสเซเวียร์ เกรียงศักดิ์ โกวิทวาณิช[50]

(Kriengszak Frenszisz Szévié Kovitvanit)

Bangkoki főegyházmegye érseke, a Thaiföldi Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Thaiföld 1949. június 27. 70 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  Santa Maria Addolorata
    Konrad Krajewski[51] Pápai főalamizsnás, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában Dikasztérium tagja   Lengyelország 1963. november 25. 55 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa DIA  Santa Maria Immacolata all'Esquilino
    Jean-Pierre Kutwa[52] Abidjani főegyházmegye érseke, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja és a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Elefántcsontpart 1945. december 22. 73 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE  

Santa Emerenziana a Tor Fiorenza

    Gérald Cyprien Lacroix I.S.P.X.[53] Québeci főegyházmegye érseke, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa, a Kultúra Pápai Tanácsa, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma tagja   Kanada 1957. július 27. 62 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE San Giuseppe all’Aurelio
    José Luis Lacunza Maestrjuán O.A.R.[54] Davidi Egyházmegye püspöke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Kultúra Pápai Tanácsa, valamint a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja   Panama 1944. február 24. 75 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  San Giuseppe da Copertino
    Luis Francisco Ladaria Ferrer SJ[55] A Hittani Kongregáció prefektusa, a Nemzetközi Teológiai Bizottság elnöke, a Pápai Biblikus Bizottság elnöke, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanács tagja   Spanyolország 1944. április 19. 75 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa DIA Sant'Ignazio di Loyola a Campo Marzio
    Chibly Langlois[56] Les Cayes püspöke, a Haiti Püspöki Konferencia elnöke, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság, a Kommunikációs Dikasztérium tagja   Haiti 1958. november 29. 60 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE  

San Giacomo in Augusta

    Manuel José Macário do Nascimento Clemente[57] Lisszaboni Patriarkátus pátriárkája, a Klérus Kongregációja tagja   Portugália 1948. július 16. 71 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  

Sant'Antonio in Campo Marzio

    Thomas Aquino Manyo Maeda[58] Osaka főegyházmegye érseke, a Japán Püspöki Konferencia alelnöke, a Kommunikációs Dikasztérium tagja   Japán 1949. március 3. 70 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa PRE  Santa Pudenziana
    Soane Patita Paini Mafi[59] Tongai Egyházmegye püspöke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Tonga 1961. december 19. 57 éves sm=n 2014. február 14. Ferenc pápa PRE  

Santa Paola Romana

    Dominique François Joseph Mamberti[60] Az Apostoli Signatura prefektusa, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Franciaország 1952. március 7. 67 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa DIA  

Santo Spirito in Sassia

    Louis-Marie Ling Mangkhanekhoun IVD[61] Viantiane apostoli vikáriusa, a Népek Evangelizációja Kongregációja, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában Dikasztérium tagja   Laosz 1944. április 8. 75 éves sm=n 2017. június 28. Ferenc pápa PRE  San Silvestro in Capite
    Reinhard Marx[62] München-Freisingi főegyházmegye érseke, a Gazdasági Tanács koordinátora, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja és a Keleti Egyházak Kongregációja tagja, a Bíborosi Tanács tagja   Németország 1953. szeptember 21. 66 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa PRE San Corbinian
    Edoardo Menichelli[63] Ancona-Osimói főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Keleti Egyházak Kongregációja, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának tagja   Olaszország 1939. október 14. 80 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  

Sacri Cuori di Gesù e Maria a Tor Fiorenza

    Laurent Monsengwo Pasinya[64] Kinshasai főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, valamint a Kultúra Pápai Tanácsa tagja   Kongói Demokratikus Köztársaság 1939. október 7. 80 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa PRE  

S. Maria "Regina Pacis" in Ostia mare

    Francesco Montenegro[65] Agrigentói főegyházmegye érseke   Olaszország 1946. május 22. 73 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  

Santi Andrea a Gregorio al Monte Celio

    Gerhard Ludwig Müller[66] A Hittani Kongregáció nyugalmazott prefektusa, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, valamint a Kultúra Pápai Tanácsa tagja   Németország 1947. december 31. 71 éves sm=n 2014. február 14. Ferenc pápa DIA  

Sant'Agnese in Agone

    Wilfrid Fox Napier O.F.M.[67] Durbani főegyházmegye érseke, a Gazdasági Tanács, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja tagja   Dél-afrikai Köztársaság 1941. március 8. 78 éves sm=n 2001. február 21. II. János Pál pápa PRE San Francesco d'Assisi ad Acilia
    Vincent Gerard Nichols[68] Westminsteri főegyházmegye érseke, az Európai Püspöki Konferencia alelnöke, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Püspöki Kongregáció, a Klérus Kongregációja, valamint a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa tagja   Nagy-Britannia 1945. november 8. 73 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE  

Santissimo Redentore e Sant'Alfonso in Via Merulana

    John Njue[69] Nairobi főegyházmegye érseke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Klérus Kongregációja, valamint a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, valamint a Kommunikációs Dikasztérium tagja   Kenya 1944. december 31.[70] 74 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  Preziosissimo Sangue di Nostro Signore Gesů Cristo
    Kazimierz Nycz[71] Varsói főegyházmegye érseke, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Klérus Kongregációja, a Kultúra Pápai Tanácsa tagja   Lengyelország 1950. február 1. 69 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa PRE  

Ss. Silvestro e Martino ai Monti

    Dieudonné Nzapalainga C.S.Sp.[72] Bangui főegyházmegye érseke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja  Közép-afrikai Köztársaság 1967. március 14. 52 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  Sant'Andrea della Valle
    Seán Patrick O’Malley O.F.M. Cap.[73] Bostoni főegyházmegye érseke, a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága elnöke, a Klérus Kongregációja, a Hittani Kongregáció, valamint a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Bíborosi Tanács tagja   Amerikai Egyesült Államok 1944. június 29. 75 éves sm=n 2006. március 24. XVI. Benedek pápa PRE S. Maria della Vittoria
    Juan José Omella Omella[74] Barcelonai főegyházmegye érseke, a Püspöki Kongregáció, valamint az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága tagja   Spanyolország 1946. április 21. 73 éves sm=n 2017. június 28. Ferenc pápa PRE  Santa Croce in Gerusalemme
    John Olorunfemi Onaiyekan[75] Abujai főegyházmegye érseke, a Hittani Kongregáció, valamint a Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció tagja   Nigéria 1944. január 29. 75 éves sm=n 2012. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

San Saturnino

    Carlos Osoro Sierra[76] Madridi főegyházmegye érseke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelés Kongregációja tagja   Spanyolország 1945. május 16. 74 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  

Santa Maria in Trastevere

    Philippe Nakellentuba Ouédraogo[77] Ouagadougoui főegyházmegye érseke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, valamint a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa tagja   Burkina Faso 1945. január 25. 74 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE Santa Maria Consolatrice al Tiburtino
    Marc Ouellet P.S.S.[78] A Püspöki Kongregáció prefektusa, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság elnöke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Klérus Kongregációja, a Hittani Kongregáció, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Kultúra Pápai Tanácsa, az Új Evangelizáció Előmozdítása Pápai Tanácsa, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága tagja   Kanada 1944. június 8. 75 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PÜS  

Santa Maria in Traspontina

    Pietro Parolin[79] A Pápai Államtitkárság államtitkára, a Hittani Kongregáció, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Püspöki Kongregáció, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Vallási Művek Intézete (IOR), valamint a Bíborosi Tanács tagja   Olaszország 1955. január 17. 64 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PÜS  Santi Simone e Giuda Taddeo a Torre Angela
    Albert Malcolm Ranjith Patabendige Don[80]

ඇල්බට් මැල්කම් රංජිත් පටබැඳිගේ දොන්[81](Álbat Málkam Radzsit Patabándige Don)

Colombói főegyházmegye érseke, a Srí Lankai Püspöki Konferencia elnöke, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, valamint a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Srí Lanka 1947. november 15. 71 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa PRE  S. Lorenzo in Lucina
    George Pell[82] A Gazdasági Tanács prefektusa, a Püspöki Kongregáció, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, az Új Evangelizáció Előmozdításának Pápai Tanácsa tagja   Ausztrália 1941. június 8. 78 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE  

S. Maria Domenica Mazzarello

    Polycarp Pengo[83] Dar-es-Salaam-i főegyházmegye érseke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Tanzánia 1944. augusztus 5. 75 éves sm=n 1998. február 21. II. János Pál pápa PRE  

Nostra Signora de La Salette

    Giuseppe Petrocchi[84] L'Aquila főegyházmegye érseke, a Vatikán Városállam Pápai Bizottsága, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja tagja   Olaszország 1948. augusztus 19. 71 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa PRE  San Giovanni dei Fiorentini
    Mauro Piacenza[85] Az Apostoli Penitenciária főpentitenciárusa, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, valamint a Szentek Ügyeinek Kongregációja tagja   Olaszország 1944. szeptember 15. 75 éves sm=n 2010. november 20. II. János Pál pápa DIA  

S. Paolo alle Tre Fontane

    Maurice Piat C.S.Sp.[86] Port Louis-i Egyházmegye püspöke, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában Dikasztérium tagja   Mauritius 1941. július 19. 78 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  

Santa Teresa al Corso d'Italia

    Mario Aurelio Poli[87] Buenos Aires-i főegyházmegye érseke, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma tagja   Argentína 1947. november 29. 71 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE  

San Roberto Bellarmino

    Baltazar Enrique Porras Cardozo[88] Méridai főegyházmegye érseke, a Caracas-i főegyházmegye apostoli adminisztrátora, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság, valamint a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma tagja   Venezuela 1944. október 10. 75 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE

 

SS. Giovanni Evangelista e Petronio

    Vinko Puljić[89] Vrhbosna (Szarajevó) főegyházmegye érseke   Bosznia-Hercegovina 1945. szeptember 8. 74 éves sm=n 1994. november 26. II. János Pál pápa PRE  

S. Chiara a Vigna Clara

    Béchara Pierre Raï O.M.M.[90]

بشارة بطرس الراعي,

(Mor Bisárah Buṭrusz al-Rái)[91]

Antiochia pátriárkája, a Maronita egyház Szinódusának elnöke, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, az Apostoli Signatura Legfelsőbb Bírósága, a Kultúra Pápai Tanácsa, valamint a Kommunikációs Dikasztérium tagja   Libanon 1940. február 25. 79 éves sm=n 2012. november 24. XVI. Benedek pápa PÜS - (A Maronita egyház vezetőjeként)
    Gianfranco Ravasi[92] A Kultúra Pápai Tanácsának és az Egyházi Régészeti Pápai Bizottság elnöke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa, valamint az Új Evangelizáció Előmozdítása Pápai Tanács tagja   Olaszország 1942. október 18. 76 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa DIA  

San Giorgio in Velabro

    John Ribat M.S.C.[93] Port Moresby-i főegyházmegye érseke, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában Dikasztérium tagja   Pápua Új-Guinea 1957. február 9. 62 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  

San Giovanni Battista de' Rossi

    Jean-Pierre Bernard Ricard[94] Bordeaux-i főegyházmegye érseke, a Gazdasági Tanács, a Hittani Kongregáció, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Keresztény Egység Előremozdításának Pápai Tanácsa tagja   Franciaország 1944. szeptember 26. 75 éves sm=n 2006. március 24. XVI. Benedek pápa PRE  

Sant'Agostino

    Norberto Rivera Carrera[95] Mexikóvárosi főegyházmegye nyugalmazott érseke, aGazdasági Tanács, a Klérus Kongregációja, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, valamint a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja   Mexikó 1942. június 6. 77 éves sm=n 1998. február 21. II. János Pál pápa PRE  

S. Francesco d'Assisi a Ripa Grande

    Francisco Robles Ortega[96] Guadalajarai főegyházmegye érseke, a Mexikói Püspöki Konferencia elnöke, a Püspöki Kongregáció, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa, valamint a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja   Mexikó 1949. március 2. 70 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  Santa Maria della Presentazione
    Oscar Andrés Rodríguez Maradiaga S.D.B.[97] Tegucigalpai főegyházmegye érseke, a Bíborosi Tanács koordinátora, a Klérus Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, valamint a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja tagja   Honduras 1942. december 29. 76 éves sm=n 2001. február 21. II. János Pál pápa PRE  Santa Maria della Speranza
    José Gregorio Rosa Chávez[98] San Salvador főegyházmegye segédpüspöke, az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában Dikasztérium tagja   Salvador 1942. szeptember 3. 77 éves sm=n 2017. június 28. Ferenc pápa PRE  Santissimo Sacramento a Tor de' Schiavi
    Stanisław Ryłko[99] A Santa Maria Maggiore Bazilika főpapja, a Világiak Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, a Püspöki Kongregáció, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság, a Vatikán Városállam Pápai Bizottsága, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának tagja   Lengyelország 1945. július 4. 74 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

Sacro Cuore di Cristo Re

    Louis Raphael I Sako[100] Babilon pátriárkája, Bagdad érseke, a Keleti Egyházak Kongregációja, valamint a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa tagja   Irak 1948. július 4. 71 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa PÜS
    Jesús Rubén Salazar Gómez[101] Bogotái főegyházmegye érseke, a Latin-Amerikai Püspöki Konferencia elnöke, a Püspöki Kongregáció, az Apostoli Szék Vagyonkezelősége, valamint a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja   Kolumbia 1942. szeptember 22. 77 éves sm=n 2012. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  San Gerardo Maiella
    Leonardo Sandri[102] A Keleti Egyházak Kongregációja prefektusa, a Pápai Keleti Intézet nagykancellárja, a Hittani Kongregáció, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Püspöki Kongregáció, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, a Kommunikációs Dikasztérium, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság, valamint a Vatikán Városállam Pápai Bizottsága tagja   Argentína 1943. november 18. 75 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PÜS  

Santi Biagio e Carlo ai Catinari

    Robert Sarah[103] Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága tagja   Guinea 1945. június 15. 74 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa DIA  

San Giovanni Bosco in via Tuscolana

    Odilo Pedro Scherer[104] São Pauló-i főegyházmegye érseke, a Klérus Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság, a Vallási Művek Intézete (IOR) tagja   Brazília 1949. szeptember 21. 70 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

Saint Andrew's at the Quirinal

    Christoph Schönborn O.P.[105] Bécsi főegyházmegye érseke, az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke, a Keleti Rítus ausztriai ordináriusa, a Hittani Kongregáció, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa, a Vallási Művek Intézete (IOR) tagja   Ausztria 1945. január 22. 74 éves sm=n 1998. február 21. II. János Pál pápa PRE  

Gesù Divin Lavoratore

    Angelo Scola[106] Milánói főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Hittani Kongregáció, a Klérus Kongregációja, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Kultúra Pápai Tanácsa, valamint az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa tagja   Olaszország 1941. november 7. 77 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE  

Santi XII Apostoli

    Crescenzio Sepe[107] Nápolyi főegyházmegye érseke, a Klérus Kongregációja, a Hittani Kongregáció, valamint a Törvényszövegek Pápai Tanácsa tagja   Olaszország 1943. június 2. 76 éves sm=n 2001. február 21. II. János Pál pápa PRE  

Dio Padre misericordioso

    Berhaneyesus Demerew Souraphiel C.M.[108] Addisz-abebai főegyházmegye érseke, a Keleti Egyházak Kongregációja tagja   Etiópia 1948. július 14. 71 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE 100x100pxSan Romano Martire
    Beniamino Stella[109] A Klérus Kongregációja prefektusa, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, a Püspöki Kongregáció, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Hittani Kongregáció, a Népek Evangelizációja Kongregációja, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága, a Vatikán Városállam Pápai Bizottsága, valamint a Kommunikációs Dikasztérium tagja   Olaszország 1941. augusztus 18. 78 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa DIA  

Santi Cosma e Damiano

    Daniel Fernando Sturla Berhouet S.D.B.[110] Montevideói főegyházmegye érseke, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa, valamint a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja   Uruguay 1959. július 4. 60 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  

Santa Galla

    Luis Antonio Gokim Tagle[111] Manilai főegyházmegye érseke, a Katolikus Karitász nemzetközi elnöke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, valamint a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Fülöp-szigetek 1957. június 21. 62 éves sm=n 2012. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

San Felice da Cantalice a Centocelle

    Orani João Tempesta O.Cist.[112] Sao Sebastiao do Rio de Janeiró-i főegyházmegye érseke, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, valamint a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Brazília 1950. június 23. 69 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE  

Santa Maria Madre della Providenza a Monte Verde

    Baselios Cleemis (Isaac) Thottunkal[113]

ബസേലിയോസ് കർദ്ദിനാൾ ക്ലിമ്മീസ്[114]

(Baszélijósz Karaddinás Klimisz Tottunkál)

Tiruvanántapuram szír-malankár nagyérseke, az Indiai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Keleti Egyházak Kongregációja, valamint a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa tagja   India 1959. június 15. 60 éves sm=n 2012. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  San Gregorio VII
    Joseph William Tobin C.Ss.R.[115] Newarki főegyházmegye érseke, a Turks- és Caicos-szigeteki sui juris misszió elöljárója, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja tagja   Egyesült Államok 1952. május 3. 67 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  

Santa Maria delle Grazie a Via Trionfale

    John Tong Hon[116]

湯漢[117]

Hongkongi Egyházmegye nyugalmazott püspöke, a Gazdasági Tanács tagja, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa tagja   Hongkong 1939. július 31. 80 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa PRE  Regina Apostolorum
    Telesphore Placidus Toppo[118]

(Teleszpór Plaszidusz Tóppó)

A Ranchi főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa, valamint a Kultúra Pápai Tanácsa tagja   India 1939. október 15. 80 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE  

Sacro Cuore di Gesù agonizzante a Vitinia 

    Désiré Tsarahazana[119] Toamasina főegyházmegye érseke, a Népek Evangelizációja Kongregációja tagja   Madagaszkár 1954. június 13. 65 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa PRE San Gregorio Barbarigo alle Tre Fontane
    Peter Kodwo Appiah Turkson[120] Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatában Dikasztérium prefektusa (2017. január 1-től), az Igazságosság és Béke Pápa Tanácsának elnöke (2016. december 31-ig), a Hittani Kongregáció, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa tagja   Ghána 1948. október 11. 71 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE  

San Liborio

    Jorge Liberato Urosa Savino[121] Caracasi főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Klérus Kongregációja tagja   Venezuela 1942. augusztus 28. 77 éves sm=n 2006. március 24. XVI. Benedek pápa PRE  

S. Maria al Monti

    Agostino Vallini[122] Római Egyházmegye nyugalmazott általános helynöke, a Lateráni bazilika nyugalmazott főpapja, a Lateráni Egyetem nagykancellárja, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, a Püspöki Kongregáció, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Gazdasági Tanács, az Apostoli Szignatúra Legfőbb Bírósága, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, az Apostoli Szék Vagyoknezelősége tagja   Olaszország 1940. április 17. 79 éves sm=n 2006. március 24. XVI. Benedek pápa PRE San Pier Damiani ai Monti di San Paolo
    Giuseppe Versaldi[123] A Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja prefektusa, a Pápai Gergely Egyetem nagykancellárja, a Püspöki Kongregáció, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja, a Hittani Kongregáció, a Népek Evangelizációja Kongregációja, valamint az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága tagja   Olaszország 1943. július 30. 76 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa DIA  

Sacro Cuore di Gesù a Castro Pretorio

    André Armand Vingt-Trois[124] Párizsi főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Püspöki Kongregáció, a Klérus Kongregációja, valamint a Keleti Egyházak Kongregációja tagja   Franciaország 1942. november 7. 76 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

San Luigi dei Francesi

    Rainer Maria Woelki[125] Kölni főegyházmegye érseke, a Klérus Kongregációja, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanács, valamint az Apostoli Szék Vagyonkezelősége tagja   Németország 1956. augusztus 18. 63 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa PRE San Giovanni Maria Vianney
    Donald William Wuerl[126] Washingtoni főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Hittani Kongregáció, a Klérus Kongregációja, a Püspöki Kongregáció, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanács, a Kultúra Pápai Tanácsa, valamint az Apostoli Szék Vagyonkezelősége tagja   Amerikai Egyesült Államok 1940. november 12. 78 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa PRE  

San Pietro in Vincoli

    Andrew Yeom Soo-Jung[127]

염수정[128]

廉洙政[129]

(Jom Szudzsong)

Szöuli főegyházmegye érseke, a Pyong-Yang Egyházmegye apostoli adminisztrátora, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, valamint a Klérus Kongregációja tagja   Dél-Korea 1943. december 5. 75 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE  

San Crisogono

    Mario Zenari[130] Szíriai apostoli nuncius, a Keleti Egyházak Kongregációja tagja   Olaszország 1946. január 5. 73 éves 2016. november 19. Ferenc pápa DIA  

Santa Maria delle Grazie alle Fornaci fuori Porta Cavalleggeri

    Jean Zerbo[131] Bamakói főegyházmegye érseke, a Népek Evangelizációja Kongregációja, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma tagja   Mali 1943. december 27. 75 éves 2017. június 28. Ferenc pápa PRE Sant'Antonio da Padova in Via Tuscolana
    Gabriel Zubeir Wako[132] Kartúmi főegyházmegye nyugalmazott érseke   Szudán 1941. február 27. 78 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE  

Sant'Atanasio in Via Tiburtina

Pápaválasztó joggal nem rendelkező (80 év feletti) bíborosokSzerkesztés

A római katolikus egyház választójoggal nem rendelkező (80 év feletti) bíborosai
Fénykép Címer Név[2] Cím Ország Születési dátum Életkor Kinevezése Kinevező pápa Rend[133] Címtempoma
    Santos Abril y Castelló[134] A Santa Maria Maggiore-bazilika nyugalmazott főpapja, a Katolikus Egyház volt al-Bíboros kamarása, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, a Vallási Művek Intézetének (IOR) tagja   Spanyolország 1935. szeptember 21. 84 éves sm=n 2012. február 18. sm=n XVI. Benedek pápa DIA  

S. Ponziano

    Geraldo Majella Angelo[135] Sao Salvador da Bahia főegyházmegye nyugalmazott érseke   Brazília 1933. október 19. 85 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

S. Gregorio Magno alla Magliana Nuova

    Francisco Álvarez Martínez[136] Toledo főegyházmegye nyugalmazott érseke   Spanyolország 1925. július 14. 94 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

S. Maria "Regina Pacis" a Monte Verde

    Angelo Amato SDB[137] A Szentek Ügyeinek Kongregációja nyugalmazottprefektusa, a Hittani Kongregáció, valamint a Keresztény Egység Előmozdításáért Pápai Tanácsa tagja   Olaszország 1938. június 8. 81 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa DIA  

Santa Maria in Aquiro

    Carlos Amigo Vallejo O.F.M.[138] Sevilla főegyházmegye nyugalmazott érseke   Spanyolország 1934. augusztus 23. 85 éves sm=n 2003. október 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

S. Maria de Montserrato degli Spagnoli

    Ennio Antonelli[139] Családok Pápai Tanácsa nyugalmazott elnöke   Olaszország 1936. november 18. 82 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE  

Sant'Andrea delle Fratte

    Francis Arinze[140] Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa   Nigéria 1932. november 1. 86 éves sm=n 1985. május 25. sm=n II. János Pál pápa PÜS  

Velletri-Segni

    Audrys Juozas Bačkis[141] Vilnius főegyházmegye nyugalmazott érseke   Litvánia 1937. február 1. 82 éves sm=n 2001. február 21. II. János Pál pápa PRE  

Natività di Nostro Signore Gesù Cristo a Via Gallia

    Tarcisio Bertone S.D.B.[142] A Vatikáni Államtitkárság nyugalmazott államtitkára, a Római Szent Egyház nyugalmazott kamarása, a Népek Evangelizációja Kongregációja tagja   Olaszország 1934. december 2. 84 éves sm=n 2003. október 21. sm=n II. János Pál pápa PÜS  

Frascati

    Aquilino Bocos Merino CMF[143] Spanyol klaretiánus szerzetes   Spanyolország 1938. május 17. 81 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa DIA  Santa Lucia del Gonfalone
    Walter Brandmüller[144] A Pápai Történettudományi Bizottság nyugalmazott elnöke   Németország 1929. január 5. 90 éves sm=n 2010. november 20. sm=n XVI. Benedek pápa DIA  

San Giuliano dei Fiamminghi

    Agostino Cacciavillan[145] Az Apostoli Szentszék Vagyonkezelőségének nyugalmazott elnöke, a Bíborosi Kollégium protodiakónusa (2008-2011)   Olaszország 1926. augusztus 14. 93 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santi Angeli Custodi a Città Giardino

    Edward Idris Cassidy[146] A Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa nyugalmazott elnöke   Ausztrália 1924. július 5. 95 éves sm=n 1991. június 28. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santa Maria in Via Lata

    Nicholas Cheong Jin-Suk[147]


정진석[128]

(Nicholas Csong Dzsinszok)

Szöul főegyházmegye nyugalmazott érseke, Phenjan egyházmegye nyugalmazott apostoli adminisztrátora   Dél-Korea 1931. december 7. 87 éves sm=n 2006. március 24. sm=n XVI. Benedek pápa PRE Santa Maria Immacolata di Lourdes a Boccea
    Francesco Coccopalmerio[148] A Törvényszövegek Pápai Tanácsa nyugalmazott elnöke, a Hittani Kongregáció, a Szentek Ügyeinek Kongregációja, valamint a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa tagja   Olaszország 1938. március 6. 81 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa DIA  

San Giuseppe dei Falegnami

    Paul Josef Cordes[149] A „Cor unum” Pápai Tanács nyugalmazott elnöke   Németország 1934. szeptember 5. 85 éves sm=n 2007. november 24. sm=n XVI. Benedek pápa PRE  

San Lorenzo in Piscibus

    Renato Corti[150] Novara egyházmegye nyugalmazott püspöke  Olaszország 1936. március 1. 83 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE  

San Giovanni a Porta Latina

    Raymundo Damasceno Assis[151] Az Aparecidai főegyházmegye nyugalmazott érseke   Brazília 1937. február 15. 82 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa PRE  

Immacolata al Tiburtino

    Julius Riyadi Darmaatmadja S.J.[152] Jakarta főegyházmegye nyugalmazott érseke, Indonézia nyugalmazott tábori püspöke   Indonézia 1934. december 20. 84 éves sm=n 1994. november 26. sm=n II. János Pál pápa PRE  Sacro Cuore di Maria
    Salvatore De Giorgi[153] Palermo főegyházmegye nyugalmazott érseke   Olaszország 1930. szeptember 6. 89 éves sm=n 1998. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santa Maria in Ara Coeli

    Luigi de Magistris[154] Az Apostoli Penitenciária nyugalmazott al-penitenciáriusa   Olaszország 1926. február 23. 93 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa DIA  

Santissimi Nomi di Gesù e Maria in via Lata

    Alexandre do Nascimento[155] Luanda főegyházmegye nyugalmazott érseke   Angola 1925. március 1. 94 éves sm=n 1983. február 2. sm=n II. János Pál pápa PRE San Marco in Agro Laurentino
    Alexandre José María dos Santos O.F.M.[156] Maputo főegyházmegye nyugalmazott érseke   Mozambik 1924. március 18. 95 éves sm=n 1988. június 28. sm=n II. János Pál pápa PRE San Frumenzio ai Prati Fiscali
    Stanisław Dziwisz[157] Krakkói főegyházmegye nyugalmazott érseke,

II. János Pál pápa volt személyi titkára

  Lengyelország 1939. április 27. 80 éves sm=n 2006. március 24. XVI. Benedek pápa PRE  

Santa Maria del Popolo

    Francisco Javier Errázuriz Ossa P. Schönstatt[158] Santiago de Chile főegyházmegye nyugalmazott érseke   Chile 1933. szeptember 5. 86 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santa Maria della Pace

    José Manuel Estepa Llaurens[159] Spanyolország nyugalmazott tábori érseke   Spanyolország 1926. január 1. 93 éves sm=n 2010. november 20. sm=n XVI. Benedek pápa PRE San Gabriele Arcangelo all'Acqua Traversa
    Roger Marie Elie Etchegaray[160] Az Igazságosság és Békesség Pápai Bizottsága nyugalmazott elnöke, a "Cor Unum" Pápai Tanács nyugalmazott elnöke, a Bíborosi Kollégium nyugalmazott dékánhelyettese   Franciaország 1922. szeptember 25. 97 éves sm=n 1979. június 30. sm=n II. János Pál pápa PÜS  

Porto-Santa Rufina

    Raffaele Farina S.D.B.[161] A Vatikáni Titkos Levéltár nyugalmazott levéltárosa, a Vatikán Apostoli Könyvtárának nyugalmazott könyvtárosa   Olaszország 1933. február 15. 86 éves sm=n 2007. november 24. sm=n XVI. Benedek pápa PRE  

San Giovanni della Pigna

    Kelvin Edward Felix[162] Castries főegyházmegye nyugalmazott érseke   Saint Lucia 1933. február 15. 86 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE Santa Maria della Salute a Primavalle
    Serafim Fernandes de Araújo[163] Belo Horizonte főegyházmegye nyugalmazott érseke   Brazília 1924. augusztus 13. 95 éves sm=n 1998. február 21. II. János Pál pápa PRE San Luigi Grignion de Montfort
    Anthony Soter Fernandez[164] Kuala Lumpur főegyházmegye nyugalmazott érseke  Malajzia 1932. április 22. 87 éves 2016. november 19. Ferenc pápa PRE

 Sant'Alberto Magno

    José Freire Falcão[165] Brazíliaváros főegyházmegye nyugalmazott érseke   Brazília 1925. október 23. 93 éves sm=n 1988. június 28. II. János Pál pápa PRE  

San Luca a Via Prenestina

    Prospero (Stanley) Grech, O.S.A.[166] San Leone-i címzetes érsek   Málta 1925. december 24. 93 éves sm=n 2012. február 18. sm=n XVI. Benedek pápa DIA  

Santa Maria Goretti

    Henryk Roman Gulbinowicz[167] Wrocław főegyházmegye nyugalmazott érseke   Lengyelország 1923. október 17. 95 éves sm=n 1985. május 25. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Immacolata Concezione di Maria a Grottarossa

    Julián Herranz Casado[168] A Törvényszövegek Pápai Tanácsa nyugalmazott elnöke, a Római Kúria Fegyelmi Bizottságának nyugalmazott elnöke   Spanyolország 1930. március 31. 89 éves sm=n 2003. október 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Sant'Eugenio

    Cláudio Hummes O.F.M.[169] A Klérus Kongregáció nyugalmazott prefektusa   Brazília 1934. augusztus 8. 85 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Sant'Antonio da Padova in Via Merulana

    Marian Jaworski[170] Lviv főegyházmegye nyugalmazott érseke   Ukrajna 1926. augusztus 21. 93 éves sm=n 1998. február 21. sm=n(2001. február 21.)[171] II. János Pál pápa PRE San Sisto
    Estanislao Esteban Karlic[172] Paraná főegyházmegye nyugalmazott érseke   Argentína 1926. február 7. 93 éves sm=n 2007. november 24. sm=n XVI. Benedek pápa PRE  

Beata Vergine Maria Addolorata a Piazza Buenos Aires

    Walter Kasper[173] A Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa nyugalmazott elnöke   Németország 1933. március 5 86 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE Ognissanti in Via Appia Nuova
    Sebastian Koto Khoarai OMI[174] Mohale's Hoek egyházmegye nyugalmazott püspöke  Lesotho 1929. szeptember 11. 90 éves sm=n 2016. november 19. Ferenc pápa PRE San Leonardo da Porto Maurizio ad Acilia
    Michael Michai Kitbunchu[175]

ไมเกิ้ล มีชัย กิจบุญชู[50]

Bangkok főegyházmegye nyugalmazott érseke   Thaiföld 1929. január 25. 90 éves sm=n 1983. február 2. sm=n II. János Pál pápa PRE  San Lorenzo in Panisperna
    Giovanni Lajolo[176] A Vatikán Városállam Pápai Bizottságának nyugalmazott elnöke, Vatikán Városállam Kormányzóságának nyugalmazott elnöke   Olaszország 1935. január 3. 84 éves sm=n 2007. november 24. sm=n XVI. Benedek pápa PRE Santa Maria Liberatrice a Monte Testaccio
    Júlio Duarte Langa[177] Xai-Xai egyházmegye nyugalmazott püspöke   Mozambik 1927. október 27. 91 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  San Gabriele dell'Addolorata
    William Joseph Levada[178] San Francisco nyugalmazott érseke, a Hittani Kongregáció nyugalmazott prefektusa, a Pápai Biblikus Bizottság nyugalmazott elnöke, a Nemzetközi Teológiai Bizottság nyugalmazott elnöke, az Ecclesia Dei Pápai Bizottság nyugalmazott elnöke   Amerikai Egyesült Államok 1936. június 15. 83 éves sm=n 2006. március 24. XVI. Benedek pápa PRE  

Santa Maria in Domnica

    Nicolás de Jesús López Rodríguez[179] Santo Domingo főeyházmegye nyugalmazott érseke, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja tagja   Dominikai Köztársaság 1936. október 31. 82 éves sm=n 1991. június 28. II. János Pál pápa PRE  

S. Pio X alla Balduina

    Javier Lozano Barragán[180] Zacatecas egyházmegye nyugalmazott püspöke, az Egészségügyben Dolgozók Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke   Mexikó 1933. január 26. 86 éves sm=n 2003. október 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santa Dorotea

    Roger Michael Mahony[181] Los Angeles főegyházmegye nyugalmazott érseke   Amerikai Egyesült Államok 1936. február 27. 83 éves sm=n 1991. június 28. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santi Quattro Coronati

    Adam Joseph Maida[182] Detroit főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Kajmán-szigetek nyugalmazott egyházi elöljárója   Amerikai Egyesült Államok 1930. március 18. 89 éves sm=n 1994. november 26. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santi Vitale, Valeria, Gervasio e Protasio

    Lluís Martínez Sistach[183] Barcelonai főegyházmegye nyugalmazott érseke, az Apostoli Signatura tagja   Spanyolország 1937. április 29. 82 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

S. Sebastiano alle Catacombe

    Eduardo Martínez Somalo[184] A Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja nyugalmazott prefektusa, az Apostoli Kamara nyugalmazott kamarása   Spanyolország 1927. március 31. 92 éves sm=n 1988. június 28. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santissimo Nome di Gesù

    Renato Raffaele Martino[185] Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke, az Elvándorlók és Menekültek Pápai Tanácsa nyugalmazott elnöke, a bíborosi testület protodiakónusa   Olaszország 1932. november 23. 86 éves sm=n 2003. október 21. sm=n II. János Pál pápa DIA  

San Francesco di Paola ai Monti

    Jorge Arturo Augustin Medina Estévez[186] Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa, a Bíborosok Kollégiumának protodiakónusa (2005-2007)   Chile 1926. december 23. 92 éves sm=n 1998. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

San Saba

    Manuel Monteiro de Castro[187] Az Apostoli Penitenciária nyugalmazott főpenitenciárusa   Portugália 1938. március 29. 81 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa DIA San Domenico di Guzman
    Francesco Monterisi[188] A Falakon Kívüli Szent Pál Bazilika nyugalmazott főpapja   Olaszország 1934. május 28. 85 éves sm=n 2010. november 20. sm=n XVI. Benedek pápa DIA  

San Paolo alla Regola

    Lucian Mureșan[189] A Fogaras-Gyulafehérvári görögkatolikus főegyházmegye érseke, a Román Egyházi Szinódus elnöke, a Keleti Egyházak Kongregációja tagja   Románia 1931. május 23. 88 éves sm=n 2010. november 20. sm=n XVI. Benedek pápa PRE  

Sant'Atanasio

    Antonios Naguib[190]

الأنبا أنطونيوس نجيب[91]

Alexandria nyugalmazott kopt pátriárkája, a kopt katolikus egyház szinódusának nyugalmazott elnöke   Egyiptom 1935. március 18. 84 éves sm=n 2010. november 20. sm=n XVI. Benedek pápa PÜS -

(A Kopt katolikus egyház vezetőjeként)

    Pierre Nguyễn Văn Nhơn[191]

Ngài Phải Lớn Lên[192]

A Hanoi főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Népek Evangelizációjának Kongregációja tagja   Vietnám 1938. április 1. 81 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  San Tommaso Apostolo
    Sergio Obeso Rivera[193] A Jalapa főegyházmegye nyugalmazott éreseke   Mexikó 1931. október 31. 87 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa PRE  San Leone I
    Edwin Frederick O’Brien[194] A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend nagymestere, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, valamint a Szentek Ügyeinek Kongregációja tagja   Amerikai Egyesült Államok 1939. április 8. 80 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa DIA  

San Sebastiano al Palatino

    Anthony Olubunmi Okogie[195] Lagos főegyházmegye nyugalmazott érseke   Nigéria 1936. június 16. 83 éves sm=n 2003. október 21. II. János Pál pápa PRE Beata Vergine Maria del Monte Carmelo a Mostacciano
    Jaime Lucas Ortega y Alamino[196] San Cristobal de la Habana nyugalmazott érseke   Kuba 1936. október 18. 82 éves sm=n 1994. november 26. II. János Pál pápa PRE  

Ss. Aquila e Priscilla

    Jean-Baptiste Phạm Minh Mẫn[197]

(Gioan Baotixia Phạm Minh Mẫn)[192]

Ho Si Minh-város főegyházmegye nyugalmazott érseke   Vietnám 1934. március 5. 85 éves sm=n 2003. október 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

San Giustino

    José de Jesús Pimiento Rodrigez[198] Manizales főegyházmegye nyugalmazott érseke   Kolumbia 1919. február 18. 100 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  

San Juan Crisóstomo en Monte Sacro Alto

    Severino Poletto[199] Torino főegyházmegye nyugalmazott érseke   Olaszország 1933. március 18. 86 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

San Giuseppe in Via Trionfale

    Paul Joseph Jean Poupard[200] A Kultúra Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa nyugalmazott elnöke   Franciaország 1930. augusztus 30 89 éves sm=n 1985. május 25. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santa Prassede

    Jānis Pujats[201] Riga főegyházmegye nyugalmazott érseke   Lettország 1930. november 14. 88 éves sm=n 1998. február 21. sm=n(2001. február 21.)[171] II. János Pál pápa PRE  

Santa Silvia

    Orlando Beltrán Quevedo O.M.I.[202] Cotabatói főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa tagja   Fülöp-szigetek 1939. március 11. 80 éves sm=n 2014. február 22. Ferenc pápa PRE S. Maria "Regina Mundi" a Torre Spaccata
    Karl Josef Rauber[203] Nyugalmazott apostoli nuncius, Magyarország apostoli nunciusa 1997 és 2003 között   Németország 1934. április 11. 85 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa DIA  

San Antonio de Padua en la Circunvalación Appia

    Giovanni Battista Re[204] A Püspöki Kongregáció nyugalmazott prefektusa, a Latin-Amerika Pápai Bizottság nyugalmazott elnöke, a Bíborosi Kollégium aldékánja   Olaszország 1934. január 30. 85 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PÜS  Sabina-Poggio Mirteto
    Justin Francis Rigali[205] Philadelphia főegyházmegye nyugalmazott érseke   Amerikai Egyesült Államok 1935. április 19. 84 éves sm=n 2003. október 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santa Prisca

    Franc Rodé C.M.[206] Ljubljana nyugalmazott érseke, az Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregáció nyugalmazott prefektusa, a Népek Evangelizációja Kongregációja tagja   Szlovénia 1934. szeptember 23. 85 éves sm=n 2006. március 24. sm=n XVI. Benedek pápa PRE  

San Francesco Saverio alla Garbatella

    Paolo Romeo[207] A Palermói főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagja   Olaszország 1938. február 20. 81 éves sm=n 2010. november 20. XVI. Benedek pápa PRE  

Santa Maria Odigitria dei Siciliani

    Gaudencio Borbon Rosales[208] Manila főegyházmegye nyugalmazott érseke   Fülöp-szigetek 1932. augusztus 10. 87 éves sm=n 2006. március 24. sm=n XVI. Benedek pápa PRE Santissimo Nome di Maria a Via Latina
    Antonio María Rouco Varela[209] Madrid főegyházmegye nyugalmazott érseke   Spanyolország 1936. augusztus 24. 83 éves sm=n 1998. február 21. II. János Pál pápa PRE  

San Lorenzo in Damaso

    Pedro Rubiano Sáenz[210] Bogotá főegyházmegye nyugalmazott érseke   Kolumbia 1932. szeptember 13. 87 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Trasfigurazione di Nostro Signore Gesù Cristo

    Camillo Ruini[211] Róma nyugalmazott általános helynöke, a Lateráni Szent János Pápai Bazilika nyugalmazott főpapja   Olaszország 1931. február 19. 88 éves sm=n 1991. június 28. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Sant'Agnese fuori le mura

    Juan Sandoval Íñiguez[212] Guadalajara főegyházmegye nyugalmazott érseke   Mexikó 1933. március 28. 86 éves sm=n 1994. november 26. sm=n II. János Pál pápa PRE Nostra Signora di Guadalupe e San Filippo Martire in Via Aurelia
    Jose Saraiva Martins C.M.F.[213] A Szentek Ügyeinek Kongregációja nyugalmazott prefektusa   Portugália 1932. január 6. 87 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PÜS  

Palestrina

    Théodore-Adrien Sarr[214] Dakar főegyházmegye nyugalmazott érseke   Szenegál 1936. november 28. 82 éves sm=n 2007. november 24. XVI. Benedek pápa PRE  

Santa Lucia a Piazza d’Armi

    Eusébio Oscar Scheid S.C.I.[215] Rio de Janeiro főegyházmegye nyugalmazott érseke   Brazília 1932. december 8. 86 éves sm=n 2003. október 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santi Bonifacio e Alessio

    Henri Schwery[216] Sion (Svájc) nyugalmazott püspöke   Svájc 1932. június 14. 87 éves sm=n 1991. június 28. sm=n II. János Pál pápa PRE Santi Protomartiri in Via Aurelia Antica
    Sergio Sebastiani[217] A Szentszék Gazdasági Ügyek Prefektúrájának nyugalmazott elnöke   Olaszország 1931. április 11. 88 éves sm=n 2001. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Sant'Eustachio

    Achille Silvestrini[218] A Keleti Egyházak Kongregációjának nyugalmazott prefektusa   Olaszország 1923. október 25. 95 éves sm=n 1988. június 28. sm=n II. János Pál pápa PRE  

San Benedetto fuori Porta San Paolo

    Ernest Simoni[219] A Shkodrai Egyházmegye áldozópapja  Albánia 1928. október 18. 90 éves 2016. november 19. Ferenc pápa DIA  

Santa Maria della Scala

  Adrianus Johannes Simonis[220] Utrecht főegyházmegye nyugalmazott érseke   Hollandia 1931. november 26. 87 éves sm=n 1985. május 25. sm=n II. János Pál pápa PRE  

San Clemente

    Angelo Sodano[221] Vatikánváros nyugalmazott államtitkára, a Bíborosi Kollégium dékánja[222]   Olaszország 1927. november 23. 91 éves sm=n 1991. június 28. sm=n II. János Pál pápa PÜS  

Albano, Ostia,

Santa Maria Nuova

    James Francis Stafford[223] Denver főegyházmegye nyugalmazott érseke, az Apostoli Penitenciária nyugalmazott főpenitenciáriusa   Amerikai Egyesült Államok 1932. július 26. 87 éves sm=n 1998. február 21. sm=n II. János Pál pápa PRE  

San Pietro in Montorio

    Alberto Suárez Inda[224] A Moreliai főegyházmegye nyugalmazott érseke, a Klérus Kongregációja tagja   Mexikó 1939. január 30. 80 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE  

San Policarpo

    Toribio Ticona Porco[225] Corocoro prelatúra nyugalmazott prelátusa   Bolívia 1937. április 25. 82 éves sm=n 2018. június 28. Ferenc pápa PRE Santi Gioacchino ed Anna al Tuscolano
    Jozef Tomko[226] A Népek Evangelizációja Kongregációja nyugalmazott prefektusa, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának nyugalmazott elnöke   Szlovákia 1924. március 11. 95 éves sm=n 1985. május 25. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santa Sabina

    Christian Wiyghan Tumi[227] Douala főegyházmegye nyugalmazott érseke   Kamerun 1930. október 15. 89 éves sm=n 1988. június 28. sm=n II. János Pál pápa PRE Santi Martiri dell'Uganda a Poggio Ameno
    Albert Vanhoye S.J.[228] A Pápai Biblikus Intézet nyugalmazott rektora, a Pápai Biblikus Bizottság nyugalmazott titkára   Franciaország 1923. július 23. 101 éves sm=n 2006. március 24. sm=n XVI. Benedek pápa PRE Santa Maria della Mercede e S. Adriano a Villa Albani
    Antonio Maria Vegliò[229] Az Elvándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsának nyugalmazott elnöke, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, valamint a Vatikán Városállam Pápai Bizottsága tagja   Olaszország 1938. február 3. 81 éves sm=n 2012. február 18. XVI. Benedek pápa DIA  

San Cesareo in Palatio

    Raúl Eduardo Vela Chiriboga[230] Quito főegyházmegye nyugalmazott érseke   Ecuador 1934. január 1. 85 éves sm=n 2010. november 20. sm=n XVI. Benedek pápa PRE  Santa Maria in Via
    Luis Héctor Villalba[231] Tucumán főegyházmegye nyugalmazott érseke   Argentína 1934. október 11. 85 éves sm=n 2015. február 14. Ferenc pápa PRE San Girolamo a Corviale
    Emmanuel Wamala[232] Kampala főegyházmegye nyugalmazott érseke   Uganda 1926. december 15. 92 éves sm=n 1994. november 26. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Sant'Ugo

    Friedrich Wetter[233] München és Freising főegyházmegye nyugalmazott érseke   Németország 1928. február 20. 91 éves sm=n 1985. május 25. sm=n II. János Pál pápa PRE  

Santo Stefano al Monte Celio

    Thomas Stafford Williams[234] Wellington főegyházmegye nyugalmazott érseke, Új-Zéland nyugalmazott tábori püspöke   Új-Zéland 1930. március 20. 89 éves sm=n 1983. február 2. sm=n II. János Pál pápa PRE Gesù Divin Maestro alla Pineta Sacchetti
    Joseph Zen Ze-kiun S.D.B. [235]

陳日君[236]

陈日君[237]

Chén Rìjūn,[238] Csen Zse-csun[239]

Hongkong egyházmegye nyugalmazott püspöke   Hongkong 1932. január 13. 87 éves sm=n 2006. március 24. sm=n XVI. Benedek pápa PRE  

Santa Maria Madre del Redentore a Tor Bella Monaca

A bíborosi testület változásai 2013-tólSzerkesztés

A bíborosi testület változásai 2013-tól
Dátum Változás oka: Érintett személy neve Választó bíborosok száma Nem választó bíborosok Összes bíboros
2013.01.23. Halálozás: Józef Glemp[240] 119 91 210
2013.01.26. 80. életév betöltése: Javier Lozano Barragán 118 92 210
2013.02.07. Halálozás: Giovanni Cheli[241] 118 91 209
2013.02.23. Halálozás: Julien Ries[242] 118 90 208
2013.02.26. 80. életév betöltése: Lubomyr Husar M.S.U.[243] 117 91 208
2013.02.28. Halálozás: Jean Honoré[244] 117 90 207
2013.02.28. Sede vacante[245] 117 90 207
2013.03.05. 80. életév betöltése: Walter Kasper[246] 116 91 207
2013.03.13. Pápává választás: Ferenc pápa[247][248] 115 91 206
2013.03.18. 80. életév betöltése: Severino Poletto 114 92 206
2013.03.28. 80. életév betöltése: Juan Sandoval Íñiguez 113 93 206
2013.04.10. Halálozás: Lorenzo Antonetti[249] 113 92 205
2013.06.04. 80. életév betöltése: Godfried Danneels 112 93 205
2013.06.05. Halálozás: Stanislaw Kazimierz Nagy S.C.I.[250] 112 92 204
2013.07.19. Halálozás: Simon Ignatius Pimenta[251] 112 91 203
2013.07.28. Halálozás: Ersilio Tonini[252] 112 90 202
2013.08.29. Halálozás: Medardo Joseph Mazombwe[253] 112 89 201
2013.09.05. 80. életév betöltése: Francisco Javier Errázuriz Ossa I.Sch. 111 90 201
2013.09.24. 80. életév betöltése: Raffaele Farina S.D.B. 110 91 201
2013.10.19. 80. életév betöltése: Gerardo Majella Agnelo 109 92 201
2013.11.11. Halálozás: Domenico Bartolucci[254] 109 91 200
2013.12.17. Halálozás: Ricard Maria Carles i Gordó[255] 109 90 199
2013.12.25. 80. életév betöltése: Joachim Meisner 108 91 199
2014.01.01. 80. életév betöltése: Raul Eduardo Vela Chiriboga 107 92 199
2014.01.30. 80. életév betöltése: Giovanni Battista Re 106 93 199
2014.02.22. Bíborosi kinevezések (konzisztórium)[256] 122 96 218
2014.03.05. 80. életév betöltése: Jean-Baptiste Pham Minh Mân 121 97 218
2014.03.12. Halálozás: José da Cruz Policarpo[257] 120 97 217
2014.03.14. 80. életév betöltése: Dionigi Tettamanzi 119 98 217
2014.04.09. Halálozás: Emmanuel III Karim Delly[258] 119 97 216
2014.05.12. Halálozás: Marco Cé[259] 119 96 215
2014.05.28. 80. életév betöltése: Francesco Monterisi 118 97 215
2014.06.02. Halálozás: Duraisamy Simon Lourdusamy[260] 118 96 214
2014.06.10. Halálozás: Bernard Agré[261] 118 95 213
2014.07.27. Halálozás: Francesco Marchisano[262] 118 94 212
2014.08.03. Halálozás: Edward Bede Clancy[263] 118 93 211
2014.08.08. 80. életév betöltése: Claudio Hummes O.F.M. 117 94 211
2014.08.20. Halálozás: Edmund Casimir Szoka[264] 117 93 210
2014.08.23. 80. életév betöltése: Carlos Amigo Vallejo O.F.M. 116 94 210
2014.09.01. 80. életév betöltése: Paolo Sardi 115 95 210
2014.09.05. 80. életév betöltése: Paul Josef Cordes 114 96 210
2014.09.23. 80. életév betöltése: Franc Rodé C.M. 113 97 210
2014.12.02. 80. életév betöltése: Tarcisio Bertone S.D.B. 112 98 210
2015.01.03. 80. életév betöltése: Giovanni Lajolo 111 99 210
2015.02.14. Bíborosi kinevezések (konzisztórium)[265] 125 102 227
2015.03.05. Halálozás: Edward Michael Egan[266] 125 101 226
2015.03.18. 80. életév betöltése: Antonios Naguib 124 102 226
2015.03.20. Lemondás: Keith O'Brien[267] 123 103 226
2015.04.08. Halálozás: Jean-Claude Turcotte[268] 122 103 225
2015.04.18. Halálozás: Roberto Tucci[269] 122 102 224
2015.04.17. Halálozás: Francis George[270] 121 102 223
2015.04.19. 80. életév betöltése: Justin Francis Rigali 120 103 223
2015.04.29. Halálozás: Giovanni Canestri[271] 120 102 222
2015.07.10. Halálozás: Giacomo Biffi[272] 120 101 221
2015.07.23. Halálozás: William Wakefield Baum[273] 120 100 220
2015.08.17. Halálozás: Paskai László Pacifik O.F.M[274] 120 99 219
2015.09.19. 80. életév betöltése: Velasio De Paolis C.S. 119 100 219
2015.09.21. 80. életév betöltése: Santos Abril y Castelló 118 101 219
2015.10.24. Halálozás: Ján Chryzostom Korec, S.J.[275] 117 101 218
2015.12.09. Halálozás: Julio Terrazas Sandoval[276] 117 100 217
2015.12.09. Halálozás: Carlo Furno[277] 117 99 216
2016.02.27. 80. életév betöltése: Roger Michael Mahony 116 100 216
2016.03.31. Halálozás: Georges Marie Martin Cottier, O.P.[278] 116 99 215
2016.04.14. 80. életév betöltése: Ivan Dias 115 100 215
2016.04.14. 80. életév betöltése: Karl Lehmann 114 101 215
2016.05.19. Halálozás: Giovanni Coppa[279] 114 100 214
2016.05.26. Halálozás: Loris Francesco Capovilla[280] 114 99 213
2016.06.15. 80. életév betöltése: William Joseph Levada 113 100 213
2016.06.16. 80. életév betöltése: Anthony Olubunmi Okogie 112 101 213
2016.07.09. Halálozás: Silvano Piovanelli[281] 112 100 212
2016.08.02. Halálozás: Franciszek Macharski[282] 112 99 211
2016.08.24. 80. életév betöltése: Antonio María Rouco Varela 111 100 211
2016.10.18. 80. életév betöltése: Jaime Lucas Ortega y Alamino 110 101 211
2016.10.31. 80. életév betöltése: Nicolás de Jesús López Rodríguez 109 102 211
2016.11.18. 80. életév betöltése: Ennio Antonelli 108 103 211
2016.11.19. Bíborosi kinevezések (konzisztórium)[283] 121 107 228
2016.11.28. 80. életév betöltése: Théodore-Adrien Sarr 120 108 228
2016.12.14. Halálozás: Paulo Evaristo Arns, O.F.M.[284] 120 107 227
2017.01.13 Halálozás: Gilberto Agustini[285] 120 106 226
2017.02.01. 80. életév betöltése: Audrys Juozas Bačkis 119 107 226
2017.02.15. 80. életév betöltése: Raymundo Damasceno Assis 118 108 226
2017.02.23. 80. életév betöltése: Ennio Antonelli 117 109 226
2017.03.18. Halálozás: Miloslav Vlk 119 107 226
2017.03.16. 80. életév betöltése: Attilio Nicora 116 110 226
2017.03.18. Halálozás: William Henry Keeler 119 107 226
2017.04.22. Halálozás: Attilio Nicora 116 110 226

2017-ben várható változások a bíborosi testület összetételébenSzerkesztés

2017-ben várható változások a bíborosi testület összetételében[286]
Dátum Változás oka Választó bíborosok száma Nem választó bíborosok Összes bíboros

JegyzetekSzerkesztés

  1. A választójog elveszítése az aktív választójogra vonatkozik, az egyházjog értelmében elvileg bármely megkeresztelt férfi megválasztható pápának, de arra, hogy a bíborosi testületen kívül, méghozzá az aktív választójoggal rendelkező bíborosokon kívül történjen ilyen több száz éve nem volt példa.
  2. a b A bíborosok neveit a nemzetközileg használt formátumban vettük, azoknál, akik születési országuk folytán nem latin betűkkel írják a nevüket, úgy az eredeti írással (illetve egyes esetekben emellett magyaros átírással is) feltüntettük.
  3. A bíborosokat három rendbe soroljuk: püspöki (PÜS), presbiteri (PRE), diakónusi (DIA). Püspök bíboros pápai kinevezés alapján lesz egy bíboros. Presbiter bíborosok általában azok, akik egyházmegyék élén állnak. A diakónus bíborosok általában azok a bíborosok, akik valamelyik római dikasztérium (a Vatikánban működő testület, intézmény, hatóság) élén állnak. A bíborosi rendekbe tartozók a jogokban és kötelezettségekben egyenrangúak. Aki 10 évet a diakónusi rendben töltött el, kérheti áthelyezését a presbiteribe.
  4. AGUIAR RETES Card. Carlos. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  5. ALENCHERRY Card. George. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  6. Malajálam írással
  7. ARBORELIUS Card. Anders, O.C.D.,. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  8. BAGNASCO Card. Angelo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  9. BALDISSERI Card. Lorenzo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  10. BARBARIN Card. Philippe. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  11. BARRETO JIMENO Card. Pedro Ricardo, S.I.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  12. BASSETTI Gualtiero. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  13. BECCIU Card. Giovanni Angelo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  14. BERTELLO Card. Giuseppe. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  15. BETORI Card. Giuseppe. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  16. BLÁZQUEZ PÉREZ Card. Ricardo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  17. BO Card. Charles Maung, S.D.B.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  18. Burmai írással
  19. BOZANIĆ Card. Josip. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  20. BRADY Card. Seán Baptist. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  21. AVIZ Card. João Braz de. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  22. BRENES SOLÓRZANO Leopoldo José. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  23. BURKE Card. Raymond Leo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  24. CALCAGNO Card. Domenico. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  25. CAÑIZARES LLOVERA Card. Antonio. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  26. CIPRIANI THORNE Card. Juan Luis. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  27. COLLINS Card. Thomas Christopher. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  28. COMASTRI Card. Angelo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  29. COUTTS Card. Joseph. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  30. CUPICH Card. Blase J.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  31. da ROCHA Card. Sérgio. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  32. DE DONATIS Card. Angelo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  33. DE KESEL Card. Jozef. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. február 10.)
  34. DEW Card. John Atcherley. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  35. DiNARDO Card. Daniel Nicholas. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  36. a b DUKA Card. Dominik, O.P.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  37. MARTO dos SANTOS Card. António Augusto. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  38. D’ROZARIO Card. Patrick, C.S.C.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  39. EIJK Card. Willem Jacobus. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  40. ERDŐ Card. Péter. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  41. EZZATI ANDRELLO Ricardo, S.D.B.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  42. FARRELL Card. Kevin Joseph. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  43. FILONI Card. Fernando. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  44. FURTADO Card. Arlindo GOMES. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  45. GRACIAS Card. Oswald. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  46. GROCHOLEWSKI Card. Zenon. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  47. HARVEY Card. James Michael. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  48. KOCH Card. Kurt. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  49. KOVITHAVANIJ Card. Francis Xavier Kriengsak. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  50. a b Thai nyelven
  51. KRAJEWSKI Card. Konrad. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  52. KUTWA Jean-Pierre. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  53. LACROIX Gérald Cyprien. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  54. LACUNZA MAESTROJUÁN Card. José Luis, O.A.R.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  55. LADARIA FERRER Card. Luis Francisco, S.I. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  56. LANGLOIS Chibly. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  57. CLEMENTE Card. Manuel. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  58. MAEDA Card. Thomas Aquino Manyo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  59. MAFI Card. Soane Patita Paini. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  60. MAMBERTI Card. Dominique. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  61. MANGKHANEKHOUN Card. Louis-Marie Ling. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  62. MARX Card. Reinhard. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  63. MENICHELLI Card. Edoardo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  64. MONSENGWO PASINYA Card. Laurent. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  65. MONTENEGRO Card. Francesco. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  66. MÜLLER Card. Gerhard Ludwig. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  67. NAPIER Card. Wilfrid Fox, O.F.M.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  68. NICHOLS Gerard Vincent. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  69. NJUE Card. John. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  70. Pontos születési dátuma ismeretlen, ezért a vatikáni dokumentumokban december 31-ét jelölik meg.
  71. NYCZ Card. Kazimierz. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  72. NZAPALAINGA Card. Dieudonné, C.S.Sp.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  73. O'MALLEY Card. Seán Patrick, O.F.M. Cap.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  74. OMELLA Card. Juan José. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  75. ONAIYEKAN Card. John Olorunfemi. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  76. OSORO SIERRA Card. Carlos. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  77. OUÉDRAOGO Philippe Nakellentuba. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  78. OUELLET Card. Marc, P.S.S.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  79. PAROLIN Card. Pietro. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  80. PATABENDIGE DON Card. Albert Malcolm Ranjith. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  81. Szinhála írással
  82. PELL Card. George. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  83. PENGO Card. Polycarp. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  84. PETROCCHI Card. Giuseppe. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  85. PIACENZA Card. Mauro. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  86. PIAT Card. Maurice, C.S.Sp.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  87. POLI Mario Aurelio. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  88. PORRAS CARDOZO Card. Baltazar Enrique. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  89. PULJIĆ Card. Vinko. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  90. RAÏ Card. Béchara Boutros, O.M.M.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  91. a b Arab nyelven
  92. RAVASI Card. Gianfranco. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  93. RIBAT Card. John, M.S.C.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  94. RICARD Card. Jean-Pierre. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  95. RIVERA CARRERA Card. Norberto. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  96. ROBLES ORTEGA Card. Francisco. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  97. RODRÍGUEZ MARADIAGA Card. Óscar Andrés, S.D.B.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  98. ROSA CHÁVEZ Card. Gregorio. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  99. RYŁKO Card. Stanisław. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  100. SAKO Card Louis Raphaël I. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  101. SALAZAR GÓMEZ Card. Rubén. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  102. SANDRI Card. Leonardo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  103. SARAH Card. Robert. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  104. SCHERER Card. Odilo Pedro. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  105. SCHÖNBORN Card. Christoph, O.P.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  106. SCOLA Card. Angelo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  107. SEPE Card. Crescenzio. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  108. SOURAPHIEL Card. Berhaneyesus Demerew, C.M.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  109. STELLA Card. Beniamino. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  110. STURLA BERHOUET Card. Daniel Fernando, S.D.B.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  111. TAGLE Card. Luis Antonio Gokim. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  112. TEMPESTA Orani João, O.Cist.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  113. THOTTUNKAL Card. Baselios Cleemis. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  114. Malajálam nyelven
  115. TOBIN Card. Joseph William, C.SS.R.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  116. TONG HON Card. John. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  117. Kínai nyelven
  118. TOPPO Card. Telesphore Placidus. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  119. TSARAHAZANA Card. Désiré. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  120. TURKSON Card. Peter Kodwo Appiah. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  121. UROSA SAVINO Card. Jorge Liberato. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  122. VALLINI Card. Agostino. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  123. VERSALDI Card. Giuseppe. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  124. VINGT-TROIS Card. André. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  125. WOELKI Card. Rainer Maria. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  126. WUERL Card. Donald William. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  127. YEOM SOO JUNG Andrew. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  128. a b Hangul írással
  129. Handzsa írással
  130. ZENARI Card. Mario. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  131. ZERBO Card. Jean. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. január 27.)
  132. ZUBEIR WAKO Card. Gabriel. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  133. A bíborosokat három rendbe soroljuk: püspöki (PÜS), presbiteri (PRE), diakónusi (DIA). Püspök bíboros pápai kinevezés alapján lesz egy bíboros. Presbiter bíborosok általában azok, akik egyházmegyék élén állnak. A diakónus bíborosok általában azok a bíborosok, akik valamelyik római dikasztérium (a Vatikánban működő testület, intézmény, hatóság) élén állnak. A bíborosi rendekbe tartozók a jogokban és kötelezettségekben egyenrangúak. Aki 10 évet a diakónusi rendben töltött el kérheti áthelyezését a presbiteribe.
  134. ABRIL y CASTELLÓ Card. Santos. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  135. AGNELO Card. Geraldo Majella. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  136. ÁLVAREZ MARTÍNEZ Card. Francisco. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  137. AMATO Card. Angelo, S.D.B.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  138. AMIGO VALLEJO Card. Carlos, O.F.M.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  139. ANTONELLI Card. Ennio. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  140. ARINZE Card. Francis. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  141. BAČKIS Card. Audrys Juozas. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  142. BERTONE Card. Tarcisio, S.D.B.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  143. BOCOS MERINO Card. Aquilino, C.M.F.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. február 9.)
  144. BRANDMÜLLER Card. Walter. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  145. CACCIAVILLAN Card. Agostino. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  146. CASSIDY Card. Edward Idris. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  147. CHEONG JINSUK Card. Nicholas. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  148. COCCOPALMERIO Card. Francesco. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  149. CORDES Card. Paul Josef. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  150. CORTI Card. Renato. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  151. ASSIS Card. Raymundo DAMASCENO. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  152. DARMAATMADJA Card. Julius Riyadi, S.I.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  153. DE GIORGI Card. Salvatore. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  154. DE MAGISTRIS Card. Luigi. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  155. DO NASCIMENTO Card. Alexandre. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  156. SANTOS Card. Alexandre José Mária dos, O.F.M.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  157. DZIWISZ Card. Stanisław. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  158. ERRÁZURIZ OSSA Card. Francisco Javier. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  159. ESTEPA LLAURENS Card. José Manuel. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  160. ETCHEGARAY Card. Roger. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  161. FARINA Card. Raffaele, S.D.B.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  162. FELIX Kelvin Edward. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  163. ARAÚJO Card. Serafim FERNANDES DE. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  164. FERNANDEZ Card. Anthony Soter. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  165. FALCÃO Card. José Freire. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  166. GRECH Card. Prosper, O.S.A.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  167. GULBINOWICZ Card. Henryk Roman. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  168. HERRANZ Card. Julián. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  169. HUMMES Card. Cláudio, O.F.M.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  170. JAWORSKI Card. Marian. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  171. a b Kinevezése "in pectore" történt, azaz a pápa nem hozta nyilvánosságra, csak később.
  172. KARLIC Card. Estanislao Esteban. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  173. KASPER Card. Walter. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  174. KHOARAI Card. Sebastian Koto, O.M.I:. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  175. KITBUNCHU Card. Michael Michai. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  176. LAJOLO Card. Giovanni. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  177. LANGA Card. Júlio Duarte. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  178. LEVADA Card. William Joseph. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  179. LÓPEZ RODRÍGUEZ Card. Nicolás de Jesús. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  180. LOZANO BARRAGÁN Card. Javier. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  181. MAHONY Card. Roger Michael. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  182. MAIDA Card. Adam Joseph. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  183. MARTÍNEZ SISTACH Card. Lluís. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  184. MARTÍNEZ SOMALO Card. Eduardo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  185. MARTINO Card. Renato Raffaele. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  186. MEDINA ESTÉVEZ Card. Jorge Arturo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  187. MONTEIRO de CASTRO Manuel. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  188. MONTERISI Card. Francesco. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  189. MUREŞAN Card. Lucian. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  190. NAGUIB H.B. Card. Antonios. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  191. NGUYÊN VĂN NHON Card. Pierre. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  192. a b Vietnámi nyelven
  193. OBESO RIVERA Card. Sergio. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. február 9.)
  194. O'BRIEN Card. Edwin Frederick. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  195. OKOGIE Card. Anthony Olubunmi. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  196. ORTEGA Y ALAMINO Card. Jaime Lucas. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 27.)
  197. PHAM MINH MÂN Card. Jean-Baptiste. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  198. PIMIENTO RODRÍGUEZ Card. José de Jesús. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  199. POLETTO Card. Severino. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  200. POUPARD Card. Paul. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  201. PUJATS Card. Jānis. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  202. QUEVEDO Orlando B., O.M.I.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  203. RAUBER Card. Karl-Josef. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  204. RE Card. Giovanni Battista. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  205. RIGALI Card. Justin Francis. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  206. RODÉ Card. Franc, C.M.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  207. ROMEO Card. Paolo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  208. ROSALES Card. Gaudencio Borbon. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  209. ROUCO VARELA Card. Antonio María. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  210. RUBIANO SÁENZ Card. Pedro. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  211. RUINI Card. Camillo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  212. SANDOVAL ÍÑIGUEZ Card. Juan. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  213. SARAIVA MARTINS Card. José, C.M.F.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  214. SARR Card. Théodore-Adrien. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  215. SCHEID Card. Eusébio Oscar, S.C.I.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  216. SCHWERY Card. Henri. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  217. SEBASTIANI Card. Sergio. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  218. SILVESTRINI Card. Achille. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  219. SIMONI Card. Ernest. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. november 19.)
  220. SIMONIS Card. Adrianus Johannes. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  221. SODANO Card. Angelo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  222. A bíborosi testület élén a dékán áll. Akadályoztatása estén az aldékán helyettesíti. A dékánnak vagy az aldékánnak nincsen semmi kormányzati hatalma a többi bíboros fölött, hanem első az egyenlők között. (Egyházi Törvénykönyv, 352. kánon 1§)
  223. STAFFORD Card. James Francis. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  224. SUÁREZ INDA Card. Alberto. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  225. TICONA PORCO Card. Toribio. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2019. február 9.)
  226. TOMKO Card. Jozef. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  227. TUMI Card. Christian Wiyghan. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  228. VANHOYE Card. Albert, S.I.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  229. VEGLIÒ Card. Antonio Maria. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  230. VELA CHIRIBOGA Card. Raúl Eduardo. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  231. VILLALBA Card. Luis Héctor. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  232. WAMALA Card. Emmanuel. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  233. WETTER Card. Friedrich. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  234. WILLIAMS Card. Thomas Stafford. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  235. ZEN ZE-KIUN Card. Joseph, S.D.B.. press.vatican.va. (Hozzáférés: 2016. június 28.)
  236. Hagyományos kínai írás
  237. Egyszerűsített kínai írás
  238. Pinjin átírással
  239. Magyaros átírás
  240. Cheney, David M.: Józef Cardinal Glemp [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  241. Cheney, David M.: Giovanni Cardinal Cheli [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  242. Cheney, David M.: Julien Cardinal Ries [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  243. Noha XVI. Benedek pápa korábban bejelentette lemondását, az csak a 2013. február 28-án lépett életbe, így a konklávén nem vehetett részt.
  244. Cheney, David M.: Jean Marcel Cardinal Honoré [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  245. Cheney, David M.: Pope Benedict XVI (Joseph Ratzinger) [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  246. XVI. Benedek pápa lemondása után töltötte be a 80. életévét, így a konklávén részt vehetett.
  247. Cheney, David M.: Conclave - 2013 [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  248. Cheney, David M.: Pope Francis (Jorge Mario Bergoglio) [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  249. Cheney, David M.: Lorenzo Cardinal Antonetti [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  250. Cheney, David M.: Stanisław Kazimierz Cardinal Nagy [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  251. Cheney, David M.: Simon Ignatius Cardinal Pimenta [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  252. Cheney, David M.: Ersilio Cardinal Tonini [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  253. Cheney, David M.: Medardo Joseph Cardinal Mazombwe [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  254. Cheney, David M.: Domenico Cardinal Bartolucci [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  255. Cheney, David M.: Ricardo María Cardinal Carles Gordó [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  256. Cheney, David M.: Consistory - 2015 [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  257. Cheney, David M.: José da Cruz Cardinal Policarpo [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  258. Cheney, David M.: Emmanuel III (Emmanuel-Karim) Cardinal Delly [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  259. Cheney, David M.: Marco Cardinal Cé [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  260. Cheney, David M.: Duraisamy Simon Cardinal Lourdusamy [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  261. Cheney, David M.: Bernard Cardinal Agré [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  262. Cheney, David M.: Francesco Cardinal Marchisano [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  263. Cheney, David M.: Edward Bede Cardinal Clancy [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  264. Cheney, David M.: Edmund Casimir Cardinal Szoka [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  265. Cheney, David M.: Consistory - 2015 [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  266. Cheney, David M.: Edward Michael Cardinal Egan [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  267. Cheney, David M.: Keith Michael Patrick Cardinal O’Brien [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  268. Cheney, David M.: Jean-Claude Cardinal Turcotte [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  269. Cheney, David M.: Roberto Cardinal Tucci [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  270. Cheney, David M.: Francis Eugene Cardinal George [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  271. Cheney, David M.: Giovanni Cardinal Canestri [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  272. Cheney, David M.: Giacomo Cardinal Biffi [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  273. Cheney, David M.: William Wakefield Cardinal Baum [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  274. Cheney, David M.: László Pacifik Cardinal Paskai [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)
  275. Cheney, David M.: Ján Chryzostom Cardinal Korec [Catholic-Hierarchy]. www.catholic-hierarchy.org. (Hozzáférés: 2016. július 13.)