A legnagyobb példányszámban eladott albumok

(A világ legsikeresebb albumai szócikkből átirányítva)

Ez a világ legnagyobb példányszámban eladott zenei albumainak listája. A listán való szereplés feltétele, hogy a számadatot megbízható forrásból adták ki, és az album legalább 20 millió példányban kelt el. Ez a lista bármilyen típusú albumot tartalmazhat, beleértve a stúdióalbumokat, középlemezeket, greatest hits albumokat, válogatásalbumokat, filmzenei albumokat és remixalbumokat. A megadott adatok nem veszik figyelembe a feldolgozott albumok viszonteladását.

Platinalemez Michael Jackson Thriller című albumának (1982), minden idők legkelendőbb albumának

Az ezen a listán szereplő összes album elérhető eladási adatai legalább 30%-ban hitelesített példányszámmal vannak alátámasztva. Az igazolt eladások százalékos aránya annál nagyobb, minél újabb albumról van szó, így az 1975 előtt megjelent albumok esetében csak legalább 30%-os igazolt példányszámmal kell alátámasztani az igényelt adatokat. Az újabb albumok, például a 21 és a Come Away with Me esetében azonban legalább 70%-os hitelesített példányszámmal kell alátámasztani az eladási adatokat, ennek oka, hogy az 1980-as és 1990-es évek után több zenei piac is bevezette a minősítési rendszereket. A hitelesített példányokat a helyi zeneipari szövetségek elérhető online adatbázisaiból származnak. A hitelesített egységek aránya aszerint változik, hogy az előadó melyik évben szerepelt először a slágerlistán.[a] Ez az oka annak, hogy olyan albumok, amelyek egyébként felkerülnének a listára, mint a The Sound of Music, In-A-Gadda-Da-Vida, Parallel Lines, Spirits Having Flown, Private Dancer, Janet, Believe, Bolo Ta Ra Ra Ra..., Human Clay, Laundry Service, Back to Black, nem kerültek fel.

Michael Jackson Thriller című albuma, amelyből a becslések szerint 70 millió példányt adtak el világszerte, a legnagyobb példányszámban eladott album.[1][2][3] Emellett jelenleg Jackson rendelkezik a legtöbb albummal a listán, öttel, Celine Dionnak négy, míg a Beatlesnek, a Pink Floydnak, Madonnának és Whitney Houstonnak fejenként három albuma szerepel a listán.

Színmagyarázat szerkesztés

Colors
Stúdióalbumok
Greatest Hits és válogatáslemezek
Filmzenei albumok
Koncertalbumok

40+ millió eladott példány szerkesztés

*Minden eladási adat millióban van feltüntetve

Előadó Album Megjelenés Műfaj Minősített példányok száma
(a rendelkezésre álló piacokról)*
Eladási adat* For.
Michael Jackson Thriller 1982 Pop, post-disco, funk, rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
50,2
70 [1][2]
AC/DC Back in Black 1980 Hard rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
30,1
50 [32]
Houston, WhitneyWhitney Houston / Various artists The Bodyguard 1992 R&B, soul, pop, filmzene &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
28,7
45 [39]
Pink Floyd The Dark Side of the Moon 1973 Progressive rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
24,8
45 [41]
Eagles Their Greatest Hits (1971–1975) 1976 Country rock, soft rock, folk rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
41,2
44 [42]
Eagles Hotel California 1976 Soft rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
31,8
42 [44]
Twain, ShaniaShania Twain Come On Over 1997 Country, pop &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
30,4
40 [47]
Fleetwood Mac Rumours 1977 Soft rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
29,3
40 [51][52]
Bee Gees / Various artists Saturday Night Fever 1977 Disco &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
22,1
  • US: 16 millió[4]
  • UK: 2,1 millió[6]
  • GER: 1,5 millió[7]
  • FRA: 200 000[8]
  • CAN: 1,4 millió[9]
  • AUS: 770 000[53]
  • NLD: 100 000[12]
  • ITA: 25 000[13]
  • HKG: 15 000[21]
40 [54][55]

30–39 millió eladott példány szerkesztés

*Minden eladási adat millióban van feltüntetve

Előadó Album Megjelenés Műfaj Minősített példányok száma
(a rendelkezésre álló piacokról)*
Eladási adat* For.
Led Zeppelin Led Zeppelin IV 1971 Hard rock, heavy metal, folk rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
30,4
37 [58]
Michael Jackson Bad 1987 Pop, rhythm and blues, funk, rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
21,1
35 [65][66][67]
Meat Loaf Bat Out of Hell 1977 Hard rock, glam rock, progressive rock &0000000000000022000000
22
34 [69]
Morissette, AlanisAlanis Morissette Jagged Little Pill 1995 Alternative rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
25,4
33 [73][74]
Various artists Dirty Dancing 1987 Pop, rock, R&B &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
24,1
32 [77]
Celine Dion Falling into You 1996 Pop, soft rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
21,1
32 [80]
Adele 21 2011 Pop, soul &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
27,1
31 [92]
Beatles, TheThe Beatles 1 2000 Rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
23,2
31 [94]
Metallica Metallica 1991 Heavy metal &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
22,7
31 [96]
Celine Dion Let’s Talk About Love 1997 Pop, soft rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
19,5
31 [100]
Marley, BobBob Marley & The Wailers Legend: The Best of Bob Marley & The Wailers 1984 Reggae &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
22,9
30 [102]
Guns N' Roses Appetite for Destruction 1987 Hard rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
22,8
30 [105][106]
Springsteen, BruceBruce Springsteen Born in the U.S.A. 1984 Heartland rock &0000000000000022000000
22
30 [110]
ABBA Gold: Greatest Hits 1992 Pop, disco &0000000000000021000000
21,6
30 [115]
Dire Straits Brothers in Arms 1985 Roots rock, blues rock, soft rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
21,1
30 [119][120]
Santana Supernatural 1999 Latin rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
20,8
30 [121]
Madonna The Immaculate Collection 1990 Pop, dance &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
19,8
30 [124]
Pink Floyd The Wall 1979 Progressive rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
18,9
30 [127]
Beatles, TheThe Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band 1967 Rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
18,3
30 [128]
Michael Jackson Dangerous 1991 New jack swing, R&B, pop &0000000000000017000000
17
30 [130]
Beatles, TheThe Beatles Abbey Road 1969 Rock &Hiba a kifejezésben: ismeretlen „,” központozó karakter.
16,9
30 [132]

20–29 millió eladott példány szerkesztés

*Minden eladási adat millióban van feltüntetve

A legkelendőbb albumok idővonala szerkesztés

A legnagyobb példányszámban eladott albumok idővonala
Rekordállítás éve Előadó Album Eladás, amivel
rekordot döntött (millió)
Összes eladás
(millió)
For.
1945 Various Artists Oklahoma! (78 rpm album) 0,5 1 [223][224]
1946 után Jolson, AlAl Jolson The Jolson Story 1 [225]
1956 Various Artists Oklahoma! (LP album) 1,75 2,5 [226]
1956/1957 Various Artists My Fair Lady 2 5 [227][228][229]
1960 Various Artists South Pacific 2,25 3 [230]
1963 Vaughn Meader The First Family 4 7,5 [231][232]
1968 Various Artists The Sound of Music 8 [233]
1973 King, CaroleCarole King Tapestry 10+ [234]
1975/1976 Various Artists The Sound of Music 10–15 [235][236]
1976 King, CaroleCarole King Tapestry 13,5 25 [237]
1979 Bee Gees/Various Artists Saturday Night Fever 25–27 40 [238][239]
1984 Michael Jackson Thriller 35 70 [3][240]

A legkelendőbb albumok évenként világszerte szerkesztés

A világ legkelendőbb albumainak évenkénti listáját 2001 óta évente állítja össze a Nemzetközi Hanglemezipari Szövetség. Ezeket a listákat két éves jelentésükben, a Digital Music Reportban és a Recording Industry in Numbersben teszik közzé. A Digital Music Report és a Recording Industry in Numbers című kiadványt 2016-ban a Global Music Report váltotta fel.[241]

Az eladott egységek fizikai példányokat és digitális letöltéseket tartalmaznak.

Év Album Előadó(k) Eladások
(millió)
For.
2001 Hybrid Theory Linkin Park 9 [242]
2002 The Eminem Show Eminem 13,9 [243]
2003 Come Away with Me Jones, NorahNorah Jones 11 [244][245]
2004 Confessions Usher 12 [246]
2005 X&Y Coldplay 8,3 [247]
2006 High School Musical Various Artists 7 [248]
2007 High School Musical 2 6 [249]
2008 Viva la Vida or Death and All His Friends Coldplay 6,8 [250]
2009 I Dreamed a Dream Boyle, SusanSusan Boyle 8,3 [251]
2010 Recovery Eminem 5,7 [252]
2011 21 Adele 18,1 [243]
2012 8,3 [253]
2013 Midnight Memories One Direction 4 [254]
2014 Frozen Various Artists 10 [255]
2015 25 Adele 17,4 [256]
2016 Lemonade Beyoncé 2,5 [257]
2017 ÷ Sheeran, EdEd Sheeran 6,1 [258]
2018 The Greatest Showman Jackman, HughHugh Jackman & Various Artists 3,5 [259]
2019 5x20 All the Best!! 1999–2019 Arashi 3,3 [260]
2020 Map of the Soul: 7 BTS 4,8 [261]
2021 30 Adele 4,68 [262]
2022 Greatest Works of Art Jay Chou 7,2 [263]

Lásd még szerkesztés

Megjegyzések szerkesztés

  1. A listán való szerepléshez:
    • Az 1975 előtt kiadott albumok esetében az állított eladási számokat 30%-kal kell alátámasztani a minősített példányszámokban.
    • Az 1975 és 1990 között kiadott albumok esetében az állított számadatokat 30-50%-kal kell alátámasztani a minősített darabszámokban. (Ez 1975 után minden további év után 1,33%.)
    • Az 1990 és 2000 között kiadott albumok esetében az állított számadatokat 50-60%-kal kell alátámasztani a minősített egységekben. (Ez minden további 1990 utáni évben 1%-ot jelent.)
    • A 2000-ben és azután megjelent albumok esetében az állított számadatokat 60-80%-ban minősített egységekben kell alátámasztani. (Ez minden további 2000 utáni évben 1,33%.)

Források szerkesztés

  1. a b Adele's 21 overtakes sales of Thriller in UK album list”, BBC News, 2012. május 4.. [2021. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2021. július 2.) 
  2. a b MJ nearly scrapped 'Thriller' release | Music News | Zee News, 2020. szeptember 26. [2020. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva].
  3. a b Best-selling album. Guinness World Records. [2017. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 29.)
  4. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw bx RIAA: Searchable Database. Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége. [2015. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 13.)
  5. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah Publications > The Record (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. [2014. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 16.)
  6. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw Certified Awards Search. Brit Hanglemezgyártók Szövetsége. [2013. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 31.)
  7. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo Gold-/Platin-Datenbank ('Gold-/Platin-Datenbank') (német nyelven). Bundesverband Musikindustrie. (Hozzáférés: 2011. december 6.)
  8. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y French album certifications (francia nyelven). Syndicat National de l’Édition Phonographique
  9. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn bo bp bq br bs bt bu bv bw Music Canada: Gold & Platinum search. Music Canada. [2012. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 31.)
  10. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf bg bh bi bj bk bl bm bn ARIA Charts – Accreditations. Australian Recording Industry Association. [2011. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 15.)
  11. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u AMPROFON: Certificaciones. AMPROFON. [2010. április 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 22.)
  12. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba Dutch Certifications (holland nyelven). NVPI. [2012. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 7.)
  13. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al F.I.M.I: Federazione Industria Musicale Italiana (olasz nyelven). Federation of the Italian Music Industry. Federazione Industria Musicale Italiana. [2011. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 24.)
  14. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as Guld & Platina IFPI (svéd nyelven). International Federation of the Phonographic Industry – Sweden. [2011. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 15.)
  15. a b Premio Diamante: Los premiados (spanyol nyelven). CAPIF. [2005. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 16.)
  16. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be bf Hitparade.ch: Edelmetall. Schweizer Hitparade. Hung Medien. [2012. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 22.)
  17. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax IFPI Austria: Gold & Platin (német nyelven). International Federation of the Phonographic Industry. [2011. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 15.)
  18. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av Tilastot: Kulta- ja platinalevyt. Musiikkituottajat – IFPI Finland, 2003. február 16. [2011. október 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 3.)
  19. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay RIANZ: The Official New Zealand Music Chart. RIANZ. [2013. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 18.)
  20. a b c d e f g h Gold / Platinum Albums. Recording Industry Association of New Zealand. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
  21. a b c d e f g h i j k l m n IFPIHKG Awards. IFPI. [2012. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 16.)
  22. Pladebranchen.08. [2021. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 27.)
  23. Michael Jackson "Thriller" | IFPI. [2021. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 27.)
  24. Adatbázis - Arany- és platinalemezek - Hivatalos magyar slágerlisták. [2021. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 27.)
  25. AFP - Associação Fonográfica Portuguesa, 2010. március 4. [2010. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. január 9.)
  26. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1979-1990. Iberautor Promociones Culturales, 913–929. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  27. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 2000-2002. Iberautor Promociones Culturales, 952–966. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  28. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Spanish Certifications (spanyol nyelven). Productores de Música de España. [2012. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 7.)
  29. IFPI Denmark: Back in Black. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  30. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am Discos de oro y platino (spanyol nyelven). Cámara Argentina de Productores de Fonogramas y Videogramas. [2011. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 16.)
  31. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah Polish certification awards 1995–present (lengyel nyelven). ZPAV. (Hozzáférés: 2022. június 14.)
  32. Partridge, Kenneth. AC/DC's 'Back In Black' at 35: Classic Track-by-Track Album Review (2015. július 25.) 
  33. Recording Industry Association of Japan - The History of music recordings industry during the 1990s (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. [2012. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 27.)
  34. 年度別ミリオンセラー一覧 (Million Seller List by Year) (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. (Hozzáférés: 2022. május 24.)
  35. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af Promusica Brasil: Certificados. Associação Brasileira dos Produtores de Discos. (Hozzáférés: 2022. május 24.)
  36. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1991-1995. Iberautor Promociones Culturales, 928–939. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  37. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj Ultratop: Goud En Platina. Ultratop. (Hozzáférés: 2022. június 14.)
  38. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z IFPI Norsk platebransje Trofeer 1993–2011 (norvég nyelven). IFPI Norway. (Hozzáférés: 2012. július 30.)
  39. The Bodyguard Soundtrack worldwide sales:
  40. a b c Scapolo, Dean. The Complete New Zealand Music Charts 1966–2006. Recording Industry Association of New Zealand (2007). ISBN 978-1-877443-00-8 
  41. Smirke, Richard. Pink Floyd, 'The Dark Side of the Moon' At 40: Classic Track-By-Track Review (2013. március 16.) 
  42. Chalmers, Graham: Classic Album Eagles Harrogates Vinyl Sessions Fundraiser Harrogat hospita Charity. Harrogateadvertiser.co.uk, 2020. december 22. [2020. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 22.)
  43. IFPI Denmark: Hotel California. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  44. Black Jacket Symphony to re-create Eagles' "Hotel California". Tuscaloosanews.com, 2018. október 27. [2018. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. október 27.)
  45. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an Les disques d'or (francia nyelven). Syndicat National de l’Édition Phonographique. Disque en France. [2013. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
  46. IFPI Denmark: Come on Over. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  47. Hattenstone, Simon. „Shania Twain on abuse, betrayal and finding her voice: 'I wanted a break – but not for 15 years'”, The Guardian , 2018. április 22.. [2018. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2019. január 7.) 
  48. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1996-1999. Iberautor Promociones Culturales, 940–952. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  49. IFPI Denmark: Rumours. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  50. New Zealand album certifications – Fleetwood Mac – Rumours. Recorded Music NZ. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
  51. McLaughlin, Katie. „Fleetwood Mac's 'Rumours' at 35: Still the 'perfect album'”, CNN, 2012. június 27.. [2012. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. december 13.) 
  52. Arnold, Don. Fleetwood Mac Expanding 'Rumours' for 35th Anniversary [archivált változat] (2012. december 12.). Hozzáférés ideje: 2022. november 24. [archiválás ideje: 2013. február 2.] 
  53. BigKev: Top 200 Highest Selling Albums in Australia. Australian Recording Industry Association. Hung Medien, 2012. december 14. [2013. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 22.)
  54. Byrne, Katie. „Bee Gees' Robin Gibb Dead At 62”, MTV, 2012. május 20.. [2013. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. március 5.) 
  55. Maurice Gibb, 53, of disco's Bee Gees: 'Saturday Night Fever' album defined era”, The Seattle Times , 2013. január 12.. [2013. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. március 5.) 
  56. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 2000-2002. Iberautor Promociones Culturales, 952–966. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  57. IFPI Norway: Led Zeppelin. IFPI Norway, 2020. április 17. (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  58. BY THE NUMBERS Led Zeppelin IV”, WROR. [2021. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2021. február 14.) 
  59. 一般社団法人 日本レコード協会. [2019. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 27.)
  60. Goud/Platina. [2018. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 27.)
  61. Michael Jackson "Bad" | IFPI. [2021. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 27.)
  62. a b Music & Media. Worldradiohistory.com , 1987. december 26. [2021. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. január 9.)
  63. NZ Top 40 Albums Chart - The Official New Zealand Music Chart. The Official NZ Music Chart. [2013. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 2.)
  64. Music & Media (14-01-1989)(page-11). Music & Media, 1989. január 11. (Hozzáférés: 2021. november 13.)
  65. 50 Best Selling Studio Albums - This Day In Music, 2019. július 1. [2020. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 17.)
  66. Stevens, Tom. „Michael Jackson's Bad at 30”, The Guardian, 2017. augusztus 14.. [2017. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2017. augusztus 24.) 
  67. Kaufman, Gil. „Michael Jackson's New Album Cover Decoded Painting is packed with iconic MJ images”, MTV, 2010. november 5.. [2012. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. május 25.) 
  68. IFPI Denmark: Bat Out of Hell. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  69. Meat Loaf Sues Former Collaborator Over "Bat Out of Hell"”, The Wall Street Journal, 2006. június 5. (Hozzáférés ideje: 2006. június 5.) 
  70. IFPI Denmark: Jagged Little Pill. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. július 6.)
  71. New Zealand album certifications – Alanis Morissette – Jagged Little Pill. Recorded Music NZ
  72. a b c d e f Artistas & Espectáculos: Top Oficial AFP (portugál nyelven). Associação Fonográfica Portuguesa. [2010. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 27.)
  73. Montgomery, James. „'You Oughta Know': The Story Behind Beyonce's Grammy Cover”, MTV News, 2010. február 1.. [2011. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. június 18.) 
  74. Hubbard, Chloe. „Alanis Morissette: 'I would put guardians around 19-year-old Alanis who weren't exploiting and using her'”, The Independent, 2020. június 11.. [2020. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2021. június 21.) „Her 1995 album Jagged Little Pill is a pop-rock classic that sold more than 33 million copies worldwide.” 
  75. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1991-1995. Iberautor Promociones Culturales, 928–939. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  76. IFPI Denmark: Dirty Dancing. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. július 8.)
  77. Lee, Chris. „'Dirty Dancing,' the mega-hit musical”, Los Angeles Times, 2009. május 10.. [2013. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. december 1.) 
  78. IFPI Denmark: Falling Into You. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 25.)
  79. Awards 1997–2003. Ultratop. [2012. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 4.)
  80. Celine Dion celebrates 25 years of multi-million selling Falling Into You album (angol nyelven). www.officialcharts.com . (Hozzáférés: 2022. augusztus 10.)
  81. RIAJ reveals hard copy sales certifications for February 2012 (japán nyelven). RIAJ. [2012. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 19.)
  82. Adele named the UK's Official best-selling female album artists of the century as National Album Day returns for 2021 (angol nyelven). Brit Hanglemezgyártók Szövetsége , 2021. március 8. [2021. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 9.)
  83. Prensario musica & video No. 463 – Sony Music: Serrat-Sabina, Michel Teló, Adele y Bersuit (spanyol nyelven). Prensario musica & video, 2012. március 1. [2020. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 30.)
  84. Danish album certifications – Adele – 21. IFPI Denmark. (Hozzáférés: 2013. február 6.)
  85. Trofe Oversikt (norvég nyelven). International Federation of the Phonographic Industry. [2014. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
  86. Lenta.ru: Адель в платине (orosz nyelven). lenta.ru. Лента.Ру. [2012. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 30.)
  87. Arany- és platinalemezek 2015 (magyar nyelven). Mahasz. (Hozzáférés: 2022. május 27.)
  88. Adele sells over 250,000 albums in Ireland. Raidió Teilifís Éireann, 2012. augusztus 3. (Hozzáférés: 2013. március 31.)
  89. New Zealand album certifications – Adele – 21. Recorded Music NZ
  90. Top AFP - Semana 11 de 2012 (portugál nyelven). Artistas-espectaculos.com. [2012. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 5.)
  91. OFFICIAL CYTA- IFPI CHARTS Top-75 Albums Sales Chart (görög nyelven). IFPI Greece. [2012. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 27.)
  92. Serjeant, Jill. Adele says she battled depression, before and after son's birth. Reuters (2016. október 31.) 
  93. Danish album certifications – Beatles – One. IFPI Denmark
  94. Lewis, Randy. „Beatles' catalog will be reissued September 9 in remastered versions”, Los Angeles Times, 2009. április 8.. [2009. április 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. május 2.) 
  95. IFPI Denmark: Metallica. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  96. Vaziri, Aidin. „Kirk Hammett: Some kind of monster fan”, San Francisco Chronicle , 2012. október 10.. [2012. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. december 10.) 
  97. IFPI Denmark: Let's Talk About Love. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 26.)
  98. Scapolo, Dean. The Complete New Zealand Music Charts 1966–2006. Maurienne House (2007). ISBN 978-1-877443-00-8 
  99. Premios – 1999 (spanyol nyelven). Cámara Uruguaya del Disco
  100. (advertisement) (angol nyelven), 10. o. (2011. október 1.) 
  101. a b c d e f g h i j k l Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1996-1999. Iberautor Promociones Culturales, 940–952. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  102. Bob Marley: Legend (2017. augusztus 6.) 
  103. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1979-1990. Iberautor Promociones Culturales, 913–929. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  104. IFPI Denmark: Appetite for Destruction. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 25.)
  105. Smith, Sara. „'American Masters' highlights David Geffen's influence but only hints at a dark side”, The Kansas City Star, 2012. november 18.. [2014. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. március 1.) 
  106. Havelock, Laurie. Column - Still hungry? 25 years of Guns'N'Roses' Appetite For Destruction (2012. augusztus 9.) 
  107. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1979-1990. Iberautor Promociones Culturales, 913–929. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  108. IFPI Denmark: Born in the USA. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 24.)
  109. Gold and Platinum Awards 1986 (Page 33). Music & Media . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  110. Forde, Ian. „Bruce Springsteen still shows who's boss”, Irish Examiner, 2012. július 13.. [2012. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. szeptember 21.) 
  111. a b RIAJ: ゴールド等認定作品 (japán nyelven). Recording Industry Association of Japan. [2012. október 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 26.)
  112. ABBA - Gold-Greatest Hits, PLATINUM 20X. Retrieved November 19, 2021
  113. Hitlisten.nuUge 52: 2011. Hitlisten.nu . [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. június 18.)
  114. Золотой и платиновый альбом в России – International 2008 (orosz nyelven). National Federation of Phonograph Producers, 2008 [2009. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 24.)
  115. Needham, Alex. „Abba announce first new songs for 35 years”, The Guardian , 2018. április 27.. [2018. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2018. május 1.) 
  116. Gold and Platinum Awards 1987 (Page 43). Music & Media . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  117. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1979-1990. Iberautor Promociones Culturales, 913–929. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  118. IFPI Denmark: Brothers in Arms. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  119. Mark Knopfler hurt in crash”, BBC News, 2003. március 18.. [2012. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. november 24.) 
  120. Mark Knopfler | Europe in Concert”, Deutsche Welle. [2013. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. június 18.) 
  121. Premkumar, Joel. „Viva Santana!”, Deccan Herald, 2012. november 18.. [2013. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. november 25.) 
  122. ARIA Catalogue Albums Chart – 06/08/2012. Australian Recording Industry Association, 2012. augusztus 1. [2012. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 27.)
  123. Danish album certifications – Madonna – The Immaculate Collection. IFPI Denmark
  124. Mitchell, John. „Happy Birthday, Madonna!”, MTV (MTV Networks), 2011. augusztus 16.. [2012. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 18.) 
  125. IFPI Denmark: The Wall. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  126. Gold & Platin, capif, <http://www.capif.org.ar/Default.asp?PerDesde_MM=0&PerDesde_AA=0&PerHasta_MM=0&PerHasta_AA=0&interprete=pink+floyd&album=the+wall&LanDesde_MM=0&LanDesde_AA=0&LanHasta_MM=0&LanHasta_AA=0&Galardon=P&Tipo=1&ACCION2=+Buscar+&ACCION=Buscar&CO=5&CODOP=ESOP>. Hozzáférés ideje: 5 July 2009 Archiválva 2011. május 31-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2011. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 24.)
  127. Borrelli, Christopher. „How The Wall gets built in the first place”, Chicago Tribune, 2010. szeptember 22.. [2013. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. június 18.) 
  128. GR Symphony to perform tribute show to iconic Beatles album”, The Ann Arbor News, 2017. április 24. (Hozzáférés ideje: 2017. április 24.) 
  129. Guld og platin i august | ifpi.dk. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 20.)
  130. All 147 Michael Jackson Songs, Ranked From Worst to Best. New York (2017. december 25.) 
  131. IFPI Denmark: Abbey Road. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 22.)
  132. Beatles Reveal Unheard 'Abbey Road' Treasures, 50 Years After Cover Shot”, Forbes, 2019. augusztus 8. (Hozzáférés ideje: 2019. augusztus 8.) 
  133. IFPI Denmark: Come Away With Me. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  134. Come away with Norah Jones. . .”, Irish Independent, 2020. március 29. (Hozzáférés ideje: 2020. március 29.) 
  135. a b c d e Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1991-1995. Iberautor Promociones Culturales, 928–939. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  136. BET.com Exclusive: Mariah Celebrates 20 Years; Thanks Fans”, Black Entertainment Television. [2012. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 15.) 
  137. IFPI Denmark: Grease (The Original Motion Picture Soundtrack). IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. augusztus 23.)
  138. Fiallo, Josh. „Retro top 10 - this week in 1978”, Irish Independent, 2019. október 19.. [2019. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2022. július 9.) 
  139. a b c d e f g Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 2000-2002. Iberautor Promociones Culturales, 952–966. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  140. IFPI Denmark: The Eminem Show. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  141. Eminem Total Albums Sold”, Statisticbrain, 2017. július 11.. [2017. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2018. január 22.) 
  142. Eminem music to hit stock exchange in deal offered by his producers”, themusicnetwork, 2017. szeptember 26.. [2018. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2018. január 26.) 
  143. List of the albums certified "Million" by the Recording Industry Association of Japan (1989–2011), 2011. szeptember 12. [2012. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 24.)
  144. Scapolo, Dean. The Complete New Zealand Music Charts 1966–2006. Maurienne House (2007). ISBN 978-1-877443-00-8 
  145. 'Titanic' music composer James Horner dies”, The Hindu, 2015. június 23. (Hozzáférés ideje: 2015. június 23.) 
  146. Raquel Carneiros: Britney Spears expõe drama de estrelas femininas prisioneiras da fama (portugál nyelven), 2021. február 19. (Hozzáférés: 2022. október 8.)
  147. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1991-1995. Iberautor Promociones Culturales, 928–939. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  148. IFPI Denmark: Nevermind. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. május 23.)
  149. Nirvana's Nevermind album cover baby, all grown-up. KING-TV , 2016. szeptember 23. (Hozzáférés: 2016. szeptember 23.)
  150. IFPI Denmark: Unplugged. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  151. Steffen, Chris: Bassist Nathan East on Eric Clapton and "Change the World," Plus, Watch His Documentary. AllMusic , 2015. január 23. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 2.)
  152. a b c d e f g h Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1979-1990. Iberautor Promociones Culturales, 913–929. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  153. Queen retain UK album sales crown”, BBC News, 2012. április 9.. [2012. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. november 24.) 
  154. a b c d e f g h i j k l m n Gold and Platinum Awards 1987 (Page 44)”, Music & Media, 1987. december 26. (Hozzáférés ideje: 2022. június 10.) 
  155. 40 Albums Baby Boomers Loved That Millennials Don't Know [archivált változat] (2014. május 14.). Hozzáférés ideje: 2022. november 24. [archiválás ideje: 2016. március 6.] 
  156. Hitlisten.nu: Uge 3, 2001. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  157. How to chat live with Eminem during his 'The Marshall Mathers LP' anniversary livestream”, The Ann Arbor News, 2020. május 27. (Hozzáférés ideje: 2020. május 27.) 
  158. IFPI Denmark: Hybrid Theory. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  159. Team Linkin Park on what the modern industry can learn from Hybrid Theory”, Music Week, 2020. november 6. (Hozzáférés ideje: 2020. november 6.) 
  160. Cunningham, Simon. „25th birthday of U2's Joshua Tree album”, The Irish News, 2012. március 9.. [2013. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. november 27.) 
  161. ARIA Top 100 Albums – Week Commencing 27th February 2012 Issue No.1148 (for single "I Will Always Love You" and albums "The Bodyguard Soundtrack", "Whitney Houston")”, Australian Recording Industry Association, 2012. február 27.. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2022. június 11.) Sablon:Cbignore
  162. a b c Music & Media (27-12-1986)(page-33). Music & Media, 1986. december 27. (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  163. Houston Attains Global Stardom (1986. augusztus 9.) 
  164. Music Industry Pays Tribute to Whitney Houston”, Voice of America, 2012. február 11. (Hozzáférés ideje: 2017. november 30.) 
  165. IFPI Denmark: Purple Rain. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  166. Prince's 'Purple Rain' reissue re-enters Top 200 Albums in the top 5”, AXS. [2018. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 15.) (amerikai angol nyelvű) 
  167. IFPI Denmark: Slippery When Wet. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  168. Sexto, Paul. „'You Give Love A Bad Name': Bon Jovi's First Anthem”, Universal Music Group, 2021. november 29. (Hozzáférés ideje: 2021. november 29.) 
  169. Rosen, James. „'A Natural Woman' by Carole King”, The Boston Globe, 2012. április 19.. [2013. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. november 24.) 
  170. Kaufman, Gil. „Madonna And Lionel Richie To Reunite On Billboard Charts?”, MTV (MTV Networks), 2012. március 29.. [2012. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. április 7.) 
  171. Pilgrim, Michael. „Imagine... Simon & Garfunkel: the Harmony Game, BBC One, My Transsexual Summer, Channel 4, review”, The Daily Telegraph , 2011. november 8.. [2013. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. december 13.) 
  172. IFPI Denmark: Faith. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  173. Tannenbaum, Rob. George Michael: Why He Turned His Back on Fame, and the 'Faith'-like Songs He Recorded Before His Death (2017. január 6.) 
  174. Elton John's Greatest Hits hits #1. History. [2018. május 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 20.)
  175. Backstreet Boys – Biography. Sony BMG, 2006. [2007. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.) „The next two BSB albums ("Backstreet's Back" and "Millennium") enjoyed worldwide sales of 24 million copies each.”
  176. IFPI Denmark: Spice. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  177. Spice Girls Bio [archivált változat]. Hozzáférés ideje: 2022. november 24. [archiválás ideje: 2017. december 6.] 
  178. Sarah Anderson. „The 50 best-selling albums ever”, NME, 2010. november 12.. [2016. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. január 3.) 
  179. Fletcher, Alex: Ace Of Base announce reunion tour. Digital Spy , 2007. október 26. [2012. október 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 7.)
  180. IFPI Denmark: 25. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  181. Trendell, Andrew: Turns out Adele made rather a lot of money from her last world tour (brit angol nyelven). NME , 2018. február 7. [2018. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 9.)
  182. Hitlisten.nu: Uge 29, 2009. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 11.)
  183. HIStory: Past, Present And Future, Book I (1995)* (angol nyelven). Forbes . [2019. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 22.)
  184. Ewan MacColl - Music Publishing. Concord Music. [2019. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 26.)
  185. Contrasting fortunes as Madonna and Jacko turn 50”, The Age, 2008. augusztus 15.. [2011. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 24.) 
  186. Bon Jovi, the most eagerly anticipated concert of the year”, Nine O'Clock , 2011. június 14.. [2013. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. december 15.) 
  187. Note, the esitimated sales of 20 million for Elvis' Christmas Album are based on various editions as stated in the sources. Therefore, RIAA 's certified sales include certifications for both issues of Elvis' Christmas Album as well as It's Christmas Time and The Wonderful Wolrd of Christmas.RIAA: Elvis Presley's Christmas Albums. (Hozzáférés: 2022. július 14.)
  188. While sales of the original album released in 1957 are only 3.85 million, if this is added to the sales of the eponymous 1970 reissue (11.05 million), 1985 It's Christmas Time reissue (3.71 million), and all other Elvis Presley Christmas albums with a tracklist matching the original album by 90% or more (6.62 million), the sum of 25.2 million is reached.Dolan, Jon. The 25 Greatest Christmas Albums of All Time: 2. Elvis Presley, 'Elvis' Christmas Album' (1957) [archivált változat] (2012. december 19.). Hozzáférés ideje: 2022. november 24. [archiválás ideje: 2015. december 16.] 
  189. Neutze, Ben: Christmas Albums Are All Awful (and 'Kylie Christmas' Is a Worthy Addition). Daily Review, 2015. november 17. [2017. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 6.)
  190. Boeder, Jennifer: Cool Christmas Music That Doesn't Suck. Medium, 2015. december 10. [2017. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 6.)
  191. Kaufman, Gil. „Brad Delp, Singer For '70s Rock Icons Boston, Died Virtually Anonymous”, MTV, 2007. március 27.. [2012. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. november 24.) 
  192. Wright, Matthew. How well do you know the lyrics to Mariah Carey's 'Daydream'? (2015. október 1.) 
  193. IFPI Denmark: Dookie. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 12.)
  194. The Irish Charts: Certifications. IRMA. (Hozzáférés: 2022. június 12.)
  195. Green Day's Album 'Dookie' Is 20 Years Old Today. The Wire , 2014. február 1. [2014. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 18.)
  196. How the Left Lost Teen Spirit-- (and how They're Getting it Back). Akashic Books, 228. o. (2005. május 1.). ISBN 978-0-9719206-8-2 
  197. Roberts, Emma. „The Evolution of Britney Spears”, MSN, 2011. május 12.. [2014. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. december 19.) 
  198. IFPI Denmark: Whitney. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 13.)
  199. Hicks, Jonathan P.. „This Day in Black History: June 27, 1987”, BET, 2013. június 27.. [2016. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 5.) 
  200. ARIA Catalogue album chart: 28 January 2018”, Australian Recording Industry Association, 2012. február 27.. [2018. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2022. június 12.) Sablon:Cbignore
  201. Mansfield, Brian. „Def Leppard setting off 'Hysteria' with Las Vegas run”, USA Today, 2012. november 12.. [2012. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. november 24.) 
  202. Greig, Jon: Lauryn Hill Says She Was Called 'Crazy' For Calling Out Systemic Racism Over A Decade Ago: Now, It's 'Part Of The Mainstream Chorus' - Blavity (angol nyelven). Blavity News & Politics . [2021. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
  203. The Selling of 'The Miseducation of Lauryn Hill'. www.okayplayer.com . [2020. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
  204. 20 Years Since Ms. Lauryn Hill's Debut, How Much Has Changed? (angol nyelven). papermag , 2018. június 29. [2021. január 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
  205. IFPI Denmark: Tracy Chapman. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 13.)
  206. Floyd, Kaoma Top Sellers in Portugal Certs (page 69). Billboard Magazine, 1990. április 14. (Hozzáférés: 2022. június 13.)
  207. Wernick, Adam. „Tracy Chapman's new greatest hits album celebrates a quietly powerful legacy”, Public Radio International, 2015. november 20.. [2015. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2016. február 5.) 
  208. Perkins, Matthew. „Lionel Richie and You Are”, ABC News (Australia), 2008. november 18.. [2013. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. december 20.) 
  209. IFPI Denmark: Off the Wall. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 11.)
  210. Fisher, Luchina. „10 Things About Michael Jackson's 'Thriller' 30 Years After Its Release”, ABC News, 2011. november 30.. [2013. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2012. december 13.) 
  211. Salaverri, Fernando. Sólo éxitos: año a año : 1996-1999. Iberautor Promociones Culturales, 940–952. o. (2005. március 20.). ISBN 978-84-8048-639-2 
  212. IFPI Denmark: The Score. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  213. Casey, Nicholas: Wyclef Jean: Will He Run for President of Haiti? (angol nyelven). The Wall Street Journal , 2010. július 27. (Hozzáférés: 2022. június 17.)
  214. IFPI Denmark: What's the Story. IFPI Denmark . (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  215. Jones, Preston. „The Complex Legacy of Oasis' Classic '(What's the Story) Morning Glory'”, The New York Observer , 2015. október 2. (Hozzáférés ideje: 2022. június 14.) 
  216. Jones, Preston. „Oasis gets subliminal”, Boston Herald , 2018. november 17. (Hozzáférés ideje: 2022. június 14.) 
  217. Ball, David. „This Week in History: December 12 to 18”, Canadian Music Hall of Fame, 2011. december 1.. [2014. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2017. november 29.) 
  218. ARIA cerifications. [2019. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 14.)
  219. RMNZ. [2021. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 14.)
  220. Elton John Goodbye Yellow Brick Road Review”, udiscovermusic.com, 2020. február 21. (Hozzáférés ideje: 2022. június 19.) 
  221. Austin, Krueger. „Cheap Tunes Tuesday: Pink Floyd”, TDS Telecom, 2018. szeptember 11.. [2021. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2020. december 8.) 
  222. Top 25 Movie Soundtracks (2011. február 21.) 
  223. Murrells, Joseph. The Book of Golden Discs. Barrie & Jenkins (1978). ISBN 9780214204807 „first time that a complete score of a Broadway musical was put on wax, by 1945 sales were at half a million” 
  224. Heck, Peter. „"Oklahoma!" may not be the only Broadway musical with an exclamation mark in its title – but if any musical deserves it, this Rodgers and Hammerstein classic does.”, Church Hill Theatre. [2013. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. október 17.) 
  225. Murrells, Joseph. The book of golden discs, Internet Archive, London : Barrie & Jenkins (1978. március 20.). ISBN 978-0-214-20512-5 
  226. Robertson, Patrick. Robertson's Book of Firsts: Who Did What for the First Time. Bloomsbury Publishing USA (2011. november 11.). ISBN 9781608197385 
  227. McHugh, Dominic: Loverly: The Life and Times of My Fair Lady. Barnes & Noble, 2012. augusztus 30. [2013. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 21.)
  228. Marks, Peter. „The Broadway cast album: province of a devoted few”, Los Angeles Times , 2009. június 12.. [2013. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. február 21.) 
  229. Gross, Mike. Billboard Vol. 78, No. 3: Show Albums Win Longevity Sweepsatakes (1966. január 15.) 
  230. Murrells, Joseph. The Book of Golden Discs. Barrie & Jenkins (1978). ISBN 9780214204807 „1 million copies were sold by 1958, 2.25 million by 1960, almost 3 million by 1963” 
  231. Rolontz, Bob. Billboard Vol. 75, No. 5: The 'First Family' Story–WOW! (1963. február 2.) 
  232. Fox, Margalit. „Vaughn Meader, Star as Kennedy Mimicker, Dies at 68”, Los Angeles Times , 2004. október 30.. [2014. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. január 21.) 
  233. Beatles Record-Busting LP May Be All-Time Biggest [archivált változat] (1968. december 21.). Hozzáférés ideje: 2022. november 24. [archiválás ideje: 2009. január 13.] 
  234. Taylor, Paula and John Keely. Carole King. Creative Education, 26. o. (1976). ISBN 978-0-87191-465-1 
  235. Solid Gold: The Popular Record Industry. Transaction Publishers, 468. o. (1975). ISBN 978-1-4128-3479-7 
  236. Ruhlmann, William: Julie Andrews. Allmusic . [2013. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
  237. Weller, Sheila: The Rebel Angels. Los Angeles Times, 2008. április 1. [2014. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 21.)
  238. McWhirter, Norris. Guinness Book of World Records 1981. Sterling Publishing Company, 248. o. (1980). ISBN 978-0-8069-0196-1 „...25 million copies sold worldwide by May 1, 1979” 
  239. Jerome, Jim. Al Coury Is the Frankenstein of the Record Business: at R.s.o., He Makes Monsters (1979. május 14.) 
  240. Jet Vol. 67, No. 17: Michael Jackson Dominated Headlines with His Music. Johnson Publishing Company (1984. március 20.) 
  241. Digital Music Report / Recording Industry in Numbers. ifpi.org . IFPI. [2018. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 14.)
  242. 2000-2005 Top 50 Albums. International Federation of the Phonographic Industry. [2006. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 6.)
  243. a b Adele heads IFPI 2011 global countdown (2012. március 26.) 
  244. Debunking Norah Jones' word-of-mouth success (2004. február 10.) 
  245. Top 50 Albums of 2003. International Federation of the Phonographic Industry. [2006. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 6.)
  246. Bertelsmann Annual Report 2004. Bertelsmann Music Group, 2005 [2015. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2005. március 14.)
  247. Coldplay top 2005's global charts”, BBC News, 2006. március 31.. [2013. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. július 6.) 
  248. Business Wire (June 16, 2008). "Walt Disney Records' High School Musical Audio Franchise Makes Global Chart History for Second Consecutive Year". Sajtóközlemény.
  249. 'High School Musical' Takes Global Top Spot In 07 (2008. június 17.) 
  250. Viva La Vida top selling global album of 2008. IFPI, 2009. február 16. [2009. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 6.)
  251. IFPI publishes Recording Industry in Numbers 2010. IFPI, 2010. április 28. [2010. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 6.)
  252. Ten million and counting for the unstoppable Adele (2011. szeptember 7.) 
  253. Digital Music Report 2013. IFPI. [2018. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 6.)
  254. Digital Music Report 2014. IFPI. [2014. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 6.)
  255. Digital Music Report 2015. IFPI, 2015. április 14. [2016. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 14.)
  256. Global Music Report 2016. IFPI, 2016. április 12. [2016. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 14.)
  257. Global Music Report 2017. IFPI, 2017. április 25. [2017. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 25.)
  258. "Global Top 10 Albums of 2017", IFPI Global Music Report 2018, IFPI, p. 9, <http://www.ifpi.org/downloads/GMR2018.pdf>. Hozzáférés ideje: 24 April 2018 Archiválva 2018. április 24-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2018. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 24.)
  259. Global Music Report 2019. IFPI, 2017. április 2. [2019. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 18.)
  260. Arashi Awarded Global Album of 2019 for Their 20th Anniversary Compilation 5x20 All the Best.... IFPI, 2020. március 19. [2020. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
  261. Brandle, Lars. BTS Bag 'Unprecedented' 1-2 on IFPI's Global Album Sales Chart For 2020 (2021. március 11.) 
  262. Global Music Report 2022. IFPI, 2022. április 4. [2022. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 1.)
  263. IFPI Global Charts 2022. IFPI. (Hozzáférés: 2023. április 9.)