Abu l-Mahászin ibn Tagríbirdi
Dzsamál ad-Dín Abu l-Mahászin Júszuf ibn Tagríbirdi (arab betűkkel جمال الدين أبو المحاسن يوسف بن تغري بردي – Ǧamāl ad-Dīn Abū l-Maḥāsin Yūsuf ibn Taġrībirdī; Kairó, 1409/1410? – 1470. június 5.) középkori arab történetíró volt.
| Abu l-Mahászin ibn Tagríbirdi | |
| Született | 1409/1410? Kairó |
| Elhunyt | 1470. június 5. Kairó |
| Nemzetisége | arab |
| Foglalkozása | történetíró |
| Sírhelye | Kairó |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
Apja, Tagríbirdi Kis-Ázsiából érkezett Egyiptomba rabszolgaként (mamlúk) az-Záhir Barkúk (1382–1399) uralkodása alatt. Katonává képezték ki, és szép karriert futott be: an-Nászir Faradzs (1399–1412) 1407-ben egyiptomi főparancsnokká, majd 1410-ben Damaszkusz alkirályi rangú helytartójává nevezte ki. Ilyen minőségben érte a halál röviddel fia születését követően, 1412-ben. Ibn Tagríbirdit így a nővére nevelte fel, aki két egyiptomi főkádi felesége is lett. Kiváló neveltetésben részesült: híres tanítómesterek mellett ismerkedett meg az arab nyelv, a vallástudomány, a zene, valamint a török és a perzsa nyelv alapjaival; a jeles történetíró, al-Makrízi is tanította. Katonai kiképzésben is részesült, 1432-ben pedig elkísérte al-Asraf Barszbáj szultánt (1422–1438) szíriai hadjáratára. Az uralkodóval és utódaival egyébként bensőséges viszonyban volt. Érdemeiért birtokadományt (iktá) is kapott. Három alkalommal végezte el a mekkai zarándoklatot: 1423-ban, 1445-ben és 1459-ben (második alkalommal a katonai kíséret tisztjeként). Bár már korábban történetírásra adta a fejét, al-Ajni 1451-es halálát követően a Mamlúk Birodalom legkiemelkedőbb, afféle hivatalos történetírójává vált. Kéziratait a saját maga számára építtetett sírmecsetre hagyta.
Munkássága szerkesztés
Bár más területeken is alkotott (egyebek mellett írt zeneelméleti traktátust, misztikus költeményt, közmondásgyűjteményt és irodalmi antológiát), elsősorban történetíróként jelentős. Első fontos munkája „A tiszta itatóhely és a bőséges befejezője” (Al-Manhal asz-száfi va l-musztaufi fi l-váfi), egy életrajzgyűjtemény, amely az 1248-1451 közt élt fontos személyiségek (uralkodók, hadvezérek, tudósok) életpályáját mutatja be, helyenként 1458-ig bővítve. Részben ezt is folytatta az Egyiptom történetét a 641-es muszlim hódítástól eredetileg az-Záhir Csakmak (1438–1453) haláláig feldolgozó munkájában, amely „A fénylő csillagok – Egyiptom és Kairó uralkodóiról” (An-Nudzsúm az-záhira fi mulúk Miszr va l-Káhira) címet viseli. Ezt egészen 1467-ig bővítette a későbbiekben. Al-Makrízi híres történeti művét folytatva dokumentálta az 1441–1469 közti időszakot „A korok eseményei – a napok és hónapok teléséről” (Havádísz ad-duhúr fi mada l-ajjám va s-suhúr), amely sok kérdésben részletesebb, mint A fénylő csillagok. Történeti munkáiból számos rövidített változatot és kivonatot is írt, például a kalifákról, a szultánokról és a vezírekről. Két másik, a bibliográfusok és a szerző által nem említett történeti könyvéről is tudunk: „A bővizű tenger – a kezdet és a vég tudásáról” (Al-Bahr az-záhir fi ilm al-avval va l-áhir) a 652–690, a „Tekintet megpihenése” (Nuzhat ar-raj) pedig az 1279–1346 közti időszakot dolgozza fel.
Források szerkesztés
- Goldziher Ignác: Az arab irodalom rövid története. Budapest: Kőrösi Csoma Társaság. 2005. ISBN 9638378212
- W. Popper: Abū ʾl-Maḥāsin ibn Taġrībirdī. In Encyclopaedia of Islam, I. kötet. Szerk. H.A.R. Gibbs, J.H. Kramers, E. Lévi-Provençal, B. Lewis, Ch. Pellat, J. Schacht. Leiden: E. J. Brill. 1986. 138. o.