Admiral Graf Spee

az utolsó Deutschland osztályú német hadihajó
(Admiral Graf Spee (zsebcsatahajó) szócikkből átirányítva)

Az Admiral Graf Spee (gyakran rövidítve: Graf Spee) egy Deutschland-osztályú „páncélos hajó” (Panzerschiff), későbbi átminősítésével nehézcirkáló volt a Kriegsmarine állományában, melyet a második világháború elején Montevideo előtt süllyesztett el a saját legénysége a La Plata-i csata után pár nappal. Nevét Maximilian von Spee tengernagy, a német Kelet-ázsiai Hajóraj parancsnoka után kapta, aki az első világháborúban a coroneli és falklandi csatákban harcolt a britek ellen és veszítette életét az utóbbi összecsapásban. A hajót 1932 és 1936 között építették meg névleg (10 000 t) vízkiszorítással a versailles-i békeszerződés kritériumainak megfeleltetve, de valójában ennél valamivel nagyobb volt. A távoli vizeken kereskedelmi háború folytatására szánt osztály egységei két lövegtoronyban elhelyezett hat darab 28 cm űrméretű lövegük révén nagyobb tűzerővel rendelkeztek, mint a náluk gyorsabb nehézcirkálók, a 28 csomós végsebességük miatt pedig minden náluk nagyobb tűzerővel rendelkező angol és brit hadihajót maguk mögött tudtak hagyni, leszámítva néhány csatacirkálót.[1]

Admiral Graf Spee
Az Admiral Graf Spee 1934-ben
Az Admiral Graf Spee 1934-ben
Hajótípus „páncéloshajó” / zsebcsatahajó
(Panzerschiff)
1940-től: nehézcirkáló
(Schwerer Kreuzer)
Névadó Maximilian von Spee tengernagy
Tulajdonos A Kriegsmarine zászlaja Kriegsmarine
Hajóosztály Deutschland-osztály
Pályafutása
Építő Reichsmarinewerft Wilhelmshaven (Wilhelmshaven)
Ára 82 000 000 márka
Építés kezdete 1932. október 1.
Vízre bocsátás 1934. június 30.
Szolgálatba állítás 1936. január 6.
Szolgálat vége 1939. december 17.
Sorsa 1939. december 17-én legénysége elsüllyeszti
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 11 887 t (standard)
14 650 t (konstrukciós)
16 280 t (teljes terheléssel)
Hossz 186 m (teljes)
181,7 m (vízvonalon)
Szélesség 21,65 m
Merülés 7,34 m (max.)
Hajtómű 8 db MAN dízelmotor, 2 db háromszárnyú hajócsavar (ø 4,4 m),
Üzemanyag dízelolaj
Teljesítmény 54 000 le (39 717 kW)
Sebesség 28,5 csomó (52,8 km/h)
Hatótávolság 16 300 tmf (30 200 km) 18,69 csomós (34,6 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet
  • 6 × 28 cm SK C/28 (L/52) (720 lövedék)
  • 8 × 15 cm SK C/28 (L/55) (1200)
  • 3 × 10,5 cm SK C/33 (L/65) (2400)
  • 3 × 3,7 cm C/30 (L/83) (8000)
  • 10 × 2 cm C/38 (L/65) (20000)
* 8 × torpedóvető cső ø 53,3 cm
Repülőgépek 1 db Ar 196 hidroplán
Páncélzat páncélöv: 60-80 mm
fedélzet: 18-40 mm
torpedóválaszfal: 45 mm
elülső parancsnoki torony: 50-150 mm
hátsó parancsnoki torony: 20-50 mm
lövegtornyok: 85-140 mm
lövegpajzsok: 10 mm
megfigyelőállás: 14 mm

Legénység 951-1150 fő (közte 30-33 tiszt)
Férőhelyek száma
  • 30 (katonatiszt, ship's company)
  • 1040 (tengerész, ship's company)
A Wikimédia Commons tartalmaz Admiral Graf Spee témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A spanyol polgárháború idején öt küldetést teljesített a benemavatkozási őrjáratban 1936 és 1938 között, 1937-ben részt vett VI. György brit király koronázási ünnepségén. A második világháború kitörése előtt tíz nappal az Atlanti-óceánra küldték, hogy amennyiben háború törne ki ismét Németország és korábbi ellenségei között, akkor már a kereskedelmi útvonalaik közelében lehessen a portyázások megindításához. 1939 szeptember vége és decembere között kilenc kereskedelmi hajót süllyesztett el összesen (50 089 BRT) hajótérrel egyetlen emberáldozat nélkül, mielőtt december 13-án harcba bocsátkozott egy brit hajórajjal a La Plata-i csata során. Az Admiral Graf Spee megrongálta a három ellenséges cirkálót, de maga is károkat szenvedett, amik kijavításához az uruguayi fővárosba, Montevideóba hajózott. Hans Langsdorff sorhajókapitány, a hajó parancsnoka a britek megtévesztő műveleteinek hitelt adva úgy ítélte meg a helyzetet, hogy kihajózva nyomasztó túlerővel találná szemben magát, ezért a hajó elsüllyesztésére adott parancsot. Újabb feltételezések szerint még Montevideóba való megérkezése előtt meghozta azt a döntést, hogy nem kíván újabb összecsapást felvállalni hajójával.

A Montevideo előtti sekély vízben megfeneklett hajó roncsát részben helyben lebontották, de egyes részei még sokáig láthatók voltak a vízfelszín felett. 2004-ben az uruguayi kormányzat úgy döntött, hogy kiemeli a teljes hajótestet, mivel az veszélyezteti a hajóforgalmat. A jogi és technikai akadályok miatt mindmáig (2022) jelentősebb munkálatokra nem került sor.

Technikai adatok szerkesztés

 
Egy Deutschland-osztályú egységről készült felismerhetőségi rajz
Méretek

Az Admiral Graf Spee teljes hossza 186 m, szélessége 21,65 m, legnagyobb merülése 7,34 m, a tervezett vízkiszorítása 14 890 t, teljes terheléssel 16 020 t volt,[2] bár hivatalosan 10 000 t-ban adták meg, mivel a versailles-i békeszerződések kikötései ennél nagyobb hajó megépítését nem engedélyezték Németország számára.[3]

Meghajtás

A meghajtásáról négy MAN által gyártott M9Z 42/58 típusjelzésű, kilenc hengeres, kettős működésű, kétütemű dízelmotor gondoskodott,[2] melyek a 4 m átmérőjű hajócsavarokat 250 fordulat/perc sebességgel forgatták meg.[4] A legnagyobb sebessége 28,5 csomó volt 54 000 le teljesítmény leadása mellett. Az üzemanyagtartályainak kapacitása (2500 t) volt.[2] 18,69 csomós cirkálósebességgel 16 300 tengeri mérföldet tudott megtenni.[5][m 1] Elkészültekor a fedélzetén 33 tiszt és 586 sorállományú teljesített szolgálatot, de 1935-öt követően ez 30 tisztre és 921–1040 sorállományúra módosult.[2]

Fegyverzet

Az Admiral Graf Spee fő fegyverzetét hat darab 28 cm űrméretű, 52-es kaliberhosszúságú (L/52) tengerészeti ágyú (28 cm SK C/28)[m 2] alkotta, melyeket hármasával helyeztek el két lövegtoronyban, a hajó felépítményei előtt illetve mögött. A másodlagos fegyverzetét nyolc darab 15 cm űrméretű löveg (15 cm SK C/28) alkotta, melyeket külön lövegtalpakon helyeztek el a hajó középső részén kétoldalt.[2]

A légvédelmi tüzérsége eredetileg három 8,8 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú lövegből állt, de ezeket 1935-ben újabb fejlesztésű, 78 kaliberhosszúságúakra cserélték (8,8 cm SK C/31). 1938-ban ezeket a 8,8-asokat is leszerelték és helyettük hat 10,5 cm űrméretűt (10,5 cm Flak 38) (L/65) kapott, ezen felül négy duplacsövű 3,7 cm-es (3,7 cm SK C/30) és 10 darab négycsövű 2 cm-es gépágyúval (Flakvierling) is felszerelték.[2]

Fel volt szerelve még nyolc torpedóvető csővel, melyek a taton kialakított torpedófedélzeten kaptak helyet két négycsővű kivetőszerkezetben.[2]

Páncélzat

Az övpáncélzata 100 mm, a felső fedélzetének páncélzata 17 mm vastag volt, míg a fő páncélfedélzete 45-70 mm-es volt. A fő lövegtornyok elől 140 mm, oldalt 80 mm vastagságúak voltak.[2] A hajó fel volt szerelve egy katapulttal és egy hidroplánt is magával tudott szállítani, de nem rendelkezett hangárral, ezért a repülőgép folyamatosan a katapulton állt. A hidroplánja eredetileg egy Heinkel He 60-as volt, ezt röviddel a világháború kitörése előtt egy Arado Ar 196-osra cserélték le.[6]

A Graf Spee volt az első német hadihajó, melyet radarral szereltek fel.[7] A radarja egy FMG 39 G(gO) "Seetakt" volt, amit az árbóctorony tetején lévő távolságmérő felett helyeztek el 1938 elején.[8][6][m 3] A Seetakt 82 cm-es hullámhosszon működött, ami 365 MHz-nek felel meg és ezzel 25 km távolságra lévő célpontokat tudott bemérni.

Építése szerkesztés

 
Admiral Graf Spee Spitheadben 1937-ben; a Hood és Resolution (középen) társaságában

Az Admiral Graf Speet a Reichsmarine rendelte meg a wilhelmshaveni Reichsmarinewerft hajógyártól[2] Ersatz Braunschweig átmeneti névvel, mivel a flotta állományában a Braunschweig pre-dreadnought csatahajó pótlásának szánták. A gerincét 1932. október 1-én fektették le[9] 125-ös konstrukciós számmal.[2] A vízrebocsátására 1934. június 30-án került sor, keresztelését Maximilian von Spee lánya, Huberta von Spee végezte.[10] Bő másfél évvel később, 1936. január 6-ára készült el teljesen, mikor is a flotta állományába került.[11]

Az Admiral Graf Spee az ez utáni három hónapot átfogó próbajáratokkal töltötte, hogy felkészüljön az aktív szolgálatra. Az első parancsnoka Conrad Patzig sorhajókapitány volt, akit 1937-ben Walter Warzecha sorhajókapitány váltott.[10] A flottához való csatlakozása után annak zászlóshajója lett.[12]

Szolgálata szerkesztés

Spanyol polgárháború szerkesztés

1936 nyarán, a spanyol polgárháború kirobbanását követően az Atlanti-óceánra hajózott, hogy részt vegyen a benemavatkozási őrjáratokban (nemzetközi blokádban) a köztársaságpártiak uralta partok előtt. 1937 februárjában lövegeivel részt vett a malágai csatában.[13] 1936 augusztusa és 1937 májusa között három küldetéssel vett részt a blokádban.[14] Spanyolországból visszatérőben megállt Spitheadben, hogy május 20-án részt vegyen a VI. György brit király koronázási ünnepsége alkalmából tartott flottaszemlén.[12] A flottaszemlét követően a Graf Spee visszatért a spanyol partokhoz egy negyedik küldetés erejéig. A flottagyakorlatok és egy rövid Svédországba tett látogatás után 1938 februárjában hajtotta végre az ötödik és egyben utolsó küldetését a nemzetközi blokádban.[14] 1938. március 17-én egy kisebb baleset részese volt, mikor legázolta az U 35-öt. A tengeralattjáróban csak kisebb károk keletkeztek.[15] 1938. november 1-én Hans Langsdorff sorhajókapitány vette át a parancsnokságát,[10] és ez év során több kapcsolaterősítő látogatást tett különböző külföldi kikötőkben.[14] Az egyiket az Atlanti-óceánra tette a 2. romboló-divízió három rombolójának kíséretében, melynek során felkereste Tanger és Vigo kikötőjét.[16] Részt vett átfogó német flottahadgyakorlatokon is a német vizeken, majd a Memel-vidék visszacsatolása alkalmából tartott ünnepségeken[14] és a Németországba látogató Horthy Miklós kormányzó tiszteletére megtartott flottaszemlén. 1939. április 18. és május 17. között újabb utat tett az Atlanti-óceánra, felkeresve Ceutát és Lisszabont.[16] 1939. augusztus 21-én egy titkos küldetés keretében elhagyta Wilhelmshavent és az Atlanti-óceán felé vette az irányt.[12]

Második világháború szerkesztés

 
Az Admiral Graf Spee és a Deutschland portyázásai a háború első hónapjaiban

Portyázás a dél-atlanti vizeken szerkesztés

 
Egy Arado 196 A-1 a katapulton állva 1939 áprilisában

A háború 1939 szeptember eleji kitörését követően Hitler egy ideig még halogatta a kereskedelmi háború megindítását mindaddig, míg nyilvánvalóvá nem vált, hogy Nagy-Britannia nem hajlandó békét kötni. A német portyázó hadihajók azt az utasítást kapták, hogy szigorúan tartsák magukat a zsákmányjog előírásaihoz, amiknek értelmében előbb meg kellett állítaniuk és át kellett vizsgálniuk a hajókat kontrabandok (tiltott áruk) után mielőtt elsüllyesztették volna őket, és ezt is csak az után tehették meg, hogy a legénységüket előbb biztonságba helyezték. Langsdorff azt az utasítást kapta, hogy kerülje a harcot még a hajójánál gyengébb egységekkel szemben is, és folyamatosan változtassa a pozícióját.[17] Szeptember 1-én a Kanári-szigetektől délnyugatra találkozott a mellé rendelt ellátóhajóval, az Altmarkkal. Ez a tanker előzőleg a texasi Port Arthurban töltötte fel dízelolajjal a tartályait és Rotterdamba tartó útját szakította meg, miután a főparancsnokság a Graf Spee támogatására rendelte. A titkos hadművelet részeseként az Altmark az indokolt legénységének többszörösével és jelentős élelmiszerkészletekkel rendelkezett, ugyanakkor fegyvereket és lőszert nem szállított és a hajó maga sem volt felfegyverezve. Miközben feltöltötte az üzemanyagtartályait, Langsdorff minden fölös felszerelést átszállíttatott az Altmarkra. Így került át az ellátóhajóra számos csónak, gyúlékony festékek, és két 2 cm-es légvédelmi gépágyú, melyeket telepítettek a fedélzetén.[18]

Szeptember 11-én, miközben még a felszerelést szállították át az Altmarkra, a Graf Spee hidroplánja észlelte a feléjük közelítő brit Cumberland nehézcirkálót. Langsdorff mindkét hajót a közeledő ellenség útjából nagy sebességgel való kitérésre utasította, amivel sikerült elkerülniük, hogy felfedezzék őket.[18]

Szeptember 26-án érkezett a parancs a kereskedelmi háború megkezdésére. Négy nappal később a hidroplán észlelt egy brit kereskedelmi hajót a brazil partok közelében. Még mielőtt megállásra szólították volna fel, a liverpooli Booth-Steamship Co. hajózási vállalathoz tartozó Clement (5051 BRT) leadta a "RRR" jelzést, ami a „Portyázó hajó támadása alatt állok” ("I am under attack by a raider") jelentéssel bírt. A németek a New Yorkból Bahíába 500 t) vegyes árut és 500 t paraffint szállító hajó kapitányát és főgépészét foglyul ejtették, de a legénység többi tagját csónakba ültetve hagyták kijutni a partokra.[19] Ezután 30 darab 28 és 15 cm-es lövedéket illetve két torpedót lőttek ki a Clementre, amely végül kettétörött és elsüllyedt.[20] Langsdorff segélykérő jelzést küldött a pernambucói rádióállomásnak, hogy a csónakokba leszállított brit tengerészek partra jutását biztosítsa. A brit admiralitás azonnal figyelmeztetést adott ki a kereskedelmi hajók részére a térségben felbukkant portyázóra felhívva a figyelmet.[21] A mentőcsónakokba ültetett brit tengerészek később elérték a brazil partokat.[19]

Október 5-én a brit és a francia haditengerészetek nyolc csoportot állítottak fel a dél-atlanti vizeken a Graf Spee elfogására. Ezek között volt négy repülőgép-hordozó (Hermes, Eagle, Ark Royal, Béarn), egy csatacirkáló (Renown), két csatahajó (Dunkerque, Strasbourg) és 16 cirkáló.[22] A Force G (kb. „G harccsoport”) Henry Harwood sorhajókapitány irányításával a Cumberland és az Exeter nehézcirkálókból valamint az Ajax könnyűcirkálókból állt, melyhez a német portyázó feltűnése után a Dél-Amerika nyugati partjainál őrjáratozó – szintén Leander-osztályú – Achilles könnyűcirkálót is hozzárendelték.[23]

Október 5-én, a napon, mikor az elfogására felállították a különböző brit-francia csoportokat, a Graf Spee elfogta a Fokvárosból Nagy-Britanniába tartó Newton Beach (4651 BRT) kereskedelmi hajót. A newcastle-i Tyneside Lines-hoz tartozó teherhajó 7000 t kukoricát szállított Fokvárosból Nagy-Britanniába. A Newton Beach még le tudta adni az RRR-jelzést, amit az egészen közel lévő Cumberland nehézcirkáló fogni tudott, de mégsem talált rá a Graf Speere.

Két nappal később fogta el és süllyesztette el robbanótöltetekkel az Ashleát (Cliffside Shipping Co., 4222 BRT), mely 7200 t nyerscukrot szállított Durbanból Nagy-Britanniába, azutáni nap a túl lassúnak bizonyuló Newton Beachet,[24] melyet addig a foglyok (pontosabban: internáltak) elhelyezésére használt. A Newton Beachről a foglyokat a Graf Speere szállították át.[25]

Október 10-én fogta el a Huntsmant (Harrison Line, Liverpool, 8196 BRT), mely 10 000 t teát, bőrt, bundát és szőnyegeket szállított Kalkuttából Londonba. A kapitánya egészen az utolsó pillanatig nem adott le vészjelzést, mivel tévesen francia hadihajónak hitte a Graf Speet. Mivel a Huntsman legénysége már nem fért volna el a hajóján, Langsdorff a Huntsmanre küldött át zsákmánylegénységet, hogy egy későbbi időpontban egy adott koordinátán ismét találkozzon vele. Október 15-én a Graf Spee találkozott az Altmarkkal üzemanyagvételezés céljából és ekkor foglyokat szállítottak át az ellátóhajóra. Másnap a Huntsman csatlakozott hozzájuk, melyről a foglyokat szintén az Altmarkra szállították át, majd október 17-ike éjjelén Langsdorff elsüllyesztette a Huntsmant.[26]

 
Az Admiral Graf Spee a háború előtt
 
Hans Langsdorff sorhajókapitány

Október 22-én a Trevanion kereskedelmi hajót (Hain Steamship Co., London, 5291 BRT) süllyesztette el a Graf Spee, mely 8835 t cinkércet szállított a dél-ausztráliai Port Pirie-ből Nagy-Britanniába.[27] A rádiósának még sikerült leadnia egy RRR-jelzést, amire reagálva a szövetségesek Dél-Atlanti Főparancsnokságának vezetője (Commander in Chief South Atlantic) egy nagyszabású keresőakciót hajtatott végre a térségben, ami ugyan nem találta meg a Graf Speet, de öt német kereskedelmi hajó elfogásával járt.

Október végén Langsdorff áthajózott az Indiai-óceánra, a Madagaszkártól délre eső vizekre. Ennek a lépésnek az volt a célja, hogy hadihajókat vonjon el a dél-atlanti vizekről és összezavarja az ellenséget a szándékait illetően. Eddigre a Graf Spee közel 30 000 tmf-et tett meg és a hajtóművei átfogó karbantartást igényeltek volna már.[28] November 15-én fogta el az Africa Shell tankert (London, 706 BRT) a Mozambiki-szorosban, mely szállítmány nélkül tartott a mozambiki Quelimanéből Lourenço Marquesbe. A Zavora-fok közelében robbanótöltetekkel süllyesztették el. A 29 tagú legénysége mentőcsónakokban érte el a 10 tmf-re lévő Zavora-fokot. Másnap megállított egy azonosítatlan holland hajót, de nem süllyesztett el azt. A Graf Spee november 17-26. között visszatért az Atlanti-óceánra és üzemanyagot vételezett az Altmarktól.[29] Miközben feltöltötték a készleteiket, a Graf Spee legénysége egy ál-lövegtornyot eszkábált a hajóhídon (az ’A’ lövegtorony mögé-fölé) és egy álkéményt húzott fel a katapult mögé, hogy a hajó sziluettjét ily módon megváltoztatva próbálják megtéveszteni a kereskedelmi hajókat a valós kilétüket illetően.[30]

December 2-án az Admiral Graf Spee hidroplánja észlelte a Doric Star kereskedelmi hajót (Blue Star Line, London, 10 086 BRT), melyet Langsdorff egy az orra elé leadott lövéssel szólított fel a megállásra.[31] Az Aucklandből Nagy-Britanniába gabonát, gyapotot és húst szállító hajó többször is le tudta adni a vészjelzést mielőtt elfogták és robbantással, ágyútűzzel és torpedóval elsüllyesztették. Harwood az RRR-jelzésére reagálva a három cirkálóból álló hajórajával a La Plata torkolata felé vette az irányt, mivel úgy ítélte meg, hogy Langsdorff ezen a területen fog majd portyázni.[32]

A németek következő áldozata, a Tairoa hűtőhajó (Furness Lines, Southampton, 7983 BRT) 12 000 t fagyasztott hússal tartott Melbourne-ből Nagy-Britanniába, mikor december 3-án ágyútűzzel és torpedóval elsüllyesztették.[33] Elfogásakor még ez a hajó is le tudott adni egy vészjelzést, ami által kitudódott a Graf Spee pozíciója.

December 6-án utoljára találkozott az Altmarkkal és a Doric Starról és a Tairoáról származó 140 foglyot szállíttatott át rá. Az esti szürkületben Langsdorff fényszórós gyakorlatot tartatott, melyben az ellátóhajó képezte a célpontot. Ennek azért látta szükségét, mert még november 14-én éjjel a holland tulajdonú Holland gőzös ellenőrzésekor a keresőfényeket nem a legoptimálisabb módon használták. A gyakorlat során észleltek egy kivilágítatlan hajót, melynek nemzetiségét nem tudták kivenni és nem is állították meg. Ez egy norvég teherhajó volt, mely a megfigyelését hamar jelentette rövidhullámon Londonnak.[34] Langsdorff a haza vezető út megkezdése előtt még át akart hajózni Dél-Amerika partjaihoz, mivel a Tairoáról megszerzett iratok szerint a La Platáról ekkortájt indult egy konvoj Nagy-Britanniába gyenge (egy segédcirkálóból álló) kísérettel. Az Altmarktól való különválás után ezért erre az irányra állt, hogy támadást indítson a konvoj ellen.

A Graf Spee az utolsó áldozatát december 7-én este ejtette el, ez a Streonshalh teherhajó (Headlam & Son, Whitby, 3895 BRT) volt, mely hajó 5900 t búza rakománnyal tartott Buenos Airesből Londonba. Erről a hajóról titkos iratokat sikerült zsákmányolniuk a németeknek, melyek a (háború miatt módosított) hajózási útvonalakat ábrázolták.[32] Ezen információk birtokában Langsdorff a La Plata előtti vizek felé vette az irányt, ahonnan jelentős mennyiségű élelmiszerszállítmány indult útnak Nagy-Britannia felé. Ezzel a döntésével figyelmen kívül hagyta a Seekriegsleitungtól december 4-én kapott azon jelentést, mely a Río de la Plata előtti brit aktivitásra hívta fel a figyelmét. Ebben az állt, hogy az Ajax és Achilles könnyűcirkálók valamint a Cumberland és az Exeter nehézcirkálók Dél-Amerika partjainál járőröznek.[35]

December 12-én a Graf Spee hidroplánja használhatatlanná vált és nem lehetett a rendelkezésre álló eszközökkel megjavítani. Ezzel a Graf Spee elesett a számára létfontosságú légi felderítés lehetőségétől.[36] A hajó álcaelemeit ezután eltávolították, hogy azok ne akadályozzák egy esetleges ütközet során.[37][38] Langsdorffot később kritikák érték, amiért ilyen körülmények között is felvállalni készült a harcot. A hajónapló decemberi bejegyzései arra utalnak, hogy a januári hazatérése előtt a nagyobb diverziós hatás elérése érdekében nagyobb kockázatot is kész volt felvállalni. Egyes feltevések szerint Langsdorffot emellett az is motiválhatta, hogy megmutassa a rátermettségét a hadihajók elleni küzdelemben, aminek sikerével a konvojban is kárt tehetett.[39]

La Plata-i csata szerkesztés

 
A Graf Spee Montevideóban a csata után
 
A csata manővereiről készült brit vázlat
 
Az Exeter nehézcirkáló
 
Az Ajax könnyűcirkáló, Harwood zászlóshajója

1939. december 13-án 05:30-kor Montevideótól mintegy 250 tmf-re (460 km) keletre a Graf Spee jobb oldalán lévő őrszemek egy pár árbócot észleltek a hajó előtt jobbra. Langsdorff feltételezte, hogy ez a Tairoa irataiban szereplő konvoj kísérőhajója – egy segédcirkáló – lehet. A hajót egy időre szem elől veszítették és 05:52-kor az észlelték újra és hamarosan az Exeterként azonosították 31 000 m távolságból, melyet két kisebb hajó kísért és melyekről azt feltételezték, hogy rombolók lehetnek. A német hajón biztosra vették, hogy ekkorra már a brit hajók is észlelték a Graf Speet, így pedig mindenképpen sor fog kerülni a velük való ütközetre. Langsdorff úgy döntött, hogy támadólag lép fel és teljes sebességgel megközelítve őket bocsátkozik velük harcba, hogy még azelőtt végezni tudjon velük, mielőtt a turbináik a legnagyobb teljesítményt elérhetnék és el tudnának előle menekülni.[37][40][m 4]

A német feltevésekkel szemben brit részről csak 06:04-kor észlelték a Graf Speetől származó kéményfüstöt.[41] Harwood pár perc múlva a sor végén haladó Exetert küldte ki az észlelt hajó ellenőrzésére. Hamarosan az Exeter jelentette, hogy az azonosítandó hajó egy zsebcsatahajó lehet. Röviddel rá, 06:17-kor a Graf Spee tüzet nyitott az Exeterre. A németek csak ezt követően azonosították a kísérőit Leander-osztályú könnyűcirkálókként,[37] melyek közül Harwood zászlóshajóját, az elől haladó Ajaxot vették tűz alá a másodlagos tüzérségükkel. A német várakozásokkal ellentétben a brit cirkálók nem igyekeztek a nehézágyúik lőtávolságán kívül maradni, hanem a háború előtt éppen Harwood által a zsebcsatahajókkal szemben kidolgozott taktikának megfelelően két csoportra oszolva támadólag léptek fel ellenük.[42][43] 06:20-kor előbb az Exeter, 06:21-kor az Ajax, 06:24-kor az Achilles viszonozta a tüzet. A britek ekkor még úgy vélték, hogy az Admiral Scheerrel állnak szemben, mivel Langsdorff időnként ennek a Panzerschiffnek a névtábláját szereltette fel a portyázásai során, hogy azt a benyomást keltse, két „zsebcsatahajó” is tevékenykedik az Atlanti-óceánon.[44] Harminc perc alatt a Graf Spee három találatot ért el az Exeteren, amivel kiiktatta az első két lövegtornyát, megrongálta a hídját és a katapultját, nagy tüzeket okozva. Az Ajax és az Achilles eközben egyre jobban megközelítette a Graf Speet, hogy elvonják a figyelmét az Exeterről.[45]

Langsdorff úgy vélte, a két könnyűcirkáló torpedótámadást készül végrehajtani és ezért mesterséges köd leple alatt kitért előlük.[45] A németek tüzétől emiatt mentesülő Exeter visszavonult a harcból. Ekkorra már csak egy lövegtornya volt használható, legénységéből 61 fő elesett és 23 sebesült meg.[46] 07:00 körül az Exeter újra becsatlakozott a küzdelembe a megmaradt hátsó lövegtornyával tüzelve. A Graf Spee ekkor ismét ezt a brit hajót vette célba újabb találatokat elérve rajta, amitől a bal oldalára kezdett már dőlni és ezután végképp kiválni kényszerült a harcból. 07:25-kor a Graf Spee az Ajaxon ért el találatot, ami kiiktatta a két hátsó lövegtornyát.[45] A két harcoló fél ekkor kölcsönösen megszakította a küzdelmet. A brit könnyűcirkálók azért, mert a nagyobb társuk kiválása miatt attól tartottak, hogy a Graf Speehez túl közel kerültek és az a nehézlövegeivel hamar végezhetne velük. Meglepetésükre azonban a németek nem követték őket, hanem nyugatnak folytatták az útjukat. A harcból való visszavonulást Langsdorff rendelte el, akinek az erősen kritizálható döntéseiben (gyakori célpontváltás, feltételezett torpedóveszély miatti gyakori irányváltás és végül a lényegében nyertes csata megszakítása) közrejátszhatott, hogy az eseményekre való jobb rálátás érdekében a páncélozott parancsnoki torony helyett a nyílt hajóhídon állva két alkalommal is megsebesült. Első alkalommal a karján és a vállán sebesült meg és átmeneti orvosi ellátásban részesült. Röviddel ezután még mindig a nyílt hajóhídon tartózkodva egy közelben robbanó lövedék légnyomása taszította falnak és ettől rövid időre eszméletét veszítette. Az eszméletét visszanyerve azonban a helyzetet sokkal súlyosabbnak ítélte, mint amilyen az valójában volt, és a csata megszakítása mellett ezért dönthetett, holott jó eséllyel elsüllyeszthette volna mind a három brit cirkálót.[47]

A La Plata felé tartó Graf Speet ezután Harwood könnyűcirkálói biztos távolságból követték, majd az esti órákban oda érve a La Platán kívül maradtak és figyelték, nem akar-e a német hadihajó onnan kitörni. Út közben több rövidebb tűzharcra került sor, melyben egyik hajó sem sérült meg. A Graf Speet összesen 20 találat érte. Az Exeter 203 mm-es lövedékei közül kettő találta el, a német jelentések szerint az első a hajótest bal oldalán a páncélfedélzet felett átütötte az övpáncélzatot és a válaszfalak között robbant fel, a második a tengernagyi hidat (Admiralsbrücke) ütötte át. Egyes források a kémény tövénél becsapódó és az üzemanyagtisztító-rendszer károsodását okozó találatot is az Exeter egyik 203 mm-es lövedékének tudják be, ami miatt csak egy napra való használható üzemanyaga maradt. Ezt az először kritikusnak, csak kikötőben javíthatónak vélt kárt Montevideóban sikerült fedélzeti eszközökkel kijavítani.
A könnyűcirkálók 152 mm-es lövedékei közül 18 (17?) találta el. Az elülső lövegtornyot egy, a hátulsót két lövedékük érte, ezek bármiféle károkozás nélkül pattantak le a vastag páncélzatról. A hajóorr bal oldalát eltaláló egyik gránát nagy lyukat ütött a vízvonal felett, tönkretéve a hajókonyhát és az élelmiszerkészletek jelentős részét. Az ember nagyságú lyukon keresztül nagyobb hullámzás esetén jelentős mennyiségű víz juthatott be, ami korlátozta a mozgási szabadságát.
A hajó közelében becsapódó lövedékek repeszei számos kisebb méretű lyukat ütöttek a hajótesten, többnyire a vízvonal felett illetve a felépítmény tornyán és tönkretették a fő távmérőt.

A német legénységből 36 fő esett el és 59 sebesült meg. Az egyik montevideói kórházba átszállított súlyos sérültek közül később négyen szintén elhunytak.[48]

A Graf Spee elsüllyesztése szerkesztés

 
A Graf Spee röviddel az önelsüllyesztése után
 
A lángokban álló hajó bal oldala
 
15 cm-es ágyú félig víz alatt lévő lövegpajzzsal

A csatában elszenvedett károk miatt Langsdorff úgy döntött, hogy kiköt Montevideóban, ahol elvégezhetik a javításokat és a sebesülteket kórházba szállíthatják.[49] A sótalanító egysége tönkrement, ami megnehezíthette a Németországba való visszatérést. A hajóorrt ért találat rontotta a tengerbírását, ami az észak-atlanti térségben előforduló nagy hullámzások során okozott volna komoly gondokat, emellett a Graf Spee a lőszerkészletének nagy részét, mintegy kétharmadát ellőtte az összecsapás során, így egy újabb ütközetet már valószínűleg nem tudott volna megvívni.[50]

A kikötőbe érve a sérülteket a helyi kórházakba szállították, a halottakat teljes katonai tiszteletadással temették el. A hajón lévő foglyul ejtett személyeket, köztük 6 hajóskapitányt, 9 főgépészt, 25 tisztet és 21 tengerészt[51] szabadon engedték. A hajó kijavítása várhatóan két hetet vett volna igénybe, amit jeleztek a kormányzat felé.[52] Az uruguayi hatóságok az 1907-es hágai konvenció semleges államokat érintő 17. cikkelyére hivatkozva úgy érveltek, nem engedélyezhetik a Graf Spee számára a 72 órán túli tartózkodást a javításokhoz Montevideóban, aminek letelte után a háború hátralévő részére internálniuk kellett volna.[53][54] A németek viszont a nemzetközi jog azon részére hivatkoztak, miszerint a sérült hadihajó mindaddig a semleges kikötőben maradhat, míg a legközelebbi saját kikötőig vezető út megtételéhez szükséges állapotba nem hozzák. A németek hiába érveltek azzal, hogy az első világháború idején a coronel-foki csata után a brit Glasgow könnyűcirkáló számára is huzamosabb ideig engedélyezték a tartózkodást a szomszédos Brazíliában sérülései teljes kijavításának idejére, brit nyomásra az uruguayiak ennek ellenére is megtagadták ezt a lehetőséget a németektől.[55]

A brit haditengerészeti hírszerzés azon ügyködött, hogy Langsdorffot meggyőzze arról, hatalmas túlerőt vonnak össze a hajója elpusztításához. Az admiralitás egy sor üzenetet adott le olyan frekvenciákon, melyekről tudták, hogy a német titkosszolgálat számára ismertek. A legközelebb lévő nehéz egységek – az Ark Royal repülőgép-hordozó és a Renown csatacirkáló még 2500 tmf távolságra voltak, túlságosan messze ahhoz, hogy beavatkozhassanak a történésekbe.

Langsdorff tudta, hogy Uruguay bár semleges állam, a kormányzata baráti viszonyban van Nagy-Britanniával (pontosabban: el van adósodva irányába) és amennyiben itt internáltatná a hajóját, úgy az uruguayi haditengerészet megengedné a brit hírszerzés tisztjeinek, hogy megvizsgálják.[50] Hitelt adva az erősítések várható érkezéséről szóló brit jelentéseknek, Langsdorff megvitatta a lehetőségeit a berlini vezetőséggel. Két lehetőség jöhetett szóba: vagy áttörnek Buenos Airesbe és itt kérnek menedéket, ahol az argentin kormányzat internálná a Graf Speet, vagy elsüllyesztik azt a La Plata torkolatában.[56]

Langsdorff nem akarta feláldozni a legénységét és ezért az utóbbi opció mellett döntött. A legénység nagy részét december 16-án az éjszaka folyamán a kikötőben álló német kereskedelmi hajókra csempészték át, majd a hajón maradt csonka legénységnek másnap elrendelte a hajó minden fontos felszerelésének elpusztítását. A megmaradt lőszerkészletét a hajó különböző pontjain helyezték el az elsüllyesztéséhez. A Graf Spee ezután Langdsorff és a legénység 40 tagjával kihajózott a külső révre az önelsüllyesztéshez.[57] A partokról 20 000 szemlélődő kísérte figyelemmel, ahogy a hadihajó távolabb a partoktól lehorgonyoz és egy mellé álló argentin vontatóhajóra átszáll legénysége, majd ahogy 20:55-kor a Graf Speet megrázták az első robbanások.[54][58] Az egymást követő detonációk magasra csapó lángokat keltettek és nagy füst borította be a hajót, mely a sekély vízben megfeneklett és két napon át lángolt még.[57]

December 20-án Langsdorff sorhajókapitány Buenos Aires-i hotelszobájában egyenruháját magára öltve, a hajója hadilobogójára feküdve főbe lőtte magát.[57] 1940 január végén a semleges Egyesült Államok egy cirkálója, a Helena érkezett Montevideóba és a legénységének engedélyezték a Graf Spee roncsának szemügyre vételét. Az amerikaiak találkoztak a még Montevideóban lévő német tengerészekkel.[54] A hajó elsüllyesztését követően a német legénység nagy része Argentínába távozott, ahol internálták őket a háború végéig.[57]

Az Altmark ellátóhajó további útja szerkesztés

 
A Altmark halottainak elszállítása a Jøssing-fjordban

A Heinrich Dau irányítása alatt álló ellátóhajónak január 2-án kellett volna ismét találkoznia a Graf Speevel, de erre már nem kerülhetett sor. Langsdorff a sérült hajójával útban a La Plata felé elbocsátotta az Altmarkot, ami után a fedélzetén maradt 303 fogollyal délnek vette az irányt, hogy az Afrikától délre lévő, a hajózási útvonalaktól távol eső viharos vizeken várja meg, míg az utána folytatott kutatás intenzitása alábbhagy. A Graf Speeről szabadon engedett tengerészek közül ugyanis többen előzőleg az Altmarkon is fogva voltak tartva, így beszámolhattak a Graf Spee kísérőjéről és pontos leírást adhattak róla. Az Altmarkról szóló montevideói beszámolókról értesülve közben Winston Churchill, az admiralitás első lordja azt az utasítást adta a flotta erőinek, hogy a brit foglyok épségének megőrzése érdekében igyekezzenek egy parthoz közeli helyen elfogni az ellátóhajót.

Dau január 24-én indult vissza Németországba és február 12-én ért az Izlandtól délre lévő vizekre, majd innen keletnek fordulva február 14-én érte el a norvég partot Trondheim közelében. Ide érkezve felvette a kapcsolatot a német haditengerészet parancsnokságával, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy – bármiféle álcázás nélkül – a birodalmi szolgálati lobogó alatt zavartalanul haladhat Norvégia partjai mentén délnek és érkezhet meg Németországba. A partok közelében – norvég hadihajók biztosításával – elhaladó tankert több kém is hamar jelentette Londonnak. A február 16-án a Norvégia déli csücskénél a brit légi felderítés által is azonosított hajót – a kísérő norvég hadihajó tiltakozása és fellépése ellenére – egy brit rombolódivízió egységei próbálták megállítani és csapatot átküldeni rá (vagy legalábbis imitáltak egy ilyen jellegű támadást), mire az a Jøssing-fjordban keresett menedéket. Itt az éjszaka folyamán Churchill utasítására a helyszínre érkező Cossack romboló (Philipp Vian sorhajókapitány) behatolt a fjordba és egy fegyveres csapatot átjuttatva a német hajóra kiszabadította a foglyokat. Az Altmark hátramenetbe kapcsolva felöklelte a feléje közelítő brit rombolót és a partnak sikerült szorítania azt, de a felgyűrődő jég megakadályozta, hogy a Cossack végzetes sérüléseket szenvedjen és ki tudott csúszni a szorításból. Ez után Dau kapitánynak sikerült még a hajóhídra feljutó britek figyelmét kijátszva partra futtatnia a hajóját, hogy azt ne ejthessék zsákmányul. Az Altmark-incidens néven elhíresült esemény során hét német tengerész veszítette életét és hatan sérültek meg súlyosan, melyről a német tengerészek mellett a norvég szemtanúk is úgy nyilatkoztak, hogy csak a britek részéről történt fegyverhasználat.

Winston Churchill az Altmark-incidenst – hasonlóan a La Plata-i csatához – a brit haditengerészet tekintélyének növeléséhez – és egyben saját politikai pályájának egyengetéséhez használta fel. Habár Dau kapitány minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett a fogvatartottak életkörülményein javítani és hajójának elhaladása a norvég partok mentén illetve eközben a foglyok szállítása sem sértett nemzetközi jogot vagy Norvégia semlegességét, a brit propagandában Churchill utasításának megfelelően kegyetlen bánásmódról és német jogsértésről adtak hírt. Valójában azonban Norvégia is hevesen tiltakozott a britek jogsértése ellen és a kiszabadított foglyok Norvégiába való visszaszállítását követelte, később azonban csak kárpótlás megfizetésére került sor. Az incidens a nyilvánvaló brit jogsértések révén nagy lehetőséget kínált a német propaganda számára is, és Joseph Goebbels propagandaminiszter utasítására a német média napokon át erre az eseményre helyezte a legnagyobb hangsúlyt. Az incidens hatására Hitler felgyorsíttatta a Norvégia megszállását célzó hadművelet előkészítését, amire két hónappal később került sor.

A sérülései részleges kijavítása után az Altmark saját erőből tért vissza Németországba március végén, még Norvégia megszállása előtt.

A hajó roncsa és kiemelési tervek szerkesztés

 
Az Admiral Graf Spee kiemelt optikai távmérője
 
A Graf Spee (elsőként) kiemelt 15 cm-es lövege
 
A Graf Spee emlékműve Montevideo kikötőjében

A hajót részben lebontották 1942-1943 folyamán, bár egyes részeit még egy ideig látni lehetett a vízfelszín felett a 11 méter mély vízben lévő hajóroncsból.[11] Egy montevideói műszaki cég 14 000 angol fontért megvette a német kormányzattól a hajóhoz fűződő kiemelési jogokat. A cég valójában brit érdekeket szolgált és ennek révén a britek hozzáférhettek a maradványokhoz és alaposan átvizsgálták. A briteket meglepte a német tüzérség csata során elért pontossága és arra számítottak, hogy találni fognak egy távolságmérő radart, amit fel is leltek. Ennek tudatában megpróbáltak ellenintézkedéseket tenni a saját radarfejlesztési programjuk keretében, melyet Fred Hoyle vezetett.[59]

1997-ben az egyik 15 cm-es löveget emelték ki, ez a Museo Navalban van kiállítva Montevideóban.[60] 2004 elején adták közre, hogy az egész hajót ki kell emelni, mivel a hajóroncs egyre jobban veszélyeztette a hajóforgalmat. A magát a maradványok jogos tulajdonosának tekintő német kormányzat tiltakozása ellenére 2004 februárjában láttak neki egy úszódaru segítségével a hajó kiemelésének.[m 5] A kiemelési munkálatokat magánbefektetők és az Uruguay állam finanszírozták. 2004. február 25-én emelték ki az első nagyobb darabját, ami az egyik optikai távmérője volt és ami a páncélozott forgatható házával 27 tonnát nyomott.[61]

2004 februárjában láttak hozzá a Graf Spee roncsának kiemeléséhez, amit részben az uruguayi kormányzat, részben magánszemélyek finanszíroztak. A munkálatoknak azért láttak hozzá, mert a roncs veszélyeztette a hajóforgalmat. Az első nagyobb darabot, a 27 tonnás tüzérségi távmérőt február 25-én emelték ki.[61]

2006 februárjában emelték ki a 400 kg súlyú tatdíszt, ami egy két méter magas, 2,8 m szárnyfesztávolságú, bronzból készült sas volt, mely a karmai között egy horogkeresztet tartott.[62] Ezt egy uruguayi haditengerészeti raktárban helyezték el, miután német részről kifogásolták, hogy „náci holmikat” állítanak ki.[63] 2006 augusztusában a kiemelést végző cég nagy port kavart azzal a bejelentéssel, hogy a kormányzat akarata ellenére el akarja adni a tatdíszt. Állítólag neonáci csoportok érdeklődését is felkeltette a hír. A Frankfurter Rundschau arról számolt be, hogy egy ismeretlen késznek mutatkozott 3 millió dollárt fizetni érte. 2019 júniusában egy uruguayi bíróság úgy döntött, hogy a kormányzatnak el kell adnia a tatdíszt.[64] 2022. január 2-án egy Punta del Este-i újság arról tudósított, hogy egy Daniel Sielecki argentínai zsidó üzletember a tatdíszt meg szándékozott venni a haditengerészeti raktárból. Sielecki azt mondta, hogy „ezer darabra” akarja robbantani azt azért, hogy ne kerülhessen neonácik kezébe.[65][66]

A kiemeléssel eredetileg 2007-ben végezni kellett volna már. A kiemelt roncsdarabokból kiállítást terveztek összeállítani, de 2012-ig jogi és technikai akadályok folyamatosan hátráltatták a munkálatokat. Még 2022-ben sem lehetett megmondani előre, hogy ezeknek milyen kimenetele lesz vagy mikor fejeződnek be.[67]

A kiemelt horgonya Montevideo kikötőjének egy lezárt területén a hadihajó emlékművének központi elemét képezi, mely csak azon turisták számára látható, akik a Buenos Airesszel összekötő kompjáratot veszik igénybe.[68]

Parancsnokok szerkesztés

1936. január 6. – 1937. október 1. Conrad Patzig sorhajókapitány
1937. október 2. – 1938. október Walter Warzecha sorhajókapitány
1938. október – 1939. december 17. Hans Langsdorff sorhajókapitány

Sikerei a kereskedelmi háborúban szerkesztés

Dátum Hajónév Nemzetiség BRT Hajótársaság Illetőségi kikötő Sorsa
1939. szeptember 30. Clement Brit 5051 Booth-Steamship Co. Liverpool Elsüllyesztve
1939. október 5. Newton Beach Brit 4222 Tyneside Lines Newcastle Elsüllyesztve (10. 08.)
1939. október 7. Ashlea Brit 4222 Cliffside Shipping Co. Penarth (?) Elsüllyesztve
1939. október 10. Huntsman Brit 8196 Harrison Line Liverpool Elsüllyesztve (10. 17.)
1939. október 22. Trevanion Brit 5291 Hain Steamship Co. London Elsüllyesztve
1939. november 15. Africa Shell Brit 706 Shell Company of East Africa Ltd. London Elsüllyesztve
1939. december 2. Doric Star Brit 10086 Blue Star Line London Elsüllyesztve
1939. december 3. Tairoa Brit 7983 Furness Lines Southampton Elsüllyesztve
1939. december 7. Streonshalh Brit 3895 Headlam & Son Whitby Elsüllyesztve

Megjegyzések szerkesztés

  1. Gröner közlése szerint a hatótávolsága 8900 tmf (16 500 km) volt 13 csomós 24 km/h sebesség mellett.- Gröner: German Warships 60. o.
  2. A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az C/28 a löveg megtervezésének évére (1928-ra) utal.
  3. Az FMG a Funkmess Gerät (radar) rövidítése. A "G" azt jelöli, hogy a GEMA gyártotta, míg a "g" azt jelölte, hogy a készülék a 335 és 440 MHz közötti tartományban működött, az "O" pedig a készülék hajón való elhelyezésének helyét – az árbóctorony tetején lévő fő távmérő felett – mutatta. – Williamson 7. o.
  4. Az észlelésekkel kapcsolatosan a források erősen eltérőek. Vannak, melyek a 05:30-as német észlelést nem említik (mely után az észlelt kétárbócos hajót hosszabb időre szem elől is vesztik), és az első észlelést 05:52-ben adják meg. Eszerint az Exeter azonosítására nem 05:52-kor, hanem 06:00-kor került sor. Lásd: La Plata-i csata szócikk.
  5. Ez a mondat látszólag ellentmond a fentebb említetteknek, miszerint egy uruguayi cég még a háború alatt megvette a jogokat a kiemeléshez. Tisztázandó/pontosítandó részlet.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Pope, 7. o.
  2. a b c d e f g h i j Gröner, 60. o.
  3. Pope, 3. o.
  4. Chesneau: Die Panzerschiffe der Deutschland-Klasse im Original und Modell, 10. o.
  5. Koop & Schmolke, 33–34. o.
  6. a b Stephen 1988, 11. o.
  7. Bidlingmaier, 74. o.
  8. Gröner, 61. o.
  9. Sieche, 227. o.
  10. a b c Williamson, 39. o.
  11. a b Gröner, 62. o.
  12. a b c Bidlingmaier, 73. o.
  13. Antony Beevor: Der Spanische Bürgerkrieg (= Goldmann. 15492). zsebkönyv-kiadás, második kiadás. Goldmann, München 2008, ISBN 978-3-442-15492-0, 256. o.
  14. a b c d Williamson, 40. o.
  15. José M. Rico (szerkesztő): The Admiral Graf Spee. (Hozzáférés: 2022. december 28.)
  16. a b Whitley, 72. o.
  17. Bidlingmaier, 76–77. o.
  18. a b Bidlingmaier, 77. o.
  19. a b Slader, 25. o.
  20. Slader, 26. o.
  21. Bidlingmaier, 78. o.
  22. Rohwer, 6. o.
  23. Waters 4. o.
  24. Williamson, 40–41. o.
  25. Bidlingmaier, 79. o.
  26. Bidlingmaier, 80. o.
  27. Bidlingmaier, 41. o.
  28. Bidlingmaier, 81. o.
  29. Rohwer, 8. o.
  30. Bidlingmaier, 82. o.
  31. Bidlingmaier, 83. o.
  32. a b Bidlingmaier, 86. o.
  33. Miller, 100. o.
  34. zdf.de: Chronik der Ereignisse – Vom Stapellauf bis zum Bergungsversuch. (Hajónapló-bejegyzések), 2019-09-01 (halott link)
  35. Landsborough: The Battle of the River Plate: 36. o.
  36. Pope, 101. o.
  37. a b c Bidlingmaier, 88. o.
  38. zdf.de: Chronik der Ereignisse – Vom Stapellauf bis zum Bergungsversuch. (Hajónapló-bejegyzések), 2019. szeptember 1. (halott link)
  39. Waters 8. o.
  40. Lásd: La Plata-i csata szócikk / Függelék / Langsdorff sorhajókapitány csatajelentése
  41. Grove 65. o.
  42. HMS Exeter at the Battle of River Plate) R. Atwill hadnagy beszámolója
  43. James P. Werbaneth. „The Battle of the River Plate”, Avalanche Press, 2018. április 1. (Hozzáférés ideje: 2021. január 4.) 
  44. Max Arthur: Forgotten Voices of The Second World War, 2004, Random House, ISBN 0091897343 29. o.
  45. a b c Bidlingmaier, 91. o.
  46. Battle of the River Plate / Casualties. (Hozzáférés: 2022. december 30.) (teljes brit veszteséglista napokra lebontva)
  47. Panzerschiff "Admiral Graf Spee" / X. / Das Gefecht, der Verlauf und die Folgen. [2022. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 28.) (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de)
  48. Panzerschiff "Admiral Graf Spee" / VII. Das Gefecht. [2022. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 28.) (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de)
  49. Panzerschiff "Admiral Graf Spee" / X. / Das Gefecht, der Verlauf und die Folgen. [2022. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 28.) (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de)
  50. a b Williamson, 42. o.
  51. Green Final, Saturday, December 16, 1939; Section: Front page, Page: 1
  52. Bidlingmaier, 92. o.
  53. Convention (XIII) concerning the Rights and Duties of Neutral Powers in Naval War. International Committee of the Red Cross, 1907. október 18.
  54. a b c Bonner, 56. o.
  55. Panzerschiff "Admiral Graf Spee" / VIII. Uruguay (lap alján lévő dokumentum). [2022. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 30.) (PanzerschiffAdmiralGrafSpee.de)
  56. Lagevorträge (Wagner) 64. o.
  57. a b c d Bidlingmaier, 93. o.
  58. Williamson, 43. o.
  59. Simon Mitton, Fred Hoyle, a Life in Science, Chapter 4, Hoyle's Secret War, 83. o., Cambridge University Press (2011)
  60. The Times (London), 1997. május 28.
  61. a b BBC 2004-02-26.
  62. BBC 2006-02-10.
  63. BBC 2014-12-15.
  64. In Uruguay: Gericht ordnet Verkauf von Nazi-Adler aus deutschem Schiffswrack an. Hozzáférés ideje: 2022. augusztus 6. 
  65. Quieren hacer explotar en pedazos el águila nazi del admiral Graf von Spee | Diario Correo de Punta del Este (es-AR nyelven). (Hozzáférés: 2022. január 12.)
  66. Jewish businessman offers to buy and blow up 800-pound eagle and swastika crest from Nazi ship (amerikai angol nyelven). Jewish Telegraphic Agency , 2022. január 12. (Hozzáférés: 2022. január 12.)
  67. Peter Burghardt: Schlamm drüber (német nyelven). (Hozzáférés: 2022. augusztus 6.)
  68. Graf Spee. (Hozzáférés: 2022. augusztus 6.)
A Wikimédia Commons tartalmaz
Admiral Graf Spee
témájú médiaállományokat.

Filmek szerkesztés

Források szerkesztés

További olvasmányok szerkesztés