Főmenü megnyitása

Admiralitás-szigetek

szigetcsoport a Bismarck-tengeren

Az Admiralitás-szigetek 18 tagból álló szigetcsoport a Bismarck-tengeren, Új-Guineától északra, a Csendes-óceánon. Néha nevezik Manus-szigeteknek is, a csoport legnagyobb tagjáról.

Az esőerdők borította szigetek Manus tartomány részei. Ez Pápua Új-Guinea legkisebb és legnéptelenebb tartománya, a Szigetek régióban.

Az Admiralitás-szigetek teljes területe mintegy 2100 négyzetkilométer. Sok a szigetek közül atoll és lakatlan.

SzigeteiSzerkesztés

A csoport központjának nagy szigetei a Manus-sziget és a Los Negros-sziget. Nagyobb szigetek keleten a Tong-sziget, a Pak-sziget, a Rambutyo-sziget, a Lou-sziget és a Baluan-sziget, délen Mbuke és nyugaton Bipi. Más jelentős szigetei: Ndrova, Pitilu és Ponam.

FöldrajzaSzerkesztés

 
Manus, a csoport legnagyobb szigete.

A hőmérséklet alig ingadozik az év folyamán. A csúcs nappal 30–32 °C (86–90 °F) és éjszaka 20–24 °C (68–75 °F). Az átlagos éves csapadék mennyisége 3382 mm (133 in). Ez mutat némi szezonális ingadozást: legesősebb időszak június-augusztus.

Manus legnagyobb tengerszint feletti magassága 700 m (2300 ft). Vulkanikus eredetű és valószínűleg 8-10 millió évvel ezelőtt emelkedett ki a tengerből, a késő miocén idején. Anyaga vulkáni, illetve korallok építette mészkő.

A sziget és a tartomány fővárosa Lorengau. Ezt híd köti össze a közeli Los Negros-szigettel, ahol repülőtér van. A turizmus csekély, holott ez a tenger is vonzza a búvárokat. Jean-Michel Cousteau a közeli Wuvulu-szigeten időzött az 1970-es években.

ÉlővilágaSzerkesztés

Elszigetelt helyzetük miatt az Admiralitás-szigetek esőerdői ritka és endemikus madár-, denevér- és egyéb állatfajoknak adnak otthont. A területet külön ökorégiónak tekintik: ez az Admiralitás-szigeteki esőerdő. Manus szigetén az esőerdők többsége megmaradt, de a csoport egyes kisebb szigetein kiirtották az erdőt, hogy a helyére kókuszpálmákat ültessenek. A tipikus fafajták a különböző Calophyllum és Sararanga fajok.[1] A sziget legmagasabb kiemelkedése, a Dremsel-hegy körül 240 négyzetkilométernyi vdett övezetet hoztak létre, ennek a védettségi foka azonban, elegendő tanulmányozás híján, nem meghatározott a UNEP Védett Területek Világadatabázisa.[2]

Az Admiralitás-szigetek három bennszülött madárfaja szerepel a sebezhető kategóriában a kihalással fenyegetett fajok vörös listáján: a manusi legyezőfarok (Rhipidura semirubra), a feketehátú pitta (Pitta superba) és a manusi maszkos bagoly (Tyto manusi).

Három másik endemikus madárfajt a nem fenyegetett kategóriába soroltak be. Ezek: a manusi mézevő, vagy fehértarkójú mézevő (Philemon albitorques), a manusi császárlégykapó (Monarcha infelix) and manusi héjabagoly (Ninox meeki).

Madarak, amelyek főleg az Admiralitás-szigeteken élnek, de nem csak ott: a melanéz ásótyúk (Megapodius eremita), a pajzsos gyömölcsgalamb (Ptilinopus solomonensis), a sárgás császárgalamb (Ducula subflavescens), a fekete kakukkgalamb (Reinwardtoena browni), a Meek-papagáj (Micropsitta meeki), a bismarcki pápaszemesmadár (Zosterops hypoxanthus) és az Ébenfekete mézevő (Myzomela pammelaena).

A csak itt és a környező szigeteken élő emlősök közé tartozik több denevér faj, mint az admiralitás-szigeteki repülőkutya (Pteropus admiralitatum), Andersen csupaszhátú repülőkutyája (Dobsonia anderseni) és Seri szabadfarkú denevérje (Emballonura serii). Csak itt él az apró foltoskuszkusz (Spilocuscus kraemeri) és egy mozaikfarkú-patkány faj (Melomys matambuai).[1] A szigeteknek két bennszülött 'Platymantis nemű békája is van: a Platymantis admiraltiensis és a Platymantis latro.[3] és négy endemikus gyíkja. A manusi smaragdzöld csiga az első szárazföldi csigafaj volt, amely sebezhetőként került a Vörös listára.

TörténeteSzerkesztés

A történelem előttSzerkesztés

Új-Guineával, a Bismarck-szigetekkel és a Salamon-szigetekkel együtt az Admiralitás-szigetek mintegy 40 ezere évvel ezelőtt népesült be, az első hullámában annak a Délkelet-Ázsiából kiinduló népmozgásnak, amely Ausztráliát is benépesítette. Ez a korai társadalom tárót termelhetett és olyan vadon élő állatokat telepíthetett be Új-Guineából, mint a bandikutok és nagy patkányfélék. Obszidiánt gyűjtöttek, és tentgeri kereskedelmet folytattak vele.[4]

A Lapita kultúra mintegy 3500 évvel ezelőtt emelkedett fel, és az Admiralitás-szigetektől Tongáig és Szamoáig terjedt. Eredete vitatott, lehet egy másik Délkelet-Ázsiából indult népvándorlás eredménye is. A lapita kultúra fazekasságáról és cölöpházairól ismert, olyan állatokat honosított meg, mint disznók, kutyák és csirkék, jelentős fejlődsét hozott a mezőgazdasági és hajózási technológiákban, ami távolsági kereskedelmet tett lehetővé. A lapita társadalom, mint különálló kultúra és kereskedelmi hálózat, mintegy kétezer évvel ezelőtt omlott össze.[4]

Az európai és a japán időszakSzerkesztés

A szigetekre vetődő első európai Álvaro de Saavedra spanyol hajós volt, aki 1528 nyarán erre igyekezett visszatérni Tidoréból az amerikai Új-Spanyolországba.[5] Saavedra charted Manus as Urays la Grande.[6] 1616-ban feljegyzések szerint a holland hajós Willem Schouten is idelátogatott. Nevét a szigetcsoport Philip Carterettől, a Brit Királyi Haditengerészet kapitányától kapta 1767-ben.[7]

1884 és 1914 közt a területet Német Új-Guinea német gyarmat részeként igazgatták. 1914 novemberében a szigeteket az SS Siar hajóról partraszálló Ausztrál Tengerészeti és Katonai Expedíciós Erő (Australian Naval and Military Expeditionary Force) foglalta el. A Siar géppuskasorozatai a lorengaui kicsiny német helyőrség feje fölé voltak a csata utolsó lövései. A háború után a szigeteket Ausztrália igazgatta, népszövetségi mandátummal.[8]

A Japán Birodalom csapatai 1942. április 7-én szálltak partra a Manus-szigeten.[9] 1944-ben a szigeteket megszálló japán erőket megtámadták és legyőzték a Szövetségesek, az admiralitás-szigeteki hadműveletben (Brewer-hadművelet).[10]

FüggetlenségeSzerkesztés

Miután Pápua Új-Guinea 1975. szeptember 16-án elnyerte a függetlenséget, az Admiralitás-szigetek ellenőrzése Ausztráliától az új államhoz került. Ma a Szigetek régió Manus tartományához tartoznak.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Admiralty Islands lowland rain forests (angol nyelven). Terrestrial Ecoregions. World Wildlife Fund. (Hozzáférés: 2018. május 9.)
  2. UNEP World Database on Protected Areas: Mt. Dremsel Archiválva 2007. szeptember 29-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  3. http://www.mapress.com/zootaxa/2007f/z01639p055f.pdf
  4. a b Spriggs, Matthew. The Cambridge History of the Pacific Islanders. Cambridge University Press, 52–69. o. (1997) 
  5. Brand, Donald D. The Pacific Basin: A History of its Geographical Explorations The American Geographical Society, New York, 1967, p.121
  6. Coello, Francisco "Conflicto hispano-alemán" Boletín de Sociedad Geográfica de Madrid, t.XIX. 2º semestre 1885, Madrid, pp.234,309,310
  7. Morison, Samuel Eliot. Breaking the Bismarcks Barrier,. Boston: Little, Brown and Company, 433. o. (1958). ISBN 0-7858-1307-1 
  8. Mackenzie, S.S.. Volume X – The Australians at Rabaul: The Capture and Administration of the German Possessions in the Southern Pacific. Canberra: Australian War Memorial, 2, 178, 345–366. o. (1927). ISBN 0-7022-1856-1 
  9. L, Klemen: Manus Island, experience of No. 4 Section, 'B' Platoon, First Independent Company, Australian Imperial Force. Forgotten Campaign: The Dutch East Indies Campaign 1941-1942, Hiba: Érvénytelen idő.
  10. Frierson, Major William C.. The Admiralties: Operations of the 1st Cavalry Division, 29 February - 18 May 1944, American Forces in Action. Washington, DC: United States Army Center of Military History [1946] (1990) 

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben az Admiralty Islands című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.