Adolf Butenandt

Adolf Friedrich Johann Butenandt (Bremerhaven, 1903. március 24. – München, 1995. január 18.) német vegyész. 1939-ben Leopold Ružičkával megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat a nemi hormonokkal kapcsolatos kutatásaiért.

Adolf Butenandt (Adolf Friedrich Johann Butenandt)
18 évesen
Született	1903. március 24. Bremerhaven
Elhunyt	1995. január 18. (91 évesen) München
Állampolgársága	német német
Foglalkozása	kémikus
Iskolái	Marburgi Egyetem Göttingeni Egyetem
Kitüntetései	kémiai Nobel-díj (1939)
Sírhely	müncheni Waldfriedhof
A Wikimédia Commons tartalmaz Adolf Butenandt témájú médiaállományokat.

Élete

Adolf Butenandt 1903. március 24-én született Bremerhaven külvárosában, Lehében (ma Wesermünde). Apja Otto Louis Max Butenandt üzletember, anyja Wilhelmina Thomfohrde volt. A középiskolát a bremerhaveni Oberrealschulében végezte, majd 1921-es érettségije után előbb a Marburgi Egyetemen tanult kémiát és biológiát, majd BSc diplomája után a Göttingeni Egyetemen szerzett 1927-ben doktori címet, ahol a Nobel-díjas Adolf Windaus tanítványa volt. Windaus elsősorban a szterolokat (pl. a koleszterint) és a hasonló szerkezetű D-vitaminokat kutatta; és bár Butenandt doktori disszertációját egy, a rovarirtókban használt vegyületről írta, ezután ő is a szterolokkal és szteroidokkal kezdett foglalkozni.

Munkássága

PhD-jának megszerzése után a Göttingeni Egyetem Kémiai Intézetében kezdett dolgozni, kutatási témája a neki hormonok voltak. 1929-ben sikerült izolálnia és kristályosítania az ösztront, kevéssel megelőzve az amerikai Edward Doisyt. 1930-tól kezdve az egyetem biokémiai tanszékén dolgozott, előbb mint Privatdozent, majd tanári kvalifikációt is szerzett; ezenkívül ő volt a szerves és szervetlen kémiai laboratóriumok vezetője. A laboratóriumban ekkor sikerült kristályosítania a férfi nemi hormon androszteront és igazolta, hogy a terhesség alatt szekretált női hormon, az ösztriol valóban létezik. Az ösztriolt korábban G. F. Merrian fedezte fel, de más kutatóknak addig nem sikerült alátámasztaniuk a hormon létét.

1933-tól 1936-ig a Danzigi Műszaki Főiskola professzora és a szerves kémiai intézet vezetője volt. Butenandt 1933 novemberében aláírta a német tudósok hűségnyilatkozatát Adolf Hitlerhez, és amikor 1935-ben az amerikai Harvard Egyetem meghívta, a náci párt nyomására visszautasította. 1936. május 1-én belépett az NSDAP-ba.

Egy 1935-ös nemi hormon konferencia résztvevői. Butenandt jobbról a hatodik

1934-ben sikeresen izolálta a progeszteront, 1939-ben pedig a tesztoszteront is. Tanulmányozta a hasonló szerkezetű női és férfi nemi hormonok hatáskülönbségének okát, valamint a hormonok karcinogén hatását.

1936-tól Butenandt a berlini Humboldt Egyetem professzora és a Max Planck Biokémiai Intézet vezetője lett. Az 1930-as évek végén és a 40-es évek elején a gének hatásaival foglalkozott. Azt tanulmányozta, hogy egyes mutáns lepkékben hogyan változik meg a szem színe. Sikeresen izolálta a színváltásért felelős vegyületet, a triptofán aminosav egy származékát, a kinurént. Megállapítása, miszerint a gének úgy hatnak, hogy a triptofánt kinurénné oxidáló enzimrendszert hoznak létre, jóval megelőzte az amerikai George Beadle "egy gén egy enzim" elméletét.

A biokémiai intézet a második világháború alatt a pilóták vérének oxigénfelvételével foglalkozott, és ehhez koncentrációs táborokból szerzett vérmintákat. Igazgatóként feltehetőleg tudott a minták eredetéről. 1944-ben a Berlint érő bombázások miatt az intézetet Tübingenbe költöztették, itt érte Butenandtot a háború vége. A Tübingeni Egyetemen tanított tovább, és a rovarok hormonjait kezdte kutatni. Mivel selyemhernyókhoz tudott legnagyobb mennyiségben hozzájutni, ezeket a hormonokat tanulmányozta. Mintegy 500 kg-nyi hernyóból sikerült izolálnia előbb a vedlést szabályozó szteroidhormont, az ekdizont, majd 1959-ben az akkor ismert első feromont, a bombikolt. 1956-tól a Müncheni Egyetem professzora volt, 1960-tól pedig 1972-es nyugdíjba vonulásáig a müncheni Max Planck Társaság igazgatója.

Díjai

1939-ben a Nobel-díj Bizottság Adolf Butenandtnak és Leopold Ružičkának ítélte a kémiai Nobel-díjat. Butenandt a náci párt nyomására visszautasította a díjat, ugyanis Hitler 1935-ben megneheztelt a Bizottságra, amiért az a náciellenes Carl von Ossietzkyt Nobel-békedíjjal jutalmazta. Butenandt végül 1949-ben vehette át a díját. Élete során számos egyéb díjban és kitüntetésben is részesült és több egyetem díszdoktorává avatta:

• 1942: Háborús Érdemkereszt
• 1953: Paul Ehrlich és Ludwig Darmstaedter-díj
• 1959: Német Szövetségi Köztársasági Érdemrend nagykeresztje csillaggal (1959) és vállszalaggal (1964)
• 1961: A Német Zsírkutató Társaság Wilhelm-Normann érme
• 1962: Bajor Érdemrend
• 1962: Pour le Mérite
• 1964: Osztrák Tudományos és Művészeti Érdemrend
• 1969: Francia Becsületrend parancsnoki fokozata
• 1972: Akadémiai Pálmarend
• 1973: a Max Planck Társaság Harnack-érme
• 1981: Bajor Miksa-rend a Tudományért és Művészetért
• 1994: az Osztrák Köztársasági Érdemrend aranyfokozata

Halála után a Müncheni Egyetem róla nevezte el molekuláris biológiai intézetét.

Családja

1931-ben vette feleségül asszisztensét, Erika von Ziegnert. Két fiuk (Eckart és Otfrid) és öt lányuk (Anke, Heide, Imme, Ina, Maike) született.

Adolf Butenandt 1995. január 18-án halt meg Münchenben, 91 éves korában.

Források

• Adolf Butenandt – Biographical Nobelprize.org
• Adolf Butenandt Notable Names Database
• Obituary: Professor Adolf Butenandt The Independent 01 February 1995
• Butenandt, Adolf Encyclopedia.com