Adolph Menzel

német festő
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. március 21.

Adolph Friedrich Erdmann von Menzel (Boroszló, 1815. december 8.Berlin, 1905. február 9.) német festő.

Adolph Menzel
Menzel 1900-ban
Menzel 1900-ban
SzületettAdolph Friedrich Erdmann von Menzel
1815. december 8.[1][2][3][4][5]
Wrocław[6]
Elhunyt1905. február 9. (89 évesen)[1][2][3][4][5]
Berlin[7][8]
Állampolgárságaporosz
Foglalkozása
  • festőművész
  • illusztrátor
  • gravírozó
  • litográfus
Iskolái
  • Porosz Művészeti Akadémia
  • Berliner Akademie der Künste (1830–)
Kitüntetései
SírhelyeDreifaltigkeitskirchhof II

Adolph Menzel aláírása
Adolph Menzel aláírása

A Wikimédia Commons tartalmaz Adolph Menzel témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Adolph Menzel II. Frigyes porosz király egyik hangversenyét ábrázoló festménye

Már 15 éves korában Berlinbe került, ahol alkalmi rajzok, kőnyomatú újévi üdvözletek, étlapok stb. készítésével kereste kenyerét. 1833-ban Künstlers Erdenwallen címmel litográfia-sorozatot adott ki, mely keresetlen, őszinte realizmusával nagyon elütött az akkor divatos, mesterkélt romanticizmustól. 1837-ben készítette a brandenburgi-porosz történetből vett 12 lapból álló kőnyomat-sorozatot, melynek eleven, élethű, a legmélyebb történeti tanulmányokról tanúskodó jelenetei már némi figyelmet keltettek, úgyhogy őt bízták meg Franz Kugler Geschichte Friedrichs des Grossen című művének illusztrálásával. Daniel Chodowiecki útján tovább haladva, készítette 400 pompás, a kor szellemét szinte hihetetlenül visszatükröző rajzát, mely egyrészt a német művészetben újra meghonosította a realizmust, másrészt új lendületet adott a fametszés pangó művészetének. Az 1840-es években készítette a Nagy Frigyes műveinek IV. Vilmos király által rendezett díszkiadásának 200 rajzát, melyek a királyi író szellemével való kongenialitásáról, epigrammai élű szellemről tanúskodnak (új kiadás Berlin 1886., 2 kötet). Hosszú éveken át folytatott buzgó kortörténelmi tanulmányainak gyümölcsei: Aus König Friedrichs Zeit (12 fametszet, Berlin 1854-56, új kiad. uo. 1886) és Die Armee Friedrichs des Grossen in ihrer Uniformirung (600 színes kőnyomat, Berlin 1857., csak 30 példányban) című kitűnő sorozatai. Már előbb is festegetett olajfestményeket, most pedig festményeiben is kedvenc alakját, a nagy királyt ünnepelte. Nagy Frigyes asztala Sanssouciban (1850) és Hangverseny Sanssouciban (1852., mindkettő a Berlini Nemzeti Képtárban); Nagy Frigyes utazáson (1854); A sziléziai rendek hódolata (1855, Boroszló, Sziléziai Muzeum); A hochkirchi csata (1856); Blücher és Wellington Waterloonál (1855); Nagy Frigyes találkozása II. József császárral Neissében (1857), legpontosabb korhűség mellett eleven, keresetlen valóságú művek. E korban festett egyéb képei közül különösen említendő a realisztikus Krisztus az írástudók között (1851). Az 1860-as évektől már tárgyát is az akkori életből vette. Vilmos király megkoronázása Königsbergben (1861-65., berlini királyi palota) kissé merev, de 1867-ben a párizsi világkiállításon megismerkedvén a francia festészet új irányával, művészete mind szabadabb, hatalmasabb lett. Érdeklődése felölelte az uralkodók és a középosztály életének mozzanatait; az egyének jellemzésében és a környezet festői ábrázolásában egyaránt mester volt. Újabb festményei közül különösen említendők: Vasárnap a Tuileriák kertjében; A párisi világkiállítás egy vendéglője; Istentisztelet a szabadban, Kösenben; Báli szünet; Vilmos király elutazása Berlinből (1870, Berlini Nemzeti Képtár); A császár cerclet tart; a híres, hatalmas Vashámor (1875, Berlini Nemzeti Képtár); Zöldségpiac Veronában stb. Festményein kívül szinte számtalan akvarellkép, metszet, kőnyomat, rajz tanúskodik éles megfigyelő tehetségéről, technikájáról, soha nem nyugvó tevékenységéről, folytonos haladásáról. A 19. századi német festők között a legelőkelőbb helyek egyikét foglalja el. Évtizedekkel megelőzte a német festészet törekvéseit. 80. születésnapját egész Németország nagy lelkesedéssel ünnepelte. Berlin városa 1895. október 3-án díszpolgárrá választotta, a császár pedig az Excellenz címet és a belső titkos tanácsosi rangot adományozta neki.

  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Adolf Menzel (holland nyelven)
  4. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  7. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  8. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Менцель Адольф фон, 2015. szeptember 28.
  9. https://www.parlament-berlin.de/de/Das-Haus/Berliner-Ehrenbuerger/Adolph-von-Menzel